Fotó: Gyenge László – Agro Jager News

Az Axiosz és az Aliákmonasz folyó torkolatvidékének és a Makrijálosztól délre eső tengerparti sólepárló kazetták, illetve a mellette elterülő mocsárvidék gazdag élővilágára voltam kíváncsi. A természetfotósok már csak ilyen furcsa helyekre járnak. Hát a madarak és a hüllők igazi paradicsomába csöppentem a tavaszi nyüzsgés, megújulás időszakában. Az odalátszó távoli Olimposz hegy csúcsát még hó borította, de a lapályon már költéshez készülődtek a madarak, és a gyíkok, kígyók, teknősök is élvezték a déli napsütést.

Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!

Sikerült igazán kecsegtető leshelyeket találnom, ahonnan főleg parti és gázlómadarakat tudtam fotózni. A tengerparthoz közeli sótűrő növényzetben botorkálva még veszélyes helyzetbe is kerültem: a hűvös hajnal utáni reggeli verőfényben még félig dermedten napozott egy jól fejlett homoki vipera, amelyet tényleg csak a legutolsó pillanatban vettem észre, és a már lépésre emelt lábamat rántottam vissza.

Fotó: Gyenge László – Agro Jager News

Szóval nem lett baj, a hüllő dühösen sziszegve tűnt el a gazban a tamariskabokrok alatt. Odébb, a sólepárló betonszegélyénél egy jó kétméteres haragos sikló kúszott tova, és lépten-nyomon görög teknősök kocogtak, döcögtek a fűcsomók között. Minden hasonló utam előtt elképzelek magamnak valamilyen addig még nem látott vagy általam nem fotózott fajt, amelyet azután igyekszem megtalálni, megörökíteni.

Fotó: Gyenge László – Agro Jager News

Ezúttal a székicsér képére vágytam, és ha nehezen is, meg nem kis szerencsével is, de sikerült. Az elmúlt napokban a különböző természetfotós csoportokban publikált madaras képeim mind itt készültek, nem a szokásos apaji “vadászterületemen”, ahol ugyanezeket a fajokat időnként szintén meg lehet figyelni.

Írta és fényképezte: Gyenge László

Szakmai tapasztalatcserére vártuk a kiskunsági rákosi vipera élőhelyeken tevékenykedő vadásztársaságokat 2024. április 9-én.

A fórum résztvevői megoszthatták tapasztalataikat és javaslataikat a vipera-élőhelyeken zajló vadgazdálkodásról a természetvédelmi szakemberekkel (fotók: Schneider Viktor)

Az esemény keretében beszámoltunk a rákosivipera-védelmi LIFE-projektben végzett munkáról és annak eddigi eredményekről, ugyanakkor a résztvevők is megoszthatták tapasztalataikat és javaslataikat a vipera-élőhelyeken zajló vadgazdálkodásról a természetvédelmi szakemberekkel.

Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!

Vendégeinkkel ellátogattunk a Rákosivipera-védelmi Központba is, ahol megtekintettük az éppen nevelkedő kisviperákat, valamint érdekes információkat hallhattunk a Központ működéséről és a rákosi vipera életmódjáról.

Vendégeinkkel ellátogattunk a Rákosivipera-védelmi Központba is

Japánkeserűfű, réti füzény, kudzu nyílgyökér, a mesquite cserjék, kaukázusi medvetalp, bitou bokor. Mi a közös ezekben a növényekben? A válasz könnyű. A bolygó leginvazívabb növényfajai közé tartoznak. Amikor az emberek, ezeket a rendkívül alkalmazkodóképes és gyorsan növekvő növényeket, új ökoszisztémákba viszik, akár szándékosan, akár véletlenül, az őshonos fajok élőhelyükről gyakran kiszorulnak, és ezzel egyidőben a kihalás útjára lépnek.

Fotó: Lajtár Lili – Agro Jager News

De ellentétben az olyan ragadozókkal, mint a patkányok és macskák – amelyek állatfajokat fenyegettek és kihalást okoztak szerte a világon –, az olyan növények térhódítása, mint a kudzu nyílgyökér, valójában ténylegesen kipusztíthat egy másik növényfajt? Az AoB Plants folyóiratban megjelent 2016-os cikk szerzői egyetlen megerősített esetet sem tudtak dokumentálni.

Még nem. De ez csak azért van, mert a globalizáció viszonylag új jelenség.

Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!

“A fő ok, amiért nincs egyértelmű bizonyíték a kihalásra, ami kizárólag az inváziós terjedésnek tulajdonítható, azaz, hogy ezek az inváziók nem léteznek elég régóta” – mondta Dave Richardson, a dél-afrikai Stellenbosch Egyetem Invázióbiológiai Központjának munkatársa. „Kutatásunk azt mutatja, hogy a növények kihalása gyötrelmesen lassú folyamat. Az aggodalomra okot adó jelek azonban már a világ számos pontján láthatók – ezek olyan fajok, amelyek jelenleg széttöredezett populációkban élnek, és már radikálisan csökkent a szaporodási lehetőségük.”

Fehér akác. Fotó: Lajtár Lili – Agro Jager News

Richardson és társszerzője, Paul Downey, a Canberrai Egyetemről megvizsgálták ezeket a „vészjósló jeleket”, és hatpontos „kihalási szintmutatót” alkottak azon őshonos növényfajokkal kapcsolatban, amelyekre az invazív növényzet veszélyt jelent:

1. A növények egyes helyeken gyorsabban pusztulnak el, mint ahogy utódaikkal pótolni tudnák.
2. A növények bizonyos helyekről teljesen eltűnnek, de a potenciális utódok „szaporítóanyagként”, magvak vagy spórák formájában maradnak, amelyek új egyedcsoportot hozhatnak létre.
3. Egyes helyek elvesztik az egyes növényeket és szaporítóanyagaikat is. Növények és magvak nélkül ez helyi kihalás.
4. Az utolsó fajnak otthont adó helyek elveszítik az egyes növényeiket, de néhány helyen a magvak vagy spórák a talajban maradnak.
5. A faj teljesen elveszett a vadonban, egyetlen egyed vagy szaporítóanyag nélkül. Az egyetlen túlélőket botanikai gyűjtemények őrzik.
6. A megmaradt növények elvesznek, és a megmaradt magvak vagy spórák már nem képesek új növénnyé válni.

Downey szerint ez a kutatás azt sugallja, hogy a jelenleginél sokkal korábban kell elkezdenünk a veszélyeztetett növények kezelését.

“Ha megvárjuk, amíg elegendő bizonyíték áll rendelkezésünkre annak bizonyítására, hogy kihalások történnek, akkor sok fajt túl késő lesz megmenteni” – mondta. A szerzők figyelmeztetnek, hogy több száz növényfaj már funkcionálisan kihalt, és már csak „élő halottként” léteznek.

Úgy tűnik, hogy sok növényfaj számára a legnagyobb kockázati pont a Downey és Richardson-skála 2. és 4. pontja között van. Amint azt sok veszélyeztetett növénynél láthattuk, nem olyan egyszerű kitalálni, hogyan is tartsunk életben egy fajt botanikai környezetben, hiszen sokszor nem elég egyszerűen a földbe szúrni a magot. Sok növénynek nagyon speciális körülményekre van szüksége a csírázáshoz – némelyik például a tűzre támaszkodik, míg másokat egy állatnak kell elfogyasztania, ami után a gyomorsavak meglágyítják a mag külső rétegét, mielőtt az újból a talajba kerülne. Más növényeknek speciális beporzókra van szükségük, amelyek szintén eltűnhetnek, amikor az ember tönkreteszi az ökoszisztéma kényes egyensúlyát.

Selyemkóró a napfényben. Fotó: Lajtár Lili – Agro Jager News

Megismerhetjük-e azokat a részleteket, hogy hogyan szaporodnak ezek a veszélyeztetett növények, hogy megmentsük őket? Ez sok faj esetében valószínűtlennek tűnik. A Conservation Biology egy másik, 2016-os tanulmánya arra figyelmeztetett, hogy a növényeket általában továbbra is kevéssé tanulmányozzák, miközben a tudósok az emlősökre és más karizmatikusabb fajokra koncentrálnak, ugyanúgy, ahogy a tudósok figyelmen kívül hagyják a „csúnya, nemszeretem” lényeket is. A szerzők ezt „növényvakságnak” nevezték, és azt sugallják, hogy súlyos következményei lehetnek számos faj megőrzésére most és a jövőben is.

Ahogy Downey és Richardson írták lapjukban, a kihalásra vonatkozó bizonyítékok hiánya „nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül kell hagynunk a szélesebb körű fenyegetést”, valójában a mihamarabbi cselekvést kellene sürgetőbbé tennie.

Írta és fényképezte: Lajtár Lili, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE – TTIK) harmadéves biológus hallgatója

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.