Vadászat
A magyarkanizsai erdőhajtás – GALÉRIÁVAL
Éppen csak átléptem a magyar-szerb határt, Röszke „kettőnél”, ahogy itt szoktuk mondani, délen, a határmentén. Szerbia felé elegendő egy személyi igazolvány és most gyalog jöttem. A határig kihoztak és látom, a túl oldalt már integetnek a barátok! Bosnjak Goran pontos, mint mindig! Úgy látom, hogy unokaöccse is vele van, Fazekas Rudolf. Éppen az ellentétem, sose beszél! Még pár perc és belépésre jelentkezem Szerbiában, most nyitják az államhatárt.
- Merre megy?
A kishatárnál. Valaha az Ázsiából az Európba érkező teljes forgalmat itt bonyolították le Fotó: dr. Szlágyi Bay Péter
- Magyarkanizsára! A magyarkanizsai erdőhajtásra igyekszem, ott várnak a Goránék! Mutatok a parkolóba és a szerb határőr kinéz! Elmosolyodik és hozzáteszi: akkor jó, akkor minden rendben van! Várjuk vissza! Este jön? Ha minden jól megy, – felelem!
Forrás: Frommer Fegyverbolt, Budapest. https://frommerfegyverbolt.hu/
A határátkelőn az ingázókat jól ismerik, hiszen Szeged és Szabadka karnyújtásnyira fekszik egymástól. A két országot a határ és a schengeni zóna választja el egymástól. Könnyebb lenne az élete a határ mellett élőknek, ha a kishatárok nyitva lennének Tiszaszigetnél, itt Röszke és Horgos között és Ásotthalomnál. A nemzetközi határátkelő meg képes lenne akár tíz sávon is fogadni az Ázsiát Európával összekötő legforgalmasabb határátkelőn a forgalmat – erről beszél mindenki, míg ott várakozok. Egyébként ide, Röszkére ritkán, de érkeznek kamionok a Közel-Keletről, de van, hogy Közép-Ázsiából is vámoltatnak. Igazán különleges nemzetközi határátkelőnk, ilyen nemzetközi határátkelő másik csak Záhonyban van, miközben a Liszt Ferenc nemzetközi reptér talán az egyik különlegesebb és legösszetettebb feladatokat látja el a növényegészségügytől kezdve a rendészeti feladatokig bezáróan.
Gyülekező Magyarkanizsa alatt, a Tisza partján Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
Mikor átérünk Goránnal és Rudolffal, a szomszédban, Horgos is ébredezik. Aztán a Tisza mellénk kanyarodik és egy rövid ideig keletnek tart az út. Végig szembe süt a nap és aranyban úszik a nagy folyó: a Tisza. Mindenkinek kedves, határon innen és határon túl is. Odamegyünk majd le, mutatnak a gátoldalba! A város ébredezik. Kedves utcák, igazi polgári hangulat, talán Csongrádhoz hasonlít, de annál kicsivel kisebb. Épületei, utcái, hangulatosak, barátságosak a helyiek s ha mikor magyarul szólalok meg, innen is, onnan is tekintetek fordulnak felém. Ne goram serbski! – mondom, mire érkezik a válasz: Nem baj, majd mi beszélünk akkor magyarul!
Balról Kovács Szilveszter vadászmester, középen Nićiforović Dušan a vadásztársaság elnöke Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
Ilyen a Vajdaság és újvidéki vadászbarátom szavai jutnak eszembe, aki mindig azt mondja nekem: Ne feledd, a vadászat összeköt!
Vendéglátóm és barátom, Goran Magyarkanizsán rendőr. Civilben van, de mindenki köszön neki a városban. 32 éve rendőr. Mindenkit ismer, mindenki ismeri. Az elnök már ott áll a vadászok között, mutat előre és Nićiforović Dušan azonnal üdvözöl, majd a vadászmester lép mellénk: Kovács Szilveszter vagyok! – szorítja meg a kezem! Igen kedvesen fogadnak! Ezt bizonyosan megérzi az ember! A jogászok, az ügyvédek, a bírók a jobb oldalon állnak, mutatják be a szerbiai kollégákat. Rögtön le is igazolnak, hol, mikor végeztem? Mit tanultam? Mi a specializációm?
Vadászbarátok Magyarkanizsán. Jobbról vendéglátóm Bosnjak Goran Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
Bognár Rudolf is megérkezett, ha már Gorán nem ment meg, ő megteszi és kiment a bíróság karmai közül. Igen, ő a másik vendéglátóm! Otthon érzem magam, mert egyik oldalamon a rendőrség, ahol szegről végről végül is felnőttem, hiszen voltunk egy páran, akik iskola után, a napközi helyett, ott voltunk. Szőke Péter, a Szegedi Rendőrkapitányság parancsnoka úgy tartotta, a szülő is nyugodtabb, ha tudja, hogy hol van a gyerek és szerinte a rendőrség is igen alkalmas megőrző volt. Azért ott jól kellett viselkedni mindannyiunknak. Rudi agrármérnök és egy helyi cég vezérigazgatója. Lesz mit megbeszélni vele is, mert, azért a mezőgazdaság éppen olyan fontos nekem, mint jog. Sőt, még lehet keverni is. A szerbiai jogász kollégák a magyar jogi karok mindegyikét ismerik. Ez azért jól esik, én meg hallottam a belgrádi erdőmérnöki karról, ami egy magas, szikár kanizsai erdésznek okoz örömöt. Egy van Szerbiában – mondja, bizony nálunk is.
Balszélen Bognár Rudolf barátunk. Pontos, mint mindig Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
Sok idő azonban nincs, mert mindenki itt van és indulunk, fel a magyarkanizsai terület határáig. A terület szélétől fogunk ideáig felhajtani. Persze előbb megállunk, mert az útra már nem hajtunk rá. 32-en jöttünk össze az ünnepi erdőhajtásra, amely több szempontból is ünnep, hiszen a három csoport, amelyre szétoszlik a csapat, most ezen a közös erdőhajtáson szokott együtt vadászni, amelyet évente csak egyszer rendeznek. Másrészt, a vadászat előtti napokban erősítették meg a társaságot, hogy a mintegy 7000 hektáros terület felügyeletét továbbiakban is a Nićiforović Dušan elnök vezette társaság gondjaira bízza!
Indulás Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
Az elnök, a vadászmester és a társaság jogász, ügyvéd és bíró tagjai is bólogatnak. Voltak, akik most tudták meg és voltak, akik már hallották, de mégiscsak így jó, így lehet örülni, amikor mindenki itt van. Persze látni kellett volna, mit is jelentett ez a tagságnak, mit is jelentett ez az elnöknek, a vadászmesternek s látszott az is, kik voltak, akik ebben összefogtak, együtt dolgoztak. Mégiscsak egy ilyen nagy tagság az igazi, így lehet előre menni, összefogni s például egy ilyen nagy, közel 11 kilométeres hajtást megszervezni: önerőből! Maguknak. Ez a valami. Régi idők jóízű vadászatai, hát még léteztek?
A vadászterület déli határáig traktoroztunk Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
Egy ügyes kis traktor után egy pótkocsit kötöttek, amit kifejezetten kirándulásra terveztek. Aki Szerbiába jár vadászni, az sokszor sok praktikus dolgot felfedez, én most itt például ezzel a kiránduló pótkocsival voltam így. Mikor aztán elindultunk, Goran meséli, hogy ez azért van így, mert túrákat szervez a gépész, aki máskülönben Sarnyai Csaba és a társaság új tagja.
Már napokkal ezelőtt tisztáztuk, hogy a hajtásban szeretnék menni, úgy is öltöztem. szóval egyáltalán nem akartam elálló lenni. Akkor Péter, irány Attila után! Ki egészen a Tisza partig. Csaba lesz melletted!
Bosnjak Goran barátom, akkor meg se álljak a Tiszáig! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
A jobb csőbe itt egy gyöngygolyó, a balba pedig sörét! A hajtásba befelé nem lőjük a disznót, csak, ha mögöttünk van! Az elállók éppen így kell eljárjanak! Fácán és a mezei nyúl mellett pedig lőhető a réce, a vadlúd és a szalonka! Mindenki megértette?!
Csaba lőtte talán a Tisza történetében a legnagyobb vaddisznót, amely 259 kilogrammos volt. Lesznek bent és vannak is disznók, mutatja a rengeteg friss túrást és dörzsölést. Kicsit aggódom, hogy miként is lesz ez a vadászat, de régi tanárom jutott eszembe…
Feláll a hajtósor Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
…Szente László valamikor vadgazdaságot tanított nekem Szegeden. Nagybátyja erdőmérnök volt és mesélte nekem, hogy akkor szerette meg a szakmát, amikor kisgyerekként a biciklivázon vitte magával. Úgy járták az erdőket. Akkoriban szokás volt, hogy az öv szélén volt egy gyöngygolyó is. Ha úgy adódott és bizony sokszor úgy is adódott. Nekem az osztályban elsőként lehetett fegyverem és még a kilencvenes években elvitt magával vadászni, persze a nagyokkal. No persze tegyük hozzá, ha jól viselkedtem. Volt rá sor, hogy nem vitt magával vagy nem vihettem csak a kutyámat, de ilyen a diákélet és ilyen a tanári sors is. Ettől függetlenül nagyon szerettem. Amolyan példakép volt édesapám mellett és nekem ma is az, aki, ha kellett megmutatta, hogy kell etetőt építeni vagy zsákolni. Ő mesélte egy alkalommal, hogy valamikor a ’60-as években Bugacon lőttek egy farkast. Hogy az volt-e akkor – kérdeztem? Nem sokszor kérdeztem vissza, de olyankor elhallgatott és lehajtva a fejét a szemüvege felett nézett ki. Azt hiszem, ezt nem kell magyarázni ma sem, hogy mit is jelentett. Egy másik bugaci vadászaton történt, hogy az utolsó töltényemet is ellőttem. Azt. Zseniális lövés volt és odahívott magához. Na, akkor most vittél magaddal utoljára gyöngygolyót fácánvadászatra?! Megértetted?! Meg tanár úr! Aki velem jár vadászni tudja, hogy „annak” a helyére egy citromsárga töltényhez hasonlító bicskát szoktam tenni. Azt bizony tanár úr emlékére hordom magammal és a bugaci vadászat miatt…
A hajtásból legelőször az őzek ugrottak ki Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
Az a lényeg Péter, hogy csak kifelé lődd a disznót! Szalonkák jönnek. Antennányi csőrükkel egyszerűen nem is tudom elképzelni, hogyan lehet így és ennyire manőverezni, de bizony lehet. Attila egyiket a másik után lövi, de szépen esik nyúl is. Fácán nekem laposan jön, de itt is, ott is esik. Senki nem vár és ha a kutya éppen nincs ott, azonnal ugrik érte mindenki, mint nálunk a régi szép időkben! Mint annak idején az erdészetiben és közben ragyogóan áll a hajtás! Olyan vonalat tartunk a nyílt vágásokon, de a sűrűben is, hogy az iskolapéldája a hajtásoknak és a fegyelmezett lövéseknek. Na igen, ez már valami! Zoló bácsi, ha itt lenne velem, bizonyosan rágyújtana egy szál cigarettára, egyik lábáról rátámaszkodna a másikra és megjegyezné: „Na, ezek fiúk se ma kezdték a szakmát!”. Bizony úgy látom én is…
Aztán egyszer csak megmozdul az erdő! Arra, fel! Ki a gátnak, ott mennek! Hallik ide, aztán emerről hallom, hogy na még, hogy ezek se a Tiszának fordultak és már hallatszódnak is a lövések. Dirr! Durr!
Áll a hajtás! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
Egyes lövések!
Bizonyosan disznók! Most már bizonyosan azok! Mindenki arrafelé néz, persze nem látunk semmit. Messze is vannak, sűrű is van, de a szót így hamarabb meghalljuk!
- Egy fekszik! Sebzés nincs!
Mindenki örül, mégiscsak nagy szó és áll a hajtás. Áll, csak egy-egy kutya keveredik elénk, de azok is csak a hajtás vonalát futják be. A konda meglépett. Innen lefelé, már nem lesz disznó és itt is, ott is cserélik a töltényt. Ürítem én is Goran Merkeljét, aztán csere! Azaz igazság, hogy örülök, hogy nem itt mentek és, hogy az előbb a nyulamat egy lövésre terítékre hoztam ..
Egy barátom egyszer azt mondta, hogy ők horgászni szoktak lejárni a Tisztára. No mi Magyarkanizsán a mezei nyúl miatt. Mellettem Bognár Rudolf! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
Még most is fájlalom a képem, mert kaptam olyan pofont a puskától, hogy még a bal arcom is fáj. Talán Szente tanár úr küldte! Ki tudja? Avatni akkor már nem kell ugye? Nem, azon már túl vagyunk…és csak dörzsölöm a képem! Ez meg fog látszódni!
Az erdő itt éppen ugyanolyan, mint feljebb, csak a határ választja el a két társaságot, a két országot, miközben a Tisza csendesen hömpölyög el alattunk. Az itt élő népeket nemcsak a vadászat, hanem a folyó is összeköti. Áll a hajtás és összegyűlünk páran. Szép terítékek, tiszai ladikok, vadászatok és horgászatok jönnek szembe és megannyi vadászbarátság. Így megy ez itt a Tisza mentén, aztán: a hajtás indul!
A különleges magyarkanizsai erdőhajtás Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
Egy angol szetter kerül elénk-elénk. Nagyon kell figyelni, mert messzebbről hirtelen a mezei nyúlhoz hasonlít. A többieknek is ez a véleménye, de ők bátrabbak. Én óvatosabb vagyok, nekem a ritkán látott kutyára nehezen áll rá a szemem. Vendégségben egyébként sem ismeri az ember a hajtást, úgy, ahogy otthon. Nem tudja, hol jár a róka, merre szokott felröppeni a fácán vagy éppen a szalonka. Hol van egy résnyi átjáró. Életbe lép a régi, a szakmai regula. Az erdészeti sokáig elkíséri az embert. Olyan ez, mint a vallás. Kapjuk. Aztán az végi kíséri az ember életét. Az öreg erdészek mesélték, hogy végig kitart az alma mater mellettünk. Amit akkor nem hittünk, de úgy tűnik, hogy a régi öregeknek ebben is igaza lesz.
Megerősíthetem és ha le szabad írni, ha nem, azt is tudjuk, hogy ki az, aki közénk való és ki az, aki soha, de soha nem lesz az. Három évig ugyanis nem is vehettünk kézbe puskát, csak hajthattunk s ha egyikőnk, másikónk esetleg megfoghatta, míg egy-egy tanárunk elővett valamit a táskájából, körbevettünk utána. Mesélj! S igen, Szente tanár úr össze merte csukatni a puskát, ha úgy hozta a sor… de ahhoz, hogy ezt megtegye, mindenek felett nemcsak vadgazda volt, tanár, hanem úri ember is. Amolyan igazi elnök. Itt most régi idők, régi szokásai bukkannak fel, élő hagyományt őriznek. Egy hangos vagy egy rossz szó a másikra, mások előtt, annyi nem hangzik el.
Jóbarátok Magyarkanizsán Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
No és ragyogó lövések! Pazar távolra kiengedett kakasok, ajándékba is kerül karácsonyra és szégyenkezni itt nem akar senki! Elfogyott? Nem baj, itt van két patron! Lőjed! Köszönöm, akkor én meg viszem a nyulad! Látom, már nem tudod felkötni! Így ment ez egész nap Magyarkanizsán. Barátok és a legszebb az volt, amikor két nyelven beszélgettek a vadászok, miközben nekem meg gazdagodott a szerb szókincsem: stoji – állj, počinje – indul, polako – lassan!
Persze nem aggódom, ha valamit nem értek, mindig van, aki lefordítja nekem magyarra. Egyébként itt mindenki tud magyarul lép mellém Goran, aki a hajtás végére három nyulat is elejtett. Nem hisszük. Nem? Nem! Nevetünk a barátunkon és a hátizsákból előkerül a három nyúl! És a kifli hol van? Hol lenne? Megettem, mert nem fért bele a zsákmány!
Pontos, fegyelmezett a hajtás Magyarkanizsán Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
A nyiladékon kifelé baktatunk. A rámpán a balszárny már fent van és a töltés tetején az autók felé igyekszik. Bácskában járunk! Itt olyan sík a táj, hogy sok tíz kilométerre ellátni. Aki ügyes volt, már felszántotta a földjét, de nincs elkésve még senki. A lényeg, hogy legyen megforgatva a föld, mert ezek a földek nem viselik el a forgatás nélküli művelést. Lazítani idén nem kellett, mert itt is olyan szárazság volt, hogy 70-80 centiméter mély repedések voltak a földben, ha volt is eketalp, azt összetörte az aszály. A lazítás árát most megspórolta nekünk az Jóisten, de sajnos az aratást is. Lógatja mindenki az orrát, hiszen az évszázados aszály a Vajdaságot, Szerbiát sem kímélte…
11 kilométert mentünk a magyarkanizsai erdőhajtáson Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
De a fű kizöldült, a távolban egy-egy vetés még sorjázik, de vannak már szépen bokrosodott gabonák is. Jöhet most már a tél, Péter – mondja Bognár Rudolf! Jó földeken gazdálkodunk és szépen mutatja magát az őz is. Több rudli is kint fekszik a napon. Éves szinten 50 bakot ejtenek el Magyarkanizsán, amelyből 12-14 rendre érmes is. A fácán és a mezei nyúl mellett azonban a változatos mezőgazdasági kultúráik miatt, a környékben az egyik legjobb fürjes terület is. Persze, majd a nyáron, Péter, akkor az igazi! – ugratnak, de hát még azt a szegény Sarnyai Csabát! Kellett neki ilyenkor meglőni az első vaddisznóját! – teszi hozzá egy mély hangú vadász.
A magyarkanizsai vadászok Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
A vadászházba be kellett hozni a vaddisznót és már az édesapjának is megpárásodott a szeme, mikor előkerültek a pálcák. Egész bíróság alakult és az ügyész már sorolta is:
Avatás nélkül nem mehetett el az új vadász Magyarkanizsáról Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
„Sarnyai Csaba magyarkanizsai vadász, a társaság tagja, ifjú vadász egy várományos nagy reménységű négyéves kant lőtt ki, amellyel családokat szakított el és egy ígéretes kant veszített el a társaság! Tagként tudhatta, milyen felelőssége van akkor, mikor elsütötte a fegyverét!”
Birkapörkölttel zártuk a napot Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
A védelem kontrázott: „Tisztelt bíró úr! Az ügyész úr álláspontja eredetileg rossz, teljesen rossz irányból közelíti meg az esetet, hiszen ez a kan támadott! Támadott és Sarnyai Csaba az életét kockáztatva mentette az emberéletet, vadásztársait és a kutyákat a nagy veszedelemtől! Ugyanis bátran megközelítette és egyetlen egy pontos lövéssel ejtette el. Felkészültsége miatt kitüntetni kellene, nem pedig büntetni!”
Igazi vajdasági ízek, savanyúságok Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
Pro, kontra és nevetés, csak az új vadászuk izzadt, hogy mi lesz ennek a vége, mikorra is abban maradtak, hogy az elnökön kívül egy-két jó barát és az édesapja is elverheti. Persze nem is lett abból nagy bántalmazás, sőt még egy tálca sör is a terítékre került, amelyet a társaság nagy boldogan elfogadott.
A vadászházhoz végül a vaddisznó is bekerült Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter
A nap végén birkapörkölt, igazi vajdasági ízek, savanyúságok, régi és új vadászbarátok, megannyi történet búcsúztatott Magyarkanizsáról, Szegedtől igazán csak egy bakugrásnyira. Fürdőjét, Tisza partját és a várost jó szívvel ajánlom és különösen az augusztusi fürjezést, amiben jóbarátom, Bosnjak Goran tud a legtöbbet segíteni!
Írta és fényképezte: Dr. Szilágyi Bay Péter
Őzbakvadászat és fürjezés Magyarkanizsán! Térképes nézett itt!
Kapcsolat magyar és szerb nyelven:
Bosnjak Gorán
Telefon: +381 69 5929011
Facebookon és messengeren itt érhetjük el!
Vadászat
Visszanéző (2026): Zubogyi vadászat
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
Garabuczi Zoltán, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a Putnoki járásban, Zubogyban vadászott. Élményeiről beszámolt lapunkank:
Desszantos kiképzés Zubogyban, a régi új barátommal, amikor mán csak a géppuska kellett vóna!
Február 23. A tátrai kirándulás után következő kis történetem most itt folytatódik. A Cserehát dombjai előttem, a szörnyű, komor tél utánam. A Valentin-nap elmúlt, de szívemben mélyen őrzöm, a legmélyebben, ahogyan férfi érezhet. Na, de oda se neki, mert hát lassan közeleg a szerelmes tavasz, tele bájjal, kacifántos fordulatokkal. Ez már a tűzló éve, ami robog és elsöpör mindent, vagy lezár, vagy belsőleg a legmélyebben átalakít, de csak azt, ami hiteles. Így az én szerelmemet is. Mondjuk, ha rajtam múlt volna, ez a kacifántos tűzló úgy járt volna, mint a csépai lókupéc lova, a Sanyi, ami az útkaparó porában megdöglött.
Fotó: Garabuczi Zoltán – Agro Jager News
Régóta terveztük Szulej komámmal. Megígértem, és ha olykor nem is vagyok a legjobb barát, tudom, a lelke mélyén tudja, hogy hányadán állunk, mint két hisztis tesó. Mindketten makacsok, bolondok a magunk módján, néha kerék, néha talp, de azért a fröccsszezonra, egy jó irsai hosszúlépésre csak-csak megemeljük poharunkat, és nagyokat nevetve énekeljük Zorán kólóját. Hát a kocsiba pakolva meg is csörrent a szisszentésre váró jóféle balatoni irsai üvege. Mert hát, ha nem is azonnal, beváltom az ígéretem, ami nem más volt, mint egy közös vadászat, igazi fiús program. Igen, Pici, program. Csak neked. :-)))
A komám mán lázban volt teljesen, ahogy jómagam is. A három napra egy akkora málhazsák ruhát rakott oda, hogy az egy igazi desszantos kiképzésre is elegendő lett volna, de erre hamarosan visszatérek. Hozott mindent, az antalkék kabáttól kezdve a bundazokniig, a téli hótaposótól az aksis lámpán át: kis kés, nagy tőr, volt ott minden. Tán még a lelences gyerek is abban a nagy, hatalmas zsákban volt, amit amikor megemeltem, hirtelen még kaka-pisi egybe lett fél perc alatt.
Elindultunk, szecsó a kézben, alibi csoki a kocsiban, Szulej a navigátor, és mán röffent is a kis csühös, fullszervós Volvo újabb útjára, egyenest a Bükk és a Zemplén lankái közé, be a csodálatos Cserehát lába elé, ahová azóta B. komám is költözött. Így hát gyanús, hogy a folytatásnak sem lesz híja. Na, de mindent a maga idejében.
Szóval gurultunk, a Waze beélesítve, de valami furi volt, amikor Szulej felkiáltott a Kilenclyukú hídnál, a Hortobágyon:
– Naaa, Lákrávell, itt is jártam, ni mán, a hortobágyi nagy gulyahíd!
Én még tromfoltam is neki:
– Naa, Szulikám, látod, látod, hova hoztalak! Sightseeing in Hortobágy, majd viszünk hűtőmágnest.
Viszont valami gyanús lett. Amikor ősszel Dzsonival jöttünk, se híd, se marhák, se puszta nem volt, de ez akkor tudatosult bennem igazán, amikor Tiszalúcnál, a kompátkelőnél kötöttünk ki.
– Te, Szuli, ugye nem kapcsoltad ki a kompot a Waze-en?
– Háát, neem, de az autópályát igen. De mondtam én, hogy a Mappel jöjjünk. Sz@r ez a Waze.
– Na, ez fantasztikus – dörmögtem magamban.
Így hát nem volt mit tenni, Imrével romantikusan átkeltünk a Tiszán, szebbnél szebb kompszelfiket készítve az utókornak, mert hát, ha mán, csak adjuk meg a módját ennek a kacifántos, trendi divatnak, ha 11 méteres víz van alattunk.
Kompról le, útra fel. A szecsók is elfogytak, éhesek is lettünk a nagy emberi pánikban, de nem baj, oda se neki, sóvárogva folytattuk utunkat a szeretett cél felé. És láss csodát: Zemplén vármegye! Hejjh, de megörültünk, ki is szúrtuk az első dombokat, melyek sziluettjei nem messze voltak már Zubogytól.
Átrobogva Miskolc avasi lakótelepén, kis idő múlva elénk tárult a csoda, a fenséges, univerzumi békét sugalló Cserehát. Képe most merőben mást mutatott. Az idei tél más volt, mint az előzőek. Rekkenő mínuszok, tomboló szelek – no, nem Szulej gatyájában –, bebizonyították, hogy néha még csak-csak kifoghat az ember egy igazi téli, havas disznóhajtást, egy fagyos, dermedtre hűlt lesvadászatot, egy ropogó havon topogós éjszakai utánkeresést, a remetekanok fehér hótakarón kirajzolódó sziluettjét, az erdei cserkelés közben a nyakunkba hulló hódara bizsergető, hirtelen élénkké tevő érzését is.
Fotó: Garabuczi Zoltán – Agro Jager News
De Felsőnagycsécset elhagyva ekkor hirtelen Szulej mutogatására lettem figyelmes:
– Ni mán, mennyi tehén van ott az erdő tövin.
– Hjajjh, te főtehenész, ezek nem tehenek!
– Hát akkor mik?
– Pontosan azok, amiért jöttünk: a magyar erdők legnemesebb vadjai, a kárpáti gímszarvasok, vagyis Cervus elaphus.
– Szervusz, nem szervusz, pikk-pukk, oszt be a bográcsba.
– Na, menj a p..csába, te ragadozó vadember!
Mondanom sem kell, erre már hangosan, szakadva nevetve pillantottuk meg Ragály település tábláját.
– Nagycsecs, vagy Nagycsécs, Ragály… hát hova hoztál engem, te fiú?
Mondanom sem kell, itt már visítva vertem a kormányt a röhögéstől, így érkeztünk meg Zubogyba. Arra a csodás helyre, ahol a kalandjaink tovább folytatódnak. Nem is olyan soká, mert már délután kettő is lehetett, amikor a szállást elfoglaltuk. Nagyot is nézett a komám, amikor betekertem a kormányt a panzió udvarára. Tetszett neki nagyon: a szép külső, az igényes felszerelés, a mindig tiszta szobák, no és Erzsike és Pali vendégszeretete, ami hét határon párját ritkítja. Egyszerűen elmondhatatlan.
Fotó: Garabuczi Zoltán – Agro Jager News
Ugyanúgy, mint a szomszéd faluban lévő falatozó, a Laci pecsenyéző. Ízes, magyaros kaják, kétliteres Bartell és a Mátyás keserű. És a nemzet aranya, a nélkülözhetetlen alibi csoki, aminek szó szerint fellegvára volt az objektum. Érkezésünk után degeszre is tömtük magunkat finomabbnál finomabb fogásokkal. A méret is jó volt, az ízvilág is párját ritkította, ezért nem féltünk repetázni. Aztán pedig jóllakott óvodás módjára cammogtunk vissza a kocsihoz, ami sebesen repített vissza minket szállásunk meleget és kényelmet adó birodalmába. Mint a sőre marhák az akolban, úgy pihegtünk az ágyainkon.
Itt a történet este, vadászat után folytatódott, Szulej komám nem kicsi izgalmára, akit összekeverve, enyhén alvós állapotomban majdnem összekevertem szeretett kedvesemmel, aminek a következménye egy hangos moraj, a semmiből a fejemre lecsapó párna, valamint Imre morgó hangja lett, amely álomba szenderített:
– Na, nekem itt nem fogsz latin lávörködni, nem Galuska vagyok, üljél meg, oszt aludjál, te dög, mer nekem itt nem lesz hónap se, vadászat se, Lörci-hörpi, me olyat rád teszek, hogy hat kőműves nem szedi le rólad.
Na, de mi is okozta félálombeli támadásomat komám ellen? Hát nem más, mint a késő délutáni cserkelésünk, melyhez most kanyarodok vissza.
Délután 5-re volt megbeszélve kísérőnkkel az indulás. Be is fordult a Ford az udvarra, motorja egyenletes ketyegése tudatta velünk, hogy szedelőzködjünk, mert akció lesz. Ekkor benyílt a panzió ajtaja, és láss csodát, ki állt ott: Dani, akinek nagyon megörültem. Tudtam, ha ő jön, egy biztos: kalandban nem lesz hiány. Az őszi utóbőgésben olyan, de olyan vadászélményeket kaptam tőle Dzsonival, amit élek, nem fogok elfelejteni.
Mehet a cucc a platóra, a puska a hátsó ülésre, és hajrá. El is nyeltek minket a Fehér-kő dombjai. Dani elmondta a haditervet, majd tarvadcsapatok keresésére indultunk. Az egyik fő bőgőhelytől nem messze olyan tarvadcsapatot pillantottunk meg, hogy tátva maradt a szánk. Elkezdtem számolni: 10, 20, 40, 60…
– 83 – szólalt meg Dani. – Na, ebből nem csemegézünk. Egy szarvasszem is éles, itt meg van 166 egyszerre.
Egy ideig még a kereső objektívjén keresztül vizslattuk őket, aztán csendesen tovább gurultunk, nehogy megzavarjuk a gigászi tarvadcsapatot. A szemben lévő domboldal felé vettük az utunkat.
– Itt kiszállunk. Töltsd be a puskát, apuskám, és gyalog megyünk tovább.
Ekkor kezdődött el az a része a küldetésnek, ami szerény művem címét ihlette. Több kilométer erőltetett menet dombon fel, dombon le, vízmosásba be, cserkelőúton át, dombon le, dombon fel. A komámmal az út felén összenéztünk, mivel Dani jó hegyi kísérő módjára úgy szedte a lábát, hogy elérjük a kiszemelt tehénrudlit, hogy szerintem az erdei gerillaharcosok is megirigyelték volna a tempót. Ekkor Szulej megszólalt, mán vártam:
– Hallod, hé, lassítsá mán kicsit, mer mán olyan emlékem van, mint amikor a katonaságba, a Dübörgőn vittem a géppuskát.
– Ohh, ezen segíthetünk – szólt Dani. – Ha szeretsz nosztalgiázni, akkor holnap reggel hozok neked egy vascsövet, azt majd a válladra lökheted, úgy meglesz a feeling.
Hát mondanom sem kell, ettől a mondattól hempergősre röhögtük magunkat mind a hárman. Majd tartottunk egy kis pihenőt, kifújtuk magunkat, aztán Dani megszólalt:
– Nooh, milyen a desszantos kiképzés, mehetünk tovább?
– Mi az hogy! – válaszolta Szulej.
De férfiasan bevallva, szerintem mindkettőnknek inkább lett volna kedve egy lesen csücsülni, mint ezt a kanosszajárást csinálni terep kettőben. Láss csodát, imáink meghallgatásra kerültek: egy leshez érkeztünk. A haditerv megvolt, honnan hova kellene várnunk a vadat, ami sajnos fényváltásig nem érkezett meg, így hát hazaindultunk.
Fotó: Garabuczi Zoltán – Agro Jager News
Este annak rendje és módja szerint meg is érkeztünk a helyi vendéglátós helyiségbe, ahol legurítottunk egy jó savanyú hosszúlépést kedvcsinálónak. A helyi jó arcok meg is találtak minket egyből, megjegyezvén, mi biztos jó kemények vagyunk, ha tél utóján is fröccsöt iszunk vacsora előtt. De hát az ilyen szófia beszédre mit sem adván vettünk inkább egy szerencseputtót, amíg a dürümünk elkészült. Vacsoránk után ittunk még egy búcsúfröccsöt, és hazaballagtunk.
Az esti folytatást és Imre inzultálását meg már elmeséltem. A nagy esti dünnyögés után nyugovóra tértünk, mert reggel 6.30-kor már Dani kopogtatott az ajtón, hogy hajrá, mehet a második felvonás. Nem is sejtettem még ekkor, hogy Diana ilyen kegyes lesz hozzánk, hogy két tarvadat is sikerült terítékre hozni.
De hát a duplázás néha máshol is összejön, nem csak az ..gyban. Szóval csapjunk is bele egyből a közepébe, mert hát a segítségünkre küldött Ford úgy kapaszkodott fel a domboldalon, mintha muszáj lett volna. Hacsak az égiek közbe nem szóltak volna, mert közbeszóltak a felázott gyepen, és úgy csapta keresztbe a seggit, mint Gina Lollobrigida. De nem adtuk fel: ami nem megy egyből, megy utána. El is értük a fantasztikus panorámát adó dombtetőt.
Most cserkelni indultunk. Hjajjh, de jó, igazi erdei vadászat, nincs is ehhez fogható. A mezítelen erdő, a korhadó, nedves fák és az avarillat, az emberderéknyi tölgyek cseres illata. De most egy levél sincs, nincs takarás, nincs kefesűrű aljnövényzet. Lassan haladunk előre, fel egyenest a szemközti tetőre.
– Naa, ez, ez a tempó az igazi – szólalt meg komám.
Mire Dani kontrázott:
– Még most húzunk bele, főgéppuskás.
Így teltek a lépések egyre csak, egyre csak beljebb a Cserehát mesés cseresében. Aztán hirtelen megállt.
– Halkan legyetek, ott vannak. Érzem őket, az illatukat.
– Hát én bár már a bográcsban érezném az illatukat – válaszolt Szulej, egyre csak pirosodó arccal.
Mert hát nekünk, alföldi legényeknek azért csak volt olyan pulzusunk, mintha egy Kamagrát toltunk volna, mán nem is tudom, hova. A szemünk úgy dülledt, na jó, kimondom ismét: mint a régi desszantos katonai kiképzésen, a Dübörgőn.
Megálltunk. Amikor rendbe szedtük a pulzusunkat, meg is pillantottuk a tehénrudlit. 1-2-3 borjú, egy ünő és két tehén volt a dombtetőn. Ferdén a tavalyi makkokat fitették, és a jövések vitamintól duzzadó rügyeit, háncsát csipegették. Lassan haladtak előre. Ekkor Imre egy fa mellé ereszkedett, és bár vállán most nem volt géppuska, de mégis úgy olvadt bele a fába, mint Rambo.
Dani már vette is a lőbotot, és hallgattuk a forgatókönyvet, hogy amikor a fák között a ferdéből egyenes lesz, akkor a kezem már a schnellen legyen, mert folyamatosan mozognak, de ott lesz az a lélegzetnyi idő, az a rövid pillanat, amikor tudni fogom, hogy itt az idő a tiszta lövéshez.
Lassan haladtak, pont úgy, ahogyan én tettem Mauserem a lőbotra. Ekkor egy ágacska rövid, de annál hangosabb csendje törte meg a csendet. Lépés közben nem figyeltem, és a válasz erre hat pár szarvasszem szuggesztíven, mélyen figyelő tekintete volt.
Fotó: Garabuczi Zoltán – Agro Jager News
Itt nem volt idő tapogatni, nézegetni. Az első villás fa közül kivillanó testen pihent az optikám szálkeresztje. Tudtam, hogy az egyik kisebb, satnyább borjú lesz, mert a két tehén a csapat legvégén haladt, de nem bántam. Az ilyenek sose tudnának életerős, kormos testű bikáknak világot adni, csak a kis, vékonyka, borzos testű, örök közepes ivadékok látnák meg a napvilágot, ami a vadgazdának és a genetikának sem kedvez. Farkasokról most nem beszélek, de a mi dolgunk az ilyen egyedek kivétele az állományból.
Ekkor dördült el a kölyökágyú. Mélyen, hosszan szólt a völgyben, hangjára varjak repültek fel a környező fákról. Az erdő csendes lett, az elmúlás csendes, néma zaja volt a levegőben. Nem szenvedett, a 9,3-as titán tette, amire tervezték.
Fotó: Garabuczi Zoltán – Agro Jager News
A csendet Szulej komám hangja törte meg:
– Óhh, Lákrávell, mekkora tehén, ebből egy üst hús lesz! Jajj, a lába, óhh, hagymával a májaaa, mán resztelem, mán dísztelem, hjajjh, de nagyot eszünk este, komám!
– Kisebb lesz, Szulej, de lesz benne anyag, ne aggódj.
– Garabuczi Zoltán! Gratulálok a szép, tiszta, kimért lövéshez – szólalt meg ekkor kísérőnk.
Majd elindultunk elejtett borjúnk felé.
– Jól döntöttél, gyenge és kisebb, mint a többi.
Kértem néhány percet a fotók elkészülte után, hogy megéljem a pillanatot. Szeretem mélyen a szívembe zárni, elraktározni az erdei élményeimet, mert nemcsak vadűzés, hanem erdőzúgás is. De több erdőzúgás. Nem volt trófeás vad, mégis rőtet kapott, és én is az elejtésért. Majd Imre nyugalmára a máj is a helyére került.
– Mi a terved, Zoli? – kérdezte Dani.
Majd összenéztünk, és mély hangon szóltam csendesen:
– Van még a napban…
Autóba ültünk, és továbbindultunk. A szemközti oldal, a Fehér-kő volt a cél. Ismertem a helyet, az egyik őszi fő bőgőhely, sok-sok mérges hangú daliával. Mennydörgésszerű, öblös hangjuk, a terjengő bikaszag, a szerelem érzése még mindig itt van szívemben. Mélyen, mint a hiány. A bikák kedvesüket kereső hiányának érzése. Akkor sem volt ott. Most sincs. De az érzés bennem lüktet, mélyen, de már nem mérgesen, nem bántva, hanem csendesen, már csak inkább a távolból figyelve, de egyre magabiztosabban, stabilabban várva rá.
Meg is érkeztünk oda, ahol a nyáron Dani egy cserkészutat vágott a kefesűrű kökényesbe, mert tudtuk, az út végi domb alján ott lesznek a tarvadak, mint az óramű. A kérdés csak az volt, vajon mennyi és milyen korúak. Mert volt három csapat is, amely sűrűn látogatta az erdei tisztás alján lévő sózót és a zsenge, lassan sarjadó fűvű legelőt.
Fotó: Garabuczi Zoltán – Agro Jager News
Szulej a kocsiban maradt, és távolról figyelte az eseményeket távcsövön keresztül, mert itt a közelség miatt három ember már sok lett volna. Ekkor pillantottam meg: öt borjú.
„Áhh, komám” – gondoltam magamban –, „huncut a sors, csak azt akarja, hogy ismét elhozzalak, mert ebből most nem lesz tehén, még ha a csillagokat is imádkozom le az égről.”
Fotó: Garabuczi Zoltán – Agro Jager News
Szabad kezet kaptam. Nagyjából mind forma-forma volt. Most egy sántikálósat szemeltem ki, mert a többi négy olyan szép volt, mint egy festmény. Így meghúztam az elsütőt. A nagy mag útjára indult, és mély becsapódás jelezte a találatot. Dani rám nézett, és megszólalt:
– Garabuczi Zoltán! Megint! Te csak duplázni jársz Zubogyba?
Nevettem, és megköszöntem a csodás cserkelést. Szuper volt. Majd megint egyedül maradtam, amíg elment az autóért. Csodás percek voltak. Felderengtek az ősz színei, élményei, a bikák, a tehéncsapatok, az őszi táj, és most újra itt, ugyanazon a helyen. S bár a táj rideg és kopasz, de a fák mégis melegséget hordoznak, akárcsak a szívem.
Történetem most zárom, mert az esti resztelt máj még azóta is büfög, annyira hagymásra sikeredett, de egyszer tudom, letisztul minden, és újra találkozunk a festői szépségű csereháti cseres alján. Mert a történet ma megszakadt, de közel sincs még vége. Túl régi, túl mély ahhoz, hogy abbamaradjon.
Írta és fényképezte: Garabuczi Zoltán
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Baranya vármegyei versenyző sikere az Eszéken megrendezett koronglövő U-18 Európa Bajnokságon
Eszéken rendezték meg az U18-as koronglövő Európa-bajnokságot
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
Olimpiai Skeet szakágban a magyar válogatott tagjaként versenyzett az idei évben országos bajnoki címet is megszerző 17 éves Fekete Zalán, akinek ez volt első nemzetközi versenye.
Fotó: OMVK
A tehetséges baranyai fiatal derekasan helyt állt az erős mezőnyben, legeredményesebb magyarként a 15. helyen végzett az egyéni versenyszámában.
A négy napos verseny során csapatversenyben harmadmagával a bronzéremig jutott, úgy, hogy a dobogó harmadik fokáért folytatott küzdelemben Zalán „arany találatával” sikerült 6-4-re legyőzni Csehország csapatát.
Fotó: OMVK
A kiváló sportlövő édesapja mellett már gyerekkorától járta az ormánsági erdőket, 2025-ben tette le a vadászvizsgát, jelenleg már ifjúsági vadászként erősíti a baranyai vadászok közösségét. A koronglövő tudását az Ormánsági Erdész-Vadász-Lövész Egyesület által működtetett Körcsönye-pusztai lőtéren fejleszti.
Részvételét az Európa Bajnokságon az OMVK Baranya vármegyei Területi Szervezete is támogatta, kiváló eredményéhez ezúton is gratulálunk és sok sikert kívánunk a folytatáshoz!
Forrás: Horváth Csaba titkár – OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Hivatásos vadászok szakmai versenye Fejér vármegyében
Soponyán rendezték meg a Fejér vármegyei hivatásos vadászok szakmai versenyét
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
Fejér vármegyében a hivatásos vadászok szakmai versenye 2026. június 2-án, Soponyán került megrendezésre.
Fotó: Molnár Gabriella – OMVK
Az idei megmérettetés jelentős érdeklődés mellett, kiváló hangulatban zajlott. A verseny reggelén Haas Béla hivatásos vadász alelnök és Weidinger István titkár köszöntötte a megjelenteket. Az eligazítást követő feladatsor lövészettel kezdődött, majd tesztírás, végül egyéb sokrétű, gyakorlati feladat (kürtszignálok felismerése, fás és lágyszárú növényismeret, vadászkutyák felismerése, vadkárismeret, vadbetegségek ismerete és egyéb rendészeti ismeretek, valamint összetett felismerési szám (vadfaj, korcsoport, elejthetőség, becsült távolság) várta a versenyzőket. A részeredmények összesítését követően Weidinger István titkár úr értékelte a versenyt, kiosztotta a díjakat, gratulált valamennyi részvevőnek, megköszönte a szervezési munkát.
A Fejér vármegyei hivatásos vadász verseny győztese NYÁRI ZOLTÁN, így ő képviselheti vármegyénket a 2026. július 8-9-én, Nyírségben megrendezésre kerülő országos versenyen. A résztvevők között értékes vadászati lehetőségek kerültek kiosztásra. A VADEX Zrt. által felajánlott fődíj boldog tulajdonosa Horváth Bálint🦌
🏆 Első alkalommal került megrendezésre, hagyományteremtő céllal a Fejér Vármegye legjobb Sportvadásza verseny. A 2026. év legjobb Sportvadásza címet TÓTH PÉTER érdemelte ki.
Mindenkinek köszönjük a részvételt és gratulálunk a kiváló teljesítményhez.
Forrás: Weidinger István – OMVK
Fotók: Molnár Gabriella
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Visszanéző (2026): Zubogyi vadászat
Baranya vármegyei versenyző sikere az Eszéken megrendezett koronglövő U-18 Európa Bajnokságon
Hivatásos vadászok szakmai versenye Fejér vármegyében
Állattetemet találtak az egyik medencében, átmenetileg bezárták a tatabányai uszodát
Halálos barnamedve-támadások Európában
Megnyitotta kapuit kecskeméti ifjúsági központunk
Ragadozó madarakkal kapcsolatos természetkárosítás
Inváziós faj vagy őshonos faj?
Halálos balesetet okoztak a kiszökött lovak
Élete első nyestjét ejtette el vadkárelhárító vadászaton
Nem volt elejtési jogosultsága
Lőttek az elvárásnak
Lemondott dr. Semjén Zsolt, a Védegylet elnöke
Rekord pontyok a Pilismaróti öbölből
Új kutyajóléti szabályok: ezt kell tudniuk a vadászoknak
Dr. Bárándy Péter a Védegylet új elnöke
Min változtat a hangtompító?
Vadat és halat is lopott egy orvvadász
Itt a Vadászkamara négyéves feladatterve!
