Keressen minket

Vadászat

 A Kerek-nádi őzbak

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Sántáné Kormos Éva, Orbán Attila hivatásos vadász kíséretével indult Mezőcsáton, a Hubertusz Vadásztársaság területén őzbakvadászatra. Aznap délelőtt, már esett néhány őzbak a társaság területén és abban maradtak, ha az idő és minden más körülmény is úgy alakul, akkor tehetnek egy próbát április 15-én délután, hiszen elindult a 2023-as őzbakvadászati idény – mesélte az Agro Jagernek idei első őzbakvadászatát Sántáné Kormos Éva.

Sántáné Kormos Éva a Mezőcsáti hubertusz Vadásztársaság terüeltén elejetett őzbakjával. Fotó: Orbán Attila hivatásos vadász

Édesapámmal már gyerekkorom óta járok vadászni. Emlékszem, hogy két fácán és hat fogoly volt Mezőcsáton a kompetencia. Abban az időben, itt csak néhány tagunknak volt golyós puskája. Nagyvad nem volt, a vaddisznót nem ismertük és az őzet főként a külföldi vendégvadászok lőhették. Egy autentikusan apróvadas társaság volt a mienk, amit persze mindenki nagyon szeretett. Jó volt itt akkor is és most is tagnak lenni. Nem is éreztem annak igényét, hogy legyen golyós puskám, pedig 2000-ben tettem le a vadászvizsgámat. Ez csak 2022-ben változott meg, amikor vásároltam egy 243WIN kaliberű, kifejezetten őzes kalibert.

A 2023-as nyitány esővel, hideggel, széllel érkezett. Vadőrünknek, Orbán Attilának nem volt könnyű dolga, mert egyáltalán nem kedvezett az időjárás az őzbak vadászatának. A mozgás gyenge volt, délelőtt elakadtak a terepjáróval, a cserkelésekben megáztak és a sáros, mezőcsáti földek vastagon összekenték a csizmákat, bakancsokat. Jutott bőven az autókba és még a vadászházban is takarítani kellett.

A társaság szakmai vezetése úgy határozott, hogy az abnormális, rendellenes agancsállású őzbakokat igyekezzünk elejteni, hiszen most állnak be a bakok és az ígéretes, erős bakokat féltjük, nehogy eltűnjenek. Mi több, a fedett sűrűkben már esélyünk sem lenne arra, hogy az ilyen típusú agancsosokat megtaláljuk. A gyenge, rossz képességű bakok vadászatának így most jött el az ideje.

Délután csörgött a telefon. Aznap a vadászházban sokan megcsodáltuk a behozott őzbakokat és az elejtők mellett, a társaság is együtt örült, mert hiszen egy-egy abnormális őzbak, mégiscsak kuriózumnak számít. A vadőrünk felkészült és nagyon barátságos, így kifejezetten jóhangulatú a vadászház környéke – erre mindenki törekszik. Úgy gondoljuk, hogy erről szól a vadászat, a vadásztársaság, hiszen mi ebben nőttünk fel és ezt szeretnénk tovább vinni.

A társaságnál, itt Mezőcsáton, a nagyvad az őz maradt. Azért mondom így – mesél Sántáné Kormos Éva – mert a vaddisznó gyakorlatilag eltűnt és egy hasonló helyzet alakult ki, mint annak idején gyerekkoromban. Azzal a kitétellel, hogy most őzre a tagság is vadászhat. Régi hagyományainkhoz ragaszkodom. Azt gondolom, hogy ez nem is lehet másként.

A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A terület azonban egyáltalán nem kedvez az autentikus cserkelésnek, hiszen azt olyan területen lehet igazán művészi szintre emelni, ahol vannak sűrűk, fás, bokros részek és szépen ápolt, gondosan kezelt cserkelőutak. Nekünk, itt az Alföld peremén viszont marad a sár, a sűrű helyett pedig így tavaszon a nád, mert az útmenti fasorok, bokrok is lassan, lassan, de eltűnnek.

Orbán Attilával latolgattuk az esélyeinket és úgy határozott, hogy a Kerek-nád mellett teszünk egy próbát. Nagyjából a vadászatunk ezzel ott véget is ért, hiszen a szelünk is rossz volt, megközelíteni se tudtuk az őzeket.  Attila úgy döntött, hogy nem zavarjuk meg őket. Azonnal láttuk, hogy esélyünk nincs arra, hogy lőtávra belopjuk magunkat. Így hát továbbindultunk és felkerestünk egy másik őzbakot.

Tiszakeszi felé fordultunk és vadőrünk útközben elmesélte, hogy van egy nagyobb őszi káposztarepcés, ahol néhány őzzel látott egy őzbakot, amit több, mint érdemes lenne terítékre hozni. Szakmai szemmel is szükséges elejteni, de mindazonáltal egy kívánatos trófeám lehetne. Semmit nem tévedett, csak ahelyett, hogy a rudliban lett volna az őzbak, a dűlőút szélében feküdt, s mikor a suták felálltak, megint az a helyzet állt elő, mint az előbb: ha el is indulunk felé, a szelünk megint rossz lesz…

Tanácskoztunk és eközben esteledett. Úgy jöttünk ki, ha sikerül, akkor sikerül, ha nem, akkor is cserkelünk egy jót és legfeljebb én is látok néhány jó bakot. Persze vadászok vagyunk és ha így hozta Diána, akkor ma hallgat a fegyverünk. Nem is csináltam ebből problémát, mert ilyenről egy vadász nem is tehet. Aztán egyszer csak Attila visszafordult, hogy lépjünk ki, mert tenne még egy próbát. Irány a Kerek-nád!

Mezőcsáton nőttem fel. Tudtam, amikor közelítettünk, hogy mit talált ki, de keserves, hosszú, nehéz cserkelés várt ránk. Vállaltam, még úgy is, hogy innen nem lehetett látni, hogy kint lesz-e az őzbak és azt sem tudtuk, hogy a többi suta, ha meglát, mi fog történni?

Attila nem tévedett, de ahogy lenni szokott, megint nem kedvezett számunkra a lőirány. Súgta, hogy van ott egy pár szál fa. Ott! – szemközt mutatta. Ha elérnénk, akkor talán lehet némi esélyünk, de nem ígér semmit, mert mégiscsak hosszú az út. Tisztában voltam vele, hogy ketten sokkal nehezebb lesz megközelíteni. Bólintottam és Attila előre fordult: elindultunk. Hosszú percek teltek el és lélegzetvisszafojtva értük el a sávot. Szerencsére az őzek helyben maradtak, de hiába tettem lőbotra a puskát, hiába céloztam pontosan, a lövésem fölé ment.

Attila határozott volt én pedig csalódott. Természetesen hibáztattam magamat, hogy hol rontottam el? Tépelődnöm szinte felesleges volt, mert nem sebeztem és az őzbak olyan egészségesen rohant a többi sutával, hogy ez azért csak-csak megnyugtatott. De akkor megparancsolta Attila: töltsek!

2023. Mezőcsát. Hubertusz Vadásztársaság. Fotó: Orbán Attila hivatásos vadász

A lövés ellenére az őzek ugyanis felénk tartottak. Ő hátralépett és mintegy 20 méterre vágtak át előttünk, neki a Kerek-nádnak! Folyamatosan mondta Attila, hogy melyik az az őzbak, amit elejthetek. Kiadta, hogy a nád előtt meg fognak állni és csak akkor és csak is akkor lőhetek, ha sem előtte, sem mögötte nem áll másik őz és biztos vagyok benne, hogy pontos lövéssel elejtem.

Torkomban volt a szívem és azt hittem sohasem állnak meg! Nőtt és nőtt a távolság, amikor a nádszélt elérték és megálltak. Attila annyit súgott, hogy 210 méter! Céloztam és a 243-as fegyverem dörrenése után tűzben rogyott az őzbak. Már kételkedtem magamban, hogy elugrott, de Attila felém fordult: gratulálok biztos, hogy fekszik a bak!

Édesapám miatt gyerekkorom óta vadászok, a férjem is vadász. Számunkra fontos, hogy nemcsak a vadásztársaságban, hanem egész Mezőcsáton arra törekedjünk, hogy azok a fiatalok, akik vadászok szeretnének lenni, akik érdeklődnek a vadászatért, a vadgazdálkodásért, a természetvédelemért, akik társaságunk tagjaivá szeretnének válni, azok hagyománytisztelők legyenek. Bennünket is erre tanítottak, mi is ezt közvetítjük, miközben azt vesszük észre, hogy lassan minden porcikánkba beivódik. Nekünk itt Mezőcsáton erről szól a vadászat, a vadgazdálkodás és nyugodt szívvel mondom, hogy vadászmesterünkön, vadőreinken keresztül a természetvédelem is. E kettő elválaszthatatlan része egymásnak, ami régen és ma sincs másként.

 

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fotó: Orbán Attila hivatásos vadász, Mezőcsáti Hubertusz Vadásztársaság

*A cikk teljes tartalma, a cikkre mutató hiperhivatkozás megadásával, teljes terjedelmében, előzetes engedély nélkül is átvehető!*

Vadászat

KITEKINTŐ: Szerbia – Fenyvesi István Belgrádban tartott előadást

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Vadásztársaságok és a szakigazgatás számára fejlesztett vadgazdálkodási statisztikai programjával mutatkozott be Belgrádban, a Szerbiában élő Fenyvesi István. Az alapvégzettségét tekintve a programozó informatikus, de szabadidejében vadászó szakember az Agro Jager Newsnak kiemelte, hogy nagy megtiszteltetés számára, hogy a fővárosban, Szerbia legnagyobb vadászati, horgászati és hajózási kiállításán számolhatott be a fejlesztésekről.

Fenyvesi Istvánnal a nagyközönség két éve, az újvidéki könyvvásáron találkozhatott először, ahol Dejan Dzakula, a Lov i jos ponesto főszerkesztője egy standon gyűjtötte össze a tudományos szakembereket. Fenyvesi István elmondta, hogy az adatok feldolgozásának szükségességére és az eredmények statisztikai feldolgozására először a Szenttamási Vadásztársaság elnökeként figyelt fel.

Fenyvesi István Belgrádban. Fotó: Agro Jager News

1981-től informatikai mérnök és szenvedélyes vadász. A legnagyobb problémát abban látja, hogy nincs adatszinten rögzítve, egy-egy vadászterületen belül, az elejtett vad mennyisége és annak minősége. Ez egy-egy év vonatkozásában, s egy-egy terület életében nem is jelentős, de évtizedes léptékben, úgy, hogy a társaságok vezetősége, munkásai, beosztottai cserélődnek és az információ elveszik, már jelentős veszteség.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A cél tehát az, hogy modernizáljuk a napi munkát és ne csak társasági, hanem régiós, és országos viszonylatban is átlátható adatsorokat kapjunk. Ebbe a munkába csatlakozott be Ristic professzor, aki az Újvidéki Egyetem vadászati professzoraként a trófeaelbírálásról adott ki szakkönyvet Szerbiában. Fenyvesi István ehhez csatlakozva adatbázist épített és mai nyelvezettel élve, megvalósították az interdiszciplináris kutatásokat.

Konkrétan egy trófea elbírálási alapot alkottak. Az adatokat összegyűjtve, a vad elejtésének helyétől kezdve egységesen kezelik. Ezeket az adatokat a szerbiai hiteles törvényes szabályzattal összehangban kitöltik.

Belgrád: Balról Fenyvesi István barátai társaságában. Fotó: Agro Jager News

Ezek után az adatbázisba beviszik a további mérési adatokat, amely automatikusan kitölti és kiszámolja a trófeák pontjait.

Ezzel a programmal nem kell számolni. Amikor tervezik az évi vagy a tízéves stratégia tervet, a vadászatra jogosultak, akkor ebben a táblázatban azonnal látható, hogy melyik határrészekben, milyen eredményeket értek el.

Az egységesítés miatt körzetek szerint is látni lehet, hogy miként alakul az őz állománya és terítékadatai.

Ez a tervezésre kifejezetten jó hatással bír és valós adatokkal dolgoznak. Jó lehetősége a programnak, hogy fényképeket is lehet csatolni. Ma muflonra, szarvasra, vaddisznóra és őzre készítették el a programokat.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Könnyű használni, az adatok átláthatóak.

Fenyvesi István kiemelte, hogy Belgrádban különleges élménynek számított előadást tartani. Nagy megtiszteltetés, abból az aspektusból pedig különösen, hogy olyan, a vadgazdálkodásban – Szerbia szerte – elismert szakember támogatta és használja kutatásaiban a programot, mint Prof. Dr. Zoran Ristic.

Fenyvesi István előadása közben. Fotó: Agro Jager News

Szerbiában a vadászok és a lakosság is rajong a vadászatért. Sokat tesz érte a kormány, összefognak a vadászok, Vajdaságtól egészen Szerbia magashegyi vadászterületéig. A vadászok Szerbiában összetartanak és nagyon sokan ismerik egymást. Gyorsan tájékozódnak és gyorsan terjednek a hírek. Összetartó közösség, akik nemcsak vadászni szeretnek, hanem tesznek is a vadért. Ehhez a munkához lehet segítség ez a program, hogy régiós, avagy ágazati szinten is átlátható lehessen a gyakorlati munka, a gyakorlati eredmény, hiszen a hivatásos vadászok munkáit, eredményeit pontosan ellenőrizni és felügyelni kell. A gyakorlati munka irányítását a mérnökökre, a vadgazdamérnökökre kell bízni, akik meghatározzák a hosszú távú stratégiai irányokat. Ehhez a széles ismeretek mellett pontos adatsorokat kell biztosítani. Ebben a munkában lehet segítség ez a program – tájékoztatta Belgrádból az Agro Jager Newst Fenyvesi István.

Írta:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.

Tovább olvasom

Vadászat

12 tanács a vadelütések elkerülése érdekében

Print Friendly, PDF & Email

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményt adott ki a vadelütések megelőzése érdekében:

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményt adott ki a vadelütések megelőzése érdekében:

Fotó: Rendőrség

1. Lassíts❗ A megengedett legnagyobb sebesség nem azt jelenti, hogy annyival is kell haladnia. Ha lakott területen kívül 90 helyett csak 80 km/óra sebességgel mész, jóval több időd lesz reagálni egy esetlegesen hirtelen felbukkanó vadra.
2. Kapcsold be a biztonsági övet❗ Már nem lesz rá időd, mielőtt a fékre taposol.
3. Kapcsold fel a távolsági fényszórót❗ Így nagyobb területet láthatsz át. Szembejövő forgalom esetén természetesen kapcsold le a reflektort!
4. Tudj róla, hogy szembejövő forgalomnál nehezebb észrevenni a közelben lévő vadállatokat❗ A sebesség csökkentése segíthet.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

5. Tarts nagyobb követési távolságot❗ Az elöl haladó gépkocsi is ugyanúgy bármikor hirtelen fékezésre kényszerülhet.
6. Folyamatosan figyeld az út két oldalát is❗ Vezetés közben az ember hajlamos elmerengeni – különösen éjszaka egy kihalt úton.
7. Ha vadat látsz, lassíts❗ A vadállatok kiszámíthatatlanul viselkednek. Van, hogy nem mozdulnak, de az is lehet, hogy megugranak és valamelyik irányba vágtatni kezdenek.
8. Ha egy őzet vagy szarvast látottál, számíts többre is❗ Általában ezek az állatok csoportokba verődnek.
9. Dudálj, ha vadállat van az úttesten❗ A fényszóróba nézve nem biztos, hogy látják a járművet, a hangjelzés segíthet nekik, hogy tudják, merről jön a veszély. Vigyázz azonban, ha az állat nem az úton áll – lehet, hogy a hangtól megriad és pont a kocsi elé ugrik.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

10. Lakott területen belül is találkozhatunk őzekkel vagy más vadállatokkal. Általában sötétedés után jönnek elő, de gyakorlatilag bárhol és bármikor felbukkanhatnak, ezért legyél ezeken a területeken is nagyon körültekintő❗
11. Ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé, vészfékezz, adj hangjelzést, de ne rántsd félre a kormányt, még ha így el is ütöd az állatot❗ Egy út menti fának vagy a szemben közlekedő gépkocsinak csapódva sokkal súlyosabb baleset következhet be.
12. Ha elpusztult vadállatot látsz az úton, hívd a 112 segélyhívó számot❗ Ne próbáld meg lehúzni az úttestről; lehet, hogy még életben van, és egy rémült állat súlyos sérülést okozhat patáival, agancsával vagy harapásával. Az elpusztult állatot ne vidd magaddal, az lopásnak számít!

Forrás: Rendőrség
Tovább olvasom

Vadászat

Újabb rekord született Ohaton

Print Friendly, PDF & Email

Az ohati kapitális harcsák…

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Fontosak ezek a kora tavaszi napok és hetek a szürkeharcsa-horgászok életében. A késő őszi hónapok óta  fél év telt el harcsahorgászat nélkül. Nagyon sok idő ez egy szenvedélyes horgász életében – kezdte beszámolóját Zsolna Mihály, a Vác Dunakanyar Catfish Team csapat oszlopos tagja.

Fotó: Zsolna Mihály – Agro Jager News

Barátaival már hónapokkal ezelőtt elkezdték szervezni a tavaszi horgászatot, a Hajdú-Bihar vármegyében található Ohati 3-as tóra, amely Tiszafüredtől 30 kilométerre, Debrecentől alig 50 kilométerre helyezkedik el, a Hortobágy szívében. A helyi egyesület szabályaihoz alkalmazkodva, január 15-e után le is foglalták az időpontot a helyi tógazda segítségével. Zalkodi András, amiben csak tudott, segített a barátainak. Tippekkel, tanácsokkal látta el ismerőseit, akik többnapos horgászatot szerveztek.

Fotó: Zsolna Mihály – Agro Jager News

Április 11-én, kora reggel érkezett meg a baráti társaság: Pálinkás Viktor, a Váci harcsalesők csapatából, Kramlik Kázmér pedig az LKV Catfish csapatát erősítette. A hivatalos versenyeken, más- más csapatban, egymás ellen versenyeznek, barátságuk azonban megkérdőjelezhetetlen.

Csütörtök kora délelőtt foglalták el nagy reményekkel a négyes állást. Előzetesen, amire csak tudtak, mindenre felkészültek. Az Ohati 3-as tavon csalihalat fogni szinte kizárt, mert a tó bővelkedik a nagytestű harcsákban, amik szinte minden kisebb testű halat felfalnak. Időnként a helyi tógazdaságból hoznak több száz kikó keszeget, kárászt, ami alig négy-öt nap alatt el is tűnik a harcsák gyomrában.

Fotó: Zsolna Mihály – Agro Jager News

Idén a csalihalakért, Kázmér volt a felelős, aki az Ipolyból, főleg vörösszárnyú keszeggel segítette a barátait. Egy hidegfront miatt hirtelen megváltoztak a körülmények. Drasztikusan esett a légnyomás, jóval hűvösebb lett. Ez óriási sikerrel kecsegtetett, mert ilyenkor a kapitális harcsák rendkívül agresszívvé válnak, a harcsarablások száma megtöbbszöröződik. A nagyobb méretű harcsák is félreteszik az óvatosságukat, mivel hamarosan kezdődik az ívás. A szaporodás sok energiába kerül, kora tavasszal farkaséhesek a harcsák.

Bár mindhárman nagy tapasztalattal rendelkeznek, idén igazán nagy harcsákat akartak zsákmányolni.  Zsolna Mihály és Pálinkás Viktor 2021-ben a Harcsafogó Országos Bajnokságon második helyezést ért el a Váci harcsalesők csapatával.

Annak ellenére, hogy 25 éve horgászik szürkeharcsára és 15-20 esetben fogott már 190 és 196 centiméter közötti halat, két méternél nagyobb harcsát egyszer sem akasztott meg.

Fotó: Zsolna Mihály – Agro Jager News

Az első nagy halat Kramlik Kázmér fogta ki,  péntek hajnalban három óra körül, spannolós módszert alkalmazva. Az első harcsa 240 centiméter hosszúságú volt fejétől a faroktő végéig. A négy napos horgászatuk alatt ez a hal bizonyult a legnagyobbnak. A hal becsült súlya megközelítőleg 90 kilogramm lehetett. Sérülésmentesen egy ekkora halat már nagyon nehéz lemérni. Így rövid fotózás után vissza is engedték.  Evvel Kázmér megdöntötte az egyéni rekordját, amit Pálinkás Viktor 220 centiméteres harcsája követett. Vélhetően a súlya megközelítette a 70 kilogrammot. Bár már nagyon sok halat fogtak együtt,  óriási élmény volt mindhármuknak ekkora halakat fárasztani.

Fotó: Zsolna Mihály – Agro Jager News

Zsolna Mihály 2024-ben, 25 évnyi próbálkozás után kifogta az első igazán nagy harcsáját, aminek a teljes hossza elérte a 231 centimétert. A  súlyát megközelítőleg 78-83 kilogrammosra becsülték. Ezt a halat hétfő hajnalban sikerült megakasztani. Ezekre a nagy halakra Ohaton nagyon vigyázni kell, amire külön felhívja a figyelmet Zalkodi András tógazda. A halakért minden esetben csónakkal mentek. A kapitális méretű halaknál nagyon fontos a kíméletes bánásmód. A cél: a minél gyorsabb fárasztás, és fogás, amihez elengedhetetlen a jó minőségű felszerelés, ami kibírja az ekkora terhelést.

A több napos horgászat alatt számos kisebb harcsát is akasztottak. Viktornak volt egy rontott kapása is, amin valószínűleg még egy kapitális harcsa lehetett. A kapás erejéből következtettek hal méreteire, azonban a gerebenfogak sűrűjéből kicsúszott a horog.

Az eredményes napok és éjszakák után mindhárman tudták, hogy egyszer minden horgászat véget ér.  Hétfőn reggelre szinte már mindent összepakoltak, kivéve a botokat, amik az ég felé állva várták az újabb harcsákat. Reggel hatig szólt a horgászjegyük, ezért az utolsó másodperceket is kihasználták. Zsolna Mihály egyik horgászbotján, a felszín közelében felkínált karikakeszeg, amit a horgászok csak “kelj fel Jancsinak” neveznek – eddig eredménytelennek bizonyult. Pálinkás Viktor folyamatosan biztatta barátját, hogy alkalmazzon más tecnikát, de Mihály kitartott a taktikája mellett.

Fotó: Zsolna Mihály – Agro Jager News

Reggel, hat óra előtt pár perccel, a karikakeszeggel megindult egy újabb óriási kapitális harcsa. A csapat azonnal mozgásba lendült. Óriási volt a meglepetés. Akik harcsáztak már életükben, pontosan jól tudják, hogy egy ilyen kapás a horgászat legvégén, ritka, mint a fehér holló. A fárasztás során érezték, hogy egy újabb nagy hal került a horogra. A sok-sok év megtanította őket arra, hogy csak akkor örülhetnek igazán, amikor a hal már kint pislog a parton. Óriási öröm volt egy újabb kapitális harcsát a partra emelni. Közben véletlenül egy pezsgő is kinyílt, amivel megünnepelték a horgásztúrájuk legutolsó nagy halát, a parton nézelődökkel és az parton megjelenő újabb horgászokkal együtt.

Fotó: Zsolna Mihály – Agro Jager News

Így Zsolna Mihálynak sikerült kifognia két nagy harcsát alig pár óra leforgása alatt. A mostani hal pontosan 228 centiméter hosszúságú volt, amit egy gyors fénykép elkészítése után vissza is engedtek a tóba.

A kora tavaszi horgászat alatt mindhárman megdöntötték az egyéni legnagyobb harcsarekordjukat. A harcsa horgászatának 60 %- a szerencsén múlik. Ezt követi talán az egyik legfontosabb tényező: az időjárás. A harcsa kifejezetten kedveli a hidegfrontot, a legoptimálisabb időszak a harcsák horgászatára a kora tavaszi és késő őszi hónapok. Ekkor még a legokosabb, legöregebb halak is feladják a méltán híres óvatosságukat.

Fotó: Zsolna Mihály – Agro Jager News

A harcsahorgászat egy nagyon időigényes hobby, amelyhez óriási türelem és kitartás szükséges. Egyes horgászok akár egy-két éven belül is képesek két méter feletti harcsákat is kifogni, amihez óriási szerencse kell. Sokan nem is tudják megfelelően értékelni ezeket a szép halakat. Másoknak ugyanehhez az eredményhez sok-sok év, évtized szükségeltetik. Ezeket a nagy harcsákat óvni, védeni kellene. Gasztronómiai értéke kevés. A legízletesebb harcsák súlya nem több öt-hat kilogrammnál.

Zsolna Mihályt, a Versus Kft. támogatja a Harcsafogó Országos Bajnokságon, amit idén áprilisban Tiszalúcon majd késő ősszel, az Atkai holtágon rendeznek meg.

 

 

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

 

 

***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom