Természetvédelem
Folyamatosan csökken illegális hulladék nagysága a nemzeti parkok területén
Folyamatosan számolják fel az illegális hulladéklerakókat és szemétkupacokat a nemzeti park igazgatóságok a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. Az első ütemben vállalt védett természeti területek csaknem felén már befejeződtek a munkák. Eddig 75 helyszínről összesen mintegy 3500 köbméter hulladékot szállítottak el.
Folyamatosan számolják fel az illegális hulladéklerakókat és szemétkupacokat a nemzeti park igazgatóságok a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. Az első ütemben vállalt védett természeti területek csaknem felén már befejeződtek a munkák. Eddig 75 helyszínről összesen mintegy 3500 köbméter hulladékot szállítottak el.

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság – Szegedi Fehértó – Szatymaz
A Tisztítsuk meg az országot! program december 31-ig tartó első ütemében összesen 155 helyszínen dolgoznak a nemzeti park igazgatóságok területén. Az előzetes felmérések szerint mintegy 8200 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtenek össze, gondoskodnak az elszállításról és a kezelésről is. A munkák gőzerővel zajlanak, az eddigi tapasztalatok szerint háztartási, építési-bontási, veszélyes és zöld hulladékot egyaránt találnak ezeken a helyszíneken.

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság – Szegedi Fehértó – Szatymaz
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság csak a Bajai Földikutya-rezervátum Természetvédelmi Területről majdnem 1500 köbméter építési-bontási hulladékot és kommunális szemetet szállíttatott el.

Bükki Nemzeti Park Igazgatóság – Bánhorváti
Kiemelten fontos helyszínről van szó, hiszen itt él a fokozottan védett, 1 millió forint eszmei értékű délvidéki földikutya legnépesebb populációja. Az igazgatóság emellett az elmúlt napokban megtisztította a Fehér-tó melletti védett Kis-puszta gyepét, ahol az utóbbi időben már legeltetni sem lehetett biztonságosan a sok szeméttől, valamint felszámolták a hulladékot a Beretzk Péter kilátó környékén és a Sirály tanösvényen is.

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság – Bodrogzug
Több mint 4 kilométer hosszan szabadított meg a szeméttől folyóparti és ártéri területeket az Aggtelei Nemzeti Park Igazgatóság a Bodrog mentén. A szelektíven gyűjtött, zömében üveg- és műanyag hulladékkal összesen 1820 darab szemeteszsákot töltöttek meg. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság már 21 kijelölt helyszínen végzett a munkákkal, köztük olyan népszerű kirándulóhelyet tisztítottak meg az eldobált szeméttől, mint a Zselici Tájvédelmi Körzetben található Fekete harkály tanösvény. Az illegális lerakóknál találtak sittet, kommunális hulladékot, de akkumulátort, műszaki eszközöket és autógumit is.

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság – Koppányszántó
A hulladék felszámolása mellett a program fontos eleme a megelőzés is. Az igazgatóságok sorompók és térfigyelő kamerák telepítésével próbálják megakadályozni a szemét folyamatos újratermelődését. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság két területre már ki is helyezett sorompót, egy helyszínt vadkerítéssel vettek körbe, a napokban 10 vadkamerát telepítenek ki a már megtisztított területekre. Hasonló beruházásokkal az összes nemzeti park igyekszik a jövőben megóvni a védett területeket a szemetelőktől.
A Tisztítsuk meg az Országot! program keretében 2022-ig összesen négy ütemben tisztítják meg a közforgalmú területeket. Az első ütemben állami szereplők, köztük a nemzeti park igazgatóságok is részt vesznek. A védett természeti területek hulladékmentesítése Mezőcsáton kezdődött, a munkák azóta folyamatosan zajlanak. A programnak köszönhetően egyebek mellett Ordacsehiben több mint 700 köbméter hulladéktól sikerült megszabadítani azt a területet, ahol a közeljövőben felépülhet a térség természeti és kulturális értékeit bemutató Berek Világa Látogatóközpont.
Forrás: AM
Természetvédelem
Idén kevesebb vonuló aranylile állt meg a Kardoskúti-pusztán
Az aranylilék vonulásáról adott ki közleményt a Körös-Maros Nemzeti Park
Ezen az őszön a szokásosnál később és kisebb számban jelentek meg vonuló aranylilék a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületén. Az ok minden bizonnyal a szeptember-októberi szárazságban keresendő.

