Keressen minket

Vadászat

Mitől gavallér egy puska?

Közzétéve:

Feltöltő:

VAJDASÁG | Aki olvasott már a múlt század első felében írt vadászirodalmat, biztosan találkozott a „gavallér puska” kifejezéssel. Nyilvánvaló, hogy fegyverről van szó, hajdan kizárólag tehetős urak és hölgyek által kedvelt golyós vadászfegyverről.

merkel_gavaller_puska

Merkel gavallér puska

A lőszer feltalálása után, amikor elkezdték tömegesen gyártani a hátultöltős, könnyen kezelhető fegyvereket, a brit fegyverkovács műhelyek a sörétes puskák mellett elkezdték a kétlövetű billenőcsövű fegyverek, az úgynevezett expresszek kifejlesztését is. Elsősorban a gyarmatokon vadászó hivatalnokok és úttörők számára. Futólag: Teleki Sámuel is több H&H expresszel indult afrikai felfedező útjára.

Ezek a fegyverek ma is megállják helyüket a modern ismétlőfegyverek mellett. A kezdetekkor azonban nagy hátrány volt a fegyver súlya. Ez nem jelentett különösebb gondot, ha a több kilós fegyvert, a lőszert és a felszerelést fegyverhordozó, lőszerhordozó és még számtalan segédszemélyzet cipelte. De Európában, ahol már akkoriban is sokan hódoltak a cserkeléses vadászatnak, minden gramm külön terhet jelentett. Ezért elsősorban az osztrák és német fegyverépítők kifejlesztették az egylövetű billenőcsövű fegyvert, amely az Afrikában használtakkal ellentétben kis kaliberben készült, és sokkal könnyebb is volt.

Ezek az elegáns, könnyen kezelhető fegyverek gyorsan elterjedtek a XIX. század végi és a XX. század eleji birtokos nimródok és diannák körében. A fegyver népszerűségét növelte, hogy az akkori vadászok kimondottan lovagiasnak tartották a mindössze egy lövés leadását. A mindig éber vad belopása, becserkelése, egyetlen lövéssel történő leterítése annyi virtust, tapasztalatot és tudást igényelt, amire csakis a vérbeli vadászok képesek. Ettől lett/lesz gavallér egy puska, ezért nevezik magyarul gavallér puskának az egylövetű billenőcsövű golyós vadászfegyvert.

A két világháború között ezek a fegyverek közkedveltek lettek a vadászhölgyek körében is, hiszen könnyen kezelhető, egyszerű és elnyűhetetlen fegyverremekekről volt szó.

A gavallérpuskák ma ismét divatosak. Kiváló tulajdonságaik miatt a nagy fegyvergyárak is készítik őket, ezért aránylag olcsón hozzáférhetőek. Ehhez hozzájárult az is, hogy mind több az olyan vadász, aki a mai rohanó világban inkább az erdőzúgást igényli, mintsem a puszta pufogtatást. Aki csak lődözni akar, mehet a lőtérre.

magyarszo.com

Vadászat

Vadgazdálkodási pályázat Somogy vármegyében

Az OMVK Somogy vármegyében nyilvános pályázati felhívást tett közzé a hivatásos vadászok munkakörülményeinek javítása érdekében.

Published

on

Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!

Az OMVK Somogy vármegyei Területi Szervezete Elnöksége döntést hozott 2026-ban – bevezető pályázatként – a hivatásos vadászok munkakörülményeinek javítása érdekében nyilvános pályázati felhívást tesz közzé a vármegyében nyilvántartásba vett vadászatra jogosultak részére a VPR-ből finanszírozható eszközök, felszerelések beszerzésére.

Magyarországon forgalomba helyezett, családi autó Siófokról, 65 000 kilométerrel! A részletekért kattints a képre!

Az anyag és mellékletei az alábbiakban érhetők el.
https://www.omvk-somogy.hu/images/palyazat/Palyazati-kiiras-VPR-2026.pdf

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Zala vármegyei vadgazdálkodási pályázat

A pályázatokat 2026. április 10–30. között lehet benyújtani:

Published

on

Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!

A vadászkamarai vadgazdálkodási célú források a 2026. március 20-i Küldöttközgyűlést követően váltak elérhetővé, a támogatásokhoz pályázat útján lehet hozzáférni.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay


A Vadgazdálkodási Pályázati Rendszer (VPR) forrásainak felhasználása a vadászati hatóság által Magyarország területén Zala vármegyében nyilvántartásba vett, vadászatra jogosultak részére a Vadgazdálkodási Pályázati Rendszerből finanszírozható eszközök, felszerelések beszerzésére elérhető.

