Természetvédelem
Tartós eredményeket hozott a túzokvédelem fél évszázada
A túzok (Otis tarda) a világ legnagyobb tömegű röpképes madárfaja, éppen 50 évvel ezelőtt, 1971-ben kapta meg a legmagasabb szintű védelmet. A túzok védelme komplex és sokrétű feladat, hiszen a faj fennmaradása számos tényezőtől függ. Mivel mezőgazdasági környezetben, talajon fészkelő madárról van szó, olyan változatos agrártájban találja csak meg életfeltételeit, ahol a hagyományos, környezetkímélő és emberléptékű gazdálkodási formák vannak jelen – közölte az Agrárminisztérium.

Jelenleg a Kárpát-medencei túzokállomány igazoltan 2200 fölé emelkedett (Kép: AM)
Balczó Bertalan hangsúlyozta: csak olyan rendszerszintű megközelítés lehet sikeres például az agrár-környezetgazdálkodási programok kidolgozásakor, ami a gazdákkal való együttműködésre alapoz, és közben szem előtt tartja a túzok, illetve más mezőgazdasági területhez köthető természeti értékek ökológiai igényeit is. Ezáltal a természetvédelmi célkitűzéseket hatékonyan megvalósítva lehet alakítani a földhasználatot.
A puszta egyik legpompásabb madarának tartott faj egykor egész Eurázsiában megtalálható volt, ám a vadászat és az élőhelyének átalakulása a kipusztulás szélére sodorta, így ma világszerte veszélyeztetett és hazánkban is a legmagasabb szintű védelemben részesül. Az elmúlt fél évszázadban átfogó intézkedések és széles összefogáson alapuló szakmai munka zajlott a túzok megmentése érdekében.
A dévaványai Túzokvédelmi Állomás 1978-ban jött létre, addigra a szakemberek felismerték, hogy a fajt veszélyeztető tényezők jellege miatt az élőhelyi védelem mellett egyedi szintű védelemre is szükség van. Szél Antal István, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi területfelügyelője emlékeztetett arra, hogy a Dévaványai Túzokvédelmi Állomás eredetileg a veszélyeztetett fészkekből mentett tojások keltetése, a fiókák felnevelése és visszavadítása céljából létesült, ám ma már jóval összetettebb feladatot lát el a keletpannon régió túzokvédelmében.

Számos intézkedésnek köszönhetően a túzok állománya stabil (Kép: AM)
A fészekmentések gyakorlata, a rendszeres adatgyűjtések, az egyedi jelölések eredményei, a tudományos kutatások publikálása, a területek adottságaihoz igazodó mező- és vadgazdálkodási gyakorlat alkalmazása, valamint az érintett társadalmi csoportokkal megvalósuló együttműködések tapasztalatai egyértelművé tették, hogy komplex stratégiára van szükség a hazai természetvédelem ikonikus madarának megóvása érdekében. 1988-ban létrejött a Túzokvédelmi Munkacsoport, amely a hazai túzokvédelemben aktívan részt vállaló szervezeteket tömöríti. Az Agrárminisztérium mellett 6 nemzeti park igazgatóság (a Bükki, a Duna-Ipoly, a Fertő-Hanság, a Hortobágyi, a Kiskunsági és a Körös-Maros nemzeti park igazgatóságok) a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület és a Soproni Egyetem is állandó tagja e szakértői csoportnak.
Hazánk Európai Uniós csatlakozásával és a Natura 2000 hálózat kijelölésével a korábban felaprózódott és országos viszonylatban is kritikus méretűvé zsugorodott túzokélőhelyek további fogyatkozása ugyan megállt, ám az állomány megerősítéséhez további lépéseket kellett tenni az élőhelyek megőrzése terén. A túzok védelmét hazai és uniós költségvetésű programok is segítik, az Agrárminisztérium társfinanszírozásában megvalósuló, „A túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában” elnevezésű LIFE program kiemelt célja, hogy szorosabbra fűzze az együttműködést a fokozottan védett faj megóvásában érintett csoportokkal, így például a mező- és vadgazdálkodókkal, vagy éppen az áramszolgáltatókkal, hiszen a légvezetékek földkábelre cserélése nagyban segíti a madarak szabad mozgását.
Az elmúlt fél évszázad eredményeinek köszönhetően a túzokélőhelyek fogyatkozása megállt, az állomány stabilizálódott és mára már a túzok legnagyobb egybefüggő közép-európai fészkelőállománya a Kárpát-medencében, azon belül is Magyarországon található. A Kárpát-medencei túzokállomány igazoltan 2200 fölé emelkedett, mintegy 200 példánnyal többet regisztráltak, mint korábban. Lóránt Miklós, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi területfelügyelője úgy fogalmazott: elmondhatjuk, hogy ma már elegendő információval és szakmai ismerettel rendelkezünk ahhoz, hogy jól tervezni tudjuk a védelem gyakorlatát és kiszámítható legyen annak eredményessége. Jól ismertek azok a kulcsfontosságú területek, ahol megfelelő kezeléssel, a rendelkezésre álló források összpontosításával, valóban nagyon hatékonyak tudunk lenni.
Forrás: AM
Természetvédelem
A nőstények kegyeiért harcolnak a nagy szarvasbogarak
A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén nemcsak a sokak által ismert tiszavirágok rajzásában gyönyörködhettünk, hanem a nagy szarvasbogarak rajzását és párzását is megfigyelhetjük. A nagy szarvasbogár a hazánkban előforduló egyik legnagyobb rovar. Nevét onnan kapta, hogy a hímeknek hatalmas, kifejezetten szarvasagancsra emlékeztető, egyedi rágóik vannak. Ezek a rágók nemcsak kinézetükben, hanem funkciójukban is gyakorlatilag megegyeznek a szarvasbikák agancsával, hiszen a nőstények kegyeiért folytatott harc során a hímek egymás elleni fegyverként használják, ugyanúgy, mint a szarvasbikák agancsaikat a bőgés idején.

Nagy szarvasbogár. Fotó: Balla Tihamér / KMNP
A szarvasbogarak abban is hasonlítanak a gímszarvasokra, hogy igen kifejezett náluk az ivari dimorfizmus, vagyis a nemek külső megjelenésében nagy különbségek vannak. Mint ahogy a szarvasoknál csak a hímek viselnek agancsot, úgy a bogaraknál is csak a hímeknek van ilyen nagyméretű, módosult rágójuk. A nőstényeknek egyáltalán nem feltűnő, teljesen szokványos, kisméretű, ívelt rágóik vannak. A testméretbeli különbségek is hasonlóan alakulnak, a nőstények itt is kisebbek, szerényebb megjelenésűek.
Alapvetően keménylombos erdőkhöz kötődnek a nagy szarvasbogarak, főleg a tölgyfák alkotta erdőket, facsoportokat kedvelik. A Maros mentén ugyan nem ez a meghatározó, de azért itt is találunk tölgyes erdőket, illetve néhány egészen szép kort megélt, tekintélyes méretű tölgyfát is. Ezek a területek alkalmas élőhelyet biztosítanak a nagy szarvasbogarak számára. Azért kötődnek alapvetően a tölgyfákhoz, mert 4-5 évig fejlődő lárváik fakorhadékkal táplálkoznak és leginkább a korhadó tölgyfa a megfelelő táplálék számukra. A hosszú lárvastádiumot követően minden évben május végén, június elején kezdik meg rajzásukat az imágók, azaz a kifejlett rovarok. A szarvasbogarak 1-2 hónapig élnek kifejlett állapotukban, és ez idő alatt táplálkoznak is. A fák sérüléseiből folyó nedveket nyalogatják, szívogatják.
Általában az alkonyati órákban aktívabbak, főleg a hímek, amelyek ilyenkor aktívan keresik a párzásra kész nőstényeket. Látványos, ahogyan szinte függőleges testtartásban, már messziről hallatszó hangos zúgással, fáról-fára repülnek ezek az akár 8 cm-es rovarok. A feromonok, vagyis illatanyagok alapján találnak rá a nőstényekre. Gyakran előfordul, hogy egy-egy nőstényt több hím is egyszerre környékez meg, ilyenkor kezdődnek az összecsapások. Hatalmas, agancsszerű rágóikkal összeakaszkodnak és minden erejüket kihasználva igyekeznek ellenfelüket a magasba emelni, hogy aztán ledobhassák a földre a fa törzséről és így kizárólag magukénak tudhassák az adott nőstényt, akivel aztán a párosodás megtörténhet.
Sikeres párzást követően a hímek általában néhány napon belül elpusztulnak. A nőstények rendszerint valamivel tovább élnek, hiszen rájuk még vár egy fontos feladat: a peték lerakása. A lárvák számára alkalmas korhadó fatuskókat, fatörzseket keresnek, s ezek közvetlen környezetében, a föld alá, rakják petéiket. Akár 30-50 cm mélyre is leásnak.

Nagy szarvasbogár. Fotó: Balla Tihamér / KMNP
A nagy szarvasbogaraknak rokon faja a kis szarvasbogár, melyet sokszor az előbbiek utódjának vélnek a szemlélődők, hiszen nagyon hasonlítanak a nőstény nagy szarvasbogarakhoz. Jóval kisebbek viszont, a hímek és a nőstények is csupán 1,5 – 3 cm hosszúak. Színezetük a nagy szarvasbogarak barnás árnyalatához képest fénytelen, matt fekete. A hímeknek nincs is nagy agancsszerű rágójuk, csupán kisebb, felfelé irányuló, fogszerű nyúlványok vannak a rágóikon, de ezek csak egészen közelről szemlélve láthatóak.
A kis szarvasbogarak valamivel korábban, már május közepén aktivizálódnak, de nagyobb példányszámban a nagy szarvasbogarakkal egyidőben, júniusban találkozhatunk velük a marosi erdőkben. Kevésbé táplálékspecialisták, a tölgy mellett egyéb lombos fák maradványai is megfelelőek a lárváik fejlődéséhez.
A nyári forróságban tehát az árnyas ártéri erdők nemcsak kellemes légköri viszonyokat nyújthatnak a természetkedvelők számára, hanem olyan látványos természeti látványosságokat is megfigyelhetnek, amilyen a szarvasbogarak rajzása.
Forrás: Körös Maros Nemzeti Park
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Természetvédelem
Kiemelt vadvédelmi feladatok aszály idején
Vadvédelem a Vértes és a Gerecse vidékén:
A Vértes és a Gerecse magasabb térszintjei felszíni vízfolyásokban szegények, az optimálisnál jóval kevesebb csapadék a mészkövön keresztül gyorsan a mélybe jut. A hegylábi források és a térség tavainak elérése kimerítő vándorlásra kényszerítheti a nagyvadfajokat szárazság idején.

Fotó: Vérteserdő
Vérteserdő Zrt. vadgazdálkodóként mintegy 30 ezer hektárt érintően lát el vadvédelmi feladatokat, amelyek közül ebben az időszakban kiemelkedik az itatóhelyek, dagonyák folyamatos vízutánpótlása, valamint a víztározók nyugalmának és hozzáférhetőségének biztosítása. Az éltető víz nemcsak a néhány hónapos szarvasborjak és őzgidák túlélését segíti, de kedvezőbb életfeltételeket teremt számos védett és fokozottan védett faj számára is.
A lajtoskocsival történő vízutánutánpótlásól videó és további képek a Facebook oldalunkon tekinthetőek meg ITT.
Forrás: Vérteserdő Zrt.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Természetvédelem
Lombos fákra került tizenkét költőláda
A Dévaványai–Ecsegi‑pusztán természetvédelmi szakemberek költőládákat helyeztek ki.”
A Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén a közelmúltban tizenkét költőládát helyeztünk ki a kerecsensólymok számára. A fából készült ládákat lombos fákra tettük, hogy minél jobban emlékeztessék a madarakat a természetes fészkekre.

Fotó: Szegedi Fruzsina
A költőládákat általában a magasfeszültségű vezetékek tartóoszlopainak tetejére szokás kihelyezni, ezúttal azonban eltértünk ettől a gyakorlattól. Éppen azért, mert Dévaványa térségében a kerecsensólymok eddig is inkább a természetes fészkeket választották költőhelyül. A többi sólyomféléhez hasonlóan ők sem maguk építik otthonukat, hanem más madarak – például parlagi sasok, egerészölyvek – fészkét foglalják el. Jelen esetben tehát „féltermészetesnek” mondható fészket kínálunk számukra.
A költőládák kihelyezéséhez az apropót most a Kerecsensólyom-védelmi LIFE projekt szolgáltatta, amelyben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is részt vesz. Ők vállalták a kihelyezés költségeit, a ládákat ugyanis csak alpinista segítségével tudtuk a magas fákra erősíteni.
Mivel a kerecsensólymok semmilyen fészekanyagot nem hordanak, ezért a költőládákba apró gyöngykavicsokat tettünk. Ezek a strapabíró, időtálló kavicsok egyrészt nem engedik elgurulni a tojásokat, másrészt az esővíz is átfolyik rajtuk. A ládákat a LIFE program keretében kijelölt mintaterületen helyeztük ki.
A tizenkét költőláda első hallásra talán soknak tűnhet, tekintve, hogy évente általában csak 5-7 pár költ Dévaványa térségében. Pontosabban csak ennyiről tudunk, ugyanis a kerecsensólymok fészkeit nem könnyű megtalálni. Sosem lehet tudni ugyanis, hogy éppen egy parlagi sas, vagy egy egerészölyv fészkébe rakták-e a tojásaikat, s mivel egyáltalán nem félősek, jól tűrik a stresszt, s az ember közeledtére sem repülnek fel a fészekből. Joggal bízhatunk tehát abban, hogy jövőre akár mind a tizenkét fészekben találunk majd költő kerecsensólymokat.
Az idei fiókák már hetekkel ezelőtt kirepültek, de még a fészkek környékén tartózkodnak. Mozgásukat a rájuk helyezett műholdas jeladókkal jól tudjuk követni.
Forrás: KMP