Keressen minket

Vadászat

Nem várt szerencse egy csodálatos reggelen

Közzétéve:

2024. augusztus 22-én a Szent András Dombi Vadásztársaságnál remekül indult a reggel. Barátommal, egyben mentorommal, Varga Csabával közösen vágtunk neki a vadászatnak Az érkezést követően különváltak az útjaink: én Nagy Csaba hivatásos vadász kíséretében indultam, míg barátom, Csaba, édesapjával kezdte meg a vadászatot. Nagy Csaba és én, egy ígéretes területre érkeztünk, ahol már korábban is észleltünk egy különleges őzbakot.

Fotó: László Balázs – AJN

Csaba jól ismerte a területet és az előzetes megfigyelések alapján tudtuk, hogy nagy eséllyel találkozhatunk a korábban látott bakkal. A vadászat során csöndben, nagy figyelemmel közelítettünk a területhez. Nagy Csaba észlelte a korábban látott bakot, ami érkezésünket követően  beváltott egy sűrű erdősávba. Csabával megálltunk egy keskeny levelű ezüstfa tövénél és vártunk, hogy visszaváltson a legelőrészre. Hosszú várakozást követően a távolból megpillantottunk egy másik őzbakot, ami a sutával felénk tartott. Csaba jelezte, hogy ez egy másik ígéretes bak.

Fotó: László Balázs – AJN

Ezt követően 500-600 méterre tőlünk lefeküdtek. Ekkor jelezte Csaba, hogy takarásban próbáljunk meg közelebb cserkelni a bakhoz, de nagyon figyeljünk a sutára. Nehogy megzavarjuk, mert elviszi a bakot. Gyönyörű reggel volt, épp kelt fel a nap, a harmat, a növények illata különösen szép élményt adott a cserkelésnek. Lassú, óvatos léptekkel sikerült a távolságot lefaragni 250 méterre. Ekkor Csaba elővette a spektívet és megnézte a bakot. Most is élénken előttem van Csaba arca, amikor hátrafordulva annyit mondott: Balázs! Úristen! Ez nem egy átlagos bak.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Ekkor távcsőben megpillantottam különleges agancsát és tudtam, ez életem bakja lehet, ha sikerül terítékre hozni. Nagyon izgatott lettem látványát követően. Csaba jelezte, menjünk közelebb, de óvatosan. Lassú cserkelést követően sikerült a bak közelébe érnünk. Itt már a távolság 100 méter volt. A bak mozdulatlanul feküdt a legelőn. Csaba ismét jelzett, hogy próbáljak meg még közelebb menni, ő addig előveszi a sípot. Készüljek, ha felkel a bak, indítsam útjára a lövést.

Fotó: László Balázs – AJN

Hosszú sípolást követően a suta felkelt. Ekkor intett Csaba, figyeljek, mert mindjárt felkel a bak. A suta elindult a sűrű erdő irányába. Hirtelen felkelt a bak, de helyben maradt, így célzást követően útjára indítottam a lövést. Hatalmas izgalom fogott el bennünket, amikor láttuk, hogy a bak összeesik. Egymásra nézve, óriási öröm váltotta az izgalmat. Majd elindultam birtokba venni a bakot. A birtokba vételnél Csaba annyit mondott: Balázs!  Itt van életed bakja. Még most is boldogság fog el, amikor erre a pillanatra gondolok. A reggel még nem ért véget, amikor felhívtam barátomat V.Csabát, aki a terület másik részén volt, hogy elmeséljem neki az élményt. Barátom és Csaba édesapja sem maradtak el a sikerrel. Ők is találkoztak egy szép őzbakkal, amely szintén hozzájárult a vadászati nap sikeréhez.

Fotó: László Balázs – AJN

Barátom öröme és izgatottsága a saját vadászati élményével kapcsolatban, a közösen eltöltött idő és a sikeres teríték hatására, még nagyobb volt. Összességében a vadászat nemcsak a teríték miatt volt sikeres, hanem a közösen átélt élmények, a szép terület és a vadásztársaság által nyújtott élmények miatt is. A nap végére mindkettőnk számára maradandó élmény maradt a sikeres vadászat és az együtt eltöltött idő. Külön köszönet a Nagy Csabának és édesapjának, akik kísértek minket ezen a csodálatos reggelen!

Fotó: László Balázs – AJN

Külön köszönetemet szeretném kifejezni mentoromnak, Varga Csabának, akinek köszönhetően elkezdtem a vadásztanfolyamot. Azóta számtalan közös vadászélménnyel gazdagodtunk. Köszönöm ezt a különleges bakot.

Vadászüdvözlettel: László Balázs

Vadászat

Évzáró rendezvény a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél

Évzáró rendezvényt szervezett a Szombathelyi Erdészeti Zrt. 

Published

on

Évzáró rendezvény adventi gondolatokkal, jótékonysággal, elismerések átadásával. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. az évzáró ünnepségén adta át a hosszú időn keresztül kiváló munkát végzett munkatársaknak az elismeréseit, és hagyomány már a jótékonyság, valamint az is, hogy az eseményen egy-egy egyházi és ismert világi személyiség mondja el adventi, karácsonyi gondolatait. Idén az alapvető jogok biztosa, Kozma Ákos is részt vett a rendezvényen.

Fotó: Cseh Gábor – Vas Népe – Szombathelyi Erdészeti Zrt.

