Vadászat
Kitekintés: Az aranysakál vadászata a Vajdaságban
A vajdasági Török Zsolt királyhalmi vadász osztotta meg a tapasztalatait az aranysakál vadászatáról
Szerbiában, alig két kilométerre a magyar határtól, található Királyhalom. A vajdasági település a Duna–Tisza közi homokhátságon helyezkedik el az Észak-bácskai körzetben, Szabadkától nem messze. A települést régebben hívták Rúzsaházának, és Bácsszőlősnek is. A szerb vadászati szabályokról, és az aranysakál vadászatáról tájékoztatta az Agro Jager Newst Török Zsolt, királyhalmi vadász. Azt is elmesélte, hogy náluk sok esetben a lakosság szokta a vadászok segítségét kérni, mert a megnövekedett sakálállomány egyre jobban húzódik a falu széleihez.
A magyar szabályoktól valamelyest eltér a szerb szabályozás. Itt ugyanis minden községnek van egy vadásztársasága. A terület mérete településenként változik. Nálunk Királyhalmán például a terület nagysága bruttó 2500 hektár, a belterülettel együtt – ahol összesen tízen vagyunk tagok. A vadászat szervezése azonban itt teljesen egyedi. Minden egyéni vadászatot egy héttel előre be kell jelenteni a hatóságnak. Egyéni vadászat csak kedden, csütörtökön és szombaton lehetséges. Ekkor előre meg kell adni, hogy pontosan hol, milyen kaliberrel, mire szeretnénk vadászni. Fontos szabály az is, hogy egyszerre három főnek kell kint lennie a területen.
Az őszi és téli hónapokban, vasárnaponként, társasapróvad-vadászatokat lehet tartani. Szerbiában a természetvédelmi szabályok is valamelyest eltérnek a magyarországitól. A vadászterületen belül védett természetvédelmi területek is vannak. Három különböző zónára osztották, a megvédendő természetvédelmi értékek szerint. Ha a részterület 1-es, ott látogatni sem lehet a területet. Ide csak külön engedéllyel lehet belépni. Ha a terület 2-es besorolást kapott, akkor abban az esetben engedéllyel társasapróvad-vadászatokat szervezhetünk. Egy évben maximum csak négy alkalommal lehet belépni ezekre a területekre. Ha 3-as zóna, ott nincs semmilyen korlátozás a vadászok számára.
Az elmúlt időszakban sajnos madárinfluenza is fellépett a vándormadarak miatt. A hatóságok egy védőkörzetet alakítottak ki, ahol nem lehetett vízi vadra és más egyéb madárra vadászni. Ennek az lett az egyik következménye, hogy a Ludasi-, és a Kapitányi-tó között a vándorliba állománya feldúsult. Olyannyira, hogy megközelítőleg 5 ezer vadliba jelent meg. A helyi gazdák viszont nem nagyon örültek ennek a hatalmas vízivadállománynak, mert amint felolvadt egy kicsit a talaj, a libák képesek voltak sok esetben az őszi vetésű növényeket kihúzni a földből. Amivel nagy károkat okoztak a gazdáknak.
A januári aranysakál
Az első aranysakál nálunk körülbelül hat, hét éve jelent meg. Én intenzíven, ragadozóra körülbelül öt évvel ezelőtt kezdtem vadászni. Másfél év kellett ahhoz, mire elég gyakorlatot szereztem, hogy sikerüljön dúvadat terítékre hozni. Itt Királyhalom, sok esetben a lakosság szokta a vadászok segítségét kérni, mert a megnövekedett sakálállomány egyre jobban húzódik a falu széleire. Tavasszal, amikor már a kis rókák egyre éhesebbek, a felnőtt egyedek gyakrabban járnak be a baromfiudvarokba. Ekkor a törvényi feltételeknek megfelelően csapdázzuk őket. Élvefogó csapdákat telepítünk ilyen esetekben a baromfik közelébe.
Az aranysakál közvetlen a házak közelébe nem merészkedik. Sokszor olyan megkeresést kapunk, hogy a vonyításuk sötétedéskor „közelről” hallatszik. Tavaly megközelítőleg 40 egyedet hoztunk itt terítékre, aminek a jelentős részét a helyi hivatásos vadász tudta elejteni.
A legutolsó aranysakálomat tudatosan előre felkészülve tudtam terítékre hozni. Az egyik barátom kertje egy kaszálóra nyílik. Ettől nem messze kukoricabálákat tárolnak egy nagyobb kazalban. Itt már többször láttak aranysakált. Nem messze ettől a helytől kiástam egy 50×50 cm méretű gödröt, két ásónyom mélyen. Az elmúlt időszakban dögszórót üzemeltettem, két három naponként vittem friss élelmet a ragadozók számára. Ez minden esetben el is tűnt.
Az elmúlt időszakban azt figyeltem meg, hogy az aranysakálok, ha tehetik, inkább a hajnali órákban szeretnek a falu határában lenni. Ha túl nagy a mozgás és zajok hallatszódnak a faluból, az nagyobb elővigyázatosságra készteti őket. Sokat ültem kint esténként. Azt figyeltem meg, hogy a ragadozók is tudják ezt, és kivárják amíg a kint ülő vadász bele nem fárad. Emiatt huzamosabb ideje csak hajnalban járok ki.
2022. január 17-én, körülbelül hajnali három órakor keltem. Négy órakor már kint voltam a saját készítésű háromlábú vas székemen, ami körülbelül 170 centiméter magasra van a talajtól. Ezen egy saját gyártású székem van, amivel hangtalanul körbe tudok fordulni. Emellett puskatartót is szereltem rá, ami állítható. Úgy terveztük meg édesapámmal, hogy személyautóval is kényelmesen szállítható legyen.
Egyéni vadászataim során még nyúlsirámot is szoktam alkalmazni, amit csak akkor használok, ha túl nagy a „csönd”. Miután elhelyezkedtem, rövid várakozás után a takarásból kiváltott egy nagytestű aranysakál. Óvatosan jött, megállt, figyelt. Átváltott egy mezőre és indult a szóró irányába. Ilyenkor szinte meg se szabad mozdulni, a vadászláz egyre erősödött bennem.
A bálák mellett, takarásban, szerencsére nem vett észre, és a szelem is jó volt. Amikor körülbelül 100 méterre volt tőlem, egy pillanatra újból megállt. Úgy döntöttem, hogy lövést teszek rá. A .223-as golyós fegyveremet vittem magammal, ami nagyon pontos és helyben is marasztalta a ragadozót.
Ezután viszont hibáztam, mert akkor érte kellett volna hogy menjek. 30 perc elteltével ugyanis érkezett egy vörös róka is, ami viszont igen tartott az aranysakáltól és inkább elment, mint hogy közelebb merészkedjen.
Miután birtokba vettem az elejtett aranysakált, éreztem rajta, hogy egy nagytestű egyedet sikerült terítékre hozzak. Meg is mértem. A kan aranysakálom tömege 14 kilogrammot mutatott. Itt Szerbiában, a Vajdaságban, az aranysakál jelenléte az őz állományára hatott a leginkább. Ugyan intenzíven vadásszuk és csapdázzuk is ezt a visszatért ragadozót, ami bizony nehezebb és nagyobb kihívás mint a vörös róka vadászata,. Látni kell, hogy ettől függetlenül egyre több és több van belőlük – zárta beszámolóját a Török Zsolt, királyhalmi vadász.
Írta: Dr. Szilágyi Gergely
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Vadászat
Továbbképzést tartottak vármegyénk szakembereinek
A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
2024. október 28-án Hatvanban a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
Szűcs Iván hivatásos vadász alelnök köszöntőjét követően Kovács István János tirkár ismertette a napi programot. Elsőként Dr. Kovács Imre a 310. Mátra-alja-Dél-hevesi Vadgazdálkodási Tájegység tájegységi fővadásza tartott előadást A vadkár térítési eljárás szabályai és gyakorlata címmel.
