Megszűnik az Ügyfélkapu
Vadászat
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vadásznap
2021. szeptember 4-én került megrendezésre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vadásznap a festői szépségű Füzér településen az Országos Magyar Vadászkamara megyei szervezete, az Észak-magyarországi Vadászszövetség és a helyi önkormányzat szervezésében.
A helyszín kiválasztása sem volt véletlen, hiszen 2020. november 27-én itt került átadásra az a vadászati kiállítás, melyet az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás jegyében és annak támogatásával volt lehetőségünk kialakítani, megvalósítani (ideiglenesen, mielőtt végső helyét, a megújult, Tas utcai „Vadászok házában” elnyeri), melyet ezúton is hálás szívvel köszönünk a megyei vadásztársadalom nevében. Az elmúlt közel egy év alatt a visszajelzések alapján a kiállítás kivívta a társadalom elismerését, éppen ezért a szervezők igyekeztek ehhez egy programokban gazdag és a korábbi megyei vadásznapjaink színvonalához méltó rendezvényt összeállítani.
A pénteki napon, szeptember 3-án kitelepülő vadásztársaságok is már előzetesen konstatálhatták, hogy a helyszín varázsa, természetes szépsége, a vár és a csodás Zempléni hegység látványa garancia lesz egy felejthetetlen közös családi, baráti vadászrendezvényhez.
A szombati rendezvény vendégváró muzsikával, kürtszóval, majd hagyományainknak megfelelően ökumenikus Hubertus misével kezdődött, melyet Oroszy Erzsébet református lelkész és Tóth Gábor katolikus plébános celebrált a teljesen megtelt színpad előtti nézőtéren. A misét követően került sor a megyei vadászok zászlójának a behozatalára, illetve a vadászhagyományokhoz méltó ünnepi teríték elhelyezésére is. A terítéken az érdeklődők egy őzbak és egy gímbika párosát csodálhatták meg, mely vadakat a sátoraljaújhelyi Bodrog Vadásztársaság területén ejtették el Gergely János hivatásos vadász kíséretében. A teríték biztosítását szolgáló saroglyát a térség nyolc hivatásos vadásza, vadásztársasági vezetője helyezte el a színpad előtt a Diana Vadászhölgy Klub tagjai, valamint vérebesek, agarászok és solymászok kíséretében.
A rendezvény fővédnöke, dr. Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, az „Egy a Természettel” Világkiállítás kormánybiztosa, korábban vállalt nemzetközi vadászati rendezvényen való részvétele miatt személyesen nem tudott részt venni az eseményen, azonban levélben küldte el jókívánságait, és fejezte ki elismerését a térség vadgazdálkodása és vadásztársadalmi aktivitása miatt, amit úgy gondolunk, hogy egy abaúji származású vadászembertől külön elismerést érdemel. Üdvözlő levelét Tóth Á. Dénes vadászkamarai titkárunk ismertette a látogatókkal.
Ezt követően dr. Szinay Attila, az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára szólt a közönséghez. Beszédében rámutatott arra, hogy megyénk és különösen a térség vadgazdálkodása milyen komoly károkat szenvedett el az elmúlt években, köszönhetően az ASP-nek, a nagyragadozók ugrásszerű elterjedésének, valamint a COVID világjárványnak. Mégis – szavaival élve – bizakodásra adhat okot a lelkes közösség mentalitása és elhivatottsága, amit a minisztérium igyekszik saját eszközeivel is támogatni.
Őt követte Horváth Jenő, Füzér község polgármesterének köszöntője, aki háláját fejezte ki, hogy ez a rendezvény itt valósulhat meg, ezzel is öregbítve a térség és a település jó hírét. A köszöntők végén Nagy András, a Megyei Vadászkamara és Vadászszövetség elnöke nyitotta meg a 2021. évi megyei vadásznapot. Ezt követően került sor a kitüntetések átadására, melyben rangos országos és megyei díjakkal, érmekkel ismerték el az arra érdemes vadásztársak munkáját, életútját.
A délelőtti hivatalos program zárásaként a láthatóan nagyon sokakat érdeklő ifjú vadászok avatása következett, ahol nagy örömünkre több vadászhölgy is szerepelt. Az eskütétel mellett emléklap is örök emlékként szolgál a részükre.
Kora délutántól kezdetét vették a különböző korosztályokat is nagy érdeklődéssel csábító programok, közte kutyás- és solymászbemutatók, Husqvarna favágó program, vadhívó hangok és szarvasbőgés imitálása, Bükki Kürtösök, vadászvásárosok, kézműves vásár, gyermek programok a Diana Vadászhölgy Klub szervezésében. Itt szeretnénk kiemelni, hogy mindannyiunk számára örömöt okozott, hogy a nap folyamán, talán soha nem látott számban voltak jelen a gyermekek a szüleikkel, amit ezúton is köszönünk, hiszen nem titkolt célja rendezvényeinek a legifjabb generáció természetszeretetre való nevelése is.
A megyei vadásznapjainkat jól ismerő vadásztársak tudhatják, hogy nincs rendezvény vadászételfőző verseny nélkül. Jeles eseményen a ,,szigorú” zsűri elnöki tisztségét, Bihary Roland, Venesz-díjas mesterszakács látta el, segítői pedig Nagyné Szunyogh Adrienne és dr. Szabó Balázs voltak. A tizenhárom nevezett vadétel kapcsán a zsűrinek nehéz dolga volt, amit már az elkészítési fázisban történő körmustra során is nyugtázhattak. Kiválóbbnál kiválóbb vadragú levesek, pörköltök és egyéb gasztronómiai csemegék készültek el. A dobogóra olyan ínyencségek kerülhettek be, mint egy kiváló borzpörkölt, a szlovákiai Szepsiből érkezett csapat remekműve harmadik helyen, a Zempléni Nagyvadászok részeges szarvas raguja második helyen és első helyen a Dianák fantasztikus, szarvasból készült töltött káposztája.
Elmondhatjuk, hogy az egész nap hatalmas érdeklődés mellett tartalmasan, kiváló hangulatban, baráti beszélgetésekben, jókedvben, mulatságban telt el, melyet a nap végén a harsányi Kovács zenekar nosztalgia zenéje tett még élvezetesebbé és felejthetetlen hangulatúvá. Minden közreműködőnek, látogatónak ezúton is köszönjük a megtisztelő jelenlétet.
omvk.hu/borsod
Vadászat
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:
Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.
Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.
A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.
Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.
Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.
Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.
Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.
Forrás: OMVK
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.
Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:
Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat
A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.
A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft
Kamarai tagdíj: 4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft
A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal
A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.
2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:
https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu
2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.
Ügyfélfogadás ezen időszakban:
Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között
Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.
Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói
Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.
A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.
A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.
Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.
A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.
Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.
A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.
Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.
Forrás: Ügyészség