Gyülekező Magyarkanizsa alatt, a Tisza partján Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Mikor átérünk Goránnal és Rudolffal, a szomszédban, Horgos is ébredezik. Aztán a Tisza mellénk kanyarodik és egy rövid ideig keletnek tart az út. Végig szembe süt a nap és aranyban úszik a nagy folyó: a Tisza. Mindenkinek kedves, határon innen és határon túl is. Odamegyünk majd le, mutatnak a gátoldalba! A város ébredezik. Kedves utcák, igazi polgári hangulat, talán Csongrádhoz hasonlít, de annál kicsivel kisebb. Épületei, utcái, hangulatosak, barátságosak a helyiek s ha mikor magyarul szólalok meg, innen is, onnan is tekintetek fordulnak felém. Ne goram serbski! – mondom, mire érkezik a válasz: Nem baj, majd mi beszélünk akkor magyarul!

Balról Kovács Szilveszter vadászmester, középen Nićiforović Dušan a vadásztársaság elnöke Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Ilyen a Vajdaság és újvidéki vadászbarátom szavai jutnak eszembe, aki mindig azt mondja nekem: Ne feledd, a vadászat összeköt!

Vadászbarátok Magyarkanizsán. Jobbról vendéglátóm Bosnjak Goran Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Bognár Rudolf is megérkezett, ha már Gorán nem ment meg, ő megteszi és kiment a bíróság karmai közül. Igen, ő a másik vendéglátóm! Otthon érzem magam, mert egyik oldalamon a rendőrség, ahol szegről végről végül is felnőttem, hiszen voltunk egy páran, akik iskola után, a napközi helyett, ott voltunk. Szőke Péter, a Szegedi Rendőrkapitányság parancsnoka úgy tartotta, a szülő is nyugodtabb, ha tudja, hogy hol van a gyerek és szerinte a rendőrség is igen alkalmas megőrző volt. Azért ott jól kellett viselkedni mindannyiunknak. Rudi agrármérnök és egy helyi cég vezérigazgatója. Lesz mit megbeszélni vele is, mert, azért a mezőgazdaság éppen olyan fontos nekem, mint jog. Sőt, még lehet keverni is. A szerbiai jogász kollégák a magyar jogi karok mindegyikét ismerik. Ez azért jól esik, én meg hallottam a belgrádi erdőmérnöki karról, ami egy magas, szikár kanizsai erdésznek okoz örömöt. Egy van Szerbiában – mondja, bizony nálunk is.

Balszélen Bognár Rudolf barátunk. Pontos, mint mindig Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Sok idő azonban nincs, mert mindenki itt van és indulunk, fel a magyarkanizsai terület határáig. A terület szélétől fogunk ideáig felhajtani. Persze előbb megállunk, mert az útra már nem hajtunk rá. 32-en jöttünk össze az ünnepi erdőhajtásra, amely több szempontból is ünnep, hiszen a három csoport, amelyre szétoszlik a csapat, most ezen a közös erdőhajtáson szokott együtt vadászni, amelyet évente csak egyszer rendeznek. Másrészt, a vadászat előtti napokban erősítették meg a társaságot, hogy a mintegy 7000 hektáros terület felügyeletét továbbiakban is a Nićiforović Dušan elnök vezette társaság gondjaira bízza!

Bosnjak Goran barátom, akkor meg se álljak a Tiszáig! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

A jobb csőbe itt egy gyöngygolyó, a balba pedig sörét! A hajtásba befelé nem lőjük a disznót, csak, ha mögöttünk van! Az elállók éppen így kell eljárjanak! Fácán és a mezei nyúl mellett pedig lőhető a réce, a vadlúd és a szalonka! Mindenki megértette?!

Feláll a hajtósor Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

…Szente László valamikor vadgazdaságot tanított nekem Szegeden. Nagybátyja erdőmérnök volt és mesélte nekem, hogy akkor szerette meg a szakmát, amikor kisgyerekként a biciklivázon vitte magával. Úgy járták az erdőket. Akkoriban szokás volt, hogy az öv szélén volt egy gyöngygolyó is. Ha úgy adódott és bizony sokszor úgy is adódott. Nekem az osztályban elsőként lehetett fegyverem és még a kilencvenes években elvitt magával vadászni, persze a nagyokkal. No persze tegyük hozzá, ha jól viselkedtem. Volt rá sor, hogy nem vitt magával vagy nem vihettem csak a kutyámat, de ilyen a diákélet és ilyen a tanári sors is. Ettől függetlenül nagyon szerettem. Amolyan példakép volt édesapám mellett és nekem ma is az, aki, ha kellett megmutatta, hogy kell etetőt építeni vagy zsákolni. Ő mesélte egy alkalommal, hogy valamikor a ’60-as években Bugacon lőttek egy farkast. Hogy az volt-e akkor – kérdeztem? Nem sokszor kérdeztem vissza, de olyankor elhallgatott és lehajtva a fejét a szemüvege felett nézett ki. Azt hiszem, ezt nem kell magyarázni ma sem, hogy mit is jelentett. Egy másik bugaci vadászaton történt, hogy az utolsó töltényemet is ellőttem. Azt. Zseniális lövés volt és odahívott magához. Na, akkor most vittél magaddal utoljára gyöngygolyót fácánvadászatra?! Megértetted?! Meg tanár úr! Aki velem jár vadászni tudja, hogy „annak” a helyére egy citromsárga töltényhez hasonlító bicskát szoktam tenni. Azt bizony tanár úr emlékére hordom magammal és a bugaci vadászat miatt…

A hajtásból legelőször az őzek ugrottak ki Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Az a lényeg Péter, hogy csak kifelé lődd a disznót! Szalonkák jönnek. Antennányi csőrükkel egyszerűen nem is tudom elképzelni, hogyan lehet így és ennyire manőverezni, de bizony lehet. Attila egyiket a másik után lövi, de szépen esik nyúl is. Fácán nekem laposan jön, de itt is, ott is esik. Senki nem vár és ha a kutya éppen nincs ott, azonnal ugrik érte mindenki, mint nálunk a régi szép időkben! Mint annak idején az erdészetiben és közben ragyogóan áll a hajtás! Olyan vonalat tartunk a nyílt vágásokon, de a sűrűben is, hogy az iskolapéldája a hajtásoknak és a fegyelmezett lövéseknek. Na igen, ez már valami! Zoló bácsi, ha itt lenne velem, bizonyosan rágyújtana egy szál cigarettára, egyik lábáról rátámaszkodna a másikra és megjegyezné: „Na, ezek fiúk se ma kezdték a szakmát!”. Bizony úgy látom én is…

Áll a hajtás! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Egyes lövések!

A különleges magyarkanizsai erdőhajtás Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Egy angol szetter kerül elénk-elénk. Nagyon kell figyelni, mert messzebbről hirtelen a mezei nyúlhoz hasonlít. A többieknek is ez a véleménye, de ők bátrabbak. Én óvatosabb vagyok, nekem a ritkán látott kutyára nehezen áll rá a szemem. Vendégségben egyébként sem ismeri az ember a hajtást, úgy, ahogy otthon. Nem tudja, hol jár a róka, merre szokott felröppeni a fácán vagy éppen a szalonka. Hol van egy résnyi átjáró. Életbe lép a régi, a szakmai regula. Az erdészeti sokáig elkíséri az embert. Olyan ez, mint a vallás. Kapjuk. Aztán az végi kíséri az ember életét. Az öreg erdészek mesélték, hogy végig kitart az alma mater mellettünk. Amit akkor nem hittünk, de úgy tűnik, hogy a régi öregeknek ebben is igaza lesz.

Jóbarátok Magyarkanizsán Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

No és ragyogó lövések! Pazar távolra kiengedett kakasok, ajándékba is kerül karácsonyra és szégyenkezni itt nem akar senki! Elfogyott? Nem baj, itt van két patron! Lőjed! Köszönöm, akkor én meg viszem a nyulad! Látom, már nem tudod felkötni! Így ment ez egész nap Magyarkanizsán. Barátok és a legszebb az volt, amikor két nyelven beszélgettek a vadászok, miközben nekem meg gazdagodott a szerb szókincsem: stoji – állj, počinje – indul, polako – lassan!

Pontos, fegyelmezett a hajtás Magyarkanizsán Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

A nyiladékon kifelé baktatunk. A rámpán a balszárny már fent van és a töltés tetején az autók felé igyekszik. Bácskában járunk! Itt olyan sík a táj, hogy sok tíz kilométerre ellátni. Aki ügyes volt, már felszántotta a földjét, de nincs elkésve még senki. A lényeg, hogy legyen megforgatva a föld, mert ezek a földek nem viselik el a forgatás nélküli művelést. Lazítani idén nem kellett, mert itt is olyan szárazság volt, hogy 70-80 centiméter mély repedések voltak a földben, ha volt is eketalp, azt összetörte az aszály. A lazítás árát most megspórolta nekünk az Jóisten, de sajnos az aratást is. Lógatja mindenki az orrát, hiszen az évszázados aszály a Vajdaságot, Szerbiát sem kímélte…

11 kilométert mentünk a magyarkanizsai erdőhajtáson Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

De a fű kizöldült, a távolban egy-egy vetés még sorjázik, de vannak már szépen bokrosodott gabonák is. Jöhet most már a tél, Péter – mondja Bognár Rudolf! Jó földeken gazdálkodunk és szépen mutatja magát az őz is. Több rudli is kint fekszik a napon. Éves szinten 50 bakot ejtenek el Magyarkanizsán, amelyből 12-14 rendre érmes is. A fácán és a mezei nyúl mellett azonban a változatos mezőgazdasági kultúráik miatt, a környékben az egyik legjobb fürjes terület is. Persze, majd a nyáron, Péter, akkor az igazi! – ugratnak, de hát még azt a szegény Sarnyai Csabát! Kellett neki ilyenkor meglőni az első vaddisznóját! – teszi hozzá egy mély hangú vadász.

A magyarkanizsai vadászok Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

A vadászházba be kellett hozni a vaddisznót és már az édesapjának is megpárásodott a szeme, mikor előkerültek a pálcák. Egész bíróság alakult és az ügyész már sorolta is:

Avatás nélkül nem mehetett el az új vadász Magyarkanizsáról Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

„Sarnyai Csaba magyarkanizsai vadász, a társaság tagja, ifjú vadász egy várományos nagy reménységű négyéves kant lőtt ki, amellyel családokat szakított el és egy ígéretes kant veszített el a társaság! Tagként tudhatta, milyen felelőssége van akkor, mikor elsütötte a fegyverét!”