Keressen minket

Frommer

A sugárgombás őzbak: üzekedésben a FRANCHI Horizon .243-asával – GALÉRIÁVAL

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Előző tesztcikkünkben a FRANCHI fegyvermárka egyik sörétesét, a Feeling AC-t vittük gerlézni. Akkor nem említettük, de kaptunk egy .243WIN kaliberben egy golyós fegyvert is, amelyre a budapesti FROMMER Fegyverbolt tulajdonosa, Albert Judit, egy, ma már Magyarországon is kapható, KONUS távcsövet adott. Nem akármilyen opcióval:  egy 6-24X50 LCD El-30-as távcsövet csomagoltak ki, amely 10 féle világító és változtatható szálkeresztű legújabb céltávcső volt. Budapestről előbb Szegedre, majd onnan Hódmezővásárhelyre, Szikáncsra indultunk, ahol a Csongrád-Csanád Megyei Vadászszövetség elnöke, a Hódagro Zrt. vezérigazgatója, a Hódagro Vadásztársaság elnöke várt. Elnök úr bíztatott, hogy tart még az üzekedés, de semmi se biztos! Új puska, váratlan események: a végén egy különleges őzbakkal lehettem gazdagabb a vásárhelyi rónán.

A FRANCHI Horizon Black Synteticje Fotó: Agro Jager News

Rögtön felvetődik a kérdés, hogy miért egy .243WIN kaliberben kértem golyós fegyvert, hiszen ennél vannak nagyobb, illetve kisebb kaliberek is. Pár éve a testvérem egyik cikksorozatában a „Rehwild patronen”-ben vadászott a .222WIN, a .223WIN és a .243WIN kaliberekkel. Ezek, a német szakzsargonban, csak az őzes kalibereknek emlegetett űrméretek, amelyek közül a legkisebbel ma is gyakran találkozhatok, hiszen Péternek van egy ilyen fegyvere, míg a hivatásos vadászok nagyon kedvelik a .223WIN kaliberű fegyvereket – szóval ezeket viszonylag jól ismerem. Arra jól emlékszem, hogy Péter sokat gondolkozott rajta, hogy megtartsa-e a teszt után, de végül meggyőzte magát, hogy ebből a sorozatból elegendő számára a .222WIN, pedig…

.243WIN lőszerek Fotó: Agro Jager News

A másik, amiért érdekelt ez a kaliber, a gyorsasága és az erre a kaliberekre jellemző egyenes röppálya, továbbá a nagy sebességű, gyors lőszerek. Harmadik válaszom pedig a tus anyagának kiválasztásában már kitalálható: hiszen dúvadra is szeretnék vadászni, nehéz körülmények között, pont úgy, ahogy országszerte nap, mint nap teszik a hivatásos vadászok.

Lapunk címerállata az aranysakál, így kötelességünknek érezzük azt is, hogy ezzel a fajjal kiemelten foglalkozzunk s akik ezt a „műfajt” választják, egy minden időjárási körülménynek ellenálló, műanyag tussal tudnak igazán eredményesek lenni. Persze mindenki nagyon vigyáz a fegyverére, de belátható, hogy párás, nedves körülmények között mégiscsak előnnyel indul a szintetikus tus, a fával szemben. Kezdjük el!

 A FRANCHI Horizon Black Syntetic

Nem szeretek sokat beszélni a fegyver különböző paramétereiről, így nem is fogok. Számomra az a legfontosabb egy fegyverben, hogy kézreálló legyen. Könnyen tudjak tölteni, üríteni, tárazni. Könnyen és biztonságosan el lehessen biztosítani, a többi dologgal nem hiszem, hogy bárki sokat foglalkozna, miután összeszoktak.

A FROMMER Fegyverbolt Szenes Iván téri fegyverműhelyében: Tibori Ádám fegyvermester “hangol” Fotó: Agro Jager News

A másik, hogy láttam, hogy édesapám és a testvérem is sokszor és rengeteget várakozott a fegyverjavítások során. Próbálták elmagyarázni, milyen szereléket és hogyan szeretnék a fegyveren látni és miután több hetet várva megcsörrent a telefon, hogy mehet a fegyverjavító műhelybe, jöttek a sokkok. Jó tudom, hogy műhely és műhely között óriási különbségek vannak, de azért a váratlan és elszúrt kivitelezések, a javítások javítása, óborzalom. Persze nem azt jelenti, hogy mindenki szakértő, de mindenki ért a fegyverhez és pontosan tudja, hogy használat során mit vár el a fegyvertől.

A műhelyben precízen rögzítik a szerelékeket, így biztos nem roppan meg, vetemedik el a céltávcső tubusa. Fotó: Agro Jager News

Nos, ennek a korszaknak, azt gondolom, hogy lassan vége szakad és beköszönt egy olyan álom, amikor reggel bemegyek az üzletbe és a kiválasztott távcsövet a FROMMER fegyvermestere a helyszínen, mindenféle műszerekkel precízen rögzíti síkban és térben, mert a weaver sínt gyárilag a tokra rögzítették. Nem kell heteket, hónapokat várni. Nem kell elmagyarázni mit szeretnék, nem kell megvennem, amit nem akarok és mindezeken felül a fegyvermester még ráadásul vadászik is…

Munkában Tibori Ádám, a FROMMER Fegyverbolt fegyvermestere Fotó: Agro Jager News

Így történt most Budapesten, a FROMMER-nél. Ha nem is mondtam a tulajdonosnak, azért ezt is megfigyeltem. Míg a sörétes puskámat készítették össze, addig Tibori Ádám fegyvermester, alig félóra alatt rögzítette a távcsövet, amelyet az üzletből nyíló műhelyben meg is tekinthettem. Jóleső érzés, amikor ott lehet az ember és nemcsak egy vásárló. Tehát összefoglalva: a reggeli vásárlás után, a távcsövet azonnal felszerelték és a papírmunkát követően, ha jól szervezzük a napunkat, az ember még be is lőheti az új puskáját. A lőtérről pedig este mehet is vadászni. Nos könnyen beláthatjuk, hogy nincs idegeskedés, nincs várakozás. Nincsenek erőltetett kényszer-beszélgetések. Egyszerűen gördülékeny minden és én ma ezt nagyon értékelem! A FRANCHI mindezt, ha mondhatom így, egy karikacsapással megoldotta és míg a puskáimra vártam, egy Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkezett csapat is elvitt egy másik FRANCHI-t, igaz, az egy „nagyfiú” volt, mert .308WIN kaliberben kezdi meg a szolgálatát.

A Hódagro Vadásztársaság, ott várnak bennünket

A Hódagro Zrt, a Hódagro Vadásztársaság számomra egyáltalán nem ismeretlen terep, hiszen elnök-vezérigazgató úr, valamikor hajdanán, mikor a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán tanultam, engedélyezte, hogy náluk tölthessem a gyakorlatomat. A cég meghatározó: nemcsak a megyében, de országos szinten is rangos eredményeket érnek el. Külföldi delegációk adják egymásnak a kilincset és figyelemre méltó a nemzetközi kapcsolatokra fordított energia, nemcsak a vadgazdálkodás vonatkozásban, hanem a részvénytársaság portfóliójához tartozó tejtermelő tehenészetben, a brojlercsirke nevelésben és a hízómarha tartásban is. No, van még juhágazat is és néhány olyan sportlovat is gondoznak, amelyekre annak idején én is vigyázhattam. Sőt. Ma már el sem hiszem, de vezérigazgató úr még azt is megengedte, hogy kedvenc lovát felnyergelhessük. Minden tekintetben profik.

A Hódagro Zrt. bekötő útja, amely Batida felől vezet be a híres Kovács tanyáig. Fotó: Agro Jager News

Most százszor meggondolnám Gergő! – fogad elnök úr, aki barátjaként üdvözöl. Persze nagyon jól esik a megtisztelő barátsága. Szigorú és felkészült, rendszerető vezérigazgató. Az általa irányított részvénytársaságban egyébként feltűnően sok fiatal dolgozik és azon kevés vezérigazgatók között szerepel, aki példátlan lehetőséget szokott adni az új munkatársaknak. Persze a bizalommal is el kell számolni, ahogy a részvénytársaság minden ágazatában patika pontosan teszik. Egy ekkora cég, ahol 132 főt foglalkoztatnak és ilyen volumenben termelnek, nemcsak a cég jövőjéért felel, hanem 132 család megélhetését biztosítja és jelentős élelmiszer-előállító.

Állami területeken megszokott tisztaság, kaszált útszegélyek. A Hódagro Zrt. vadázterületén, a Hódagro Vadásztársaság területén. Fotó: Agro Jager News

2022-ben mintegy 14 000 napos fácánnal indították az idei tavaszt, amelyeket hét hetes korukig neveltek. Emellé hamarosan érkezett további 3300 napos tőkés réce. Ekkor jött el a pillanat, hogy szóltam vezérigazgató úrnak – meséli Nagy Sándor vadászmester, ha őzbakra szeretnénk vadászni, akkor szükség lesz egy kis segítségre is! A következő nap vezetői értekezletén már rögtön csoportosítottak át más ágazatokból munkaerőt. Szerencsére a társaságnál, aki szeretne vadászni, mindenkit felvesznek és ez igaz Szikáncsra is, amely ugyan jó pár kilométerre van Hódmezővásárhelytől, de mégis ahhoz csatolták.

Induljunk – adja ki az utasítást elnök úr

Mindenki autóba száll és a Hódagro Zrt pihenőparkjából, amely gyöngyszem Batida határában áll, elviharzunk. Augusztus közepén járunk. A gyepek ilyenkor már sárgán, kiégve várják az őszi esőket, de jól látszik, hogy várták itt már a májusi, a Medárd utáni esőket is, de sajnos még a nyári nagy zivatarok is elmaradtak. Január 1. óta a részvénytársaság szikáncsi központjában mindösszesen 95 mm csapadékot mértek! Mintegy 300 mm csapadék hiányzik és megdöbbentő, hogy az elsivatagosodás jelei mutatkoznak.

Balról Szabó Lajos, a Hódagro Zrt elnök-vezérigazgatója, a Csongrád-Csanád megyei Vadászszövetség elnöke, középen Nagy Sándor vadászmester és lapunk főszerkesztője, Dr. Szilágyi Gergely Fotó: Agro Jager News

Eső nincs. Így víz sincs és ahhoz, hogy megmaradjon a vad. Itatni kellett. Több, mint 50 itatót gondoznak, de sajnos ez a szám nem elegendő és bővíteni szeretnék. Vezérigazgató úr kiemelte, hogy nem lehet várni, amit lehet önerőből meg kell oldania minden társaságnak. Aki nem itat, annak számolnia kell a vad pusztulásával – ezt már, mint a Vadászszövetség, a 43 vadásztársaságot számláló megyei Védegylet elnökeként mondom – teszi hozzá!

Amit az apróvadért meg lehet tenni, azt a részvénytársaság gazdálkodásába is beépítették. Látszik is. Amerre a szem ellát mezei nyulak pattognak fel minden dűlőben, de a táblák közepén is, itt is, ott is látunk nyulakat.

Szabó Lajos elnök-vezérigazgató szívügye a mezei nyúl és az Alföld nagyvadja, az őz Fotó: Agro Jager News

Az őzek eközben szépen mozognak, de az üzekedés végén járunk és inkább sutát, ígéretes kisbakokat, no meg gidákat látunk. Az autót magunk mögött hagyjuk és kerülünk egyet, cserkelünk a poros határban. Elnök úr, most elenged bennünket. Menjetek!

A részvénytársaság takarmányellátása, mind a szemes, mind pedig a szálastakarmány vonatkozásában, általában önellátó. Átalában, de hiába az okos, precíz mérnöki tervezés, a szilázs- és a szenázskészítés fortélyai, a megannyi különféle és a pillangós takarmánynövények széles palettája, egyszerűen még a gyepeken, az ősgyepeken sem hozott eredményt. Akkora az aszály, hogy az egyébként szárazságtűrő akácok is kókadoznak…

A bakok eközben pedig nem mutatkoznak! A távolban hatalmas madarak telepednek fel az egyik fára. Szokatlan látvány és kiderül rétisasok. Meglepődök és most mutatkozik meg, mit jelent a 6-24-es nagyítás a céltávcsövön. No igen, már-már egy spektív ez a céltávcső és a sasok után elfelejtettem visszaállítani kis nagyításra a távcsövem. Úgy marad és visszafordulunk a gyep széléről az autó felé..

Rétisasok a vásárhelyi rónán Fotó: Agro Jager News

 – Semmi.

 – Semmi – konstatálja elnök úr és nyugtázzuk mi is.

Aki visszaérkezik vadászaton a többiekhez, tudja, az ilyen félszavas válaszok törik meg a csendet.

 – Csak annyi talán, hogy amoda Sámsonnak mintha esne az eső.

 – Látom, de idefordul-e? – S ahogy elnök úr felsóhajtott, pár perc múlva elered az eső.

Soha nem késő! Kapuban az őszi talajmunka, de előbb a repcét és a lucernát kell elvetni. Itt csak a bizodalom van és nincs olyan, hogy valamit feladnának az emberek. Különösen nem a gazdaemberek, de, ha még egy ilyen szűk esztendő beüt, akkor kimerülnek a talajok.

 – Ha most nincsenek a barátaim, akkor itt széna és szalma se lenne a jószág alatt. Szűcs Imre barátom, a Belvárdgyulai Zrt. vezérigazgatója 10 kamion lucernát és 20 kamion szalmát küldött. Gyenei Ferenc további 500 bála zabszéna, amellyel most át tudjuk vészelni a következő kaszálásig ezt az esztendőt, de az egész Alföldön baj van. A tejtermelő tehenészetek 60-70%-a ugyanis az Alföldön van és pont itt nincs eső, nincs takarmány… – mondja szomorúan elnök úr.

A vadászmester hallgat, hiszen a brojlerágazat éves szinten 600 000 csirkét termel, a tejtermelőágazatból pedig a vad, ha szükség van rá, még erjesztett takarmányokat is kaphat a téli időszakban. A tisztítóüzem miatt bőven jut törtszem, ocsú a fácánnak, persze nem lehet szanaszét húzni, mindennel pontosan el kell számolni. Ami kikerül előbb a mázsára, onnan mehet az etetőkbe. Sok helyen még a dűlőutakon is kamerás oszlopokat telepítettek, de a vad ennél a részvénytársaságnál éppen olyan fontos, mint bármelyik más haszonállatuk…

Az őzbakok elhúzódva, csak a suták mozogtak még az üzekedés végén Fotó: Agro Jager News

Az eső végül utolért bennünket és sajnos csak annyi hullott, hogy a szépen lemosott Toyota teljesen ragacsossá váljon, mert még az út porát sem verte el az idő. Nincs mit tenni.

Odabent, a Kovács-tanyában, a Hódagro Zrt. pihenőparkjában pacalpörkölt rotyogott és csendesen telt el az este. Aki itt száll meg, átélheti a róna és a valaha lányát, vejét letelepítő gazdag kereskedő család nyugodt életét. A park pázsitja takarosan nyírt és a kovácsoltvas lámpák a kanyargós kis utat takarosan követik a sötétségben is, nem hagyják magára. Amott, lent, a nádtetős épületek mögött ott szoktak lenni a nagy körterítékek. Olyanokat készítenek, mint amit valaha lent Lenesen szoktak volt. Bár az már a múlté, de a szakma, az erdészszakma, ahova a belépőt az ötéves technikum jelenti, nem felejt, hiszen iskolapéldája a magyar apróvadgazdálkodásnak – Lenes. Történelmi helyszínek.

Este Batidán, a Kovács tanyában. Esélyeinket latolgattuk és miről másról, mit a mezőgazdaságról beszélgettünk, amelynek elválaszthatatlan része a vadgazdálkodás. Fotó: Agro Jager News

Másnap

A hajnal olyan gyorsan bekopogtatott, mintha egy agárverseny lettünk volna és nincs mese, elkésni nagy szégyen és remélem az is marad! Aki pedig a legmesszebbről jön és pontos, ott a legnagyobb tisztelet! Éppen csak egy kávét iszunk meg a hűvös hajnalban és újra kifutunk a rónára..

A hajnal már Batidán, a Hódagro Zrt. bekötő útján talált bennünket, amely egészen a Kovács tanyáig vezet. Fotó: Agro Jager News

A nap gyorsan kúszik, emelkedik mind magasabbra és magasabbra, de meg kell érteni, hogy üzekedés után ilyenkor már tényleg kalandos őzre vadászni. A tavasz óta megszokott bátor, harcias őzbakok, akik nem tűrtek meg betolakodót birodalmukban, akik csatáztak, most félénken itt is, ott is éppen csak lábujjhegyen körbenéznek, meglátogatják a legközelebbi itatót, aztán egész nap hírüket sem lehet látni. Megfutották a harcaikat. Elég volt!

Dereng már a részvénytársaság pazar pihenőparkjában is. Fotó: Agro Jager News

Őzből sokat láttunk. A társaság szép eredményeket produkál, terítékük éves szinten 60-70 őzbakot jelent. Ez az év pedig különösen kedves számukra, mert öt 500 gramm feletti, vagy mondhatnám úgy is, ahogy a vadőrnyelv összefoglalja, hogy „500 Plusszos” esett. Még egy nagy öreget és egy hasonlót ugyan bent tartottak, de az csak azért, mert egy régi, kedves vendégüknek tartogatjuk.

 – De ha nem jön! De ha nem jön… – mondja elnök úr és nevet, de látszik, hogy régi barátjára gondol!

Őzek a hajnali szürkületben. Fotó: Agro Jager News

Nagy Sándor, a társaság vadászmestere ma reggel is teljesen összenőtt a spektívvel és egy-egy megállásnál nemcsak a közelebbi, de a távolabbi őzbakokra is rápillant. Persze minden sarkot, zugot jól ismer. Az aszály miatt idén mindenki éles szemmel járja a határt. Azt hihetnénk, hogy nyitott könyv lenne az őzbakvadászat, mert a kukorica is alig nőtt meg, de mégis meglepődik, mert az őzgazdálkodás mindig tartogat valamit…

 – Na, visszaállt a régi helyére? Mormolja szinte magában! Gergely! Gyere! Azonnal! Siess!

Mutat előre és elétrappolunk az őzbaknak! Éppen csak lépdel, mi meg itt a takarásban már csaknem futunk, de ha egy orrhosszal is, az őzbak előbb ér az árokhoz. Láttam én egy sutát, de csak annyit mondott Sanyi, hogy az bak volt, a kis hatos, ígéretes! Ebből ugyan nem tudtam meg semmit többet, de igencsak kapkodtam a lábam, mert volt ebben valami, valami sokkal több, mint egy átlagos őzbakvadászat, vagy éppen egy őzbak láttán! Aki vadászik, az tudja, érzi az ilyesmit.

Indul a cserkelés Nagy Sándor vadászmesterrel Fotó: Agro Jager News

Egy éles fütty és az őzbak megállt! Pont jókor. Felkaptam a puskám, de a variábel 24-esen maradt! Odanyúltam, hogy visszaveszem, de nem sikerült. Ekkor már érkezik a második fütty is! Nem hiszem el: a második!

– Nem lesz több lehetőség vagy meglövöd, vagy nem látjuk többé! – mondja.

Mikor ezt meghallottam, akkor értettem meg, hogy itt valami régi, öreg harcedzett öreg bakról lehet szó. Úgy látszik, a róna csak elrejti azt, akit szeret, akire vigyázz.

Balról Nagy Sándor vadászmester, jobbról Dr. Szilágyi Gergely, lapunk főszerkesztője Fotó: Agro Jager News

Sanyival, a vadászmesterrel egy olyan baráti hangot ütöttünk meg, ami megengedheti azt, hogy közvetlenebbek vagyunk. A bátyámmal egyidős, szakmabéli. Míg mi az erdészetiben, ő csongrádi a Bársonyban tanult, vadőr, amolyan igazi, aki a zsákot is be tudja kötni egy arasznyi madzaggal. Sok szép eredmény kötődik a nevéhez Hódmezővásárhelyen, ezért is hívta meg Lajos a Hódagrohoz…

A FRANCHI Horizon Black Syntetic .243Win kaliberrel szerelve Fotó: Agro Jager News

A céltávcső nagyítását azonban csak nem sikerült visszahúznom s ahogy leeresztett pozícióból emelem vissza a puskát, jön a már-már lemondó, utolsó infó Sanyitól:

 – Ha most nem, akkor elveszítjük! – és még egy, a harmadik fütty is belevág a fülembe és az őz újra megáll. Szinte ránk néz!

Nincs mese! Régóta vadászom, pontosan jól tudtam, hogy a tegnapi sasok után nem húztam vissza a nagyítást. Még korholni sem tudom magam, mert tényleg átlép a csatornába! Kifújom a levegőt. Felemeltem a puskát és ahogy szabad szemmel láttam, magam elé fogom a puskát. Az irány jó volt és ahogy a céltávcsőbe nézek, a hatalmas nagyítás miatt olyan közel láttam az őzbakot, hogy pontosan megtartva a fegyvert, a picit ferdén álló bakot, a szügyén bal oldalon megcéloztam és elengedtem a lövést. Teljesen biztos voltam benne, hogy eltaláltam, de elugrott.

Célon a FRANCHI Horizon Black Syntetic Fotó: Agro Jager News

A 24-es nagyítás miatt annyira pontos lövést tudtam leadni, hogy számomra megkérdőjelezhetetlen volt, hogy nem lehet máshol a bak, mint a rálövés helyén. Csak hogy olyan pozícióban állt, hogy csak én láttam, mert a harmadik füttyre arrébb lépve, már félig egy gazosban volt.

A lövés utána 125 méterre álló őzbak tehát elugrott, de nagyon furcsa becsapódás ért el bennünket. Nekem olybá tűnt, mintha egy kórószárat törtünk volna el. Egyáltalán nem hasonlított találatra. Mikor pedig eldördült a fegyver, az árokparton, a túloldalt a távozó őzbakot Sanyi látta.

A rálövés helyén: nehéz pillanatok. Fotó: Agro Jager News

Búslakodva megyünk a rálövés helyére, persze sem vér, sem vágott szőrt nem találtunk. A tárcsázott tarlón ember legyen a talpán, ha megtalál valamit. Azért az elugrás helye meglett, de nem volt mérvadó, mert az már a part széle volt és a kis sáros víz, ami az alján maradt ebben az aszályban, épp elég volt ahhoz, hogy megerősítse Sanyit, hogy a túloldalt eltűnt. A csurgásból jól látszott az is…

Na, menjünk azért körbe…

Körbementünk. Ő elöl, és mikor elértük a csurgást, lelkiismeretesen, vért valami csapajelet kerestem, mert úgy éreztem, hogy eltaláltam, de ez olyan harmatgyenge érzés volt, hogy már kezdtem azt hinni, hogy csak rábeszéltem magam. Már csak abban bíztam, hogy ne valami horzs, vagy láblövés legyen, mert aztán hozhatjuk a kutyát s ha nem lesz meg, valahol keserves szenvedés után pusztul majd el. Rekkenő hőséget jósoltak mára is…

Kerüljük meg a csatornát, nézzük meg, hol váltott át a csatornán. Fotó: Agro Jager News

Lépésről, lépesre lassan bogarászom.

Sanyi előrébb ment, de persze a csurgás sem tartott örökké. Valami jelet kellene találni! Mikor hozzám szól és ahogy ránézek, rögtön tudom, hogy megvan! Az ilyen érzést nem lehet leírni, mert aki megtalálja a vadat elsőnek, aki nem adja fel és mindent megtesz, hogy bizonyítékot találjon valamire, annak olyan ábrázata van, amikor megszólítja a társát, hogy azt szavak nélkül is rögtön tudja az ember…

 – Gergely, aki ilyen lövést lead, annak többet egy szót sem kell magyarázkodnia és akkor látom meg, mit is hozott elénk a róna… – nagyon jól esik a dicsérete és tudom azt is, hogy nagyon sokat dolgozott ezért a bakért.

Nagy Sándor vadászmester találta meg. Vitális lövéssel ugrott el az öreg bak. Fotó: Agro Jager News

Egy sugárgombás, öreg, visszarakott, hegyesre fent, lecsorgó rózsákkal egy ismert, de a tavasszal lebetegedett bakot pillantok meg. Ő volt itt valaha az úr, de a betegsége miatt egy fiatal trónkövetelő elverte és hol arra a báláknál, hol erre bujdokolt. Soha nem adta fel és most mondja Sanyi, hogy az tűnt fel, hogy egymásnak fordult a két őz. No, ez sem a sutával van! Őzéknél nagy az összhang és a torzsalkodásról szó sem lehet, még az üzekedés végén sem! Ők nem olyanok…

Térden a nagy öreg mellett. Jó öreg őzbak, de sokat szenvedett már. A sugárgombás fertőzés balszemére már telejsen vakká tette. Fotó: Agro Jager News

Ezt a pillanatot nem láttam, de Sanyi mondja is, hogy csak egy fordulat volt és mikor elindult a sűrű felé, már tudta, hogy kit sodort elénk a szerencse! Balszemére már vak volt, rossz bőrben volt az öreg vitéz. Kicsit szomorú is vagyok, sajnálom, hiszen sokat szenvedett és néha olyan igazságtalan az élet… Ő volt itt a terület ura. Erőben, tehetségben, tudásban mindenben ő volt a legjobb s most…itt térdelek mellette.

Érkezik a töret…Először ő, aztán sorba, a sebre, végül nekem jut a harmadik ágacska. Így illik. Fotó: Agro Jager News

A FRANCHI Horizon Black Syntetic .243WIN lőszere ahogy belépett rombolt. Látjuk, mikor feltörtük a vadat – helyesebben Sanyi. Udvariasan felajánlotta, de aki ilyen helyt jár, inkább érdemes figyelnie, hogy miként csinálják a profik. A vitális szerveket ért találatot nagyon kellemetlen szögben tudtam csak leadni. Tanulságos, de egyben mégis sikeres vadászaton vagyunk túl.

Nagy Sándor vadászmesterrel a Hódagro Zrt. Hódagro Vadásztársaságánál Batida és Szikáncs között. Előttünk a 9 évesre becsült, sugrágombával fertőzött öreg őzbak. Fotó: Agro jager News

Mindenki aggódik s ha a lőtéren el is lőttem 30 lövést, mégis ahhoz, hogy a legnagyobb biztonságban vadásszunk, gyakoroljunk fegyvereinkkel. Mindent tapasztalatunkra, rutinunkra, iskolánkra azért mégsem bízhatunk. Köztünk szakmabéli csak az lehet, aki az ötéves iskolát végigjárta. A szakma ilyen és előbb, utóbb kiveti magából azt, aki csak fűtője bármelyik mesterségnek. Ez igaz az erdészetre, a vadászatra és a mezőgazdaságra. Lépcsőzetesen felépített iskolák. És nem, egy idő után, nem lehet pótolni az elméleti tudást különösen gyakorlat híján. Nem megy és felesleges is próbálkozni.

Szabó Lajos elnök-vezérigazgató úrral együtt nézzük meg az öreg bakot a részvénytársaság pihenőparkjában, a Kovács tanyában. fotó: Agro Jager News

A FRANCHI Horizon Black Syntetic és a KONUS prémium kategóriás céltávcsöve 6-24X50 LCD El-30-as jó párosításnak bizonyult. A nehéz, az amerikai piacra szánt termékeit, most Pesten is beszerezhetjük. A márkát egyébként 1978-ban alapították, s mivel olasz tulajdonban van a KONUS, remekül összeillik ezzel fegyverrel. Ma FRANCHI a Beretta csoport tagjaként tovább fejlődött: Weaver sínes szerelékek, gyors oldással megoldott oldható kötések, mint amit most kipróbáltunk Hódmezővásárhelyen, Szikáncson is. A fegyver, az alig 1075 mm hosszúságával a legújabb, több, mint 1000 vadász véleményét hordozza, hiszen az agyazás formájára, a cég a kutatás-fejlesztési részlege hatalmas energiákat csoportosított át – ez meg is látszik az eredményen. Ma a FRANCHI egy nagyon kényelmes fogást biztosít a vásárlóknak, amikor még ilyen helyzetben is képesek vagyunk saját hibánkat megoldani, igen egy vadonatúj fegyverrel. Mondhatnám pilóta nyelven is: berepültük!

A vadgazdálkodónak, a hivatásos vadászoknak fontos feladata, hogy a szenvedéstől mihamarabb megváltsák a vadat. A vadászat egyben, vadgazdálkodás is. Fotó: Agro jager News

A tára kivehető s ugyan ebben most egy négyes tárt találunk, de megtudtam Albert Judittól, hogy nagyobb tárral is rendelhető. Aki pedig nem szeretne fekete műanyag agyazással vadászfegyvert, annak ott van, ugyanezzel a kialakítással a fából készült Horizon WOOD is. Persze keki és terepmintával, állítható pofadékkal is kérhetjük. Sok opcióval kínálják.

Elnök-vezérigazgató úr gratulációját fogadom. Fotó: Agro jager News

A sörétes FRANCHI Feeling vadászatán pár szóban a gyár történetét is érintettük, de aki ezt a golyósfegyvert választja társának, azt is tudnia kell, hogy Luigi FRANCHI, a gyár 1868-as alapításakor, hadi golyós fegyvereket gyártott, amelynek a sikere ma is töretlen. Most a FROMMER, Budapestre, ebből a történelemből, ebből a tudásból hozott el egy csipettel.

A Hódagro Zrt. batidai vadászházában, a híres Kovács tanya udvarán. A képen jobbról szabó Lajos elnök-vezérigazgató úrral, míg baloldalon Nagy Sándor vadászmesterrel egy olyan, öreg, visszarkott, különeleges őzbakkal, amelyet vadászéletében ritkán ejthet el egy-egy vadász. Fotó: Agro jager News

Végezetül, de nem utolsó sorban azért szeretném megköszönni a FROMMER Fegyverbolt tulajdonosának, Albert Juditnak, hogy ezeket a nagyértékű fegyvereket, távcsöveket szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátotta. Továbbá ki kell emelnem a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Sarkadi Rendőr Kapitányságát, ahol rendkívül gyorsan folytatták le az engedélyezési eljárást. Továbbá köszönetemet fejezem ki Szabó Lajos elnök-vezérigazgató úrnak, a Hódagro Zrt. vezetőjének, a Csongrád-Csanád Megyei Vadászszövetség elnökének, hogy lehetőséget biztosított üzekedés végén egy őzbak elejtésére. Vadászmester úrnak, Sanyinak, pedig külön köszönöm a kísérést..

Vadászüdvözlettel:
Dr. Szilágyi Gergely
főszerkesztő

Frommer

Már kapható a FROMMER-ben a Hikmicro Alpex digitális éjjellátó céltávcső

Print Friendly, PDF & Email

A Hikmicro Alpex A50TN 940nm-es infravetővel érkezett, amit Albert Attila mutatott be az Agro Jagernek.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Várakozással teltek a mögöttünk álló hetek, mert tudtuk, hogy hamarosan a FROMMER üzletébe is megérkeznek az első éjjellátó céltávcsövek. Albert Attila, a cég kereskedelmi igazgatója ugyanis arról tájékoztatott, hogy az ügyvezető igazgató aláírta a szerződéseket és már csak a szállítmányt várják. “Csak!” – viccelődtünk egymással, de annak ellenére, hogy november 1-től lehet már ilyen  eszközöket legálisan is vásárolni, mégiscsak nagy dolog. S az, hogy szereléssel, szerelékkel 250 000 Ft-ba belefér – igazán nem gondolta senki. A mögöttünk álló évek csillagászati árai a keresőtávcsövek piacán, óvatosabbá tették még az érdeklődéseket is. Hol vannak már azok az árak és milyen magas technikai tudással bírnak ezek az új eszközök?! Wifi, lövésre aktiválódó videófelvétel, csak, hogy néhány kiegészítő funkciót is említsünk, az éjjellátó céltávcső alapfunkciója mellett.

A Hikmicro Alpex A50TN. Fotó: Tibori Ádám – Frommer Fegyverbolt

A sötét, ismeretlen éjszaka kinyílik az ember előtt, de ezektől az eszközöktől nem leszünk jobb vadászok, csak belelátunk az éjszakába, amely eddig nem adatott meg az embernek, nem adatott meg a vadásznak. Nem tudtuk, mi lehet az erdőben, mi lehet a köd túloldalán, egyáltalán mi történhet körülöttünk. Alapjaiban változik meg az éjszakai mozgás, de aki félt a sötétben, az most is félni fog. S biztos vagyok benne, hogy nem is erről szól a vadászat. Minden eszközt lehet jóra és lehet rossz dolgokra használni, ez bizonyosan csakis a döntésünktől függ. Sokat gondolkoztam azon, hogy mit jelent ez az eszköz a vadászember kezében, de ezt gondolom, hogy egy lehetőség, amit annyi minden jóra fel lehet majd használni – különösen a dúvad visszaszorításában. Kétségtelen, hogy a rókák és az aranysakálok élete szögesen megváltozhat. Aki eddig nem járta, bújta, leste az éjszakát, azt gondolom ezután se fogja, mert a tűz, ott belül, egyik percről a másikra nem fog fellángolni. Ha van is ilyen lehetőségünk, attól még az éjszakai hangokat meg kell ismerni, tudni kell merről fúj a szél és ismerni kell a terület minden zegét-zugát. Vadásznak és puskás embernek lenni, továbbra is  két külön fogalom marad – itthon is.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A Hikmicro Alpex A50TN 940nm-es infravetővel érkezett, amit Albert Attila mutatott be az Agro Jagernek. Felbontása, a képernyő teljesítménye egy FullHD CMOS szenzorra épül. Pixelszámban ez 1920×1080 felbontást jelent. A távcső teljesítménye maximum 600 méter – könnyen belátható, hogy ilyen távra még nappal sem lövünk. Az éjszaka minden szempontból más és jó lehetőség arra, hogy meggyőződjünk arról, mi is vesz bennünket körül. Jól jön ilyenkor a régi iskola, amikor alkonyat előtt még minden fontosabb, nagyobb tereptárgyat, fát, bokrot megjegyzünk és memorizálunk magunk körül. Aki a régi fogásokat is tudja, annak igazi élmény lesz az éjszakai megfigyelés és persze a vadászat is.

A kijelzője egy Oled kijelző, ami 1024×768, 0,39” nagyságú. A céltávcső 30mm-es gyűrűvel szerelhető, ilyen szerelék kapható a FROMMER-ben és még a műhelyben, fel is szerelik.

  • Bele tartozik az árba? – kérdezem.
  • Bele – bólogat, Albert Attila kereskedelmi vezető.

A céltávcső alapnagyítása 3,5-szeres, de maximálisan 14-szeresére növelhetjük. Ehhez méretarányos ballisztikai szálkeresztek járnak és létezik egy, ” a képben kép” üzemmód. (PIP üzemmód).

A kép a képben funkció
A kép a képben (Picture-in-picture, PiP) funkció a videót egy kis lejátszóba kicsinyíti, így a videó megtekinthető más alkalmazások számára. A kis lejátszót az eszközöd kezdőképernyőjén át is helyezheted, és más alkalmazások fölé teheted.

 

A tárgylencse átmérője 50mm, különlegessége, hogy beépített videó- és hangrögzítővel rendelkezik, továbbá a beépített memóriája 64GB. Ezek a funkciók rendkívül praktikusak, mert később bizonytalanság esetén segítségünkre lehetnek. Ha netán bármilyen konfliktushelyzet alakulna ki, elég csak aktiválni és a vállunkra akasztott, puskára szerelt céltávcső, rögzít minden elhangzottat.

A Hikmicro Alpex A50TN klasszikus megjelenésű. Fotó: Tibori Ádám – Frommer Fegyverbolt

A távcső valójában képes arra, hogy az éjjellátó technológia révén, a látható fényt átalakítsa infravörös sugárzássá, amelyet később a beépített érzékelők rögzítenek. Ezzel válik számunkra lehetővé, hogy teljes sötétségben is célzott lövést adjunk le.

A Hikmicro digitális éjjellátó céltávcső szériájának első típusa – meséli Albert Attila. Fontos tudni, hogy a kamera fő elemének számító éjszakai/nappali képalkotást végző érzékelő elem technológiáját a Hikmicro anyavállalata, a Hikvision, amely a világ legnagyobb kameragyártója, már hosszú évek óta fejleszti biztonságtechnikai rendszerei számára. Ez az ipari területen szerzett tapasztalat az, amely olyan technológiai előnyt biztosít, hogy nyugodt szívvel dobták a világpiacra.

A Hikmicro Alpex digitális éjjellátó céltávcső kétféle infravetővel kapható. Külsőleg egy letisztult formavilággal találkozhatunk akkor, amikor kezünkbe veszük a Hikmicro Alpex digitális éjjellátó céltávcsövet. Piktogrammos menürendszerével minden területen megbízhatóan kiváltja és felül is múlja a hagyományos céltávcsövek képességeit. A Hikmicro Alpex digitális éjjellátó céltávcső két típusát különböztetjük meg: a Hikmicro Alpex A50T és a Hikmicro Alpex A50TN digitális éjjellátó céltávcsövet, mely két típusnál a különbség, az infravetőnél fedezhető fel.

A Hikmicro Alpex A50TN különleges tornyai. Fotó: Tibori Ádám – Frommer Fegyverbolt

A Hikmikro Alpex A50TN digitális éjjellátó céltávcső 940 nm-es infravetővel kapható. Ez a tartomány az emberi és állati szem számára láthatatlan. Aktív szabályzója gyorsan alkalmazkodik a távolság változásból fakadó fénydifferenciához.

A Hikmicro Alpex A50T digitális éjjellátó céltávcső 850nm-es infravetővel kapható, ezt a tartományt előfordul, hogy néhány állat érzékelheti.

Azonban a 850 nm-es vetővel szerelt változat, éjszakai körülmények között, valamivel jobb érzékelési tartományt kínál. Ezzel szemben a 940 nm-es változat előnye az, hogy teljesen láthatatlan fényt bocsát ki.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

A távcső különlegessége, hogy a látott képet mobiltelefonos alkalmazás és a beépített WiFi segítségével okostelefonunkon keresztül is figyelemmel kísérelhetjük. Míg az optikai nagyítás 14-szeres, addig a további digitális zoomal 28-szoros nagyítást is elérhetünk. Az élességállító gyűrűt az éjjellátó elején találjuk, míg a dioptria-állítási lehetőséget pedig a szemlencse felől.

A céltávcsövön három nyomógomb és egy kombinált forgatótárcsát találunk még. A forgatógomb hivatott a logikusan felépített menübe lépés és navigálás szerepét elvégezni, illetve itt érjük el a digitális zoom (1-2-4x) beállítását is. A Hikmicro Alpex digitális éjjellátó céltávcső látószöge 7,7°, ami 100m-en 13,4m-es vízszintes látómezőt jelent.

A Hikmicro Alpex A50TN nyomógombjai. Fotó: Tibori Ádám – Frommer Fegyverbolt

A céltávcső különlegessége, hogy lövésre aktiválódó videófelvételre is alkalmas.

A készülékben 64GB-os EMMC memória található, amivel akár több órás videófelvételt és rengeteg fényképet készíthetünk. A rengeteg hasznos képességek közül mindenképpen említést érdemel a gazdag, külön paraméterezhető és menthető szálkeresztválaszték, a kép a képben üzemmód, az “egy lövéses beállítás” lehetősége. A videó rögzítése történhet manuálisan vagy automatikusan a lövés hatására indítva. A felvétel ilyenkor a lövés pillanatához viszonyítva elő és utórögzítést is tartalmaz, amely alapból 7mp elő és 15mp felvételt jelent.

Minden ami FROMMER: éjjellátók, hangtompítók, továbbá fegyverek és széles lőszerkínálat Budapesten, a Szenes Iván téren.

A céltávcső mellett elérhető a Hikmicro Sight applikáció, amely ingyenes és letölthető IOS és Android operációs rendszerekre, így okostelefonokra és tabletekre is.

Albert Attila az Agro Jagert arról tájékoztatta, hogy a Hikmicro Alpex digitális éjjellátó céltávcsőcsomagban találunk egy hordtáskát, hordtáska vállpántot, infralámpát, infralámpa tartót, 2 db 18650-es akkumulátort és 2 db CR123-as elemet, továbbá akkumulátortöltőt, töltő adatkábelt, törlőkendőt, védőszalag csíkokat és teljes magyarnyelvű használati kézikönyvet.

A céltávcsövet a FROMMER Fegyverboltban kézbe lehet venni, megnézni, illetve vásárlás esetén üzembe is helyezik.

 

Írta: Dr. Szilágy Bay Péter LL.M., lapigazgató
Fotó: Tibori Ádám – Frommer Fegyverbolt

Agro Jager News

Tovább olvasom

Frommer

FROMMER. Hangtompítók. FeHoVa – Interjú Albert Attilával, a Frommer kereskedelmi igazgatójával

Print Friendly, PDF & Email

Interjú Albert Attilával, a Frommer fegyver kis- és nagykereskedés kereskedelmi igazgatójávaln a 30. Fegyver-, Horgász és Vadászati kiállításon.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Minden idők legszabadabb fegyver, vadászati és horgászati kiállítására vált jegyet az, aki ellátogat a HungExpora, hiszen az éjjellátó technikai eszközök és a hangtompítók előtt hivatalosan is megnyitotta a határait, ha úgy vesszük, a kapuit Magyarország. Amit pár hónapja még tiltott a törvény, az ma már történelem és egyes eszközöket bárki használhatja a vadászatok során. Ezért első utunk a Frommer fegyver kis- és nagykereskedés kereskedelmi vezetőjéhez, Albert Attilához vezetett, akit a nyíregyházi Reflex vadászbolt standján találtunk meg. Vele beszélgettünk, de már tömegek álltak a svéd Aimsport hangtompítói, továbbá a FRANCHI fegyverek, az ár-érték arányban verhetetlen KONUS optikák és a Toni System által kínált termékei előtt is. Mi is csak kapkodtuk a fejünket, mert ennyi különleges árut egy helyen, nem ma láttunk.

Albert Attilát (balról), a FROMMER Fegyverbolt kereskedelmi igazgatóját a Reflex Vadászboltok standján, Borsi Nándor tulajdonos mellett találtuk meg az “A” pavilon 107 C szektorban. Fotó: Agro Jager 

Itt állunk a Reflex standján! Mit hoztatok ki? Mit importált a FROMMER Magyarországra? Mit visznek most haza a reflexesek Hajdú-Biharba, Borsodba és a Nyírségbe?

Az elmúlt évben jártuk Európa kiállításait. Erről be is számoltatok az Agro Jager hasábjain, de emögött nagyon pontos, feszes tárgyalások, egyeztetések rejtőztek, mert az útjaink nagy része arról szólt, hogy miként tudjuk ezeket a világszínvonalú termékeket közvetlenül a gyártótól lehozni Magyarországra.  A Reflex Vadászbolt fontos partnerünk, mert Nyíregyházán, Miskolcon és Debrecenben is ott vannak, így most náluk lehet megnézni, kézbe venni a FRANCHI golyós és sörétes puskáit, amelyeknek kizárólagos magyarországi importőre a FROMMER. Azonban láthatók a KONUS kereső- és a céltávcsövek, na és a Toni System, ha úgy vesszük tuning kiegészítői, amit vadászfegyverekhez is gyártanak. S végül, de nem utolsó sorban a híres Aim Sport svéd hangtompítói, amire rettentően büszkék vagyunk, mert szintén, csak és kizárólagosan a FROMMER hozhatja be Magyarországra és csak a partnerhálózatunkon keresztül érhetőek el.

Egy jubileumi .30-06-os a 30. FEHOVÁ-n, amelyet a FRANCHI, a gyár 150 éves évfordulójra gyártott. Az utolsó előtti darab még megtekinthető. Fotó: Agro Jager

Menjünk sorba: a FRANCHI-val kezdtél. Milyen puskákat lehet itt kézbe venni?

Magyarországon az elmúlt 20-25 évben majdcsak feledésbe merült ez a márka, de egy nagyon-nagyon jó minőségű, igazi, hagyományos az olasz fegyvergyártást képviselő, ha úgy vesszük klasszikus olasz darabok. Hogy Magyarországra, a FROMMER-hez került a kizárólagos importengedély, egy igen érdekes beszélgetésből pattant ki, amit telefonok, gyárlátogatások, kölcsönös ismerkedés követett, miután megkaptuk a forgalmazást. A FRANCHI-t a Bennelli vette meg, majd a BENELLI-t felvásárolta a BERETTA Holding. A golyós puskáknál megmaradt a FRANCHI saját rendszere, hiszen 156 éve hadipuskákkal indultak, de a sörétes félautomata fegyverek azonban nem léteztek náluk. Azonban jöttek a Benelli mérnökei és átadták a technológiát és új termékekkel bővítették a klasszikus gyár termékpalettáját. A Benelli inerciazár rendszerét kapta meg a FRANCHI, s mondanom sem kell, hogy a mérnökök nagyon eltalálták. Nem véletlen, hogy a gyár 7 ÉV garanciát vállal az összes puskára. Erre a puskára is aztán felkerülhetnek a Toni System kiegészítői, de ezeket mindenki a maga igénye szerint szokta összeállítani, amiben természetesen Pesten is és a Reflex üzleteiben is segítenek.

Balról Albert Attila, a FROMMER kereskedelmi igazgatója, a Tölgyfa Vadászbolt tulajdonosával, Lovász Lászlóval, aki éppen a FRANCHI ünnepi kiadású fegyverét tekintette meg. Fotó: Agro Jager

2023-ban robbant be Magyarországra a FRANCHI. Hogyan fogadta a magyar piac?

Meglepte. A fiatalok egyáltalán nem ismerték, annak ellenére, hogy kiváló minőségű műanyagtusás puskákat is gyártanak a fa mellett. Ez is egy ilyen fegyver – mutat közben egyet Albert Attila, a FROMMER kereskedelmi vezetője. Az idősebb generáció azonban pontosan jól tudta, hogy mit pillantott meg az újság hasábjain vagy amikor belépett a pesti üzletünkbe, ahogy a partner vadászboltok is pontosan jól tudták, hiszen nagyon sokan emlékeznek erre a klasszikus olasz márkára. Még nem mondtam, de a fegyvermesterünket az olasz partnerek meghívták és kiképezték javításra. Így ma már Budapesten, a FRANCHI hivatalos szervíze és javítóműhelye is nálunk van.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Ezzel a gyár az alkatrészeket is garantálja a magyar vevőknek, illetőleg a Kárpát-medencei vadászoknak, mert nagyon sok határainkon túl érkező vadász is érkezik a Szenes Iván téri üzletünkbe. A gyárral való direkt kapcsolat különös történeteket szült és egy 30 éves sörétes puska tusatalpát hozták be javítani. A gumi elöregedett és a tulajdonosa kérte, hogy javítsuk meg, ám azt az alkatrészt a cég már nem forgalmazza. Ennek ellenére ingyen, ajándékba javíttatta meg a FRANCHI, és a gyárból alig pár nap alatt leküldtek egy cseredarabot Olaszországból. Szinte példa nélküli, amit a Beretta Holding, a FRANCHI márka kapcsán bemutat, azt hiszem ezeket élményeket egyikőnk sem cserélné el. Képzeljük csak el, amikor telefonon vagy éppen e-mailben olvassuk, hogy ajándék! S képzeljük el azt, amikor közöljük a vásárlóinkkal a hírt, hogy a FRANCHI szeretné megköszönni a hűségét. Azt hiszem a fegyverkereskedői szakma legszebb pillanatai ezek.

A FROMMER Magyarországra hozta a Toni Systemet, amelyet a REFLEX Vadászbolt standján is elérhető. Fotó: Agro Jager

Toni System. Ez nem a sport felől lépett be a vadászok közé?

Egy kiegészítőket gyártó cég, ami minden típusú fegyverre gyárt, a maroklőfegyvertől a golyósokon át, egészen vadászlőfegyverekig, ha úgy vesszük tuningot.  A Franchi esetében a tárhosszabbítóval érkezett, aztán tárösszefogóval kedveskedett, majd megnövelte a felhúzókart, megnövelte a zárkioldó gombot, megnövelte a biztosítást. A golyós puskánál pofadékemelőt és maroklőfegyvernél pedig végeláthatatlan kiegészítők sorát adja a felhasználóknak. Olyan jó minőségben, hogy a gyárak, a FRANCHI sem utasítja el, hiszen egy-egy kiegészítő, fagyos, zimankós időben pontosan a fegyver használhatóságát növeli, miközben a tavaszi, nyári vadászatokon már lehet nincs rá szükségünk. Ezeket a kiegészítőket keresték nálunk és mivel a Benellivel, majd a FRANCHI-val is együtt dolgozott ez a cég, így esett a választás a Toni Systemre. Nem túlzás, de a kollégákkal arra jutottunk, hogy ez egy jó döntése volt a FROMMER-nek.

A megnyitó napján a Jász-Nagykun Szolnok vármegyei vadászok a Reflex standján, akik éppen a svéd Aim Sport hangtompítóit nézték meg. Balról Ondrék Róbert a Hozam Hotel vezérigazgatója, míg jobbról Sándor Ferenc, a kisújszállási Sándor Service Kft. ügyvezetője és kedves párja társaságában. Fotó: Agro Jager

Olasz termékekben nincs hiány, hiszen a FRANCHI mellett itt a KONUS, amelyet nemcsak ti, hanem a Beretta Holding is preferál, mi több kifejezetten ezt a márkát ajánlja puskáihoz. Melyik a legnépszerűbb optika most?

