Keressen minket

Vadászat

A meglőtt, de el nem ejtett bika története

Közzétéve:

Feltöltő:

Az eset nem velem történt, hanem egy ismerősömmel, aki hosszas győzködés ellenére sem járult hozzá, hogy nevét leírjam, nehogy mindenki rajta nevessen.

Pedig a történet tanulságként szolgálhat mások számára is. Azért is írtam meg, mert én sajnos negyvenéves korom ellenére – sok fiatalabb vadásztársammal ellentétben –, nemhogy nem lőttem, de még fegyverem sem emelhettem bikára.

Fotó: Csizmadia Lajos

Biztosan sok vadász volt már úgy, hogy egy bizonyos vadra elszántan vadászott, így történt ez az én ismerősömmel is. Tudtak a területen egy jó bikát, amelyet látni csak kevesen láttak. Barátom vadászvérét felpezsdítette a lehetőség, és időt, fáradtságot nem nézve kereste a vaddal való találkozás lehetőségét.

A bika soha nem bőgött, mindig csendben járt a háremével. Barátom leste párás hajnalokon, hűvösödő estéken, de hiába, a találkozó nem jött létre. Szinte mindig máshol váltott, sokszor napokra eltűnt. Már kezdte azt hinni, hogy talán a szomszédok elejtették. De amikor másnap hajnalban újra megtalálta a nyomait, megnyugvás töltötte el, és a remény újra élt, hátha egyszer sikerül találkozni vele.

Egy szeptemberi hajnalon barátom egy erdőszéli lesen várta a reggelt, amikor az erdő egy távoli részén, két nagy lapátfület látott meg, amelyek egy tehénhez tartoztak. A vad tétovázott, néha hátranézett, majd lassan kilépett az árvakeléstől zöldülő tarlóra. Ekkorra már, mint a mágnes a vasra, úgy tapadt barátom szemére a keresőtávcső. Tudta, hogy tehén ilyenkor ritkán jár egyedül. Az erdőt szegélyező bokrok lassan szétnyíltak a nagy test előtt, és kilépett Ő, akit már régóta keresett.

A látvány teljesen lenyűgözte, gyönyörű, páros 14-es bika volt. Bár nem az első bikáját látja és lövi, mégis a higgadtság és a vadászláz közötti pengeélen táncolt. Talán a sok türelmeskedő les, cserkelés, nyomozás gyümölcse most van beérőben?

A két vad gyanútlanul a les felé legelészett. Lehettek vagy 100–150 méterre, amikor valami gyanúsat hallottak az erdő irányából, és arra fordultak. A koronában lévő ágak, mint négy gyertya, úgy villogtak. De ezeket már a céltávcsövön keresztül látta. Talán eljött a pillanat, sem fa, sem bokor nem állhatja útját a golyónak. A szálkereszt a bika testén táncolt, amikor barátom útjára engedte a golyót, sőt talán még fohászt is küldött utána.

A becsapódás tisztán hallatszott, a tehén fejvesztve menekült a biztonságot nyújtó erdőbe. A bika pedig mintha villám érte volna, tűzben összerogyott.


(Illusztráció)

Barátom alig akart hinni a szemének. Lemászott a lesről, kalapját levéve odalépett a vadhoz, megmarkolta az agancsot, bírálgatta, forgatta, élvezte a siker ízét. Aztán megfordult, és elindult, hogy elhozza a hátizsákban hagyott felszerelést, hogy a vadat feltörhesse, szállításra alkalmassá tegye.

Menet közben, mintha egy hang azt súgta volna: fordulj hátra! Még a vér is meghűlt benne, amikor látta, hogy a bika talpon van, és egyre nagyobb erőre kapva menekül az erdő felé. Barátom lekapta a válláról a fegyvert, hogy még az erdő előtt rálőhessen újra. De fájdalmasan hasított belé a felismerés, hogy az első lövés után nem töltötte újra a fegyverét. Az imént elkönyvelt siker újra álommá, reménnyé vált. A bikát elnyelte az erdő.

Keserű szájízzel és önvádaskodásokkal teli napok következtek. Utánkeresés kutyával, cserkelés, lesek, a dagonyák felkeresése – egyik sem járt eredménnyel. A bika végleg eltűnt, és hamarosan kiheverte a gerinctüskelövést, mert a jelek szerint az volt a bika villámcsapásszerű összeesésének az oka. Barátom még néhány hétig kereste, érdeklődött, de nem jutott többé a nyomára. Még a téli hajtásokkor sem bukkantak rá. Örökre eltűnt.

„Pedig már a markomban volt a bika” – adhattam volna ezt a címet is írásomnak, az is helytálló lett volna. A történet hitelességét igazolni is tudom az esetleg kételkedő vadásztársaim számára. Szolgáljon ez mindannyiunk számára tanulságképpen!

Vadászat

Véradás a borsodi Vadászkamarában

„Vadászjegyérvényesítés véradással”:

Published

on

„Vadászjegyérvényesítés véradással” programot hirdetett a Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Területi Szervezete a miskolci székházában, a vármegyei Vadászok Házában.

Fotó: OMVK

A február 11-én lezajlott eseményen jónéhány vadásztársunk jelent meg, ezzel is segítve embertársainkat, hiszen a véradás az önzetlenség egyik legszebb formája, és az egyik legfontosabb életmentő jótékonysági tevékenység is egyben!

Nagyon köszönjük a megjelentek segítségét, szolidaritását, a vérkészítményre váró betegek nevében rendkívül hálásak vagyunk mindannyiuknak!

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Terítéken a csülkös haszonvad

Published

on

Martin papája azt mondta, hogy disznómágnes vagyok, miután a hajtássort vezetve két disznót lőttek mellettem. A mai kaland is ezt igazolta. A vadászat legfontosabb kérdése: hova menjünk, melyik lesre üljünk? Ramón sokat tett a mai sikerem érdekében. Először is elmesélte, hogy a múlt alkalommal a Deseda túlpartján turkáló három-négy fős konda átjött a mi oldalunkra (akkor túl messze voltak).

Fotó: Juhász György – Agro Jager News

Másodszor pedig amnesztiát hirdetett a rókákra, mivel a kevesebb zavarás jótékonyan hat a csülkös haszonvadak jelenlétére. A rozoga lest terveztem választani, de a friss szántást látva végül én is a forgószékes lesen kötöttem ki, akárcsak Ramón múltkor. A lemenő nap már a forgószéken ülve fogadott. Sötétedés előtt semmi mozgás, utána nyulak. A túloldalon, 450 méterre, a négyfős konda szorgalmas turkálásba fogott. A jó szélnek hála, elballagott előttem egy bak, 100 méterre a vetésben. A csülkös haszonvadakat figyeltem, abban a reményben, hogy felébred bennük a kíváncsiság, milyen íze van a vetésnek a Deseda innenső partján. Épp a csülkös haszonvadakat néztem, amikor gondoltak egyet, és iszkiri – irány az erdő, távolodva a Desedától. Lelombozódtam.

Fotó: Juhász György – Agro Jager News

Vizsgáltam a környéket, és balra, a vetés és az erdő határán, megjelent egy lompos farkú ravaszdi. Még a homlokomat is összeráncoltam, hátha nem is olyan lompos a farka – mert akkor toportyánnak minősítem. De nem: ez egy lompos farkú ravaszdi, az amnesztia birtokában közelít, majd ott, ahol a bak eltűnt, ő is eltűnik. Körülnézek, és megfagy az ereimben a vér: 160 méterre előttem a konda megfontoltan, turkálva masírozik felém a Deseda melletti nádasból. A mágneses vonzásom – semmi kétség! Condor letesz, Pixfra bekapcsol, kupak felhajt, célra tart, kibiztosít, nagyítást állít. És megvannak: három süldő és egy koca. Közelednek. Az egyik süldő megáll és oldalt fordul. Ennél nem kell jobb – 150 méter, a .243-nak ideális. Terítéken a csülkös haszonvad.

Írta és fényképezte: Juhász György

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

KITEKINTŐ: Orvvadászokat fogtak Kelet-Lengyelországban

Orvvadászokat fogtak Lengyelországban.

Published

on

Két Łęczna megyei lakosnak kell felelnie az orvvadászat miatt. A 64 és 35 éves férfi – apa és fia – a rendőrség információi alapján került őrizetbe, miután kiderült, hogy jogellenesen ejtettek el egy jávorszarvast.

Fotó: KPP Łęczna

A rendőrök az egyik istálló átkutatása során egy csaknem 200 kilogrammos jávorszarvast találtak. A gazdasági épületekben egy terítékre hozott vidrát is felfedeztek, valamint egy fagyasztóban két vaddisznó és más vadből származó húst is lefoglaltak. A helyszíni intézkedéseket az Állami Vadászati Őrség képviselője is felügyelte.

Az házkutatás során a 64 éves férfi megpróbálta elrejteni a lőfegyverét, de a rendőrök ezt megakadályozták. Összesen egy pisztolyt, egy vadászpuskát és közel ezer lőszert találtak, amelyekről kiderült, hogy a 35 éves férfi tulajdonában voltak. Emellett hat további fegyvert és több mint 700 töltényt is lefoglaltak, amelyeket a férfi engedéllyel tartott.

Fotó: KPP Łęczna

A két férfi ellen már vádat is emeltek orvvadászat miatt. Emellett a 35 éves férfinak engedély nélküli fegyvertartás miatt is felelnie kell, míg az apja a büntetőeljárás akadályozásának vádjával néz szembe, mivel megpróbálta elrejteni az illegális fegyvert. A fiatalabb férfira akár 8 év, míg az idősebb férfira akár 5 év börtönbüntetés is várhat.

Forrás: Radio Lublin

(Forrás: KPP Łęczna)

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom