Keressen minket

Vadászat

Megjelentek az első új erdészeti pályázati felhívások

Megjelentek az első erdészeti vidékfejlesztési pályázati felhívások

Közzétéve:

Megjelentek az első erdészeti vidékfejlesztési pályázati felhívások a 2027-ig tartó KAP Stratégia Terv keretei között, így a Natura 2000 területen folytatott erdőgazdálkodási tevékenységhez kapcsolódó kompenzációs kifizetését lehetővé tévő és az erdőkárok helyreállítását támogató felhívás. Mindkét egységköltség alapú támogatás igénybe vétele érdekében először a 2024. évi egységes kérelem keretében nyújthatók be támogatási, egyben kifizetési kérelmek – jelentette be Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A kormányzat elkötelezett abban, hogy több és jobb minőségű erdő legyen Magyarországon, amelyeket versenyképes vállalkozások kezelnek. Éppen ezért a Közös Agrárpolitika keretében a korábbi költségvetési időszaknál háromszor nagyobb, összesen 310 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre a magyar erdők fejlesztésére. Az agrártárca erdők iránti kiemelt figyelmét mutatja, hogy az erdészeti pályázati felhívások megjelenése az elsők között indult. Így már elérhető a Natura 2000 területek támogatásával és az erdőkárok helyreállításával kapcsolatos felhívás – tájékoztatott az államtitkár.

A 60,6 milliárd forint keretösszegű, „Erdő területeknek nyújtott Natura 2000 kompenzációs kifizetések” elnevezésű (KAP-RD34-1-24 kódszámú) felhívás a Natura 2000 területen folytatott erdőgazdálkodási tevékenységre vonatkozó jogszabályi előírások betartásával járó többletköltség, valamint bevételkiesés kompenzációját jelenti az erdőgazdálkodók számára. A 2030-ig szóló Nemzeti Erdőstratégia rögzíti, hogy az erdők hármas funkciója közül a természetvédelmi szempontok érvényesülése és érvényesítése is fontos társadalmi érdek. A Natura 2000 erdőterületek állapotának megőrzése, megfelelő kezelésük biztosítása és lehetőség szerinti javítása ennek megfelelően alapvető erdészeti cél. Jelentőségét mutatja, hogy a Natura 2000 hálózatba 773 ezer hektár erdő tartozik, ezekből 594 ezer hektár állami erdő, 179 ezer hektár pedig magánerdő – hangsúlyozta Zambó Péter.

A felhívás keretében a minimális támogatható erdőterület mérete 1 hektár és csak teljes erdőrészlet támogatható azzal, hogy a 0,25 hektár nagyságot el nem érő erdőrészletre nem vehető igénybe támogatás. A támogatás mértéke faállomány típus csoportok, illetve korcsoportok szerint változik és a pályázati felhívásban megtekinthető. Bizonyos faállomány típusok esetében, amennyiben az igényelt támogatás meghaladja a 200 euró/ha/év összeget, és a kérelem olyan erdőrészlethez kapcsolódik, amelyre az elmúlt 5 naptári évben már vettek igénybe Natura 2000 erdő kompenzációs támogatást, a támogató döntések meghozatala érdekében az Agrárminisztérium egy uniós notifikációs folyamat keretében megkérte az Európai Bizottság jóváhagyását.

Zambó Péter kiemelte, hogy a 10 milliárd forint keretösszegű, „Az erdőpotenciál abiotikus vagy biotikus károkozást követő helyreállítása” elnevezésű (KAP – RD41-2-24 kódszámú) felhívás abból indul ki, hogy a gyors ütemben változó klimatikus adottságok és az ezzel összefüggő környezeti hatások miatt az erdőállományok komoly kihívásokkal néznek szembe. A felhívás alapvető célja, hogy a fokozódó és egyre szélsőségesebbé váló abiotikus környezeti károsító körülmények és események – például vízhiány és aszály következtében kialakuló erdő- és vegetációtüzek, fagykárok és viharkárok -, továbbá a biotikus kórokozók és károkozók elterjedésének hatására bekövetkező erdőkárok helyreállításának támogatásával ellentételezze az erdőgazdálkodók többletköltségeit. A kiírás keretében különböző típusú helyreállítási tevékenység kapcsán igényelhető támogatás. Az alaptámogatás mértéke célállomány-típus csoportként és kártípusonként változik, például „mesterséges erdősítéssel történő helyreállítás” esetén hozzávetőlegesen összesen 2300-3900 eurónak megfelelő forintösszeg hektáronként. A pontos értékek a pályázati felhívásban tekinthetők meg.

Mindkét támogatási konstrukció esetében a mindenkori egységes kérelem keretében nyújthatóak be a vissza nem térítendő egységköltség alapú támogatás igénybe vétele érdekében támogatási, egyben kifizetési kérelmek. 2024. évre értelemszerűen ez az idei egységes kérelem benyújtását jelenti – közölte az államtitkár.

Az Agrárminisztérium célja, hogy egyensúlyt teremtsen a környezeti és versenyképességi szempontok között, de a fenntartható erdőgazdálkodás biztosítása csak a gazdálkodók aktív bevonásával lehet igazán eredményes. A felhívások és az azokhoz kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a kap.gov.hu-n találhatók.

Forrás: AM

Vadászat

KITEKINTŐ (NÉMETORSZÁG): Azonosították az első aranysakál territóriumot

Aranysakálokat figyeltek meg Észak-Németországban.

Published

on

Kattintson a FROMMER feliratra és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Schleswig-Holstein tartományban először sikerült aranysakál-territóriumot azonosítani. A Plön járás területén két egyed jelenlétét is egyértelműen igazolták. A tartományi vadászszövetség szakmailag jelentősnek minősítette az észlelést.

A Landesjagdverband Schleswig-Holstein ügyvezetője, Marcus Böhmer így nyilatkozott:
„Az aranysakál kisebb, mint a farkas, félénkebb, mint sokan gondolják, és Schleswig-Holstein számára ez az aranysakálpár figyelemre méltó faunisztikai bizonyíték. Most az a feladat, hogy terjedését szakszerűen dokumentáljuk, és fejlődését folyamatosan nyomon kövessük.”

A fénykép illusztráció. Fotó: Kurfis Ilona amatőr természetfotós – Agro Jager News

Hangfelvételek igazolják a jelenlétet

A jelenlétet beszámolók szerint a fajra jellemző vonyítás alapján sikerült igazolni. Mintegy két hét alatt összesen kilenc hangfelvételt rögzítettek, amelyeken egyértelműen két egyed hallható. Ezek a felvételek a C1 kategóriába sorolt, megbízható bizonyítéknak számítanak.

A pontos helyszínt nem hozzák nyilvánosságra

Az aranysakálok viszonylag kis, körülbelül 2–10 négyzetkilométeres territóriumokat foglalnak el. Ugyanakkor az állatok az Landesamt für Umwelt szerint érzékenyen reagálnak a zavarásra, ezért a hatóság egyelőre nem hozza nyilvánosságra a pontos lelőhelyet.

Új ragadozó faj Németországban

Az aranysakál megjelenésében és méretében a farkas és a róka között helyezkedik el. Jellegzetes a sárgásszürke bundája, amely helyenként vöröses árnyalatú. Az állat rendkívül alkalmazkodóképes: táplálékát többek között madarak, hüllők és kétéltűek alkotják – ezek közül számos faj Németországban veszélyeztetett. Ugyanakkor vadon élő és haszonállatokat is elejthet. Többnyire kisebb családi csoportokban vagy párban él.

Jelentős megfigyelés a vadgazdálkodás számára

A vadászszövetség szerint az eset kiemelt jelentőséggel bír a vadgazdálkodás, a természetvédelem és a monitoring szempontjából. Az újonnan megjelenő fajokat – mint most az aranysakált – időben fel kell mérni és szakszerűen értékelni, hogy a változások megbízhatóan követhetők legyenek.

A szervezet úgy látja, hogy ez az eset fontos jelzés a vadállomány-megfigyelés további erősítésére. Csak megfelelő adatok birtokában lehet az élővilágban zajló új folyamatokat objektíven értékelni.

Korábban Schleswig-Holsteinben már történt egy figyelemfelkeltő eset: egy aranysakál Sylt szigetén több tucat haszonállatot ejtett el, azonban az az egyed azóta sem került elő.

Forrás: Jäger

Kattintson a FROMMER feliratra és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?

Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

KITEKINTŐ (Németország): Lezárult a módosítás: a farkas is szerepel a vadászati törvényben

A farkas bekerült Szász-Anhalt tartományi vadászati törvényébe

Published

on

Kattintson a FROMMER feliratra és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Befejeződött a vadászati törvény módosítása Szász-Anhalt tartományban. A tartományi vadászszövetség ezt mérföldkőnek nevezi. De mik a legfontosabb eredmények?

A Szász-Anhalt Tartományi Vadászszövetség beszámolt a vadászati törvény módosításáról. A szövetség Instagram-oldala szerint a folyamat lezárult – és valódi mérföldkőnek számít. A módosítás azért különleges, mert „minden fontos kérdés megoldódott a tárgyalóasztalnál, konstruktív párbeszéd során”.

Fotó: Pixabay

A vadászszövetség kifejezetten pozitívan értékeli a változtatásokat, és hangsúlyozza, hogy ezek az eredmények „egyáltalán nem magától értetődők”.

Szász-Anhalt vadászati törvénye: farkas, jogbiztonság és további változások

Melyek a legfontosabb eredmények, és milyen változások várnak a vadászokra?

Az egyik legfontosabb pont, hogy a farkas mostantól hivatalosan is bekerült a tartományi vadászati törvénybe. Ez a kérdés különösen nagy figyelmet kapott, miután a farkas védettségi szintjét csökkentették.

Emellett több más fontos változás is történt:

  • Javulhat a mezőgazdasági vadkárok megelőzése.
  • Újraszabályozták a határon átnyúló sebzett vad keresését (utánkeresést), és elismerik más tartományokból érkező vérebvezetőket is.
  • Egyértelműbb jogi kereteket kaptak a hajtóvadászatok (különösen a „stöberjagd”), így nagyobb jogbiztonság jön létre.

Egy korábban sok vitát kiváltó kérdést is rendeztek: különböző szervezetek közbelépésének köszönhetően a macskákra vonatkozó vadászati védelem továbbra is gyakorlatban alkalmazható marad.

Emellett az utolsó pillanatban bekerült a törvénybe az etetőautomaták (vadcsalogató berendezések) használatának szabályozása is.

A vadászszövetség dicséri a módosítást

A Szász-Anhalt Tartományi Vadászszövetség szerint „minden kulcskérdésben aktívan részt vettek a tárgyalásokban, közvetítettek, és olyan megoldásokat értek el, amelyek jelentősen javítják a vadászat gyakorlati feltételeit és növelik a jogbiztonságot”.

A szövetség ezért köszönetet mondott a kormányzó pártoknak, a minisztériumoknak, valamint a tartományban működő szakmai szervezeteknek is az együttműködésért.

Forrás: Jäger

Kattintson a FROMMER feliratra és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?

Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Tavaszi színkavalkád az erdőszéleken – a fácánok dürgése

A közönséges fácán dürgéséről közölt cikket az Ipolyerdő Zrt.

Published

on

Kattintson a FROMMER feliratra és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Ahogy a tavasz határozottabban bontakozik ki az Ipoly menti erdők és mezők világában, egy különösen látványos madárfaj kerül a figyelem középpontjába: a közönséges fácán.

Bár ezt az Ázsiából származó madarat elsősorban vadászatos szempontból ismerik, az április inkább a természet egyik legszínesebb jelenségéről szól: a dürgésről, azaz a párzásukról.

Udvarlás – Fotó: Ipolyerdő Zrt. – Vadfajok.hu

A fácánok dürgése a madárvilág egyik leglátványosabb udvarlási viselkedése, amely nálunk az áprilisi időszakban figyelhető meg.

A legismertebb fajuk a közönséges fácán (Phasianus colchicus).

