Ki ne ismerné a fehér gólyát? És ha azt kérdeznénk, tényleg jól ismered-e, vajon mit felelnél? Sajnos egyre többen vannak, akik még soha életükben nem láttak fehér gólyát (Ciconia ciconia). Pedig a gólya mindent elkövet, hogy láthassuk, amikor nálunk tartózkodik.

Fehér gólya a Kiskunsági Nemzeti Park területén (Kép: Lóki Csaba)

Ő afféle időszakos szomszédunk, hiszen hosszútávú vonuló madár. Az első madarak egyike volt, ami a kutatókat arra sarkallta, hogy kiderítsék, hová is költözik a hideg közeledtével. Az már régen is köztudott volt, hogy augusztus-szeptember hónapban elhagyja a Kárpát-medencét, sőt Európa déli területeit is, de azt sokáig nem tudta senki, hogy pontosan hol is telel.

Történt egyszer, 1822-ben, hogy tavasszal, a vonulásból visszaérve egy gólya nyílvesszővel a nyakában érkezett meg fészkére. A nyílvesszőn látszott, hogy egy afrikai népcsoport készíthette a vadászataihoz. Aki ezt felismerte, korábban, kutatóként már járt azon a déli területen, így felfedezése megkönnyítette a fehér gólyák téli telelő területeinek pontosabb meghatározását, és egyben a madárgyűrűzés alapjait is elindította. A madárgyűrűzés során a madarakra sorszámozott, egyedi jelölő gyűrűt tesznek, melynek ismételt leolvasása információval szolgál az adott fajról (pl. vonulásról, mozgásról, populációváltozás).

A madárgyűrűzésnek köszönhetően is fontos információkhoz jutottunk a gólyák vonulásáról, azonban a modern jeladóval végzett vizsgálatok egyre pontosabban mutatják a fehér gólyák téli telelőterületeit.

Gólyamadár a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén (Kép: Ledács Kiss Gábor)

Gólyáink lakhatási problémái

De maradjunk most a fehér gólya hazánkban töltött időszakánál, amikor is szomszédságunkban él ez a hatalmas, „lepedőszárnyú”, kelepelő madár. Sok évszázada kezdődött az az urbanizációs folyamat, amelynek végére a gólya az emberi településekhez kötötte a költését. Amikor az emberi települések közelségét választotta ma élő gólyánk őse, a házak kéményei még sokkal robosztusabbak és oldalfüstölős kiképzésűek voltak. A gólyapár erre könnyen megrakta kocsikerék méretű, akár mázsányi súlyú gallyfészkét. Az idő múlásával aztán lassan eltűntek az oldalfüstölős kémények, a kisebb méretűek pedig már nem tartották meg a fészket, sőt komoly kockázatot is jelentettek, ha azok torkát a gólyák „ledugózták” hajlékukkal.

Madarunk a fészkét jelenleg leginkább villanyoszlopokra építi. De, lássuk be, ez is sok bonyodalmat okoz az áramszolgáltatóknak, és a természetvédelemnek is. Mégis mi készteti a gólyát, hogy ott költsön? A választ a változó világunkban keressük. A falvak elektromos árammal történő ellátása után, az 1970-es évektől, a gólya egyre gyakrabban költözött át a települések villanyoszlopaira. Az áramvezetékeket érő nyomás sok balesetet idézett elő az áramellátásban, ezzel egyidejűleg rengeteg madár pusztulását okozta áramütés. A természetvédők ekkor léptek a tettek mezejére: kidolgoztak egy úgynevezett gólyakosarat, mely valójában egy fészekmagasítás, ami megemeli a gallyfészket, hogy az ne érhessen hozzá a tartóoszlop elektromos vezetékeihez. Sajnos ez sem bizonyult teljesen biztonságos megoldásnak, előfordul, hogy a felnövekvő és kirepülés előtt álló fiókák sokszor (az első repülés alkalmával) egyből a vezetékek csapdájában lelik halálukat. Így az oszlopok szigetelése egy folyamatos feladat.

A mai modern, drága háztetők tulajdonosai és a gólyák közt gyakran alakul ki konfliktus. Az emberek sokszor azt sérelmezik, hogy a gólyák a híg ürülékükkel károsítják a tetőt, ezért többen is követelték már a gólyafészkek áttelepítését. Sőt arra is volt már sajnos példa, hogy szándékosan elűzték a madarakat, leverték a fészküket.

Hot találunk ma fehérgólya-fészket?

Minden faluban – felelnék régi öregjeink, és ez korábban tényleg így is volt. Akkor még több mint 8500 költőpár élt hazánkban, napjainkra viszont a költőállomány nagysága ennek alig a fele. Számuk folyamatosan csökken, melynek számos oka van. A gólyák táplálkozóhelyeinek drasztikus csökkenését elsősorban a nedves gyepek kiszáradása, valamint azok megszüntetése, szántóvá alakítása, beerdősítése idézi elő. Korábbi, elsősorban hüllőkből és kétéltűekből származó táplálékbázisának megfogyatkozása – emiatt a gólyák rovartáplálékra való fokozatos áttérése – sok esetben nem teszi lehetővé a nagyobb (4-5 fiókából álló) fészekalj felnevelését. Helyzetüket tovább nehezíti a hosszú vándorlás közepette őket érő támadás, vadászat – elsősorban a Közel-Keleten –, a vonulási útvonalon nagy jelentőséggel bíró pihenőhelyek élőhelyeinek eltűnése, a klimatikus változások okozta szélsőséges időjárásról nem is beszélve.

Segítsünk nekik!

Mit tehetünk fehér gólyáinkért, hogy még sokáig szomszédainknak tudhassuk őket? Ahol lehetőségünk van rá, kísérjük figyelemmel költésüket. Ha tényleges veszélyt észlelünk, azonnal jelezzük a település önkormányzatának, ők pedig hivatalból megkeresik az illetékes nemzeti park igazgatóság munkatársait. A gazdálkodók a gyepes élőhelyek védelmével, esetleg gyepesítéssel is aktívan tudják segíteni a madarak sikeres fészkelését, ezzel segítve az adott településen való tartós megmaradásukat.

Tudnunk kell, hogy csak addig gyönyörködhetünk a településünkön fészkelő fehér gólyák látványában, csak addig hallgathatjuk semmihez nem fogható kelepelésüket, amíg olyan táplálkozóterületeket találnak a közelben, amelyből minden évben fel tudják nevelni a fészekaljakat.

Gyakran megfigyelhetünk olyan gólyákat, akik lábán gyűrű van, sőt, olyan is előfordul, hogy a fém gyűrű mellett nagy karakterekkel ellátott műanyag gyűrűt látunk. Ezt a módszert azért használják a madárgyűrűzők, hogy a madarakat megfogásuk nélkül, nagytávolságból is azonosítani tudjuk. Bárki, aki sikeresen leolvassa a gyűrűket és elküldi annak színkombinációját és feliratát a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek (MME) hozzájárul ahhoz, hogy többet tudjunk meg a fajról, mozgásáról, vonulásáról. Az MME az adott egyed összes megfigyelési adatát megküldi a megfigyelőnek, ennek köszönhetően mi is jobban ismerjük majd a szomszédunkat.

Forrás: Magyar Nemzeti Parkok