Őt követte a Magyar Madártani Egyesülettől Deák Gábor, aki az új Kerecsen Life programot mutatta be, és ismertette a már lezárult Helikon Life program eredményeit. A harmadik előadásban a Kite Zrt. képviselője, Nagy Gábor mutatta be a Mavic 3 Thermal hőkamerás drónt és ismertette a használati lehetőségei a vadgazdálkodásban.
Az előadásokat követően Lakatos Anna igazgatóhelyettes és Kőmíves-Rab Barbara tárlatvezető kalauzolta körbe a hivatásos vadászokat a múzeumban. A program egy közös ebéddel zárult a hatvani Svéd Korona Étteremben.
Forrás: Kovács István János s.k. titkár – OMVK
Vadászat
Az ormánsági szarvas nyomában: trófeabemutató a Drávamentén – GALÉRIA
Ha léteznek szimbolikus helyszínei a magyarságnak, akkor ebből egyet bizonyosan megtalálhatunk az Ormánságban, amely a Dráva folyó bal partján, a honfoglalás óta magyarlakta terület. Reformátusok, kálvinisták lakják-e tájat. 45 település tartozik ide és úgy tartja a mondás: „Addig tart az Ormánság határa, ameddig a bikla* ér!” – s mintha ezt a szarvas is tudná, hiszen napjainkban, ha feltűnik egy-egy gímbika egy-egy trófeamustrán, arról a helyiek bizonyosan megmondják: No! Ez innen származik! Ezen a tájon rendezte meg, a 2024-ben terítékre került gímbikák trófeáiból, a Mészáros Kálmán és Hohmann Endre által vezetett három vadásztársaság közös trófeaszemléjét október 27-én, Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban, amelyet Agyaki Gábor, az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Vármegyei Területi Szervezetének elnöke, az OMVK alenöke nyitott meg.
Az Ormánságnak, avagy ahogy még a régi öregek ma is mondják, az Ormányságnak, meghatározója volt a Dráva-folyó, azonban az ártéri gazdálkodást, amely oly jellemző volt a magyarságunkra, nemcsak itt, hanem az ország megannyi pontján ma már nyomokban sem találjuk meg. A XVIII. században második felétől megindult folyószabályozás és ármentesítés, ami fokozatosan átrajzolta a vizes területekből kiemelkedő dombokra, az ú.n. “ormákra” települt tájat.
A megnyitón a Baranya Vadászkürt Együttes játszott. Videó: Agro Jager
Az 1767. évi úrbérrendezés új helyzetet teremtett a gazdálkodásban a jobbágyok úrbéres földjének és a földesurak kezelésében lévő majorsági birtokoknak a szétválasztásával, a jobbágyi jogok és kötelezettségek rögzítésével. Ennek alapján az országot, így az Ormánságot is, megroppantották a Habsburgok adói és az Ormánságban az évszázados hagyományokkal rendelkező ártéri gazdálkodás fokozatosan hanyatlásnak indult.
A víz lassan, lassan fogyni kezdett és mára ott sincs, ahol mindig is volt, ahol mindig is megtalálta a vizet a vad. Az egymást követő forró, aszályos nyarak azt hozták el az Ormánságba, hogy 250 évvel az ártéri gazdálkodás hanyatlását követően, itatni kellett a szarvast – tette hozzá Hohmann Endre, a Drávamenti Szarvas Földtulajdonosi Vadásztársaság vadászmestere. Rámutatott, hogy az okot a múltban kell keresni, de a megértésen túl sok lehetőségünk, megváltoztatni a korábbi döntéseket, nincs.
