Természetvédelem
Tojás koszton a békászó sas
A békászó sas a Bükk peremterületein költő ritka ragadozómadarunk.
A fokozottan védett békászó sas (Clanga pomarina) a Bükk peremterületein, illetve a hegységet övező hegylábfelszín idős erdeiben költő ritka ragadozómadarunk.
Fészkelése okán a zárt erdőkhöz kötődik, de táplálkozni mindig a nyíltabb területekre, rétekre és legelőkre, mezőgazdasági táblákra jár. A fészke környékén nagyon érzékeny madár táplálkozóterületén kevésbé ijedős, jóval bizalmasabb. A májusban és júniusban meginduló kaszálások terített asztalt jelentenek sok madárfaj számára.
A ragadozómadarak mellett fehér gólyák, varjúfélék vagy a szintén fokozottan védett szalakóta is gyakran megfigyelhető a frissen kaszált területeken. A békászó sasra jellemző, hogy mindig az éppen dolgozó munkagép közvetlen közelében vadászik, gyakran csak az utolsó pillanatban röppen kissé odébb az érkező kasza elől.
Főleg gyalogosan, szinte futva vadászik ilyenkor, esetleg alacsony vártáról (karókról, oszlopokról, alacsonyabb fákról vagy bokrok csúcsából) figyeli a fedezék nélkül maradt rágcsálókat, gyíkokat, madárfiókákat, de a nagyobb rovarokat is összeszedi.
Idén májusban, egy lucernatábla kaszálása során, eddig általunk még nem tapasztalt táplálék is a békászó sas étlapjára került. A traktor után leskelődő hím békászó sas egy kikaszált fácánfészek tojásait törte fel. A békászó sas tojásfogyasztását ez idáig egyetlen egyszer sem dokumentáltuk a térségben.
A kotló tojó ebből a „csemegéből” biztosan nem részesült, hisz a hím nem tudja azt a fészekhez szállítani. A fészkét féltő fácántyúk nem ijedt meg a békászó sastól, próbálta elriasztani fészke mellől, eredménytelenül. Madarunk védelmében megjegyzendő, a fácánok költése eredendően nem a békászó sas miatt hiúsult meg! A kikaszált, takarás nélkül maradt fészket egyébként nagyon hamar megtalálta volna egy róka, vagy felfedezték volna az éles varjúszemek.
A kaszálást végző gazdálkodó elmondta, hogy abban az időszakban három különböző helyszínen is lucernát kaszált a szűkebb térségben és a sas mind a három esetben megjelent, gyalogosan vadászott a dolgozó gép közvetlen közelében.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei az összes fokozottan védett madárfaj költését igyekeznek felderíteni és azokat nyomon követni minden évben. Így az érintett békászó sas is „személyes ismerősünk”.
Tudjuk, hogy a pár rendben visszaérkezett afrikai telelőterületéről és időben megkezdték költésüket két évtizede folyamatosan használt fészkükben. A hím gyakran üldögél a Tardi Őrszolgálati Iroda szomszédságában álló villanyoszlopon.
Természetvédelem
CES avagy Állandó Ráfordítású Gyűrűzés a Naplás-tavon
2024-ben elindult a Naplás-tónál a CES gyűrűzés
2024-ben elindult a Naplás-tónál a CES gyűrűzés. A CES program olyan információk gyűjtését tűzi ki céljául, amelyek segítenek feltárni a madárpopulációk változásait a költési időszakban történő gyűrűzés segítségével. Az akció során április 19. és július 6-a között 9 alkalommal gyűrűztünk a program szabályai szerinti időközökben.
A munkát szerettük volna megmutatni érdeklődőknek is, így néhány napon madárgyűrűzési bemutatót is meghirdettünk. Egy ilyen alkalom előző napi hálóállítással kezdődött majd hajnali 6 és 11 óra közötti madárgyűrűzéssel folytatódott. Összesen 18 faj 128 egyedével találkoztunk a 9 nap során. Ezek között szép számmal voltak gyűrűs példányok is. Talán a legérdekesebb egy előző év augusztusában fiatalként ugyanitt gyűrűzött fülemüle volt, amely szinte biztosan itt is kelt ki a tojásból és következő évben visszatért ugyanerre a területre.
Legtöbb példányt széncinegéből fogtuk, amely odútelepünknek köszönhetően gyakori madár. A legérdekesebb adatnak egy adult örvös légykapó bizonyult, amely arra utal, hogy a területen költ, holott megfigyelése nem volt korábbról. Júniustól egyre több fiatal madárral találkoztunk, ezek között sok barátposzáta és őszapó akadt. Köszönjük a madárgyűrűzésben nyújtott segítséget Arnóth Júliának, Sztrehárszki Lilinek, Berecz Tibornak, Sarlós Dávidnak, Laczkó Szabolcsnak, Hegedüs Dánielnek és Alföldi Dánielnek.
Köszönjük önkénteseinknek a segítséget, elsősorban a legtöbbet tevékenykedő Kun Zsófiának, Molnár Lászlónak és Albert Lászlónak!
Forrás: MME
Természetvédelem
Globális nemzetközi környezetvédelmi kérdésekről tárgyaltak Budapesten
A magyar uniós elnökség keretében a Várkert Bazárban került sor a globális nemzetközi környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozó EU tanácsi munkacsoport informális ülésére.
A magyar uniós elnökség keretében a Várkert Bazárban került sor a globális nemzetközi környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozó EU tanácsi munkacsoport informális ülésére. A magyar elnökség kiemelt célja, hogy a tanácsi munka keretében, minden tagállam álláspontját figyelembe véve olyan közös uniós álláspontok szülessenek, melyek alapján az Európai Unió kellő ambíciószintet képviselve, egyúttal minden körülményt és lehetőséget figyelembe vevő rugalmas hozzáállással lehet jelen a globális környezetvédelem jövőbeli irányait meghatározó nemzetközi tárgyalásokon.
Fókuszban a műanyagok. Fotó: © Hungarian presidency
A megbeszélések középpontjában az ENSZ Környezetvédelmi Programjával (UNEP) és az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlésével (UNEA) kapcsolatos kérdések, valamint a készülő, a műanyagszennyezés megállítását célzó globális ENSZ egyezmény kormányközi tárgyaló bizottsága ötödik tárgyalási ülésszakának (INC5) uniós szintű előkészítése és Bangkokban tartott ülésszakok közötti szakértői munka fejleményeinek megtárgyalása álltak.
A szakértők eredményes és inspiráló eszmecserét folytattak az ENSZ égisze alatt aktuálisan zajló globális környezetvédelmi ügyek vonatkozásában. A megtárgyalt kérdéskörök közt kiemelt helyet kapott az ENSZ környezetvédelmi programjának jelenleg kialakítás alatt álló, 2026-27-es időszakra szóló munkaprogramja és a 2026-2029-es terminusra vonatkozó középtávú stratégiája, az ENSZ környezetvédelmi közgyűlése 2025 decemberében megrendezésre kerülő 7. ülésszakának vezértémája és az ENSZ jelenleg tárgyalás alatt álló, a műanyagszennyezés megállítását célzó globális egyezménye.
Fókuszban a műanyagok. Fotó: © Hungarian presidency
A műanyagszennyezés megállítását célzó készülő egyezmény november végén esedékes 5. tárgyalási ülésszaka sorsdöntő fontosságú lehet a műanyagszennyezés problémájának jövőben történő, globális szintű kezelése szempontjából.
Elnökségi Kommunikációs és Informatikai Főosztály
Természetvédelem
Árvízi készülődés Gemencben, mentik a vadat
A vízügyi előrejelzések alapján a jelentős vízszintemelkedés előtt akár több héttel korábban is megkezdjük a hullámtérben lévő vadvédelmi dombok, régi, még a kalocsai érseki uradalom idejéből származó nyári gátak, egyéb magaslatok, valamint az árvízvédelmi töltésen túl lévő, úgynevezett ármentett területek takarmánnyal történő feltöltését – közölte Facebook oldalán a az ökoturisztikai Központ Gemenc.
Ennek köszönhetően a vad ezekre a területekre szokik, és több hétig is át tudja vészelni az áradást viszonylag kis, de élelemmel ellátott helyen. Ilyenkor a gímszarvas és a vaddisznó is vígan elviseli egymást. Közös cél, a túlélés. Ma Sétáló Jánost kísértük el a Gemenci erdő keselyűsi és szomfovai területeire, hogy bemutassuk a gyakorlatban, hogyan is valósul meg Gemencen a vadmentés.
Forrás: Ökoturisztikai Központ Gemenc
Fotó: Baricz Árpád