Keressen minket

Vadászat

Milliós kieséssel számolnak a vadásztársaságok

Közzétéve:

Feltöltő:

BÉKÉS MEGYE | Az idei esztendő a gazdaság szinte valamennyi résztvevője számára rendhagyó volt, tele kihívásokkal, azonnali kezelést igénylő problémákkal. A mezőgazdaság fontos ágazata, a vadászat, vadgazdálkodás sem volt ez alól kivétel. Az Orosháza-Kardoskúti Széchenyi Zsigmond VT elnökével, Demeter Sándorral beszélgettünk 2020-ról.

(Fotó: SzVT)

– Jól indult az év, aztán jött a vírus, jött a járványhelyzet. Az ezzel kapcsolatos intézkedések nagyon negatív hatással voltak a társaságra, elsősorban anyagi, de egyéb területen is. Társaságunk fő bevételi forrását az őzbakkilövés, illetve az élő nyúl befogása és exportja adja. Idén mindkét területen komoly, milliós nagyságrendű kieséssel kell szembenéznünk. Tavasszal nem jöhettek a visszatérő külföldi vendégeink, akik a jó őzbakok elejtéséért szép pénzt fizetnek. Augusztusban, az őznász idején, főként hazai vadászok lőttek ugyan őzet, de az öreg, jó trófeájú bakok maradnak jövőre – kezdi a tájékoztatást az elnök.

Bizakodva néznek az október közepén kezdődő fácánvadászati szezon elé, annál is inkább, mert a társaság nem csak a természetes szaporulatban bízik, de hagyományosan nevel is madarakat. Az idei évben ez kétezerötszáz fácánt jelent. Terveznek idén egy nagy terítékű bérvadászatot, ezzel is csökkentendő a kiesett bevételeket.

A vadgazdálkodás egyik alappillére a vadakról való gondoskodás. A vadásztársaság tagjai is jelentős mennyiségű szálas és szemes takarmánnyal látják el a fácánokat, nyulakat, őzeket az ínségesebb időszakban. Maguk is termelnek erre a célra takarmánynövényeket.

A közeljövőre nézve a társaság komoly bevételkiesésre számít az élőnyúlbefogás és -export területén is.

– A kereslet drasztikus csökkenése miatt nem, vagy csak nagyon kis mértékű élőnyúlexportra számíthatunk. Nyúl van, de ha nem lesz export, nem látjuk a végét – zárja a beszélgetést Demeter Sándor.

oroscafe.hu

Vadászat

Dél felé terjed a járvány: Mogyoródon talált vaddisznókban mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát

Afrikai sertéspestis (ASP) vírusának jelenlétét mutatták ki két, Mogyoród térségében talált vaddisznóban.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálatai megerősítették az afrikai sertéspestis (ASP) vírus jelenlétét két, Mogyoród térségében talált vaddisznóban. A Pest vármegyei esetek miatt az országos főállatorvos szigorúan korlátozott területté nyilvánította az érintett vadgazdálkodási egységet, valamint további négy vadgazdálkodási egységet fertőzött területként sorolt be. Magyarország házisertés-állománya továbbra is mentes a betegségtől, ugyanakkor kiemelten fontos a fertőzés házi sertésekre történő átterjedésének megelőzése és a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása az állattartók részéről.

Fotó: NÉBIH

A Nébih laboratóriuma május 18-án kimutatta az afrikai sertéspestis vírus jelenlétét a Pest vármegyei Mogyoród belterületén, az M3 autópálya északi oldalától mintegy 500-700 méterre talált vaddisznókból származó mintákban.

Az érintett egyedek közül az egyik elhullottan került elő, míg a másik gázolás következtében pusztult el. A laboratóriumi vizsgálatok mindkét esetben igazolták az afrikai sertéspestis jelenlétét. Az állatokat az ASP-vel már fertőzöttnek minősített terület kockázati kategóriájába tartozó, 572650 kódszámú vadgazdálkodási egységben találták meg. A legközelebbi eset légvonalban körülbelül 14 kilométerre található, ami a járvány terjedése szempontjából a szokásosnál nagyobb távolságot jelent.
A járványügyi helyzetre tekintettel az országos főállatorvos az 572650 kódszámú vadgazdálkodási egységet szigorúan korlátozott területté nyilvánította. Emellett további négy vadgazdálkodási egység került fertőzött területi besorolásba.

Ábra: NÉBIH

A hatóság felhívja a vadászatra jogosultak, az állattartók és a lakosság figyelmét a felelős magatartás fontosságára. Az elhullott vaddisznók vagy sertések észlelése esetén a haladéktalan bejelentésük, a mintavételi és hullakezelési előírások betartása, valamint a megfelelő higiéniai intézkedések alkalmazása elengedhetetlen a járvány terjedésének megelőzéséhez és a védekezési intézkedések hatékonyságának biztosításához.

A témában minden további hasznos információ elérhető a Nébih portálon: https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis

Forrás: NÉBIH

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Dr. Bárándy Péter a Védegylet új elnöke

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet május 20-án megtartott éves választmányi ülésén Dr. Bárándy Pétert választotta elnökévé.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A választásra az Országos Magyar Vadászati Védegylet május 20-án megtartott, éves választmányi ülésén került sor.

balról: Hrabovszki János alelnök, dr. Jámbor László alelnök, dr. Bárándy Péter elnök, Pechtol János ügyvezető elnök és Imre János, a Felügyelőbizottság elnöke

A korábbi igazságügyi miniszter és ügyvéd az egyetlen jelölt volt, a megjelent választmányi tagok egyhangú támogatásával vezetheti a szervezetet a következő négy évben.

Dr. Semjén Zsolt is  lemondásról bővebben itt  adtunk hírt.

Forrás: OMVV

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadat és halat is lopott egy orvvadász

A Fonyódi Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A Fonyódi Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben. Az elkövető illegálisan kialakított etetőhelyen orvvadászott egy roncsautóból, míg a munkahelyéről értékes halakat lopott el.

Fotó: Ügyészség

A vádirat lényege szerint a férfi vadászként érvényes vadászjeggyel és fegyvertartási engedéllyel rendelkezett, illetőleg tagja volt egy dél-balatoni vadásztársaságnak is. Ennek ellenére a vádlott egy méhészetnek használt üzemi vadászterületen vadetető-helyet, úgynevezett „szórót” alakított ki azért, hogy a vadakat odacsalogassa. A férfi a helyszínen hagyott roncs autóból vadászlest alakított ki, ahová többször kiment azért, hogy lőfegyverével vadat ejtsen el. A vádlott ennek során két, egyenként kb. 50 kg-os vadmalacot lőtt ki, melyeket feldolgozott és elfogyasztott.

A vádlott emellett gépkocsivezetőként dolgozott egy tógazdaságban. 2023 decemberében azt kapta feladatul, hogy az egyik tóból lehalászott halakat szállítása át a teleltető tavakba. A férfi a szállítás során ellopott 9 darab, összesen 23,55 kilogramm tömegű és közel 180.000 forint értékű süllőt, amiket zsákban az általa használt teherautó vezetőfülkéjébe rejtett, azonban a sértett cég munkatársai ellenőrizték, így a kár végül megtérült.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés és foglalkozástól eltiltás kiszabására, illetőleg a vádlott pártfogó felügyeletének elrendelésére tett indítványt.

A fényképet a Fonyódi Rendőrkapitányság készítette a lesnek használt roncsautóról és az abban talált töltényhüvelyről.

Forrás: Ügyészség

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom