Vadászat
A Vadászati Világkiállítás pavilonjainak kiosztása
A HUNGEXPO területén megvalósuló Vadászati Világkiállítás központi rendezvény nyolc pavilonban talál otthonra.
„A” Pavilon: külföldi vendégeink kiállításainak tere, ahol a Magyarország meghívását elfogadó országok és szervezetek saját standokkal mutatkozhatnak be. Egyetlen sétával áttekinthetjük a nagyvilágot! Itt kerül sor a világkiállítás egyik fontos kezdeményezésére, a World Conservation Forumra. A programsorozat egy vissza nem térő lehetőség arra, hogy a szakmai és civil érdeklődők valós képet alkothassanak természetközeli szakmák (vadász, halász, erdész stb.), valamint a természetvédelem közös alapokon nyugvó jövőjét illetően.
„B” és „E” Pavilon: a világkiállítás alatt többféle program kerül itt megrendezésre. Három vásár követi egymást: egy vadászoknak, horgászoknak és lovasoknak szóló tematikával bíró, egy mezőgazdasági-termelési témájú és egy innovációs lehetőségeket bemutató.
„C” Pavilon: a nemzetközi konferenciáknak ad otthont, egymást követik majd a természetvédelemmel és a vadászattal foglalkozó nemzetközi, tudományos-szakmai rendezvények, s ugyancsak itt üzemel majd egy mozi is.
– A rendezvény ideje alatt több, kiemelkedően fontos nemzetközi konferenciát rendezhetünk. Így házigazdái lehetünk a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) Közgyűlésének, a Vadbiológusok Nemzetközi Szövetsége kongresszusának (IUGB), a Vadvilág Fórumnak (CPW) és az Afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás részes feleinek 8. konferenciájának (AEWA). Mindemellett pedig főszervezői vagyunk a Nemzetközi Vadászati Konferencia munkacímű eseménynek, ami a vadászat tartamosságát, fenntarthatóságát, ősi hagyományokon alapuló hasznosságát mutatja be. Kiváló előadóink sok évtizedes kutatásaik, s szakmai tapasztalataik alapján gyakorlati szempontból fogják a kérdéseket megvilágítani. – Gőbölös Péter, a szakmai konferenciák kurátora
„D” Pavilon: a Magyarország vizes élőhelyeit bemutató kiállítás otthona, különleges hangulattal, látvánnyal.
– A halászat a vadászat mellett népünk ősfoglalkozásai közé tartozott, s a letelepedésünk után csak gazdagodott e tudásunk. Pavilonunkban hazánk jellegzetes vizes élőhelyeinek különleges diorámái nagyléptékű vízfelületekkel, gazdagon betelepített élővilággal hívják fel a figyelmet a napjainkban is körülöttünk lévő természeti értékeinkre. Kevés szóval, de sok gondolattal, érzéssel, hangulattal olyan kiállítási atmoszférát tervezünk, amely megérinti a látogatót és elér mindenkihez az üzenet: természeti értékeink megóvásának fontossága jövőnk érdekében, múltunk megismerésén keresztül, jelenünk cselekvő, környezettudatos szemléletformálásával, abban a bizonyos huszonnegyedik órában… – Kóródy Olivér, a vizes élőhelyek és természetvédelmi pavilon kurátora
„F” Pavilon: a hagyományos vadászati módokat bemutató kiállítás helyszíne. Témái: agarászat, solymászat, íjászat, elöltöltő fegyveres vadászat. Mindemellett komoly szerepet kap a ló és a vadászat bemutatása. A pavilon külső környezetében folyamatosan lesznek hagyományőrző bemutatók.
– A hagyományos vadászati módok közé az agarászatot, a solymászatot, a vadászíjászatot és az elöltöltő fegyveres vadászatot soroljuk. A „mi pavilonunk” jó hetven százalékát tehát e négy terület bemutatásának szenteljük. A csarnok fennmaradó részét a ló és a vadászat kapcsolatának szánjuk, de nálunk is számíthatnak a látogatók interaktív és szórakoztató elemekre. Egyébként, a négy módszert sokkal több minden köti össze, mint elsőre gondolnánk. A legfontosabb a közös szemléletmód: a középpontban a régebbi vadászati eszköz korlátaiból, valamint a vadász és állat kapcsolatából fakadó kihívás, élmény, kaland helyezkedik el. A négy vadászati mód szerelmesei számára a minőség mindig a mennyiség előtt kell álljon. – dr. Németh Balázs, a hagyományos vadászati módok csarnokának kurátora
„G” Pavilon: várhatóan igen népszerű lesz a magyar és nemzetközi trófeakiállítás. A legkiválóbb hazai trófeák mellett itt mutatjuk majd be a nagyvilágból érkező, különlegesen értékes és ritka darabokat is. Világrekordok várhatóak! Itt lesz majd látható a preparátor európai-bajnokság is, látványos preparátumokkal.
– Egészen biztos, hogy a bőség zavarával fogunk küzdeni. Fantasztikus feladat lesz bemutatni a Kárpát-medence és a nagyvilág legkiválóbb trófeáit, ahol világrekordokkal is találkozunk majd! Olyan kiállítást tervezünk, ahol a vadat eredeti élőhelyüknek megfelelő diorámás berendezéssel mutatjuk be, ezzel is szemléltetve a sokszínűséget, a biodiverzitást, s annak fenntartásának eszközét, a vadgazdálkodást. – Pálinkás Róbert, a hazai és nemzetközi trófeákat bemutató csarnok kurátora
„H” Pavilon: a központi magyar kiállítás helyszíne. A többnyelvű tárlat egy ezeréves sétára kalauzolja el a látogatót a Kárpát-medencében, melyen átérezhetjük, hogy a magyar nép története a természetközeli szakmák révén egy a természettel.
– A kiállítás alapgondolata annak meggyőző, élményszerű bemutatása, hogy Magyarország gazdag, ezeréves történelmének mennyire szerves és izgalmas része a természet tiszteletén alapuló vadászati kultúra. – Hazánkban a vadász, mint a vadállomány legfontosabb védelmezője mindig is sokat tett, s ma is sokat tesz a természeti értékek megőrzéséért. A historikus léptékű tárlat az elmúlt ezer év valamennyi évszázadából bemutat egy-egy tájegységet, egy-egy jellemző, vadászható fajt, valamint egy-egy jelentős egyéniséget. A korszakok bemutatásának meghatározó elemei a rajtuk keresztül megjelenített, élménydús történetek, de átfogó képet nyer a látogató a Kárpát-medence klímájának átalakulásról, valamint a vadállomány és a vadgazdálkodás ettől nem független formálódásáról is. – Gulyás Gábor, a központi magyar kiállítás kurátora
– Nagyon fontos, hogy az egész családnak élményt nyújtsunk majd a HUNGEXPO-n, meglepő és látványos utcaszínházi produkciókkal, minikoncertekkel. Minden hét végén más-más tematikát valósítunk meg: a világzenei fesztivál mellett például nagy szerepet kapnak majd a hungarikumok vagy a lovasprogramok, ebben a Budapestet, és reményeink szerint az egész országot lefedő színes, nívós lélekemelő kulturális programsorozatban! – Lőrinczy György, kurátor
Vadászat
CACT hajtás természetes vadászaton munkavizsga Kardosfán
A Magyar Tacskótenyésztők Egyesülete munkavizsgát rendezett Kardosfán.
A Magyar Tacskótenyésztők Egyesülete 2025. január 11-én CACT hajtás természetes vadászaton munkavizsgát rendezett Kardosfán. A téli táj, a zselici dombok, a kiváló adottságú vadászterület optimális lehetőséget biztosított a vizsga lebonyolításához.
A területet a Sefag Zrt. biztosította, az egyesület az országban harmadik alkalommal rendezett ilyen típusú munkavizsgát, melyhez az idén vadász terrierek is csatlakozhattak.