Az ünnepségen ARANY ERDÉSZCSILLAG A VAS VÁRMEGYEI ERDŐK SZOLGÁLATÁÉRT EMLÉKÉRMET vehetett át Bakó Csaba vezérigazgató-helyettes, erdőgazdálkodási igazgató, valamint Dolgos József kerületvezető erdész. Az ÉV ERDÉSZE címet Németh Péter kerületvezető erdész, az ÉV VADÁSZA díjat Perjési Balázs és Viserálek Martin kerületvezető vadász kapta.

Bugán József, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója számok helyett köszöntőjében a harmóniában működő természet világot összetartó erejéről beszélt, kiemelve, hogy az erdészek munkája a természet iránti alázat és tisztelet nélkül nem végezhető.

Fotó: Cseh Gábor – Vas Népe – Szombathelyi Erdészeti Zrt.

Az ausztriai Hagensdorf plébánosa, Szabó Eugen, Jenő atya Pornóapátiból származik. 1981-ben mindössze egy bibliával szökött át a határon, hogy szolgálhasson. Az adventi koszorú négy gyertyalángjának: a békének, a hitnek, a szeretetnek és reménynek a történetét elmesélve arra hívta fel a figyelmet, ha a láng el is alszik, minden kell valami, vagy valaki, aki feléleszti.
Alfons Mensdorff-Pouilly gróf, aki Vas vármegyében és a határ túloldalán is gazdálkodik, régi kapcsolatot ápol társaságunkkal, az erdészek jövő generációért végzett munkáját hangsúlyozta. Beszélt egy meghatározó kisgyermekkori karácsonyáról is, mikor 1956-ban szülei a Magyarországról Ausztriába menekülteknek, több száz embernek próbálták szebbé tenni az ünnepet. Édesanyja, gróf Erdődy Ilona a második világháború idején önkéntes ápolónőként és műtőasszisztensként sebesült honvédek ezreinek nyújtott segítséget.

Fotó: Cseh Gábor – Vas Népe – Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. 2021-ben, egy ombudsmani vizsgálatnak köszönhetően került kapcsolatba a Vas Vármegyei Gyermekvédelmi Központ rumi Százholdas Pagony Különleges Gyermekotthonával. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által feltárt hiányosságok következtében indult az ombudsmani gyermekotthon-felújítási program, amelybe társaságunk is bekapcsolódott, és aktív segítőjévé vált a rumi otthonnak. Ezúttal nettó 1,9 millió forint értékben támogatjuk higiéniai, tisztító és tisztálkodó szerekkel az intézményt. Az adományt jelképesen Kázár Szilvia, az otthon vezetője vehette át.

Fotó: Cseh Gábor – Vas Népe – Szombathelyi Erdészeti Zrt.

Az alapvető jogok biztosa, Kozma Ákos sok-sok ajándékkal érkezett, a rumi gyerekek személyre szóló meglepetéseket kaptak tőle és munkatársaitól. Az ombudsman köszönetet mondott a gyermekotthonokban dolgozóknak, és hangsúlyozta, hogy neki és hivatalának kiemelt feladata a gyermekek védelme is. A jövő nemzedékéért végzett munka nagy felelősséggel jár. A természeti kincsekkel való gazdálkodást is úgy végzik az erdészek, hogy az erdők hasznából mindenki részesüljön, és a következő generációknak is jusson.

Fotó: Cseh Gábor – Vas Népe – Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A rumi különleges gyermekotthon lakói kis műsorral: verssel, énekkel köszönték meg a támogatást és az ajándékokat. Évzáró rendezvényünkön ebben az évben is a Brenner-iskola kisdiákjai betlehemeztek. Nagyné Fekete Zita osztályfőnök vezetésével az intézmény tanulói rendszeres szereplői évzáróinknak. Köszönetként egy erdei iskola foglalkozásra hívtuk meg az osztályt a Stájer-házi Erdészeti Erdei Iskolánkba.

A betlehemező kisdiákok egyike az SMA-betegséggel küzdő Katona Olivér volt, aki egy kisfilmben mutatta be hétköznapjait, és arról is beszélt, hogy nyomozó szeretne lenni. Így hát adventi rendezvényünkön a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival közösen megleptük a csillogó szemű kisdiákokat, köztük a Olivért: tiszteletbeli nyomozó címet kapott, és megismerkedhetett Lupával, aki – ha nagy lesz -, kábítószerkereső kutya lesz. Ráadásként az osztály tavasszal eltölthet egy napot a rendőrségen, és megismerhetik a gyerekek a nyomozók munkáját.Az adventi ünnepségünkön a Művészeti Szakgimnázium Cselló Kvartettje közreműködött.

Áldott, békés ünnepeket kívánunk!

Forrás: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadászjegyváltás 2025/2025 évre

A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:

Published

on

Megszűnik az Ügyfélkapu

Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.

Az ábra illusztráció. Forrás: Agro Jager News

Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.

A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.

Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.

Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.

Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.

Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.

Forrás: OMVK

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadászjegy érvényesítés 2025/26

Vadászjegyet érvényesítés a 2025/2026 vadászati évre:

Published

on

Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.

Fotó: Agro Jager News

Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:

Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat

A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.

A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft

Kamarai tagdíj:  4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft

A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal

A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.

2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:

https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu

2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.

Ügyfélfogadás ezen időszakban:

Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között

Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.

Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói

Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom