Keressen minket

Vadászat

Kopjafát állított az Alsónánai Nimród Vadásztársaság

Közzétéve:

Feltöltő:

Kopjafát állított kedden délután a Nimród vadásztársaság a vadászként elhunytak emlékére a társaság vadászházának az udvarán.

– Tragikus körülmények között költözött az örök vadászmezőkre nemrégiben Kiss Varga Mihály, mindenki Misi bácsija – mondta el az avatón dr. Berta Attila, az Alsónánai Nimród Vadásztársaság elnöke. Emléket állítottak rajta kívül az előző években elhunyt vadásztársaiknak, Székely Ferencnek, Bodán Károlynak és Mózes Jánosnak. A kopjafa körül egy vadkan, egy szarvasbika és egy őzbak szerepelt a terítéken és égett a két teríték-máglya, amelyet a hétköznapi vadászatokon is meggyújtanak, hogy lángja az örök vadászmezőkre kísérje az elejtett vad lelkét. A kopjafát Petkó Tamás plébános áldotta meg. A műsorban közreműködött Karsai István színművész. A kopjafát a vadásztársaság két alapító tagja, valamint az országos és a megyei vadászati szövetségek képviselői koszorúzták meg, majd a családtagok helyezték el a megemlékezés virágait.

A kopjaavató emelkedett hangulatához hozzájárult az Országos Magyar Vadászkamara Kürtegyüttese. A vadászok tartják a hagyományokat, ennek megfelelően zajlott az ünnepség és játszották el például az odaillő szignálokat a kürtegyüttes tagjai. Egyenesen külföldi útjáról érkezett a megemlékezésre Potápi Árpád János országgyűlési képviselő. Az eseményen egyebek közt részt vettek a vadásztársaság tagjai, önkormányzati képviselők, dr. Bleier Norbert területi fővadász, a megyei vadászszövetségek vezetői, Kocsner Antal és dr. Király István.

Az ünnepi avató beszédet Pechtol János, az Országos Magyar Vadászati Védegylet ügyvezető elnöke mondott. Elismerését fejezte ki az Alsónánai Nimród Vadásztársaság tagjainak és köszönetét a kopjafa készítőjének, Gyuris Zsolt népi iparművész fafaragónak, a vadásztársaság tagjának. A megemlékezés kapcsán a mondást idézte, miszerint, csak azok halnak meg, akiket elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek, remélve, hogy jelen vannak azok a gyerekek, unokák akik a jövő vadászaként folytatják majd elődeik tevékenységét.

A későbbiekben Arany János szavait idézte az elhunyt vadásztársakra emlékezve: S aki még él/ minden névnél/ összerezzen búsan, árván/ mind néma lomblevél, ha/ egy egy társa lehull sárgán. Majd azzal a gondolattal zárta beszédet: Alázattal és tisztelettel, meghatottan állunk a kopjafa előtt, amelynek felszentelésével emléket állítunk mindazoknak, akik a vadásztársaságban példamutatóan élték természetszerető életüket. Dr. Berta Attila azzal a gondolattal zárta az ünnepséget, hogy az erdész és a vadász Isten legszebb templomának, az erdőnek a papja.

A beszédben elhangzott, hogy a vadásztársaság 1995-ben alakult meg tizenöt taggal, terület nélküli bérkilövő vadásztársaságként, majd az 1996-ban született új vadászati törvény adta lehetőségekkel élve 3400 hektár területhez jutott és megközelítően azóta is azon gazdálkodik, immár harmincnégy taggal. Évente mintegy 200–250 nagyvad kerül hasznosításra, és tudatos gazdálkodásuknak köszönhetően mintegy 15–16 millió a forint a költségvetésük. Sok közösségi munkával alakították ki a vadászházat, több nyertes pályázat van mögöttük, és állatsimogató kialakítását is tervezik.

teol.hu

Vadászat

Aranysakálra várt, vaddisznókant ejtett el a 6 mm Creedmoorral

A 6 mm Creedmoor első komoly próbáján. Sáfár Ferenc vadőr 165 méterről ejtett el egy vaddisznókant Hornady Precision Hunter lőszerrel.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Hosszas várakozás és több sikertelen próbálkozás után került Sáfár Ferenc kezébe egy 6 mm Creedmoor tölténnyel szerelt golyós puska, amellyel nem sokkal később egy vaddisznókant sikerült terítékre hoznia. Igaz, aranysakálra vártam – mesélte az Agro Jager érdeklődésére Sáfár Ferenc, aki Izsák környékén teljesít szolgálatot, hiszen hivatását tekintve nem más, mint egy vérbeli vadőr.

6 mm-es Creedmoor lőszerem helyben marasztalta a vaddisznómat. Fotó: Sáfár Ferenc / Agro Jager

Hat hónapot várt a 6 mm Creedmoorra

– Eredetileg egy .224 Valkyrie kaliberű fegyvert szerettem volna vásárolni, második választásként pedig a .22 Creedmoort szemeltem ki. Ám a két kiszemelt kaliber egyikét sem tudták beszerezni, és mintegy hat hónap elteltével végül rátaláltam a 6 mm Creedmoorra, amelyet legyártottak számomra.

Bár elsősorban .22-es kaliberben gondolkodtam, már akkor is csak a 6 mm Creedmoor megrendelésére nyílt lehetőségem. Mire a fegyver megérkezett a helyi vadászboltba, kiderült, hogy időközben egy .224 Valkyrie is elérhetővé vált. Sebaj! Mivel azonban már a kezemben volt a fél éve rendelt puskám, a 6 mm-es kalibernél maradtam. Döntésemet később egyáltalán nem bántam meg!

 

Agro Jager News

Agro Jager – a magyar vadászat online otthona
Tartalmak 1999-től

Aranysakálra készült

Az ominózus kant március 25-én pillantottam meg. Az esti kiülés elsődleges célja alapvetően az aranysakál vadászata volt. Egy erdőszélen elterülő kaszálón foglaltam el a helyem.

A közelben egy mezőgazdasági terület feküdt, amelyen az előző évben kukoricát termesztettek. Tavasszal már gabona borította a táblát, de a talajba forgatott kukoricamaradványok továbbra is vonzották a vaddisznókat. Az állatok rendszeresen feltúrták a vetést, ezért a vadászatnak vadkár-megelőzési célja is volt – nyilván érthető okokból igyekszünk mindent megtenni, hogy a gazdák is nyugodtan termeljenek.

A takarásomat mindössze egy kisebb bokor biztosította, amely az aranysakálok előli rejtőzéshez éppen elegendőnek is bizonyult. Az időjárás nyugodt és szélcsendes volt, csupán időnként lehetett enyhe légmozgást tapasztalni.

Nem sokkal azután, hogy elhelyezkedtem, a legnagyobb meglepetésemre egy vaddisznókan váltott ki az erdőből.

Kattintson a képre és ismerje meg, hogy mire képes a 6 mm Creedmoor töltény!

Lövés 165 méterről

A kan 165 méterre tartózkodott tőlem. A puskámban Hornady Precision Hunter lőszert használtam, 103 graines ELD-X lövedékkel.

A lövés pillanatában a kan ferdén állt, de a lövedék a szíven és a tüdőlebenyeken keresztül elérte a vitális szerveket, majd a jobb lapocka előtt, a bőr alatt állt meg. Zsigereléskor a lövedékből és annak köpenyéből csupán néhány kisebb darabot találtam meg.

A találat pontos volt, és a vaddisznóm a lövés után mindössze nyolc métert tett meg, majd elfeküdt.

Ott álltam mellette a tarlón. Igaz, aranysakálra lestem, de vadkárelhárító vadászat kerekedett belőle. Mindeközben ez volt a hosszú várakozás után beszerzett 6 mm Creedmoor első komoly próbája is. Vadőrként fontosnak tartom a jó, pontos és gyors kalibereket, amelyek közül úgy gondolom, hogy hosszú ideig társam lesz a 6 mm Creedmoor.

Írta és fényképzte:
Sáfár Ferenc

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

 

Tovább olvasom

Vadászat

Terítéken életem első őzbakja

Ulrich Gábor elejtette élete első őzbakját. Élményeiről beszámolt lapunknak: 

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Ulrich Gábor elejtette élete első őzbakját. Élményeiről beszámolt lapunknak: 

Egy vadőr barátommal már régóta terveztük, segít nekem abban, hogy meglőjem életem első bakját. Somogy vármegyében, Bonnyán vadászom, ahol a megfigyelést sok vadkamera segítette, és természetesen a lehető legtöbb időt is a területen töltöttük.

Fotó: Ulrich Gábor – Agro Jager News

Nagyjából tudtuk, hogy mire lehet számítani, mit és hol kell keresni. A célunk az volt, hogy egy nem nagy súlyú, legalább középkorú bakot ejtsünk el a kora esti órákban. Péntekre esett a választás. Miután befejeztük a munkát, kocsiba pattantunk, és mintegy 50 perces autózással kiértünk a területre.

Az esélyeinket csökkentette, hogy iszonyatosan meleg volt: árnyékban 35 °C-ot mutatott a hőmérő. Pontosan ezért, egy olyan területet választottunk, amely a nagy erdő takarásában árnyékos volt. Egy télen működő szóró mellett foglaltuk el a helyünket.

Azt tudni kell, hogy ez a terület dombos, és nagyon sok olyan zug van, ahová nem lehet belátni, ezért körülbelül félóránként mozognom kellett. Háromnegyed nyolc körül kivált az erdőből a bak, de csak annyi időt adott, hogy szemügyre vegyük a trófeáját, és eldöntsük, hogy ő lesz-e az, vagy várunk tovább.

Vadőr barátom, Gábor megadta a jelet: számunkra megfelelő, kiváló bak, ezért úgy döntöttünk, hogy elejtjük. Ekkor még bőven világos volt. Lassan negyed kilenc lett, és pontosan úgy, ahogyan számítottunk rá, a bak eltűnt a szemünk elől. Felkerekedtünk, és csak a legszükségesebbeket vittük magunkkal: egy lőbotot és a puskát.

Nem volt sok időnk. A kaszáló keskeny volt, és attól féltünk, hogy a bak könnyen átvált a másik kis erdőbe. Ezért gyors léptekkel indultunk a dombtető felé, hogy belássunk a völgybe. Körülbelül 150 méternyi erőltetett menet után lelassítottunk, mielőtt felértünk volna a dombtetőre, és kiléptünk volna a hajlatba, bízva abban, hogy felbukkan.

Szerencsénk volt, minden a terv szerint alakult. Mintegy 85 méterre megpillantottuk az őzbakot. A puska néhány másodpercen belül már a lőboton volt, célzásra készen. Amikor a bak megfelelő pozícióba került, azonnal lövést tettem. A lövés a felső blatton érte, és a bak ott helyben tűzben rogyott. Nagyon boldog voltam, mert első baknak pontosan ilyet szerettem volna. Köszönöm szépen Gábornak a segítséget, Bonnyának pedig az élményt!

Fotó: Ulrich Gábor – Agro Jager News

Ott helyben elkészült a teríték, a töretek a helyükre kerültek, megadtuk a tiszteletet, és elkészültek a képek is. Remek cserkelővadászat volt. Most már jöhetnek a nagyobb trófeák!

Írta és fényképezte: Ulrich Gábor

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Tiszteletet a vadászoknak a közösségi médiában!

Az OMVK is kiállt a közösségi médiában támadott vadászok mellett

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

OMVK: Egyetértünk Attila Győrvári, Zala vármegyei Területi Szervezetünk titkárának alábbi gondolataival! „A közösségi média felületein egyre gyakrabban találkozhatunk a vadászatot, a vadászokat negatív színben feltüntető posztokkal, kommentekkel.

A fénykép illusztráció. Fotó: OMVK

A mintegy 70 ezer fős vadászati közösség tagjait, akik vadgazdálkodási, vadvédelmi feladatokat látnak el jogszabályi keretek között, kollektíven becsmérlő, minősíthetetlen jelzőkkel illetnek.

A kommentelők túlnyomó többsége nincs tisztában azzal, hogy a vadászatra jogosultaknak minden évben vadgazdálkodási tervet kell készíteni. Ez magában foglalja a vadállománybecslést és vadászható vadfajonként a kilövési tervet, melyet a vadászati hatóság (Kormányhivatal) jóváhagy.

Tudomásul kell venni, hogy mezőgazdasági termelést, erdőgazdálkodást vadászat nélkül nem lehet végezni. Míg a termelők túltartott vadállományról beszélnek és drasztikusabb kilövési terveket követelnek, addig a társadalom egy közösségi médiában hangos része betiltaná a vadászatot.

A vadásztársadalom járványvédelmi feladatokat is ellát, így – többek között – közel egy évtizede küzd az afrikai sertéspestis terjedése ellen a magyar sertéságazat külpiaci védelme érdekében.

Tudomásul kell venni a természettől eltávolodott embereknek is, hogy a vadászat elengedhetetlen eszköze a mezőgazdasági termelésnek, az erdőgazdálkodásnak és a természet egyensúlya fenntartásának.

Vissza kell utasítanunk minden olyan megnyilvánulást, mely a vadásztársadalom tisztességes tagjait megszégyenítő, lejárató kifejezésekkel illetnek.”

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom