Keressen minket

Természetvédelem

A pentezugi vadlórezervátum

Közzétéve:

A pentezugi vadlórezervátum, melyben Przewalski lovak és rekonstruált őstulkok élnek félvad körülmények között, a Hortobágyi Nemzeti Park magterületén helyezkedik el. A park úgynevezett A-zónájához tartozik, ami azt jelenti, hogy a legszigorúbb védelmet élvezi. Látogatóktól elzárt terület, melyben az érzékeny faunát és flórát veszélyeztető bármilyen mezőgazdasági tevékenység végzése is tilos. A terület jelenleg 2470 ha kiterjedésű, 2015-ben pedig 3000 ha nagyságúra terjesztették ki. A lovak tenyésztése nagyon sikeres, néhány kancát Mongóliában történő visszavadításra is kiválasztottak már és a pentezugi „Jácint” nevű kanca már több mint egy éve él szabadon Mongóliában.

A Hortobágyi Nemzeti Park legszigorúbban védett A-zónájában

A rezervátum elektromos kerítéssel van körülvéve, mely a vadlovakat és az őstulkokat visszatartja, de a vadon élő állatok, mint pl. a vaddisznó, nyúl, róka és őz szabadon tudnak rajta keresztül közlekedni. Pentezug területét 1997-ben nyilvánították rezervátummá az alábbi célokkal:

  • megőrizni az érzékeny faunát és flórát a lovak és a marhák egész éves állandó legelése segítségével
  • támogatni a veszélyeztetett Przewalski-ló védelmi programját a populáció növelésével
  • aktívan tenyészteni a rekonstruált őstulkot és javítani a fajta fenotípusán és a félvad körülmények közötti túlélésre való fizikai alkalmasságán
  • a vadlovakhoz és őstulkokhoz kapcsolódó kutatásokat végezni, mint pl. a rezervátum biodiverzitásának vizsgálata és a folyamatos legelés hatása a többi fajra.

A rezervátum a Hortobágyi Nemzeti Park és a Kölni Állatkert együttműködésének köszönhetően jött létre.

A Przewalski-ló tenyésztése

A Przewalski-ló pentezugi populációja a világ legnagyobb vadló-populációja. A világon élő összesen 1900 vadlóból több mint 300 a pentezugi tenyészálományban illetve a Hortobágyi Vadasparkban található kisebb bemutató állományban él.

Bemutatkozik Ernő, az új kiscsikó

Az első lovak 1997-ben érkeztek ide. A tenyészet alapítóit a fajta tenyésztési koordinátora, a Kölni Állatkertben dolgozó Dr. Waltraut Zimmermann választotta ki. A lovak Európa minden tájáról érkeztek különböző állatkertekből és vadasparkokból. A legfontosabb szempont az volt, hogy a bekerülő állatok ne legyenek közeli rokonságban egymással, hogy az új pentezugi populációban a beltenyésztés minél nagyobb mértékben elkerülhető legyen. A lovak egy ménből és három kancából álló kisebb háremekben érkeztek. A cél az volt, hogy már a legelején több kisebb tenyészcsoportot alakítsanak ki. A kancák azonban csatlakoztak a legerősebb ménhez egy nagyobb csoportot alkotva, a többi mén pedig egy kancák nélküli agglegény csoportba tömörült. Sokévi sikeres tenyésztés eredményeként a felnövekvő fiatal csődörök megerősödésével és háremalapításával a háremek száma nőni kezdett. Ma már több mint 20 kisebb-nagyobb háremcsoportot tartunk számon.

Flóra és Ipoly porfürdője

A lovak tenyésztése olyan sikeres volt, hogy mára egy kicsit le is kellett lassítania a hortobágyiaknak. A pentezugi populációból számos lovat más helyekre szállítottak, mint pl. a Budapest melletti Budakeszi Vadasparkba, vagy egy ausztriai vadló rezervátumba is jutott a hortobágyi ménesből. Néhány kancát Mongóliában történő visszavadításra is kiválasztottak. A vadlovaknak az eredeti élőhelyükre történő bonyolult és költséges eljuttatását a Prágai Állatkert szervezte. A pentezugi „Jácint” nevű kanca pedig már több mint egy éve él szabadon Mongóliában.

Egy újabb csikó, akit Lázadó névre kereszteltek a hortobágyiak

Mivel a Mongóliába szállítás nagyon költséges, legfeljebb évi két-három ló visszavadítása lehetséges. Az évente több mint 50 csikóval növekvő populáció szabályozására más megoldást is keresni kellett. Úgy döntöttek, hogy néhány kancát fogamzást gátló vakcinával oltanak be, melyet amerikai kutatók fejlesztettek ki az Assateague pónik populációjának kontrollálására. A vakcina neve PZP és nem befolyásolja a kancák hormonszintjét, azaz az oltás nem változtatja meg a viselkedésüket. Az oltott kancák 2-4 évig nem termékenyülnek, azt követően azonban újra tenyésztésbe állíthatók.

Forrás: Hortobágyi Nemzeti Park

Természetvédelem

Vigyázzunk az úton átkelő teknősökre!

Közleményt adott ki az MME az úton áthaladó mocsári teknősökről

Published

on

A mocsári teknős hazánk egyetlen őshonos teknősfaja, mely országszerte megtalálható tavak, folyók, holtágak, csatornák mentén, mocsaras területeken. Elsősorban a lassú folyású és álló vizeket kedvelik, így inkább azok közelében számíthatunk rájuk, azonban a májustól júliusig terjedő tojásrakás időszakában a vizektől több száz méteres vagy akár néhány kilométeres távolságban is találkozhatunk velük. Amennyiben úton áthaladó teknőssel találkozunk, álljunk meg, és segítsük át az úttest túloldalára. Az észlelést pedig rögzíthetjük az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapján vagy okostelefonos alkalmazáson keresztül.

A fénykép illsuztráció. Fotó: Pixabay

Habár a teknősök életük nagy részét a vízben vagy annak közelében töltik, a nőstények fészkeiket a szárazföldön, laza talajú, vízelöntéstől védett, magasabban fekvő területekre rakják. Ilyenkor az élő- és a szaporodóhelyek között közlekedő teknősök gyakran kényszerülnek arra, hogy átkeljenek a vonulási útvonalukat kettészelő, az élőhelyeket feldaraboló betonozott és földutakon, ahol az azokon közlekedő autók, kerékpárok, mezőgazdasági járművek sok esetben végzetesek lehetnek számukra.

Amennyiben úton áthaladó teknőssel találkozunk, álljunk meg, segítsünk neki azzal, hogy felvesszük és az úttól biztonságos, pár tízméteres távolságra lehelyezzük, figyelve arra, hogy csak abba az irányba vigyük, amerre ő maga is igyekezett. A felnőtt teknősöket semmiképp ne vigyük vissza a vízhez, mert ezzel nemhogy segítenénk rajtuk, mint inkább nehezítjük a dolgukat, hiszen ebben az esetben kezdhetik elölről az utat.

Előfordulhat, hogy a teknősök vonulásuk során kertekbe is betévednek, ahol az ott élő kutyák nehezíthetik meg a dolgukat. Ebben az esetben, ha lehet, a teknőst ne zavarjuk, inkább a kutyá(ka)t zárjuk be egy rövid időre, míg a teknős átkelve a kerten, folytatja útját.

Ebben az időszakban nemcsak mocsári teknősökkel, de a hazánkban szintén előforduló és néhány esetben szaporodó idegenhonos teknősfajokkal is találkozhatunk. A legjobb, amit ilyen esetben tehetünk, hogy eljuttatjuk őket a legközelebbi állatkertbe, ahol befogadják őket és megfelelő körülményeket biztosítva számukra gondoskodnak róluk, biztosítva azt, hogy ne kerülhessenek ki a természetes vizekbe.

Kérjük, hogy az autóval, kerékpárral közlekedők ebben az időszakban fokozottan figyeljenek az utakon áthaladó vagy éppen ott napfürdőző állatokra (a teknősök mellett a kígyókra, gyíkokra, sünökre is) és, ha tehetik, segítsék át őket az úton.

Amennyiben bárkinek tudomása van a mocsári teknősök által gyakran használt vagy nagyszámú állat elütésével érintett útszakaszról, akkor várjuk az ilyen megfigyelésekkel kapcsolatos információkat is, illetve minden hüllővel és kétéltűvel kapcsolatos észlelést az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapján, vagy ingyenes Android és iOS rendszeren is futó okostelefon alkalmazásunkon keresztül.

Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy milyen teknősfajjal találkoztunk, akkor a határozásában segítségünkre lehet a Kétéltű- és Hüllőhatározó okostelefonos alkalmazás, mely szintén elérhető mind az Android, mind pedig az iOS rendszert használó készülékeken.

Forrás: MME

Tovább olvasom

Természetvédelem

KITEKINTŐ: Németország, Bonn: a város ismét csökkenteni akarja a nutriaállományt a Rheinauensee térségében

Bonn városa vadászattal kívánja csökkenteni a nutriák számát. A Dél-Amerikából származó nutria Németországban is inváziós faj, mivel természetes ellenségei alig vannak, gyorsan szaporodik, és jelentős kárt okoz a vízparti élőhelyekben.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Bonn városa 2026. május 11-én bejelentette, hogy a Rheinauensee környékén ismét vadászattal kívánja csökkenteni a nutriák számát. A következő tavaszi és nyári hónapokban ezért újra vadászok dolgoznak majd a Rajna bal partján fekvő Rheinaue területén. Az intézkedés oka, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt az állomány.

Fotó: Wild und Hund

A város már 2022-ben és 2023-ban is engedélyezte a nutriák vadászatát. Ezt követően 2023 őszén kevesebb mint tíz állatot számoltak össze. A 2025-ös felmérések során azonban ismét több mint 80 nutriát mutattak ki. A város tájékoztatása szerint ezért újabb beavatkozásra van szükség, hogy megakadályozzák az inváziós rágcsálók ellenőrizetlen elszaporodását.

A nutriák – más néven hódpatkányok – eredetileg Dél-Amerikából származnak, Németországban és az Európai Unióban is inváziós fajnak számítanak. Mivel természetes ellenségeik nagyrészt hiányoznak, az állatok gyorsan képesek szaporodni. Bonn városa arra hivatkozik, hogy az uniós rendeletek és a német szövetségi természetvédelmi törvény alapján köteles fellépni az inváziós fajok terjedése ellen.

A Rheinauensee partján a nutriák a város szerint jelentős károkat okoznak. Üregeikkel aláássák a part menti területeket, emellett lehántják a fák kérgét, amivel egyes fás szárú növényeket is veszélyeztetnek. Különösen problémásnak tartják, hogy az állatok víz alatti növényeket fogyasztanak. Ezeket az úgynevezett makroalgákat a Rheinauensee nagyszabású helyreállítása során telepítették be, és az érzékeny ökoszisztéma fontos részének számítanak.

Forrás: Wild und Hund

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Természetvédelem

Trópusi színek a Kis-Sárrét egén: megérkeztek a gyurgyalagok

Ebben az időszakban napi rendszerességgel találkozhatunk vonuló gyurgyalagokkal.

Published

on

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén ebben az időszakban napi rendszerességgel találkozhatunk vonuló gyurgyalagokkal. A pusztákon sétálva már messziről hallhatjuk, amint csapatokba verődve, egymással kapcsolatot tartva hallatják jellegzetes, gurgulázó hangjukat, amiről a nevüket is kapták. Ha felpillantunk az égre, meg is láthatjuk ezeket a trópusi madarakra jellemző, igen színes tollazatot viselő madarakat, melyek megjelenésével nem sok hazai madárfajunk vetekedhet. A gyurgyalag hasa és mellrésze kékeszöld, dolmánya, feje gesztenyebarna, vállfoltja és torka aranysárga.

Fotó: Wenczel Erika – KMNPI

Egyik legkésőbb visszaérkező, melegkedvelő madarunk, amely csak május első harmadában jön meg telelőhelyéről. Ősszel augusztus második felében megkezdi vonulását, hogy a telet melegebb területeken, Kelet- illetve Dél-Afrikában töltse.

Viszonylag rövidebb itt tartózkodása alatt repülő rovarokat zsákmányol, amelyeket valamilyen leshelyről, például ágról, vagy villanydrótról figyel és enyhén hajlott csőrével, röptében fog el. Méhészmadár néven is emlegetik, mivel étlapján méhek és darazsak is szerepelnek.

Telepesen költ, lösz- és homokfalakban, homok- és agyagbányákban, csatornák, folyók meredek partfalában alakít ki üregeket fészkelés céljára. Évente ebben a rövid időintervallumban csak egyszer költ, fészekalja 6-7 tojásból áll, melyeken mindkét szülő kotlik. A fiókák táplálásában is mindketten részt vesznek, a kis gyurgyalagok pedig 30-34 napos korukban már ki is repülnek.

A folyószabályozások előtti időkben a természetes, függőleges partfalakon jóval nagyobb telepekben fészkeltek a gyurgyalagok.  Állományaikra napjainkban sok veszély leselkedik, a homok és löszfalak leomlásakor a költőhelyek megsemmisülnek.

Forrás: KMNPI

Fotó: Wenczel Erika

Tovább olvasom