Keressen minket

Mezőgazdaság

Szakember találkozó a KC-Békés Kft-nél – Galériával

2021. augusztus 5-én, Békéscsabán a KC-Békés Kft. az éves szakember-találkozóját rendezte meg. Pántye Péter ügyvezető igazgató és Géczi Gábor cégvezető fogadta a vendégeket, partnereket, előadókat és üzletfeleiket. A cikkben a találkozóról beszámoló és galéria érhető el.

Közzétéve:

Augusztus 5-én, Békéscsabán, a 44-es főút bevezető szakaszán nagy forgalom volt, hiszen a KC-Békés Kft az éves szakember-találkozóját rendezte meg. Pántye Péter ügyvezető igazgató és Géczi Gábor cégvezető fogadta a vendégeket, partnereket, előadókat és üzletfeleiket, akik közül Szrnka Péter, a Lemken Hungária kereskedelmi igazgatója és Oláh Andor, a Vest-Tract s.r.l. kereskedelmi vezetője szinte egyszerre érkezett meg.

Pántye Péter ügyvezető köszönti a vendégeket augusztus 5-én a KC Békés telephelyén, Békéscsabán Fotó: Agro Jager News

Napok óta készültek Békéscsabán, a KC-Békés Kft. telephelyén, hogy az évente egyszer megrendezésre kerülő szakember-találkozón, amellett, hogy szakmázzanak, a vendégek kellemesen tölthessék el a délelőtti órákat. Igaz, közben elért bennünket egy gyorsan átvonuló hidegfront, de egy-két gazda hozzátette: nem a strandon vagyunk és mindenki hazagondolt, vajon, otthon esett-e és mennyi?

A KC-Békés Kft. vendégei és jobbról Géczi Gábor cégvezető Fotó: Agro Jager News

Pántye Péter, a KC-Békés Kft ügyvezetője az Agro Jager Newsnak hangsúlyozta, hogy a cég mindig is arra törekedett, hogy a térségben gazdálkodók igényeihez és lehetőségeihez mérten megtalálják azokat az eszközöket, amelyekkel biztonságosan és stabilan lehet gazdálkodni. A mai találkozót szélesítve, az OTP csoport tagjától, a Merkantil Bank Zrt. Agrár Üzletágától egészen Kelet-Magyarország egyik legjobb mezőgazdasági pályázatírójáig bezáróan, számos előadó fogadta el a meghívást. Ma már nincs arra idő, hogy hosszú előadásokat tartva, akár hosszú órákat töltsenek az emberek egy-egy bemutatón. A legfontosabb ma már az, hogy gyorsan információkat cseréljünk, a legfrissebb trendekről tájékozódjunk, mind műszaki, mind vetőmagfronton, továbbá az ágazat hazai és nemzetközi támogatási rendszereit követve, a szakemberek információt cseréljenek, megismerjék egymást és kapcsolataikat gazdagítva tovább fejleszthessék gazdaságaikat.

A Minerva Hungary Kft kereskedelmi vezetője Maglóczki József az aktulis terményfel-vásárlásról tartott tájékoztatót. Felhívta a figyelmet, hogy a gabona árak változnak, illetve bizonytalan a napraforgó és kukorica termésmennyiségi kilátása.

Oláh Andor (balról második) a Vest-Tract s.r.l. kereskedelmi igazgatója vendégeivel és terüelti képviselőjével Fotó: Agro Jager NewsOláh Andor, a romániai Vest-Tract s.r.l. cég kereskedelmi igazgatója, Románia nyugati megyéiben elsősorban a McCormick traktorok értékesítésének vezetője. Erdély 13 megyéjében és ma már a Tiszántúlon is el lehet érni a McCormick traktorokat. A traktor története Békés megyében nem újdonság, mert már a második világháború előtt dolgoztak hazánkban már ilyen gépek, többek között saját nagyapám, Szilágyi Lajos bércséplőként, Zsadányban is vásárolt ilyen traktort.

A McCormick gépek romániai kereskedelmi vezetője Oláh Andor ma már Tiszántúlért is felel Fotó: Agro Jager News

A McCormick ma már 320 lóerős kategóriában is elérhető, mutatta be a csúcskategóriás gépüket. Az amerikai technológiával, motorral, hajtáslánccal felépített traktorok erőforrásait a mezőgépészek jól ismerhetik, hiszen ezeket a motorokat szerelik a New Holland és a CASE IH gépekbe is. Népszerűsége olyan nagy lett Romániában, hogy csak ebben a 13 erdélyi megyében az elmúlt esztendőben 100 traktort értékesítettek évente s a minőség, a megbízhatóság azt hozta, hogy a Tiszántúlon további öt McCormick is gazdára talált.

Örvendetes volt, hogy sok kicsi a szüleivel tartott Békéscsabára Fotó: Agro Jager News

Lapunkat Oláh Andor, a Vest-Tract s.r.l. kereskedelmi igazgatója arról tájékoztatta, hogy Erdélyben, a gazdasági méreteket figyelembe véve értékesítenek eszközöket, amelyek a traktorok vonatkozásában a 100 lóerős kategóriát jelentik. Ezzel pontosan, időben és megbízhatóan tudnak gazdálkodni a termelők. Arad, Temesvár térségében azonban látni kell, hogy 30-40 000 hektáros gazdaságok sem ritkák. Gazdatársaink rendkívül érdeklődők az új technológiák, gépek, vetőmagok iránt. Sokkal jobban és sokkal közelebb dolgoznak együtt a generációk és a nagy egyetemek Arad, Temesvár, Nagyvárad (szerk. itt a Debreceni Egyetem agrároktatói, kutatói támogatásával valósult meg) és Kolozsvár vonatkozásában az agrárképzéseket fejlesztve látni kell, hogy a szakma erősödik, amely mellett a román kormány 40-80 000 euró forrást is biztosít a fiatal gazdáknak. Motiválja és anyagilag is támogatja a hazatérést. A program értékelése folyamatos a kormány részéről.

Mindent tud a McCormick, amit a gazdák keresnek Fotó: Agro Jager News

Ahogyan Magyarországon is fontos, Erdélyben talán még erősebb a személyes, hosszútávú kapcsolat, amely megalapozza az értékesítést. A Vest-Tract S.r.l. területi képviselőin keresztül épített ki személyes kapcsolatokat és a szaktanácsadástól egészen az alkatrészellátásig, a szervízháttér kiépítésig, napi kapcsolatban állnak a termelőkkel. Tudomásul kell venni, hogy a termelő a szezonban folyamatosan dolgozik, ilyenkor számolni kell azzal, hogy a szervízháttér sokkal nagyobb terhelés alatt áll. Ezért a legjobb partnerekkel együtt dolgozva, a KC-Békés Kft-vel kialakított partnerség miatt és az amerikai UPS csomagküldő segítségével, képesek akár egy nap alatt pótolni a hiányzó alkatrészt. Pontosság, precizitás, megbízhatóság, amit kínálunk a McCormick partnereinek – tájékoztatott Oláh Andor, a Vest-Tract S.r.l. kereskedelmi vezetője.

Jobbról Tatay Kálmán, aki a Karintia széles kínálatával érkezett Békéscsabára Fotó: Agro Jager News

Az elmúlt évtizedben jelentősen megváltozott az őszi kalászosok vetőmagpalettája. Míg a kukoricában, a vezető amerikai és német márkák mellett, a francia hibridek lassan 40 éve uralják a piacot, az őszi kalászosok vonatkozásában az elmúlt tíz évben gyökeresen fordult meg a kereslet. Új trendek, új fajták érkeztek hazánkba és követve a nemzetközi trendeket, a gazdák országszerte itt is, ott is váltottak. Tatay Kálmán, a Karintia vetőmagok Csongrád-Csanád és Békés megyei területi képviselője igazán gazdag katalógussal érkezett. A fajták magukért beszéltek, de látni kell itt is, hogy az osztrák nemesítők már képesek olyan szelekcióra, mint például a nitrogén hasznosítása. Egyes hibridek jobban, míg mások kisebb mértékben veszik fel és Ausztriában, a csökkentett műtrágya felhasználást támogatva, új fajtát dobtak a piacra. Jószemű, tehetséges nemesítőket foglalkoztatva, eredményekre alapozott kutatással ma már nemcsak az osztrák gazdák földjeire, hanem a magyar gazdáknak is képesek fajtákat ajánlani.

Gyalog Róbert (balról) nagyon kedvező termékeket kínált az OTP Bank Merkantil Csoport munkatársaként Fotó: Agro Jager News

Mindent a profit határoz meg. Ebből élünk – adta át a szót Pántye Péter Gyalog Róbertnek, a Merkantil Bank Zrt. Agrár üzletkötőjének, aki pár szóban bemutatta a Merkantil Bankot- amely az OTP csoporton belül működve, a hazai lízing piac meghatározó szereplője az agrárgép finanszírozás területén is.

A Lemken minőségi eszközei generációkat szolgálnak ki Fotó: Agro Jager News

Ezek után röviden tájékoztatta a jelenlévőket az agrárgép – és eszközfinanszírozás aktuális lehetőségeiről,  valamint a lízing finanszírozás előnyeiről. Külön említésre kerültek a jelenleg futó – agráriumot érintő – pályázatok kapcsán megvalósuló eszközberuházások finanszírozási lehetőségei, valamint a kivezetésre került NHP-Hajrá program után bekövetkezett változások, a lízing finanszírozás tekintetében.

Bene Attila (balról) mezőgazdasági pályzatíró Fotó: Agro Jager News

Ma már számos pályázatot lehet elérni. Bene Attila mezőgazdasági pályázatíró kiemelte, hogy információi szerint precíziós pályázat 100 milliárdos keretéből eddig 62 milliárdot kötöttek le. Egyes hivatalos értesítésekből pedig a pályázatírók most arra következtetnek, hogy elképzelhető, hogy egy-két héttel tovább tartják nyitva ezt a pályázatot, amely biztosan nagy lehetőség. A szakma, a pályázatíró szakma, különösen a mezőgazdasági pályázatok terén és a saját cégük vonatkozásában, csak azokat a pályázatokat fogja megírni a termelőknek, amelyek elnyerésére nagy esélyt látnak. Akkor leszünk sikeresek, ha az önök gazdasága fejlődik, mi is ezért dolgozunk – zárta Bene Attila pályázatírással foglalkozó szakember előadását.

Balról Pántye Péter és Géczi Gábor, a KC-Békés Kft. tulajdonosai Fotó: Agro Jager News

A szakember találkozó végén Pántye Péterrel és Géczi Gáborral beszélgettünk, akik együtt, közösen, tulajdonostársakként építették fel a KC-Békés Kft.-t:

A cégünk mindig is a személyes ismeretség alapján építkezett. A megbízhatóság, a pontosság és a minőség a legfontosabb mérce számunkra, ahogyan a partnereinknek is. Békéscsabán és a környező földeken a megyében olyan potenciál rejlik, amelyet felszínre kell hozni. Ebben a megyében nemcsak a szántóföldi növénytermesztésnek van jövője, hanem itt igen komoly erő rejlik a szántóföldi zöldségtermesztésben és a gyümölcstermesztésben is. Ahhoz, hogy ezek a szektorok is fejlődjenek, piacot kell építeni, integrálni kell a termelőket, technológiát és vetőmagot kell adni. Ez persze nem a mi asztalunk, mi azzal foglalkozunk, hogy a termelőknek megbízható gépeket, eszközöket adjunk, amellyel stabilan tudnak termelni. Eszközöket adaptálunk a Békés megyei körülményekre és beszálltunk az erdélyi gazdák támogatásába is. A román piac nyitott, nagy növekedés előtt állnak.

A Lemkent nem kell bemutatni – mindenki ismeri az acélból épített eszközöket, mégis a Lemken Koralin 6,60 m-es ultra sekély kultivátora nagy érdeklődést váltott ki. Fotó: Agro Jager News

Ez azonban a cégünket kihívások eléállítja és nekünk a fokozott igényeket teljesíteni kell. Ahhoz, hogy akár Németországból-ból egy nap alatt ideérjen egy alkatrész, megállapodtunk a UPS csomagküldő vállalattal. Ma már ilyen igényeknek is meg tudunk felelni itt Békéscsabán.

Megérkezett a KC-Békés telephelyére a Lemken Koralin 6,6 méter széles ultra sekély művelésű kultivátora. Azonnal munkára fogták.  VIdeó: KC-Békés Kft.

 

Míg a legnagyobb cégek a precíziós gazdálkodás felé nyitottak, hatalmas összegeket fordítva az új technológiára, addig a KC-Békés a kis és közepes gazdaságoknak is kedvező gépeket, eszközöket is biztosít. Mind a két irányba képezzük az embereinket és a legújabb technológiákat biztosítjuk.

Jobbról Szrnka Péter a Lemken Hunária Kft. kereskedelmi vezetője készségesen válaszolt minden termelői kérdésre Békéscsabán Fotó: Agro Jager News

Jelentősen megváltozott a piac, de a KC-Békésnél biztosak vagyunk benne, hogy a zöldségtermesztésben nagy lehetőség rejlik. A hozamok fokozása és a dráguló piac, egy jóminőségű, magyar termékpaletta előtt nyithat meg akkora távlatokat, amelyeket egyelőre nehéz meghatározni.

Oláh Andor a Vest-Tract s.r.l. kereskedelmi vezetője a Lemken csúcseszközére, 6,60 m-es ultra sekély kultivátora, a Koralinra. az egyik legjobb McCormickot kapcsoltatta Fotó: Agro Jager News

Erre készülünk most és ezért olyan kertészeti gépeket, és öntöző berendezéseket is keresünk, amelyekkel szívesen dolgoznék én is és Gábor is. Így mind a ketten biztosak leszünk abban, hogy jó szívvel ajánljuk majd ki a partnereinknek – mondja Pántye Péter.

A legkisebben a legkisebb Fotó: Agro Jager News

Géczi Gábor kiemelte, hogy nagyon sok felszíni víz található a megyében, ezért nagyon sok jó minőségű öntözőrendszert is elhoztak Békéscsabára. Ahhoz azonban, hogy a gazdák ebben elindulhassanak, oda kell vezetni a földek szélére a vizet, mert nem öntözhetünk a talajvizekből megyényi területeket. Kamut, Murony térségében nagyon fejlett a szántóföldi zöldségtermesztés. Egyre többen termelnek például paradicsomot is. Jó példák, amelyek bebizonyítják, hogy a Békés megyei földekben mekkora lehetőség rejlik.

A KC-Békés és a Lemken szakembere augusztus 5-én, Békéscsabán Fotó: Agro Jager News

Békéscsabán, augusztus 5-én, a KC-Békés Kft. szakmai találkozóján, egy igazi magyar-román szakmai találkozó bontakozott ki, ahol nemcsak a termelők, hanem a kereskedők és a banki háttér is azt latolgatta, hogy merre lehet tovább építkezni? Kétségtelen tény, hogy a kalászosokra ráfordult az idő. Jó termés mellett, jó áraknak örülhet a szakma, ám most mindenki a napraforgó és a kukorica hozamok első termésbecsléseit várja, a hozamokat figyeli az egész piac. Egyértelműen bizakodó mindenki és nemcsak az árakban és a termésmennyiségekben, hanem abban is, hogy a pályázatok kiértékelése és az összegek folyósítása ütemes és gyors lesz. Szinte minden résztvevő ezt fogalmazta meg odabent a sátor alatt és kint a szántóföldön, a gépek mellett is. Majd látjuk – mondta egy idősebb gazda a fiának, amikor megtámaszkodtak a Lemken egyik talajmunkagépén.

Békéscsabáról a beszámolót Dr. Szilágyi Péter készítette
AGRO JAGER NEWS
www.agrojager.hu

 

Ön is reklámozni szeretné cégét, vagy szakcikket rendelne termékéről?

Vegye fel cégünkkel a kapcsolatot a marketing@agrojager.hu címen vagy telefonon, a +36 70 330 91 31-es telefonszámon.

 

Mezőgazdaság

Így edzik a lovas rendőröket és társaikat

Published

on

Zörgő zacskók, csörömpölő üdítősdobozok, szélben lobogó szalagok és emberbábuk között vágtázó lovak – nem filmforgatáson jártunk március 21-én Karancslapujtőn, hanem lovasrendőr-képzésen. A cél az volt, hogy ló és lovasa bármilyen helyzetben megbízható, nyugodt és összeszokott párosként teljesítsen szolgálatot – közölte az ORFK Police.hu oldalán.

Fotó: Szabó Gabriella

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság képzése egy díjlovagláshoz hasonló gyakorlatsorral indult, különböző alakzatokat kellett végrehajtaniuk a lovaknak, hogy lekössék a figyelmüket, mentálisan elfárasszák őket, hiszen egy nyugodt, koncentrált ló sokkal jobban kezelhető a nehezebb, stresszesebb helyzetekben is.

Fotó: Szabó Gabriella

A gyakorlás következő része az életszerű feladatokra épült, amelyek már nemcsak a lovak fizikai állóképességét fejlesztette, hanem a bizalmat is erősítette a lovas és az állat között. Egy rendőrlónak olykor be kell mennie az emberek közé, akár a tömegbe is, sőt – ha a helyzet úgy kívánja – akár egy „akadályt” is át kell törnie. Most bábuk helyettesítették az embereket, ezek között kellett magabiztosan mozogniuk. A szervezők olyan környezetet teremtettek, amelyben a lovakat rengeteg inger érte: kavargó szalagok, zörgő üdítősdobozok, lengedező zsákok és mindenféle hanghatás.

Fotó: Szabó Gabriella

– Egy szélfútta nejlonszatyor vagy egy hirtelen földnek csapódó kuka is megriaszthatja a lovat, ha nem szokott hozzá. Ehhez kell fokozatosan szoktatni őket, edzeni az idegrendszerüket. Egy szolgálati ló ugyanis akkor dolgozik jól, ha nem ijed meg minden hangos zajtól vagy szokatlan látványtól – magyarázta Fekécs Ádám őrmester, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság járőrvezetője.

Vadászati hírekért látogasson el a Vadászati rovatunkba! Kattintson a képre!

A talaj változása is izgalmas próbatétel volt. A lovak nem kedvelik, ha a megszokott földútról füves vagy homokos felületre kell lépniük, ezért különböző szőnyegeken gyakorolták ezt a váltást. Előfordult, hogy az állat már a műfüves szőnyegen állt, amikor hirtelen észrevette, hová lépett, és ijedtében megugrott. A víz szintén sokuknak kihívás, így a pocsolyán áthaladás is szerepelt a programban.

Fotó: Szabó Gabriella

Egy másik fontos feladatsor: dombos terepen gyakorolták a haladást.

Fotó: Szabó Gabriella

– Ha egy lejtőről jönnek le, utána a lovak sokszor automatikusan vágtázni kezdenek, ezt a reflexet kellett tudatosan lecsillapítani. A cél ennél az volt, hogy a ló ne az ösztöneit, hanem a lovasa utasításait kövesse – tette hozzá az őrmester. – Ezek a képzések nekünk is fontosak, de a lovaknak különösen, ilyenkor tanulják meg, hogy minden helyzetben ránk figyeljenek, ne a félelmeikre.

Forrás: ORFK
Írta: Rádi Mónika
Fotó: Szabó Gabriella

 

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Rábapordányi tehenészetben jelent meg az RSZKF

Életbe léptek a legszigorúbb hatósági intézkedések Rábapordányban:

Published

on

A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) vírus jelenlétét igazolta egy rábapordányi gazdaságban április 17-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumba. A mintegy 600 állatot számláló állomány egy tehenénél 17-én reggel jelentkezett a betegség tünete a fejés során. A gyanút délutánra a Nébih laboratóriuma is megerősítette, így haladéktalanul életbe léptek a legszigorúbb hatósági intézkedések. A további korlátozás alatt álló terület újabb településekkel bővült, valamint az országos főállatorvos április 21-e éjfélig mozgatási korlátozást rendelt el a fogékony állatokra.

Fotó: Google

Április 17-én egy rábapordány tehenészetben a reggeli fejés során jelentkezett az RSZKF tünete egy tehénnél. Az állategészségügyi hatóság szakemberei egy másik tehénnél is észleltek tüneteket. A telepen haladéktalanul megfigyelési zárlatot, valamint mintavételt rendeltek el, továbbá megkezdték a kontaktkutatást. A Nébih laboratóriuma 17-én délután megerősítette a betegség jelenlétét. A 600 állatot számláló állományban soron kívül megindult a vakcinázás, valamint a tünetet mutató állatokat leölték. A többi állat leölését is a lehető leghamarabb, várhatóan 18-án reggel megkezdik annak érdekében, hogy minimálisra csökkenjen a vírusürítés.

A hatóság a kitörés körül védő- és megfigyelési körzetet állított fel, amelyekben szigorított előírások léptek életbe. A szakemberek haladéktalanul megkezdik a cenzust, azaz a fogékony állatok számbavételét, valamint ezen állományokból mintavétel is történik.

Dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos elrendelte a további korlátozás alatt álló terület bővítését is Vas és Veszprém vármegyék irányába. Az érintett települések listája elérhető a https://portal.nebih.gov.hu/rszkf-korzetek oldalon. A körzetben az országos főállatorvos döntése alapján április 21-e éjfélig tilos a fogékony állatok mozgatása.

A járványügyi nyomozás elindult. A hatósági szakemberek mindenekelőtt a fertőzött telepekkel kapcsolatban álló kontaktgazdaságok felkutatására koncentrálnak, de a fertőzés lehetséges forrását is vizsgálják. Az eddigi információk alapján a vírus megjelenése nem vezethető vissza a korábbi kitörésekre. A tehenészetben március 11-én és 23-án, a vele kapcsolatban álló sertéstelepen április 4-én, 9-én és 10-én történt mintavétel, melyek mindegyike negatív eredményt adott.

Az RSZKF agresszív terjedését ez az újabb eset is alátámasztja. Az állattartók felelőssége óriási a saját állataik védelmében és az összes állattelep védelmében, a vírus terjedésének megállításában. Hatóságunk országszerte ellenőrzi az állattartó telepeket. Az állattartókra vonatkozó szabályok, ajánlások, valamint a betegséggel kapcsolatos egyéb tudnivalók elérhetőek a Nébih honlapján: https://portal.nebih.gov.hu/rszkf

Forrás: NÉBIH

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye, fogott egy szép halat, netán fényképezett valami érdekeset?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Újabb szarvasmarhatelepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás vírust

Nyilatkozott Nagy István agrármiiiszter:

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Újabb szarvasmarhatelepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás vírust. A telepet zár alá vettük, kezdődik a felszámolása.

Forrás: AM

Tovább olvasom