A vizsgára 12 kutya regisztrált, végül 8 vett részt , 3 szálkás szőrű tacskó és 5 jagd terrier.
A kutyák két hajtásban dolgoztak, fegyelmezett és hatékony munkát végeztek. A nap végén a terítéken 28 vaddisznó, 7 gímszarvas és 1 dámvad feküdt.
A bírálatokat Körmendi Tamás, Schilli Péter, Nicsovics György és Hermánné Bedics Rita vezető bíró végezték.
A bírók a hajtóvonalban haladva követhették nyomon a kutyák munkáját, értékelték a a keresési módot, orrhasználatot, a kitartást, a bátorságot és a hangadást.
5 kutya CACT címet kapott, 2 kutya II. díjban végzett.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Forrás: Magyar Tacskótenyésztők Egyesülete
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
𝐄́𝐯𝐚𝐝𝐳𝐚́𝐫𝐨́ 𝐯𝐚𝐝𝐚́𝐬𝐳𝐚𝐭 𝐁𝐞́𝐤𝐞́𝐬𝐜𝐬𝐚𝐛𝐚́𝐧 – 𝐄𝐠𝐲 𝐟𝐞𝐥𝐞𝐣𝐭𝐡𝐞𝐭𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐡𝐞́𝐭𝐯𝐞́𝐠𝐞!
A békéscsabai évadzáró vadászat ismét nagy sikert aratott.
Kedves Solymásztársak!
Hát, mit is mondhatnánk – ez a szezonzárás is olyan volt, ahogy szeretjük: emlékezetes, jókedvű és tele élményekkel! A békéscsabai évadzáró vadászat ismét nagy sikert aratott. Olyan sokan gyűltünk össze, hogy szálláshely szűkében már szinte „művészet” volt mindenkinek helyet találni. Bár nem fértünk el egy szálláson, ez sem szegte kedvünket. A vacsorák és esti beszélgetések mindannyiunkat egy helyre tereltek, igazi közösségi események voltak – a jókedv és a rengeteg sztori felejthetetlenné tették az együttlétet.
Az időjárás hideg volt, de nem annyira, hogy a föld átfagyott volna – így nagyon kemény terepen vadásztunk, a sár miatt igazi kihívássá vált a vadászat: csúszós ösvények, bokáig süppedő talaj… Azt hiszem, mindannyian éreztük a nap végére a lábunkban ezt az igénybevételt! Bár a sarat dagasztva vadászni nem a legkényelmesebb, ám ez sem tántorított el senkit. Fárasztó volt, de a fáradtságunkat feledtették a gyönyörű pedzések és a sikeres zsákmányok. Az ilyen látványokért éri meg minden lépés a terepen!
Ki ne emlékezne például arra a felemelő pillanatra, amikor Molnár Matyi vándorsólyma tökéletes időzítéssel, könnyed mozdulattal kapta el a nyulat? A hétvége egyik csúcspontja volt az a látvány, ahogy a sólyom elegánsan, gyorsan és precízen végrehajtotta a támadást – a jelenlévők egyként csodálták ezt a lenyűgöző teljesítményt. Ezek azok a pillanatok, amelyek miatt érdemes solymásznak lenni! Ezek azok a pillanatok, amik örökre beleégnek a solymász emlékezetébe!
De nem csak a sólymok kápráztattak el minket, a héjások is bravúrosan teljesítettek. Az egyik nap különösen emlékezetes volt, amikor két harris – Joó Péter és Csipán Kristóf madarai – párban dolgozva fogott nyulat. Szinte tökéletes összhangban dolgoztak a gazdáikkal, igazi mestermunka volt. Ezek a látványos fogások és összehangolt munka mindannyiunk számára hatalmas élményt jelentettek. Olyan pillanatok ezek, amikor az ember csak áll, nézi, és azt mondja: „Ezért csináljuk!”
