Vadászat
Visszanéző (1938): Mi a nádifarkas?
Éhrig Gyula cikket írt a nádifarkasról 1938-ban
Méhely Lajos-nak a nádifarkasról írt kitűnő cikke éppen negyven évvel ezelőtt, 1898-ban jelent meg »A Természeti első évfolyamában. »A nádifarkas dolgában tehát — írja Méhely — a legsötétebb tájékozatlanságban vagyunk. Nem tudjuk, a farkasnak valamely határozott válfaját vagy csak színbeli eltérését lássuk-e benne, sőt még azt sem tudhatjuk, nem a sakál rejtőzik-e alatta?! « Azóta nincs nyugta a szakembereknek, hogy világosságot derítsenek erre a kérdésre ; évenként, hol az egyik, hol a másik folyóiratban jelent meg egy-egy cikk a nádifarkasról, az így összeszedett adatok azonban sehogysem voltak elégségesek arra, hogy fellebbentsék a titokzatosság fátyolát nádifarkasunk faji mivoltáról, sőt a sokféle mende-monda még jobban összekuszálta ismereteinket. Az izgató kérdést napirenden tartotta lapjában Kittenberger Kálmán is, akivel együtt nyolc-tíz évvel ezelőtt bejártuk az ország egy részét, hogy az itt-ott kitömetett gyanús farkasokat megvizsgálhassuk. Az eredménytelenség nem csüggesztett el bennünket, lankadatlanul kutattunk tovább .

Fotó: A természet
Most egy éve nagy volt az izgalom a »Nimród-Vadászjság« szerkesztőségében, Kittenberger-rel vitatkoztam Nusser Lajos tyukodi elemi iskolai igazgató levelén, mit lőttek Tyúkodon, kutyát vagy sakált vagy nádifarkast? Kittenberger, bármennyire lelkesedett a dologért, tapasztalatai alapján csak bizalmatlan lehetett, jómagam várakozó álláspontra helyezkedtem. Írtunk Nusser igazgatónak, küldje el megtekintésre az Ecsedi-lápon lőtt furcsa állatot. Várakozással teli napok következtek, naponként kétszeri telefonbeszélgetéssel fűszerezve; nem volt nyugtunk, amíg a csomag meg nem érkezett. Azután ketten örültünk, mert az elejtett állat bizony sakál volt. Bőrét és koponyáját Nusser Lajos kérésünkre a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, s megkezdődött a munka, hogy pontos véleményt mondhassunk róla. A sakál mai hazánk területéről eddig csak a Heves megyei Debrőről volt ismeretes.
Néhányat lőttek a Szerémségben, Valpovón is ; a nyárdi erdőben (Eszék mellett, Verőce megyében) 1879 november 7.-én; Puszta-Petersliofon (Ruma mellett, Szerém megyében) 1890 december 23.-án ; Zupanja és Gradiste között Luknón (Szerem megyében) 1902 január 11.-én. Hirlz zágrábi egyetemi tanár legújabb adatai szerint a sakál nemcsak Cursola-szigetén és a Peljesac-félszigeten él, hanem Biograd és Zár a között a Tustica hegységben, különösen Kotari környékén, valamint Dalmácia és Horvátország tengerparti vidékein — a Velebitben — is mindenütt gyakori. Calinescu kutatásai szerint a sakál a román Dobrudsában (Ghidiciu, 1929) is előfordul.

A részletes összehasonlító vizsgálatokból kiderült, hogy a tyukodi sakál koponyája az eddig ismert sakálkoponyák között a legnagyobb. Ha ennek az állatnak csak a súlya lett volna nagyobb a többi sakálénál, csak azt mondhattuk volna, hogy jól táplált volt. Testsúlya azonban — 13 kiló — nem haladta meg a sakál átlagos súlyát, de koponyája mégis más mint a többié ; ez arra utal, hogy új alfajjal van dolgunk, amely hazánkban , az Alföld egykor végeláthatatlan nádasainak kedvező életterében, évszázadok-évezredek alatt alakult ki . Állatunkat Canis aureus hungaricus-nak neveztem el. A Brusina-éle (Canis aureus balcanicus) nevet nem használhattam, mert ezt a nevet a horvát és magyar sakálokra leírás nélkül alkalmazta és nem is látott magyar sakált. Ezzel a módszerrel pedig bárki, a föld területét papíron felosztva, előre elnevezheti a világ összes ezután felfedezendő, eddig még ismeretlen állatát. Mellőznöm kellett Mojsisovics-nak a nádifarkasra alkalmazott Canis lupus minor nevét is. Nem szólva arról, hogy ebben az esetben nádifarkasunkat Canis aureus minor, tehát »kis-sakál« névvel kellene illetnem, holott ez a legnagyobb, a sakálok között. Mojsisovics szentül hitte, hogy a nádifarkas kistermetű valódi farkas; hangoztatja azt is, hogy a nádifarkast sokszor összetévesztik a sakállal. Egy hiányos bőr alapján ismerteti is a nádifarkast, amely a leírás alapján lehetne sakál is, de hogy milyen, kicsi vagy nagy volt, azt a leírásból megállapítani nem lehet. Tehát Mojsisovics is csak nevet adott egy még ismeretlen állatnak. Okszerű volt a gondolat, hogy a magyar sakál azonos a nádifarkassal. Amikor először fejeztem ki ezt a gondolatot, valaki a »Nimród-Vadászujság«-ban azt mondta, hogy a régi magyar puszták emlékeivel összeforrott és Arany János által is megénekelt nádifarkasok emlékének a magyar állatbúvárok adjanak kegyelmet. De vájjon kegyeletsértő-e, ha kiderül, hogy a nádifarkas a magyar pusztákhoz edzett sakál volt? Aligha ! Jól tudom, hogy amióta Arany János »Toldi«-ját megírta, azóta magyarságunkhoz forrott annak minden egyes szava. Fadrusz János sem akart kegyeletsértő lenni, amikor remek szobrát, a nádifarkasokkal küzdő Toldit, megmintázta, pedig a nádifarkast — nagyon helyesen — inkább róka-, mint farkasnagyságúnak ábrázolta.

Fotó: A természet
A régi irodalmi adatokban feltűnik, hogy Arany János kútforrásában, Ilosvai Selymes Péter »Toldi«-jában egyáltalában nincs szó farkasról, még kevésbbé nádifarkasról. Ebből következik, hogy a költői mű keletkezésének idején a nép még ismerte a nádifarkast, csak azt nem tudtuk eddig, mit nevezett annak. A nádifarkast legelsőnek Kramer G. H. említi 1756-ban Elenchus Vegetabilium et Animalium per Austriam inferiorem observatorumc című munkájában, ahol a farkasról a következőket mondja: »Nagyobb erdőkben lakik, nádasokban, különösen a nezsideri-tó (Fertő-tó!) körül. Mivel a vadászok két változatot figyeltek meg, a nádasok közöttit — bár teste kisebb és szürkébb, mégis vadabb — nádifarkasnak nevezték. Főképpen hússal táplálkozik.« Hazai íróink közül megemlíti a nádifarkast Grossinger Ker. János 1793-ban, híres munkájának, az »Universa História Physica Regni Hungáriáét első kötetében. »Magyarországon a farkasok falkája nyilvánvaló a marhákban okozott károk és a számos farkasbőr folytán.

Minden télen csapatosan mutatkoznak, vannak egyenként vagy kettesben kóborlók. A nép nálunk kétfélét állapított meg, olyanokat, amelyek sűrű erdőben laknak és olyanokat, amelyek mocsarak nádasaiban egyedül élnek ; ezek valamivel kisebbek és kevésbé vadak, mint az erdeiek, azért kapták a nádtól a »nádi-farkas« hazai elnevezést. Ezek a Dunának, Drávának és Szávának szigeteit és a királyság mezőit (síkságait) lakják. A nagyobbak szétszórtan élnek az erdőkben; a legtöbb elbújik Dácia felé, a Meszeshegység és a Rézerdő erdeiben, bár az oláhok a farkaskölyköket gyakran elfogják. Az öreg és nagyon vad farkasokat a tiszántúliak »szakálos-farkas«-nak nevezik, ama dőre ítélet folytán, mintha a gonosz emberek farkasokká vagy kutyákká változnának.* Gáti István két évvel később, 1795-ben, »A természet históriája« című könyvében sokat összeír a farkasról, de a nádifarkast nem említi. Földi János »Természeti história« (1801) című könyvében már érdekesebb dolgot is közöl a farkasról, mert a szakállas farkasokról is megemlékszik. »’. . . A farkasok seregestül sokkal nagyobb állatokat, vaddisznókat és medvéket megtámadnak, éhségekben megeszik a nádat és a földet.
Kiássák a hólt testet is, és e féle valamelly Czinteremben való éjjeli megjelenések adhatott alkalmatosságot a Szakállas farkasokról való beszédre.« Nagyon talpraesetten ír a farkasról Kisszántói Pethe Ferenc 1815-ben megjelent »Természethistória és Mesterségtudomány * című könyvében, de a farkas leírásában sem a nádifarkast, sem a szakállas farkast nem említi. Annál figyelemreméltóbb, amit a sakálról ír! »Ez is ollyan kegyetlen, mint a nálunk esmeretes farkas, és ugyanazon ragadozói természet e van, a hólt testeket is kiássa. Es, minthogy valaha megeshetett, hogy ez Asiából hozzánkfelé tébojodott; inkább hihető, hogy ennek a nevétől támadt volna az a híres Szakállas farkasbeli szóbeszéd, mint-sem onnan, hogy a közönséges farkas a tzinterem körül forgott volna: mert miért is mondanák azt magyarul szakállasnak, és nem inkább ördög-farkasnak; ha, nem a Sakál névtől lett volna a mese?« A z idézetekből látjuk, hogy a »nádifarkas« név akkor bukkan fel az irodalomban, amikor a »Szakállas-farkas« név a mondák ködébe vész, amely név Pethe szerint eredetileg sakálos-farkas, vagyis sakál jelentésű lehetett. Mindenesetre érdekes volna a szakállas-farkas eredeti, régi jelentését még pontosabban kinyomozni, mert Pethe feltevése nem tökéletes bizonyíték arra, hogy a régi magyarok a sakált sakálosfarkas néven ismerték.

A KONUS FLAME hőkamerája, egyszerű könnyen kezelhető és ráadásul vízálló! (Fotó: Agro Jager News)
Érdemes ezzel a kérdéssel kapcsolatban megemlíteni, hogy Földi János a sakált »Sakál vagy török róka« néven ismerteti. Hajlandó lennék feltételezni, hogy a sakál név a török uralom idején jött hazánkba, vagyis török eredetű ; de ezt nem tudnám bizonyítani, mert a sakál szó eredetére vonatkozóan nem találtam semmiféle feljegyzést. A »Vadász és Versenylap« harmadik évfolyamába n (1859) Havas Sándor a következőket írja a farkasról: »A német szakírók, különösen a régebbiek, a farkasnak két nemét, erdei vagy hegyi (Wald-Wolf) és réti farkast (Sumpf oder Rohr-Wolf) különbözteti k meg ; minálunk is ezen kétféle elnevezés van szokásban, pedig természettanilag a kettő közt semmi különbség nincsen. Hogy vadászati szempontból sincs, arról kiki meggyőződhetik, ki Szabolcsban farkasokra vadászott.
Itt igen bajos volna, sőt nem is lehet a réti farkast az erdeitől megkülönböztetni, mert midőn az erdőt hajtják, valamellyik közel nádasba illan el, viszont midőn vadász, kopó vagy agarászlovak döbörgése a száraz vagy befagyott nádcseretből kizavarja, azonnal az erdőnek vagy cserjének veszi útját. És hogy forgáskor, midőn a szuka éjjelenként hosszúr a nyújtott kellemetlen vonítással híjjá össze maga kör é a lompos udvarlókat, az állítólagos két válfaj össze ne vegyülne, különösen itt, hol rét és erdő olly közel van egymáshoz , a farkasnak már kutyatermészeténél fogva sem tehet ő föl. Az sem áll, hogy a rétifarka s kisebb, alacsonyabb s vékonyab b volna, mint a hegyi- vagy erdei ; — láttam én egy pá r évvel ezelőtt Karcagon, mellynek közelében vagy 12 mértföldnyire nincs erdő, a kúnlaposi rétben egy juhászbojtár által a karámba n bottal agyonütött olly nagy farkast, kinyújtva-szaglója hegyétől, nyele szirmáig tökéletes öt láb hosszú, kitömve pedig olly vastag volt, mint egy jól meghízott sertés.

Ellenkezőleg tehát némelly szakemberek állításával, kik mindenben módfölött hajhásszák a különbségeket, a farkast pedig, mint mondám , alkalmasint csak mások leírása után ismerik, azt tapasztaltam, hogy az alföldi réti farkas, melly juhot, tulkot, tinót, csikót, lovat, ökröt, sertést bőven kap, majdnem erősebbre nő, mint az erdei vagy épen hegyi, mellynek a konczban nincs olly gazdag választéka. A falat bősége vagy hijány a véleményem szerint a farkasnál is az egyedüli tényező, melly a vadnak a külső kifejlését föltételezi. Az áll, hogy az úgynevezett réti farkas fakóbb színű szokott lenni, mint az, melly mindig erdőkön s bérceken kullog, ezt azonban csupán a nap hatásának tulajdoníthatni, mert a rét nem adván olly tökélete s árnyékot, mint az erdő, sőt eső ellen éppen nem védvén vadat, szőre okvetlenül megfakul, míg az erdők lakója a hűsben inkább megtartja barnább s itt-ott verhenyegessel vegyített hamvas színét.* Ez a valódi farkasokra (Canis lupus) vonatkozó megfigyelés azért igen nevezetes, mert Havas Sándor félszázaddal előbb tudta azt a rendszertani és állatföldrajzi alapszabályt, hogy egy állatfajnak ugyanazon a területen két egymástól különböző alfaja egyidőben nem élhet. Noha ezt a szabályt nem mondja ki , lényegét éles szemmel meglátja és helyesen indokolja.
Ma már éppen ennek a szabálynak az alapján is határozottan állíthatjuk, hogy a feltűnően kisebb termetű nádifarka s nem lehetett a közönséges farkas alföldi változata, alfaja, hanem csak egy, farkashoz hasonló más állat. A »Vadász és Versenylap« 3. kötetének vadászműszótár a szerint is : »Farka s kétféle van : hegyi és nádi. Ez utóbbi kisebb és gyávább az elsőnél. Különböző tájakon : féreg, ástyán vagy toportyánféreg, lesbeteg, ordas, réti kutyó ; tréfásan : erdei fülemile.« A régi irodalmi adatok alapján csak annyit mondhatunk, hogy a nádifarkas kétségtelenül kisebb volt a közönséges farkasnál ; a másik nevezetes eredmény az, hogy a magyar a neki idegen hangzású sakál, sakálosfarkas szót átalakított a szakállos farkassá, amivel később nem tudott mit kezdeni, ezért képzeletbeli szörny lett belőle, amely lassanként a mondák ködébe vész. Más meghatároz ó adatok után kellett nyomozni, hogy megállapíthassuk, mi lehetett a nádifarka s ; sikerült két olyan adatra bukkannom, amelyből kétségtelenül megállapítható faji mivolta. A z egyik a nádifarkas nagyságára, helyesebben súlyára vonatkozó adat. Borovszky Károly 1932 január 28-án kelt levelében írja a következőket : »A vinkovcei erdőhivatalhoz tartozó jaminai és morovicsi erdőgondnokságok területén nagyon is honos volt a nádifarka s az 1900-as években. Bokor Róbert ottani volt erdőmester rokonommal sokat beszéltünk a nádifarkasokról. Sohasem említette, hogy ritkák. Közönségeseknek minősítette, mint amelyekből igen sok volt, legalább akkoriban, a Száva mentén lévő nádasokban és erdőségekben.
Bokor erdőmester részéről a vinkovcei nádifarkasok súlya 12—25 kilogrammosoknak jeleztetett, míg a szerémségi farkasok súlyát 30—40 kilogrammosoknak állapított a meg.« . . . « A kalocsai érsekséghez tartozó dunamenti Rezét pusztára voltam meghíva 1906-ban szarvasbőgésre. Egy alkalommal sikerült, hirtelen előttem termett, farkaskutyának nézett állatra lövést tennem; mert megsebesítettem, kerestettem. Napok múlva találtuk meg hasznavehetetlen állapotban. Nádifarkas volt, szintén csapott farral; legfeljebb 12—15 kilogrammos lehetett. Hím volt.« Tehát Borovszky és Bokor nádifarkas súlyadatai csaknem egyezőek a sakál súly adataival. A »csapott far« is inkább illik a sakálra, mint a farkasra. A legnevezetesebb bizonyíték a nádifarkas sakál mivoltára azonban az Ötömösi Geréby család birtokában levő, nádifarkasvadászatot ábrázoló kép.

Fotó: A természet
Néhai Ötömösi Geréby Pál az 1830-as és 40-es években (a pontos évszám ismeretlen) a pestmegyei Adacson nádifarkasvadászatot rendezett; ezen egy olasz festő barátja is résztvett és a vadászatot három képen örökített e meg. A képek közül az első a hajtás kezdeté t ábrázolja. A második képen két agár viaskodik egy nádifarkassal. Ebből a nádifarka s faji mivolta nem állapítható meg. Annál érdekesebb a harmadik kép; ezen az egyik lovász félkarján cipeli a guzsbakötött nádifarkast. Feltűnő a nádifarkas túlrövid farka; nemcsak rövid és bozontos, hanem tompán lecsapott is, vagyis olyan, mint a sakálé. A másik érdemes megjegyezni való dolog, hogy egy 40—50-kilós élő farkast még guzsbakötve sem lehet könnyen, félkézzel hazacipelni! Ezzel szemben a sakál mindössze 10—13 kilót nyom; ilyen súlyú állatot már el lehet félkézzel vinni.

Az egyetlen hiteles nádifarkasképünk tanúság a szerint tehát az állat rövid-, tompafark ú és könny ű volt. Ilyen farkasféle csak egy élhetett hazánkban, éspedig a sakál. Ebből következik, hogy a sakált a magyarság nádifarkas néven ismerte. A nádifarkas sokáig elkerülhette a szakemberek figyelmét. Vajjon miért? Mert aki ismerte, durva gereznája miatt semmire sem becsülte; ha elejtette, ott hagyta veszni, ahol meglőtte. Aki nem ismerte, kóborkutyának nézte; agyonlőtt kutyákkal nem szokás dicsekedni, azt ma sem szokás hazavinni. Mire ráeszméltünk, mi lehet a nádifarkas, azt mondhattuk: volt, nincs, a terjedő közművelődés elseperte az Alföld nádasaival együtt. Csoda, hogy akár csak egy akadt belőle! Én azonban erősen hiszem, hogy ahol egy volt, ott több is lesz, éppen ezért kérem, a rókához hasonló, fehértorkú, rövid, bozontos, lecsapott-farkú, gyanú s »kóbor ebek«-et küldjék be megtekintésre a Nemzeti Múzeumba .
Írta: Éhik Gyula dr. – A természet 1938. március, 34. évf. 3. sz. 59-63.
Fényképek forrása: Tankovics Zsolt természetfotós
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu
Vadászat
KITEKINTŐ: Németország – ASP Wiesbadenben: csökkentették a korlátozási zónákat
Németországban, Wiesbaden térségében eredményesnek bizonyulnak az afrikai sertéspestis (ASP) elleni intézkedések.
Jó hírek érkeztek a járvány elleni védekezésből: az afrikai sertéspestis (ASP) elleni küzdelemben bevezetett intézkedések eredményesnek bizonyulnak. Ennek köszönhetően Wiesbaden városa két új általános rendelkezést adott ki, amelyek május 7-én léptek hatályba, és érezhető könnyítéseket hoznak a vadászok és a lakosság számára is.

Az új szabályozás központi eleme a korlátozási zónák módosítása. Az I-es számú védelmi zóna (zöld vonal) új határától északra eső területek teljes egészében kikerülnek a korlátozás alól. A vadászati gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ezeken a területeken ismét lehet vadászni járványügyi korlátozások nélkül.
Az újonnan kijelölt I-es védelmi zónán belül – a zöld és a lila vonal között – szintén jelentős könnyítések lépnek életbe. A vaddisznóállomány vadászata itt most már szinte korlátozás nélkül lehetséges.
További enyhítések történtek a Schiersteiner Aue térségében is. Az utolsó korlátozásokat is feloldották: újra engedélyezett a vadászat, a kutyák – amennyiben más szabály ezt nem tiltja – szabadon futtathatók, valamint ismét megengedett például a kerékpározás a kijelölt utak mellett is.
