A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) felhívja a lakosság, az önkormányzati és állami szervek figyelmét, hogy a költési időszak kezdete előtt, az év első három...
A megalapozott gyanú szerint egy rudabányai férfi 17 mázsa makkot tulajdonított el az erdőből, majd azt értékesítette. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A klímaváltozás lehetséges hatásait régóta vizsgálják a kutatók, arról azonban keveset tudni, hogy a globális vízkészleteket pontosan miként befolyásolhatja az éghajlati átalakulás.
Újabb területen, Bács-Kiskun megyében is igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett kerekegyházi nagy létszámú tojótyúkállomány felszámolása már folyamatban van...
Miután kifejlődőtt a virágzat, a napraforgó már nem követi a Nap égi mozgását, hanem állandóan kelet felé néz. Habár e Charles Darwint és botanikus fiát is...
A Hévízi-tó vize 38 méter mélységben található forrásfolyosó nyílásán keresztül áramlik a tómederbe. A forrásfolyosó nyílásán 3,5 métert befelé haladva, 41 méter mélységben található a forrásbarlang...
A folyó fizetési mérleg többlete 272 millió euró volt novemberben, a felülről számított finanszírozási képesség 561 millió eurós szufficitet mutatott – derült ki a Magyar Nemzeti...
Nimród Vadászújság: A siófoki Németh Imrének szívügye a dúvadozás és ha teheti, szabadidejében ezzel foglalkozik. Barátai invitálására, Flaisz Zsolttal és fiával, Péterrel ültek ki a napokban.
Az európai országok agrárminisztériumainak részvételével működő Agrárkutatás Állandó Bizottsága (Standing Committee of Agricultural Research, SCAR) idén bemutatta az 5. Előretekintés (Foresight) tanulmányt.
A halőrzési ágazat eredményei minden szempontból rekordot hoztak 2020-ban a Balatonon. A tavaszi időszakban a horgászat a szabadban tartózkodás lehetőségét adta, így sokan minimális ismeretekkel, vagy engedély...