Keressen minket

Természetvédelem

Veszélyes kaktuszok terjednek a Kiskunságban

Őshonos növény- és állatfajainkat az élőhelyek eltűnése és feldarabolódása mellett az intenzíven terjedő idegenhonos fajok, az úgynevezett özönfajok is veszélyeztetik.

Közzétéve:

Őshonos növény- és állatfajainkat az élőhelyek eltűnése és feldarabolódása mellett az intenzíven terjedő idegenhonos fajok, az úgynevezett özönfajok is veszélyeztetik. Most már kaktuszok is fenyegetik a hazai növényvilágot. Az elmúlt napokban Kéleshalom és Tázlár környékén távolítottuk el állományaikat.

Fügekaktusz Kéleshalomnál a gyepen
Fügekaktusz a gyepben Kéleshalomnál. Fotó: Czitor Bea

A kaktuszok – egy faj kivételével – az Amerikai kontinensen honosak, napjainkra a télálló fajták a hazai kertekben is kedvelt dísznövényekké váltak. A kaktuszok több nemzetségének képviselői között is találunk olyanokat, amelyek Európa mediterrán vidékein özönfajjá váltak. Azt pedig már tudjuk, hogy az a faj, ami már valahol veszélyes özönfajjá vált, jó eséllyel máshol is az lesz. A fügekaktusz vagy más néven medvetalpkaktusz (Opuntia fajok) és más bokorkaktuszok (Cylindropuntia fajok) példányait sajnos már több helyen is megtalálták az országban a természetvédelmi őrök és a természetjárók, többek között a Pilisben, a Vértesben és a Kiskunságban is.

Ezek a fajok jól tűrik a téli mínuszokat, így jó vízáteresztésű talajra és napos helyre kerülve gyorsan megvetik a lábukat, szaporodásnak indulnak és telepeket képeznek, kiszorítva maguk körül minden más növényt.

A Duna-Tisza közén Ágasegyházán, Kunbaracson, Kunadacson, Tázláron és a Kéleshalmi-homokbuckákon is találtunk már állományokat.  A legjobb, amit ilyenkor tehetünk, hogy eltávolítjuk őket, ahogy tettük ezt az elmúlt napokban is Kéleshalomnál és Tázlárnál.

2021. február 18-án Kéleshalom külterületén számoltunk fel egy néhány négyzetméter kiterjedésű kaktuszállományt az egyik homokbucka tetején. Három fajt is találtunk benne: két fügekaktusz (Opuntia phaeacantha, Opuntia cymochila) és egy bokorkaktusz (Cylindropuntia imbricata) fajt. Nem tudni, hogyan kerülhettek a buckák közé, mivel a település több km-re, és a legközelebbi földút is több száz méterre van a helyszíntől. Február 22-én pedig Tázlár közelében kezdtük meg egy állomány eltávolítását, itt is fügekaktuszt, az Opuntia humifusa fajt találtuk meg.

A kaktuszokat manuálisan, kézzel és ásóval távolítottuk el a gyepről. Az ilyen területeket a következő években is ellenőrizni kell, mivel apró, szemmel szinte észre sem vehető sarjak még maradhattak.

Gyepről eltávolított fügekaktusz Tázláron
Gyepről eltávolított fügekaktusz (Opuntia humifusa) Tázláron. Fotó: Czitor Bea

Hogyan kerülnek a kaktuszok a természetbe? Gyakran kertből vagy temetőből kivadulva jutnak ki a környező gyepekre, vagy zöldhulladékként kerülnek a területre, esetleg szándékosan ülteti ki valaki feleslegessé vált növényeit. A hajtásdarabok könnyen legyökeresednek, de magról is terjedhet.

A kaktuszok a hazai természetes élőhelyeken nemkívánatos, idegenhonos, potenciálisan inváziós növényfajok, amelyek élőhelyfoglalásukkal kiszorítják az őshonos növényeket. Az ilyen fajokat zöldhulladékba sem szabad tenni! Igazgatóságunk javaslata, hogy otthon, a kertünkben is kerüljük az tájidegen növényfajok ültetését, helyettük inkább őshonos fajokat válasszunk, vagy olyan dísznövényt, amiről biztosan tudjuk, hogy nem terjed agresszíven. Egy remek kiadvány arról, hogy mit ne ültessünk és helyette viszont mit igen: Mi nyílik a kertemben?

Bokorkaktusz Kéleshalomnál
Egy bokorkaktusz faj Kéleshalomnál. Fotó: Czitor Bea
Eltávolított fügekaktusz
Jelentős gyökérzettel rendelkező eltávolított fügekaktusz

Két ládában az eltávolított kaktuszok

Forrás: Kiskunsági Nemzeti Park

Természetvédelem

Rövid vendégség: batlacsapat pihent meg a Kisbogárzói-tavon

Nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban.

Published

on

Április 24-én egy nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban, a Kisbogárzói-tavon. A madarak csak rövid ideig tartózkodtak itt, másnap már továbbindultak költőhelyükre.

A fotó illusztráció. Készítette: Motkó Béla

Kardoskút térségében most a szárazság az úr, egyedül a nemzeti park igazgatóság Sóstói Állattartótelepének közelében található Kisbogárzói-tóban van víz. Nem csoda hát, hogy a batlák kis létszámú csapata éppen itt állt meg pihenni. A délutáni órákban érkeztek, majd táplálkozás után az éjszakát is a tavon töltötték, másnap viszont már nem láttuk őket.

A batlák a Szaharától délre eső területeken, a trópusi Afrikában töltik a telet, s áprilisban térnek vissza költőhelyükre. A XIX-XX. század fordulóján még nagy számban költöttek Magyarországon, a Kis-Balatonon például több százas telepük volt. Aztán hosszú kihagyás után, az 1980-as években jelentek meg ismét költőfajként. Napjainkban csak a Hortobágyon költenek rendszeresen, de csak kis számban, 10-15 pár. Az utóbbi évtizedekben néhány alkalommal a Kis-Sárréten is költöttek.

A batlák hazánkban is általában nádasokban fészkelnek, s mivel kevesen vannak, ezért a többi gémfajjal közös telepeken rakják le tojásaikat. Ha lehetőségük van rá, akkor próbálnak a nagyobb növényzetben maradni, rejtve a kíváncsi szemek elől. Táplálékul főként puhatestűeket és férgeket fogyasztanak, de megeszik a kétéltűeket, ebihalat is, szinte mindent, amit csak találnak a vízben.

A nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén szinte minden évben megfigyelünk vonuló batlákat. Tavaly egy népesebb, 19 példányból álló csapatot is láttunk a Fehér-tó közelében található barackosi élőhelyen.

Forrás: KMNP

Tovább olvasom

Természetvédelem

Anyák napján érkezett a Körösvölgyi Állatpark legifjabb lakója

Anyák napján, a délelőtti órákban adott életet borjának egy gímszarvastehén a Körösvölgyi Állatparkban.

Published

on

Különleges és megható eseménynek lehettek tanúi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyének, a Körösvölgyi Állatparknak a látogatói május első vasárnapján. Anyák napján ugyanis a délelőtti órákban adott életet borjának az egyik gímszarvastehén.

Fotó: KMNP

Az új jövevény érkezése nemcsak a természet örök körforgásának szép példája, hanem szimbolikus üzenetet is hordoz ezen a jeles napon. A szarvasborjak általában késő tavasszal, kora nyáron jönnek világra, így az időzítés teljesen természetes – mégis különleges, hogy éppen Anyák napjára esett az első borjú érkezése. A nőivarú kisborjú egészséges, már az első órákban lábra állt, és anyja gondoskodó közelségében tölti első napjait.

A szarvastehenek rendkívül odaadó anyák: a néhány perces ellést követően gondosan tisztogatják borjukat, majd biztonságos, rejtett helyen pihentetik. A kicsinyek bundája kezdetben pettyes, ami kiváló rejtőszínt biztosít számukra a fűben és az aljnövényzetben. Az első hetekben a ragadozók elleni védelemként a borjak „szagmentesek” és többnyire mozdulatlanul lapulnak, míg anyjuk táplálkozni jár, majd visszatér hozzájuk szoptatni.

A Körösvölgyi Állatpark látogatói az elkövetkező hetekben megpillanthatják a fiatal állatot, amint anyja közelében fedezi fel környezetét. Az állatpark munkatársai arra kérik a vendégeket, hogy fokozott figyelemmel és nyugalommal közelítsenek a kifutóhoz, hiszen ebben az érzékeny időszakban különösen fontos az anya és borja zavartalan együttléte.

Látogassanak el a parkba és ismerjék meg közelebbről az állatpark legifjabb lakóját!

Forrás: KMNP

Tovább olvasom

Természetvédelem

Szalakóta Zalában

Természetvédelmi szakemberek szalakótát figyeltek meg a Nyugat-Zala Tájegységben

Published

on

Április 29-én munkatársaink, Schneidler Viktor és Magyari Máté a Nyugat-Zala Tájegységben igencsak meglepődve fékeztek le, majd tolattak vissza egy helyi faiskola melletti kerítésnél, ugyanis annak egyik oszlopán egy szalakóta (Coracias garrulus) üldögélt.

Magyari Máté, BfNPI

A szalakóta a Dunántúlon vonulási időben is különösen ritkának számít, kivéve Fejér megyét, ahol az utóbbi évtizedben stabil és növekvő állománya alakult ki. Egykoron, amikor még a legeltetéses gazdálkodás hétköznapi volt és a hatalmas, vegyszerezett monokultúrás szántók helyett változatos és fajgazdag, öreg fákkal tarkított legelők borították a tájat, valamennyi dunántúli megyében előfordult kisebb-nagyobb számban. Azonban a gazdálkodási szerkezet gyökeres megváltozása és a rovarok totális irtására törekvő gyakorlat, mely ragadozómadarainkat is megtizedelte, az 1970-80-as évekre a Dunántúlon kvázi megszüntette a faj állományait. Valaha Zala megyében is előfordult, különösen a Hetés környékén, az emberek népiesen „ződ bákány”-nak nevezték. Napjainkban keletről lassacskán terjed újra a gyönyörű, kék tollú faj, működési területünkön Veszprém megyében tavalyelőtt öt, Észak-Somogyban tavaly két költőpár telepedett meg és várhatóan tovább terjeszkednek. Zalában az utóbbi évtizedben vonulási időszakban került megfigyelésre mindössze 4-5 alkalommal , olykor a megfigyelő számára is csak pár pillanatra. Most másodszor sikerült fényképpel dokumentálni e csodálatos madár példányát megyénkben.

Megtelepedését és védelmét odúkihelyezéssel igyekszünk elősegíteni az arra alkalmas élőhelyeken, ahol még kiterjedt legelők és az azokhoz kapcsolódó gazdag rovarvilág található.

Szöveg és fotó: Magyari Máté, BfNPI

Tovább olvasom