Vadászat
Aranysakált hoztak terítékre Baranyajenő határában – VIDEÓVAL
Baranya megye északi részén, Baranyajenőtől alig pár kilométerre,Czimmer Szabolcs egyéni vadászaton vett részt. Mivel az elmúlt hetekben jelentős mennyiségű csapadék hullott, késő délután gyalog indult el vadászni. Vaddisznót szeretett volna elejteni.

Fotó: Czimmer Szabolcs – Agro Jager News
A helyi vadász kiválóan ismeri a területet , és jól tudta azt is, hogy merről fognak kiváltani a vaddisznók. Decemberben nagyon rövidek a nappalok, hirtelen besötétedett. Ennek ellenére bízott a szerencséjében. A kereső hőkamerájával folyamatosan figyelte a baranyai határt. Amennyire tudott, csendben cserkelt, időnként megállt, figyelt. Előtte egy kisebb lucernatábla, domb terült el, attól nem messze, egy erdő határolta a mezőgazdasági táblát.

Forrás: Frommer Fegyverbolt, Budapest. https://frommerfegyverbolt.hu/
Ekkor hirtelen hét hőforrást pillantott meg, amelyek gyorsan mozogtak. Ekkor még nem tudta, hogy pontosan mit is lát: vaddisznókat, vagy valami mást ? Nem sok ideje volt ezen gondolkoznia, mert eléjük akart kerülni. Úgy számolta, hogy bőven lesz erre ideje a nagy távolság miatt. Eltelt egy kis idő, újra belenézett a kereső hőkamerájába. A “vaddisznók” túl gyorsan, túl közel kerültek hozzá, nem erre a sebességre számított…
Az egyedek egymással kergetőztek, szinte futottak. Olyan érzése támadt a vadásznak, mintha pontosan tudnák azt, hogy hova tartanak. Ekkor elbizonytalanodott, talán nem is vaddisznókat lát maga előtt, hanem egy hatalmas aranysakálfalkát??

Fotó: Czimmer Szabolcs – Agro Jager News
Nem akart hinni a szemének. Ez szinte lehetetlen – mesélte lapunknak. Amikor 200 méteren belül kerültek a sakálok, a hirtelen a falka elkezdett vonyítani. Pontosan abba az irányba tartottak, ahol Szabolcs előzetesen várta a “vaddisznókat”
Minden feltétel optimális volt a sakálállomány gyérítéséhez. Még arra is volt ideje a gyakorlott vaddisznóvadásznak, hogy a lőbotra felhelyezze a 30-06-os fegyverét, kibiztosítsa, elővegye az egércincogó sípját és megfújja azt. Ekkor a sakálok egy pillanatra megálltak. Két egyed lemaradt, valahogy ösztönösen megérezhették a veszélyt, vagy oldalirányból közelíthettek. Ez az idő elég volt ahhoz, hogy a falkáról még egy felvételt is készítsen, majd türelmesen várt. Megtámasztotta a fegyverét. A falka megállt, újból elindult. Ez körülbelül háromszor-négyszer ismétlődött meg. Amikor már nagyon közel kerültek hozzá, felkapcsolta a fegyverlámpáját. Ugyanebben a másodpercben a tisztáson öt egyedből három azonnal elugrott. Kettő megállt, a fény felé néztek. Célzott és eldördült a fegyver. Az első rálövés nem sikerült. A második egyed azonban tétovázott, mitévő legyen. Körülbelül 60 méterre lehetett a vadásztól, a lövés ellenére egy-két másodpercre helyben maradt. Ekkor eldördült másodjára is a fegyver. A második rálövést követően hallatszódott a becsapódás összetéveszthetetlen hangja. Az aranysakál azonnal tűzben rogyott. Annak ellenére, hogy azonnal újra töltött, újabb lövést már nem tudott, nem akart tenni. A sakálok szinte minden irányban egyszerre azonnal szétrebbentek. Amilyen gyorsan felbukkant a falka, szinte másodpercek alatt olyan gyorsan el is tűntek. A határ elcsendesett, az élmények és az adrenalin azonban nem múlt egy könnyen. Czimmer Szabolcs birtokba vette a vadat. Bár vaddisznót szeretett volna elejteni, óriási volt az öröm. Terítékre hozta élete második aranysakálját egy falkából, alig 60 méterre, úgy, hogy még meg is örökítette az eseményeket.
Czimmer Szabolcs ezidáig főleg vaddisznókra vadászott. Közismert, hogy az aranysakál állománya Baranya megyében jelentős. Megpillantani viszont még itt sem egyszerű feladat. Szabolcs annak ellenére hogy gyakorlott vadász, csak nagyon ritkán látott nádi farkast. A mostani egyed megközelítőleg 10 kilogramm tömegű lehetett.

Fotó: Czimmer Szabolcs – Agro Jager News
Korábban, amikor a vadászteületen járt, szinte csak magányos egyedeket látott és örökített meg. – összegezte tapasztalatait Czimmer Szabolcs baranya megyei vadász.
Írta: Dr. Szilágyi Gergely
Fényképek és a videók forrása: Czimmer Szabolcs

***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu
Vadászat
Új tanulmány: a fenntartható vadgazdálkodás csökkentheti a földhasználatra nehezedő nyomást
Egy friss amerikai tanulmány szerint a fenntartható vadgazdálkodásból származó vadhús nemcsak értékes, természetes fehérjeforrás, hanem hozzájárulhat a mezőgazdasági területekre nehezedő nyomás csökkentéséhez is. A kutatás arra mutat rá, hogy az elejtett vad húsa részben olyan élelmiszerforrást jelent, amelynek előállítása hagyományos állattartással jóval nagyobb földterületet igényelne.
Az élőhelyek elvesztése, amelyet elsősorban a földhasználat megváltozása okoz, továbbra is a biológiai sokféleséget fenyegető egyik legnagyobb veszély. Ahogy világszerte nő az élelmiszer iránti kereslet, a fenntartható vadgazdálkodás hozzájárulhat ahhoz, hogy mérséklődjön az újabb mezőgazdasági területek kialakítására irányuló nyomás.

Fotó: FACE
Egy friss, Egyesült Államokban készült tanulmány szerint a 2024–2025-ös vadászati idényben elejtett vadon élő patások és elvadult sertések olyan mennyiségű húst biztosítottak, amelynek előállításához házi szarvasmarha-tartással évente megközelítőleg 6700–10 000 négyzetkilométernyi földterületre lenne szükség.
Bár a vadhús nem válthatja ki a hagyományos mezőgazdaságot, a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a fenntartható vadgazdálkodás és a vadhús élelmiszerként történő hasznosítása hozzájárulhat a földhasználati nyomás csökkentéséhez, támogathatja az élőhelyek megőrzését, és alacsony környezeti terhelésű fehérjeforrást jelenthet.
A vadon élő állatokból származó élelmiszerek rendszerének beépítése a természetvédelmi és földhasználati politikákba ezért további előnyökkel járhat mind a biológiai sokféleség, mind a társadalom számára.
Bár a tanulmány az Egyesült Államokra összpontosít, a módszertan európai környezetben történő alkalmazása valószínűleg hasonló következtetésekre vezetne. Európában ugyanis a vadgazdálkodás szintén jelentős mennyiségű vadhúst biztosít a lakosság számára, ahogyan azt például a FACE patás vadfajok hasznosításáról szóló jelentése is bemutatja.
Tanulmány hivatkozása: https://academic.oup.com/bioscience/advance-article/doi/10.1093/biosci/biag084/8707932
Forrás: FACE
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Tudomány
Amerikai aszály
Prof. Dr. Csányi Sándor egyetemi tanár (MATE) az amerikai aszály vadon élő nagyvadfajokra gyakorolt hatásairól írt elemzést:
Prof. Dr. Csányi Sándor egyetemi tanár, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékének vezetője az amerikai aszály vadon élő nagyvadfajokra gyakorolt hatásairól írt elemzést:

A nyugati nagyvadak mindig is képesek voltak túlélni a zord körülményeket. Az amerikai Nyugaton azonban az aszály egyre hevesebbé válik, hosszabb ideig tart, és gyorsabban változtatja meg a tájat, mint ahogyan ahhoz sok faj alkalmazkodni tudna.
A vapitik, az öszvérszarvasok, a villásszarvú antilopok és más vadon élő állatok esetében az aszály hatása messze túlmutat a víz elérhetőségén. Megváltoztatja a vándorlási szokásokat, rontja a táplálék minőségét, növeli a stresszt, sőt akár a szaporodásra és a túlélési arányokra is hatással lehet.
A kutatók jelenleg azt vizsgálják, hogyan reagálnak ezek az állatok, amikor a számukra létfontosságú területek kiszáradni kezdenek.
GPS-nyakörvek, nyomkövető technológia és élőhely-megfigyelés segítségével a vadbiológusok egyre pontosabb képet kapnak arról, hogy a hosszan tartó aszály valójában milyen hatással van a vadon élő állatokra. Sok területen az állatok kénytelenek egyre messzebb vándorolni élelem és víz után, miközben a magasabb hőmérséklettel és a romló élőhelyi körülményekkel is meg kell küzdeniük.
Ez a többletstressz nem elhanyagolható.
Amikor az aszály csökkenti az egészséges növényzet mennyiségét, az állatok több energiát használnak fel az erőforrások keresése során. A gidák és a borjak nehezebben maradnak életben. A csapatok egészségi állapota romolhat. Ugyanakkor nő a tűzvészveszély, ami még tovább szűkíti a már amúgy is korlátozott élőhelyeket.
Ráadásul az aszály ritkán fordul elő önmagában.
Az amerikai Nyugat egész területén a vadon élő állatoknak az élőhelyek feldarabolódásával, a terjeszkedő beépítéssel, az úthálózatokkal, a kerítésekkel és a vándorlási folyosókra nehezedő egyre nagyobb nyomással is meg kell küzdeniük. Az aszály mindezt még tovább súlyosbítja.
Éppen ezért a vadvédelmi erőfeszítések a puszta területvédelem helyett egyre inkább az ellenálló képességet erősítő gazdálkodás felé fordulnak. A földgazdálkodók és a természetvédelmi szervezetek egyre nagyobb figyelmet fordítanak a vízhez való hozzáférés biztosítására, az élőhely-helyreállításra, a tűzvészek utáni helyreállításra és a vándorlási folyosók védelmére, hogy segítsék a vadon élő állatokat a változó körülményekhez való alkalmazkodásban.
A technológia is megváltoztatja a vadvédelem gyakorlati működését.
A fejlett nyomkövető rendszerek és biológiai megfigyelő eszközök ma már lehetővé teszik a kutatók számára, hogy valós időben jobban megértsék az állatok mozgását, stresszszintjét, táplálkozási viselkedését, valamint az élőhelyek szezonális használatát. Ezek az információk segítenek olyan megalapozottabb gazdálkodási döntések meghozatalában, amelyek javíthatják a csordák hosszú távú egészségét és az élőhelyek minőségét.
Az előttünk álló kihívás jelentős, de a lehetőségek is komolyak.
Az egészséges vadállományok az egészséges tájaktól függenek. A vízforrások védelme, az összekapcsolt élőhelyek fenntartása és az ellenállóbb ökoszisztémák helyreállítása jelentős szerepet fog játszani a vadvédelem jövőjében az amerikai Nyugaton és világszerte is.
A nagyvadak rendkívül alkalmazkodóképesek. Mivel azonban a szárazság egyre inkább a táj meghatározó jellemzőjévé válik, a természetvédelmi stratégiáknak ugyanolyan gyorsan kell fejlődniük, mint magának a környezetnek.
Az elemzés az alábbi tudományos cikk nyomán született meg: Drought Is Reshaping the Future of Western Big Game
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Szarvasokat figyeltek, sakált fotóztak Sármelléknél
Mészáros Dóry amatőr természetfotós Zala vármegyében, Sármellék határában figyelt meg nappal aranysakált.
Mészáros Dóry amatőr természetfotós Zala megyében, Sármellék határában gímszarvasokat fényképezett, amikor váratlanul egy aranysakál is feltűnt. Élményeiről a szerencsés fotós lapunknak számolt be:

Fotó: Mészáros Dóry – Agro Jager News
Nappal most először láttunk sakált. A szarvasokat figyeltük, környezetükben a ludak is jól érezték magukat. Ügyeltünk arra, hogy őket se riasszuk meg, mert a szarvasok is felfigyeltek volna a gágogásra.
Már hosszú percek óta fotóztuk őket, amikor a ludak hangos gágogásba kezdtek. A szarvasok felfigyeltek, de nem ránk… A mező szélén, a nádasból megjelent egy sakál. Célirányosan haladt át a mezőn, az erdő felé. Nem nézett sem jobbra, sem balra, gyors léptekkel ment a védelmet nyújtó fák irányába. Akkor állt meg néhány pillanatra, amikor egy szarvas mellé ért. Ezt is sikerült megörökíteni. 😊
Aztán a bak mellett eltűnt a sűrűben. Azt hiszem, erre igaz a mondás: jókor voltunk jó helyen – zárta beszámolóját Mészáros Dóry amatőr természetfotós.
Írta és fényképezte: Mészáros Dóry
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131






