Megszűnik az Ügyfélkapu
Vadászat
22 erdőgazdaság, 22 hektár emlékerdő, Egy a természettel
Két éve indult útjára az az emlékerdőprogram, amellyel az állami erdőgazdaságok egyenként körülbelül egy hektárnyi nagyságú erdő telepítésével állítanak emléket az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításnak. A program egyúttal a Magyarországon új lendületet kapott erdőtelepítéseket, s az erdők mind növekvő értékét is jelképezi.
A magyar állami erdőgazdaságok 22 hektár új telepítésű erdővel emlékeznek meg a Világkiállításról, s hívják fel a figyelmet arra, hogy: „Magyarországon az erdőgazdálkodás karbonlábnyoma a legkisebb: a klímaváltozás kihívásaira az erdőgazdálkodás hatékony válaszokat tud adni, hiszen jelenleg ez az egyetlen olyan hazai ágazat, amelynek szénforgalma negatív, vagyis több szenet nyel el, mint amennyit kibocsát. A magyar erdők évente négy-öt millió tonna CO2 egyenértéknek megfelelő üvegházhatású gázt kötnek meg, ami jelenleg az országos kibocsátás 7–8%-át ellensúlyozza.” – mutatott rá a Pilisi Parkerdő Zrt. emlékerdőjének csütörtöki avatásán dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár kiemelte: „A fák ültetésének, az erdők telepítésének a társadalom felé is fontos üzenete van: aktívan tennünk kell természeti környezetünk megóvásáért. Ahogy a Világkiállítás programsorozatának keretében ültetett emlékerdők néhány év múlva árnyékot adnak, felüdülést és egészséges kikapcsolódási helyszínt nyújtanak majd számunkra, úgy szolgálja társadalmunkat minden egyes elültetett fa.”
Kovács Zoltán államtitkár, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztosa arról beszélt, hogy vadászat nélkül nincs fenntartható természetgazdálkodás. Kitért arra is, hogy az emlékerdő program mintegy 200 ezer fa elültetésével valósult meg, és remélhetőleg a most átadott emlékerdő száz év múlva egyfajta szimbóluma lesz mindannak az erőfeszítésnek, amit az erdőgazdálkodók tesznek nap, mint nap az erdei élőhelyek megőrzéséért.
A Pilisi Parkerdő Zrt. olyan turisztikailag frekventált helyszínt keresett az emlékerdő ültetéséhez, mely a nagyközönség számára könnyen megközelíthető. Kedvező fekvése miatt a Gödöllői Erdészeti Arborétumban található egykori fácán és fogolynevelde 1,2 hektáros felhagyott, napjainkra invazív fajokkal benőtt területére esett a választás. Az emlékerdő telepítésével így egyúttal rekultivácó is történt. A munkálatok 2020 tavaszán indultak: a Parkerdő szakemberei elbontották a régi kerítést, felszámolták az építési törmeléket és megtisztították a talajt az idegenhonos növényzettől.
Az erdőtelepítést alapos talajvizsgálat előzte meg, hogy a termőhelytípus-változatnak, a klímaváltozásnak és a helyi adottságoknak leginkább megfelelő, őshonos fafajok alkothassák majd az új erdőt. A laboreredmények alapján a Parkerdő az erdőállomány fő fafajként mintegy 6500 db csertölgyet ültetett el tág hálózatban, melyek közé gyorsan növő szürkenyár (600 db) került, ami biztosítani tudja a megfelelő talajárnyalást a forró nyári hónapokban. Mivel az elegyesség és a többszintű faállomány elengedhetetlen az erdő egészsége érdekében, így további 750 db mezei szilt, 750 db barkócaberkenyét, 750 db vadkörtét is ültettek az erdészek. A terület szélén, feketefenyők árnyékában egy pad-asztal garnitúra is helyett kapott, közvetlenül az erdőtelepítés és a Világkiállítás emlékéül szolgáló faragott emlékoszlop mellett.
Egy újonnan telepített erdő ugyanakkor még nagyon sok törődést igényel: gondozása, ápolása, gyomnövényektől való tisztán tartása az erdő záródásáig még számos feladat elé állítja az erdészeket.
parkerdo.hu
Vadászat
Évzáró rendezvény a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél
Évzáró rendezvényt szervezett a Szombathelyi Erdészeti Zrt.
Évzáró rendezvény adventi gondolatokkal, jótékonysággal, elismerések átadásával. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. az évzáró ünnepségén adta át a hosszú időn keresztül kiváló munkát végzett munkatársaknak az elismeréseit, és hagyomány már a jótékonyság, valamint az is, hogy az eseményen egy-egy egyházi és ismert világi személyiség mondja el adventi, karácsonyi gondolatait. Idén az alapvető jogok biztosa, Kozma Ákos is részt vett a rendezvényen.
