Sántáné Kormos Éva, Orbán Attila hivatásos vadász kíséretével indult Mezőcsáton, a Hubertusz Vadásztársaság területén őzbakvadászatra. Aznap délelőtt, már esett néhány őzbak a társaság területén és abban maradtak, ha az idő és minden más körülmény is úgy alakul, akkor tehetnek egy próbát április 15-én délután, hiszen elindult a 2023-as őzbakvadászati idény – mesélte az Agro Jagernek idei első őzbakvadászatát Sántáné Kormos Éva.

Sántáné Kormos Éva a Mezőcsáti hubertusz Vadásztársaság terüeltén elejetett őzbakjával. Fotó: Orbán Attila hivatásos vadász

Édesapámmal már gyerekkorom óta járok vadászni. Emlékszem, hogy két fácán és hat fogoly volt Mezőcsáton a kompetencia. Abban az időben, itt csak néhány tagunknak volt golyós puskája. Nagyvad nem volt, a vaddisznót nem ismertük és az őzet főként a külföldi vendégvadászok lőhették. Egy autentikusan apróvadas társaság volt a mienk, amit persze mindenki nagyon szeretett. Jó volt itt akkor is és most is tagnak lenni. Nem is éreztem annak igényét, hogy legyen golyós puskám, pedig 2000-ben tettem le a vadászvizsgámat. Ez csak 2022-ben változott meg, amikor vásároltam egy 243WIN kaliberű, kifejezetten őzes kalibert.

A 2023-as nyitány esővel, hideggel, széllel érkezett. Vadőrünknek, Orbán Attilának nem volt könnyű dolga, mert egyáltalán nem kedvezett az időjárás az őzbak vadászatának. A mozgás gyenge volt, délelőtt elakadtak a terepjáróval, a cserkelésekben megáztak és a sáros, mezőcsáti földek vastagon összekenték a csizmákat, bakancsokat. Jutott bőven az autókba és még a vadászházban is takarítani kellett.

A társaság szakmai vezetése úgy határozott, hogy az abnormális, rendellenes agancsállású őzbakokat igyekezzünk elejteni, hiszen most állnak be a bakok és az ígéretes, erős bakokat féltjük, nehogy eltűnjenek. Mi több, a fedett sűrűkben már esélyünk sem lenne arra, hogy az ilyen típusú agancsosokat megtaláljuk. A gyenge, rossz képességű bakok vadászatának így most jött el az ideje.

Délután csörgött a telefon. Aznap a vadászházban sokan megcsodáltuk a behozott őzbakokat és az elejtők mellett, a társaság is együtt örült, mert hiszen egy-egy abnormális őzbak, mégiscsak kuriózumnak számít. A vadőrünk felkészült és nagyon barátságos, így kifejezetten jóhangulatú a vadászház környéke – erre mindenki törekszik. Úgy gondoljuk, hogy erről szól a vadászat, a vadásztársaság, hiszen mi ebben nőttünk fel és ezt szeretnénk tovább vinni.

A társaságnál, itt Mezőcsáton, a nagyvad az őz maradt. Azért mondom így – mesél Sántáné Kormos Éva – mert a vaddisznó gyakorlatilag eltűnt és egy hasonló helyzet alakult ki, mint annak idején gyerekkoromban. Azzal a kitétellel, hogy most őzre a tagság is vadászhat. Régi hagyományainkhoz ragaszkodom. Azt gondolom, hogy ez nem is lehet másként.

A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A terület azonban egyáltalán nem kedvez az autentikus cserkelésnek, hiszen azt olyan területen lehet igazán művészi szintre emelni, ahol vannak sűrűk, fás, bokros részek és szépen ápolt, gondosan kezelt cserkelőutak. Nekünk, itt az Alföld peremén viszont marad a sár, a sűrű helyett pedig így tavaszon a nád, mert az útmenti fasorok, bokrok is lassan, lassan, de eltűnnek.

Orbán Attilával latolgattuk az esélyeinket és úgy határozott, hogy a Kerek-nád mellett teszünk egy próbát. Nagyjából a vadászatunk ezzel ott véget is ért, hiszen a szelünk is rossz volt, megközelíteni se tudtuk az őzeket.  Attila úgy döntött, hogy nem zavarjuk meg őket. Azonnal láttuk, hogy esélyünk nincs arra, hogy lőtávra belopjuk magunkat. Így hát továbbindultunk és felkerestünk egy másik őzbakot.

Tiszakeszi felé fordultunk és vadőrünk útközben elmesélte, hogy van egy nagyobb őszi káposztarepcés, ahol néhány őzzel látott egy őzbakot, amit több, mint érdemes lenne terítékre hozni. Szakmai szemmel is szükséges elejteni, de mindazonáltal egy kívánatos trófeám lehetne. Semmit nem tévedett, csak ahelyett, hogy a rudliban lett volna az őzbak, a dűlőút szélében feküdt, s mikor a suták felálltak, megint az a helyzet állt elő, mint az előbb: ha el is indulunk felé, a szelünk megint rossz lesz…

Tanácskoztunk és eközben esteledett. Úgy jöttünk ki, ha sikerül, akkor sikerül, ha nem, akkor is cserkelünk egy jót és legfeljebb én is látok néhány jó bakot. Persze vadászok vagyunk és ha így hozta Diána, akkor ma hallgat a fegyverünk. Nem is csináltam ebből problémát, mert ilyenről egy vadász nem is tehet. Aztán egyszer csak Attila visszafordult, hogy lépjünk ki, mert tenne még egy próbát. Irány a Kerek-nád!

Mezőcsáton nőttem fel. Tudtam, amikor közelítettünk, hogy mit talált ki, de keserves, hosszú, nehéz cserkelés várt ránk. Vállaltam, még úgy is, hogy innen nem lehetett látni, hogy kint lesz-e az őzbak és azt sem tudtuk, hogy a többi suta, ha meglát, mi fog történni?

Attila nem tévedett, de ahogy lenni szokott, megint nem kedvezett számunkra a lőirány. Súgta, hogy van ott egy pár szál fa. Ott! – szemközt mutatta. Ha elérnénk, akkor talán lehet némi esélyünk, de nem ígér semmit, mert mégiscsak hosszú az út. Tisztában voltam vele, hogy ketten sokkal nehezebb lesz megközelíteni. Bólintottam és Attila előre fordult: elindultunk. Hosszú percek teltek el és lélegzetvisszafojtva értük el a sávot. Szerencsére az őzek helyben maradtak, de hiába tettem lőbotra a puskát, hiába céloztam pontosan, a lövésem fölé ment.

Attila határozott volt én pedig csalódott. Természetesen hibáztattam magamat, hogy hol rontottam el? Tépelődnöm szinte felesleges volt, mert nem sebeztem és az őzbak olyan egészségesen rohant a többi sutával, hogy ez azért csak-csak megnyugtatott. De akkor megparancsolta Attila: töltsek!

2023. Mezőcsát. Hubertusz Vadásztársaság. Fotó: Orbán Attila hivatásos vadász

A lövés ellenére az őzek ugyanis felénk tartottak. Ő hátralépett és mintegy 20 méterre vágtak át előttünk, neki a Kerek-nádnak! Folyamatosan mondta Attila, hogy melyik az az őzbak, amit elejthetek. Kiadta, hogy a nád előtt meg fognak állni és csak akkor és csak is akkor lőhetek, ha sem előtte, sem mögötte nem áll másik őz és biztos vagyok benne, hogy pontos lövéssel elejtem.

Torkomban volt a szívem és azt hittem sohasem állnak meg! Nőtt és nőtt a távolság, amikor a nádszélt elérték és megálltak. Attila annyit súgott, hogy 210 méter! Céloztam és a 243-as fegyverem dörrenése után tűzben rogyott az őzbak. Már kételkedtem magamban, hogy elugrott, de Attila felém fordult: gratulálok biztos, hogy fekszik a bak!

Édesapám miatt gyerekkorom óta vadászok, a férjem is vadász. Számunkra fontos, hogy nemcsak a vadásztársaságban, hanem egész Mezőcsáton arra törekedjünk, hogy azok a fiatalok, akik vadászok szeretnének lenni, akik érdeklődnek a vadászatért, a vadgazdálkodásért, a természetvédelemért, akik társaságunk tagjaivá szeretnének válni, azok hagyománytisztelők legyenek. Bennünket is erre tanítottak, mi is ezt közvetítjük, miközben azt vesszük észre, hogy lassan minden porcikánkba beivódik. Nekünk itt Mezőcsáton erről szól a vadászat, a vadgazdálkodás és nyugodt szívvel mondom, hogy vadászmesterünkön, vadőreinken keresztül a természetvédelem is. E kettő elválaszthatatlan része egymásnak, ami régen és ma sincs másként.

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fotó: Orbán Attila hivatásos vadász, Mezőcsáti Hubertusz Vadásztársaság

*A cikk teljes tartalma, a cikkre mutató hiperhivatkozás megadásával, teljes terjedelmében, előzetes engedély nélkül is átvehető!*