Ugyanakkor a II-es számú védelmi zónában, a lila vonaltól délre továbbra is szigorú előírások maradnak érvényben. A úgynevezett „fehér zónákban” is fennmaradnak a korlátozások. Ezeken a területeken a vadászok feladata továbbra is a vaddisznóállomány következetes gyérítése, mivel az alacsony állománysűrűség továbbra is kulcsfontosságú az ASP további terjedésének megakadályozásában.
A vadászok mellett a lakosságnak is fontos szerepe van a védekezésben: a kihelyezett kerítések kapuit minden esetben zárva kell tartani. Az elhullott vagy gyanúsan viselkedő vaddisznók észlelését pedig haladéktalanul jelenteni kell a hivatalos bejelentési csatornákon.
A jelenlegi fejlemények azt mutatják, hogy a következetes vadászat és a fegyelmezett intézkedések meghozzák az eredményüket – ugyanakkor a veszély még nem múlt el teljesen.
Forrás: Wild und Hund
Van egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Nyugállományba vonult Csonka Tibor, a GEMENC Zrt. vezérigazgatója
2026. április 8-án nyugállományba vonult Csonka Tibor, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. vezérigazgatója

Fotó: Ökoturisztikai Központ Gemenc
Van egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Mezőgazdaság
KITEKINTŐ: Brüsszeltől a termőföldekig – nagy vita zajlik Európa agrárpolitikájáról
Az Európai Parlamentben egyre intenzívebb vita bontakozik ki az Európai Unió jövőbeli agrárpolitikájáról.
Az Európai Parlamentben egyre intenzívebb vita bontakozik ki az Európai Unió jövőbeli agrárpolitikájáról. A legfontosabb kérdés jelenleg az, hogy mekkora összeg áll majd rendelkezésre a következő Közös Agrárpolitika (KAP) finanszírozására.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
A Közös Agrárpolitika az Európai Unió legfontosabb támogatási rendszere, amely a gazdálkodókat, a vidéki közösségeket és a földterületek fenntartható kezelését segíti Európa-szerte. Emellett kiemelt szerepet játszik a mezőgazdasági területek biológiai sokféleségének megőrzésében is.
A jelenlegi tárgyalások középpontjában az EU hosszú távú költségvetése áll, amely meghatározza, mennyi pénz jut majd a KAP-ra. Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága egy friss jelentésben a KAP költségvetésének 10 százalékos emelését javasolta, amely így elérné a 433 milliárd eurót. Ez fontos jelzés arra, hogy a Közös Agrárpolitikának továbbra is megfelelő finanszírozásra van szüksége.
A FACE szerint ez különösen fontos, mivel a mezőgazdasági területek biodiverzitásának megőrzése csak gyakorlati intézkedésekkel valósítható meg. A gazdálkodóktól és földhasználóktól nem várható el, hogy többet tegyenek a természetért megfelelő támogatás nélkül. Ha Európa egészségesebb élőhelyeket és erősebb állományokat szeretne olyan fajok esetében, mint a fogoly, a gerle vagy a mezei nyúl, akkor a gazdákat ösztönözni és támogatni kell az általuk végzett munkáért.
Ez különösen igaz az agrár-környezetgazdálkodási és klímavédelmi intézkedésekre, amelyek elősegítik a vadbarát mezőgazdasági gyakorlatok alkalmazását. Ebben az összefüggésben a FACE úgy véli, hogy a KAP költségvetésének legalább 30 százalékát ilyen intézkedésekre kellene fordítani annak érdekében, hogy valódi előrelépés történjen a biodiverzitás védelmében.
A Közös Agrárpolitikának emellett nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie az úgynevezett „eredményalapú rendszerekre”, amelyekben a gazdálkodók a konkrét környezeti eredmények eléréséért kapnak támogatást. Ezek a megoldások több országban is kedvező eredményeket hoztak mind a gazdálkodók, mind a biológiai sokféleség szempontjából.
A FACE továbbra is együttműködik az Európai Parlament képviselőivel annak érdekében, hogy a következő Közös Agrárpolitika egyszerre szolgálja a gazdálkodók és a biodiverzitás érdekeit.
Forrás: FACE