A pályázati rendszer működésének időbeni ütemezése

  • A pályázatokat 2026. április 10–30. között lehet benyújtani, kizárólag a KAPOR online pályázati nyilvántartási rendszerben.
  • Az Országos Magyar Vadászkamara Zala Vármegyei Területi Szervezete Vadgazdálkodási- és Vadvédelmi Bizottsága a pályázatokkal kapcsolatos döntését 2026. május 15-ig hozza meg.
  • A nyertes pályázók a Bizottság döntését követő 11 napon belül kapnak értesítést a megadott e-mail címen.
  • A támogatási szerződést 2026. május 31-ig köti meg az Országos Magyar Vadászkamara Zala Vármegyei Területi Szervezete a nyertes vadgazdálkodóval.
  • A támogatás folyósítása – a támogatási szerződés mindkét fél általi aláírását követően – 2026. június 15-ig történik meg.
  • A teljes pályázati összeg a pályázati döntés kézhezvételétől számítva 2026. november 1-ig használható fel.
  • A támogatási összeg felhasználásával kapcsolatos beszámolási, elszámolási kötelezettség határideje a támogatott eszköz beszerzését követő 30. naptári nap, de legkésőbb 2026. december 1.

Általános szabályok

  • Egy pályázó területenként (vadgazdálkodási egységenként) összesen egy pályázatot nyújthat be az Országos Magyar Vadászkamara Zala Vármegyei Területi Szervezetének a meghatározott támogatási összeg erejéig.
  • Amennyiben a fentiek szerint képzett támogatási összeg több eszköz vásárlását is lehetővé teszi, úgy a pályázó egy pályázatban pályázhat több eszköz beszerzésére.
  • A vadászatra jogosult részére megpályázható legmagasabb támogatási összeg bruttó 350.000,- Ft, azaz háromszázötvenezer forint.
  • A pályázaton elnyert támogatási összeg mellé a támogatott vadászatra jogosult köteles legalább 30% önrészt biztosítani, így a támogatás intenzitása legfeljebb 70%.
  • A pályázatból vásárolt eszközök fenntartási ideje minden eszköz esetében az eszköz hivatásos vadász által történő első birtokba vételének időpontjától számított öt év, kivétel a hivatásos vadász munkáját segítő szoftverek, ezek fenntartási ideje a pályázatban elszámolt számlával lefedett időszak végéig szól.

Magyarországon forgalomba helyezett, családi autó Siófokról, 65 000 kilométerrel! A részletekért kattints a képre!

A VPR működésének személyi és technikai feltételeit az Országos Magyar Vadászkamara Zala Vármegyei Területi Szervezete apparátusa biztosítja.

KAPOR online pályázati nyilvántartási rendszer

A 2026 évre vonatkozó kiírás dokumentumai:

Pályázati felhívás 2026

1. sz. melléklet: Online pályázati adatlap tartalma

2. sz. melléklet: KAPOR program használati útmutató

3. sz. melléklet: Működési Szabályzat

4. sz. melléklet: Támogatási szerződés (minta)

5. sz. melléklet: Beszámoló a Vadgazdálkodási Pályázati Rendszerből finanszírozott projekt lezárásához (minta)

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadgazdálkodási Pályázati Rendszer, Békés Vármegye, 2026.

A Vadgazdálkodási Pályázati Rendszerben finanszírozható tevékenységek Békés vármegyében

Published

on

Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!

Az Országos Magyar Vadászkamara Békés vármegyei Területi Szervezetének 2026. évre szóló felhívása a Vadgazdálkodási Pályázati Rendszerben finanszírozható tevékenységek támogatására.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2026. április 30. a bekes@omvk.hu email címre

Pályázható célterületek:

Eszközbeszerzés célterület (bruttó 500.000 Ft/pályázó + 20 % önerő),

Vaditató célterület (bruttó 500.000 Ft/pályázó + 20 % önerő)

Egy pályázó csak egy célterületre pályázhat!

Magyarországon forgalomba helyezett, családi autó Siófokról, 65 000 kilométerrel! A részletekért kattints a képre!

A pályázatok elbírálása : május 15-ig.

Támogatási szerződés aláírása: május 31-ig

A pályázatok megvalósításának határideje: 2026. október 30.

A pályázat elszámolása és lezárása: 2026. december 31-ig megtörténik.

A pályázatok bruttó elszámolásúak és utófinanszírozottak.

 

Letölthető mellékletek:

Pályázati felhívás
Pályázati adatlap a „Vaditató” célterülethez
Pályázati adatlap az „Eszközbeszerzés” célterülethez

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom