Vadászat
VADÁSZAT: A nógrádi őzbak története
Lacházi Barbara esti lesre készülődött. Nem számított rá, de az erdőből egy koros őzbak bukkant fel.
Éppen ötödik éve vadászom a nógrádi területeket, ahol eddig három őzbakom került terítékre, de mind közül, azt hiszem, erre az őzbakra vagyok a legbüszkébb – tájékoztatta az Agro Jager Newst, Lacházi Barbara őzbakvadász.

Lacházi Barbara és az öreg, nógrádi őzbakja Fotó: Agro Jager News
Az elmúlt időszakban nagyon megsokszorozódtak a teendőim – vágott bele – és igen, sok rossz dolog is történt az elmúlt időszakban velem, így alig vártam, hogy kijuthassak lesre. Azon a területrészen, egy mintegy 40 hektáros lucernás húzódik, amelyen rendre, egy nagyobb rudli őz is megjelenik. Innen nem messze indultam be egy erdei lesre, mert mindig láttam ott egy-egy átváltó őzbakot és talán disznókba is botolhatok. A kíváncsiság vitt előre és igazán nem kötöttem a kint tartózkodásomat, ha úgy vesszük a vadászathoz, de azért nagyon óvatosan, cserkelve közelítettem meg a lest.
Már egy órája ültem kint, amikor törést hallottam az erdőből – folytatta Lacházi Barbara. Körbenéztem, de semmi mozgást nem fedeztem fel. Talán egy perc is eltelhetett, mikor egy mezei nyúlra lettem figyelmes. Gondtalanul ugrált előttem, én pedig nézegettem. Ám, ahogy lestem utána, egyszer csak megjelent egy első éves őzbak. Ígéretes bakocska állt meg előttem s talán 6-7 év múlva kívánatos agancsos lehet. Mindeközben a túloldalon feltűnt egy másik őzbak is. Igen, megelevenedett az este és arra gondoltam, hogy hátha egy erősebb őzbak állt fel. Izgatottan kaptam a távcső után. Lássuk, ki van itt – emlékezett vissza.
A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
Bokor mögött, takarásban állt, így várnom kellett. Mikor tisztán mutatta magát, akkor kétszer is megnéztem, hogy jól látom-e? Egy öreg őzbak nézett vissza rám. Gyönyörű, lefolyt rózsája is árulkodott a koráról. Agancsa felemás állású és nyársas!
Ekkor határoztam el, hogy terítékre hozom és a puskát felvettem a les oldalától. Vártam, hogy kilépjen és az egész testét jól láthassam. Sokszor tétovázok – meséli lapunknak a szerencsés elejtő -, de mindig megvárom a biztos lövés pillanatát.

Terítéken Lacházi Barbara őzbakja Fotó: Agro Jager News
A dörrenés megrázta az estét és az őzbakom tűzben rogyott. Kiürítettem a puskám és mikor odakapom a tekintetem azt látom, hogy hirtelen felpattan, felugrik és elvágtázik az erdőben. Újra végiggondoltam: a lapocka mögé céloztam, lepergett előttem újra a pillanat és pár perc várakozás után a rálövés helyén álltam. Mi történhetett? – tettem fel magamban a kérdést.
A rálövés helyén aztán jól látszódott az elugrás és a rengeteg vér. A színe is jelezte, hogy pontos volt a lövésem. Felvettem a nyomott és jó 40 méter után rátaláltam az őzbakomra.

Lacházi Barbara őzbakjával Fotó: Agro Jager News
Telefonáltam és közben kihúztam az őzbakomat. Hálás voltam mindenért, hogy egyedül vadászhattam őzbakra s hogy az erdő ilyen trófeával ajándékozott meg. Hamarosan megérkezett a párom, a földterület tulajdonosa és más vadászok is. Jól esett a gratulációjuk és sokan megnézték a nem mindennapi trófeát. Kétségtelen, hogy Diana kegyeibe fogadott – zárta beszámolóját Lacházi Barbara.
Vadászat
KITEKINTŐ: Románia – Orvvadászat gyanúja merült fel a sportvadász egyesület vezetője ellen
Orvvadászat gyanúja miatt indított nyomozást az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság
Rendőrségi ellenőrzés során vaddisznóhúst találtak abban az autóban, amelyben Nicolae Deme, az Arad Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület (AJVPS) igazgatója is utazott – erősítette meg az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.
A kisjenői rendőrök a DN 79A jelzésű országúton, Nagypél térségében állítottak meg egy járművet, amelyben egy 65 éves sofőr és egy 68 éves utas (utóbbi az AJVPS vezetője) tartózkodott. A jármű átvizsgálásakor két vaddisznótól származó hús került elő, amelyet a hatóságok lefoglaltak és a megyei állategészségügyi igazgatósághoz szállítottak vizsgálatra.

A fénykép illusztráció. Fotó: Orbán Orsolya – Krónika
A rendőrség közlése szerint a hús eredetét elemzik, és az eredmények függvényében döntenek a szükséges jogi lépésekről. Deme megerősítette, hogy a hús a járműben volt, de tagadta, hogy bármilyen vadászaton részt vett volna.
„A hús egy magyarországi, Balaton környéki vadásztársaságtól származik. Látogatóban voltunk, és a sofőrt megkérték, hogy hazafelé vigye el a húst egy békési személynek. Mivel nem találtunk senkit otthon, visszajöttünk Romániába, ahol a rendőrök megállítottak. A hús szállítási dokumentumai a sofőr nevére szóltak. Nem vadásztunk, és nem volt nálunk fegyver” – mondta az AJVPS igazgatója.
A rendőrség egyelőre nem közölte, milyen bűncselekmény gyanújával folyik az eljárás. Nicolae Deme 36 éve vezeti az AJVPS-t, előtte tíz évig vadászati technikusként dolgozott – összesen 46 éves szakmai múlttal rendelkezik a szervezetben.
Forrás: Pataky Lehel Zsolt – Krónika
Fotó: Orbán Orsolya – Krónika
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Emléktáblát avattak és hármas jubileumot ünnepeltek a MATE gödöllői campusán
Szolgálatteljesítés közben elhunyt erdészekre és vadászati szakemberekre emlékeztek a MATE-n
Ünnepélyes szakmai nap keretében emlékeztek meg a szolgálatteljesítés közben elhunyt erdészeti és vadászati alkalmazottakról május 28-án, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetében. A rendezvény egy 1940-ben indított kezdeményezést élesztett újjá a MATE, a Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetsége, az Országos Magyar Vadászati Védegylet, az Országos Magyar Vadászkamara, valamint a Vadász Könyvklub Egyesület összefogásával.

Fotó: MATE
A szakmai napot Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora nyitotta meg, aki ünnepi beszédében kiemelte, hogy a rendezvény az emlékezés mellett fontos mérföldkő is, hiszen ritka pillanatként három jelentős szakmai jubileum találkozott a teremben: a Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék fennállásának 50., a vadászati törvény hatályba lépésének 30., valamint a Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet (és egyben a MATE) megalapításának 5. évfordulója. Hangsúlyozta, hogy a természet gondozása nem puszta foglalkozás, hanem elhivatottság és igazi küldetés. Beszédében párhuzamot vont a harctéri és a természetvédelmi szolgálat során tanúsított hősiesség között, rámutatva, hogy a hősi halál lényege a kötelességteljesítés – az a pillanat, amikor valaki a saját biztonságát és életét háttérbe helyezi egy magasztosabb cél érdekében. Megemlékezett azokról a vadőrökről, erdészekről és természetvédelmi szakemberekről, akik az elmúlt évtizedekben az orvvadászokkal való konfrontációk során vagy a mindennapi nehéz terepi munka közben áldozták életüket a természet rendjének megőrzéséért.
Gyuricza Csaba felidézte a gödöllői vadbiológiai kutatások 50 éves múltját is, amely egy olyan korban indult el, amikor a természettudomány még kevésbé volt jelen a közgondolkodásban. Kiemelte, hogy a tanszék megalakulása paradigmaváltást hozott a hazai vadgazdálkodásban, tudományos alapokra helyezve azt az olyan kihívásokkal szemben, mint az intenzív mezőgazdaság vagy az élőhelyek pusztulása. A 30 évvel ezelőtt elfogadott, 1996. évi vadászati törvény kapcsán elmondta: a jogszabály egy mély etikai értékrendet közvetített, amely kimondta, hogy a vad a természeti környezet elválaszthatatlan része, és a hozzá való viszonyunk nem lehet kizárólag haszonelvű. Végezetül az 5 éve alapított Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet munkáját méltatta, amely sikeresen ötvözi a nemzetközi szintű kutatásokat a gyakorlati szakképzéssel és a közösségépítéssel.
A megnyitót követően Pólik Sándor vadgazda mérnök mesterszakos hallgató ismertette a nap folyamán felavatott emléktábla történetét. Ezt követően Dr. Csányi Sándor tanszékvezető tekintett vissza a gödöllői vadbiológiai oktatás és kutatás fél évszázados történetére. A 30 éves vadászati törvény jelentőségét és hatásait Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályának vezetője elemezte, míg az elmúlt 5 év eredményeit és a jövő feladatait Prof. Dr. Heltai Miklós intézetigazgató mutatta be a hallgatóságnak.
A szakmai nap zárásaként a résztvevők ünnepélyes keretek között felavatták és megkoszorúzták a szolgálatteljesítés közben elhunyt szakemberek emléktábláját, méltó emléket állítva a természet mártírjainak.
Forrás: MATE
Vadászat
FEGYVERMESTER: Bemutatkozik a Franchi Momentum – 1 MOA pontosság
A Franchi Momentum könnyű, ergonomikus és pontos vadászpuska, 1 MOA pontossággaranciával, hidegen kovácsolt csővel, állítható elsütőszerkezettel és TSA visszarúgás-csökkentő agytalppal.
A modern vadászfegyverek világában egyre nagyobb szerepet kap a pontosság, a gyors kezelhetőség, az ergonomikus kialakítás és a kényelmes használat. A Franchi Momentum pontosan ezekre az igényekre ad választ: könnyű, gyorsan vállba emelhető, stabilan kezelhető vadászpuska, amely a gyártó ígérete szerint prémium minőségű gyári lőszerrel használva 1 MOA pontosságra képes.

Dr. Albert Attila, a FROMMER Fegyverbolt kereskedelmi igazgatója egy Franchi Momentum fegyverrel. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
A Momentum azoknak a vadászoknak készült, akik megbízható, modern felépítésű, jól kiegyensúlyozott golyós puskát keresnek, legyen szó lesvadászatról, cserkelésről vagy akár hosszabb terepi használatról.
Hidegen kovácsolt cső és 1 MOA pontosság
A Franchi Momentum egyik legfontosabb műszaki eleme a hidegen kovácsolt króm-molibdén acélcső, amelyet szabadon lengő kialakítással készítettek. Ez a megoldás hozzájárul a jobb pontossághoz, mivel a cső lövés közben nem érintkezik közvetlenül az agyazással, így kedvezőbb rezgési tulajdonságokat biztosít – mutatja be Dr. Albert Attila kereskedelmi igazgató Budapesten.
A gyártó prémium minőségű gyári lőszer használata mellett 1 MOA pontosságot garantál, ami kifejezetten erős érv azok számára, akik nagy hangsúlyt fektetnek a pontos lövésekre.
A cső végén 5/8×24 méretű menet található, recézett menetvédővel. Erre csőszájfék vagy – a vonatkozó jogszabályok betartása mellett – hangtompító is felszerelhető. A fegyverhez jelen ajánlatban ajándék csőszájfék is jár. A fegyverhez elsősorban a 6000 lövést is elviselő svéd, Aim Sport termékeint ajánlják.

A fegyverhez ajándék csőszájféket ad a gyár. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
Gyors ismétlés 60 fokos zárnyitással
A Momentum zárdugattyúja három reteszelőszemölcsös kialakítást kapott, ennek köszönhetően a zár mindössze 60 fokos úton mozog. Ez gyorsabb ismétlést tesz lehetővé, különösen akkor, amikor második lövésre van szükség.
A hornyolt, krómozott zárdugattyú nemcsak esztétikus, hanem a megbízható és simább működést is segíti. A gyors zárkezelés különösen hasznos lehet hajtásban, vadkárelhárítás során vagy olyan helyzetekben, amikor a vadászati szituáció gyors döntést kíván.

Cerakote Bronz szinezettel a FRANCHI Momentum.
Evolved Ergonom-X agyazás – kényelmesebb fegyverkezelés
A Franchi Momentum újratervezett Evolved Ergonom-X agyazással készül, amelynek célja, hogy különböző lőhelyzetekben is stabil és kényelmes fogást biztosítson. Az ergonomikus kialakítás előnye cserkelésnél, lesen ülve, illetve lőbotról történő lövésnél is érezhető.
Az agyazás Hunter Gray, vagyis homokbarna árnyalatú, amely visszafogott, terephez illő megjelenést ad a fegyvernek. A cső és a tok cerakote bronz felületkezelést kapott, amely modern külsőt és tartósabb felületvédelmet biztosít.
TSA agytalp: kevesebb érezhető visszarúgás
A Momentum egyik kiemelt kényelmi eleme a TSA agytalp, amely akár 50 százalékkal is csökkentheti az érezhető visszarúgást. Ez nemcsak kellemesebb lövésélményt ad, hanem segítheti a gyorsabb ismétlő lövéseket is.
A visszarúgás mérséklése különösen fontos lehet nagyobb kaliberek esetén, illetve azoknak a vadászoknak, akik sokat gyakorolnak lőtéren, vagy hosszabb vadászati napokon használják a fegyvert.
Relia Trigger – állítható, tiszta sütésű elsütőszerkezet
A Franchi Momentum Relia Trigger elsütőszerkezete egylépcsős kialakítású, sütési ereje pedig 2 és 4 font, vagyis körülbelül 0,9–1,8 kilogramm között állítható.
A tiszta, határozott sütés fontos szerepet játszik a pontos lövés leadásában. Egy jól beállított elsütőszerkezet csökkentheti a lövés közbeni bemozdulás esélyét, ami különösen nagyobb távolságon válik jelentőssé.

A Franchi hadipuskák gyártásával indult, amely ma már a Benelli gyár égisze alatt ma már polgári célra gyárt. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
Könnyű, jól hordozható vadászpuska
A Momentum tömege mindössze kb. 2,86 kilogramm, teljes hossza pedig körülbelül 107,3 centiméter. A 22 colos, vagyis nagyjából 56 centiméteres csőhossz jó kompromisszumot kínál a kezelhetőség és a ballisztikai teljesítmény között.
A fegyver belső táras, lehajtható tárfenéklemezzel rendelkezik, tárkapacitása 4 lőszer. Az agyazáson beépített szíjkengyel-rögzítési pontok, valamint előfúrt bipod-, illetve lőbotrögzítési pont is található.

A .308Win. kaliber világszerte népszerű töltet. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
Fontos megjegyezni, hogy a Picatinny sín nem tartozék, de az üzletben készletről azonnal megvásárolható.
Főbb műszaki adatok
| Tulajdonság | Adat |
|---|---|
| Modell | Franchi Momentum |
| Cső | Hidegen kovácsolt króm-molibdén acél |
| Felületkezelés | Cerakote bronz |
| Agyazás | Evolved Ergonom-X, Hunter Gray |
| Pontosság | 1 MOA prémium gyári lőszerrel |
| Elsütőszerkezet | Relia Trigger, állítható |
| Sütési erő | 2–4 font / kb. 0,9–1,8 kg |
| Zár | Három reteszelőszemölcsös, 60 fokos zárnyitás |
| Csőszájmenet | 5/8×24, menetvédővel |
| Tár | Belső tár, lehajtható tárfenéklemez |
| Tárkapacitás | 4 lőszer |
| Huzagemelkedés | 1:11″ |
| Csőhossz | 22″ / kb. 56 cm |
| Teljes hossz | 42,25″ / kb. 107,3 cm |
| Húzáshossz | 14″ / kb. 35,6 cm |
| Súly | 6 font 5 uncia / kb. 2,86 kg |
| Tartozék | Ajándék csőszájfék |
| Picatinny sín | Nem tartozék |
Összegzés
A Franchi Momentum egy modern szemléletű, könnyű és pontos vadászpuska, amely a gyakorlatias megoldásokat ötvözi a kényelmes használattal. A hidegen kovácsolt, szabadon lengő cső, az 1 MOA pontossággarancia, a 60 fokos zárnyitás, az állítható Relia Trigger elsütőszerkezet és a TSA visszarúgás-csökkentő agytalp mind azt szolgálják, hogy a vadász magabiztosan, pontosan és kényelmesen használhassa a fegyvert.

Tekintse meg a fegyvert a FROMMER Fegyverbolt budapesti üzletében, a Szenes Iván téren! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
A Momentum azoknak lehet jó választás, akik egy megbízható, könnyű, gyorsan kezelhető és korszerű golyós vadászpuskát keresnek, amely lőtéren és vadászaton egyaránt megállja a helyét.
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
lapigazgató
![]()
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131




