Vadászat
Vadgasztronómiai Fesztivál és Vármegyei Vadásznap
Szeptemtember másodikán jubileumi vadásznapot szerveztek Fejér vármegyében
A 16. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivállal együtt, a 30. Fejér Vármegyei Vadásznap mellett a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjének is részesei lehettünk szeptember 2-án, a Soponyai Ökocentrumban.

Fotó: OMVK

Az Országos Magyar Vadászkamara a hivatásos, valamint a sportvadászok önkormányzattal rendelkező, közfeladatokat, továbbá általános szakmai érdekképviseleti feladatokat is ellátó köztestülete, (Ábra: OMVK)
A Bakony Vadászkürt Egylet szignáljait követően Reviczky Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Magyar Erdők Nagykövete tolmácsolta a szeptemberi erdő üzenetét. Az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) képviseletében Méhes Dóra, a háziasszony jogán köszöntötte a vendégeket és vendéglátókat, a térség polgármestereit, országgyűlési képviselőit, államtitkárokat, intézményvezetőket, agrár- és vadászkamarai vezetőket, a média képviselőit, minden nyitott szívű látogatót.
A Vadászhimnusz után következtek a köszöntő beszédek, a rendezvény házigazdájáé, a VADEX Mezőföldi Zrt. vezérigazgatójáé, Majoros Gáboré. Dr. Semjén Zsolt miniszterhelyettes levelét dr. Jelinek Péter kabinetfőnök olvasta fel. A Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke, dr. Molnár Krisztián ünnepi gondolatait osztotta meg. Dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke a Vadászati törvény változásairól és a vadászkamara előttünk álló feladatairól is szót ejtett.
A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
Neki jutott a megtisztelő felkérés, hogy a kamarai zászlóra kötözze fel a jubileumi, 30. Vadásznap emlékszalagját, és adja át az arra érdemeseknek a Vadászkamarai érdemérem, Nimród érem, Fejér Vadász Aranytoll díj kitüntetést dr. Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelem politikáért felelős államtitkárral, Pechtol Lajossal, a Fejér Vármegyei Vadászkamara titkárával közösen.

Fotó: OMVK
Tisztelet, alázat, méltóság
Az üdvözlő és köszöntő beszédek zárásaként Pechtol Lajos idézte fel a mögöttünk hagyott három évtized történéseit: – A Vadászati Kulturális Egyesület elképzelései közül megvalósult esemény a Vadásznap. A Vadásznap a magyar vadászok nemzeti ünnepe, az elmúlt harminc évével külön fejezetként jelenik meg a vadászat kultúrtörténetében.

Fotó: OMVK
A vadásznapok hirdetik a társadalom tagja felé, hogy a vadászat tradíció, a mező-, az erdőgazdálkodás és a természetvédelem része. Középpontban a teremtett világ, a természet áll, felhívja a figyelmet a teremtés szellemiségére: a tiszteletre, alázatra és méltóságra. Mészáros János címzetes apát Vadásznapi áldása erősítette ezen kifejezések hitbéli tartalmát.
Felhőtlen időtöltés, jó szórakozás
A fesztivál kínálta lehetőségek közül valamennyi résztvevő talált kedvére valót. A nemzetközi főzőverseny közben zenés műsorfolyam, változatos gyermekprogram, vadászati-, kézműves- és gasztrovásár várta a látogatókat. Fellépett a Magyar Honvédség Székesfehérvári Helyőrségi Katonazenekara, a Löfan Mazsorett /Hungary/ tánccsoportja.

Fotó: OMVK
Volt vadászkutya küllembemutató, a nagyszínpadon Bodrogi Gyula és Reviczky Gábor színművészek látványfőzését követhették az érdeklődők Rákóczi Ferenc és Csejtei Tamás lelkesítő szavai kíséretében. A délutáni programok sorát az Alba Regia Táncegyesület fellépése, majd Gáspár Laci koncertje követte. A STIHL Timbersports bemutatója után a Kákics Zenekar Táncházba hívta a népzene rajongóit. Érdekességnek számított a sződi Kutyaduma Központ, Kutyaiskola és Kutya-napközi bemutatója. Délután négy órakor kihirdették a nemzetközi főzőversenyen szarvas, őz, vaddisznó és muflon kategóriákban indult, több mint ötven csapat legjobbjait. A színpadi fellépők sorát az Irigy Hónaljmirigy műsora zárta.

