Vadászat
Fehér aranysakálokat ejtettek el Dunapatajon – GALÉRIÁVAL
Bács-Kiskun megyében gazdálkodik a Pataj Vadásztársaság megközelítőleg 5500 hektáron a Duna-Tisza közén, amelyet nyugatról a Duna határol. A Paks és Kiskőrös között elterülő vadászterület Gemenctől alig 60 kilométerre helyezkedik el. A nagyvad a Duna árterét követve jutott el Dunapatajra. Mostanra két kisebb gímszarvas rudli színesiti a helyi vadállományt.
A terület eredendően apróvadasnak minősül. A dunapatajiak egymással jó barátságot ápolnak, a közös apróvadvadászatokat úgy élik meg, mintha egy ünnepnapon vennének részt.
Dunapatajon három kíméleti területen védik a vadállományt, ahol egyáltalán nincs vadászat. Ez a védett vízi világ ember számára szinte nem járható. A Kis-Dunához tartozó Alsó, Felső – zátony és a C sziget azonban az aranysakálok egyik kedvelt „fészke” is. Dunapatajon a másik aranysakálok által kedvelt területrész a Szelidi-tó, ahol a terület rendkívül mozaikos mivel nádas, erdő és mezőgazdasági területek egymáshoz viszonylag közel állnak. A vegyes, sűrű tölgyerdő megközelítőleg másfél – két kilométer hosszú és 300 – 500 méter széles. Az erdő mellett elhelyezkedő nádast, a helyi vadászok csak „Kapaszkodónak” hívják, mivel itt a tagság apróvadhajtások során időnként megfordul. A sakálok által kedvelt terület megközelítőleg nyolc négyzetkilométer kiterjedésű.
Ivanics Balázs az Északi erdő területrészen egyéni vadászaton vett részt, célzottan aranysakálokat keresett. A kutyafélék családjába tartozó vadfaj ezidáig okosabbnak bizonyult. Nem messze egy magaslestől, hogy növelje az esélyeit, sekélyen a legolcsóbb „kutyakaját” ásott el. A szóróját időnként ellenőrizte és ha kellett, utántöltötte azt. A nyomokból egyértelműen látszódott, hogy egy nagyobb falka látogatja a kihelyezett élelmet. Szeptember második hetében, az egyik késő délután a szórótól nem messze helyezkedett el, a kedvenc sípjait is magával vitte. Az elmúlt évek során megtanulta a sípokat eredményesen használni.Talán az egyik legfontosabb “ökölszabály” a ragadozók hívásánál, hogy nem szabad sokat fújni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy halkabb síppal kezd, amit rövid ideig használ körülbelül két percig. Majd vár, megközelítőleg 20 percet. Ha ez így nem hoz sikert, előkerül egy hangosabb síp, amit megközelítőleg egy percig használ. Egy óra alatt maximum három-négy alkalommal szabad és lehet hívni. A sípok közül a nyúlsírást használja, valamint több márka sípjait, amely közül kiemelkedik az egyik szájpadlásra helyezhető eszköz, amivel a sakálvonyítást lehet utánozni. A különböző sípokkal gyakorolni kell, de csak otthon. Ha egyszer elrontjuk, vagy a sakálok ezt kitanulják, soha többet nem lehet őket megtéveszteni.
Miután elfoglalta a helyét, várt közel 20 percet, mire minden lecsendesett körülötte. Alig telt el fél óra, amikor maga előtt két fehér pontot szúrt ki, amely mozgott. Nem értette, mert a nádas mellett bukkant fel a két vad. Először kóbor kutyáknak vélte őket, majd gyorsan kiderült, hogy a helyi aranysakál falka tagjai bukkantak fel. A hét egyedből álló csapat óvatosan közelített. Amikor már körülbelül 100 méterre voltak, megcélozta az egyik fehér aranysakált a 7.62-es fegyverével. A vad azonnal tűzben rogyott. Ismételni nem tudott. A többi egyed azonnal szétszaladt, de a távolság nem volt több 200-250 méternél. Miután a vadászláz valamelyest csökkent, előkerült az egyik nyúlsírósípja. A strófa semmi eredményt nem hozott. A közeli mezőn keresgéltek, a nyúlsírásra nem mozdultak. Ezután előkerült egy ércesebb nyúlsírósíp, ami heves reakció váltott ki. Az egyik egyed, félretéve félelemérzetét, újra visszafordult. Vesztére, mert ez a sakál is helyben maradt. A falka többi tagja nagyon messziről figyelt. A második egyed után az esélyei szinte nullára csökkentek.
