Vadászat
A farkatlan nádifarkas
Hidegre és egy kis hóra való tekintettel, december 5-re beszéltünk meg vadászatot, a dimbes dombos Retnek-völgyben, Renegáttal. Renegát a vadászapám, vadász- és tanítómesterem és barátom is egyben. Nem mellesleg a legjobb vadász, akit ismerek, mert nála jobban lőni, kevés embert láttam még.
Délután kettőkor érkeztem hozzá, figyelve arra, hogy egy percet sem késsek. Elég hidegnek ígérkezett az este, fel kellett öltözni emberesen.
-Szevasz Jungeman! Mi a helyzet? Menjük vadászni? (Jungemannak hív engem, németül fiatalembert jelent)
-Nézzük meg, mit ígér a mai nap!
-Elviszlek most a Retnek-völgybe. Nézzük meg, mit rejt Retnek erdő és az Urasági szőlő.
Elindultunk a területre. Előtte ránéztünk a szórókra, van-e rajtuk kukorica vagy valami ehető a vadaknak. Mert a vadászat nemcsak a lövésből, hanem annál inkább a vad etetéséből, óvásából áll. Olyan rejtőhelyek, kökényesek, bokrosok, vagyis mondhatni nagyszerű vadtartó helyek voltak azokon a részeken, amiket bejártunk, telis tele szarvas- és vaddisznónyommal,ami ígéretesnek bizonyult. Tudva, hogy disznóra és szarvasra fogunk vadászni, én nagyvadra való 7mm RemMag kaliberű Sako puskát tettem be a tokba. Szerintem ez a kaliber olyan, mint magyar kártyában a piros hetes: “Mindent visz”. Van rajta egy Kahles Helia 2-10x50i céltávcső, amivel jó szürkületi értéke miatt, szinte bármit meg lehet lőni nyílt terepen, még hold nélkül is. Kissé felhős, ezért el-eltűnő félholdfényre számítottunk, de hidegre biztosan. Mutatott Renegát apám pár helyet, amit ígeretesnek gondolt és mondta hogy válasszak egyet közülük, amire szívesen felülnék.
Nem akartam sokáig húzni halasztani a dolgot, így egy kis alacsony, zöld lesre esett a választásom, amire felülve, találtam hat darab odafagyott kék szaloncukrot. Úgy megörültem neki, hogy vannak még ilyen jószándékú emberek, akik a vadászlesekre Mikulás eljövetele és karácsony között pár szaloncukorral kedveskednek a vadászoknak. Végre egy jószívű emberi gesztus. De az is lehet, hogy a Mikulás járt erre:) Szóval a Mikulás ajándékom megvolt és ettem is egyet belőle. Igaz, olyan kemény volt már a hideg miatt, hogy alig tudtam megrágni, de mivel szeretettel tették oda, mindegy milyen kemény volt és milyen ízű, szeretettel fogyasztottam el. Hátha szerencsét hoz?!
-Egy kalappal Zsolesz, a Bolesz Mikesz, a Makesz a Mukesz🤠 Hangzott Renegát jókívansága és felsorolta a les lábánál a lőhető vadakat:
-Lőhető a szarvastehén és borjú, spiszer vagy csapos bika, valamint a vaddisznósüldő és -kan, de a dámokra és a kocákra vigyázzak! Valamint mindenféle szőrmes kártevő: a róka, a borz és a sakál. Nyugtáztam, és egy kalappal kívantam neki. Mikor eldöcögött a Níva, szemből a bokorral benőtt Urasági szőlőből, máris három őz bújt elő kívancsiskodva: vajon mi lehetett ez a zajolás, amire el kellett ugraniuk pár perce.
Miután megnyugodtak, gyanútlanul legelésztek az előttem elterülő placcon, a bálak között. 16 órakor hamar elkezdett sötétedni, de még éppen világosban egy róka jött, amit jól megijesztettem a 7mm RemMagnum emberes hangjával, viszont a becsapódás és a találat elmaradt. Elég közel volt, kb. 60 méterre. A róka odébb ugrott és nézte, ez vajon mi lehetett? Aztán jobbnak látta, odébb állni. Sötéttel megmozdultak szembe a szarvasok is, de nem láttam már őket bírálni. Így a vaddisznóra és kisragadozókra vártam, hátha előbújnak. A hideg dacára este húsz óra után sakálüvöltést hallottam a közelből, amire még a lélegzetem is elállt. Az előttem lévő őzek sem rágtak pár percig és a nyúl, aki nemrég jött elő, fülelve, rémülten nézett ki a bála mögül. Egy pillanatra minden vadban “megállt az ütő”. A farkas vérfagyasztó üvöltéséhez nem mérhető, de mégis a vadakban rémületet keltő sakálüvöltés hallatszott.
Egyből lejjebb bújtam a lesen és elővettem a Nordik MiniPredator sípot, amit nyakamba akasztó mozdulattal meg is fújtam párszor és éreztem, hogy ezek a hívó hangok igen jól sikerültek. Tíz perc nem telt bele és a kereső hőkamerában egy, majd még egy másik rejtelmes figyelő alak is megjelent. A rókától nagyobb testek keresték a hangforrást. Nappal körbemértem a helyszínt a Nikon Laser600 távmérővel. A szemközti bokrost 170 méterre mutatta, ahol megjelentek a sakálok. Mivel nem szívügyem a célzó technikák használata, általában egy erős lámpát hordok magammal. Ma is az Olight HunterPro tettem a puskacsőre, de gondoltam, ha ezzel megvilágítom a hirtelen jött sakálokat, akik érkezese még engem is váratlanul ért, biztosan kereket oldanak és lövés nélkül megússzák a találkozást. Viszont rossz élménnyel lesznek gazdagabbak és majd legközelebb nem is jönnek ki ilyen gyanútlanul. Inkább meghagyom őket Renegátnak aki volt olyan év, hogy sakált nem tudott lőni lámpával, de 100 rókánál is többet lőtt. Mivel sima távcsőben már nem látszottak a sakálok, így inkább csak néztem őket a hőkeresővel. Elfordultak jobbra és mentek a bokorsor előtt végig. Mikor elmentek, egy darabon újra hívtam őket. Gondoltam, ha még közelebb lesznek és kijönnek elém a placcra, csak rájuk próbálok. De nem jöttek vissza, már bementek lentebb az erdőbe.
Este 9 óra felé járt már az idő, amikor elnézek balra és nagy meglepetésemre egy fekete árnyat, az előbbi két sakálnál sokkal nagyobbat látok jönni a nyílt placc kellős közepén. Egyből lelassultak a mozdulataim, mint amikor a vadászó macska minden érzekszervével koncentrálva, de testével mégis célirányosan mozog. Utólag kiderült, a sakál nem is volt olyan nagy, csak sokkal közelebb volt, mint gondoltam. De ez volt a szerencse. Rákészültem a lövésre. Három bála közé leült, így nagyon nehezen a Kahles céltávcsőbe be tudtam tájolni. Igaz, egyik szemmemmel a hőkamerába, másikkal a céltávcsőbe nézve, de megtaláltam. A fekete árnyát látva, a körvonalai látszottak a céltávcsőben. Megbizonyosodtam róla, mire lövök, így elengedtem a lövést és a 10,5 grammos Hornady ELD-X hatalmas becsapódással jelezte a találatot. Amit sakál is jelzett, mert hallatta fájó sakál hangját, amint érezte, hogy ez a csípés most sokkal fájdalmasabb, mint, amit valaha életében érzett, a legnagyobb bögölyöktől, szúnyogoktól, pőcsikéktől együttvéve.
Renegát hívott telefonon és egyből mondta: -Gyooo Zsolesz! Ez bekapta. Mit lőttél? Ez meglesz, mert jól hallatszódott a becsapódás hangja. -Gyooo! Ez a sakesz megvan! Egy nagy sakált lőttem, vagy 200 méterre. Ekkor még azt hittem, de 107 méterre volt egy süldő sakál, nőivarú egyed. Mikor odamentünk, nem volt farka neki. Kiskorában vagy lerághatták a testvérei, vagy valami rivális fogai közül szabadulhatott még ki, ahol farkát vesztette. Kis sakál, de annal nagyobb élmények. Köszönöm a lehetőséget Renegátnak. Remélem, még számolatlan ilyen és eddigiekhez hasonló élmenyekben lesz részünk.
Vadászüdvözlettel: Szabó Zsolt
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu
Vadászat
Továbbképzést tartottak vármegyénk szakembereinek
A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
2024. október 28-án Hatvanban a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
Szűcs Iván hivatásos vadász alelnök köszöntőjét követően Kovács István János tirkár ismertette a napi programot. Elsőként Dr. Kovács Imre a 310. Mátra-alja-Dél-hevesi Vadgazdálkodási Tájegység tájegységi fővadásza tartott előadást A vadkár térítési eljárás szabályai és gyakorlata címmel.
Őt követte a Magyar Madártani Egyesülettől Deák Gábor, aki az új Kerecsen Life programot mutatta be, és ismertette a már lezárult Helikon Life program eredményeit. A harmadik előadásban a Kite Zrt. képviselője, Nagy Gábor mutatta be a Mavic 3 Thermal hőkamerás drónt és ismertette a használati lehetőségei a vadgazdálkodásban.
Az előadásokat követően Lakatos Anna igazgatóhelyettes és Kőmíves-Rab Barbara tárlatvezető kalauzolta körbe a hivatásos vadászokat a múzeumban. A program egy közös ebéddel zárult a hatvani Svéd Korona Étteremben.
Forrás: Kovács István János s.k. titkár – OMVK
Vadászat
Az ormánsági szarvas nyomában: trófeabemutató a Drávamentén – GALÉRIA
Ha léteznek szimbolikus helyszínei a magyarságnak, akkor ebből egyet bizonyosan megtalálhatunk az Ormánságban, amely a Dráva folyó bal partján, a honfoglalás óta magyarlakta terület. Reformátusok, kálvinisták lakják-e tájat. 45 település tartozik ide és úgy tartja a mondás: „Addig tart az Ormánság határa, ameddig a bikla* ér!” – s mintha ezt a szarvas is tudná, hiszen napjainkban, ha feltűnik egy-egy gímbika egy-egy trófeamustrán, arról a helyiek bizonyosan megmondják: No! Ez innen származik! Ezen a tájon rendezte meg, a 2024-ben terítékre került gímbikák trófeáiból, a Mészáros Kálmán és Hohmann Endre által vezetett három vadásztársaság közös trófeaszemléjét október 27-én, Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban, amelyet Agyaki Gábor, az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Vármegyei Területi Szervezetének elnöke, az OMVK alenöke nyitott meg.
Az Ormánságnak, avagy ahogy még a régi öregek ma is mondják, az Ormányságnak, meghatározója volt a Dráva-folyó, azonban az ártéri gazdálkodást, amely oly jellemző volt a magyarságunkra, nemcsak itt, hanem az ország megannyi pontján ma már nyomokban sem találjuk meg. A XVIII. században második felétől megindult folyószabályozás és ármentesítés, ami fokozatosan átrajzolta a vizes területekből kiemelkedő dombokra, az ú.n. “ormákra” települt tájat.
A megnyitón a Baranya Vadászkürt Együttes játszott. Videó: Agro Jager
Az 1767. évi úrbérrendezés új helyzetet teremtett a gazdálkodásban a jobbágyok úrbéres földjének és a földesurak kezelésében lévő majorsági birtokoknak a szétválasztásával, a jobbágyi jogok és kötelezettségek rögzítésével. Ennek alapján az országot, így az Ormánságot is, megroppantották a Habsburgok adói és az Ormánságban az évszázados hagyományokkal rendelkező ártéri gazdálkodás fokozatosan hanyatlásnak indult.
A víz lassan, lassan fogyni kezdett és mára ott sincs, ahol mindig is volt, ahol mindig is megtalálta a vizet a vad. Az egymást követő forró, aszályos nyarak azt hozták el az Ormánságba, hogy 250 évvel az ártéri gazdálkodás hanyatlását követően, itatni kellett a szarvast – tette hozzá Hohmann Endre, a Drávamenti Szarvas Földtulajdonosi Vadásztársaság vadászmestere. Rámutatott, hogy az okot a múltban kell keresni, de a megértésen túl sok lehetőségünk, megváltoztatni a korábbi döntéseket, nincs.
Nem elégséges azonban vizet vinni az itatóba, mert az ma-holnap elfogy és ha mi nem fogunk vizet vinni, ha mi nem itatjuk a szarvast, akkor mégis ki fogja? – tette fel a kérdést az Agro Jager Newsnak Hohmann Endre. Meg kell keresni azokat a sarokpontokat, hogy víz kerüljön oda, ahol az korábban természetes úton bejárta a területet. Ez ma már nemcsak vadgazdálkodást érinti, hanem a mezőgazdaságot is szorongató kérdéskör és ki kell mondani azt is, hogy az erdőink is veszélyben vannak. Ha ma még a tölgy el is éri a vizet, de mi lesz jövőre, mi lesz tíz év múlva? Át kell gondolni, meg kell tervezni és a víznek utat kell biztosítani, hogy életben maradjon a vidék, hogy életben maradjon a szarvas.
A trófeák átlagsúlya 10 kilogramm fölött állt meg 2024-ben. A szarvas nehezen mozdult el a víz mellől és ez egész évben jellemző volt a nagyvadra. Miközben még tíz éve ki-kijöttek s tudtuk, hogy be-beállnak egy-egy szójásba, kukoricásba, most erről szó nem lehetett, mert már augusztusban üres volt a határ. Olyan nyílt területek láttunk, mint korábban novemberi időszakokban és az erdő, a víz gyűjtötte-rejtette a szarvast.
A vadásztatásban is nehéz kihívásokkal találkoztunk. A megszokott stílusban, a megszokott rendben aligha kerülhetett volna 40 bika, ide, a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Ugyanis ahhoz, hogy a vendégeket eredményesen kísérhessük ebben a bőgésben, a hivatásos vadászaink mellett a tagságnak is jelentős szerep jutott, mert meg kellett figyelni, merre és milyen szarvasbikák járnak – tette hozzá Hohmann Endre vadászmester.
Mészáros Kálmán, a társaság és mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy a szarvaskör elnöke kiemelte, hogy a szarvasgazdálkodás teljes egészében egy válaszút előtt áll. Régi, megszokott árak mellett a mezőgazdaság szervesen megváltozott: mind gazdálkodásában, mind pedig az időjárás okozta eleddig nem tapasztalt extrém melegek, csapadék hiányok vagy éppen özönvízszerű, napokig tartó esőkkel. Megváltozott a vadászat körüli milliő és a gasztrokultúra, a borkultúra s a vendéglátás olyan szinten alakult át, hogy összességében kell újragondolni, újratervezni azt, amit ma vadászatnak, vadászati turizmusnak nevezünk.
Koncepció kell, ki kell alakítani azt, ami mentén öt, tíz év múlva eredményeket tehetünk le az asztalra, mindezt úgy, hogy a vadászati ágazat, a vadgazdálkodásnak stabil, kiszámítható, konzekvens, ha úgy vesszünk egyértelmű irányokat adunk – jogi értelemben is. Megkerülni, elodázni már pedig ezt nem lehet és olyan szakembereknek kell leülni, akik képesek átlátni a szektort, mind horizontálisan, mind pedig vertikálisan. Egy-egy érdeket nem kiragadva, a személyeskedést félretéve, összeállítani egy olyan hosszú távú vadgazdálkodási tervet, ami megalapozza, megerősíti azt a bázist, amelyet ma itthon és a világban is úgy ismernek, hogy az ormánsági szarvas. Rendezni kell, egyértelművé kell tenni, hogy kinek, mi a feladata. Átláthatóvá kell tenni a jogszabályi környezetet, le kell ülnie az ágazatnak, ami itt, az Ormánságban, már 100 000 hektáron gyakorlatban is működik. Ehhez illeszteni kell és megkerülhetetlen az is, hogy egy működő képes gazdálkodási tervet adjunk ki, ami lehet, hogy az ország más részein nem életképes, de azt is figyelembe kell venni, hogy egyes tájak, tájegységek adottságai, mind lehetőségeiben, mind pedig a genetikai értelemben véve eltérőek és ez fokozottan igaz az Ormánságra.
Mészáros Kálmán hozzátette, hogy hazánk vadgazdálkodása rendkívül heterogén, rendkívül változatos. Ahogy sok száz éven keresztül eltért a Dráva bal partjának és jobb partjának a gazdálkodása itt, a magyar-horvát határ mentén, úgy az alapjaiban ma sem változott, de tudomásul kell venni, hogy akaratunkon kívül bizonyos dolgok -, mint az időjárás – megváltoztak, amihez embernek, állatnak a megmaradásért is változni kell. Azonban a fejlődéshez nem elégséges, hogy mennyiségében és minőségében megmaradjunk, mert akkor valójában csak a megőrzés szintjéig jutottunk el, miközben az Ormánságban, figyelve a szarvas eredményeit, ott rejtezhet egy világrekord is, amely eredmény az itt összefogott, együttgondolkodó vadásztársaságok eredménye lesz, ugyanis a szarvas nem ismeri a társaságok területhatárait.
Sok feladat, sok munka vár az Ormánságban élőkre, amely elől itt senki nem akar elbújni – folytatta Mészáros Kálmán, de ahhoz, hogy ennek a nagyszabású munkának látszatja is legyen, pontos, precíz irányokra, meghatározott célokra van szükség. Ebben a munkában, egy sarokpontban mindenki máris is egyetértett s ez lesz az, ami össze fogja kötni a vadgazdákat. Ez pedig nem más, mint: a szarvas.
A jó hangulatú szaporcai találkozón reggelivel várták a vendégeket s frissen őrölt kávé mellett járhatta körbe a trófeákat mindenki, aki belépett a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Agyaki Gábor elhozta a Baranya Vadászkürt Együttest s a kis csapatban egészen kicsi lánykák is bátran fújták, a nagyok mellett, a vadászkürtöt. Jöttek Győrből, Budapestről, Debrecenből, Békéscsabáról és Szegedről is a vendégek. Messziről s ha valaki végig nézett a vendégseregen, láthatta, hogy akad itt egy másik szilárd oszlopa is a vadászatnak a szarvason kívül, ami nem más, mint a családok, a fiatalok és a gyerekek. A gyerekek, akiket a szüleik már otthon sem tudnak hagyni ilyenkor, akik már vadászkürtöt szorongatva ott állnak díszes vadászruhában, szépen vasalt ingben édesapjuk mellett, mert valaki otthon szépen, tisztán útnak indította őket. Míg van honnan elindulni, míg van hova megérkezni a vadászat után, addig lesz az Ormánságban is szarvas…
Írta és fényképezte:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M., lapigazgató
*bikla: magyar tájszó, több rétegű női szoknya
Berregnek a kosok – a szokásosnál korábban indult a muflonok párzási időszaka. A Kőszegi-hegységben szép számú muflon él. A kiváló érzékszervekkel rendelkező, rendkívül éber állatokat azonban még a csendes megfigyelő is csak nagy szerencsével láthatja.
Kerületvezető vadászunkkal eredtünk a muflonok nyomába. Tóth László arról is beszél, miért fontos, hogy a vadetetők körüli nyugalom biztosítása.
A házijuh ősének tartott muflon eredetilegTörökországban, Örményországban, Irakban és Iránban fordult elő, az újkőkorszak idején telepítették be Ciprus szigetére. A történelmi Magyarországra az 1860-as években Korzikáról telepítették be. Ma már valamennyi középhegységben megtalálható a faj. A Kőszegi-hegységben többségében a valószínűleg az osztrák grófok vadaskertjeiből szökött muflonok élnek, de hazai telepítés is volt a 70-80-as években.
A kerületvezető vadász szerint idén a párzási időszak (üzekedés) korábban kezdődött.
A párt kereső kos búgó hangját nevezik berregésnek. A juhokért folytatott harc komoly összecsapásokkal jár: a kosok nagy távolságból, nagy sebességgel fejjel rohannak egymásnak. Az ütközés erős hanghatással jár, ez a kopogás. A bárányok húsvét körül jönnek világra.
A Szombathelyi Erdészet Zrt. által készített videó itt tekinthető meg.
Forrás: Szombathelyi Erdészet Zrt.