Az ünnepségen ARANY ERDÉSZCSILLAG A VAS VÁRMEGYEI ERDŐK SZOLGÁLATÁÉRT EMLÉKÉRMET vehetett át Bakó Csaba vezérigazgató-helyettes, erdőgazdálkodási igazgató, valamint Dolgos József kerületvezető erdész. Az ÉV ERDÉSZE címet Németh Péter kerületvezető erdész, az ÉV VADÁSZA díjat Perjési Balázs és Viserálek Martin kerületvezető vadász kapta.
Bugán József, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója számok helyett köszöntőjében a harmóniában működő természet világot összetartó erejéről beszélt, kiemelve, hogy az erdészek munkája a természet iránti alázat és tisztelet nélkül nem végezhető.
Az ausztriai Hagensdorf plébánosa, Szabó Eugen, Jenő atya Pornóapátiból származik. 1981-ben mindössze egy bibliával szökött át a határon, hogy szolgálhasson. Az adventi koszorú négy gyertyalángjának: a békének, a hitnek, a szeretetnek és reménynek a történetét elmesélve arra hívta fel a figyelmet, ha a láng el is alszik, minden kell valami, vagy valaki, aki feléleszti.
Alfons Mensdorff-Pouilly gróf, aki Vas vármegyében és a határ túloldalán is gazdálkodik, régi kapcsolatot ápol társaságunkkal, az erdészek jövő generációért végzett munkáját hangsúlyozta. Beszélt egy meghatározó kisgyermekkori karácsonyáról is, mikor 1956-ban szülei a Magyarországról Ausztriába menekülteknek, több száz embernek próbálták szebbé tenni az ünnepet. Édesanyja, gróf Erdődy Ilona a második világháború idején önkéntes ápolónőként és műtőasszisztensként sebesült honvédek ezreinek nyújtott segítséget.
A Szombathelyi Erdészeti Zrt. 2021-ben, egy ombudsmani vizsgálatnak köszönhetően került kapcsolatba a Vas Vármegyei Gyermekvédelmi Központ rumi Százholdas Pagony Különleges Gyermekotthonával. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által feltárt hiányosságok következtében indult az ombudsmani gyermekotthon-felújítási program, amelybe társaságunk is bekapcsolódott, és aktív segítőjévé vált a rumi otthonnak. Ezúttal nettó 1,9 millió forint értékben támogatjuk higiéniai, tisztító és tisztálkodó szerekkel az intézményt. Az adományt jelképesen Kázár Szilvia, az otthon vezetője vehette át.
Az alapvető jogok biztosa, Kozma Ákos sok-sok ajándékkal érkezett, a rumi gyerekek személyre szóló meglepetéseket kaptak tőle és munkatársaitól. Az ombudsman köszönetet mondott a gyermekotthonokban dolgozóknak, és hangsúlyozta, hogy neki és hivatalának kiemelt feladata a gyermekek védelme is. A jövő nemzedékéért végzett munka nagy felelősséggel jár. A természeti kincsekkel való gazdálkodást is úgy végzik az erdészek, hogy az erdők hasznából mindenki részesüljön, és a következő generációknak is jusson.
A rumi különleges gyermekotthon lakói kis műsorral: verssel, énekkel köszönték meg a támogatást és az ajándékokat. Évzáró rendezvényünkön ebben az évben is a Brenner-iskola kisdiákjai betlehemeztek. Nagyné Fekete Zita osztályfőnök vezetésével az intézmény tanulói rendszeres szereplői évzáróinknak. Köszönetként egy erdei iskola foglalkozásra hívtuk meg az osztályt a Stájer-házi Erdészeti Erdei Iskolánkba.
A betlehemező kisdiákok egyike az SMA-betegséggel küzdő Katona Olivér volt, aki egy kisfilmben mutatta be hétköznapjait, és arról is beszélt, hogy nyomozó szeretne lenni. Így hát adventi rendezvényünkön a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival közösen megleptük a csillogó szemű kisdiákokat, köztük a Olivért: tiszteletbeli nyomozó címet kapott, és megismerkedhetett Lupával, aki – ha nagy lesz -, kábítószerkereső kutya lesz. Ráadásként az osztály tavasszal eltölthet egy napot a rendőrségen, és megismerhetik a gyerekek a nyomozók munkáját.Az adventi ünnepségünkön a Művészeti Szakgimnázium Cselló Kvartettje közreműködött.
Áldott, békés ünnepeket kívánunk!
Forrás: Szombathelyi Erdészeti Zrt.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:
Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.
Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.
A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.
Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.
Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.
Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.
Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.
Forrás: OMVK
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.
Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:
Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat
A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.
A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft
Kamarai tagdíj: 4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft
A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal
A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.
2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:
https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu
2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.
Ügyfélfogadás ezen időszakban:
Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között
Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.
Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói
Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara