Vadászat
A farkatlan nádifarkas
Hidegre és egy kis hóra való tekintettel, december 5-re beszéltünk meg vadászatot, a dimbes dombos Retnek-völgyben, Renegáttal. Renegát a vadászapám, vadász- és tanítómesterem és barátom is egyben. Nem mellesleg a legjobb vadász, akit ismerek, mert nála jobban lőni, kevés embert láttam még.

Fotó: Szabó Zsolt – Agro Jager News
Délután kettőkor érkeztem hozzá, figyelve arra, hogy egy percet sem késsek. Elég hidegnek ígérkezett az este, fel kellett öltözni emberesen.
-Szevasz Jungeman! Mi a helyzet? Menjük vadászni? (Jungemannak hív engem, németül fiatalembert jelent)
-Nézzük meg, mit ígér a mai nap!
-Elviszlek most a Retnek-völgybe. Nézzük meg, mit rejt Retnek erdő és az Urasági szőlő.
Elindultunk a területre. Előtte ránéztünk a szórókra, van-e rajtuk kukorica vagy valami ehető a vadaknak. Mert a vadászat nemcsak a lövésből, hanem annál inkább a vad etetéséből, óvásából áll. Olyan rejtőhelyek, kökényesek, bokrosok, vagyis mondhatni nagyszerű vadtartó helyek voltak azokon a részeken, amiket bejártunk, telis tele szarvas- és vaddisznónyommal,ami ígéretesnek bizonyult. Tudva, hogy disznóra és szarvasra fogunk vadászni, én nagyvadra való 7mm RemMag kaliberű Sako puskát tettem be a tokba. Szerintem ez a kaliber olyan, mint magyar kártyában a piros hetes: “Mindent visz”. Van rajta egy Kahles Helia 2-10x50i céltávcső, amivel jó szürkületi értéke miatt, szinte bármit meg lehet lőni nyílt terepen, még hold nélkül is. Kissé felhős, ezért el-eltűnő félholdfényre számítottunk, de hidegre biztosan. Mutatott Renegát apám pár helyet, amit ígeretesnek gondolt és mondta hogy válasszak egyet közülük, amire szívesen felülnék.
Nem akartam sokáig húzni halasztani a dolgot, így egy kis alacsony, zöld lesre esett a választásom, amire felülve, találtam hat darab odafagyott kék szaloncukrot. Úgy megörültem neki, hogy vannak még ilyen jószándékú emberek, akik a vadászlesekre Mikulás eljövetele és karácsony között pár szaloncukorral kedveskednek a vadászoknak. Végre egy jószívű emberi gesztus. De az is lehet, hogy a Mikulás járt erre:) Szóval a Mikulás ajándékom megvolt és ettem is egyet belőle. Igaz, olyan kemény volt már a hideg miatt, hogy alig tudtam megrágni, de mivel szeretettel tették oda, mindegy milyen kemény volt és milyen ízű, szeretettel fogyasztottam el. Hátha szerencsét hoz?!
-Egy kalappal Zsolesz, a Bolesz Mikesz, a Makesz a Mukesz🤠 Hangzott Renegát jókívansága és felsorolta a les lábánál a lőhető vadakat:
-Lőhető a szarvastehén és borjú, spiszer vagy csapos bika, valamint a vaddisznósüldő és -kan, de a dámokra és a kocákra vigyázzak! Valamint mindenféle szőrmes kártevő: a róka, a borz és a sakál. Nyugtáztam, és egy kalappal kívantam neki. Mikor eldöcögött a Níva, szemből a bokorral benőtt Urasági szőlőből, máris három őz bújt elő kívancsiskodva: vajon mi lehetett ez a zajolás, amire el kellett ugraniuk pár perce.

Fotó: Szabó Zsolt – Agro Jager News
Miután megnyugodtak, gyanútlanul legelésztek az előttem elterülő placcon, a bálak között. 16 órakor hamar elkezdett sötétedni, de még éppen világosban egy róka jött, amit jól megijesztettem a 7mm RemMagnum emberes hangjával, viszont a becsapódás és a találat elmaradt. Elég közel volt, kb. 60 méterre. A róka odébb ugrott és nézte, ez vajon mi lehetett? Aztán jobbnak látta, odébb állni. Sötéttel megmozdultak szembe a szarvasok is, de nem láttam már őket bírálni. Így a vaddisznóra és kisragadozókra vártam, hátha előbújnak. A hideg dacára este húsz óra után sakálüvöltést hallottam a közelből, amire még a lélegzetem is elállt. Az előttem lévő őzek sem rágtak pár percig és a nyúl, aki nemrég jött elő, fülelve, rémülten nézett ki a bála mögül. Egy pillanatra minden vadban “megállt az ütő”. A farkas vérfagyasztó üvöltéséhez nem mérhető, de mégis a vadakban rémületet keltő sakálüvöltés hallatszott.

Fotó: Szabó Zsolt – Agro Jager News
Egyből lejjebb bújtam a lesen és elővettem a Nordik MiniPredator sípot, amit nyakamba akasztó mozdulattal meg is fújtam párszor és éreztem, hogy ezek a hívó hangok igen jól sikerültek. Tíz perc nem telt bele és a kereső hőkamerában egy, majd még egy másik rejtelmes figyelő alak is megjelent. A rókától nagyobb testek keresték a hangforrást. Nappal körbemértem a helyszínt a Nikon Laser600 távmérővel. A szemközti bokrost 170 méterre mutatta, ahol megjelentek a sakálok. Mivel nem szívügyem a célzó technikák használata, általában egy erős lámpát hordok magammal. Ma is az Olight HunterPro tettem a puskacsőre, de gondoltam, ha ezzel megvilágítom a hirtelen jött sakálokat, akik érkezese még engem is váratlanul ért, biztosan kereket oldanak és lövés nélkül megússzák a találkozást. Viszont rossz élménnyel lesznek gazdagabbak és majd legközelebb nem is jönnek ki ilyen gyanútlanul. Inkább meghagyom őket Renegátnak aki volt olyan év, hogy sakált nem tudott lőni lámpával, de 100 rókánál is többet lőtt. Mivel sima távcsőben már nem látszottak a sakálok, így inkább csak néztem őket a hőkeresővel. Elfordultak jobbra és mentek a bokorsor előtt végig. Mikor elmentek, egy darabon újra hívtam őket. Gondoltam, ha még közelebb lesznek és kijönnek elém a placcra, csak rájuk próbálok. De nem jöttek vissza, már bementek lentebb az erdőbe.

Fotó: Szabó Zsolt – Agro Jager News
Este 9 óra felé járt már az idő, amikor elnézek balra és nagy meglepetésemre egy fekete árnyat, az előbbi két sakálnál sokkal nagyobbat látok jönni a nyílt placc kellős közepén. Egyből lelassultak a mozdulataim, mint amikor a vadászó macska minden érzekszervével koncentrálva, de testével mégis célirányosan mozog. Utólag kiderült, a sakál nem is volt olyan nagy, csak sokkal közelebb volt, mint gondoltam. De ez volt a szerencse. Rákészültem a lövésre. Három bála közé leült, így nagyon nehezen a Kahles céltávcsőbe be tudtam tájolni. Igaz, egyik szemmemmel a hőkamerába, másikkal a céltávcsőbe nézve, de megtaláltam. A fekete árnyát látva, a körvonalai látszottak a céltávcsőben. Megbizonyosodtam róla, mire lövök, így elengedtem a lövést és a 10,5 grammos Hornady ELD-X hatalmas becsapódással jelezte a találatot. Amit sakál is jelzett, mert hallatta fájó sakál hangját, amint érezte, hogy ez a csípés most sokkal fájdalmasabb, mint, amit valaha életében érzett, a legnagyobb bögölyöktől, szúnyogoktól, pőcsikéktől együttvéve.

Fotó: Szabó Zsolt – Agro Jager News
Renegát hívott telefonon és egyből mondta: -Gyooo Zsolesz! Ez bekapta. Mit lőttél? Ez meglesz, mert jól hallatszódott a becsapódás hangja. -Gyooo! Ez a sakesz megvan! Egy nagy sakált lőttem, vagy 200 méterre. Ekkor még azt hittem, de 107 méterre volt egy süldő sakál, nőivarú egyed. Mikor odamentünk, nem volt farka neki. Kiskorában vagy lerághatták a testvérei, vagy valami rivális fogai közül szabadulhatott még ki, ahol farkát vesztette. Kis sakál, de annal nagyobb élmények. Köszönöm a lehetőséget Renegátnak. Remélem, még számolatlan ilyen és eddigiekhez hasonló élmenyekben lesz részünk.
Vadászüdvözlettel: Szabó Zsolt
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu
Bálint Ildikó élménbeszámolója:
Tiszaaranyos, 1978 tájékán. Szőke, kócmadzag kislány próbál megülni csöndben a parton, de csacsog, vakaródzik, mert a tiszai szúnyog nem tudja, hogy napközben illene elülnie, és a ’70-es évek ikonikus szúnyogriasztójára, a Szu-Ku-ra is fittyet hány.
Édesapám nem volt bőbeszédű ember. Órák teltek el, lassan hozzászoktam, hogy nem kaptam választ a megszámlálhatatlan kérdésemre. Ebben a csöndben fedeztem föl a fákat, virágokat, rovarokat, madarakat, és a természet apró hangjait is meghallottam. Késő délután, a „pakoljunk” vezényszóra, mindkét boton egyszerre volt kapás!
– Húzzad, kislányom, mert nekem csak két kezem van!
Eksztatikus csata kezdődött az öt kilós tiszai ponttyal. Többször majdnem összeakadtunk, de végül mindkettő a szákban végezte. Apám kiszakadt a csöndből, ugráltunk, kiabáltunk, hangosan ünnepeltük a sikert!
A horgászat a mai napig megmaradt: társammal közös és kedvelt időtöltésünk, de az íróasztal kényelméből nem mindig a horgászfotel kényelmébe vágyom.

Fotó: Spisák Sándor – Agro Jager News
Édesapám öccse nagyjából a tiszaaranyosi történet idején kezdett vadászni. Mindig élvezettel hallgattam a történeteit, élményeit, és végül annyira magukkal ragadtak, hogy eldöntöttem, én is vadász leszek! Kései elhívás, a motiváció és az ide vezető út egy külön írást megér, de itt legyen a középpontban az első bak.
A 2025-ös őzbakidény elején pont Húsvét következett – ilyenkor egy háziasszonynak nem feltétlenül erdőjárásra van ideje. Nagybátyám akkor már ejtett el bakot, és minden telefonbeszélgetésünk ott ért véget, hogy nekem is illene már egyet terítékre hozni. Váltig állítottam, hogy nekem nem kell trófeás vad – meghagyom azt a férfinépnek –, de hosszas unszolás után mégis kötélnek álltam.
Így érkeztünk meg május 3-án délután Újfehértóra, ahol Spisák Sándor, az Újfehértói Vadásztársaság vadászmestere fogadott. Egy kávé mellett tisztáztuk az elképzeléseket. Az üzleti életben edződött elmémnek nagyon jó indulás volt, hogy elmondhattam, mit és mennyit szeretnék – előre kiküszöbölve ezzel vélt elvárásokat és későbbi kellemetlen meglepetéseket.
A hivatásos vadásszal autóba ültünk, jártuk a területet – hol cserkelve, hol egy lesre fölülve –, de lőhető bakot nem láttunk. Megbeszéltük, hogy hajnalban újra nekiindulunk. Öt órányi barkácsolás, cserkelés és lesvadászat sem hozott eredményt. Már a nyulat is őzbaknak néztük, de az erdő nem tud csalódást okozni annak, aki a természetben létezés egyszerűségéért megy oda. Az erdő hajnali ébredése és a hétköznapok zajából kiszakadás ismét egy hétre feltöltött.
Hiába állítottam, hogy „a foglalkozás elérte a célját”, a férfiembernek az eredmény csak a kézzel fogható, így a vadászmestertől újabb meghívást kaptam egy héttel későbbre.
Május 11-én kora délután, ismét kávé és az elvárások egyeztetése után, hárman ültünk autóba: Sándor vadászmester, Laci nagybátyám és én. A határban, a betöltésnél, a titánok összevitatkoztak, hogy a tárat már otthon be kell-e tölteni – és természetesen a puskát külön szállítani –, vagy elég a területre kiérve. Kicsit politikusan nem foglaltam állást.
Az első esemény egy bekerített gyümölcsöskertben történt. Fele beállt, termő gyümölcsös, a másik fele fiatal ültetés. A koros bak a fák között pihent. Rövid tervezés és gondolkodás után bementünk a gyümölcsösbe. A bak többször fölkelt és lefeküdt, majd megiramodott a kert ellenkező végébe, ahol nem jutott ki a kerítésen. Beloptuk magunkat 40 méter távolságra, a rutinos bak meg csak feküdt a bozótban. Megbeszéltük: ha feláll, azonnal lövést teszek. A megriadt őz többször nekiugrott a kerítésnek, a rosszul beállított céltávcsőben rosszul láttam, lövést tenni nem mertem. A bak hirtelen megfordult és elfutott. Sándor levette a kalapját, a fejével a vállamba bokszolt. Nem mondta ki, mit gondol – tudtam anélkül is. Ha hinni lehet a vadászmondásnak: azt a bakot nem nekem szánta Isten.
A Nap már erősen a horizont felett állt, amikor ismét kiszálltunk az autóból, és egy kaszálatlan rét felé indultunk. Egy facsoport takarásából láttuk, hogy legalább nyolc őz legelészik a réten – abból három bak. 350 méter – közelebb kell jutnunk. A mezőn nincs többé takarás: összekuporodva, szorosan egymás mögött, egyszerre lépve – a fene egye meg a nyikorgó bőrbakancsot! – 200 méterre loptuk be magunkat. Letérdeltünk, és az egyik bak elkezdett közeledni felénk. 150 méter… 100 méter… 74 méter… most fölállsz, nem gatyázol, meglövöd! Persze hogy a lőbot magasra volt állítva! Persze hogy csak a feje látszott ki a fűből! A lövés után az agancspár eltűnt a fűben, a bak tűzben rogyott.

Fotó: Spisák Sándor – Agro Jager News
Sándor megvárta, amíg biztosítom a puskát, és az előtörő érzelmek fölverték a mező csendjét. Akkor és ott csak mi voltunk: az első bak és három vadász. A zöldfülű, aki egyszerre gyászolt és határtalanul boldog volt, meg a két tapasztalt, akiknek már nem lehet sok újat mutatni – de átjárta őket is a kezdő lelkesedése.
A terítéken már testközelből láttuk, hogy koros bakot sikerült elejteni: szép, szabályos hatos, száron gyöngyözött, de fölfelé már erőtlen aganccsal. Nekem ez a bak az első. Az élmény a lelkembe, a képek a retinámba égtek be.
Mert mindig az első ül a trónon!
Írta és fényképezte: Bálint Ildikó
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vettek egy 59 éves balatonalmádi férfit, és kezdeményezték letartóztatását.

Fotó: Rendőrség
Önbíráskodás, orvvadászat és bűnpártolás bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 59 éves balatonalmádi lakossal szemben. A férfi még 2021-ben 2 millió forintot adott kölcsön ismerősének, viszont vissza már 3,2 millió forintot kért. A sértett a motorkerékpárját átadta neki abban a tudatban, hogy ezzel a tartozását maradéktalanul kiegyenlítette. A hitelező azonban 2023-ban ismét előállt azzal, hogy több mint 1 millió forinttal tartozik még, a járművet pedig ajándékként tekinti. A sértett a fenyegetések és az erőszak hatására teljesítette a követeléseket, de a hitelező 2024 júliusában további összeget kért tőle.
Az elkövetőről kiderült, hogy 2025. január 9-én Dudar külterületén vadászat során kilőtt egy őzet úgy, hogy sem fegyvertartási, sem vadászati engedélyekkel nem rendelkezett.
A férfi továbbá azzal is gyanúsítható, hogy unokaöccseit otthonában bújtatta, akik ellen a spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot bocsátottak ki emberölés, kábítószer-kereskedelem, pénzmosás és más bűncselekmények miatt. A Veszprém vármegyei rendőrök január 24-én a Terrorelhárítási Központ munkatársaival közösen csaptak le rájuk.
A rendőrök az 59 éves férfit 2025. május 13-án reggel Balatonalmádiban fogták el. Ezután előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, és az ügyészségen kezdeményezték a letartóztatását.
Forrás: Rendőrség
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Szerbia – Nišben 150 fiatal kereste fel a Szerbiai Vadászszövetség standját
Oktató műhelyek a fiatal vadászok számára a niši Vadászati és Horgászati Vásáron, ahol több mint 150 fiatal kereste fel az LSS standját. Az idei, 23. alkalommal megrendezett niši Vadászati és Horgászati Vásáron, amelyet a hétvégén tartottak, a Szerbiai Vadászszövetség (LSS) Ifjúsági Bizottsága oktató műhelyeket szervezett a legfiatalabbak számára. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen jellegű tevékenységek kerültek megszervezésre Nišben, és az érdeklődés rendkívül nagy volt, hiszen több, mint 150 jövőbeli vadász látogatta meg a közös standot, amelyet a Délkelet-szerbiai Vadászszövetség és a Szerbiai Vadászszövetség közösen szervezett – tájékoztatta az Agro Jagert Szerbiából, Dejan Dzakula.

150 fiatal kereste fel Nisben a Szerbiai Vadászszövetség standját. Fotó: LSS
Az Ifjúsági Bizottság tagjai – Dejan Džakula, Davor Ćalić és Milan Žarković professzor – vezették az oktató műhelyeket, amelyeken a gyerekek megismerkedhettek a vadászati biztonság alapjaival, a vadgazdálkodással és a természetvédelemmel.
A standon nagy lelkesedéssel segédkeztek Zoran Aleksić, a Délkelet-szerbiai Vadászszövetség elnöke, valamint Bratislav Ćirković, a Szerbiai Vadászszövetség elnöke, akik aktívan részt vettek a rendezvény lebonyolításában és támogatták a fiatal vadászokat a műhelymunkák során.

A szerbiai gyerekek nagyon tájékozottak és rengeteg kérdést tettek fel a szakembereknek. A képen a Szerbiai Vadászszövetség elnöke: Bratislav Ćirković. Fotó: LSS
A legnagyobb érdeklődést a „Nyomok felismerése” interaktív játszóház keltette, amelyben a gyerekek különböző vadnyomokat próbáltak felismerni. A kíváncsiság, valamint a kis vadászok kiváló felkészültsége is bizonyította, hogy ez a műhely találóan célozta meg a természet és a vadászat iránti érdeklődést.

Nisben hatalmas sikerrel zárult a Szerbiai Vadászszövetség programja. Fotó: LSS
A kétnapos program során különösen nagy hangsúlyt kapott a Vadásznapló bemutatása is, amely egy oktató eszközként szolgál majd a fiatalok számára, hogy feljegyezhessék vadászati élményeiket, megismerjék az állatvilágot és erősítsék a természet iránti szeretetet.

Az ifjúság edukálása kiemelt cél Szerbiában. Fotó: LSS
„Célunk, hogy ilyen műhelyek révén ösztönözzük a fiatalokat arra, hogy megismerkedjenek a vadászattal, és megértsék a természet és az állatvilág megőrzésének fontosságát” – hangsúlyozta Dejan Džakula, a program egyik szervezője.

A Szerbiai Vadászszövetség szakemberei a nisi kiállításon. Fotó: LSS
A niši vásár ismét bebizonyította, hogy a vadászatnak Szerbiában stabil jövője van, hiszen a fiatalok érdeklődőek, az Ifjúsági Bizottság pedig, tovább folytatja tevékenységeit az ország különböző területein.
Minden családot, minden gyermeket szeretettel várunk Szerbiában!
Dejan Dzakula
Fotó: LSS