Megszűnik az Ügyfélkapu
Vadászat
Visszaállhat a jövőben a kötelező OMVK-tagság
Az OMVK megyei Területi Szervezeteinek etikai bizottsági elnökei június 4-én – ilyen formában első alkalommal – egyeztettek a szervezet Medve utcai központjában. A cél azon feladatok meghatározása és lehetőségek kidolgozása volt, amelyek eredményeképp még jobban érvényt lehet szerezni nem csak a jogszabályoknak, de a vadásziasság követelményeinek is. Ennek leghatékonyabb módja a kötelező tagság lehet, amelyre ismét van remény.
Pechtol János, az OMVK főtitkára köszöntőjében elmondta: a megyei bizottsági elnököket azért hívta össze a testület elnöke, dr. Bárándy Péter, mert a tavalyi tisztújító küldöttközgyűlés óta a szűkebb vezetés igyekszik a lehető legrendszerezettebben és legaktívabban irányítani az OMVK működését. Ezt segíti az aktív bizottsági munka (nemrég ülésezett a Kinológiai Szakbizottság, április végén összeült a Természetvédelmi és Erdészeti szakbizottság, márciusban az Oktatási Szakbizottság egyeztetett, a közeljövőben pedig a Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság valamint a Vadászati Hagyományokat Ápoló és Kulturális Bizottság is ülésezik). A június eleji, etikai kérdéseket feszegető találkozón a megyei grémiumok vezetői egyeztethették tapasztalataikat, és sorra vették a lehetőségeket, amelyek révén tovább javulhat a vadászat és a vadászok megítélése.
A tapasztalatok azt mutatják: jellemző, hogy egy-egy esetről az OMVK megyei Területi Szervezetei csak akkor értesülnek, amikor a kormányhivatal tájékoztat az érintett vadászjegyének bevonásáról. Az etikai eljárás azonban megindítható már akkor is, amikor egy vadászatra jogosult – vagy akár a megyei vadászkamara – valamilyen formában értesül az esetleges vétségről, majd felfüggeszthető a bírósági ítélet kihirdetéséig. Dr. Bárándy Péter e gyakorlat alkalmazására ösztökélte a megyei bizottságok vezetőit, hangsúlyozva: nem cél, hogy sok ügy pattanjon ki, ám ezek nélkül, pusztán a bírósági ítéletekre hagyatkozva nem szoríthatók vissza az etikai kihágások. Emlékeztetett arra is, hogy az OMVK megalakulása utáni néhány esztendőben évente több eljárás is folyt, ám ezek száma lassan nullára csökkent. Ez nem azt jelenti, hogy nem történnek kirívó esetek, sokkal inkább, hogy a vadásztársaságok fegyelmi eljárás keretében rendezik azokat. Azonban ez nem elég: egy megyei vagy országos etikai eljárás révén a vadászok közössége példát statuálhat, és kifelé is megmutathatja, hogy igenis elítéli és kilöki magából az alapvető erkölcsi normák ellen vétőket.
A tanácskozáson résztvevők egyetértettek abban, hogy az OMVK Etikai Szabályzatában kisebb finomításokra lenne szükség. Így a többi között a jövőben – egy küldöttközgyűlés döntésének értelmében – az etikai eljárások automatikusan megindulhatnak a vadászattal kapcsolatos szabálysértések, bűncselekmények indításával. Hogy ez utóbbiakról az érdekképviselet mielőbb értesüljön, a szervezeteknek érdemes együttműködési megállapodást kötni a rendőrséggel; erre már több megyében is van jól működő példa.
Visszatérő téma a kötelező vadászkamarai tagság visszaállításának lehetősége: ily módon akit egy etikai ügy eredményeképp megfosztanának ettől, egyben a vadászjegyét – tehát a vadászatra való jogosultságot – is elveszítené, ebből következően pedig a puskáitól is meg kellene válnia. A kötelező tagság 2002-ben szűnt meg az Alkotmánybíróság 41/2002. (X.11.) határozata értelmében. Ám az akkori Alkotmányt azóta felváltotta az új Alaptörvény, és nem kizárt, hogy ebbe már nem ütközik a kötelező jelleg. Így tehát felcsillan a remény, hogy visszaállhat a korábbi rendszer.
omvk.hu
Vadászat
Évzáró rendezvény a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél
Évzáró rendezvényt szervezett a Szombathelyi Erdészeti Zrt.
Évzáró rendezvény adventi gondolatokkal, jótékonysággal, elismerések átadásával. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. az évzáró ünnepségén adta át a hosszú időn keresztül kiváló munkát végzett munkatársaknak az elismeréseit, és hagyomány már a jótékonyság, valamint az is, hogy az eseményen egy-egy egyházi és ismert világi személyiség mondja el adventi, karácsonyi gondolatait. Idén az alapvető jogok biztosa, Kozma Ákos is részt vett a rendezvényen.
Az ünnepségen ARANY ERDÉSZCSILLAG A VAS VÁRMEGYEI ERDŐK SZOLGÁLATÁÉRT EMLÉKÉRMET vehetett át Bakó Csaba vezérigazgató-helyettes, erdőgazdálkodási igazgató, valamint Dolgos József kerületvezető erdész. Az ÉV ERDÉSZE címet Németh Péter kerületvezető erdész, az ÉV VADÁSZA díjat Perjési Balázs és Viserálek Martin kerületvezető vadász kapta.
Bugán József, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója számok helyett köszöntőjében a harmóniában működő természet világot összetartó erejéről beszélt, kiemelve, hogy az erdészek munkája a természet iránti alázat és tisztelet nélkül nem végezhető.
Az ausztriai Hagensdorf plébánosa, Szabó Eugen, Jenő atya Pornóapátiból származik. 1981-ben mindössze egy bibliával szökött át a határon, hogy szolgálhasson. Az adventi koszorú négy gyertyalángjának: a békének, a hitnek, a szeretetnek és reménynek a történetét elmesélve arra hívta fel a figyelmet, ha a láng el is alszik, minden kell valami, vagy valaki, aki feléleszti.
Alfons Mensdorff-Pouilly gróf, aki Vas vármegyében és a határ túloldalán is gazdálkodik, régi kapcsolatot ápol társaságunkkal, az erdészek jövő generációért végzett munkáját hangsúlyozta. Beszélt egy meghatározó kisgyermekkori karácsonyáról is, mikor 1956-ban szülei a Magyarországról Ausztriába menekülteknek, több száz embernek próbálták szebbé tenni az ünnepet. Édesanyja, gróf Erdődy Ilona a második világháború idején önkéntes ápolónőként és műtőasszisztensként sebesült honvédek ezreinek nyújtott segítséget.
A Szombathelyi Erdészeti Zrt. 2021-ben, egy ombudsmani vizsgálatnak köszönhetően került kapcsolatba a Vas Vármegyei Gyermekvédelmi Központ rumi Százholdas Pagony Különleges Gyermekotthonával. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által feltárt hiányosságok következtében indult az ombudsmani gyermekotthon-felújítási program, amelybe társaságunk is bekapcsolódott, és aktív segítőjévé vált a rumi otthonnak. Ezúttal nettó 1,9 millió forint értékben támogatjuk higiéniai, tisztító és tisztálkodó szerekkel az intézményt. Az adományt jelképesen Kázár Szilvia, az otthon vezetője vehette át.
Az alapvető jogok biztosa, Kozma Ákos sok-sok ajándékkal érkezett, a rumi gyerekek személyre szóló meglepetéseket kaptak tőle és munkatársaitól. Az ombudsman köszönetet mondott a gyermekotthonokban dolgozóknak, és hangsúlyozta, hogy neki és hivatalának kiemelt feladata a gyermekek védelme is. A jövő nemzedékéért végzett munka nagy felelősséggel jár. A természeti kincsekkel való gazdálkodást is úgy végzik az erdészek, hogy az erdők hasznából mindenki részesüljön, és a következő generációknak is jusson.
A rumi különleges gyermekotthon lakói kis műsorral: verssel, énekkel köszönték meg a támogatást és az ajándékokat. Évzáró rendezvényünkön ebben az évben is a Brenner-iskola kisdiákjai betlehemeztek. Nagyné Fekete Zita osztályfőnök vezetésével az intézmény tanulói rendszeres szereplői évzáróinknak. Köszönetként egy erdei iskola foglalkozásra hívtuk meg az osztályt a Stájer-házi Erdészeti Erdei Iskolánkba.
A betlehemező kisdiákok egyike az SMA-betegséggel küzdő Katona Olivér volt, aki egy kisfilmben mutatta be hétköznapjait, és arról is beszélt, hogy nyomozó szeretne lenni. Így hát adventi rendezvényünkön a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival közösen megleptük a csillogó szemű kisdiákokat, köztük a Olivért: tiszteletbeli nyomozó címet kapott, és megismerkedhetett Lupával, aki – ha nagy lesz -, kábítószerkereső kutya lesz. Ráadásként az osztály tavasszal eltölthet egy napot a rendőrségen, és megismerhetik a gyerekek a nyomozók munkáját.Az adventi ünnepségünkön a Művészeti Szakgimnázium Cselló Kvartettje közreműködött.
Áldott, békés ünnepeket kívánunk!
Forrás: Szombathelyi Erdészeti Zrt.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:
Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.
Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.
A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.
Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.
Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.
Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.
Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.
Forrás: OMVK
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.
Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:
Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat
A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.
A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft
Kamarai tagdíj: 4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft
A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal
A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.
2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:
https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu
2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.
Ügyfélfogadás ezen időszakban:
Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között
Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.
Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói
Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara
You must be logged in to post a comment Login