Fotó: OMVK
Az Országos Magyar Vadászkamara, Fejér Vármegyei Területi Szervezete kitüntetettjei
A vadgazdálkodásban, a vadászatban és a vadászati kultúra ápolásában példamutató munkájáért

Fotó: OMVK
Vadászkamarai érdemérem kitüntetésben részesült:
Kratancsik Dávid, a Tradicionális Vadásztársaság hivatásos vadásza, a Barátság Vadásztársaság titkára és szakmai vezetője. Pályáját a Fejér Megyei Kormányhivatalnál, mint vadászati szakügyintéző kezdte, de vágyait a gyakorló vadgazda szerepében látta kiteljesedni. Gondolkodása, cselekedetei a korhoz és környezethez igazodnak. Bölcsen tudja, hogy mint hivatásos vadász, alapvető feladatai mellett egyik fő erény a kölcsönös bizalom. A Fejér Vármegyei Vadgazdálkodási Bizottság tagjaként hasznos szakmai munkát lát el.

Hubert, a vadászmanó története Kiskundorozsmán folytatódik. A gyerekeknek írt mesekönyvet fényképre kattintva lehet megrendelni!
Nimród érem
Sudár Imre, a Mezőfalvi Gazdák Vadásztársaság hivatásos vadásza. Néhány mondat beszélgetés után tudjuk róla, hogy elhivatott jó szakember, kapcsolatépítő és jó kapcsolattartó. Nála a vad szeretete, gondozása, védelme az első. Vadásztársai elismerik elhivatottságát, de szíve örömét erőfeszítéseiből meríti.
Takács László, 38 éve dolgozik a VADEX Zrt. Belső-Bárándi vadászterületén. Kiváló ismerője a gímszarvasnak, és mind a nagyvad-gazdálkodásban, mind pedig a fácántenyésztésben otthon érzi magát. Az évtizedek során több százezer fácánt nevelt és vadásztatott kiváló eredménnyel. A vad szeretete, gondozása a vadaskerti vaddisznóállomány gyarapodásában is megmutatkozik. Az évről-évre megrendezésre kerülő vaddisznóhajtások kiváló terítékei folyamatos kitartó munkájának, szaktudásának eredménye. A mai korra jellemzően, egyre nehezedő körülmények között, mind’ több és több feladat hárul rá a kerületben, de ő töretlenül, helytállva, kitartóan végzi munkáját.
Tenke József, a Sárbogárdi Aranyvölgy vadásztársaság elnöke. Személye széles körben vitathatatlanul elfogadott. A közösség élén a munkáját nem a pillanatnyi cselekedetek, hanem az állhatatos magatartás jellemzi. Hittel vallja, hogy az egyesület ereje a jó közösségben rejlik.
Fejér Vadász Aranytoll díj elismerésben részesült:
Szente Tünde, bájos vadászhölgy, akit 2023-ban eredményes vadászvizsga után fogadtunk vadásszá. Minden előítélet nélkül ő az a hölgy, aki a nemek egyenlőségének szellemében nevelkedett és ambicionálta magát több végzettség megszerzésére.
Számos írásával került a Vadászkamara kulturális életébe, szervezetünk kommunikációs sikerét ő alapozta meg. Folyamatosan vezeti a NapTár rovatot, a Fejér Vadász újságba interjúkat készít. A vármegyei eseményeket nyomon követi, és írásaival hitelesen tudósít. Kiváló munkájával, személyes sajtókapcsolatainak építésével, a Vadászkamara számára immár nélkülözhetetlenné vált.
Augusztus 20-dika alkalmából állami kitüntetésben részesült három Fejér Vármegyei vadásztársunk. A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át Pechtol János, az OMVV ügyvezető elnöke, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Pechtol Lajos, az OMVK Fejér Vármegyei Területi Szervezete titkára és Weidinger István, a Velencei tájegység fővadásza. Mindhárman jó szívvel, alázattal szolgálták, szolgálják a magyar vadgazdálkodást, a vadászatot, a vadászati kultúrát és minden jóakaratú vadászt, azokat, akik szíve nemes vadászszenvedélytől hevül.
Köszönetünket és elismerésünket fejezzük ki Házi Gergely hivatásos vadásznak is, aki eredményesen képviselte a Fejér Vármegyei hivatásos vadászokat az országos versenyen.
A kitüntetetteknek gratulálunk és további jó munkát, egészséget kívánunk!
Forrás: Szente Tünde – OMVK
Vadászat
A siroki gímbika
Hevesben, Sirok határában, Pécsi Tamás meghívásának eleget téve Dr. Fekésházy Szabolcs gímszarvasra vadászott 2023. szeptember 27-28-án.
Az élményeiről az elejtő számolt be lapunknak:
Régi osztálytársam, Pécsi Tamás meghívására érkeztem Sirokra, aki „nagyon magas színvonalon” űzi a vadászatot, és még mindig aktív ebben a hobbijában.

Fotó: Dr. Fekésházy Szabolcs
Az első estét Tamás vendégeként egyedül egy lucernás mellett töltöttem, mivel ő egy másik vendéget kísért, akit kötelessége volt ellátni. Innen az erdők királyának hangját csodáltam, miközben a körülöttem lévő tájat gyönyörködve figyeltem. Bár hallottam a gímbikák bőgését, sajnos egyet sem láttam. Mindenesetre ez a természetben eltöltött idő csodálatos élmény volt.
Másnap reggel Tamás jött értem, és tervei szerint a „sakáltanyára” mentünk. Addigra már feledhettem, hogy bár hallottam és láttam gímbőgést, mert most egy sokkal izgalmasabb élmény várt rám. A kocsihoz még sötétben érkeztünk, és amikor kiszálltunk, mindenfelől bőgés hallatszott. Kivártuk a hajnali világosságot, miközben izgatottan várakoztunk. A terület jól járható volt, dombok és erdők váltották egymást. Amikor Tamás meghallotta a nekem kiszemelt bikát, óvatosan elkezdtünk közelebb cserkelni hozzá. Mindig a bőgés irányába haladtunk, hogy közelebb kerüljünk. Bár a terep egyre nehezebbé vált, mivel hegynek felfelé haladtunk, Tamás többször is látta a bikát. Én azonban nem.

Fotó: Dr. Fekésházy Szabolcs
Végül Tamás megállt és jelezte, hogy bújjak el egy fa mögé. Természetesen azonnal így tettem, majd kézjelekkel mutatta, hogy a bika a gerinc alatt áll. Nézzem meg, és ha megfelelőnek találom, lőhetek. Felvettem a fegyvert, és izgalmamban alig találtam meg a távcsőn keresztül. Amikor végre megtaláltam és láttam az imponáló bikát, ahogyan bőg, magasba emeli fejdíszét, és nászindulóját fújja, elengedtem a Lapua Megát. A lövés jó becsapódási hangot adott, és a bika kb. 50 méter után hatalmas reccsenéssel zuhant az erdőbe, majd csend lett. Rövid ideig vártunk, majd a zaj irányába indultunk, és birtokba vettük a vadat. Tisztelettel adóztunk, fényképeztünk, majd a vad mellett leültünk és halkan beszélgettünk. Közben a többi gímbika ismételten elkezdte fújni az indulóját. Ez valóban csodálatos élmény volt. Visszafelé a kocsihoz még láttunk és cserkéltünk be más bikákat is, bár egy vadászaton csak egy királyt lehet elejteni. Mégis jó volt látni ezeket a szép állatokat a távcsőben, és eljátszani az elejtésük gondolatával. Régóta vadászok, de ilyen vadászati élményben még sosem volt részünk. KÖSZÖNÖM, Tomi! Tisztelet a vadnak!

Fotó: Dr. Fekésházy Szabolcs
Az esti kimenetelnél Tomi azt mondta, hogy talált egy ideális bikát számomra, és egy másik lucernás mellé fogunk kiülni. Miután felültünk és elhelyezkedtünk, elmondta, hogy a bika jobbról az erdőből szokott kilépni, több tarvaddal kísérve. A lesről jól beláthattunk a dombos, erdős, rekettyés oldalra, valamint a lucernásra. Az első bikát a domboldalon láttuk meg, egy kereső bika volt. Lőhetőnek tűnt, de sajnos nem jött elég közel a lőtávhoz, és bőgve visszament az erdőbe. Azonban nem sokkal később a többi szarvas is megkezdte a mozgását, és egymás után négy fiatal bika érkezett ki az erdőből a lucernásra, ritkán bőgve. Tamás egyszer csak megszólalt, és elmondta, hogy megjött a keresett bika a tarvadakkal együtt. Azonban messze volt tőlünk, a felső legelőn, ezért vártunk, hátha lejönnek hozzánk. Két kisebb bika lejött, de a várt bika sajnos nem. Türelmesen vártunk, de sajnos nem jött le. Azonban alig telt el öt perc, amikor balról hirtelen egy bőgést hallottunk, ami nem várt irányból érkezett. Tizenkét tarvad és egy bika sorakozott fel az erdőből, és lefelé indultak a dombon. Tamás és én is megnéztük a távcsőben a bikát, egy örökös nyolcasnak tűnt, jégághiányos felül tűzött középággal.

Fotó: Dr. Fekésházy Szabolcs
Tomi mondta, hogy ha tetszik, lőhetek. Gyorsan helyet cseréltünk, és a bika közben bőgött, miközben terelgette a tarvadakat. A céltávcsőn keresztül figyeltem, amint a bika kb. 130 méterre megállt, kihúzta magát, és ismét bőgni kezdett. Ekkor elengedtem a lövést. A bika jól jelzett, és a lövés jól hallatszott. Futni kezdett, de a jobb első lábát nem használta, majd kb. 70 méter után egy kicsit megreccsent, majd mozdulatlanná vált. Tomi azt mondta, hogy jó helyen találtam el, valószínűleg szívlövést adtam le (a zsigerléskor is ezt láthattuk), de nem értette, miért áll még mindig. Én azt mondtam, hogy azért ismét lőttem, és még egy lövést adtam le, amelynek szintén jó becsapódási hangja volt, és a bika ismét jól jelezte a találatot. A bika ismét elindult, de kb. 50 méter után felbukott, majd mozdulatlanná vált. Egy cigarettaszünet után elindultunk, hogy birtokba vegyük, majd következett a tiszteletadás, fényképezés és zsigerelés, végül pedig a vadászati élmény megbeszélése. Tisztelet a vadnak!

Fotó: Dr. Fekésházy Szabolcs
Sajnálom, hogy reggel nem készíthettünk terítéket, mert egy barátom telefonált, és sürgette, hogy siessek haza, mert egy nagy bikát sebzett, és szüksége volt a segítségemre. Ennek köszönhetően nem készült terítékfotó, de legalább az elejtés helyszínén készült néhány fénykép, ahol a vadat felállítottuk.
Írta és fényképezte: Dr. Fekésházy Szabolcs
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu
Vadászat
Vadásznapot tartottak Békés vármegyében
Negyedik alkalommal rendezték meg a Békés Vármegyei Vadász- és Horgásznapot Békésszentandráson
Negyedik alkalommal rendezték meg a Békés Vármegyei Vadász- és Horgásznapot szeptember 16-án, szombaton, Békésszentandráson. A szervezők többféle programmal, illetve főzőversennyel is készültek. Mindezek mellett kitüntetéseket adtak át az arra érdemeseknek, valamint az új vadászokat is felavatták.

Fotó: OMVK
Az ünnepélyes megnyitón Sinka Imre polgármester a rendezvény fontosságát hangsúlyozta, egyben örömét fejezte ki, hogy Békésszentandrás adhat otthont az idei eseménynek. Dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja kiemelte, a vadászat egy olyan értékteremtő gazdálkodás, amelyre jellemző Békés vármegye hagyomány, érték, közösség mottója.
FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Az Országos Magyar Vadászkamara a hivatásos, valamint a sportvadászok önkormányzattal rendelkező, közfeladatokat, továbbá általános szakmai érdekképviseleti feladatokat is ellátó köztestülete, (Ábra: OMVK)
Dankó Béla országgyűlési képviselő a vadászathoz kötődő személyes élményeit osztotta meg, és a települést érintő fejlesztésekről beszélt, köztük megemlítve a rendezvénynek helyet adó közösségi tér megújítását.Vörös Ferenc vármegyei rendőrkapitány szavai szerint a Békés vármegyei vadászközösség jogszerűen teszi a dolgát, és mint kifejtette azon vannak, hogy ez így is maradjon.
A megnyitóbeszédeket zárva Hrabovszki János, a Vadászkamara Békés Vármegyei Területi Szervezete, valamint a Békés Vármegyei Vadászszövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, idén negyedik alkalommal rendeztek vadász- és horgásznapot, ahová ünnepelni jöttek, egyben felhívta a figyelmet néhány változásra a vadászatok kapcsán.

Fotó: OMVK
Hrabovszki János kifejtette: november 1-től a hangtompító engedélyezett vadászati eszköz lesz, amennyiben megfelel a követelményeknek. Nem tiltják az éjszakai célzóeszközöket, de csak a naplemente után, sötétben is vadászható fajok esetében. Ezen célszóeszközök használatához azonban külön kérelem és hatósági engedély szükséges. Szintén november 1-től az eddigi 18 éves kor helyett 16 éves kortól lehet majd vadászvizsgát tenni, illetve a hivatásos vadászok 4000 hektárnál nagyobb területen is elláthatnak szolgálatot.
Elismeréseket adtak át a vadgazdálkodási szakembereknek.

Fotó: OMVK
A köszöntőbeszédek után, többféle rangos vadászati kitüntetést és elismerést adtak át az arra érdemeseknek. Nimród Érdeméremben részesült Ökrös Bálint, a Vésztői Vadásztársaság tagja, valamint Köböl András, a Nagykamarási Vadásztársaság tagja, és Ficzere Ferenc, a Békésszentandrási Tessedik Sámuel Vadásztársaság tagja. Ugyanezen elismerést vehette át Dankó Béla a szarvasi Táncsics Vadásztársaság tagja, valamint dr. Lugasi József, a Dombegyházi Lévés-Farm Vadásztársaság tagja.

Fotó: OMVK
Ezután a Vadászkamarai Érdemérem átadása következett, melyet Bottáné Tisza Zsuzsanna Anikó a vármegyei vadászkamara Dianák Szakosztály bizottsági tagja, dr. Muntyán János a Kaszaperi-Végegyházi Földtulajdonosok Vadásztársaság tagja, illetve Durkó János a Gyula Bérkilövő Vadásztársaság tagja vehetett át.
A Békés vármegye Vadgazdálkodásért Érdemérmet a Wenckheim család kapta, melyet Wenckheim László vett át. Ugyanezen kitüntetést érdemelte ki Váczi Sándor, a Kettős-Körösmenti Vadásztársaság tagja, Major Attila, a Békésszentandrási Tessedik Sámuel Vadásztársaság elnöke, valamint Szatmári Zsolt, a Dévaványai Vadásztársaság hivatásos vadásza.

Fotó: OMVK
Dr. Takács Árpád főispán kitüntetését Filó Attila, a Csabai Gazdák Vadásztársaság elnöke és Illin József János, a Dévaványai Vadásztársaság elnöke érdemelte ki.
Ezt követte a rendőrségi állomány elismerése. Az eseményen Medve István címzetes rendőr főtörzsőrmester, valamint Gyulavári Imre címzetes rendőr őrnagy számára adtak át dicséretet és jutalmat.
A kitüntetések átadását követően az új vadászok avatásával folytatódott az esemény.
A nap további részében pedig zenés, szórakoztató programok, és szakmai bemutatók váltották egymást. Többek között solymász-, íjász- és kutyabemutató is volt, valamint Valaczkai Erzsébet festménykiállítását is látogathatták az érdeklődők. Trófeákból és preparátumokból összeállított kiállítás is nyílt, a Kynológiai szakbizottság bemutatóját pedig szintén megtekinthették a látogatók.
Forrás: OMVK
Vadászat
A hangtalan motorosok
Az erdészek a rendőrök közös akcióban a fatolvajok és orvvadászok ellen
A Készenléti Rendőrség (KR) Mélységi Ellenőrzési Osztályának elektromos motorjait az ország különböző pontjain vetik be. A zajtalan terep-, illetve közúti motorok nagy segítséget jelentenek mind a határon szolgálatot teljesítőknek, mind a vidéki kollégáknak. Legutóbb a Veszprém vármegyei Döbröntén vetették be őket.

Fotó: Rendőrség
Nincs olyan terep, ami kifogna a KR elektromos krosszmotorjain. Ezt egy erdészeti ellenőrzés során testközelből is megtapasztalhattuk, hiszen a csendes motorkerékpárnak semmi nem jelentett akadályt, sem kavics, sem sár, sem fadarab, sem avar, de még egy félméteres gázló sem. A motor úgy ment át rajta, mint kés a vajon.
FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
A KR Mélységi Ellenőrzési Osztályán összesen hat elektromos motor segíti a szolgálatot. Ezek közül kettő közúti, míg négy terepmotor. Ahogy arról Szepesi István törzszászlós, csoportparancsnok tájékoztatott, a nagyobb akkupakkal rendelkező közúti motorok kialakításukból kifolyólag kimondottan műutas szolgálatra alkalmasak. Egy töltéssel akár 250 km-t is elmennek, így városi szolgálatra kiválóak. Míg a kisebb akkupakkal rendelkező zéró elektromos motorokat terepen, földutakon használják, leginkább felderítésre, kutatásra. Egy töltéssel mintegy 130 km-t lehet megtenni, de persze ez függ a terepviszonyoktól is.

Fotó: Rendőrség
Mindkét motor előnye, hogy nagyon csendes, környezettudatos, hiszen nincsen károsanyag-kibocsátása, és a fenntartása is sokkal olcsóbb, mint egy belső égésű motornak. Egy hagyományos motorhoz képest azonban más a nyomatéka. Ahogy a törzszászlós hangsúlyozza, a krosszmotorok terepjáró képessége vetekszik a normál belső égésű motorokéval. Számítógépének többfajta menetfunkciója létezik, ugyanúgy, mint egy automata váltós autónak. Van városi és sportváltozat is.

Fotó: Rendőrség
A motorokkal már a határon is láttak el szolgálatot, de rendszeresen igénylik őket a vármegyei rendőr-főkapitányságok is különböző akciókhoz. Döbröntére is így kaptak felkérést. Ide egy elektromos terepmotorral és egy elektromos közúti motorkerékpárral érkeztek, és a társhatóságokkal közös szolgálatot látnak el. Erdésszel, polgárőrrel és a helyi körzeti megbízottal indulnak a bakonyi erdőbe, illetve a közeli üdülőtelepre, ahol rendszeres az illegális kvadozás és a krosszmotorozás. A cél nem más, mint a jogsértések megakadályozása, a szabályszegők kiszűrése.

Fotó: Rendőrség
Azt már Fercsák Balázs alezredestől, a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi osztályvezetőjétől tudtuk meg, hogy a főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a megyében található erdők, természetvédelmi területek védelmére. Ennek keretében rendszeres ellenőrzéseket végeznek az erdészeti szakszemélyzettel e térségekben. Ezekhez szokták igénybe venni havi rendszerességgel a KR Mélységi Ellenőrzési Osztálya munkatársainak támogatását, akik elektromos krosszmotorokkal hatékonyan vesznek részt ezeken az ellenőrzéseken, akciókon. Az alezredes elmondta, a motoros KR-es kollégáknak – amellett, hogy nagy szerepük van az egyes tettenérések során – visszatartó erejük is van.

Fotó: Rendőrség
A zajtalan és gyorsan közlekedő járművek megjelenését Szabó András, a Bakonyi Erdő Zrt. Pápai Erdészet kerületvezető erdésze is üdvözli. Mint elmondta, náluk, az erdőkben a legnagyobb problémát az engedély nélküli krosszmotorosok jelentik. Egyrészt megsértik az erdőtörvényt, másrészt komoly balesetveszélyt is jelentenek a túrázókra, illetve az ott munkát végző fakitermelőkre, vadászokra. A szeptemberi időszakban a motorozás különösen veszélyes, hiszen most zajlik a gímszarvasbőgés, vagyis a szarvasnász, és jelentős vadászati nyomás van a területen. Az erdészek a rendőrséggel közösen lépnek fel védszolgálatok kialakításával a különböző jogsértések ellen, amibe a fentieken túl még beletartozik a falopás és az orvvadászat is, bár ezek – köszönhetően a rendszeresen ellenőrzésnek – nem jellemzőek a területen.
Forrás: Rendőrség