Az aranysakál populációja kontinens szerte növekszik, és a terjeszkedés valamint a gyors állománynövekedés mindenhol vadgazdálkodási, természetvédelmi és állattenyésztési kérdéseket, problémákat, illetve sok esetben konfliktusokat generál. A fajjal foglalkozó kutatók négyévente találkoznak, hogy megosszák egymással tapasztalataikat. Az első ilyen konferenciára Szerbiában (2014), a másodikra Görögországban (2018) került sor, a harmadikat pedig 2022 novemberének első hetében szerveztük meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetében. A konferencián húsz országból 76 kutató vett részt, és összesen ötven tudományos dolgozat keretében mutatták a legújabb eredményeket. A konferenciát November 2-án Prof. Dr. Gyuricza Csaba, az egyetem rektora és Prof. Dr. Heltai Miklós, az intézet és egyben a konferencia igazgatója nyitotta meg. A szakmai rendezvényt az Országos Magyar Vadászkamara is támogatta.

A konferencia első előadója Csányi Erika volt, „A közép-európai aranysakálok élőhelye és mozgási aktivitás” című előadásával. Kutatásában összesen 70 aranysakált jelölt meg GPS/VHF nyakörvekkel, ami által ez a vizsgálat lett a legnagyobb Európában a hasonló munkák közül. A konferencián a 70 jelölt egyedből húsz kiválasztott sakál mozgásmintázatát mutatta be. A sakálok által megtett teljes távolság évente 2072 km, ami átlagosan napi 7 km-t jelent. Más közepestestű ragadozókhoz képest a sakálok nagy mozgási aktivitással rendelkeznek, és az ivarok között nem tapasztalt eltérést. Szignifikáns különbségek voltak azonban az időszakok között, a legalacsonyabb mozgási aktivitás a szaporodási időszakban volt megfigyelhető. A mozgási aktivitás jelentősen növekszik viszont, amikor a kölyköknek táplálékra van szükségük.

Lorenzo Frangini folytatta az előadás-sorozatot, aki szintén egy rádiós jelölésen alapuló vizsgálatról számolt be. A jelölt egyedeket 36-453 nap hosszúságú időszakokban követték nyomon. Az eredmények érdekes módon azt is kimutatták, hogy az állatok elkerülik a vizes élőhelyeket. A napi tevékenységet illetően kiderült, hogy a sakálok többnyire éjszaka aktívak. Ezek az eredmények összhangban vannak a korábbi vizsgálatok eredményeivel. A tanulmány összességében újabb bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy az aranysakál élőhelyhasználata és táplálkozása generalista, és jól tudják kiaknázni úgy a természetes, mint az embertől származó forrásokat.

Giorgos Giannatos három közepes testű ragadozó (róka, borz, sakál) térbeli eloszlását, területhasználatát és napi aktivitását vizsgálta. A görögországi tanulmány megállapította, hogy mind a sakálok, mind a rókák nagy átfedést mutattak nappali aktivitásukban valamint területhasználatukban. Érdekes módon a borzok kevésbé voltak aktívak éjszaka, azonban az élőhelyhasználat tekintetében több hasonlóságot mutattak az aranysakálokkal. Korlátozott források esetén az azokért folyó verseny elkerülhetetlenül arra készteti az alárendelt fajokat, hogy viselkedésüket és nappali aktivitásukat megváltoztassák. A rókák elkerülték azokat a területeket, ahol a sakálok sűrűsége magas volt, azonban a rókák és a sakálok nappali aktivitási mintázata megegyezett. Alternatívaként a borzok csökkentették éjszakai aktivitásukat, hogy elkerüljék a sakálokkal való versengést.

Ilija Pantelić szintén rádiós jelölésen alapuló vizsgálatot mutatott be. A jelölések Belgrád közelében történtek, a sakálok a külvárosi területeket is használták. A jelölt egyedek mozgási viselkedése és területhasználata nagyfokú változékonyságot mutatott évszakonként és a szaporodásban való részvételtől függően. A kanok nagyobb távolságokat tettek meg a nőstényekhez képest (225 km vs. 84 km). Érdekesség, hogy a magyarországi vizsgálat nem mutatott ilyen jelentős eltérést az ivarok mozgásaktivitása között. A szerbiai eredmények arra is utalnak, hogy az egyed kora és a családon belül betöltött szerepe is hat a mozgás aktivitásra.

Wieslaw Bogdanowicz részletes előadást tartott a balti és kaukázusi aranysakálok genetikai összetételéről és diverzitásáról. A legváltozatosabb genetikai hátteret a Fekete-tenger és a Kaukázus térségében találták. A Kárpátok íve akadályt jelent a génáramlás számára, ezért a pannóniai egyedeket a Románia és Trákia populációitól eltérő genetikai csoportba sorolták. A tanulmány megállapította, hogy a balti régió kolonizációja három forráspopulációból történt, nevezetesen a Kaukázusból, Romániából és a Kárpát-medencéből egyaránt érkeztek egyedek ebbe a térségbe.

Lorenzo Frangini előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az utak, a gépjárműforgalom az aranysakál, mint nagy mozgásigényű faj számára különösen veszélyes. A gázolások száma csökkenthető kerítések építésével és egyéb megelőző intézkedések alkalmazásával.

Nathan Ranc előadásában bemutatta, hogy az európai élőhelyek 72%-a alkalmas a sakál megjelenésére. Azaz az elterjedésnek és az állománynövekedésnek van még potenciálja a kontinensen. A farkas terjedése megelőzte és előre jelezte a sakálét, ugyanakkor a táplálékforrások szűkössége esetén a farkas a potenciális versenytársa a sakálnak, ilyen esetben korlátozhatja annak jelenlétét.

NedaBogdanović az aranysakál szerbiai élőhelyhasználatát mutatta be, szintén rádiós jelölés alapján. A jelölt egyedek jól alkalmazkodtak a külvárosi élőhelyekhez. Élőhelyhasználatukat a víztestek, a külvárosok és a különböző fontosságú közutak határozták meg.

Pecorella Stefano egy aranysakál család életét figyelte meg kameracsapdák segítségével. Először tudta bizonyítani, hogy egy családon belül két alom közös felnevelése is lehetséges. A vizsgált családon belül előbb a domináns szuka április 4. és 9. között 8 kölyköt hozott világra, a vemhesség és az önálló odú elhagyása közötti időszak 17-22 nap volt. A két szuka az első alom felnevelésében az alomnevelés teljes időtartama alatt (49 nap) együttműködött. A második, 4 kölyökből álló alom ugyanahhoz az odúhoz kapcsolódott, amikor az addig segítő (valószínűleg az előző évi alomból származó) szuka is lefialt. Az alom születése április 29. és május 2. között történt. A kan a segítő szuka irányába mutatott fenyegető/agresszív viselkedésének megfigyelései alapján a többnejűség kizárható. A második alom ugyanakkor nem maradt életben.

Jennifer Hatlauf a következőkben az aranysakálok táplálkozásának jobb elemzéséhez szükséges korrekciós tényezők kidolgozásáról beszélt. A kutatócsoport a begyűjtött ürülékben található emészthetetlen maradványokat használta fel, és azokat a maradványok száraz tömege és a lenyelt táplálék friss tömege közötti kapcsolatot használta fel az egyes korrekciós tényezők kidolgozásához. A vizsgálat célja kettős volt. Először is meg kívánták határozni és be szerették volna mutatni a sakálspecifikus korrekciós tényezőket a különböző zsákmánykategóriákra. Másodszor pedig összehasonlították az eredményeket a korábban használt (vörös róka) korrekciós tényezőkkel és az így kapott zsákmány testtömegével. A vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy a legtöbb táplálékkategória esetében a számított korrekciós tényezőkön belül nagyfokú a variabilitás és a korábban használt vörös rókára kidolgozott korrekciós tényezőktől is eltérnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a korábbi publikációk eredményeit érdemes újraszámolni, figyelembe véve a két faj emésztése közötti eltéréseket.

Lorenzo Frangini kameracsapdával készült felvételekkel bizonyította az aranysakál sikeres őzvadászatát. Két sakál egy patak közelében támadta meg az őzet. Előbb a torkánál fogva lefojtották, majd egészen a vaddisznók későbbi érkezéséig fogyasztották is. A vaddisznó után később újra sakál, majd róka és nyest is fogyasztott a tetemből.

A táplálkozásvizsgálatok más meglepetést is tartogattak. Stefano Pesaro csoportja több esetben dokumentálta szamarak megtámadását. Annak ellenére, hogy ez ritka esemény, a dokumentált és bizonyított esetek egyértelműen megmutatják, hogy a sakál nem riad vissza a nagytestű zsákmányállatok megtámadásától. A megtámadott egyedek minden esetben 50 és 250 kilogramm közötti testtömegű kancák voltak. Az állatorvosi elemzések alapján az életben maradt állatok jó fizikai állapotot mutattak. A támadás következtében elpusztult egyedek azonban közepesen vagy súlyosan rossz kondícióban voltak, kiálló csontjaikon fekélyes sebekkel. A támadás és a fogyasztás a lágyszövetekre koncentrálódott a gát környékén.

A Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, Prof. Dr. Csányi Sándor az aranysakál hazai terjedését mutatta be az Országos Vadgazdálkodási Adattár adatbázisa alapján. Előadásának végén arra hívta fel a figyelmet, hogy a természetvédelmi kutatások egyoldalúak, és több forrást kell biztosítani a sikeresen visszatért fajok tanulmányozására Európában és a Föld más részein is. Tudomásul kell venni azt is, hogy az egyes fajok állományi, elterjedési és természetvédelmi helyzete folyamatosan változik. Az aranysakálhoz hasonlóan sikeres fajok helyzetéből legalább olyan fontos tanulságok vonhatók le, mint például a „kis populáció paradigma” vagy a „csökkenő populáció paradigma” a karizmatikus fajok esetében.

Az aranysakál és a vörös róka állományainak változásáról a Temes megyei Dobrudzsa vadászterületein és a Duna-deltában Ovidiu Constantin Banea mutatott be információkat. A romániai vadászati statisztikák szerint a rókateríték 2007-ben 22 797, míg a legutóbbi teljes évben (2021) már 35 978 egyed volt, 76 381 darabos becsült állománynagyság mellett. Ugyanebben az időszakban az aranysakál terítéke 746-ról (2007), 11 292-re nőtt, míg becsült állománya 2022 tavaszán 23 042 volt. A kollégák sikeresen dokumentálták az aranysakálok romániai megtelepedésének folyamatát. Az állományuk a vadászat ellenére is növekszik, miközben az utóbbi két évben a rókáé csökkenni kezdett. Az aranysakálra kvóta alapján vadásznak Romániában, a kvóta a becsült tavaszi állomány 60 és 98%-a között van.

IoannisGasteratos az aranysakál görögországi történelmi elterjedését mutatta be. Megjegyezte, hogy eddig ez nem történt meg. Eredményei szerint a faj már a neolitikumban is jelen volt Görögországban. A történelmi és régészeti feljegyzések alapján a szerzők a XVI-XVIII. században helyenként kifejezetten gyakori fajnak becsülték. Az 1800-as évektől az 1960-as évekig az aranysakál a nagy vadászati nyomástól függetlenül Görögország nagy részén fellelhető volt. Ebben az időszakban a többi ragadozóhoz hasonlóan kártevőként kezelték és ezért irtották, bár gereznáját és az abból készült bundákat is nagyra becsülték. Az állomány összeomlása a hatvanas évektől alkalmazott mérgezésnek volt köszönhető. A regenerálódás és újbóli állománynövekedés pedig az utóbbi 10-15 év eredménye. Theodoros Kominos adatai alapján ma már a sakál Görögországban szinte mindenhol megtalálható és becsült állománya eléri a 30 000 példányt.

Jennifer Hatlauf a sakálürülék keresésére tréningezett kutyák alkalmazását mutatta be. Az osztrák és magyar kutatók által közösen végzett vizsgálat bizonyította, hogy a kutyák betaníthatók fajazonos, azaz biztosan aranysakál ürülékek megkeresésére. Hatékonyan és nagy biztonsággal találták meg az ürülékeket, ezzel biztosítva megfelelő mintákat táplálkozásbiológiai, genetikai vagy éppen állategészségügyi vizsgálatokhoz.

Nuno Guimarăes az aranysakál szlovákiai elterjedését mutatta be. Eredményei szerint 2018 és 2021 között a teríték megháromszorozódott, míg a becsült állomány a duplájára nőtt. A legnagyobb állomány Kelet-Szlovákiában található. Az aranysakálok előfordulása egyre gyakoribb a magasabban fekvő területeken, beleértve a hótakaróval borított hegyvidéki részeket is, így elterjedési területe ma már átfed a farkaséval. A terjedő aranysakál és a szintén növekvő szürkefarkas esetében egyre jelentősebbek az ember-ragadozó konfliktusok.

Rudi Krasevec a sakál szlovéniai elterjedését elemezte és modellezte. Az aranysakál ismert élőhelyhasználati adatai alapján előbb lehatárolta azokat a területeket, ahol a faj potenciálisan előfordulhat. Majd az IPCC RCP 4.5 és 8.5 klímaváltozási forgatókönyveinek figyelembevételével azt is meghatározta, hogy ezek az élőhelyek hogyan változhatnak a következő évtizedekben, 2050-ig előretekintve. Ezeket figyelembe véve nem találtak jelentős bővülési lehetőséget. Úgy tűnik, hogy Szlovéniában elfoglalták az összes potenciális és rendelkezésre álló élőhelyet.

Alexandra Kalandarishvili a faj grúziai helyzetét mutatta be. Előzetes eredményekből az derült ki, hogy a helyi közösségek aggódnak az országban élő ragadozók és az aranysakál által okozott károk miatt is. A helyi vadgazdálkodási hatósággal szemben bizalmatlanok, és részben emiatt is jelentős az orvvadászat.

A vadgazdálkodás gyakorlata számára talán az egyik legfontosabb előadás Amit Dolev izraeli kutatóé volt. Az előadás címe is beszédes: „A túlszaporodott sakálpopulációk kontrollja: az elmélettől a gyakorlatig”. A tanulmány a faj állományszabályozásának hatékony módszereit vizsgálta az ember és a vadon élő állatok közötti konfliktusok csökkentése érdekében. Az eredmények azt mutatták, hogy bár a sakálok vadászatát hagyományosan elfogadott módszernek tekintik, az csak helyileg és rövidtávon hatékony. A populáció gyorsan visszaáll a gyérítés előtti sűrűségre. Ezzel szemben kulcsfontosságú a táplálékforrások kontrollja. A tetemek, zsigerek, egyéb állati maradványok eltávolítása az aranysakál-állomány ragadozási gyakoriságát csökkentette, míg a hegyi gazella populációja növekedésnek indult. Egyes területek bekerítése hatékonyan korlátozta a sakálok hozzáférését a potenciális, zsákmányban (ebben az esetben elsősorban háziállatban) gazdag területekhez, és csökkentette a szomszédos területeken a sakálok abszolút és relatív sűrűségét. A vizsgálat végeredménye azt sugallta, hogy a sakálpopuláció hosszútávú, sikeres kontrolljához a vadászat mellett a táplálékforrások kontrolljára és a potenciálisan veszélyeztetett házi állatok védelmére egyaránt szükség van.

Athanasios Tsiratzidis a szamoszi és kavalai repülőtereken élő aranysakál-populációk fenntartható kezeléséről számolt be. Bár a repülőgépek ritkán ütköznek aranysakálokkal, a tanulmány rámutatott a kockázatcsökkentés fontosságára. A repülésbiztonság és a fenntarthatóság elvei alapján stratégiai programot terveztek és hajtottak végre a repülésbiztonság és az aranysakálok védelme közötti konfliktus feloldására. A kerítésellenőrzés, a növényzet kiirtásával járó intenzív élőhelykezelés (búvóhelyek megszüntetése) és a sakálpopulációk monitoringja a repülőterek területén belül rendszeres tevékenységként szerepel a programban. Ez a program világújdonságnak számít, és célja, hogy nemzetközi modellé váljon a nagyemlősök fenntartható kezelése terén a repülőterek területén, egyensúlyt teremtve a repülésbiztonság és a környezeti fenntarthatóság elvei között.

NikicaŠprem horvátországi példákat mutatott az aranysakál hatékony szabályozására. A tanulmány célja az volt, hogy meghatározza a leghatékonyabb vadászati módszert, valamint az élőhelytípus és az időjárási körülmények hatását a vadászat sikerességére. A leghatékonyabb vadászati módnak a sakálok akusztikus módszerrel történő behívása, valamint a nyúlsírással vagy sérült sakál hangjával való csalogatása bizonyult. Az élőhelytípust tekintve az elejtések 71%-a volt sikeres a művelt, nem erdősített területeken. A szerzők a hőkamerás eszközökkel történő vadászat akusztikus módszerekkel való kombinációját javasolják, ez lehet a leghatékonyabb módszer az aranysakál sikeres vadászatához, és ennek következtében a sakálpopulációk sűrűségének stabilizálásához is.

TriinKaasiku az aranysakál észt tengerparti gyepeken költő madarak fészkeire gyakorolt hatását vizsgálta. A kutatók három éven keresztül figyelték meg a szárcsafészkek fennmaradását Észtország szárazföldi részének tíz különböző parti területén. A szerzők a kameracsapdák segítségével megállapították, hogy az aranysakál ugyanolyan arányban fosztotta ki a fészkeket, mint a terület mindig is jelenlévő ragadozója, a vörös róka. Ugyanakkor az összes fészekpredáció nem növekedett a területeken, mert az aranysakál megjelenésével a róka állománya csökkent.

Ninausz Nóra az aranysakáloknál kimutatható színváltozatok, elsősorban a fehér szín megjelenésének genetikai hátterét vizsgálta. A kutatócsoport feltételezése az volt, hogy a szín megjelenése a kutyákkal való esetleges hibridizációnak köszönhető. Az eredmények alátámasztották, hogy az aranysakálok és a kutyák között lehetséges a hibridizáció, és az új színváltozatok vagy hibridizációból, vagy egy lehetséges közös ősből származhatnak. Az előadáshoz kapcsolódva Nagy Tibor az aranysakál referencia genom összeállítását és annotációját mutatta be. E tanulmány eredményei felbecsülhetetlen értékűek, mivel lehetővé teszik a különböző aranysakál-populációk további vizsgálatát és a sakálfajok genetikai hátterének jobb megértését.

AleksandraPenezić előadásában bemutatta, hogy a szerbiai sakálpopulációban a szívféreg előfordulási gyakorisága 14,9%. A betegséggel igazolt sakálokat az északi síkságoktól a nyugat-szerbiai hegyvidéki régiókig találták meg, ahol a sakálok csak a közelmúltban telepedtek meg. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a szívférgesség igen elterjedt a szerbiai állományban, és a betegség háziállatokra való átterjedésének megelőzése érdekében folyamatos megfigyelésre van szükség.

AlperErtürk a kamerás csapdázást, mint a rühbetegség diagnosztizálásának és nyomon követésének eszközét tárgyalta, megjegyezve, hogy a tanulmányban hosszú távú kamerás csapdaadatokat használtak fel a rühösség előfordulásának vizsgálatára az északnyugat-törökországi vadon élő emlősök populációiban. A tanulmány egy 111 000 négyzetkilométeres területet fedett le, beleértve egy nemzeti parkot is. Összesen 256 kameracsapdát állítottak fel 2007 és 2020 között. A vizsgálatban farkas- és rókarühösséget egyértelműen bizonyítani lehetet, míg a sakál esetében egyetlen egy fénykép sem készült láthatóan beteg egyedről.

A szimpózium utolsó előadását Stefano Filacorda tartotta. A vizsgálat célja a vadon befogott aranysakálok várható élettartamának és térbeli viselkedésének összehasonlítása volt a sérült és kezelés és rehabilitáció után szabadon engedett állatokéval. A kutatócsoport hét sakálegyedet figyelt meg GPS-nyakörvvel. Három egyedet befogtak, míg négyet a rehabilitációs központban kezeltek, majd visszaengedtek a vadonba. Az átlagos mozgáskörzet egy hónap után 704 hetkár volt a befogott sakáloknál, és 368 hektár a kezelteknél. Két hónap elteltével a befogott állatok esetében a mozgáskörzet 2 071 hektár, a kezeltek esetében pedig 2 088 hektár volt.

 

A szimpózium három napja megmutatta, hogy a fajjal való sikeres és hatékony gazdálkodás alapja a folyamatosan végzett kutatásban rejlik. Az eseményen mind ökológiai, mind monitoring-, mind gazdálkodási szempontból új eredményeket, adatokat ismertünk meg. Bővültek ismereteink a faj genetikai hátterével, táplálkozásával és állategészségügyi státuszával kapcsolatban is.

A hazai vadgazdálkodás számára talán legfontosabb eredménynek az tekinthető, hogy bizonyítható: az aranysakál nagytestű zsákmányfajokra (őz és szamár) közvetlenül és sikeresen támad. A gazdálkodás, védekezés lehetősége pedig az embertől származó táplálékforrások csökkentésén vagy megvédésén és a technikai eszközöket (akusztikus hívó, hőkamera) is alkalmazó sikeres vadászaton együttesen kell, hogy alapuljon.

A konferencia angol nyelvű absztraktja és az előadások anyagai letölthetők a konferencia honlapjáról
(Kattintson!)

Forrás: OMVK