Az utolsó dúvadhajtásra gyülekeztek Biharnagybajomban a vadászok, bent a falu közepén, hiszen a helyi részvénytársaság, irodaházának udvarát felajánlotta a vadászoknak. Ha itt összegyűlnek, azt a falu apraja-nagyja tudja. A dohánybolt előtt állók közül többen odakiáltnak ennek is, annak is, de nem rosszból, hanem, mert ott megy a sógor, a szomszéd, a jóbarát s aki nem tartozik a vadászok közé, annak is odahúz a szíve, mert mégiscsak nagy dolog a vadászat. Meg aztán most csak a róka, meg a sakál miatt zörgetik a nádasokat, mert van az is, aminek itt, vidéken, az itt élő ember egyáltalán nem örül, mert elhordja a jószágot, meg pusztít mindent, amit megbír fogni!

Reggeli gyülekező Biharnagybajom szívében. Fotó: Dobos Sándor / Agro Jager

Szabó Károly, az elnök köré gyülekezik mindenki. Bőven van téma, bőven van mit megbeszélni a vadászaton túl is, mert ezt is, azt is meg kell oldani, készülni kell a vetésekre meg aztán ha másról nem is, de, hogy mik történtek a faluban, azt aztán meg kell forgatni: ki, mit látott, hogy volt. Szóval igazi klubhangulat és odabent már többedjére fő le a kávé. Mindenkinek jut, aki csak szeretne inni, hiszen „Bajomban” ki nem maradhat senki! Arról szó nem lehet!

Dobos Sándor, a vadászmester tartja az eligazítást s ha tudja is mindenki, mi a törvény s azt is, hogy mit lehet és mit nem, mindenki csak hallgatja. A frissítés, ha kötelező is, de hasznos s hogy merről indul, merre tart majd a hajtás, éppen most derül ki!

Ma meghajtjuk a Szigetet és a Bakháti részt!

Vadászbarátunk traktorja az új kardántengellyel megint a régi! Fotó: Szilágyi Ferenc / Agro Jager

Volt, aki tudta és volt aki nem, de senki nem szólt, senki nem vetett közbe semmit, mert ez már eldöntött kérdés s biztos oka van annak, hogy merről megyünk, merre megy a hajtás.

Sokat nem tévedett senki, mert alaposan körbejárta a vadászmester, meg még az előző estéken egy páran és hallgatták az éjszakákat, lesték a kamerákat, merre tűnik fel, merre mozdul a dúvad.

Ha valaki egy kicsit is koslatott a rókák után, szimatolt a sakálok nyomában, jól tudja, hogy olyan óvatos, annyira fineszes, különösen az utóbbi, mármint a sakál, hogy gyakran már akkor, mikor a hajtás feláll, nyakukba kapják a nyúlcipőt és uzsgyi!

Rend a lelke mindennek! A nagytörvényű bajomiak magukkal szemben is szigorúak és nem csak a másikkal szemben! A puskának a területig tokban a helye! Fotó: Dobos Sándor / Agro Jager

Senkinek nincs ellenvetése, hogy a leállók között ott áll Tóth Laci. Ha már őt választották, vigye a vendégeit is és legyenek ügyesek. Legalább szavak nélkül, már a nézéséből szót értenek egymással. Mert úgy van az, hogy itt értjük mi ám ezt is s ha úgy is teszünk, hogy kettőig nem tudunk számolni, nem azt jelenti, hogy a bihari emberrel fel lehet mosni a padlót. Nagyot téved az, aki ebben a hitben ringatja magát, mert hát a nád, a vízi világ, a Nagy-Sárrét, amely valaha körülvette Biharnagybajomot, megtanította az itteni embert. Ha kell, egy nádszálon is meg tudja sütni a szalonnát s ha hisszük, ha nem, ma is van ilyen ember. Mondhatnánk azt is, hogy nagy nyomorúság az, ha nincs az embernek még egy valamire való nyársa, de inkább az lenne a nyomorúság, ha nem lenne mit megsütni. S hogy az itteni embernek ma is van sütnivalója, nem is lehet kérdés..

Hol másutt, mint Biharnagybajomban járunk!

A régi világ még ebben a száraz időben is vissza-visszaköszön s aki bakkancsot visel, annak itt bizony ugrálnia kell… Fotó: Dózsa VT Biharnagybajom

Telefon mindenkinél van, de senki nem beszél rajta. Ám fényképezni azt lehet, miért is ne lehetne? Jól néznénk ki, ha már azt se lehetne, igaz-e? – veti oda valaki. S ami igaz, az igaz, ezzel tényleg nincs semmi baj se, ha csak nem valakinek valami takargatni valója nincs…

Már kapható! Futó Tamás: +36 70 201 4274

Szép nap elé nézünk idekint és odabent egyaránt, mert ketten vállalták, hogy rendes paprikást főznek. A birkát tegnap levágták, megnyúzták, felkockázták. Ahogyan kell. Most meg már, mire elindultunk, már sült a hagyma is. Na, nem ám együtt a hússal tették oda! Nem, nem! Erre úgy szokás, hogy megdinszteljük a hagymát, reá kerül majd a paprika. Persze, olyankor van, aki leveszi a tűzről, úgy rakja rá, majd megforgatja a hússal és vissza a tűzre. Sok fogás van, sok trükk, sokféle, de nagy eltérés a paprikástól nincsen. Hogy most Popovics István, az egyik hivatásos vadász, meg Inyog, azaz Molnár Lajos, hogy készíti, azt nem tudja senki sem. Titok s hogy igen jó a hangulat a pótkocsin jelzi, hogy valaki közbeveti, hogy:

• Még az is lehet, hogy űk se!

Persze jól jött ki a lépés, jól csattant a vicc, mert hát vicc ez, mindenki tudja, ugyanis mind a kettő igen jó paprikást tud főzni. Persze ezért maradtak ők bent ketten!

Sose tudni mi lehet az öreg, avas fűben. Fotó: Dózsa VT Biharnagybajom

Vannak, akik hiányoznak. Itt az is számít, aki valami miatt nincs itt, vagy nem tudott jönni. Ha ígérte, hogy jönne, akkor biz’a felhívják, hogy merre vagy, komám? A barátságot komolyan veszik, ahhoz ragaszkodik ez a nép ma is. Nemcsak mondják, hogy hittel élnek, hanem tartják is, amit minden napi életükben életformává válik s nekik már fel sem tűnik. Csak az veszi észre, aki ideérkezik vagy éppen más tájakon jár, hogy a bihari ember szava ma is megmásíthatatlan s ha egyszer szavát adta, akkor inkább törjön ketté a nyelve, hogy mást mondjon. Olyan nincs és nem is lesz!

Hol másutt, mint Biharnagybajomban járunk?!

Ne bízza másra! Vadászatát foglalja le közvetlenül Dobos Sándor vadászmesternél. Cserkeljen őzbakra Biharnagybajomban, a Nagy-Sárrét szívében!

Először behozzuk a Szigetet és onnan ráfordulunk a Bakháti fasorra. Dámok tűnnek fel, furcsán , keresztben ugranak, de csendesen bújnak át az erdőn, a hajtósoron, ami addig éppen olyan csendesen vár.

Alig, hogy elindulunk itt, már a Bakháti fasoron, szól a puska. Vajon mire lőttek? Vajon eltalálták-e? És megannyi kérdés, de nem telefonál senki, mert az elállókon most a teher, hiszen a dúvad sok kárt tesz vadban, védett madárban, háziállatban egyaránt.

Figyelni kell, mert sose lehet tudni honnan pattan fel a sakál, a róka! Fotó: Szilágyi Ferenc / Agro Jager

Szépen egy vonalban megyünk s ha valaki véletlen előrébb vagy hátrébb jönne, valaki szól. Ha a vadászmester nem látná, mert éppen neki a sűrű jutott, amaz megáll vagy éppen a többi, hogy fel tudjon zárkózni. Vadászok még a hajtók is. Nagyon tudják, értik ezt, látszik rajtuk. Persze ki is derül, hogy egy némelyik már éppen, hogy tudott járni, már jött az apjával s nem úgy lett vadász, hogy majd rájött: az akar lenni. Az itteni ember ekkorra már örökös leálló lehet, ha akar, mert olyan korra már volt annyi szántásban, volt annyi kabátszaggató sűrűben, vitt már annyi nyulat, hogy mire kiért a kocsihoz, olyan sokszor letette a sárba, hogy megszámlálni nem lehet. Csendesebbek is, de ha úgy hozza a sor, nem hagyják bordába a vásznat: innen fel Szolnokig vagy Debrecenig eligazítják azt, aki „íppen” nem úgy beszél, hogy a többinek is tetszen, s örüljön neki, ha azzal meg is ússza!

Mesél az erdő. Fotó: Dobos Sándor / Agro Jager

Régi iskola öreg törvényei ezek, amit az itteni ember megtart. Állnak még a református templomok öreg falai, szólnak a harangok itt is.

Hol másutt? Biharnagybajomban járunk!

Nagyfa árnyékából figyeltek az elállók! Fotó: Szilágyi Ferenc / Agro Jager

„Bajomban” a napló szerint öt éve láttak és lőttek is először sakált. Mára, ha nem is rendszeres, de gyakori dúvad, ami sok kérdést felvett, de, hogy káros a vadgazdálkodásnak és a természetvédelemnek egyaránt, azt nemcsak a vadászok, hanem a nemzeti park munkatársai is tudják.

Ott fekszik a bajomi sakál – már nem rabol többet. Fotó: Dobos Sándor / Agro Jager

Csatornák, sűrű, jövésekkel teli partoldal, amiben, ha nehéz is menni, annyira nem teszi tönkre a ruhát, mert itt ezüstfa nincs, és ha vigyáznak rá, nem is lesz. Az csak az elhibázott, szerencsétlen telepítések miatt terjedt el s uralja, az amúgy is nyomorult homoki földek elvadult, hátrahagyott ruderális területeit…

Néhányan a Dózsa Vadásztársaság tagjai közül és a bajomi sakál. Fotó: Dobos Sándor / Agro Jager

Hamar kiértünk. Persze gyorsan és fegyelmezetten vonult a hajtás és ahol mutatta Tóth Laci, ott várta a csapatot a sakál. Ahogy ugrott, már pattant is a lövés. Aki látta így mesélte…

Tanakodtunk. Ha már így vagyunk, akkor nézzük meg az Ökrös-nádast és utána a Csemetekertet. Sietni be, nem igen kell. A birka öreg vót, idő kell annak! – teszi hozzá valaki, aki ismerte!

Téli szőrben Tóth Laci sakálja. Fotó: Dobos Sándor / Agro Jager

Csakhogy a pótkocsin felvetődött a kérdés, hogy Tóth Lacit ki avatta sakálra? Avatta nem avatta? Hogy is volt az? S ki-ki lesve ránéz a jóbarátra, mert hát a híres, avagy a hírhedt bajomi avatás életben tartójára, mi több ápolójára, fájt itt mindenkinek a foga! Még annak is, aki nem lőtt sakált! Akad még ilyen? S aki nem lőtt, az úgy hallgat, hogy az tűnik fel a többinek! Tóth Lacinak is, – hogy kivesse nyakából a hámot – eszébe jut, hogy csak az avathat, aki már lőtt, s mikor ő lőtt, akkor még nem lőtt senki…

Erős a fogazata a sakálnak s bár neki is élni kell, nincs olyan állat ami ne lenne tőle veszélyben. Nemcsak a fácán, a mezei nyúl, hanem olyan védett és fokozottan védett természeti értékeink kerülhetnek veszélybe, mint a túzok. Fotó: Dobos Sándor / Agro Jager

A törvény az törvény és igazat beszél.

• Na, hát nem így van? Mondjátok, hogy nem így van!

Ám tényleg így volt, ahogy mondja s nem kell tovább forgatni. De azért Tóth Laci csak megjegyezte, hogy volt-e olyan azok között, akik „űtet” elverték volna, hogy még nem is lőttek sakált! Jaj, hát mosolyogja már ő is, meg a többi is! A bihari ember nem felejt, de nem ám!

Hol másutt…persze, hogy Bajomban járunk!

Tóth Laci, a hírhedt bajomi avatás ápolója, most sem hibázott! Gratulálunk! Fotó: Dobos Sándor / Agro Jager

Ma nem kerül fácán és más se az aggatékra, csak a dúvad. Így járja. Más különben errefelé nem szeretnek kijárni februárban vadászni. A régi iskola öreg törvénye, hogy január végén elhallgatnak a puskák az Alföldön. Párban jár már a szőke liba, kergetőznek a nyulak, s a vadőr, ha ügyes már nyúlfit is lel a határban. Érkeznek a bíbicek s már seregélyt is láttak, csak az örvös galambra vár mindenki, mert az igazi meleget majd az hozza. Beszélik, hogy valaki már látott, de odébb van az még sokkal. Még akkor is, ha napokban már dörgött is az ég, de az meg inkább a Jóisten volt, figyelmeztetve mindenkit, hogy a régi törvény ma is él….

Ha dúvad is a sakál, jár neki a végtisztesség. Így illik, ez a törvény! Fotó: Dózsa VT Biharnagybajom

Bajomban, szóval Biharnagybajomban így telt az utolsó közös nap, az utolsó együtt töltött vadászat s hogy jó volt, az bizonyos, mert senki nem leste a másikat, hogy vajon mit forral ellene. Nem voltak lapos, tányér fölé hajló pillantások a kanalazások közben s ha valaki inni akart még egy kupicával az meg is tehette, mert puskáját, már azelőtt hazavitte, mielőtt leakasztották volna a bográcsot a tűzről. Aki arra járt és benézett, leültették. Üres gyomorral el nem mehetett senki, de ha máshová volt hivatalos, egy koccintás erejéig, míg megitták az áldomást, addig ott tartották. Igen, ilyenek ezek a bajomi vadászok…régi, becsületes, szókimondó emberek ma is. Találkozunk jövőre!

Írta:
Dr. Szilágyi Bay Péter
Fotó: Dobos Sándor, Szilágyi Ferenc és a többi bajomi betyár

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

A Nemzeti Élelmiszerlánc–biztonsági Hivatal (Nébih) és a helyi hatóságok szakemberei befejezték a járványkitörésével érintett kontaktgazdaságok mintavételeit, minden vizsgálat negatív eredménnyel zárult. A kedvező járványügyi helyzet alapján az országos főállatorvos 2025. március 18-tól újabb korlátozások feloldásáról döntött.

Fotó: NÉBIH

Többek között Győr-Moson-Sopron vármegyében – a kisbajcsi kitörés köré vont korlátozott terület kivételével – ismét engedélyezte a sertések, szarvasmarhák, juhok és kecskék belföldi technológiai mozgatását, valamint azonnali vágásra történő szállítását.

A március eleji kisbajcsi járványkitörés kapcsán összesen 45, ún. kontaktgazdaságot vizsgáltak a vármegyei kormányhivatal és a Nébih szakemberei. A vizsgálatok lezárultak: a folyamat során levett 4973 minta mindegyike negatív eredményt hozott.

A kedvező járványügyi helyzet alapján újabb korlátozások feloldásáról döntött dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos:
•    Azonnali vágásra fogékony állatok Győr-Moson-Sopron vármegye területén kívülre is kiszállíthatóak, a technológiai mozgatás azonban csak a vármegye területén történhet.
•    Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyék területén elrendelt belföldi, valamint Európai Uniós korlátozások feloldásra kerülnek.
•    A fogékony állatfajok más tagállamba történő kiszállítása, Győr-Moson-Sopron vármegye kivételével, az ország többi területéről 2025. március 18-tól engedélyezett.

Lényeges, hogy Győr-Moson-Sopron vármegyéből továbbra is tilos harmadik országba és az Európai Uniós tagállamokba fogékony állatokat szállítani! A kereskedelmi korlátozásokról, harmadik országbeli tiltásokról bővebb információ az RSZKF kereskedelmi aloldalon érhető el: https://portal.nebih.gov.hu/rszkf-kereskedelmi-informaciok
Forrás: NÉBIH

Új-Zélandról tudjuk, hogy igen jó vadászterületekkel bír, ám érdekes tény, hogy szemben Magyarországgal, a világ másik oldalán a lőtt vadat nehezen lehet forgalomba hozni. A vadkár kérdése azonban ettől függetlenül állandó vagy éppen egyes helyeken növekszik. A vadgazdáknak és a mezőgazdasági szereplőknek eközben számolni kell a vadkárral és a jelentős mennyiségű lőtt vad, eközben, jóformán forgalomképtelen. Erre találták meg azt a megoldást az új-zélandi vadászok, hogy adományokban eljuttatják rászoruló családoknak, ami úgy tűnik, támogatásra talált. A rászorulóknak létrehozott élelmiszerbankokban már el is helyezték az első adományokat.

Az új-zélandi vadhús gyakorlatilag forgalomképtelen, de segélyszervezeteken keresztül megtalálták a vadhús legális felhasználásának módjátt. Forrás: RNZ

Egy új jótékonysági szervezetnek köszönhetően, ingyen szállítanak ki vadhúst, a főzéshez szükséges receptekkel együtt, a rászoruló családoknak. Az élelmiszerbankok rászorulók számára adományoznak, így ezeken keresztül más élelmiszerek mellett, az Új-Zélandon forgalomképtelen vadhús nem megy kárba.

A We Hunt Food Trust lehetővé teszi a vadászoknak, hogy az általuk elejtett szarvashúst elajándékozzák a Fiordland Wapiti Alapítvány kezdeményezésén keresztül.

Roy Sloan szóvivő elmondta, hogy sok szarvast ejtettek el és a nehézségekkel küzdő családoknak adják át.

“Mindenütt szarvasok nyüzsögnek. Ha megnézed Southlandot, ott hatalmas bozótosok és termőföldek találhatók.”

Új-Zélandon a törvények gyakran megakadályozták a vadászokat a szarvashús értékesítésében, de rájöttek, hogy adományozni viszont lehet.

Sloan, a Fiordland Wapiti Alapítvány vezérigazgatója elmondta, hogy korábban próbálkoztak már – különösen a Covid-19-hez hasonló időszakokban, amikor húst szállítottak a rászoruló családoknak.

A We Hunt Food Initiative azon vágya, hogy a többi vörös hús árának töredékéért szállítson szarvashúst az élelmiszerbankoknak, úgy tűnik beválik. A támogató szervezetek kiemelték, hogy ennek nagyon örülnek, mert a vörös húsok a legnehezebben beszerezhető élelmiszerek közé tartoznak.

Invercargillben, Új-Zéland legdélebbi városában most ez a próba véget ért, amelyben körülbelül 500 kg darált húst 4 dollár/kg alatti áron értékesítettek. Most azt tervezik, hogy más termékeket is megvizsgálnak, mint például a kolbászokat és a húspogácsákat és elindítják a vadhús értékesítést a szigetországban.

Van néhány szívszorító történet- fogalmazott a Rádió Új-Zéland a cikkéban és arra számítanak hogy az új We Hunt Food jótékonysági szervezet az első évben akár öt tonna vadhúst is képes lesz kiosztani.

RNZ
Írta: Sally Wenley

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131