Vadászat
Visszanéző (2012): Vadászbakancs
Érettségi előtt voltunk néhány nappal, amikor az egyik tanárunkkal beszélgettünk. A levegőben harapni lehetett a vizsgadrukk feszültségét. Természetesen a vizsgáról szerettünk volna minél több, hasznos tudnivalót felcsipegetni. A legaprólékosabb dolgokat is tudni akartuk. Tanárunk, akivel ezen konzultációt folytattuk, vadászember volt, aki úgy is öltözködött, mint aki vadászni készül.
Zöld nadrág, zöld ing, bőrövére pedig összecsukható vadászbicska tokja volt fűzve. Na, nem azért, mintha érettségire készülő diákokat akart volna fenyegetni a tanár úr, hanem öltözetével is büszkén hirdette Nimród szenvedélyét. A beszélgetés csendes, mondhatni meghitt hangulatban történt. Pedagógusunk, akit Kovács Istvánnak hívnak, igyekezett nyugtatni minket. A higgadtság jeges vizét locsolgatta, alaposan felhevült, lángoló hangulatunkra.
Rólam tudta a tanár úr, hogy magam is vadászbolond vagyok, ezért amikor rám nézett, azt mondta mosolyogva:
– Egy vén, mindenhájjal megkent őzbak becserkelése sokkal nehezebb feladat, mint az érettségi. Mivel, nagy vonalakban sejtettem, miről van szó, ezért ezzel a kijelentésével tulajdonképpen megnyugtatott. Meg is történt az érettségi, mosolyogva léptünk ki az iskola ajtaján. Szikla nagyságú kő esett le a szívünkről, miközben megkönnyebbülve sóhajtottunk akkorát, a korabeli gőzmozdonyok szelepének sistergése kismiska volt hozzánk képest. A sikeres érettségi fejében drága jó szüleimtől kaptam egy márkás, fekete színű bakancsot. Ezelőtt sosem volt márkás lábbelim, mint ahogyan kortársaim között divat volt az ilyen, meg olyan, jó minőséget tükröző, fémjelzett cipő. De nem is igényeltem, tudván, hogy mire telik és mire nem. Ez a bakancs tehát az első volt és az egyetlen. Amerikai gyártmányú ormótlan, robosztus hegyi bakancs. A markáns, erős külső, csodálatosan kényelmes belsőt takart. Ha beleléptem, mintha puha bársonyszőnyegen járnék. Akár a friss kenyér, kívül kemény, belül lágy.
Ormótlansága ellenére igen megtetszett, mint ahogyan mindenért rajongok, ami az erdőbe, terepre való. Kinézete alapján könnyen elképzelhető volt, hogy ez a bakancspár szinte magától átszeli a sivatagot, rónaságot, pusztát, téli fagyban, sáros erdei utakat, térdig érő, híg lekvárban. Őszi, hideg vizű dagonya meg sem kottyan neki, a hegyeken úgy törtet keresztül, akár egy harckocsi, ami előtt nincs akadály, még azt a bizonyos fekete sziklát is megmássza. Röviden tehát, első látásra beleszerettem és ennek megfelelően nagy reményeket fűztem hozzá. Nem csalódtam benne. A márkáját nem mondom meg, lévén, hogy ez nem a reklám helye, pedig megérdemelné. Vagy talán … már meg is mondtam volna? Mondom, hegyi bakancsnak készült, de én vadászatokra használtam. A zselici dombok között jónéhányszor megázott – gazdájával együtt – bekenődött sárral, száraz időben por lepte, vagy éppen fagy dermesztette. A vadászatból az esetek legtöbbjében a munka jutott osztályrészemül akkoriban. Azon kevesebb alkalomkor, amikor a szó nemesebb értelmében vadásztam, akkor is külföldi vadászvendégek kísérőjeként. Ősz beálltával, gyakoribbá váltak a hideg, esős napok is. Reggelente vadetetési napokon, degeszre tömött takarmányos zsákokat pakoltunk a spediterre, ami elé befogtuk a lovakat és irány a vaddisznós kert. Ha esett az eső, felvettük ugyan a nagy esőköpenyeket és amíg a bakon ültünk, nem is volt semmi gond. A köpönyegek akkorák voltak, alaposan be tudtunk takarózni velük. De bizony a lovaskocsiról le is kellett szállni. Először is kinyitottam a vaddisznóskert kapuját, hogy be tudjunk menni. Bár a köpeny rajtam volt, de ahogyan mozgott, hajladozott az ember, úgy szép lassan, hol itt csöpögött be a víz, hol amott. A kitaposott utak olyanná váltak az esőtől, mint a tükörponty bőre. Ez még csak hagyján lett volna, de amikor az Úr Isten teremtette a Zselicet, ugyancsak hullámosra készítette. Nem bántam volna, ha a disznós kerttel kivételt tesz és sík erdőségnek hagyja meg. Nagyon sokszor ugyanis igen csiklandós élmény volt egy-egy komolyabb lejtőn való lejutás. Pista kollégám, a fogatos, behúzta még a gatyaféket is. Ennek ellenére a lovak farra ülve szánkáztak, csúsztak lefelé. Fejüket kifelé fordították, izmos nyakukkal tartották vissza a rudat, A nyakló pattanásig feszült. A kocsi a lovak mögött csúszkálva, farolva, lassú menetben, de a lejtő végén már felgyorsulva jutott le a völgybe. A hideg ellenére jó néhányszor megizzasztott ez a kocsikázás és nem sok tartotta, hogy a spediter elkerüli a lovakat. Annak ellenére, hogy ázott hajunk égnek meredt, sosem volt baleset. Amikor megérkeztünk egy-egy szóróhoz, a nehéz zsákokat kitakartuk a fólia alól. Ez azt a célt szolgálta, hogy ne legyenek vizesek, de nem sokat ért, mert az ide-oda döcögéstől zökkenéstől mindig elcsúszott a takaró. Hol eminnét ázott meg kicsit, hol amonnét lettek sárosak kissé a zsákok. A takarmánnyal teli zsákokat minden nyirkossága, sáros kenődése ellenére úgy ölelgettük, mintha valami bővérű, termetes, de formás menyecske lenne.
Kénytelenek voltunk, mert a szemes kukoricával, de főleg búzával teli zsákok igen el tudják hagyni magukat. A bakancsom már nem is fekete volt, hanem szürke a folyékony lekvártól, síkos maltertól. A teljes hasonulás nem csak a nyelvtanban létezik, mert mire kiértünk a disznós kertből, mi magunk is jobban hasonlítottunk egy-egy frissen dagonyázott süldőhöz, mint emberhez. Igen sokat nyűttem a vadászbakancsot a zselici dombok között, minden héten körbejártuk a disznós kertet, ami testvérek között is 12 kilométer. A sok vaddisznóhajtásról nem is beszélve, amikor reggeltől estig tapostuk a zörgő avart, nyálkás sarat, vagy a friss, puha havat. Drága vadászbakancsom, megöregedtél, nyűtt és avéttos vagy, ideje lenne már nyugdíjba küldenem téged. De bizony, meglett korod ellenére, még jócskán megállod a helyed a fiatalok között is. Igaz, hogy ápoltalak, kenegettem, karban tartottam ráncosodó bőrödet. Ma már nem járjuk a zselici erdő lankáit, de ha a szükség úgy hozza, még ma is szívesen előveszem jó öreg vadászbakancsomat, aki sokkal szebbet tudna mesélni, még Andersennél is!
Boldog, békés nyugdíjas éveket!
(Kaposvár. 2012 január)
Írta és fényképezte: Kovács Gábor
Vadászat
Szebenye-pusztán találkoztak a bélusvölgyi vadászok
Észak-Csereháton, a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában szervezte meg az ide trófeamustráját, amelyen mintegy 36 gímbika trófeáját lehetett megtekinteni, illetve ekkor vehették át ünnepélyes keretek között az elejtők. Kövér János, a vadásztársaság elnöke kiemelte, hogy amellett, hogy ismét egy forró, csapadékszegény, aszályos nyár után köszöntött be a szeptemberi szarvasvadászat, egy meglehetősen eredményes bőgést zárhattak. Eredményeikre büszke, az elért sikerek mögött pedig pontos és tapasztalt, gondos vadgazdálkodást láthatott minden vendég a területen. A munka tovább folytatódik, amelybe, a vadásztársaságon túl, a térség vadgazdálkodóinak összefogása is ott rejlik – tájékoztatta az Agro Jagert Oravecz Attila.
Egy vadásztársaság életében a trófeamustra mérföldkő. Egy-egy ilyen szemlén, nemcsak a társaság, aktuális helyzetét, lehetőségeit láthatjuk, hanem a hivatásos vadász, a vadőr is mérlegre kerül. Míg a múlt héten a Drávamentén tapasztalhattuk meg, hogy a társaság kitárta a kapuit, addig most itt Észak-Csereháton tekinthetünk körbe, hogy valójában mire képes a szarvas és körülötte az ember.
A Bélusvölgye vadásztársaság ezen a napon megmutatta és akinek kedve tartotta, kilátogathatott Szebenye-pusztára, hogy milyen gímbikák estek 2024-ben. Oravecz Attila kiemelte: örömmel fogadták, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal vadászati szakigazgatásában dolgozó felügyelők elfogadták a meghívásukat, ami visszajelzés számukra, hogy a kormányhivatalban is fontos, mi történik, nemcsak itt, hanem a környező társaságok területén.
A szarvas kettős életet él. Napjainkban számokban, íróasztalok felett is megjelennek, de igazán csak a terepen, egy-egy társaság, egy-egy térség egészében lehet megérteni, hogy mit jelent egy-egy populációval gazdálkodni, őrizni. Egy állományt nem lehet pár ezer hektárra beszorítani, azzal integráltan, egységesen kell gondolkodni. Ha jó is a kapcsolat, ha 20 éves barátságok kötik össze az itt dolgozó vadőröket, hivatásos vadászokat és működik az együttgondolkodás, azonban a jogszabályi előírásoknak meg kell felelni. Ez azonban akkor működik igazán jól, ha egy-egy térség lehetőségeire, szaknyelven fogalmazva, a vadeltartó képességére illesztik és nem egy egységes, országos direktívának kell megfelelni.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Úgy gondolom, hogy ehhez időszerű lesz bevezetni egy új fogalmat is, amely a földtulajdonosok irányába mutat, miszerint mire képes, mit képes megtenni a szarvasért, a vadért a gazdaember? Szerencsés együttállás, ha vadászik, de még szerencsésebb eset, ha az agrárszektor stabil lábakon és kiszámíthatóan működik – nyugodtabb gazdasági helyzetben minden szereplő nyugodtabban reagál.
A gazdákkal, a földtulajdonosokkal való kommunikációban a Bélusvölgye vadásztársaság vonatkozásában kétoldalú kapcsolat rajzolódik ki, melyet mi sem példáz jobban, hogy egy terület bokros, elhagyatott részeit kitisztítva, Oravecz Attila megkereste a földtulajdonost, hogy ha lehetne és a tervezett munkában nem hátráltatná, akkor mentsék meg a régi almafákat. Személyes sikere Oravecz Attilának, de amellett, hogy régi almák maradtak meg a gyümölcsnemesítőknek, az erdőjáró embernek, de ott maradtak az öreg fák, amelyeket minden évben felkeres a vad is. Ez a terület kitakarítása után sem változott meg. Sőt!
Oravecz Attila kiemelte, hogy mire beköszöntött az ősz, a leseket kijavítgatták, a sózókat feltöltötték és a vadföldeket előkészítették. Ez utóbbi kapcsán sok-sok éves gyakorlat, hogy a vadföldekbe őszi árpát vetnek, amit nem takarítanak be, hanem lábon hagynak. Azon úgy bagózik a szarvas, a vaddisznó és minden vadja az erdőnek, ahogyan csak szeretné, mikor már tejesen érik. Mikor aztán odakerül a sor, hogy aratni kellene, sem vágják le. Aki ismeri az árpát, tudhatja, hogy érés után csakhamar összetörik, összeborul. Nyár közepén aztán nehéz tárcsával leforgatják, bekeverik azokat a szemeket, amit a vad elhagy, ami kipergett. Vetésre, több, mint elég. Az első augusztusi esők hatására aztán kicsírázik és őszre nemcsak bokáig érő, hanem már szárba szökkent árpa várja a szarvasokat, de jó legelője minden vadnak.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A szarvas az elmúlt években jobban helyben maradt az Észak-Cserehátban – folytatja Oravecz Attila és a kollégákkal, vadőr barátokkal egyre kevesebbszer állunk meg egy-egy trófea előtt: Na, ezt láttam én is! Sokat beszélgettünk erről – teszi hozzá, de arra jutottunk, hogy a tarvadnak kedvezve, az sem mozdul ki messzire s a rudlikat a bikák sem keresik. Ilyen megfigyeléseket szűrtünk le, amelyet érdemes lenne itt is tudományos eredményekkel igazolni, mert tapasztalataink erre mutatnak.
A 2024-es bőgés nagyon jól indult és sem a meleg, sem a száraz idő nem vetette vissza a bikákat – meg is szólaltak! Szeptember 2-án terítékre került az első gímbikánk és azután sorban szólt a vadászkürt a szarvasok felett. Az összes kolléga is dolgozott a szomszédban, néha-néha tudtunk beszélni, s ha már nem hallottunk egymásról, akkor fogtuk a telefont és összecsörögtünk. Persze az utánkeresések megadták a közös hangot, mert mi is, a szomszédok is át-átmentünk a szomszéd területére. Akkor már hívtuk is a kollégát, hogy szükségünk van a segítségükre, mert nagyon úgy tűnik, hogy „vendégvadászatra” érkezünk. Ez megszokott, mindennapos – együttműködés nélkül nem tudnánk ilyen eredményeket elérni.
Sokan kérdezik, hogy a bőgőhelyeket, hogyan gondozzuk? Mi azt látjuk, hogy az a legjobb, ha az ősi beállóhelyekre mi egyáltalán nem megyünk be – semmilyen eszközzel. Azt a birodalmat meghagyjuk a szarvasnak. Ha azt választotta, akkor mi tiszteletben tartjuk s ha a királynak megfelel, akkor mi nem akarjuk, hogy jobb legyen. Viszont körülötte, azért kedveskedünk neki. Aztán meg: mindig örülünk, ha augusztusban újra és ugyanott megszólalnak a bikák, hiszen jelzés, hogy valamit csak „eltaláltunk” idén is…
A trófeamustra idei legjobb gímbikáját 12 évesre bírálták és 9,37 kilogrammot nyomott. Remélem nem gondolja senki, hogy nagyképűség a társaságunk részéről, de ez a bika „csak” egy mellékbikája volt egy csapatbikának, „akit” lehetőségeink miatt nem hoztunk terítékre. Talán ilyet még a társaság soha nem tett, de meghagytuk. Elnök úrral sikerült egyeztetni és megmaradt nekünk jövőre, megmaradt a teheneknek. Mondhatom, lehet, hogy a valaha lőtt legjobb gímbikánk lesz. Keveset láttuk, de annál többet hallottuk. Úgy gondoltam, ha ez a bika maradhatna még egy évet, akkor olyan erős genetikával fordulhatunk rá a következő évtizedre, ami meghatározó lehet a gazdálkodásunkban.
Hogy találkozunk-e ezzel a bikával? Hogy jövőre ide fog-e beállni? Senki sem tudja. Egy viszont biztos: jó pár csatát megnyert ezen az őszön és láttuk, ahogy terelgeti a teheneit. Kell egy ilyen új dolog és nem szeretnénk ezekből az elképzeléseinkből engedni. Újat, változást szeretnénk s legyen ennek a szarvasnak az erdő az otthona, legyen még a mienk. Neveljen az erdő, neveljen az Észak-Cserehát még szarvast: sokkal jobbat! Mi, amit tudunk, megadjuk a szarvasnak. Sokkal többet már nem tehetünk hozzá, maradt hát az önmérséklet.
vendégekkel, tagtársakkal, a kollégákkal jól telt a Szebenye-pusztai napunk. Szükségünk is volt erre, mert a nap, nap utáni vadászatok elfárasztottak mindannyiunkat. Korai kelések, késői fekvések és napközben a rengeteg munka, nemcsak a vadászházban, hanem területen is. Trófeakikészítések, út a kormányhivatalba, a kamarához. Krotália igénylések, dokumentációk, papírmunka, megannyi feladat, amit nem görgethetünk napról napra, azt el kell végeznünk minden nap. S arról még nem is beszéltem, hogy a tacskókopóinkkal is foglalkozni kell, mert hát a napi tréning mindenkinek kell, embernek, állatnak egyaránt.
Panaszra egyáltalán nincs okunk, itt, a Bélusvölgye vadásztársaság területén, feladat viszont bőven terem. Hozzá kell tenni, hogy az érmes arányunk 40%-os, az érmes bikák átlagsúlya 7 kilogrammot ért el. A korosítás és a minőségi szelekció felé mozdultunk el és a fiatal, már láthatóan gyenge adottságú szarvast is vadásztuk a bőgésben – új vonulat, de nem engedtük el, ha találkoztunk. Meglátjuk, milyen eredmények jönnek, ami persze egy, két év alatt biztosan nem fog látszódni, mint ahogy az az eredmény sem, hogy a trófeamustrán annyi gyerek játszott a Szebenye-pusztán, hogy sokszor keresni kellett, kinek, merre van a sráca. S ha meg is mosolyogtuk a gyerekricsajt, azért tudni kell, hogy belőlük lesznek a következő generáció hajtói és apukájuk, a nagyapjuk, a nagybácsijuk mellett válnak olyan vadásszá, akik mellett majd mi is leállunk egy-egy standra vagy beülünk melléjük majd az autóba, mikor megállnak a házunk előtt, hogy gyerünk ki a hegyre, oda, ahová régen mi vittük őket – mesélt Oravecz Attila az Agro Jagernek a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában…
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fényképezte: Oravecz Attila és Szabó Róbert
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Célkeresztben az orvvadászat
A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett
A Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumának kiállítása is része volt az október 26-án, Vásárosnaményban megrendezett Vadásznap és Trófeamustra rendezvénynek.
A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett, melynek célja, a természet iránt érdeklődők részére betekintést nyújtani a vadászat világába, illetve különböző bűnügyek ismertetésével felhívni a figyelmet az orvvadászat jogellenességére és a vadászat veszélyeire. A kiállítás 2024 szeptemberében az Európai Unió vadászati főigazgatóinak informális ülése keretében debütált, melynek a Vásárosnaményban megtekinthető Hunor Vadászati és Természeti kiállítás adott otthont.
A kiállítás 2024. október 26-án, a megyei Vadásznap és Trófeamustra rendezvény keretében nyílt meg a nagyközönség előtt. Ezen a napon az érdeklődők a múzeum könyvtárának vadászati tematikájú könyveibe is belelapozhattak, továbbá a vitrinekben – orvvadász bűncselekmények elkövetésénél használt, a rendőrség által lefoglalt – házi készítésű, átalakított fegyvereket is megtekinthették. Látható volt egy olyan különleges szarvasagancs is, amibe szinte „belenőtt” egy dróthuzal, ezzel jól szemléltetve a hurkolás pusztítását.
A tárlatot a Rendőrmúzeum vezetője, Kékiné Rozsnyai Éva nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy egy új típusú kiállítás megvalósítása volt a cél, amely a vadászati szakma és a vadászok számára is hasznos információkat nyújt, ugyanakkor a laikus látogatóknak is érdekes lehet. Emellett rávilágít arra, hogy a vadászat messze túlmutat a trófea megszerzésén, hiszen a törvények által szabályozott, fenntartható vadászat szerves része a vadgazdálkodásnak és a vadvédelemnek.
A vadászatra jogosult szervezetek – zömében vadásztársaságok – által végzett és az állami szervek által felügyelt vadászat segít megőrizni a fauna természeti egyensúlyát és biológiai sokféleségét, megelőzve egyes fajok túlszaporodását, vagy más fajok eltűnését. A délután folyamán a vadásznaphoz kötődően több nyilvános kerekasztal beszélgetésre is sor került, amelyen többek között a vadászati bűncselekményekről is szó esett.
Kreitz Zsuzsanna r. alezredes asszony a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Műveleti Szolgálat Bűnügyi Technikai Főosztály vezetője gyakorlati tapasztalatokkal látta el a hallgatóságot, az áldozattá vagy elkövetővé válás megelőzése érdekében.
Forrás: Rendőrség
Vadászat
Továbbképzést tartottak vármegyénk szakembereinek
A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
2024. október 28-án Hatvanban a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
Szűcs Iván hivatásos vadász alelnök köszöntőjét követően Kovács István János tirkár ismertette a napi programot. Elsőként Dr. Kovács Imre a 310. Mátra-alja-Dél-hevesi Vadgazdálkodási Tájegység tájegységi fővadásza tartott előadást A vadkár térítési eljárás szabályai és gyakorlata címmel.
Őt követte a Magyar Madártani Egyesülettől Deák Gábor, aki az új Kerecsen Life programot mutatta be, és ismertette a már lezárult Helikon Life program eredményeit. A harmadik előadásban a Kite Zrt. képviselője, Nagy Gábor mutatta be a Mavic 3 Thermal hőkamerás drónt és ismertette a használati lehetőségei a vadgazdálkodásban.
Az előadásokat követően Lakatos Anna igazgatóhelyettes és Kőmíves-Rab Barbara tárlatvezető kalauzolta körbe a hivatásos vadászokat a múzeumban. A program egy közös ebéddel zárult a hatvani Svéd Korona Étteremben.
Forrás: Kovács István János s.k. titkár – OMVK