Az LZ-30. Nincs mese, ez a távcső az, ami mindent visz. Nagyon kedvelt, nagyon jó a fényáteresztő képessége, nagyon vékony a szálkereszt, ráadásul a második fókuszban helyezték el és nem homályosodik el. Kifejezetten magas minőségű tubusba építik és minden sínes fegyverre percek alatt fel tudjuk helyezni. A külső méretei tökéletes adottsággal rendelkeznek egy előtéthez, ami már bizonyított a vevők körében. Szintén a KONUS, gyári acélszerelékei rendelkezésre állnak Pesten és minden partnerünknél. Mindez ráadásul, olyan áron, amely más szerelékgyártó cég egyszerűen nem tud felmutatni. S ha valaki itt vásárolja meg, a pesti üzletünkben, akkor a műhely még ott ingyen fel is helyezi. (Erről korábbi FEGYVERMESTER rovatunkban olvashatnak). Két év garancia jár mellé! Ahogy a FRANCHI esetében, itt is történt egy csoda, ami nem városi legenda, hanem a FROMMER üzletében, Budapesten a Szenes Iván téren történt meg. Még pedig az, hogy egy vásárló, egy több, mint 10 évvel ezelőtt vásárolt céltávcsövet visszahozott, hogy meghibásodott. Átvettük, beszéltünk a gyárral, és egy vadonatúj céltávcsövet küldtek ingyen a KONUS tulajdonosai, hogy 10 évig hűségesen használta és amikor elromlott, akkor sem akart másikat, csak azt javítsák meg. Ezt, amit az olasz gyártók képviselnek nem lehet semmihez sem hasonlítani. Persze hozzá kell tenni, hogy ez a cég speciális, igen drága mikroszkópok gyártásával indult el. A második generáció érdeklődött a vadászat után, elkezdtek először próbaképpen céltávcsöveket is gyártani. Ma már egy külön részleg dolgozik a céltávcsöveken és a keresőtávcsöveken!

Balról Ondrék Róbert, a szolnoki Hozam Hotel vezérigazagtója és Albert Attila, a FROMMER kereskedelmi igazgatója, aki a legújabb, svéd gyártmányú Aim Sport hangtompítóit mutatja be. Fotó: Agro Jager

És végezetül a hangtompítók..

Azt hittem meg sem akarod már kérdezni – nevet Albert Attila. Szóval megérkeztek Svédországból. Végre itt vannak, végre kezünkbe vehettük mi is és végre a vadászok is felhelyezhetik a puskáikra, fegyvereikre. Nem véletlenül választottuk az Aimsportot, mert a svéd acél, a svéd fegyverek világhírűek. Élen járnak ebben és nekünk fontos volt, hogy egy európai termék, egy európai gyártó kerüljön a polcokra, hogy minél ütemesebben tudjuk kiszolgálni a vevőinket. Nagy örömmel keresik a sportlövők és a vadászok is. Nekünk az volt  az elsődleges célunk, amikor végig jártuk az összes hangtompító céget, hogy egy strapabíró, külső hatásoknak ellenálló, nagy teljesítményű, jó minőségű, rozsdamentes acélbelsővel szerelt hangtompítót hozzunk be az országba, ami ne legyen túl nehéz, de tetszetős is legyen a fegyvereken. Ez a svéd manufaktúra annyira moduláris, annyira széles palettán mozog a termékkínálatuk, hogy szinte minden típusú menetre és minden kaliberre gyártanak hangtompítót. Nekem a legkedvesebb a TRITON 5i, mivel ez nagy kalibereknél is képes levinni a zajhatást hangsebesség alá, miközben egy könnyű, kecses darab, ami igazán jól mutat a puskákon, de úgy, hogy 6000 lövésig vállalják a szavatosságát ennek az eszköznek. Vannak speciális ápolófolyadékok, érdemes bejönni a Szenes Iván térre, itt bemutatjuk ezeket a darabokat, meg lehet nézni, de a kiállítás négy napja alatt, itt a Reflex standján is minden kérdésre válaszolni fogunk!

Albert Attila, a FROMMER Fegyverbolt kereskedelmi igazgatója. Fotó: Agro Jager

No és hogy tetszik a FEHOVA, milyen Európa nagy kiállításai után itt Budapesten körbenézni?

Ez egy nagyon jó felhozatalú vásár, mondhatjuk, a nyugat-európai szintet megmutatja, de méreteiben sokkal kisebb. Viszont fontos kiemelni, hogy Pesten nemcsak kiegészítőkkel, hanem fegyverekkel is találkozhatunk. Ezért is örülök, hogy be tudjuk mutatni a Franchit, mert itt most nemcsak Magyarországról hanem körbe, Magyarország minden szomszédjából érkeztek vadászok, de a nagy Safari cégek miatt igazán nemzetközi. Vannak itt Afrikából, a Közel-Keletről, Ázsiából is vendégek. Azt hiszem erre büszke lehet a vásárt szervező Hungexpó, ami jó lehetőség a kereskedőknek és jó lehetőség az idelátogatóknak, hiszen ezért utazik mindenki Budapestre, hogy üzletet kössön. Javaslom mindenki keresse fel a REFLEX standját, vegye kezébe a legújabb termékeket és ne feledje senki, hogy csütörtökön, pénteken, sőt szombaton is a Szenes Iván téren nyitva tart a FROMMER Fegyverbolt, benne a fegyverjavító műhely is.

A Reflex Vadászboltok a vadászruházatban is nagyot léptek, hiszen ma már a Remington vadászruházat is kapható az üzletekben. Miskolcon, Nyíregyházán és Debrecenben is. Fotó: Agro Jager

Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. – lapigazgató

 

 

 

Tovább olvasom

Frommer

FEGYVERMESTER: Hangtompítók a gyakorlatban

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A FROMMER Fegyverbolt webáruházában már 68 termék található a hangtompítók kategóriában. Kapkodja a vadász a fejét, hiszen mindenki erről beszél, de sokszor fogalma sincs az embernek, hogy mit, mikor és persze milyen hangtompítót érdemes megvenni? Új eszközök toppantak be az életünkbe s megkerestük Tibori Ádámot: ha bemegyek az üzletbe, a Szenes Iván téren, vihetek-e haza hangtompítót, avagy nem? Mindezeken túl pedig kétségtelen tény, hogy ez egy jog- és fegyvertörténeti pillanat, amelynek kiértékelése már az utókor feladata. Viszont az biztos, hogy előnyeit, hozadékát mi, vadászok, vadgazdák és ne titkoljuk el, a természetvédelem is élvezheti. Mi több, egyes helyeken már parancsoló is néhány partimadár védelme miatt. Fókuszban a természetvédelem!

Hangtompítók a FROMMER Fegyverbolt budapesti, Szenes Iván téri üzletében 2024. január 3-án. Fotó: Tibori Ádám / FROMMER Fegyverbolt

Tibori Ádám jókedvűen fogadott, önmagához  mérten szűkszavúan, de már megszokhattuk és mit ne mondjuk, a fegyveres szakmában, a fegyvermester szakmában így ismerjük. Mi, vadászemberek igazán nem szeretjük a változást, de nem is kell, mert a kezében tartott hangtompítóra a gyártó 6000 lövésig vállal garanciát – húzza mosolyra kissé a száját.

– Mire vagy kíváncsi – vág bele, pedig én szoktam előbb kérdezni.

Kétségtelen ez egy olyan helyzet, amikor a fegyvermester szava mértékkő és hallgatni kell rá, mert sok kellemetlenségtől, no meg balesettől, sérüléstől óvhatjuk meg magunkat. Csendesebb lesz a vadászat és lassan mehetnénk íjjal is vadászni. Na, azt azért nem, annyira nem csendesek – nevet fel.

Egy hangtompító és a belső szerkezete. Fotó: Tibori Ádám / FROMMER Fegyverbolt

Hogy fogadtad, amikor kicsomagoltátok az első hangtompítót itt Pesten, a Szenes Iván téren?

