VAJDASÁG | Megszokhattuk már, hogy az őszi vadászidény elején a szaksajtó meg azok az újságok, amelyek helyet adnak a vadászatnak, szinte kizárólag pazar terítékekről, kapitális gímbikákról, ritkaságszámba menő, olykor torz agancsokról közölnek képeket, és jól szervezett hajtásokról, sikeres vadászatokról számolnak be.

Ez most így is van, azzal a különbséggel, hogy ma már csak azokról az egyesületekről, vadászközösségekről olvashatunk ilyen szívet melengető híreket, ahol igazi vadgazdálkodás folyik. Ez azonban nem jellemző a hajdan vadbőségéről híres észak-bácskai területekre.

Az élőhely, a vadnak otthont adó természetes környezet annyira leépült az utóbbi néhány évben, hogy ott, ahol erről nem viseltek gondot, ahol nem figyeltek oda a rohamos és aggasztó változásokra, ma szinte puska nélkül is azonos eredménnyel vadászhatnak, mintha egész nap cipelnék a fegyvert a vállukon, és nem emelnék lövésre.

Már most nyilvánvaló, hogy megismétlődött a tavalyi és a korábbi évek tapasztalata: Észak-Bácska egész területe olyan csupasz, mint a kisbaba hátsója. Ilyen élőhelykörülmények mellett a fácán nem tud hol megmaradni, tehát a települések környékére, a kertek alá, a parkokba húzódik be. Itt ugyan állandó zaklatásnak van kitéve, de még ez is jobb a számára, mint a növénytakaró nélküli szántásokon tengődni.

Ez azt jelenti, hogy egy vadászható, mesterségesen is tenyésztett faj urbanizálódásának vagyunk a tanúi. Ez pedig nincs rendjén, hiszen a fácán is – mint minden más vadon élő állat – akkor szép, és akkor az igazi, ha kint van a szabad természetben. Az észak-bácskai vadászterületek többségén kialakult körülmények közepette a legjobb esetben is talán még az év végéig el lehet húzni a vadász­idényt, januárban azonban már le kell állítani, mert elfogy a fácán. Ez nem azt jelenti, hogy majd nem lehet látni madarat a területen, de több mint valószínű, hogy az állomány megóvása érdekében vadászathoz már nem lesz belőle elegendő, nem lesz észszerű lőni, ha jövőre is szeretnénk vadászni.

A mezei nyúl állománya a legtöbb helyen a biológiai minimum határán mozog. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy sokfelé annyi egyed sem található, amennyi a faj fenntartásához szükséges. Tehát a mezei nyúl ezeken a területeken kiveszettnek tekinthető, vagy hamarosan erre a sorsra jut, tekintet nélkül arra, hogy vadásszák-e vagy sem.

Itt nyomatékosan le kell szögezni, hogy a nyúlállomány eltűnése nem a vadászok lelkén szárad. A tavaszi vadszámlálás adatai ugyanis még biztatóak voltak, az állomány viszont a tilalmi idő alatt tűnt el. Akkor, amikor nem vadásztak rá.

A hajdan világhírű észak-bácskai mezei nyúl állománya a haszonhajhász újdonsült nagybirtokosok áldozata lett, hiszen ez emberiség történelme folyamán soha ennyi vegyszer meg méreg nem lett szétszórva ezen a vidéken mint mostanában. Addig, amíg az illetékesek nem szereznek érvényt az általuk hozott törvényeknek, nem érdemes a mezei nyúl megóvásán még gondolkodni sem. Hiába nem vadászunk rá, hiába hozunk friss vért a területre, annyit nem tudunk pótolni, amennyi elpusztul a gátlástalanul használt mérgek hatására.

Vannak azonban olyan egyesületek, vadászközösségek, ahol a helyzet ugyan nem ideális, mégis elfogadható. Ezek az egyesületek csak annyiban különböznek a többitől, hogy részben földrajzi adottságaiknak, de leginkább a vezetőségük hozzáállásának köszönhetően megfelelő élőhelyet biztosítottak a vadnak. A csenderesekben egész éven át elegendő élelmet és vizet tudtak biztosítani a vadnak.

Ezekre a területekre nem szimbolikus számú, mesterségesen tenyésztett és drága pénzen vásárolt fácánt bocsátottak ki, hanem helyenként akár több ezer, saját tenyésztésű és nevelésű csibével gyarapították a természetes szaporulatot. Ezért most a jó gazda elégedettségével és nyugalmával mennek ki vasárnaponként vadászni. Emellett kellő szervezéssel még tetemes bevételt is elkönyvelhetnek az év végéig.

Ott, ahol nem így gazdálkodtak, hanem csak elvettek, és semmit sem adtak vissza a természetnek, ott a dicsőséges múlt feletti siránkozás és a vissza nem térő gazdag napok emlegetése honol.

magyarszo.com