Horváth Zoltán: Mára már bebizonyított tény, hogy a gímbikák agancselvetése időszakának elkezdődése a testi kondíció állapotának a függvénye.  Minél többet lesarcol a tél a gímbika testi energiájából, annál későbbre tolódik ki ez az időszak…

Milyen tényezők okozzák a gím téli energiaveszteségeit?
Elsősorban az időjárás okozta nehézségek, az extrém hideg hőmérsékletek, a magas hó, a tartósan fagyos téli napok száma, a befagyott vizek, a csontkeménnyé keményedett dagonyák, amik teljesen felboríthatják a gímszarvas megszokott napi életvitelét. A magas hóban való járás jelentős energiaveszteséggel párosul…ilyenkor jól megfigyelhető, hogy a gím takarékoskodik az életenergiájával, mozgása beszűkül a táplálékot biztosító területek látogatására és ha ott képes jól lakni, akkor nem megy messze, ha teheti a helyszínen meg is fekszik, kérődzésbe fog és pihen. A téli életenergia megőrzése szempontjából az egyik legfontosabb tényező a nyugodt pihenés biztosítása! Saját magam figyeltem meg, hogy extrém hideg éjszakákon ( -15 oC alatti hőmérsékleten) a gímszarvas egész éjjel talpon van, a rendelkezésre álló időt táplálékkereséssel és táplálkozással tölti el, majd csak hajnal hasadtával vonul vissza a pihenőhelyére, ahol aztán általában napsütötte domboldalak, déli és nyugati lejtőin a napfényt áteresztő ritka akácosokban vagy lábaserdők vastag avarral borított talajain készít magának fekvőhelyet.

A másik fontos tényező az életenergia és azon keresztül a kondíció megtartása érdekében a szükséges és kellő mennyiséget biztosító táplálékok bevitele. A gím a táplálkozása során egy nagyon megalkuvó vadfaj, a mocsarak, berkek, savanyú sásának és a nád mélyen eredő friss hajtásainak fogyasztásától elkezdődően a bokrok, fiatalos erdők rügyes hajtásainak, vékony kérgű fák, sarjakác, juhar, kőris, hárs, bükk, sima és duglászfenyő kérgének lehúzásán túl, télidőben szívesen látogatja a mezőgazdasági területek, lucernásait, a megerősödő, tömegtakarmányt nyújtó repcéseit, felszántatlan kukorica tarlóit és rámegy a vadászok által kialakított etető és szóróhelyeken ledepózott takarmányokra…cukorrépa, szemes és silókukoricára, amelyekből egyes vadásztársaságoknál eszméletlen mennyiségben (több vagonnyi tételben is) kihordanak a vadászterületre.

Feltétlenül meg kell említeni a manapság a gím etetésében teljesen polgárjogot nyert gyakorlatot, hogy azok a minőségi gím állományt kezelő vadgazdálkodók aki anyagilag is megtehetik, nagyon értékes beltartalmú, ásványi anyagokat is tartalmazó speciális vitaminos agancstápokat etetnek! Ezt olyan nagy mennyiségben teszik, hogy az őszi bőgést követően a tálcás és vályús etetők csordultig fel vannak töltve és bizony bőven jut az értékes takarmányból az etetők alá is….

Az etetésnek pozitív hatása van a kondíció megőrzésére és feljavítására. Az etetett gímbika legyen az kint akár a szabad (értsd kerítetlen) vadászterületen is, hetekkel hamarabb dobja el agancsait, mint az ugyanazon az élőhelyen élő, de az etetőt nem látogató bika társa.
Egy az interneten dokumentált kis kísérlet alapján bebizonyosodott, hogy egy adott szőlőhegyet látogató bikarudli esetében az „egyszemélyes” etetőtálcát csak a legerősebb, domináns szarvasbika birtokolta. Mivel a szőlőhegyi birtok tulajdonosa napközben egy étteremben dolgozott, a saláta maradékokat haza hordta és kirakta a tálcás szarvasetetőbe. Kígyó uborka, jégsaláta, nyers krumpli, sárgarépa, karalábé, káposzta, fehér gyökér, paradicsom, paprika, szőlő, kompótok, befőttek maradékai kerültek napról-napra az etető tálcára, amit a Bélának elnevezett szarvasbika esti rendszerességgel el is fogyasztott.

Mivel az etetőhely be volt kamerázva, így minden nap eseménye végigkísérhető volt. A meglepetés akkor következett be amikor január 27-én az etető tálcát végigfeküdte Béla, azon az éjszakán ottfelejtett egyik agancsszára. Nyilvánvalóvá vált, hogy a vitaminokban bővelkedő etetés jó hatással van a gímnek az általános testi kondíció megtartására, az ilyen gímbika pedig a tavaszi enyhülés első üzenetére képes azonnal agancsainak levetésével reagálni.

A harmadik tényező amit meg kell említeni az a vadászati nyomás, ami hazánkban a gímszarvasra nehezedik! Tény, hogy létszámában felfutott a magyarországi csülkös nagyvadállomány, amelynek negatív következményei nemcsak az egekbe szárnyaló vadkár költségeivel, de az ökonómiai küszöbhatáron immáron átesett nagyvadlétszám az egyre növekvő, súlyos gépjármű ütközések eseteiben is kontrollálható! Ennyi vadat nem képes ez a kis ország probléma mentesen kezelni, ezért szükségessé vált a hazai csülkös nagyvad populációk létszámának drasztikus csökkentése. Ez nem jelent mást, mint hogy háború indult a szarvas ellen is, a vadászati nyomás többszörösére növekedett a megelőző évtizedek vadászati gyakorlatához képes. Kisebbek lettek a vadászterületek, a vadászati idényben mindenhol nagyvadhajtásokat tartanak, hajtásban lövik a szarvas tarvadat, de bizony előfordult már, hogy gímbikákat is…

Vannak olyan vadászati gazdálkodó egységek ahol nem ritka, hogy az idény befejeztéig 27 hajtásnapot is tartanak. Így aztán úgy szétrúgják, az értékes gímállományainkat, mint tyúk a töreket. Szerte-széjjel száguld a gím az országunkban, hazátlanná vált a magyar gímszarvas „szerte nézett s nem lelé honját, a hazában!”
Nyilvánvaló, hogy ekkora vadászati nyomás alatt, a gím éjszakai vaddá válik, kevesebb ideje marad a táplálkozásra, a nappali állandó menekülés felemészti az éjszaka a táplálkozással bevitt pótlólagos energiákat és az egész szervezet hosszútávú energia defizitbe kerül….Ezt az állapotot maguk a vadászok idézik elő, magukra vessenek, mert mint egykori szakmai elöljáróm kifejtette „ náluk van az olló is meg a posztó is, ha elszabják, az csakis egyedül az ő hibájuk!”
Nos tehát egyértelmű, hogy a vadászat jelenlegi gyakorlata az, amely a gím esetében a téli testi kondíció megtartása ellen dolgozik, talán nem véletlen, hogy az 1986-ban terítékre hozott és 1986 és 1990 között a gímtrófea világranglista első helyét elfoglaló Karapancsai bikánk eleste óta eltelt 36 naptári esztendő alatt ( 3 szűk szarvasöltő) nem sikerült a trófea világranglista első helyének ismételten még csak a közelébe sem kerülni.

Pedig próbálkoznak ám. Jönnek hatalmas az intenzív külterületi etetés hatására megnevelt karácsonyfa méretű, új-zélandi típusú trófeák. A legújabb ilyen csoda a Mátra hegységünkből került elő. A legközelebbit a Hortobágyról várom.
Legjobban a gím agancshullajtására hatással az időjárás van. Természetesen, hogy mennyire kitett az élőhely, hegy-vagy dombvidék, ártér vagy sík és milyen szélességi körön fekszik. Magyarországon a tömeges agancshullajtás legelőször Baranyában szokott megindulni, majd Gemenc, aztán pár nap múlva követi Zala és Somogy déli része. Észak felé haladva hetekkel is később kezdődhet, mint lent Délen.
Ma már egy-egy térség előrevetített hivatalos havi hőmérséklet diagramjából jó közelítéssel képesek vagyunk megjósolni az adott vadászterületünkön a gím agancs hullajtásának kezdetét. A napi pozitív és negatív hőmérsékleti értékeket abszolút értékben összeadjuk és amikor havi szinten elérjük a nulla értéket, ahhoz a naptári naphoz még hozzászámolunk 15-17 naptári napot. Az így eredményül kapott naptári napon aztán bízvást elindulhatunk hullott gímagancsot keresni. A természet azonban sohasem csak tiszta fehér vagy fekete és nem szorítható a minden egyedre egyformán vonatkoztatható szigorú szabályok közé. Vannak nem is kevés számú kivételek…

Valóban csak a monda szintjén, de élőben találkoztam néhány olyan emberrel, akik váltig állították, hogy már Karácsony másnapján szőlőhegyük birtokán vettek fel frissen hullajtott gím agancspárt. Időben legközelebb hozzájuk az a fiatalokból álló falusi társaság volt, akik szintén a zalai szőlőhegyük luxus présházában búcsúztatták az Óévet! Nyolcan voltak…Szilveszterkor hó esett és talán nemcsak annak volt köszönhető, hogy másnak délben lefelé ereszkedve a lejtős hegyi úton a Feri hatalmasat hasalt egy az út közepére a friss hóba letett frissen hullajtott agancson. A közelebbi időpontban már én is megfigyelő voltam. Ez a dátum azért jelentős, mert már többektől, köztük hivatásos vadászoktól is hallottam erre napra időzített hullajtásokról történeteket mesélni.

Az én megfigyelésem jó régi, még abból az időből származik, amikor a tél az valójában hóval, faggyal bemutatkozó igazi tél volt. Vadászterületünk határa több kilométeren keresztül a Balaton-Nagybereki Állami Gazdaság jogutódjaként a területet 99 évre hektáronkét 10 Ft bérleti díjért bérlő Braun Holding vadászterülete mellett húzódott. A szomszéd minden évben egy vagy két alkalommal Hofjagd-ot, vagyis udvari (üzemi) vadászatot tartott. Ezek általában kétnaposak voltak, az első napon nagy terítékű fácánvadászatról a második napon pedig 50 vendégpuska körüli terelő vadászatról, vaddisznó hajtásokról szóltak. Ilyenkor aztán kifordították a berket, keresztül kasul kajtatták, kontra hajtásokkal feldúlták a nádasok békéjét és amelyik vad megúszta a golyós fegyverek állásait, az fejvesztve menekült át a mi oldalunkra…
Mivel tudtam, hogy melyik napokon vadásznak nem volt más dolgom, mint a mi oldalunkon szépen felülni egy jó helyen álló magaslesre és kiváló nagyítású távcsővel figyelni az át özönlő vad milyenségét… Hideg volt és a szél is eléggé metszően fújt, január 04-ike volt….Menekülő vaddisznók, szarvasok, nagy létszámú kitört tarvad rudlik, egyes nagy bikák és akkor hirtelen. Nagyon melegem lett. Mindösszesen a lesemtől száz méterre nagy testű, lehorgasztott fejű agancs nélküli gímbika ballag.

Nyomom a szememre a távcsövet, hiába hagy kék nyomot a szemem körül, csak azt látom amit mutat. Látszanak az agancstő hófehér stoplikként vakító csonkjai, a frissen elvetett agancsának csont alapjai… Teljesen friss elvetés, a sebre ráhúzódó bőr még nem volt képes beindulni sem. Egy hivatásos mesélte, hogy évi rendszerességgel visszajáró dán vadászcsoport érkezett januári tarvad selejtezésre… Mivel elég sokan voltak, hirtelen nem jutott mindenki mellé kísérő hivatásos vadász és az egyik régóta ismert és tapasztalt vendégvadászt egyedül ültették fel a magaslesre, lelkére kötve, hogy csak „agancs nélküli” tarvadat ejthet el…. Mindenki meglepetésére Tobias egy kiváló kondícióban lévő, agancsait frissen elhullajtott, tarfejű szarvasbikát hozott terítékre….január 04-et írtunk.
A január aztán a meglepetések hónapja, mert a hónap közepétől aztán megszaporodnak a hullott agancsokról szóló információk, amelyek alapjául az ez időszakban megtartott terelések és vaddisznóhajtások szolgálnak….A hajtók gyakran hoznak ki a meghajtott sűrűben talált friss hullajtású szárakat…

A hónap vége felé pedig már gyűjthető mennyiségben jelentkezhetnek a hullajtott agancsok. A gyűjtés szempontjából azonban az igazi hónapok a február és a március valamint a kisebbeket már csak áprilisban tudjuk szedni.
Ha valaki tisztában van a területi adottságokkal, akkor egy élőhelyen belül is képes felfedezni az időjárásnak történő kitettség változásainak jelentős következményeit. Több helyen is agancsoztam már, néha csak pár tíz kilométer távolságra voltak egymástól az általam látogatott területek, mégis a tengerszint feletti magasságból eredően nagy különbségek mutatkoztak az ott élő szarvasbika állomány agancs elvetésének kezdési idejében. Amíg egy sík, berkes területen már február 08-tól indult a mandula, addig egy közelben fekvő enyhén dombos-lankás élőhelyen csak február 18-al tört meg a jég, de egy szintén közelbe lévő 300 méter magasságú kiterjedt „hegyen” csak március 04-én jelentek meg az első földre hullott agancsok… És ez a folyamat éveken keresztül hasonlóan ismétlődött. Azért jó ezekkel a dolgokkal tisztában lenni, mert a gyűjtésre szánt időnket úgy tudjuk beosztani, hogy ahol a tapasztalat szerint a dobás későbben indul meg, ott felesleges a vadat zavaró „üresjáratokat” tenni, mert ez senkinek sem jó!

A vadászterületen talált hullajtott agancs a ma hatályos törvény szerint a területileg illetékes vadgazdálkodó tulajdonát képezi. A hullajtott agancs felvétele és az erdőből, vadászterületről történő elvitele lopásnak minősül, tettenérés esetén rendőri intézkedés történik aminek a vége bírósági eljárás. Nem tilos viszont az erdőben talált hullajtott agancs fotózása, mint bármely az erdőhöz tartozó erdei termék, fák, bokrok, élőlények fényképezése.

A törvény szabályozza a hullajtott agancs gyűjtését is, azt mondja, hogy a hullajtott agancsot gyűjteni, csak a területen illetékes vadgazdálkodási egység által írásban, személyre szólóan kiállított gyűjtési engedély birtokában lehet! Néhány helyen élnek ezzel a lehetőséggel, döntő részben a jelenlegi gyakorlat viszont azt bizonyítja, hogy ilyen engedélyeket nem állítanak ki a vadgazdálkodók. Ez alól kivétel, néhány nagy területi kiterjedésű erdő- és vadgazdálkodó, illetve privát terület lehet….

Írta és fényképezte: A vad és környezete Facebook csoport szerzője: Horváth Zoltán