Fotó: Palcsek István Szilárd – KMNP
Az aranylilék Eurázsia északi részén, lápos, mocsaras, tundrai vidékeken költenek, a telet pedig Európa nyugati és déli tájain töltik. Tavaszi és őszi vonulásuk alkalmával Magyarországon is feltűnnek. Általában az alföldi vizes élőhelyeken, pusztákon, de akár szántókon is előfordulnak. Tavasszal gyakrabban és nagyobb csapatokban láthatjuk őket, ősszel viszont csak kisszámú átvonulónak számítanak.
Ha karácsonyi ajándékot keresel, akkor itt az Agro Jager Shopja! Kattints a képre!
S
Szép színezetű madarak: tollruhájuk barnás, melyet sárgás-narancsos pöttyök tarkítanak, sőt zöldes foltok is vannak rajtuk. Bár díszes madarak, színezetük mégis alkalmas arra, hogy beleolvadjon a környezetbe, s így elrejtse őket. Nászidőszakban a hímeknek a hasi része és a torka fekete. Alapvetően rovarokkal, lárvákkal, férgekkel táplálkoznak.

Fotó: Palcsek István Szilárd – KMNP
A Kardoskúti-pusztán évről-évre rendszeresen feltűnnek. Tavasszal március-áprilisban, ősszel pedig szeptembertől akár decemberig is előfordulnak. Ritkán, ha az időjárás engedi, áttelelő példányok is akadnak. Idén szeptember-októberben csak egy-egy példányt láttunk, az első népesebb, mintegy százpéldányos csapat november 10-én jelent meg. A vonulási csúcs november 23-án volt, akkor 220 aranylilét számoltunk, november végén pedig már mindössze húsz madár tartózkodott a területen. Ezek a számok alacsonyabbak, mint a korábbi években, az őszi vonulási átlag alsó határán mozognak.
Az aranylilék legtöbbször a kardoskúti Fehér-tó környezetében láthatók, az ottani rövidfüvű, legeltetett gyepeken kutatnak rovarlárvák, apró gerinctelenek után. Alapvetően homogén csapatokban láthatjuk őket, de előfordul, hogy bíbicek közé vegyülnek. Az éjszakákat rendszerint a Fehér-tavon töltik, melynek vízborítása november végén már meghaladta a 80 százalékot.
Forrás: KMNP
A hideg, havas napok beköszöntével, december elejére aktuálissá vált a téli madáretetés. Ilyenkor sok embernek megszínezi szürke hétköznapjait, hogy kiegészítő táplálékkal gondoskodhat kedves madarairól.

Fotó: BNPI
Azzal szinte mindenki tisztában van, hogy az egyik legjobb etetőanyag a napraforgó, abból is az apró, fekete szemű, amit a pintyfélék, cinegék, harkályok is szívesen fogadnak. Sokan tudják, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság iskoláknak, óvodáknak, önkormányzatoknak és magánszemélyeknek is biztosít némi napraforgót, de azt már kevesen, honnan is származik az.
Ha karácsonyi ajándékot keresel, akkor itt az Agro Jager Shopja! Kattints a képre!
Saját vagyonkezelésben álló területein a nemzeti park igazgatóság hosszú évekre visszanyúlóan természetvédelmi célú gazdálkodást folytat, ennek keretében a szántóin megtermelt napraforgó egy részét madárvédelmi célra fordítja. A Dél-Hevesi Tájegységtől pár napja érkezett üzenet ennek a félrerakott mennyiségnek a bezsákolására invitálta a dolgozókat.

Fotó: BNPI
Reggel Borbáth Péter vezetésével természetvédelmi őrökből és irodai kollégákból álló lelkes csapat gyülekezett a Kerecsend melletti terményszárítónál, majd látott neki a több tonnányi napraforgónak. Az elmúlt években már jól begyakorolt koreográfia szerint vödrökkel szedték fel a hegynyi magot, gyorsan teltek a zsákok, alig győzték azokat kötözni, rakodni. A szorgos kezeknek köszönhetően így még délelőtt neki is indulhattak a szállítmányok három megye számos települése irányába. Azóta a zsákok már bizonyára célba értek, és mindenhol szétosztásra kerültek – itt telelő madárkáink és kedvelőik örömére.

Fotó: BNPI
S hogy miért Makuka Művelet? A magyar nyelv sokszínűségének köszönhetően hazánk különböző tájain helyi névvel illetik a napraforgót: legismertebb a szotyola, szotyi, de napra, uszu, mag, tányérrica néven is találkozhatunk vele, míg Észak-Magyarországon a makuka tarol. Köszönjük a Dél-Hevesi Tájegység munkáját és a madárbarátok segítségét!
Forrás: BNPI
Természetvédelem
Megbolygatták a Tarna folyását, így védett állatfajok tömegeit pusztították el
Vádat emelt a Füzesabonyi Járási Ügyészség
A Füzesabonyi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat két férfival szemben, akik engedély nélküli tevékenységükkel védett állatfajok tömegeit pusztították el.

Fotó: Ügyészség
A vád szerint Füzesabony közelében üzemel egy szőlőoltvány iskola, ahol az egyik vádlott telephelyvezetőként, társa szőlőtermesztő segédmunkásként dolgozott. A területen lévő 400.000 darab szőlőoltvány öntözése régóta a Tarna patakból való engedélyezett vízkivétellel történt, mely meghatározta az öntözés módját és az öntözési tilalmakat is. Az erre vonatkozó jogosultság 2019. október 31-én lejárt, így ettől kezdve engedély nélkül történt az oltványok öntözése.
2022 júliusában a telepvezető – és ismeretlenül maradt társai – szőlővenyigékkel, rőzsékkel és homokzsákokkal elgátolták a Tarna medrét az Aldebrő- Kápolna közötti szakaszon, ezzel a vizet felduzzasztották. A mederben elhelyezett tárgyakkal áramlástani szempontból megbolygatták a Tarna folyását, a gát pedig rendkívüli mértékben útját állta a víz folyásának.
A vádlottak 2022. július 21-én, reggel 5 órától 7 óra 30 percig az így kialakított gátrendszer elé és mögé elhelyezett két darab, nagy teljesítményű szivattyú segítségével locsolták a szőlőoltványokat. A szivattyúk működtetése azonnali, teljes vízhiányt okozott, továbbá a szűrő nélküli szivattyúk elé épített duzzasztórendszerrel a folyóvizet megállítva a vízhozam 100%-át és azzal együtt a patakban élő állatokat is kiemelték. Az elgátolás és vízkivétel időpontjában a Tarna vízfolyás vízhozama nem érte el az ökológiai vízmennyiséget.

Fotó: Ügyészség
A vádlottak az öntözést végleges vízjogi engedély nélkül végezték, vízi munkát, illetve víz duzzasztással járó tevékenységet folytattak, melynek során engedély nélkül beavatkoztak a vízfolyás lefolyási- és áramlási viszonyaiba. A Tarna medrének elzárásával károsították a folyó érintett szakaszának élővilágát, és több védett egyed elpusztulását okozták.
A terület ökológiai rehabilitációja 2022 szeptemberében, amint a folyószakasz megfelelő mennyiségű és minőségű vízhez jutott, azonnal beindult.

Fotó: Ügyészség
A vádiratában a járási ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
A fotók a rendőrségi helyszíni szemlén készültek.