Bács-Kiskun megyében gazdálkodik a Pataj Vadásztársaság megközelítőleg 5500 hektáron a Duna-Tisza közén, amelyet nyugatról a Duna határol. A Paks és Kiskőrös között elterülő vadászterület Gemenctől alig 60 kilométerre helyezkedik el. A nagyvad a Duna árterét követve jutott el Dunapatajra. Mostanra két kisebb gímszarvas rudli színesiti a helyi vadállományt.
A fényképen látható aranysakálokat Ivanics Balázs hozta terítékre a Dunapatajon, a Pataj Vadásztársaság területén. (Fotó: Ivanics Balázs – Agro Jager News)
A terület eredendően apróvadasnak minősül. A dunapatajiak egymással jó barátságot ápolnak, a közös apróvadvadászatokat úgy élik meg, mintha egy ünnepnapon vennének részt.
Dunapatajon három kíméleti területen védik a vadállományt, ahol egyáltalán nincs vadászat. Ez a védett vízi világ ember számára szinte nem járható. A Kis-Dunához tartozó Alsó, Felső – zátony és a C sziget azonban az aranysakálok egyik kedvelt „fészke” is. Dunapatajon a másik aranysakálok által kedvelt területrész a Szelidi-tó, ahol a terület rendkívül mozaikos mivel nádas, erdő és mezőgazdasági területek egymáshoz viszonylag közel állnak. A vegyes, sűrű tölgyerdő megközelítőleg másfél – két kilométer hosszú és 300 – 500 méter széles. Az erdő mellett elhelyezkedő nádast, a helyi vadászok csak „Kapaszkodónak” hívják, mivel itt a tagság apróvadhajtások során időnként megfordul. A sakálok által kedvelt terület megközelítőleg nyolc négyzetkilométer kiterjedésű.
A magasles, amelyről a lövéseket tette a vadász. (Fotó: Ivanics Balázs – Agro Jager News)
Ivanics Balázs az Északi erdő területrészen egyéni vadászaton vett részt, célzottan aranysakálokat keresett. A kutyafélék családjába tartozó vadfaj ezidáig okosabbnak bizonyult. Nem messze egy magaslestől, hogy növelje az esélyeit, sekélyen a legolcsóbb „kutyakaját” ásott el. A szóróját időnként ellenőrizte és ha kellett, utántöltötte azt. A nyomokból egyértelműen látszódott, hogy egy nagyobb falka látogatja a kihelyezett élelmet. Szeptember második hetében, az egyik késő délután a szórótól nem messze helyezkedett el, a kedvenc sípjait is magával vitte. Az elmúlt évek során megtanulta a sípokat eredményesen használni.Talán az egyik legfontosabb “ökölszabály” a ragadozók hívásánál, hogy nem szabad sokat fújni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy halkabb síppal kezd, amit rövid ideig használ körülbelül két percig. Majd vár, megközelítőleg 20 percet. Ha ez így nem hoz sikert, előkerül egy hangosabb síp, amit megközelítőleg egy percig használ. Egy óra alatt maximum három-négy alkalommal szabad és lehet hívni. A sípok közül a nyúlsírást használja, valamint több márka sípjait, amely közül kiemelkedik az egyik szájpadlásra helyezhető eszköz, amivel a sakálvonyítást lehet utánozni. A különböző sípokkal gyakorolni kell, de csak otthon. Ha egyszer elrontjuk, vagy a sakálok ezt kitanulják, soha többet nem lehet őket megtéveszteni.
A híres nádast a helyiek csak “Kapaszkodó”-nak hívják. Az aranysakálok innen bukkantak fel. (Fotó: Ivanics Balázs – Agro Jager News)
Miután elfoglalta a helyét, várt közel 20 percet, mire minden lecsendesett körülötte. Alig telt el fél óra, amikor maga előtt két fehér pontot szúrt ki, amely mozgott. Nem értette, mert a nádas mellett bukkant fel a két vad. Először kóbor kutyáknak vélte őket, majd gyorsan kiderült, hogy a helyi aranysakál falka tagjai bukkantak fel. A hét egyedből álló csapat óvatosan közelített. Amikor már körülbelül 100 méterre voltak, megcélozta az egyik fehér aranysakált a 7.62-es fegyverével. A vad azonnal tűzben rogyott. Ismételni nem tudott. A többi egyed azonnal szétszaladt, de a távolság nem volt több 200-250 méternél. Miután a vadászláz valamelyest csökkent, előkerült az egyik nyúlsírósípja. A strófa semmi eredményt nem hozott. A közeli mezőn keresgéltek, a nyúlsírásra nem mozdultak. Ezután előkerült egy ércesebb nyúlsírósíp, ami heves reakció váltott ki. Az egyik egyed, félretéve félelemérzetét, újra visszafordult. Vesztére, mert ez a sakál is helyben maradt. A falka többi tagja nagyon messziről figyelt. A második egyed után az esélyei szinte nullára csökkentek.
A “Kapaszkodó”-nak nevezett nádas egyik oldalát egy csatorna határolja. A nádas szinte egész évben vízzel borított. (Fotó: Ivanics Balázs – Agro Jager News)
Amikor már azt hitte vége, mégegyszer utoljára előkerült a Balázs kedvenc sípja, amivel a sötétedés előtt egy utolsó próbát tett . A második fehér színváltozatú aranysakál is felbukkant figyelt, érdeklődött. Balázs, nem akarta elhinni, hogy ez sikerült. Aggódott, úgy érezte, mintha élete gímszarvasbikája lenne vele szemben. A vörös rókánál bevált taktikát használta a tapasztalt ragadozóvadász. Kézzel egércincogást imitált, amire az aranysakál még közelebb került. Nem sok gondolkozási lehetősége maradt, óvatosan elhúzta a ravaszt, a célkeresztben tisztán látta a célt. Nem hibázott. A harmadik aranysakál is helyben maradt. A négy egyed ezután viszont úgy döntött, hogy ideje tovább állni és eltűntek a sűrű, fedett erdőben.
A Szelídi tò èszaki partja mellett fekszik az Északi erdő területrész, ahol szinte mindig felbukkan egy-két aranysakál. (Fotó: Ivanics Balázs – Agro Jager News)
Ivanics Balázs így két fehér színváltozatú egyedet és egy fajra jellemző színváltozatot hozott terítékre Dunapatajon. Az aranysakál állománya jól ismert, azonban ezeket az egyedeket nem ismerte senki. A rutin és a sok tapasztalat mellett vélhetően abban is nagy szerencséje volt a ragadozóvadásznak, hogy a terítékre hozott összes egyed ebben az évben született.
A sakálok egyik kedvelt “fészke” az Északi erdő területrész. (Fotó: Ivanics Balázs – Agro Jager News)
Itt Dunapatajon sok tapasztalatot szerzett Ivanics Balázs. Tavaly télen előfordult egy olyan eset, hogy egy rövid nyúlsírás után, cserkelve, négy sakál négy különböző irányból „lerohanta” a vadászt, akinek „megijedni” se volt ideje. „Szokatlan élmény, egy rövid ideig zsákmánynak éreztem magam” – mondta Balázs. A toportyánok azonban hamar rájöttek a trükkre és elrebbentek. A gyorsan mozgó ragadozókra lövést ekkor nem tudott tenni .
Ha nagy a szél, vagy rosszabb esetben kavarog, szinte felesleges kimenni, mert az orruk rendkívül jó. Ekkor magaslesről eredményesen nem lehet rájuk vadászni.
Korábban terítékre hozott toportyánok egyike. (Fotó: Ivanics Balázs – Agro Jager News)
Október-novemberig viszonylag könnyű terítékre hozni a kis sakálokat, mivel a hideg miatt éhesebbek, és óvatlanabbak. Ha meghallják a sípot mintha „zsinóron” húznák őket. Januárra teljesen megváltozik a viselkedésük, „okosabbak” lesznek. Ezután már 360 fokban körbejárják a hang forrását, szél alá kerülnek, és ha kell akár közel egy órát is várnak. Türelmesek, meg se mozdulnak. Keresik a rendszer kiskapuit, hibáit. A koslatási időszakban, ami körülbelül februárra esik viszont jóval mozgékonyabbak, és ekkor többet is hibáznak.
Az aranysakál rendkívül gyorsan alkalmazkodik a változó feltételekhez. Nincs kőbe vésett “szabály” a vadászatuk során. (Fotó: Ivanics Balázs – Agro Jager News)
Dunapatajon már nem az a kérdés, hogy mekkora az aranysakál állománya, hanem az, hogyan lehetne eredményesebben az állományukat csökkenteni. Ivanics Balázs az elmúlt időszakban a fajt aprólékosan megfigyelte, tanulmányozta, mivel az esetek bizonyos százalékéban ez az óvatos ragadozó volt az „élelmesebb”. Az elmúlt öt év során a dunapataji vadászterületen kiismerte az aranysakálok mozgását, nagyjából tudja azt is, hol szeretnek átváltani, melyek a kedvelt vadászterületeik. Az intenzív vadászat ellenére a faj állománya nemhogy csökkenne, hanem ennek ellenkezőjét figyelte meg. A sakálok időnként a frekventált helyek környékén, már nappal is felbukkanak.
A kora őszi éjszakákon vonyításukat szinte mindig lehet hallani . A kölyöknevelési időszakban azonban „csöndben” vannak. Ahogy egyre hűl a levegő és csökken a napi középhőmérséklet, egyre jobban védik a területeiket. Az aranysakál okozta károkat nagyon sokan még mindig alábecsülik. Az ártéren eredményesen szinte lehetetlen rájuk vadászni. A számuk folyamatosan nő. Vadászatukat országos szinten fokozni kellene. Ha ilyen ütemben szaporodnak tovább, az apróvad-, nagyvadfajok állománya mellett idővel lecsökkenhet más védett fajok száma is.
„Sokkal nagyobb a baj a sakállal mint azt hisszük, főleg a nehezen járható, sűrű ártéri erdőkben” – zárta beszámolóját Ivanics Balázs, dunapataji vadász.
Írta: Dr. Szilágyi Gergely
Fényképek: Ivanics Balázs
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu
