Keressen minket

Vadászat

Összefogtak a vadászok az aranysakál miatt

Print Friendly, PDF & Email

Bács-Kiskun vármegyei vadászok összefogtak az aranysakál miatt

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Bács-Kiskun vármegye délnyugati részén, Bajától alig pár kilométerre, délre  fekszik Bátmonostor.  A településtől alig pár kilométerre kanyarog, Európa második leghosszabb folyója, a Duna.  Itt, a Duna-Tisza közén gazdálkodik a bátmonostori Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság, megközelítőleg 3200 ezer hektáron – kezdte beszámolóját Juhász Tamás.

Fotó: bátmonostori Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság

Az egérsípot a fényképre kattintva lehet elérni!

A terület rendkívül sokszínű, kiváló élőhelyet nyújt számos fajnak. A Duna közelsége miatt jelentős a a mocsaras, lápos területek aránya. Egyes helyek, az ember számára, egész évben járhatatlanok. A sakálnak olyan védett területei ezek, ahol szinte mindig megtalálhatóak.

Körülbelül 11 évvel ezelőtt tűnt fel újból az egykor őshonos aranysakál, amely mindig jelen volt a területen. Délről, Szerbiából mindig jöttek-mentek a vándorló egyedek. Az évekig védett státuszt élvező faj azonban megvetette a “lábát” Magyarország déli megyéiben, olyannyira, hogy a területileg illetékes vadgazdálkodók lassan tehetetlenek. Az állomány nagysága nem ismert. Vannak időszakok, hogy a falkák csöndesek, egyáltalán nem vonyítanak. Olyan is előfordul, hogy egy nagyobb családból csak egy egyed töri meg a csendet.

Az aranysakál vadászok körében Bátmonostor jól ismert. Hazánk egyik legnagyobb aranysakálját itt hozta terítékre Oszlánszki Attila. A pár évvel ezelőtt felépített ideiglenes határzár miatt az aranysakál migrációs útvonalai megszűntek, a helyi állomány “beszorult” Magyarország területére. A kerítés építése előtt megfigyelhető volt a sakálfalkák vándorlása. Időnként felbukkantak, majd tovább álltak. A kerítés megépítése előtt kezelhetőbb volt a Bács-Kiskun vármegyei sakálpopuláció.Senki nem látta előre, mit okoz ez a faj a hazai faunában. A helyi vadászok először örültek a megjelenésének.

A védett státuszt kihasználva a toportyán megerősödött. Állománya évről-évre nagyobb lettek. Miután vadászható faj lett, kevesen vadásztak rá. Az elmúlt években azonban világossá vált, hogy az egerek, pockok mellett, az apróvadat és a csülkösvadat sem kíméli. A rágcsálókkal is táplálkozó ragadozófaj nálánál jóval nagyobb zsákmányállatokat  is pusztíthatja, a legfiatalabb, legsebezhetőbb korosztályt is támadja.

Fotó: bátmonostori Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság

A bátmonostori vadászok problémája nem egyedi, a falkák egyik területről  a szomszédos vadgazdálkodók területére is átjárnak.

Jelentősen romlott a helyzet Bátmonostor és annak környékén, miután Németh Sándor rendkívül ügyes csapdázó, szakmát váltott, és abbahagyta a munkáját. Két év alatt körülbelül 250 ragadozót fogott, aminek legalább a fele az aranysakálok közül került ki. Miután elment, egy vákumhatás alakult ki Bátmonostoron. A környékben élő aranysakálok azonnal elfoglalták az új  revírt. Szempillantás alatt a helyi sakálállomány megduplázódott. A faj egyre magabiztosabbá vált, hamar felismerte, hogy nincs természetes ellensége. Egyes helyeken már bármelyik napszakban megfigyelhető.

Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!

Juhász Tamás barátjával  Pál Jánossal, a nagybaracskai Kriskó Miklós vadásztársaság  vadászmesterèvel sokszor beszéltek személyesen és telefonon is, az aranysakálokról. A kommunikáció a környékbeli vadásztársaságokkal is egyre erősödött. Az aranysakál térnyerése összekovácsolta a mindig jó kapcsolatban lévő szomszédos vadásztársaságokat. Az alulról szerveződő együttműködés egyre nagyobb szintekre is eljutott. Minden társaság beszélt egymással külön-külön is. Ezután nyolc vadásztársaság vezetője megállapodott abban, hogy közösen leülnek és megoldást keresnek a problémára.

Bátmonostoron találkozott egymással a Vaskúti Kossuth-, Garai Nimród-, Jóbarátok-, Dunafalva Nagybaracskai Kriskó Miklós-, Dávod Délvidék-, Bátmonostori Széchenyi Zsigmond-, és a Mélykút Vadásztársaságok vadgazdálkodói. Az információmegosztás olyan szinten indult el, amire eddig még nem volt példa a tájegységben. A helyi szakemberek meghallgatták egymás tanácsait, megfigyeléseit.

Fotó: bátmonostori Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság

Nyilvánvaló tény, hogy a sakál olyan szinten csökkenti a hasznos vad állományát is, ami kezelhetetlenné vált. Ha most nem történik érdemi előrelépés, az elkövetkező években, évtizedekben nem lesz vadászat a sakál miatt. Bátmonostoron évekkel ezelőtt 100 darab őzet is láttak egyes helyeken, most maximum négyet-ötöt. A vad folyamatosan idegeskedik. Az apróvad állománya jelentősen lecsökkentek.

A több órára nyúlt egyeztetésen konkrét tervekben állapodtak meg a helyi vadgazdálkodók. Minden résztvevő elfogadta a közös döntést, hogy az aranysakál vadászatát, gyérítését, a vadászati törvény adta feltételek mellett fokozzák.

A helybéli vadásztársaságok egymást segítve,  rotációban, vadászcsoportokat alakítottak. Közösen, együtt vadásznak az aranysakálokra, az összefogásban résztvevő vadásztársaságok területén. A munka dandárját a szakszemélyzet végzi, a tagok közreműködésével. Legnagyobb kihívást az üzemanyag és a gépjárművek költségei jelentették. Ezt a ráfordítást mindenki magának finanszírozza.

A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Ez éveken keresztül leküzdhetetlen akadályt jelentett, amikor a sakálok a szomszédos területről vonyítottak, bár a hivatásos vadászok amikor csak lehetett szóltak egymásnak. Azokon a területrészeken, ahol intenzívebben vadásztak a sakálra, óvatosabbá vált, időszakosan átköltöztek a szomszédos vadászterületekre.  Az összefogással most folyamatos nyomás alatt tarthatják a rendkívül gyorsan szaporodó nádifarkast. Nemrégen kunszentmártoni vadászok tíz sakálkölyköt találtak egy halastó közeli vacokban, amiről az Agrojager is beszámolt.

Ezenfelül új csapdákat is vásároltak. A sakál csapdázása is rendkívül nehéz, azonban már számos módszer bevált a megyében. A különböző csali sokszor a kulcs. Valaki kacsafejre, marhanyelvre esküszik, mások a füstölt szalámit tartják a legjobb csaléteknek. Próbaképpen digitális eszközöket is vásároltak, ami csak akkor szól, ha elsült a csapda. Ezáltal nagymértékben csökkenhethetik a vadőrök üzemanyag költségeit és az idő ráfordításukat.

A ragadozóvadászok emellett saját költségen új sípokat is vásároltak, amivel különböző prédahangokat utánoznak. A toportyán vadászata az egyik legnehezebb. Számos olyan egyéni megfigyelés és egyéni képesség is kell hozzá a tárgyi eszközök mellett, amit egyedül szinte lehetetlen megtanulni. Hazánk legügyesebb aranysakálvadászait is meghívták, a tudástranszfer gyorsítása miatt.

A kezdeményezés már számszerűsíthető, mivel márciustól 12 darab sakált hoztak terítékre. További cél, hogy az együttműködés minél szélesebb körben ismertté váljon. A megye további vadgazdálkodói is csatlakozhatnak az összefogáshoz, ha egyedül nem képesek kezelni a sakál nyomását – zárta beszámolóját Juhász Tamás.

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

Fotók: Bátmonostori Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

Vadászat

Lencsevégen az idei első szarvasborjú – GALÉRIÁVAL

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Elkezdődött a borjazás a gemenci szarvasok életében – számolt be az Agro Jager News megkeresésére Retkes Tamás, szekszárdi természetfotós, aki a napokban fényképezett borjas gímszarvas teheneket. Hatalmas élmény volt találkozni ezekkel az állatokkkal, mesélte lapuknak, miután a legújabb fotótúrájáról is megkaptuk a beszámolóját.

Lencsevégen az idei első szarvasborjú. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Retkes Tamás élménybeszámolója

04:30-kor keltem, hogy napkelte előtt kiérjek. Még fent volt a hold, amit jól lehetett fotózni. Ködös-párás reggel fogadott, nagyon jó hangulatú fotókat lehetett készíteni reggel.

Irány Gemenc. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Beljebb érve az erdőbe, egy tisztáson legelésztek a szarvasok. Itt sokáig tudtam őket fotózni, amíg szépen átsétáltak előttem, beljebb a sűrűbe.

Vaddisznók a szórón. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Mentem tovább a megszokott utamon, benéztem egy másik tisztásra, ahol egy szóró is van, hogy esetleg van-e rajta valami. Pár disznó volt csak, én kismalacokat szerettem volna fotózni, de őket nem láttam, így lőttem pár képet a disznókról és mentem volna tovább, amikor egyszer csak, – ahogy a keresőben nézelődtem, – felbukkant egy kis fej.

Nyuszt szemez velem. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Először azt hittem kisróka, de mikor ráélesítettem, akkor láttam, hogy egy nyuszt néz velem szembe – kíváncsian.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Sikerült róla pár fotót készítenem. A reggeliző helyemre érve – ez egy olyan hely, ahol négy nyiladékot belátok, tulajdonképpen egy kereszteződés – a szembe lévő nyiladékon egy tarvad lépett ki elém.

Gímszarvas aranysakállal a Gemencben. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Lőttem róla is pár fotót, aztán átváltott előttem. Jobbra fordulva láttam, hogy több tarvad legelészik, elkezdtem őket is fotózni.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Több, mint egy órán át tudtam őket fotózni, nem vettek észre és a szelem is jó volt. Volt velük egy kis borjú is, nagyon szertelen volt, ahogy össze-vissza futkározott.

Az első szarvasvorjakat már vezetik a tehenek. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Sikerült olyan jelenetet fotóznom, ahogy kétlábra állnak.

Az idei első szarvasborjú Gemencben. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Visszafordulva a szembe lévő nyiladékra, láttam, hogy a távolból egy aranysakál közeledik felém, de sajnos bal oldalról ismét szarvasok váltottak ki, így a sakál jobb oldalra távozott.

Magányos aranysakál Gemencben. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Miközben fotóztam a szarvasokat, reménykedtem, hogy a sakál visszajön. Szerencsém volt ismét, mert visszajött a sakál, ha csak egy kis időre is, jobbról átment előttem a nyiladékon és baloldalt eltűnt a sűrűben. Utána még jött pár tarvad, átváltottak előttem. Őket is lefotóztam, aztán tovább indultam.

Szarvasok váltanak át a nyiladékon. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Felnézve az égre egy sast láttam, készítettem pár fotót róla, de nagyon magasan, messze volt. Már a visszafele vezető nyiladékon jöttem, amikor mellettem, egész közel kiugrott egy bika.

Barkás gímbika Gemencben. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Egymásra néztünk, készítettem róla pár fotót és elinalt. Egy vizes rész mellett jöttem el, óvatosan kinéztem a vízre, de csak két hattyú úszott a vízen.

Rétisas köröz Gemenc felett. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

A további úton visszafelé sajnos már nem láttam semmit, sütött a nap, kezdett meleg lenni, 11:30 körül értem vissza az autómhoz. Örültem, hogy ilyen jó mozgás volt és hogy sok szép fotót készíthettem. Meg is köszöntem a Jóistennek!

Kattintson a képre és kövesse a természetfotóst a Facebookon is!

Hazaérve Nimród kisfiam nagy öleléssel, Kedvesem pedig egy csókkal és finom ebéddel várt.

Írta és fényképezte: Retkes Tamás

 

Tovább olvasom

Vadászat

A hazai vadállományunk egyedülálló nemzeti kincsünk

Print Friendly, PDF & Email

Nagy István agrárminisztern nyilatkozott a Karcagi Nagykun Vadásztársaság alapításának 150 éves jubileumi ünnepségén

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Teremtett világunk megőrzése közös kötelességünk, a természet rendjét pedig nem lehet megbontani, éppen ezért hárul kiemelkedően fontos szerep a felelős és tudatos vadgazdálkodásra – közölte Nagy István agrárminiszter a Karcagi Nagykun Vadásztársaság alapításának 150 éves jubileumi ünnepségén, szerdán.

Fotó: AM

A tárcavezető a rendezvényen arra hívta fel a figyelmet, hogy tájegységeink jellegzetes arculatához az egyes vadfajok ugyanúgy hozzátartoznak, mint a hegyek, a síkságok, a folyók vagy az erdők. Az egészséges, jó genetikai értékekkel rendelkező vadállomány fenntartásában pedig a vadászat kulcsfontosságú. Mindannyian büszkék lehetünk a vadállományunkra, amelyre szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy a nemzeti kincsünk. Ezzel az értékkel pedig felelősen kell gazdálkodnunk, hogy megőrizzük a jövő generáció számára – tette hozzá.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A miniszter kiemelte, kisebb létszámú, de jobb minőségű vadállomány kialakítására kell törekedni, olyan optimális létszámra, ami megteremti a vadgazdálkodási ágazat összhangját a mező- és erdőgazdálkodással és a természetvédelemmel. Nagy István szerint az egyedülálló adottságainknak köszönhető az is, hogy a magyar vadhús népszerű Európában. A vadhús amellett, hogy különleges ízélményt biztosít, élettani szempontból is számos jótékony tulajdonsággal rendelkezik. Hagyományainkat és szokásainkat tudatosan kell megvédenünk. Meg kell becsülnünk a normalitást a gazdák és a vadgazdálkodással foglalkozó szakemberek mindennapi áldozatos és kitartó munkáját, akiknek köszönhetően biztonságos élelmiszer kerülhet a magyar családok asztalaira – hangsúlyozta.

Fotó: AM

Kifejtette, a Nagykunság szívében, Karcagon a kunok földjének lakói híven őrzik és ápolják hagyományaikat, büszkék múltjukra és jelenükre egyaránt. A közös kötelességünk pedig az, hogy a természet, a vad és az ember alkotta egyensúlyt megőrizzük és fenntartsuk az utánuk jövő generáció számára.

Forrás: AM

Tovább olvasom

Vadászat

170 millió az idei kiemelt kamarai programokra

Print Friendly, PDF & Email

A Vadászkamara Elnöksége döntött a kiemelt kamarai célok forrásainak elosztásáról és a kapcsolódó pályázatokról

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Vadászkamara Elnöksége április 25-ei ülésén döntött a kiemelt kamarai célok forrásainak elosztásáról és a kapcsolódó pályázatokról. A Küldöttközgyűlés márciusi határozata értelmében az ifjúságnevelésre, a hivatásos vadászokra, kutatásra és közönségrendezvényre 2024-ben összesen 169 531 250 forintot fordít az érdekképviselet Központja. Ezt a döntést váltotta aprópénzre az Elnökség a tanácskozáson, amelyen egyéb témák is napirendre kerültek.

Az ülésen az Elnökség tagjai egyhangúlag támogatták dr. Jámbor László elnök előterjesztéseit, így döntés született az ifjúságnevelési és hivatásos vadászok felkészültségét erősítő vármegyei pályázatokról, illetve központi feladatok finanszírozásáról is.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Az Országos Magyar Vadászkamara a hivatásos, valamint a sportvadászok önkormányzattal rendelkező, közfeladatokat, továbbá általános szakmai érdekképviseleti feladatokat is ellátó köztestülete, (Ábra: OMVK)

A vármegyék ugyan többletforrást igényeltek a korábban meghatározott kerethez képest, de más források átcsoportosításával ezt is biztosította az Elnökség (erre a márciusi Küldöttközgyűlés egyik határozata adott lehetőséget, részletek itt). Ezek alapján a feladatok és a hozzájuk rendelt pénzösszegek az alábbiak szerint oszlanak meg:

  • Az „Ismerd meg a vadászokat!” ifjúságnevelési programra idén 114 millió forintot fordíthat a Vadászkamara központja. Ebből 84,7 millió forint a vármegyei Területi Szervezetek ifjúságnak szóló kezdeményezéseinek, programjainak megvalósulását segítheti a 2018 óta működő pályázati rendszerben, a fennmaradó összegből pedig ez évben is megjelenhetnek a nagysikerű, gyerekeknek szóló „Kisvadász” foglalkoztató füzet újabb számai (részletek, letölthető korábbi számok itt).
  • hivatásos vadászok szakmai felkészültségét és munkafeltételeiket javító programokra a vármegyéktől beérkezett pályázatok alapján 49,9 millió forintot különített el az Elnökség, ebből a Területi Szervezetek rendeznek a vadőröknek képzéseket, szűréseket, szakmai tanulmányutakat.
  • A több éve futó, a mikotoxikonat és azok vadállományra gyakorolt hatását vizsgáló kutatásra 10 millió forintot szán a szervezet. Ezzel kapcsolatban Bajdik Péter főtitkár elmondta: a fő feladat, hogy a lehető legtöbb vadgazdálkodó és vadász értesüljön a problémáról, ha valaki rendellenességet tapasztal a szaporodásbiológia vagy trófeák terén, gondoljon erre az eshetőségre is. Ezt célozták a témában országszerte tartott előadások és ez a fő célja a Vadászkamara rövidesen megjelenő, helyes takarmányozási gyakorlatot ismertető szakkönyvének is. (A kutatás előzetes eredményeiről a Nimród Vadászújság 2023 májusi számában jelent meg cikk, elérhető itt.)
  • Végül, de nem utolsósorban a Vadászkamara legnagyobb éves közönségrendezvényét, az Országos Vadásznapot a szervezet Központja 10 millió forinttal támogatja. A rendezvényre augusztus 24-én, szombaton, Lakitelken kerül sor.

Ugyancsak egyhangú döntés született a bizottságok és szakbizottságok költségvetéséről. Ennek teljes kerete 19,6 millió forint, amelyet az Elnökség egyhangúlag támogatott.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

A tanácskozás napirendjén szerepelt a Vadászévkönyv jövőbeni kiadásának módja. A tavalyig tartó gyakorlat, miszerint a Vadászkamara éves szakmai kiadványát a vadászok számával egyező számban készíttesse el a szervezet, az online vadászjegyváltás térnyerésével egyértelműen pazarlóvá, egyben okafogyottá vált. Felmerült, hogy csak digitálisan készüljön el a könyv, azonban ennél nagyobb az érdeklődés, és a hivatásos vadászok korábban egyértelműen jelezték: igénylik a papíralapú kiadványt. Idén az évkönyv letölthető volt vadászjegyváltáskor, illetve a Vadászkamara honlapjáról, és minden hivatásos vadász kapott egy-egy nyomtatott példányt, valamint a Területi Szervezetek 100-100-at. Ezt a hibridmegoldást továbbgondolva az Elnökség elfogadta, hogy a letöltés lehetőségét megtartva minden Területi Szervezet a saját belátása és igényei szerint rendeljen nyomtatott Vadászévkönyveket. (A Vadászévkönyvek digitális formában mind letölthetők a honlapunkról.)

Az „Egyebek” napirendi pont keretében Bajdik Péter tartott előadást a VadON tagnyilvántartó rendszer és kapcsolódó informatikai rendszerek fejlesztéséről. Ezzel összefüggésben elmondta az is, hogy idén már a vadászok 47%-a érvényesítette online a vadászjegyét, míg tavaly arányuk 39%, 2022-ben 28%, az első évben, 2021-ben pedig még csak 16% volt. (Az idei vadászjegy-érvényesítés statisztikai adatairól a májusi Nimród Vadászújságban adunk részletes tájékoztatást.) Emellett a többi között szó esett a közeljövőben tervezett ágazati jogszabálymódosításokról (a Vadgazdálkodási törvényt is módosító törvényjavaslatról részletek a Parlament honlapján). Hrabovszki János országos sportvadász alelnök és a Békés vármegyei Területi Szervezet elnöke felhívta a figyelmet az Alföldön tapasztalt őzelhullásokra, Szigethy Béla, a Bács-Kiskun vármegyei Területi Szervezet sportvadász alelnöke pedig az Országos Vadásznap előkészületeiről és helyszínéről adott részletes tájékoztatást.

Forrás: OMVK

Tovább olvasom