A hétvége persze nem csak a vadászatról szólt, felvetődött néhány szervezési kérdés, amiket érdemes lesz tavasszal a közgyűlésen megvitatnunk. Sokszor küzdöttünk a nagy létszám okozta kihívásokkal, amiket végül mindig sikerült megoldani. De épp ezért merült fel egy fontos téma: hogyan osszuk be a csapatokat? A sólymosok egyre nagyobb létszáma miatt valószínűleg két külön csoportot kell majd kialakítanunk, és a héjásoknál is hasznos lenne külön kezelni a fácánra és nyúlra vadászókat. Ezek mellett szó esett a solymászkutyák fegyelmezéséről, a vadászatok szervezéséről és számos más technikai kérdésről is – úgyhogy unatkozni biztosan nem fogunk a közgyűlésen! Látszik, hogy van mit megvitatni, de ezek mind az egyesületünk fejlődését szolgálják.
Köszönjük mindenkinek, aki részese volt ennek a fantasztikus hétvégének, Egyed István solymásztársunknak és Karasz Vilmosnak, aki a vadásztársaság részéről kísérőként segítette a munkánkat. Külön köszönet illeti Molnár Mátyás fősolymászunkat, aki az egész szezon során fáradhatatlanul dolgozott azért, hogy minden vadászat jól szervezett és emlékezetes legyen. Valamint köszönjük mindazoknak a háttérben dolgozó szervezőknek és segítőknek, akik neve nélkül is tudjuk, hogy szívvel-lélekkel tették a dolgukat, hogy mi élvezhessük a vadászatok minden pillanatát.
A közös élmények, a sólymok, héják sikerei és a jó társaság mindannyiunkat gazdagabbá tett. Addig is, amíg újra találkozunk, szárnyaljanak a madaraink, őrizzük meg ezt az összetartó közösségi szellemet és maradjatok mindig ilyen lelkesek! Sok sikert és örömöt a tenyésztési időszakhoz, legyen minden madár egészséges és eredményes!
Forrás: Magyar Solymász Egyesület
Farkas volt, van, és reméljük, lesz is a Kárpát-medencében. Mindig. Volt, amikor több, volt, amikor kevesebb, de azt nyugodtan mondhatjuk, hogy állandóan jelen van térségünkben, annak ellenére, hogy eleink vért izzadva, mindent elkövettek, hogy ne legyen. Természetesen voltak időszakok, amikor olyan kevés volt belőlük, hogy nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy sikerrel jártak, de egy-egy kóbor példány azért mindig előfordult a peremterületek erdeiben. Ezeket, ha egyáltalán észrevették, addig hajtották, amíg sikerült vagy agyonlőni, vagy kihajtani a határon túlra.
Pedig farkas volt szépen a valamikori Magyarország területén. A XIX. század végén, mondjuk Baranyában, a világhírű Bélyei birtok területén, azaz a Kopácsi-rétben, a csülkös vad védelme érdekében még mérgezték is, amiről részletesen beszámolt a Vadász-Lap 1892-es évfolyama. A jelentést Klobusicki Kálmán írta, aki akkor az uradalom fővadásza volt. Egy másik példa a farkas jelenlétére egy családi történet. Nagyanyám, aki 1888-ban született, mesélte, hogy úgy 15 éves korában olyan kemény tél volt, hogy a Duna befagyott, és a farkasok leereszkedtek a Papuk-hegységből, átjöttek a jégen Bácskába, és egészen Topolyáig jutottak, ami körülbelül 60 kilométerre van a Dunától. Itt aztán bevették magukat a Bácsér nádasaiba, és komoly károkat okoztak a tanyavilágban. Az akkori úri vadászok és a helyi társaság tagsága nagy hajtóvadászatot szervezett az ordasok „megbüntetésére”, azonban azoknak sikerült kitörniük és visszaszökniük a Duna bal partjára, azaz meglógtak.
Egészen más a helyzet a Duna–Száva vonalától délre, illetve a dél-bánáti, delibláti homokpuszta erdeiben. Ott állandó, stabil, sőt az utóbbi években növekvő állománnyal számolhatunk, ami meglátszik elsősorban az őzállományon és a jószágtartó gazdákat ért károkon. Ugyanis télen, és ott a hegyvidéken, még igencsak havasak a telek, a vad lehúzódik a települések környékére, ahol könnyebben jut táplálékhoz. Őket követik a ragadozók, és mivel sokkal könnyebb elkapniuk a háziállatokat, mint a vadat, mindent megtesznek, hogy bejussanak egy-egy juhhodályba vagy istállóba, ahol aztán hihetetlen vérengzést visznek végbe. Ilyenkor beindul náluk a gyilkolási kényszer és addig ölnek, amíg egy birka is mozog az ólban.
Most sokan azzal a kérdéssel állnak elő, hogy hol vannak a pásztorkutyák. Az ottani emberek tapasztalata szerint egy 5-6 farkasból álló falkával szemben, ami nem ritka, 2-3 kutya tehetetlen. Valójában azokat eszik meg elsőnek. Ugyanis előszeretettel „vadásznak” az ember legjobb barátjára, méghozzá olyan módon, hogy az meg se nyikkan, és már viszik is. A Sár-hegységben (ma Koszovó) az emberek jószágtartásból élnek. Ott tenyésztették ki a híres Sárhegyi pásztorkutyákat. Van gazda, aki több ilyen komondor nagyságú ebet is tart. Az ottani csobánok szerint a farkasok egy tüzelő szukát „küldenek” a falu alá. Az elcsalja a kutyákat az erdő széléig, ahol az éhes falka várja a vacsorát. Egyes tapasztalt és szavahihető vadászok elmondása szerint, még a hajtásban résztvevő kopók közül is rendszeresen kiveszik a vámot. Nem zavarják őket a lövések, az emberek jelenléte, elkapják a kutyát, és a gazdi örülhet, ha a nyomkövetős nyakörvét megtalálja.
A Balkánon vadásszák a farkast, Berni Egyezmény ide vagy oda. Vannak egyesületek, amelyek nagy üzletet csinálnak a farkashajtásokból. Rengeteg vadászt csődítenek össze, van, ahol több mint ezer puskás jelenik meg, de ezek a tömeges megnyilvánulások többnyire eredménytelenek. Ahogy verebet nem lehet nagy dobbal fogni, úgy farkast sem lehet lakodalmas menettel vadászni. Itt elsősorban az eszem-iszom, dínom-dánomon van a hangsúly és nem a vadászaton, no, meg a részvételi díj begombolásán, ami nem kis összeg!
Ha valaki szeretne farkast lőni, az keressen kapcsolatot a helyi társaságoknál, amelyek dögteret tartanak fenn, zárt, fűtött magaslesekkel rendelkeznek, és van idejük akár egy hétig is kinn éjszakázni a behavazott erdőn. Az olyan vadász látni fog farkast és lőhet is, ha minden a tervek szerint alakul. Ez biztosan valamivel drágább, mint a lenyúlós nagy hajtások, de eredményesebb is.
Akármit is mondanak a magukat állatjogi képviselőnek tituláló szervezetek, a farkast vadászni kell. Nem könnyű, rengeteg időt, jó erőnlétet és elszántságot igénylő munka. De megéri. Természetesen az, hogy vadásznak farkasra, ma már nem azt jelenti, hogy azért teszik ezt, mert ki akarják irtani – nem, erről szó sincs. A farkast azért kell vadászni, mert ellenkező esetben úgy járunk vele, mint a sakállal. A fejünkre nő, és akkor már késő. Manapság a fenntartható környezetvédelem elképzelhetetlen a vadászat nélkül! Ha bekövetkezik a farkasállomány túlszaporodása, elkerülhetetlen, hogy a legnagyobb károkat elszenvedő gazdák a saját kezükbe vegyék a gond orvoslását, és abból senkinek sem lesz haszna. Erre is lehetne számtalan példát felhozni. Okuljunk belőlük!
Írta: Hadzsy János