Amikor már azt hitte vége, mégegyszer utoljára előkerült a Balázs kedvenc sípja, amivel a sötétedés előtt egy utolsó próbát tett . A második fehér színváltozatú aranysakál is felbukkant figyelt, érdeklődött. Balázs, nem akarta elhinni, hogy ez sikerült. Aggódott, úgy érezte, mintha élete gímszarvasbikája lenne vele szemben. A vörös rókánál bevált taktikát használta a tapasztalt ragadozóvadász. Kézzel egércincogást imitált, amire az aranysakál még közelebb került. Nem sok gondolkozási lehetősége maradt, óvatosan elhúzta a ravaszt, a célkeresztben tisztán látta a célt. Nem hibázott. A harmadik aranysakál is helyben maradt. A négy egyed ezután viszont úgy döntött, hogy ideje tovább állni és eltűntek a sűrű, fedett erdőben.
Ivanics Balázs így két fehér színváltozatú egyedet és egy fajra jellemző színváltozatot hozott terítékre Dunapatajon. Az aranysakál állománya jól ismert, azonban ezeket az egyedeket nem ismerte senki. A rutin és a sok tapasztalat mellett vélhetően abban is nagy szerencséje volt a ragadozóvadásznak, hogy a terítékre hozott összes egyed ebben az évben született.
Itt Dunapatajon sok tapasztalatot szerzett Ivanics Balázs. Tavaly télen előfordult egy olyan eset, hogy egy rövid nyúlsírás után, cserkelve, négy sakál négy különböző irányból „lerohanta” a vadászt, akinek „megijedni” se volt ideje. „Szokatlan élmény, egy rövid ideig zsákmánynak éreztem magam” – mondta Balázs. A toportyánok azonban hamar rájöttek a trükkre és elrebbentek. A gyorsan mozgó ragadozókra lövést ekkor nem tudott tenni .
Ha nagy a szél, vagy rosszabb esetben kavarog, szinte felesleges kimenni, mert az orruk rendkívül jó. Ekkor magaslesről eredményesen nem lehet rájuk vadászni.
Október-novemberig viszonylag könnyű terítékre hozni a kis sakálokat, mivel a hideg miatt éhesebbek, és óvatlanabbak. Ha meghallják a sípot mintha „zsinóron” húznák őket. Januárra teljesen megváltozik a viselkedésük, „okosabbak” lesznek. Ezután már 360 fokban körbejárják a hang forrását, szél alá kerülnek, és ha kell akár közel egy órát is várnak. Türelmesek, meg se mozdulnak. Keresik a rendszer kiskapuit, hibáit. A koslatási időszakban, ami körülbelül februárra esik viszont jóval mozgékonyabbak, és ekkor többet is hibáznak.
Dunapatajon már nem az a kérdés, hogy mekkora az aranysakál állománya, hanem az, hogyan lehetne eredményesebben az állományukat csökkenteni. Ivanics Balázs az elmúlt időszakban a fajt aprólékosan megfigyelte, tanulmányozta, mivel az esetek bizonyos százalékéban ez az óvatos ragadozó volt az „élelmesebb”. Az elmúlt öt év során a dunapataji vadászterületen kiismerte az aranysakálok mozgását, nagyjából tudja azt is, hol szeretnek átváltani, melyek a kedvelt vadászterületeik. Az intenzív vadászat ellenére a faj állománya nemhogy csökkenne, hanem ennek ellenkezőjét figyelte meg. A sakálok időnként a frekventált helyek környékén, már nappal is felbukkanak.
A kora őszi éjszakákon vonyításukat szinte mindig lehet hallani . A kölyöknevelési időszakban azonban „csöndben” vannak. Ahogy egyre hűl a levegő és csökken a napi középhőmérséklet, egyre jobban védik a területeiket. Az aranysakál okozta károkat nagyon sokan még mindig alábecsülik. Az ártéren eredményesen szinte lehetetlen rájuk vadászni. A számuk folyamatosan nő. Vadászatukat országos szinten fokozni kellene. Ha ilyen ütemben szaporodnak tovább, az apróvad-, nagyvadfajok állománya mellett idővel lecsökkenhet más védett fajok száma is.