Nem elégséges azonban vizet vinni az itatóba, mert az ma-holnap elfogy és ha mi nem fogunk vizet vinni, ha mi nem itatjuk a szarvast, akkor mégis ki fogja? – tette fel a kérdést az Agro Jager Newsnak Hohmann Endre. Meg kell keresni azokat a sarokpontokat, hogy víz kerüljön oda, ahol az korábban természetes úton bejárta a területet. Ez ma már nemcsak vadgazdálkodást érinti, hanem a mezőgazdaságot is szorongató kérdéskör és ki kell mondani azt is, hogy az erdőink is veszélyben vannak. Ha ma még a tölgy el is éri a vizet, de mi lesz jövőre, mi lesz tíz év múlva? Át kell gondolni, meg kell tervezni és a víznek utat kell biztosítani, hogy életben maradjon a vidék, hogy életben maradjon a szarvas.
A trófeák átlagsúlya 10 kilogramm fölött állt meg 2024-ben. A szarvas nehezen mozdult el a víz mellől és ez egész évben jellemző volt a nagyvadra. Miközben még tíz éve ki-kijöttek s tudtuk, hogy be-beállnak egy-egy szójásba, kukoricásba, most erről szó nem lehetett, mert már augusztusban üres volt a határ. Olyan nyílt területek láttunk, mint korábban novemberi időszakokban és az erdő, a víz gyűjtötte-rejtette a szarvast.
A vadásztatásban is nehéz kihívásokkal találkoztunk. A megszokott stílusban, a megszokott rendben aligha kerülhetett volna 40 bika, ide, a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Ugyanis ahhoz, hogy a vendégeket eredményesen kísérhessük ebben a bőgésben, a hivatásos vadászaink mellett a tagságnak is jelentős szerep jutott, mert meg kellett figyelni, merre és milyen szarvasbikák járnak – tette hozzá Hohmann Endre vadászmester.
Mészáros Kálmán, a társaság és mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy a szarvaskör elnöke kiemelte, hogy a szarvasgazdálkodás teljes egészében egy válaszút előtt áll. Régi, megszokott árak mellett a mezőgazdaság szervesen megváltozott: mind gazdálkodásában, mind pedig az időjárás okozta eleddig nem tapasztalt extrém melegek, csapadék hiányok vagy éppen özönvízszerű, napokig tartó esőkkel. Megváltozott a vadászat körüli milliő és a gasztrokultúra, a borkultúra s a vendéglátás olyan szinten alakult át, hogy összességében kell újragondolni, újratervezni azt, amit ma vadászatnak, vadászati turizmusnak nevezünk.
Koncepció kell, ki kell alakítani azt, ami mentén öt, tíz év múlva eredményeket tehetünk le az asztalra, mindezt úgy, hogy a vadászati ágazat, a vadgazdálkodásnak stabil, kiszámítható, konzekvens, ha úgy vesszünk egyértelmű irányokat adunk – jogi értelemben is. Megkerülni, elodázni már pedig ezt nem lehet és olyan szakembereknek kell leülni, akik képesek átlátni a szektort, mind horizontálisan, mind pedig vertikálisan. Egy-egy érdeket nem kiragadva, a személyeskedést félretéve, összeállítani egy olyan hosszú távú vadgazdálkodási tervet, ami megalapozza, megerősíti azt a bázist, amelyet ma itthon és a világban is úgy ismernek, hogy az ormánsági szarvas. Rendezni kell, egyértelművé kell tenni, hogy kinek, mi a feladata. Átláthatóvá kell tenni a jogszabályi környezetet, le kell ülnie az ágazatnak, ami itt, az Ormánságban, már 100 000 hektáron gyakorlatban is működik. Ehhez illeszteni kell és megkerülhetetlen az is, hogy egy működő képes gazdálkodási tervet adjunk ki, ami lehet, hogy az ország más részein nem életképes, de azt is figyelembe kell venni, hogy egyes tájak, tájegységek adottságai, mind lehetőségeiben, mind pedig a genetikai értelemben véve eltérőek és ez fokozottan igaz az Ormánságra.
Mészáros Kálmán hozzátette, hogy hazánk vadgazdálkodása rendkívül heterogén, rendkívül változatos. Ahogy sok száz éven keresztül eltért a Dráva bal partjának és jobb partjának a gazdálkodása itt, a magyar-horvát határ mentén, úgy az alapjaiban ma sem változott, de tudomásul kell venni, hogy akaratunkon kívül bizonyos dolgok -, mint az időjárás – megváltoztak, amihez embernek, állatnak a megmaradásért is változni kell. Azonban a fejlődéshez nem elégséges, hogy mennyiségében és minőségében megmaradjunk, mert akkor valójában csak a megőrzés szintjéig jutottunk el, miközben az Ormánságban, figyelve a szarvas eredményeit, ott rejtezhet egy világrekord is, amely eredmény az itt összefogott, együttgondolkodó vadásztársaságok eredménye lesz, ugyanis a szarvas nem ismeri a társaságok területhatárait.
Sok feladat, sok munka vár az Ormánságban élőkre, amely elől itt senki nem akar elbújni – folytatta Mészáros Kálmán, de ahhoz, hogy ennek a nagyszabású munkának látszatja is legyen, pontos, precíz irányokra, meghatározott célokra van szükség. Ebben a munkában, egy sarokpontban mindenki máris is egyetértett s ez lesz az, ami össze fogja kötni a vadgazdákat. Ez pedig nem más, mint: a szarvas.
A jó hangulatú szaporcai találkozón reggelivel várták a vendégeket s frissen őrölt kávé mellett járhatta körbe a trófeákat mindenki, aki belépett a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Agyaki Gábor elhozta a Baranya Vadászkürt Együttest s a kis csapatban egészen kicsi lánykák is bátran fújták, a nagyok mellett, a vadászkürtöt. Jöttek Győrből, Budapestről, Debrecenből, Békéscsabáról és Szegedről is a vendégek. Messziről s ha valaki végig nézett a vendégseregen, láthatta, hogy akad itt egy másik szilárd oszlopa is a vadászatnak a szarvason kívül, ami nem más, mint a családok, a fiatalok és a gyerekek. A gyerekek, akiket a szüleik már otthon sem tudnak hagyni ilyenkor, akik már vadászkürtöt szorongatva ott állnak díszes vadászruhában, szépen vasalt ingben édesapjuk mellett, mert valaki otthon szépen, tisztán útnak indította őket. Míg van honnan elindulni, míg van hova megérkezni a vadászat után, addig lesz az Ormánságban is szarvas…
Írta és fényképezte:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M., lapigazgató
*bikla: magyar tájszó, több rétegű női szoknya
Berregnek a kosok – a szokásosnál korábban indult a muflonok párzási időszaka. A Kőszegi-hegységben szép számú muflon él. A kiváló érzékszervekkel rendelkező, rendkívül éber állatokat azonban még a csendes megfigyelő is csak nagy szerencsével láthatja.
Kerületvezető vadászunkkal eredtünk a muflonok nyomába. Tóth László arról is beszél, miért fontos, hogy a vadetetők körüli nyugalom biztosítása.
A házijuh ősének tartott muflon eredetilegTörökországban, Örményországban, Irakban és Iránban fordult elő, az újkőkorszak idején telepítették be Ciprus szigetére. A történelmi Magyarországra az 1860-as években Korzikáról telepítették be. Ma már valamennyi középhegységben megtalálható a faj. A Kőszegi-hegységben többségében a valószínűleg az osztrák grófok vadaskertjeiből szökött muflonok élnek, de hazai telepítés is volt a 70-80-as években.
A kerületvezető vadász szerint idén a párzási időszak (üzekedés) korábban kezdődött.
A párt kereső kos búgó hangját nevezik berregésnek. A juhokért folytatott harc komoly összecsapásokkal jár: a kosok nagy távolságból, nagy sebességgel fejjel rohannak egymásnak. Az ütközés erős hanghatással jár, ez a kopogás. A bárányok húsvét körül jönnek világra.
A Szombathelyi Erdészet Zrt. által készített videó itt tekinthető meg.
Forrás: Szombathelyi Erdészet Zrt.