Keressen minket

Vadászat

ÚTIBESZÁMOLÓ: Egy oryx bika nyomában

Közzétéve:

Régi olvasómtól kaptam egy levelet, aki munkája miatt Földünk megannyi országában hosszabb, rövidebb ideig megfordulhatott. Egy szálloda éttermében ült mellém, rajtam vadászöltöny volt, megszólított, hiszen maga is vadászik. Sőt! Évek teltek el azóta és most Afrikában járt. Kaptam tőle egy írást, fotókkal. Tanult, világot látott, nyitott ember. Útibeszámoló következik: irány Dél-Afrika!

Dél-Afrika a hely, ahová bármikor szívesen visszatérek. Vonz az, hogy odavalósi a világ legszebb hölgye, és ezen felül jó pár vadászbarátom él a világ túlsó felén. Ők a Sarki-forrásról elnevezett vadászház körül igyekeznek gyarapítani a vadat. Értenek hozzá. Profik. Nem egyszerűen tulajdonosok: ők gazdái is vadnak.

Isztambul Fotó: Szabó P. L. Antal

Ugyan, egyre kevesebb időre tudok odamenni, de a meglátogatásuk nem maradhat ki, akármilyen rövid is. Félek attól is, hogy betiltják a trófeavadászatot, és okafogyottá válik a vadászati turizmus, pedig ennek köszönheti az ottani vadállomány a példa értékű egyedeit. Hála az égnek, nem ez az egy ország bizonyítja a vadászat ebben betöltött, kivételes fontosságú szerepét. Sajnos Kenya az ellenpélda: a vadászati tilalom dacára, sőt inkább következményeként, tragikusan csökkent a vadászható vadfajok száma. Viszont, ha ez lép életbe és a trófea behozatali tilalmat rendelnek el az USA-ban és az Egyesült Királyságban, akkor az, aki ebből él Dél-Afrikában, kénytelen lesz minél több vadat még a határidő lejárta előtt elejteni és semmi érdekeltsége nem lesz ezután a vadállomány szaporításában. Azaz: valami visszafordíthatatlan indul el, sok évtizedes vadgazdálkodás, fajgazdagság, élőhelypusztulás és felsorolni is nehéz, hogy mi történhet akkor, ha uratlanná válik egy terület… A világ feszülten figyeli a természetvédelem aktivitását, miközben az öreg kontinensen felismerte a természetvédelem, hogy a vadgazdálkodással együtt az teljes ökoszisztéma lehetőséget kap…

Röpke két óra Isztambulig, aztán ott kellene rostokolnom órákat a röpülőtéren. Inkább kimegyek a „városkába” – döntöttem el. Döbbenten vettem tudomásul, hogy a helyi taxisoknak fogalma sincs, hol a nagy bazár! De legalább a Boszporusz egyik hídján átporoszkálok. Az út hosszú és végül taxi mellett döntök, de egy taxisofőr úgy átvág, hogy nyekkenek bele. Költse a hasznot gyógyszerre, és további bűvésztrükkök elsajátítására – többet nem morgolódok, megannyi kilométer áll még előttem.

A Boszporusznál Fotó: Szabó L. P. Antal

A reptér forgalmas és elhatározom, hogy csakis a „B vitamin” tartalékaim feltöltése végett rendelek egy sört a vacsorához, de már a repülőn! A tízórás repülőút alatt még a hajam is kinőhetne. Ellenben, az időzóna egyezik a magyarral. Johannesburgban egy ismerőssel találkozom a következő beszállás előtt, aztán irány Port Elizabeth

Pihenő. Johannesburg, nemzetközi repülőtér Fotó: Szabó L. P. Antal

Egy kedves hölgy panaszkodik a stewardessnek, hogy elviselhetetlen a „légkondi” által okozott huzat a helyén. A leghátsó sorban, a folyosónál ülök, ahol ez tűrhető mértékű. Felkínálom neki az ablak melletti ülést, és örvendezve elfogadja. Aztán csendesen telik az idő a fedélzeten. Hála Istennek!

Isztambul: rántotthús marhából   Fotó: Szabó L. P. Antal

Port Elizabethben nagy nehezen, megszereztem a poggyászom és mikor kikecmergek, Bennie fogad, szívélyesen, mint régi barátot. Megbeszéljük, hogy leginkább oryx antilopra fájna a fogam, amiből az ő területükön van is néhány. Bennie biztosra akar menni, így egy szomszéddal szervezi le a másnapi vadászatot. Rábízom. Késő este érünk Bontebok Lodge-ba, meglehetősen fáradt vagyok.

A főépület nappalijában büszkén mutatnak máris egy új trófeát a falon: egy fekete lóantilop. A bőr, a te antilopod volt – teszi hozzá. Megnyugtató és örvendetes, hogy itt az elejtett vad minden egyes porcikáját megbecsülik.

Délafrikai alkony kunyhókkal Fotó: Szabó L. P. Antal

A vacsorát egy rendkívül buzgó szakács tálalja, aztán egy viszki jég nélkül és egy „tőgymeleg” sör zárja a napot, miután udvariasan jó éjszakát kívánok és tusolás után elvackolódom a szokott szobámban. Hideg van. Az ablak alatt egy kicsiny fűtőtest szerénykedik. Maximumra állítom be, de nem „izzadok” még így sem. Emlékezetem szerint, volt az ágyban valami villanyos melegítő, de most nem lelem meg. Ellenben, pont van nálam egy nyestkutya bunda, amit átminősítek takarónak, így a kihűlés elkerült.

Naplemente. Dél-Afrika Fotó: Szabó L. P. Antal

Másnap reggel a vadászatra használt pick-up szélvédőjéről vékony jeget kaparok le indulás előtt. Globális felmelegedés? Egy kurta óra autózás után, ami közben felvettük a nyomkövetőnket Pearlstonban, elérünk a kérdéses területre. Előkerül a tulajdonos, és szemmel láthatóan, nagyon jól esik neki, hogy afrikaans anyanyelvén köszöntöm. A megbeszélés persze már angolul zajlik. Van egy félszarvú oryx tehén is a környéken. Arra hívja fel a figyelmünket, ha különleges trófeára vágynánk. (Mi másra?) Mutatja az irányt, ahol számíthatunk az antilopok megjelenésére, egy nem túl magas domb vonulaton, majd elköszönünk. Vadásszunk csak nyugodtan. Bizalma jólesik. Mi magyarok nagyra értékeljük az ilyesmit. Tudjuk mit jelent.

Patak Bontebok Lodge mögött. Amíg aszály volt, kiszáradva is láttam medrét. Fotó: Szabó L. P. Antal

Alig megyünk talán ötszáz métert, amikor megállunk, mert Bennie valamit látott. Kiszállunk. Amilyen jónak tűnt a csöppnyi távcsövem egy hatalmashoz képest a boltban, most nem megyek vele semmire. Ott is hagyom az autóban.

Blesbok csapat, néhány rendellenes színű példánnyal az élen masírozik lassan lefelé a domboldalon, oryxokkal kísérve. Egy nagy bika lemarad tőlük, és megáll sokkal feljebb. Végre én is meglátom! Persze messze, nagyon messze vannak!

Fekete lóantilop Fotó: Szabó L. P. Antal

A terv: a bozót takarásában megpróbálunk lőtávolba kerülni. Előtte bemutatják a dupla lábú lőbotot, amin fixálni kell a puskát, és előre hátra mozgatva lehet a lövés magasságát beállítani. Na, ilyet se ettem még… De nem tűnik ördögtől valónak a megoldás. Ám legyen! A mi nyomkövetőnk, meg egy, ehhez a területhez tartozó nyomozó tart még velünk.

Isztambulban kénytelen voltam a spéci vadászcipőmet kidobni, mert feltörte a jobb talpam. Szóval minden elég furcsán indul, meg ez a lőbot, de a két helyi nyomolvasó, azért megnyugtató. A cipőre visszatérve sajnos nem vettem észre, hogy kisajnálták belőle a betétet. Ezért vadonatúj, impregnált, hasított bőr topánkában próbálom Benniet minél halkabban követni. A .308 Winchester Magnum kaliberű, helyben, olcsón bérelt, kitűnő puska, gyorsító nélkül szerelt, de természetesen, még nincs csőre töltve. Mire odaérünk, ahol a bika állt, addigra a blesbokok (tarka lantszarvú antilop) nekünk jobbra elvonultak lefelé. Az oryxok meg csak egy kissé jobbra, de felfelé, belementek a bozótba.

Persze követjük őket. Aggódnom nem kell, mert a helyiek úgy ismernek minden követ, sziklát bokort, hogy még éjjel sem tévednének el. Szép is volna, ha mi is elvesznénk a vendéggel valamely nádasban, vagy a Dunántúl egy-egy erdejében. Jó idő után Bennie megáll, és közli, hogy 13 méterre vannak az antilopok előttünk a sűrűben. Na tessék!

Port Elizabeth-től nyugatra, a Fokvárosba vezető országút. Balról narancssárga színben aloe virágok  Fotó: Szabó L. P. Antal

Nem látom meg őket, egyszerűen nem sikerül megpillantani a csapatot, azok pedig kereket oldanak. Újabb kilométeres séta után megpillantunk végül két oryxot. Mit ne mondjak, jó messzire, de mire a céltávcsőbe varázsolnám akár csak egyiket is, már mehetnékjük támad, és a lövés lehetősége elmúlik. Semmit nem mondanak kísérőim. Ismernek. Ez a vadászat ilyen. Újabb gyaloglás vár ránk. Semmi szokatlan! A nemes vadak most lefelé indultak. Egy magasabb helyről meg is pillantjuk őket végre!

Négyen vannak! Köztük egy kivételesen szép bika! Csak, sajnos, ők is megláttak minket, és eloldalognak. Pedig már kacérkodtam a gondolattal, hogy a magaslat peremén hasra vetődve próbálok lövést leadni. Most nem kellett sokat fáradoznunk. Takarásban haladtunk előre, az állatok pedig csakhamar megálltak. Már nem voltak túl közel. Amikor a lőbotot leszúrta Bennie, az oryxok ez idő alatt sem mozdultak. (A mi hagyományainkhoz képest, kicsit túlzottan is buzgólkodott körülöttem, de bánta a csuda! Egy szavam se!).

Az oryx bika terítéken, szájában az utolsó falat. Gemsbuck-nak hívják a helyiek. Az osztrákok a zergebakot meg Gemsbock-nak. Alighanem az arcuk hasonló mintázata miatt lett így.  Fotó: Szabó L. P. Antal

Én meg, akár az első bálas szűzlány! Kitör rajtam az izgalom, a vadászláz, ami természetes, de nem örvendetes. Pedig nem először járok náluk. Szegény Bennie nem tudja elégszer suttogni, hogy nyugodjak már le. Oké! Oké! – nyugtáztam. Végre, visszatartott légvétellel, néhány perces „kóválygás” után, fixen áll a célkereszt a bal vállon, és elhúzom a ravaszt. A bika nem rogyott tűzben, de nagyon jól jelzett, tehát megérte „kitürelmeskednem” : Nem is tudom hirtelen, hogy van-e ilyen magyar szó vagy valamelyik idegen nyelvből ugrott be, de biztos, hogy a jelentéstartalma magyarra fordítva ezt jelenti – nyersen. Nagyon féltem, hogy hibázok, vagy rossz helyen találom el, de Bennie „Good shot! Reload!” (Jó lövés! Tölts újra!) helyre billentette a lelkivilágomat. Ismétlésre is biztatott, de esetleg, csak csak „hátsó lapocka” (azaz: farba) lövésre lett volna lehetőségem, amit inkább kihagytam.

Oryx bikám Fotó: Szabó L. P. Antal

Csakhamar a rálövés helyén voltunk. A nyomkövetők balra mentek a bozótba, feltéve, hogy a sebesült vad nem a jobbra eső, nyíltabb terepen indul el. Rutinos, öreg kísérők. Még a bozótban tanulták a mesterséget. Mire mi vért találtunk, a fekete fiúk addigra jeleztek, hogy előttünk balra ott áll a bozótban a sebesült! Elképesztő. Meg is láttam a sziluettjét a hatalmas szarvakkal a sűrű bokros mögött. – Ha látod, lődd meg. Rossz helyre nem mehet! – így Bennie. Az antilop jól kivehető nyakirészét láttam. Merész és kockázatos lövések közé tartozik a nyaklövés, de itt az első alkalommal, nyakölvéssel, négy vadat is terítékre hoztam! Sőt, az osztrákoknál a második zergémet is így ejtettem el. Nem tétováztam most se. “Oké” – érkezett a dörrenés után kísérőm válasza. Mindent látott, nem kellett magyarázni egyikőnknek sem és már a sapkája után nyúlt. Én pedig fogadtam a gratulációkat. – Elfeküdt már. Menjünk “Neck-Las” azaz “Nyak Laci” – ahogyan elkereszteltek. Bár tudom mit jelent, mégis nekem továbbra is nyakláncra rímmel, tehát “necklace”-re! Ám nincs mit tenni, az ember kapja a nevét és ritkán választhatja azt meg.

Az Indiai-óceán felé, ahonnan visszakanyarodva fordul a gép Port Elizabeth leszálló pályályára

Mint utóbb kiderült, hogy az első lövés is jó lapocka lövés volt, de a második metsző pontos célzás után végül helyben maradt. Bennie és a helyi fekete kísérőink a korát saccolják. Még egy év, talán kettő, – néz fel az idősebbek kísérőm: aztán elpusztul. Öreg volt már….

Szivárvány Pearstone környékén Fotó: Szabó L. P. Antal

Minden egyéb helyett: Itt a vadnak járó kötelező tiszteletadás a lehető legszebb pozícióba hozott állat lefényképezése, vadászostól, puskástól, kísérővel és anélkül. Ez a gyönyörű, hihetetlen nagy szarvval ékeskedő antilop utolsó falatot, én pedig töretet is kaptam, mert nagyon tetszett, amit erről a hagyományról meséltem. A fekete kísérőim csodálkozva hallgatják, természeti népek és megtisztelve követik a magyar hagyományokat, talán egy kicsit követik is. Furcsállják is, hogy ennyire tiszteljük a vadat, de megnyugtatom, ahogy ők feldolgozzák és minden porcikáját hasznosítják – ugyanezt tanúsítja. Persze a vadászat funkciója, mint élelem és egyéb tárgyak készítése a vadból, itt életforma…

Baie dankie, my vriende! Totsiens! Köszönöm szépen, barátaim! Viszlát!

Búcsú Port Elizabethtől Fotó: Szabó L. P. Antal

Két nap múlva újra Európában azért annyi mégis eszembe jut, hogy amint összecihelődtem másnap reggel, na mi volt, amit megtaláltam az ágy ablak felőli szélénél? Igen! A villanyos ágymelegítő kapcsolója. Persze, fáradt voltam…

 

Kép és szöveg: Szabó L. P. Antal

Vadászat

Szebenye-pusztán találkoztak a bélusvölgyi vadászok

Published

on

Észak-Csereháton, a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában szervezte meg az ide trófeamustráját, amelyen mintegy 36 gímbika trófeáját lehetett megtekinteni, illetve ekkor vehették át ünnepélyes keretek között az elejtők. Kövér János, a vadásztársaság elnöke kiemelte, hogy amellett, hogy ismét egy forró, csapadékszegény, aszályos nyár után köszöntött be a szeptemberi szarvasvadászat, egy meglehetősen eredményes bőgést zárhattak. Eredményeikre büszke, az elért sikerek mögött pedig pontos és tapasztalt, gondos vadgazdálkodást láthatott minden vendég a területen. A munka tovább folytatódik, amelybe, a vadásztársaságon túl, a térség vadgazdálkodóinak összefogása is ott rejlik – tájékoztatta az Agro Jagert Oravecz Attila.

Megnyitó. Forrás: Oravecz Attila / Agro Jager

Egy vadásztársaság életében a trófeamustra mérföldkő. Egy-egy ilyen szemlén, nemcsak a társaság, aktuális helyzetét, lehetőségeit láthatjuk, hanem a hivatásos vadász, a vadőr is mérlegre kerül. Míg a múlt héten a Drávamentén tapasztalhattuk meg, hogy a társaság kitárta a kapuit, addig most itt Észak-Csereháton tekinthetünk körbe, hogy valójában mire képes a szarvas és körülötte az ember.

A minden agancs mellé az elejtő megkapja a grandlikat is, ízlésesen csomagolva. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

A Bélusvölgye vadásztársaság ezen a napon megmutatta és akinek kedve tartotta, kilátogathatott Szebenye-pusztára, hogy milyen gímbikák estek 2024-ben. Oravecz Attila kiemelte: örömmel fogadták, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal vadászati szakigazgatásában dolgozó felügyelők elfogadták a meghívásukat, ami visszajelzés számukra, hogy a kormányhivatalban is fontos, mi történik, nemcsak itt, hanem a környező társaságok területén.

A Bélsuvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászháza. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

A szarvas kettős életet él. Napjainkban számokban, íróasztalok felett is megjelennek, de igazán csak a terepen, egy-egy társaság, egy-egy térség egészében lehet megérteni, hogy mit jelent egy-egy populációval gazdálkodni, őrizni. Egy állományt nem lehet pár ezer hektárra beszorítani, azzal integráltan, egységesen kell gondolkodni. Ha jó is a kapcsolat, ha 20 éves barátságok kötik össze az itt dolgozó vadőröket, hivatásos vadászokat és működik az együttgondolkodás, azonban a jogszabályi előírásoknak meg kell felelni. Ez azonban akkor működik igazán jól, ha egy-egy térség lehetőségeire, szaknyelven fogalmazva, a vadeltartó képességére illesztik és nem egy egységes, országos direktívának kell megfelelni.

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Trófeák a Bélusvölgye Vadásztársaság bemutatóján. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

Úgy gondolom, hogy ehhez időszerű lesz bevezetni egy új fogalmat is, amely a földtulajdonosok irányába mutat, miszerint mire képes, mit képes megtenni a szarvasért, a vadért a gazdaember? Szerencsés együttállás, ha vadászik, de még szerencsésebb eset, ha az agrárszektor stabil lábakon és kiszámíthatóan működik – nyugodtabb gazdasági helyzetben minden szereplő nyugodtabban reagál.

Bélusvölgye Vadásztársaság, Szebenye-puszta. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

A gazdákkal, a földtulajdonosokkal való kommunikációban a Bélusvölgye vadásztársaság vonatkozásában kétoldalú kapcsolat rajzolódik ki, melyet mi sem példáz jobban, hogy egy terület bokros, elhagyatott részeit kitisztítva, Oravecz Attila megkereste a földtulajdonost, hogy ha lehetne és a tervezett munkában nem hátráltatná, akkor mentsék meg a régi almafákat. Személyes sikere Oravecz Attilának, de amellett, hogy régi almák maradtak meg a gyümölcsnemesítőknek, az erdőjáró embernek, de ott maradtak az öreg fák, amelyeket minden évben felkeres a vad is. Ez a terület kitakarítása után sem változott meg. Sőt!

A Bélusvölgye Vadásztársaság vendégét köszöntik a Szebenye-pusztai bemutatón. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

Oravecz Attila kiemelte, hogy mire beköszöntött az ősz, a leseket kijavítgatták, a sózókat feltöltötték és a vadföldeket előkészítették. Ez utóbbi kapcsán sok-sok éves gyakorlat, hogy a vadföldekbe őszi árpát vetnek, amit nem takarítanak be, hanem lábon hagynak. Azon úgy bagózik a szarvas, a vaddisznó és minden vadja az erdőnek, ahogyan csak szeretné, mikor már tejesen érik. Mikor aztán odakerül a sor, hogy aratni kellene, sem vágják le. Aki ismeri az árpát, tudhatja, hogy érés után csakhamar összetörik, összeborul. Nyár közepén aztán nehéz tárcsával leforgatják, bekeverik azokat a szemeket, amit a vad elhagy, ami kipergett. Vetésre, több, mint elég. Az első augusztusi esők hatására aztán kicsírázik és őszre nemcsak bokáig érő, hanem már szárba szökkent árpa várja a szarvasokat, de jó legelője minden vadnak.

Agro Jager NewsHirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

A szarvas az elmúlt években jobban helyben maradt az Észak-Cserehátban – folytatja Oravecz Attila és a kollégákkal, vadőr barátokkal egyre kevesebbszer állunk meg egy-egy trófea előtt: Na, ezt láttam én is! Sokat beszélgettünk erről – teszi hozzá, de arra jutottunk, hogy a tarvadnak kedvezve, az sem mozdul ki messzire s a rudlikat a bikák sem keresik. Ilyen megfigyeléseket szűrtünk le, amelyet érdemes lenne itt is tudományos eredményekkel igazolni, mert tapasztalataink erre mutatnak.

Ravatalon a Bélusvölgye Vadásztársaság 36. gímbikája a társaság Szebenye-pusztai trófeamustráján. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

A 2024-es bőgés nagyon jól indult és sem a meleg, sem a száraz idő nem vetette vissza a bikákat – meg is szólaltak! Szeptember 2-án terítékre került az első gímbikánk és azután sorban szólt a vadászkürt a szarvasok felett. Az összes kolléga is dolgozott a szomszédban, néha-néha tudtunk beszélni, s ha már nem hallottunk egymásról, akkor fogtuk a telefont és összecsörögtünk. Persze az utánkeresések megadták a közös hangot, mert mi is, a szomszédok is át-átmentünk a szomszéd területére. Akkor már hívtuk is a kollégát, hogy szükségünk van a segítségükre, mert nagyon úgy tűnik, hogy „vendégvadászatra” érkezünk. Ez megszokott, mindennapos – együttműködés nélkül nem tudnánk ilyen eredményeket elérni.

Pontos, precízen tervezett vadgazdálkodás az alapja a szarvasgzdálkodásnak. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

Sokan kérdezik, hogy a bőgőhelyeket, hogyan gondozzuk? Mi azt látjuk, hogy az a legjobb, ha az ősi beállóhelyekre mi egyáltalán nem megyünk be – semmilyen eszközzel. Azt a birodalmat meghagyjuk a szarvasnak. Ha azt választotta, akkor mi tiszteletben tartjuk s ha a királynak megfelel, akkor mi nem akarjuk, hogy jobb legyen. Viszont körülötte, azért kedveskedünk neki. Aztán meg: mindig örülünk, ha augusztusban újra és ugyanott megszólalnak a bikák, hiszen jelzés, hogy valamit csak „eltaláltunk” idén is…

Trófeák díszítették a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházát. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

A trófeamustra idei legjobb gímbikáját 12 évesre bírálták és 9,37 kilogrammot nyomott. Remélem nem gondolja senki, hogy nagyképűség a társaságunk részéről, de ez a bika „csak” egy mellékbikája volt egy csapatbikának, „akit” lehetőségeink miatt nem hoztunk terítékre. Talán ilyet még a társaság soha nem tett, de meghagytuk. Elnök úrral sikerült egyeztetni és megmaradt nekünk jövőre, megmaradt a teheneknek. Mondhatom, lehet, hogy a valaha lőtt legjobb gímbikánk lesz. Keveset láttuk, de annál többet hallottuk. Úgy gondoltam, ha ez a bika maradhatna még egy évet, akkor olyan erős genetikával fordulhatunk rá a következő évtizedre, ami meghatározó lehet a gazdálkodásunkban.

Vendégek a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

Hogy találkozunk-e ezzel a bikával? Hogy jövőre ide fog-e beállni? Senki sem tudja. Egy viszont biztos: jó pár csatát megnyert ezen az őszön és láttuk, ahogy terelgeti a teheneit. Kell egy ilyen új dolog és nem szeretnénk ezekből az elképzeléseinkből engedni. Újat, változást szeretnénk s legyen ennek a szarvasnak az erdő az otthona, legyen még a mienk. Neveljen az erdő, neveljen az Észak-Cserehát még szarvast: sokkal jobbat! Mi, amit tudunk, megadjuk a szarvasnak. Sokkal többet már nem tehetünk hozzá, maradt hát az önmérséklet.

Díszvendégek Szebenye-pusztán: Hrabovszki János, az OMVK Békés Vármegyei Területi Szervezetének elnöke és kedves felesége. Fotó: Oravecz Attila / Agro Jager

vendégekkel, tagtársakkal, a kollégákkal jól telt a Szebenye-pusztai napunk. Szükségünk is volt erre, mert a nap, nap utáni vadászatok elfárasztottak mindannyiunkat. Korai kelések, késői fekvések és napközben a rengeteg munka, nemcsak a vadászházban, hanem területen is. Trófeakikészítések, út a kormányhivatalba, a kamarához. Krotália igénylések, dokumentációk, papírmunka, megannyi feladat, amit nem görgethetünk napról napra, azt el kell végeznünk minden nap. S arról még nem is beszéltem, hogy a tacskókopóinkkal is foglalkozni kell, mert hát a napi tréning mindenkinek kell, embernek, állatnak egyaránt.

Oravecz Attila, a Bélusvölgye Vadásztársaság hviatásos vadásza, vadőre a 2024-ben megrendezett Szebenye-pusztai trófeabemutatón. Fotó: Bélusvölgye Vadásztársaság

Panaszra egyáltalán nincs okunk, itt, a Bélusvölgye vadásztársaság területén, feladat viszont bőven terem. Hozzá kell tenni, hogy az érmes arányunk 40%-os, az érmes bikák átlagsúlya 7 kilogrammot ért el. A korosítás és a minőségi szelekció felé mozdultunk el és a fiatal, már láthatóan gyenge adottságú szarvast is vadásztuk a bőgésben – új vonulat, de nem engedtük el, ha találkoztunk. Meglátjuk, milyen eredmények jönnek, ami persze egy, két év alatt biztosan nem fog látszódni, mint ahogy az az eredmény sem, hogy a trófeamustrán annyi gyerek játszott a Szebenye-pusztán, hogy sokszor keresni kellett, kinek, merre van a sráca. S ha meg is mosolyogtuk a gyerekricsajt, azért tudni kell, hogy belőlük lesznek a következő generáció hajtói és apukájuk, a nagyapjuk, a nagybácsijuk mellett válnak olyan vadásszá, akik mellett majd mi is leállunk egy-egy standra vagy beülünk melléjük majd az autóba, mikor megállnak a házunk előtt, hogy gyerünk ki a hegyre, oda, ahová régen mi vittük őket – mesélt Oravecz Attila az Agro Jagernek a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában…

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fényképezte: Oravecz Attila és Szabó Róbert

Agro Jager News
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Célkeresztben az orvvadászat

A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett

Published

on

A Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumának kiállítása is része volt az október 26-án, Vásárosnaményban megrendezett Vadásznap és Trófeamustra rendezvénynek.

Fotó: Rendőrség

A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett, melynek célja, a természet iránt érdeklődők részére betekintést nyújtani a vadászat világába, illetve különböző bűnügyek ismertetésével felhívni a figyelmet az orvvadászat jogellenességére és a vadászat veszélyeire. A kiállítás 2024 szeptemberében az Európai Unió vadászati főigazgatóinak informális ülése keretében debütált, melynek a Vásárosnaményban megtekinthető Hunor Vadászati és Természeti kiállítás adott otthont.

Ha karácsonyi ajándékot keresel, akkor itt az Agro Jager Shopja! Kattints a képre!

A kiállítás 2024. október 26-án, a megyei Vadásznap és Trófeamustra rendezvény keretében nyílt meg a nagyközönség előtt. Ezen a napon az érdeklődők a múzeum könyvtárának vadászati tematikájú könyveibe is belelapozhattak, továbbá a vitrinekben – orvvadász bűncselekmények elkövetésénél használt, a rendőrség által lefoglalt – házi készítésű, átalakított fegyvereket is megtekinthették. Látható volt egy olyan különleges szarvasagancs is, amibe szinte „belenőtt” egy dróthuzal, ezzel jól szemléltetve a hurkolás pusztítását.

Fotó: Rendőrség

A tárlatot a Rendőrmúzeum vezetője, Kékiné Rozsnyai Éva nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy egy új típusú kiállítás megvalósítása volt a cél, amely a vadászati szakma és a vadászok számára is hasznos információkat nyújt, ugyanakkor a laikus látogatóknak is érdekes lehet. Emellett rávilágít arra, hogy a vadászat messze túlmutat a trófea megszerzésén, hiszen a törvények által szabályozott, fenntartható vadászat szerves része a vadgazdálkodásnak és a vadvédelemnek.

Fotó: Rendőrség

A vadászatra jogosult szervezetek – zömében vadásztársaságok – által végzett és az állami szervek által felügyelt vadászat segít megőrizni a fauna természeti egyensúlyát és biológiai sokféleségét, megelőzve egyes fajok túlszaporodását, vagy más fajok eltűnésétA délután folyamán a vadásznaphoz kötődően több nyilvános kerekasztal beszélgetésre is sor került, amelyen többek között a vadászati bűncselekményekről is szó esett.

Kreitz Zsuzsanna r. alezredes asszony a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Műveleti Szolgálat Bűnügyi Technikai Főosztály vezetője gyakorlati tapasztalatokkal látta el a hallgatóságot, az áldozattá vagy elkövetővé válás megelőzése érdekében.

Forrás: Rendőrség

Tovább olvasom

Vadászat

Továbbképzést tartottak vármegyénk szakembereinek

A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.

Published

on

2024. október 28-án Hatvanban a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.

Fotó: OMVK

Szűcs Iván hivatásos vadász alelnök köszöntőjét követően Kovács István János tirkár ismertette a napi programot. Elsőként Dr. Kovács Imre a 310. Mátra-alja-Dél-hevesi Vadgazdálkodási Tájegység tájegységi fővadásza tartott előadást A vadkár térítési eljárás szabályai és gyakorlata címmel.

Ha karácsonyi ajándékot keresel, akkor itt az Agro Jager Shopja! Kattints a képre!

Őt követte a Magyar Madártani Egyesülettől Deák Gábor, aki az új Kerecsen Life programot mutatta be, és ismertette a már lezárult Helikon Life program eredményeit. A harmadik előadásban a Kite Zrt. képviselője, Nagy Gábor mutatta be a Mavic 3 Thermal hőkamerás drónt és ismertette a használati lehetőségei a vadgazdálkodásban.

Fotó: OMVK

Az előadásokat követően Lakatos Anna igazgatóhelyettes és Kőmíves-Rab Barbara tárlatvezető kalauzolta körbe a hivatásos vadászokat a múzeumban. A program egy közös ebéddel zárult a hatvani Svéd Korona Étteremben.

Fotó: OMVK

 

Forrás: Kovács István János s.k. titkár – OMVK

Tovább olvasom