Nem mondom, hogy mindenki itt volt, mert volt, aki szabadságát töltötte – nevet, de persze, mindenki kíváncsi volt. Mi már tesztelhettük, lőttünk is az összes típussal. Meg persze láttuk a nyugat-európai kiállításokon, mégis ez egy olyan pillanat, amire régóta vártunk.  Mindenki megnézte és nemcsak a hangtompítókat kellett megismernünk, hanem kiegészítőket, alkatrészeket és a felszereléshez szükséges eszközöket, biztonsági felszereléseket. Pár hónapja már lehetőségünk volt egy kiképzésen, bemutatón részt venni, amit Simonyi Ottó ezredes tartott. Ott láthattuk mire képesek. A múlt héten volt is az üzletünkben, új könyve elérhető nálunk, itt a FROMMER-ben.

Hangtompító a FROMMER polcairól. Fotó: Tibori Ádám / FROMMER Fegyverbolt

Milyen hangtompítókat teszteltetek?

Elsősorban német hangtompítókat és ezeket itt meg is lehet nálunk vásárolni. A gyakorlati bemutatón 28, 32 34 dB csökkenést produkáló hangtompítókkal lőhettünk. Mit is jelent ez? Azt, hogy egy 7,62X54-es kaliber, tehát egy géppuskalőszer hangja, hanghatása 168 dB egy méter távolságról, amit a hangtompító megpróbál az emberi fájdalom küszöbértékéig lehozni, azaz 120 dB-ig. Na, most az emberi fül számára már a 85 dB is veszélyes lehet. Így volt a kezünkben .300WIN, .30-06, .308WIN, .243WIN kaliberű fegyverek és hozzátartozó hangtompítók.

A baloldali a hangtompító belsejét mutatja, a jobb oldali pedig a hangtompító belső nézete a csőfelül – kifordítva. Fotó: Tibori Ádám / FROMMER Fegyverbolt

Milyen volt használni?

Polgári célúval eddig még nem, de hadi hangtompítóval felszerelt fegyverrel már lőttem. Fontos kiemelni, hogy mivel rendszeresen vadászom, kíváncsi voltam arra, hogy szabadkézből, hogyan tudom használni a .30-06-os kaliberű fegyvert és szabadkézből lőttem. A különbség abban tűnt ki, mintha egy .223WIN kaliberű fegyverrel lőttem volna. Ahhoz tudnám hasonlítani, mintha négy, öt kompenzátor lett volna a fegyveren egyszerre. A lőkép persze változik, de sokszor nem hátrányára, mert a csővégén keletkező utóhatások a hangtompítók miatt megszűnnek és ki kell mindenkinek próbálnia, hogy az ő fegyvere és a kedvenc lőszere hogyan viselkedik.

Közelebbről egy hangtompító belseje. Fotó: Tibori Ádám / FROMMER Fegyverbolt

Maradjunk először még a vásárlásnál. Ki viheti haza?

Aki bejön az üzletbe, annak érdemes behoznia puskáját és a fegyvertartási engedélye alapján, az adott kaliberhez vásárolhat. Azért javaslom, hogy hozza be, mert mi itt a cső végén vágott menethez, a menetemelkedéssel azonos hangtompítót fogunk adni. Az új fegyverek csőmetszése gyári, ezzel nem is szokott gond lenni. A baj, az utómetszésekkel lehet, amikor a a cső síkja, nem esik egybe a hangtompító síkjával. Ehhez nekünk itt egy speciális eszközünk van, amit rögtön felhelyezünk és megállapítjuk, hogy alkalmas-e a fegyver a hangtompító felszerelésére. Mert, ha nem, akkor komoly sérüléseket okozhatunk és károsodhat a hangtompító, a fegyver, szóval egy apró rutinvizsgálattal elémehetünk a problémáknak. Ezt itt helyben, elvégezzük, lőni sem kell a fegyverrel. Azt hiszem ez megnyugtató számunkra is és a vevőknek is.

Hangtompítók Budapestről, a FROMMER FEgyverbolt kirakatában. Fotó: Tibori Ádám / FROMMER Fegyverbolt

Milyen fajta hangtompítót árultok?

A kiskaliberektől, tehát .22 Long Rifletól a .375 Holland & Hollandig mindent. Ahogy mondtam az is kérdés, hogy mennyire szeretnénk csökkenteni a hangot, milyen lőszerrel vadászunk és egyáltalán mi a cél? Ahogy növekszik a csillapítás, úgy nő a hangtompítók mérete. A gyártó ajánl bizonyos kalibercsaládokhoz hangtompítót. Annyi a különbség, hogy az egyik típus rögtön a cső elejére tekerhető fel, növelve ezzel a fegyver teljes hosszát, miközben a nagyöbű fegyverekhez már olyan hangtompítókat adunk, amelyek ráfutnak a puskacsőre.

Hőállózsír a FROMMER kínálatából. Fotó: Tibori Ádám / FROMMER Fegyverbolt

Tudsz egy-két típust mondani?

A Triton3-as, ami még mindig kisebb kaliberhez jó lehet, tehát az 5,7-6,7 mm-től a a .243-ig ajánljuk. Ez a típus a cső végére zár rá, tehát nem húzható rá a csőre. Ezeket, amelyeket sportcélra is lehet használni. A Triton 4-essel kapcsolatban, úgy nyilatkozott a gyártó, hogy aktív vadászoknak javasolják, akik sokat mozognak. Ezt már rá lehet húzni a csőre és a hangtompító felénél zár rá a csőre. Persze menettel! Mindegyik menetes, nincsenek gyors zárású, hangtompítók. Ezek rendre sűrűmenetes megoldások. Ezeket a .308, 6,5×55, .30-06 kaliberekhez ideális. A Triton 5-t pedig, ugyanúgy fel lehet tekerni, de az már inkább a .300WIN magnumra alkalmas, mert ott már olyan komoly gázmennyiséget kell elvezetnie, amit a kicsi hangtompítók károsodás nélkül nem tudnak megoldani.

A Ballistol legújabb terméke a FROMMER-ben! Fotó: Tibori Ádám / FROMMER Fegyverbolt

Technikai tanácsok?

Kézzel kell feltekerni. Vadászat előtt, mert jelentősen megnöveli a fegyvereink méreteit. Meg kell tanulni le és felhelyezni. A csővédő kupakra vigyázzunk, mert, ha sérül a menet, akkor meg kell metszeni és nem biztos, ha újra kell vágni, hogy elviseli a csőfal vastagsága. Jó, ha ballisztikai tornyos a távcsövünk van, ebből sokfélét tudunk ajánlani. Mikor belőjük, jegyezzük fel, hogy hangtompító nélkül, hova hordott a puskánk és hová a hangtompítóval. A menetre kenjünk hőálló zsírt és óvatosan kapassuk rá a menetre. Kézzel húzzuk meg, mert kézzel is kell leszerelnünk. Ha rásül, rágyógyul, akkor sem kell kétségbe esni, ne erőltessük, itt a műhelyben felkészültünk ezekre a problémákra.

FRANCHI: hét év garanciával, a golyós fegyvereken gyári metszésű csővégmenettel! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Egy neuralgikus kérdés: hogyan ápoljam?

Bizonyos lövésszám után ki kell takarítani. Ez attól is függ, mennyit és milyen gyakran használjuk. A FROMMER-ben forgalmazott termékek mind rozsdamentes acélból készültek, csak a ház alumínium. Természetesen a hosszú élettartam miatt, indokolt is, de a lőporgázok savassága korróziót okozhat, eltömíti a furatokat, azokat ki kell takarítani. Azonban a hagyományos olajok nem alkalmasak erre és nem is javaslom, ugyanis nem tudjuk szárazra kitörölni és a következő lövésnél ráég a felületre. A gyártó 6000 lövést garantál, ehhez azonban egy folyadékba kell mártanunk használat után, ami általában egy órát követel meg. Utána ki kell szárítani és úgy használni legközelebb. Lógassuk fel, csöpögtessük le. Itt a FROMMER-ben minden technikai fogást megmutatunk, minden alkatrész, kiegészítő, tisztító és ápolószert megvásárolhatnak. Meg is mutatjuk és tesszük örömmel, mert magam is vadászom és ha vadászok jönnek be, nekem is jobban telik a munkaidő.

Segítségre van szükséged? Keresse a FROMMER szakembereit! Kattintson a képre!

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. – lapigazgató
Fotó: Tibori Ádám fegyvermester / FROMMER Fegyverbolt

 

 

 

Tovább olvasom