Természetvédelem
A bársonyos lábakon járó végzet
A Tarnavidéki Tájvédelmi Körzetben is feltűnt, legalábbis végre elárulta jelenlétét a skarlát bikapók (Eresus kollari) és sárgafejű bikapók (Eresus moravicus). Sikerült mindkét faj egy-egy példányára rábukkanni, ami azért is jó hír, mert hazánknak csak néhány, speciális élőhelyi körülményekkel rendelkező vidékén fordulnak elő ezek a pókok – közölte a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.
A bikapókok igazi konzervatív óvilági családba tartoznak; legtöbb fajuk ugyanis Európában, Közép-Ázsiában és Észak-Afrikában él. Nagyjából mindössze 100 faj sorolható ide, ami a pókok körében igen kisszámúnak mondható. Míg a skarlát bikapók (Eresus kollari) elterjedési területe Európán túl, Közép-Ázsiába nyúlik, addig a sárgafejű bikapókot (Eresus moravicus) eddig csak Közép-Európában; Ausztria, Albánia, Szlovákia, Szerbia Csehország és hazánk területén találták meg.
Magyarországon mindkét faj védett, pénzben kifejezett természetvédelmi értékük 5000 Ft. E látványos küllemű állatok a viselkedésük egy jellegzetes eleméről kapták nevüket; hímjeik veszély esetén bikára emlékeztető támadó pozíciót felvéve, leszegett fejjel és magasra emelt potrohhal próbálnak félelmetesnek tűnni.
Nagytestű növényevő névadójukkal ellentétben a bikapókok ragadozók. Kifinomult zsákmányolási módszerük a saját testükhöz képest nagyméretű ízeltlábúakra; gyászbogarakra, ganéjtúrókra, futrinkákra egyaránt végzetes. A néhány centiméter mély aknát, melyet maguk ásnak, különleges pókselyemmel bélelik; ezt a rendkívül finom fonalakból álló, közelről szemlélve mégis gyapjas- (egyesek szerint inkább fodros) hatású hálót speciális szövőszervükkel hozzák létre, majd buktató-, és fogó fonalakat húznak belőle az aknán kívülre is. A felszínen ezt elrejtik a kövek és egyéb apró tereptárgyak közé, vagy növényi részekkel álcázzák. A bikapók biztosra megy. Nem hagyatkozik pusztán arra, hogy a „végzet hálójának” fogó felszínébe a rovarok kitinszőrei beleakadnak, és így többé nem képesek belőle szabadulni, ezen felül még egy bénító marással is „gondoskodik” arról, hogy áldozataiból táplálék válhasson a maga és utódai számára.
A nőstények által vájt akna azonban nem csak halálos drámák színhelye. Az ősz és tavasz folyamán kóborló-vadászó életmódot élő kifejlett hímek itt keresik föl az aknalakó nőstényeket, hogy az áttelelés utáni tavasszal az újabb generáció létrehozásában közreműködjenek. A párzást követően egy ideig együtt élnek, a fiatal pókokról viszont már egyedül a nőstény gondoskodik, méghozzá a végletekig; az ivadékgondozás végén, elpusztult testét utódai táplálékként hasznosítják.
Mindkét pókfaj csak meleg, száraz mikroklímájú, speciális mikro-morfológiájú és növényzeti struktúrával borított élőhelyeken képes megélni, ezért hazánkban napsütötte, száraz élőhelyeken, sziklagyepekben, sztyepplejtőkön, laza, homokos talajon kialakult hiányos záródású gyepeken, ritkás cserjésekkel tarkított száraz erdőszegélyekben figyelhetjük meg. Megfelelő élőhelyeken a középhegységekben, dombvidékeken és az alföldön egyaránt megtalálható, az alföldön a homokterületekhez kötődik.
Foltszerű országos előfordulásuk szemléletes példa arra, hogy bizonyos élőlények igen speciális élőhelyi körülményeket igényelnek és arra is, hogy ezeknek a természeti értékeknek a fennmaradásához mennyire fontos a különböző élőhelyi „mikrotulajdonságok” sokféleségének a folyamatos megléte. Érthetően: antropocentrikus szemléletünkkel a kelleténél talán ritkábban ismerjük fel, hogy ami emberi szemmel alkalmas élőhelynek tűnik egy-egy faj számára, ott az adott faj életfeltételei mégis hiányoznak, ezért előfordulására hiába számítunk. Ezért is lehet fontos a természetei környezet olyan kisebb léptékű részleteinek, mint mikroélőhelyeknek a fenntartása, amelyek méretük miatt nem tűnnek jelentősnek, vagy emberi ízléssel „rendezettnek”, és gazdasági célra sem használhatóak.
Forrás: BNPI
Nem a Mátra alján, hanem a bihari határ mentén, Pocsajon, a falu szélén lakik az öreg néne, aki két éve fogadta magához a sete-suta őzgidát, mely mindeddig boldogan élt a kertben, kutyával, tyúkokkal, kacsákkal, libákkal békességben.
Egy nem túl szép napon az eddig barátságos kutya megharapta az őz fejét, ahogy megugrott, a lába beszorult egy vaskarám alá, és a hátulsó lába lábtő ízületén nyílt ficam keletkezett. A bőr 12 cm-en felszakadt, és a csont kifordult. Az őz azon járt, mely szennyeződött, fertőződött, ha azonnal nem kap műtéti ellátást, amputálni kell. Gazdája egy nyolcvan éves öreg néni nem tudta elsősegélyben részesíteni, másnak az őzike nem hagyta magát megközelíteni.
A debreceni speciális állatmentők aznap nem tudták szállítani, altatás nélkül nem is lehet. Azonnal kocsiba ültem munkatársammal, és egy bő óra alatt odaértünk Pocsajra. Altató injekció az ólban a combjába, majd mosás, fertőtlenítés, antibiotikum, sínbe rakás, lepedőbe göngyölés és a Duster hátsó ülésén munkatársunk vigyázott rá útközben. Ha mozdult, kapott még egy kis altatót, mert mintegy fél óra a hatása, az út pedig 100 km. Hortobágyon még egy adag, mely már kockázatos volt, mert kérődzők hosszú altatás során felfúvódhatnak, de szükséges, mert azonnal meg kellett operálni.
Mosás, fertőtlenítés, antibiotikumos lemosás még egyszer, csak jobban, szalagok, ízületi tok és bőr varrása után sínezés. Egy folyosót almoztunk be neki, a redőnyös falú kórtermeket összetörte volna, ha nekiugrik. Nem ugrál, de áll, járkál, eszik, iszik, és a gazdái másnaponta látogatják. Öreg néne simogatja, becézgeti, szeretgeti, két hét múlva hazaviszi.
Forrás: Dr. Déri János – Hortobágyi Madárpark
Természetvédelem
1 éve történt… A madárinfluenza pusztított
Dr. Déri János beszámolója 2023-ból:
Tavaly a madárinfluenza miatt a daruállomány 10%-a elpusztult.
Éppen egy éve tört ki a darvak között a madárinfluenza. Tavaly talán a világon a legtöbb daru gyűlt össze Hortobágyon, közel 200 000 madár. Táplálkozni a kukorica tarlókon százas-több ezres csoportokban, és éjszakázni alacsony vízállású, leeresztett halastavakban tízezrével.
Valahol 20 ezer, valahol 60 ezer egy tóban, ahol könnyen terjed a vírus. Hortobágyon pár ezer hullott el, innen a szegedi Fehér tóhoz vonulók közül közel 20 ezer. Az egész állománynak a 10 %-a! A hullák nem kerültek összeszedésre, még februárban sem, mert nem volt gazdája. Sem az állategészségügy, sem a természetvédelem nem tudott, vagy nem akart ezzel foglalkozni.
A daruvész során érdekes módon pár nagyliliken kívül nem volt más madárfaj az áldozatok között. Még a korábbi járványok alatt leginkább érzékeny hattyúk is kimaradtak belőle, bár előtte a nyár folyamán több gólya, egerészölyv is fertőződött.
De az összes nagyüzemi házibaromfi állomány elkapta és kártalanítás mellett mindet ki kellett irtani. A tavaszi vonulással a darvak már nem hullottak, a vadludak sem, de a házi baromfiállományok igen, melyeket ismét ki kiellett irtani.
A vírus endémiássá vált, nem kell már behurcolni, itt terem. Bár idén a vadmadarakat megkímélte a betegség, most újra dühöng a házi baromfiállományok között, és nem biztos, hogy nem jelentkezik vadon élőkben újra. Néhány nyári lúdban már megjelent Hortobágyon és a környéken.
Ha találkozik valaki túl szelíd, emberi közelséget elviselő, esetleg remegő, fejét rázó, tekerő vízimadárral, akkor a tavalyi protokoll szerint nem kell hozzá nyúlni, ott kell hagyni, ahol van, és a hatósági állatorvosnak kell szólni. Ha mi tudunk róla, megoldjuk a karanténozását, a tampon minta vételét és vizsgálatra küldését. Ha valaki akár közvetlenül, akár közvetve érintkezett velük, azonnali teljes személyi fertőtlenítés, ruhacsere szükséges, és ne menjen madarak közelébe!
Forrás: Dr. Déri János – Hortobágyi Madárpark
Természetvédelem
Erdőfürdő a kidobott kanapé
Az I. és a II. rendű vádlott közel 75 köbméternyi hulladékot helyezett el Mátraháza határában.
Az I. és a II. rendű vádlottak egymástól függetlenül több köbméternyi építési törmeléket, háztartási hulladékot, míg másikuk egy kanapét is elhelyezett a Mátraháza külterületén található tájvédelmi körzetben. Az illetékes kormányhivatal által a földterület megtisztítására kötelezett vétlen tulajdonosok közel 1.600.000 forintot fizettek az évek során felhalmozódott hulladék elszállításáért.
A bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott 2022. március 3-án a használatában lévő tehergépkocsival öt fordulóval hatósági engedély nélkül, és a tulajdonosok tudtán kívül 0,5 m3 vegyes, veszélyes anyagnak nem minősülő – tégladarabokat, egy pozdorja darabot, szigetelőanyag darabokat, nagyobb vastagságú üvegdarabokat tartalmazó – építési-bontási hulladékot, valamint 7 m3 települési hulladékot helyezett el a tulajdonosok márkházi külterületi ingatlanán.
Az I. rendű vádlott által kihelyezett 0,5 m3 építési-bontási hulladék alkalmas volt a föld, a víz, illetve azok összetevői veszélyeztetésére.
A II. rendű vádlott 2021. szeptember 13. és 2021. október 14. napja között, pontosan meg nem határozható időpontban ugyancsak hatósági engedély nélkül, és a tulajdonosok tudtán kívül veszélyes faanyagot tartalmazó kanapét helyezett el hulladékként ugyanott. A II. rendű vádlott által engedély nélkül elhelyezett kanapé veszélyes hulladéknak minősült.
A Márkháza külterületén található, tájvédelmi körzethez tartozó földterületen korábban egy szakadék volt található, amelyet az évek során – illegálisan – veszélyes hulladékot is tartalmazó hulladékkal töltöttek fel ismeretlenek. Az illetékes kormányhivatal a terület tulajdonosait a hulladék elszállítására kötelezte. Az összesen közel 75 köbméternyi hulladék elszállítása a tulajdonosoknak 1.600.000 forintjába került.
A Salgótarjáni Járásbíróság a 2024. október 7-én megtartott előkészítő ülésen hulladékgazdálkodás rendje megsértése bűntette miatt az I. rendű vádlottat 180 óra közérdekű munka büntetésre, míg a II. rendű vádlottat 1 év, végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.
A bíróság döntése fellebbezés hiányában a kihirdetést követően jogerőre emelkedett.
Forrás: Magyarország Bíróságai