A fácán őshazája a Kaukázustól az Amurig húzódik. Európába az ókorban telepítették be, és azóta a kontinens nagy részén elterjedt. Először a görögök hozták hazájukba a Kaukázus vidékéről, tőlük a rómaiak vették át udvaraik díszeként, majd telepítették a megszállt területekre tovább, Nyugat- és Északnyugat-Európába, valamint Angliába is.

A modern korban a fácán az egyik legfontosabb apróvad, tenyésztése az apróvad-gazdálkodás önálló szakterülete. Vadon élő populációi a vidék üde színfoltjai.

Mifelénk, nagyvadas vadászterületeken jellemzően nem vadászunk rájuk, csak gyönyörködünk bennük és az általuk produkált különleges jelenségekben.

A dürgésről

A kakasok ilyenkor territóriumot foglalnak, és igyekeznek minél több tojót maguk köré gyűjteni. A domináns egyedek előnyben vannak: erőteljesebb megjelenésük és kitartóbb viselkedésük növeli esélyeiket a szaporodásra. A tojók ezzel szemben jóval rejtettebb életmódot folytatnak – barnás, mintázott tollazatuk kiváló álcát biztosít számukra a fűben és cserjésekben.

A dürgő kakasok szinte folyamatos „szolgálatban” állnak.

Feltűnő, fémesen csillogó tollazatuk – zöldes fej, vörös arcbőr, rézbarna és arany árnyalatok – nem csupán esztétikai élményt nyújt, hanem fontos szerepet játszik a tojók figyelmének felkeltésében.

A dürgő fácánkakas rendkívül feltűnően viselkedik: tollazatát felborzolja, hogy nagyobbnak és erőteljesebbnek tűnjön. Szárnyait leereszti és kissé széttárja, farktollait legyezőszerűen kinyitja, közben jellegzetes, rekedt „kakaskukorékolás-szerű” hangot ad – amely a szárnycsapkodással együtt akár több száz méterről is hallható.

Köröz a tojó körül, gyakran féloldalasan mutatva magát Ez a vizuális bemutató a tojó figyelmének felkeltésére szolgál. Néha felugrik a levegőbe, majd visszaérkezve folytatja a bemutatót. Ezek a hangok egyszerre szolgálnak területjelzésre és a rivális hímek elriasztására.

Hajnalban, kora reggel a legaktívabbak – mezőkön, erdőszéleken, mezőgazdasági területeken.

A dürgésnek több fontos funkciója van:

  • Párválasztás: a tojó a legerősebb, leglátványosabb hímet választja
  • Rangharc: a kakasok egymással is versengenek, harcolnak
  • Territóriumvédelem: a hím jelzi, hogy az adott terület foglalt

A sikeres dürgés után a tojó elfogadja a hímet, és megtörténik a párzás.

A dürgés nemcsak a szaporodás része, hanem egy komplex viselkedési forma, amelyben a látvány, a hang és az erőfitogtatás egyszerre játszik szerepet.

Élettani szempontból ez az időszak komoly igénybevételt jelent a kakasok számára.

A folyamatos aktivitás, a vetélytársakkal való összecsapások és az állandó készenlét jelentős energiát emészt fel. Ez az időszak egyben a természetes kiválasztódás fontos színtere is: csak a legerősebb és legegészségesebb egyedek képesek sikeresen részt venni a szaporodásban. A fácán jelenléte így nemcsak biológiai érdekesség, hanem „üdítő színfolt” is a tájban.

Az erdőszélek, mezőgazdasági területek és cserjések mozaikos élőhelyein élő madár jól alkalmazkodott az ember által alakított környezethez. Gyakran megfigyelhető utak mentén, réteken vagy akár települések közelében, ahol jellegzetes mozgása és rikoltása könnyen felismerhetővé teszi.

A tavaszi időszak kiváló alkalom arra, hogy egy séta során ne csak a rügyfakadást és a virágzó aljnövényzetet figyeljük meg, hanem meghalljuk és megpillantsuk ezt a különleges madarat is.

A fácánok dürgése a természet körforgásának fontos része: látványos és hangos emlékeztető arra, hogy az élővilág ilyenkor van igazán „életben”.

Forrás: Ipolyerdő Zrt. 

Kattintson a FROMMER feliratra és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?

Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom