Széchenyi Zsigmond gróf ezen szavait idézve kezdte beszélgetésünket Pongó Gyula, az Országos Magyar Vadászkamara Csongrád Megyei Szervezet hivatásos vadász alosztályának elnöke, a szentesi Új Barázda Vadászati Társaság vezetője.

Hogyan került a vadászat közelébe?
Mint oly sokan közülünk, én magam is korán a vadászat és a vadászok közelében találtam magam. Alig 9–10 éves lehettem, amikor idős vadászok elhívtak nyulat hajtani. Már akkor magával ragadott a varázsa. Azután pedig már minden ment magától. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a hivatásom, a munkám egyben a hobbim is. Ez egy életforma. Sajnos kissé családellenes, de olyan, mint a szerelem. Nem lehet megmagyarázni, hogy miért van, és miért vonzza az embert. Egyszerűen szükségem van arra, hogy kint legyek. Messze az emberektől és a város zajától.

Sokan még mindig azt gondolják, hogy a vadászat egy kegyetlen dolog, ami csak az öldöklésről szól. Természetesen ez nem így van. Ez egy összetett feladat, amelyben nagyon fontos a vad védelme, és még fontosabb a vad tisztelete. Sajnos manapság ez utóbbit nem mindenki tekinti egyértelműnek. Én hivatásos vadászként sajnos gyakran találkozok orvvadászokkal, olyanokkal, akik nem törődnek a természet védelmével, és a szántók, erdők mellé viszik ki a háztartási hulladékot. Fel kellene nőnünk végre, és belátni azt, amit ma megteszünk annak a következményeivel holnap könnyedén összetalálkozhatunk.

–Ön Szentes térségében végzi munkáját. Mi jelenti a legnagyobb problémát a környéken?
Sajnos egyre nagyobb gondot jelent a rühes rókák megjelenése. Mivel a veszettség ellen már évek óta vakcináznak, az országban elszaporodtak a rókák, és egyre több a beteg állat közülük felénk is. Nemrégiben sajnos az én kutyáim is elkapták, és sokáig kellett kezelnem őket. Próbáljuk kilőni ezeket a káros ragadozókat, de egyelőre még problémát jelentenek a számunkra. Ugyancsak elszaporodtak az apró rágcsálók is. Sajnos ezeket több helyen mérgezéssel próbálják irtani, ami a legrosszabb megoldást jelenti, hiszen a mérgezett gabonát a nyulak is megeszik, amiből viszont nagy hiányunk van.

Mi ennek az oka?
Felénk is egyre jobban elszaporodott az európai barnanyúl vírus. Az elmúlt év szeptemberéig semmi gond nem volt az állománnyal, és mivel az időjárás is kedvező volt, igen sok példányra számítottunk, de mégsem így lett. Nagy részüket – főleg a kifejlett példányokat – elpusztította a vírus. Reménykedünk, hogy ez nem terjed tovább, és helyreáll a rend. Szükség van ezekre az állatokra is, hiszen csak így tartható fent az egyensúly.

Sok gondjuk van a kóbor állatokkal?
Főleg a macskákkal szoktak problémák lenni, minden tavasszal. Rengeteg kárt képesek okozni. Elpusztítják a nyulakat és a fiókákat. De a felelőtlen kutyagazdák is okoztak már fejtörést nemegyszer. Sokan kijárnak a kutyáikkal a Tisza gátjára sétálni. Ilyenkor előfordul, hogy a kutya utánnairamodik egy vadnak, és a gazda nem biztos, hogy visszahívja. Ha az ártéren pedig éppen vadásznak, és ezt meglátják, lelőhetik a kutyát. Már számtalanszor figyelmeztettem a gazdákat, de sajnos feleslegesen. A vadásznak pedig tenni kell a dolgát. Ilyenkor is. Előfordult már, hogy ebből problémák adódtak, de a gazdának is meg kell értenie, hogy nekünk meg kell védenünk a vadat. Nagyon hálátlan dolog fegyvert emelni az ember legjobb barátjára, de sajnos néha ezt is meg kell tenni. Persze ez is legtöbbször az emberek hibája. Ha nem raknák ki a megunt kutyákat az út mellé, és nem hagynák a sorsukra, vagy figyelnének rá a séta alatt, akkor nekünk se okoznának problémát….

KRUZSLICZ ANITA
Nimród Tudósítói Hálózat