„Sokkal nagyobb a baj a sakállal mint azt hisszük, főleg a nehezen járható, sűrű ártéri erdőkben” – zárta beszámolóját Ivanics Balázs, dunapataji vadász.
Írta: Dr. Szilágyi Gergely
Fényképek: Ivanics Balázs
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu
Vadászat
Továbbképzést tartottak vármegyénk szakembereinek
A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
2024. október 28-án Hatvanban a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
Szűcs Iván hivatásos vadász alelnök köszöntőjét követően Kovács István János tirkár ismertette a napi programot. Elsőként Dr. Kovács Imre a 310. Mátra-alja-Dél-hevesi Vadgazdálkodási Tájegység tájegységi fővadásza tartott előadást A vadkár térítési eljárás szabályai és gyakorlata címmel.
Őt követte a Magyar Madártani Egyesülettől Deák Gábor, aki az új Kerecsen Life programot mutatta be, és ismertette a már lezárult Helikon Life program eredményeit. A harmadik előadásban a Kite Zrt. képviselője, Nagy Gábor mutatta be a Mavic 3 Thermal hőkamerás drónt és ismertette a használati lehetőségei a vadgazdálkodásban.
Az előadásokat követően Lakatos Anna igazgatóhelyettes és Kőmíves-Rab Barbara tárlatvezető kalauzolta körbe a hivatásos vadászokat a múzeumban. A program egy közös ebéddel zárult a hatvani Svéd Korona Étteremben.
Forrás: Kovács István János s.k. titkár – OMVK
Vadászat
Az ormánsági szarvas nyomában: trófeabemutató a Drávamentén – GALÉRIA
Ha léteznek szimbolikus helyszínei a magyarságnak, akkor ebből egyet bizonyosan megtalálhatunk az Ormánságban, amely a Dráva folyó bal partján, a honfoglalás óta magyarlakta terület. Reformátusok, kálvinisták lakják-e tájat. 45 település tartozik ide és úgy tartja a mondás: „Addig tart az Ormánság határa, ameddig a bikla* ér!” – s mintha ezt a szarvas is tudná, hiszen napjainkban, ha feltűnik egy-egy gímbika egy-egy trófeamustrán, arról a helyiek bizonyosan megmondják: No! Ez innen származik! Ezen a tájon rendezte meg, a 2024-ben terítékre került gímbikák trófeáiból, a Mészáros Kálmán és Hohmann Endre által vezetett három vadásztársaság közös trófeaszemléjét október 27-én, Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban, amelyet Agyaki Gábor, az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Vármegyei Területi Szervezetének elnöke, az OMVK alenöke nyitott meg.
Az Ormánságnak, avagy ahogy még a régi öregek ma is mondják, az Ormányságnak, meghatározója volt a Dráva-folyó, azonban az ártéri gazdálkodást, amely oly jellemző volt a magyarságunkra, nemcsak itt, hanem az ország megannyi pontján ma már nyomokban sem találjuk meg. A XVIII. században második felétől megindult folyószabályozás és ármentesítés, ami fokozatosan átrajzolta a vizes területekből kiemelkedő dombokra, az ú.n. “ormákra” települt tájat.
A megnyitón a Baranya Vadászkürt Együttes játszott. Videó: Agro Jager
Az 1767. évi úrbérrendezés új helyzetet teremtett a gazdálkodásban a jobbágyok úrbéres földjének és a földesurak kezelésében lévő majorsági birtokoknak a szétválasztásával, a jobbágyi jogok és kötelezettségek rögzítésével. Ennek alapján az országot, így az Ormánságot is, megroppantották a Habsburgok adói és az Ormánságban az évszázados hagyományokkal rendelkező ártéri gazdálkodás fokozatosan hanyatlásnak indult.
A víz lassan, lassan fogyni kezdett és mára ott sincs, ahol mindig is volt, ahol mindig is megtalálta a vizet a vad. Az egymást követő forró, aszályos nyarak azt hozták el az Ormánságba, hogy 250 évvel az ártéri gazdálkodás hanyatlását követően, itatni kellett a szarvast – tette hozzá Hohmann Endre, a Drávamenti Szarvas Földtulajdonosi Vadásztársaság vadászmestere. Rámutatott, hogy az okot a múltban kell keresni, de a megértésen túl sok lehetőségünk, megváltoztatni a korábbi döntéseket, nincs.
Nem elégséges azonban vizet vinni az itatóba, mert az ma-holnap elfogy és ha mi nem fogunk vizet vinni, ha mi nem itatjuk a szarvast, akkor mégis ki fogja? – tette fel a kérdést az Agro Jager Newsnak Hohmann Endre. Meg kell keresni azokat a sarokpontokat, hogy víz kerüljön oda, ahol az korábban természetes úton bejárta a területet. Ez ma már nemcsak vadgazdálkodást érinti, hanem a mezőgazdaságot is szorongató kérdéskör és ki kell mondani azt is, hogy az erdőink is veszélyben vannak. Ha ma még a tölgy el is éri a vizet, de mi lesz jövőre, mi lesz tíz év múlva? Át kell gondolni, meg kell tervezni és a víznek utat kell biztosítani, hogy életben maradjon a vidék, hogy életben maradjon a szarvas.
A trófeák átlagsúlya 10 kilogramm fölött állt meg 2024-ben. A szarvas nehezen mozdult el a víz mellől és ez egész évben jellemző volt a nagyvadra. Miközben még tíz éve ki-kijöttek s tudtuk, hogy be-beállnak egy-egy szójásba, kukoricásba, most erről szó nem lehetett, mert már augusztusban üres volt a határ. Olyan nyílt területek láttunk, mint korábban novemberi időszakokban és az erdő, a víz gyűjtötte-rejtette a szarvast.
A vadásztatásban is nehéz kihívásokkal találkoztunk. A megszokott stílusban, a megszokott rendben aligha kerülhetett volna 40 bika, ide, a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Ugyanis ahhoz, hogy a vendégeket eredményesen kísérhessük ebben a bőgésben, a hivatásos vadászaink mellett a tagságnak is jelentős szerep jutott, mert meg kellett figyelni, merre és milyen szarvasbikák járnak – tette hozzá Hohmann Endre vadászmester.
Mészáros Kálmán, a társaság és mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy a szarvaskör elnöke kiemelte, hogy a szarvasgazdálkodás teljes egészében egy válaszút előtt áll. Régi, megszokott árak mellett a mezőgazdaság szervesen megváltozott: mind gazdálkodásában, mind pedig az időjárás okozta eleddig nem tapasztalt extrém melegek, csapadék hiányok vagy éppen özönvízszerű, napokig tartó esőkkel. Megváltozott a vadászat körüli milliő és a gasztrokultúra, a borkultúra s a vendéglátás olyan szinten alakult át, hogy összességében kell újragondolni, újratervezni azt, amit ma vadászatnak, vadászati turizmusnak nevezünk.
Koncepció kell, ki kell alakítani azt, ami mentén öt, tíz év múlva eredményeket tehetünk le az asztalra, mindezt úgy, hogy a vadászati ágazat, a vadgazdálkodásnak stabil, kiszámítható, konzekvens, ha úgy vesszünk egyértelmű irányokat adunk – jogi értelemben is. Megkerülni, elodázni már pedig ezt nem lehet és olyan szakembereknek kell leülni, akik képesek átlátni a szektort, mind horizontálisan, mind pedig vertikálisan. Egy-egy érdeket nem kiragadva, a személyeskedést félretéve, összeállítani egy olyan hosszú távú vadgazdálkodási tervet, ami megalapozza, megerősíti azt a bázist, amelyet ma itthon és a világban is úgy ismernek, hogy az ormánsági szarvas. Rendezni kell, egyértelművé kell tenni, hogy kinek, mi a feladata. Átláthatóvá kell tenni a jogszabályi környezetet, le kell ülnie az ágazatnak, ami itt, az Ormánságban, már 100 000 hektáron gyakorlatban is működik. Ehhez illeszteni kell és megkerülhetetlen az is, hogy egy működő képes gazdálkodási tervet adjunk ki, ami lehet, hogy az ország más részein nem életképes, de azt is figyelembe kell venni, hogy egyes tájak, tájegységek adottságai, mind lehetőségeiben, mind pedig a genetikai értelemben véve eltérőek és ez fokozottan igaz az Ormánságra.
Mészáros Kálmán hozzátette, hogy hazánk vadgazdálkodása rendkívül heterogén, rendkívül változatos. Ahogy sok száz éven keresztül eltért a Dráva bal partjának és jobb partjának a gazdálkodása itt, a magyar-horvát határ mentén, úgy az alapjaiban ma sem változott, de tudomásul kell venni, hogy akaratunkon kívül bizonyos dolgok -, mint az időjárás – megváltoztak, amihez embernek, állatnak a megmaradásért is változni kell. Azonban a fejlődéshez nem elégséges, hogy mennyiségében és minőségében megmaradjunk, mert akkor valójában csak a megőrzés szintjéig jutottunk el, miközben az Ormánságban, figyelve a szarvas eredményeit, ott rejtezhet egy világrekord is, amely eredmény az itt összefogott, együttgondolkodó vadásztársaságok eredménye lesz, ugyanis a szarvas nem ismeri a társaságok területhatárait.
Sok feladat, sok munka vár az Ormánságban élőkre, amely elől itt senki nem akar elbújni – folytatta Mészáros Kálmán, de ahhoz, hogy ennek a nagyszabású munkának látszatja is legyen, pontos, precíz irányokra, meghatározott célokra van szükség. Ebben a munkában, egy sarokpontban mindenki máris is egyetértett s ez lesz az, ami össze fogja kötni a vadgazdákat. Ez pedig nem más, mint: a szarvas.
A jó hangulatú szaporcai találkozón reggelivel várták a vendégeket s frissen őrölt kávé mellett járhatta körbe a trófeákat mindenki, aki belépett a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Agyaki Gábor elhozta a Baranya Vadászkürt Együttest s a kis csapatban egészen kicsi lánykák is bátran fújták, a nagyok mellett, a vadászkürtöt. Jöttek Győrből, Budapestről, Debrecenből, Békéscsabáról és Szegedről is a vendégek. Messziről s ha valaki végig nézett a vendégseregen, láthatta, hogy akad itt egy másik szilárd oszlopa is a vadászatnak a szarvason kívül, ami nem más, mint a családok, a fiatalok és a gyerekek. A gyerekek, akiket a szüleik már otthon sem tudnak hagyni ilyenkor, akik már vadászkürtöt szorongatva ott állnak díszes vadászruhában, szépen vasalt ingben édesapjuk mellett, mert valaki otthon szépen, tisztán útnak indította őket. Míg van honnan elindulni, míg van hova megérkezni a vadászat után, addig lesz az Ormánságban is szarvas…
Írta és fényképezte:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M., lapigazgató
*bikla: magyar tájszó, több rétegű női szoknya
Berregnek a kosok – a szokásosnál korábban indult a muflonok párzási időszaka. A Kőszegi-hegységben szép számú muflon él. A kiváló érzékszervekkel rendelkező, rendkívül éber állatokat azonban még a csendes megfigyelő is csak nagy szerencsével láthatja.
Kerületvezető vadászunkkal eredtünk a muflonok nyomába. Tóth László arról is beszél, miért fontos, hogy a vadetetők körüli nyugalom biztosítása.
A házijuh ősének tartott muflon eredetilegTörökországban, Örményországban, Irakban és Iránban fordult elő, az újkőkorszak idején telepítették be Ciprus szigetére. A történelmi Magyarországra az 1860-as években Korzikáról telepítették be. Ma már valamennyi középhegységben megtalálható a faj. A Kőszegi-hegységben többségében a valószínűleg az osztrák grófok vadaskertjeiből szökött muflonok élnek, de hazai telepítés is volt a 70-80-as években.
A kerületvezető vadász szerint idén a párzási időszak (üzekedés) korábban kezdődött.
A párt kereső kos búgó hangját nevezik berregésnek. A juhokért folytatott harc komoly összecsapásokkal jár: a kosok nagy távolságból, nagy sebességgel fejjel rohannak egymásnak. Az ütközés erős hanghatással jár, ez a kopogás. A bárányok húsvét körül jönnek világra.
A Szombathelyi Erdészet Zrt. által készített videó itt tekinthető meg.
Forrás: Szombathelyi Erdészet Zrt.