A kora tavaszi időszak talán legismertebb növénye, a hóvirág már több helyen megjelent hazánkban. Lássuk mit érdemes tudni erről a különlegesen szép védett virágról!

“Kinyílott a hóvirág,
Vidámabb lett a világ …
Itt a tavasz, megy a tél,
Kis magban a csíra kél.” (Gazdag Erzsi: A hóvirág éneke)

A hóvirág az amarilliszfélék családjának leggyakoribb hazai képviselője. A család ismertebb hazai fajai még a tavaszi és a nyári tőzike, a vetővirág, valamint a kertekben pompázó nárciszok. A szobanövények közül ismertebb rokonai a lovagcsillag („amarillisz”), a klívia, valamint a szerelemvirág.

A hóvirág (Galanthus) elnevezés önmagában egy növénynemzetséget takar, amely jelenleg 23 természetes fajt, néhány kertészeti hibridfajt, és mintegy 300 kertészeti változatot számlál.

A növény földalatti raktározó szerve az 1-2 cm átmérőjű hagyma, amelyből két levél hajt ki – fajtól függően – az ősz, vagy a tél vége felé. A hagymából egy virágzó szár nő ki, amely egy virágot hordoz. Ennek jellegzetessége a három nagy, hófehér külső lepellevél (a köznyelvben “szirom”), és az ugyancsak három kisméretű, belső lepellevél, amelyek zöld foltokat, vagy rajzolatokat viselnek. A nagy hóvirágállományokban gyakran előfordulnak az alaptípustól eltérő példányok. A virág felépítésében többféle változat is kialakulhat, így lehet 2 szárú, 2 virágú, a 2 lepelkörből az egyik hiányozhat, vagy egyforma lesz, olykor a belső lepelkör – átmenetekkel – porzókká alakulhat. A lepellevelek körönkénti száma 3 helyett 1-6-ig változhat. A virágszínében és rajzolataiban is kialakulhatnak eltérések: a zöld virágrészek lehetnek sárgák, a fehér leplek cirmosak, foltosak is. A belső lepellevelek foltjainak rajzolatai változhatnak: a gyakori fordított “U” helyett lehet “X”, vagy téglalap, keskeny sáv, vagy csak 1-2 halvány pont is. Hagymájuk rendkívül erős mérget tartalmaz, ennek ellenére száraz tavasz esetén a legelő vad jelentős mértékben fogyasztja a leveleket.

A közép-európai üde lombhullató erdőzónában, a közép- és kelet-mediterrán hegyvidékek, szigetek félszáraz tölgyeseiben, cserjéseiben, fenyveseiben és hegyi rétjein élnek, a Pireneusoktól egészen a Kaszpi-tóig fordulnak elő.

Magyarországon nyolc fajjal, és 1-2 hibridfajjal találkozhatunk: a kertekben tömegesen ültetett pompás és a Voronov-hóvirággal, az itt-ott kivaduló redőslevelű, és a levantei hóvirággal, néhány hóvirág-gyűjtőnél (galantofil) az ikariai és a vékony hóvirággal, valamint az Olga királynő hóvirágával, és természetesen az őshonos, erdeinkben gyakori kikeleti hóvirággal.

A mediterrán elterjedésűek közül a legkorábbi – az Olga királynő hóvirágja (Galanthus reginae-olgae) – már októberben virágzik, de a hazánkban gyakran ültetett pompás hóvirág (Galanthus elwesii) is el kezdhet december elején hajtani, majd virágozni.  Általában ezekről szólnak azok a „katasztrófa-híradások”, amelyeket aztán felkap a sajtó.

A pompás hóvirág (Galanthus elwesii) Dél-Ukrajnában, Kis-Ázsiában és a Balkánon őshonos. Viszonylag nagy termetű, kocsánya 15–25 cm magas is lehet, ezért főleg ezzel a fajjal és változataival találkozhatunk a kiskertekben. Novemberben kihajt, s olykor már december végén virágozni kezd. Levelei szélesek, szürkészöldek, a belső lepellevelek külső oldala – változattól függően – tövénél és csúcsánál, vagy csak a csúcsánál (var. monostictus) zöld.

A hazai kertészetekben is árusítják hagymáit. Ha tartani szeretnénk, akkor ültetéskor kerüljük az árnyékos, sötét helyeket, szereti a meleg, napos kertrészeket. Jól tűri a nyári szárazságot, de elviseli a téli fagyokat is. Kivadulásától nem kell tartani, mivel kertészeti példányai többnyire terméketlenek.

A karcsú, vagy vékony hóvirág (Galanthus gracilis) az előbbi fajnak igen közeli rokona, attól csak kisebb termete (10-15 cm), keskeny, felálló, enyhén csavarodó levelei különböztetik meg. Elterjedése részben átfed a pompás hóvirágéval. Hozzánk legközelebbi állományai az Al-Dunát kísérő hegyvidékeken (pl.: Balkán-hegység) élnek. Hazánkban csak néhány magángyűjteményben látható.

A krími, vagy redőslevelű hóvirág (Galanthus plicatus) Dél-Ukrajnában és a Krímben, Dobrudzsában, valamint Isztambul tágabb környezetében (Bizánc) őshonos. Kocsánymagassága kb. 20-25 cm. Február közepétől – március közepéig virít. Levelei zöldek, a főbb erek mentén kissé hajtogatottak, a szélei begöngyöltek (redősek). Belső lepellevelei a csúcsuk táján zöldesek, de a bizánci alfaj (subsp. byzantinus) esetében a belső lepellevelek töve is zöld. Számtalan kertészeti változata esetében a belső lepellevél zöld rajzolata különféle alakú, méretű.

Magról jól szaporodik, de hazánkban jelentősebb állománya csak az Alcsúti Arborétumban él. A kertekben – megfelelő termőhelyen – igencsak elszaporodhat, kivadulhat (Budai-hegység), az őshonos hóvirággal hibrideket képezhet (Alcsútdoboz, Buda).

Az élénkzöld színű, széles levelű hóvirágfajok leggyakrabban ültetett képviselője a Voronov-hóvirág (Galanthus woronowii). Virága a hazai hóvirágéhoz hasonló, a belső lepelkörnek csak a kicsípett csúcsa körül láthatunk zöld foltot. Levelei pedig a tavaszi tőzike üde zöld leveleit idézik.

A Fekete-tenger partjának keleti része körüli hegységekben, Nyugat-Kaukázusban és a Pontus-hegység keleti felében élnek legnagyobb állományai, de előfordul még a Közép-Kaukázusban is, ahol a magasabb részeken a hasonló megjelenésű rokonai váltják fel.

A gazdag európai kertek számára több mint 100 évvel ezelőtt kezdték el gyűjteni G. latifolius (= széles levelű) néven, de ezt az elnevezést később egy magas-kaukázusi faj (azóta G. platyphyllus) vette át, amelynek tényleg 5-6 cm széles levelei vannak.

Az első betelepítések után csak 1990-es évek végétől kezdve lendült fel kereskedelme, többek közt millió szám gyűjtötték a Batumi városát körülvevő dombokról. A hazai kertészetekben is árusítják hagymáit. Ha tartani szeretnénk, akkor ültetéskor kerüljük a száraz, napos helyeket, lehetőleg a kert hűvös, árnyékos, félárnyékos részeire, vagy a ház északi, keleti oldala mellé ültessük.

A levantei hóvirág (Galanthus fosteri) a Földközi-tenger keleti partvidékén, Libanon, Szíria és Törökország délkeleti hegyvidékein él. Megjelenésében hasonlít a pompás hóvirágéhoz, de levelei mindig élénk zöldek, sosem szürkések. Kevésbé ismert faj, botanikus kertekben csak ritkán látható. Magyarországon az Alcsúti Arborétumban él egy kisebb állománya, innét széthordva látható néhány kertben és temetőben.

Európa középső területein, valamint Dél-Európa hegyvidékein, lomhullató erdőkben él a kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis). Szerencsére a Közép-Európában, így Magyarországon is őshonos kikeleti hóvirág nem zavarodik meg némi klímakilengéstől, és bizony csak a tél végén, illetve tavasszal virágzik. Enyhe tél esetén, már február elején megjelenik a Dél-Dunántúlon és az alföldi folyókat kísérő galériaerdők magasabb részein. Február végétől március közepéig már a dombvidékek és a középhegység gyertyános-tölgyeseiben és a Főváros környékén is jelentős tömegben pompázik. Legkésőbb, április közepéig, az Északi-középhegység bükköseiben láthatjuk.

A bevezetőben leírt változatok gyakran megjelennek a hazai hóvirágállományokban.

Nemzetközi (pl. CITES) és nemzeti törvények, rendeletek szabályozzák a szaporított és vadon gyűjtött hóvirágok kereskedelmét. Gyakorlatilag valamennyi hóvirágfaj minden egyes hagymája nemzetközi egyezmények hatálya alá tartozik, az ezekkel kapcsolatos jogsértések a Büntető Törvénykönyv szerint is szankcionálhatók Magyarországon.

Forrás: DINP