Horgászat
Hatalmas csukát fogtak a Sebes-Körös folyón
Főszereplőnk egy fiatal, de annál tapasztaltabb, vízparton „felcseperedett” igazi vadvízi horgász, aki a sujtásos küsztől a nagy domolykóig, a süllőktől a paducokon át a lapátnyi dévérkeszegig sok szép és különleges fogással büszkélkedhet már.
Főszereplőnk egy fiatal, de annál tapasztaltabb, vízparton „felcseperedett” igazi vadvízi horgász, aki a sujtásos küsztől a nagy domolykóig, a süllőktől a paducokon át a lapátnyi dévérkeszegig sok szép és különleges fogással büszkélkedhet már.
Vass Norbert legfrissebb kalandját egy hatalmas, kereken 100 centiméter teljes testhosszúságú, 8,15 kilogramm súlyú sebes-körösi csukaóriás közelmúlti fogása adja, ami önmagában is említésre méltó hír, de egy fájdalmas és meglepő sérülés pluszban tanulságossá teszi.
A történet szerint Norbi, amúgy napi rendszerességű horgászata ezúttal egy egész délutános legyezés után, esti családi feederes pecává „szelídült”, de mivel nem nagyon jött a hal, előkerült a pergetőbot, ismét a direktebb, cserkelő-kereső módszerek sikerében bízva.
A 0,30-as fluorocarbon előkén vezetett 7 cm-es gumihal inkább süllőreményekre hajazott és az első helyen, az ötödik dobásra meg is döccent a cucc, ami nem volt meglepő, hiszen valami víz alatti ág miatt ott ez gyakorta előfordult. Sosem lehet tudni alapon azért történt egy óvatos ráemelés, ami után rögtön érezni lehetett egy nehéz súlyt, de mivel az nem igen mozgott, mégiscsak egy megakasztott faágra terelődött a gyanú.
Ahogy azonban a pumpálásra lassan közeledett a part felé a vélt faág, meg-megmoccant, sőt kisvártatva el is indult sodrásnak felfelé, amiből egyértelművé vált, hogy mégiscsak hal van a horgon, ami hamarosan meg is mutatta magát. Ekkor jött csak a „hú” meg az „aztamindenit”, hiszen egy kapitális csuka ellenkezett a horgon, igazi nagy halhoz méltó nyugodtabb mozgással, háromszori, mintegy 10 méteres kirohanással.
Gyors kiáltást követően megérkezett az időközben kitartóan tovább feederező testvérnek köszönhetően a merítőháló, így gond nélkül partra kerülhetett a nem mindennapi hal, ami már első ránézésre is fiatal barátunk élete fogását mutatta, még ha egyéb vízen, békés pikkelyest illetően, nagyobb fogás is került már kezébe.
A felhőtlen öröm, a csodálat, és az élménymámor gyors pillanatai után természetesen egy gyors mérés, az emlékfotó és a visszaengedés lehetett csak a cél, ezért fiatal barátunk az éppen csak szájszélben akadó horgot gyorsan ki akarta pattintani a kemény ragadozószájból, annak ellenére, hogy tudta, a csukához, különösen az ilyen hatalmashoz, csak fogóval ildomos horogügyben nyúlni. Aki látta már, hogy egy csukának milyen elképesztő, látványra is félelmetes, fogazatnak nevezett természeti fegyverarzenál lapul a szájában az tudja: ezt a fenyegetést nem illik félvállról venni. Norbi tudta, de fogási-visszaeresztési lázában mégis megfeledkezett erről. Az „éppen csak akadt” horog kifordítására egy villámgyors válaszmozdulatként a nagy hal megcsapta a fejét, az ujjak azonnali zsibbadása és a folyni kezdő vér jelezte: „ez mélyre ment”. A csukafogak egy szempillantás alatt, borotvaként hasítottak.
Első persze a hal épsége, így a sérülés ellátása csak a mérés és visszaeresztés után következhetett, ami egy „kilövésszerű” elúszással rendben meg is történt, de eddigre ugyancsak pirospettyesen virított már itt-ott a parti fű. Zsebkendővel és szigetelőszalaggal ideiglenesen végül megtörtént a vízparti sebellátás is és néhány napos ujjduzzanat és sebfájdalom kíséretében nagyobb baj nélkül futott ki a több szempontból is rendkívüli csukakaland.
„Nagyobb baj nélkül.” A hangsúlyt tanulságként helyezzük most erre. Hiszen a halász-horgászmúlt nem egy megnyomorodott kézről tudna számot adni, amelyet csúnyán helybenhagyott egy-egy csukaóriás. Ifjú barátunk mindezzel tisztában lévén, saját bevallása szerint – bár eddig is tudta –, most végérvényesen megtanulta a leckét, amelyet alapszabályként ajánl minden horgásztársának: Csukához, csak fogóval!
Forrás: Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége
Horgászat
Menyhalhelyzet a Rába körmendi szakaszán: Siralmas!
Sütő Péter beszámolója az idei menyhalszezonról a Rábán.
Sütő Péter beszámolója az idei menyhalszezonról a Rábán.
Pedig minden jó: hideg van, deresedik rendesen. A vízállás alacsony, a víz tiszta. És kereshetem őket a sekélyben, sóderen, vagy mélyebb gödrökben, bedőlt fák közt, vízre lógó bokrok tövében, meder közepén, vagy a partvédő kövezésnél, netán a túloldali sekélyes, iszapos szélben – 17:00-tól 22:15-ig – semmi. Ma sem akadtam rájuk.
Márna, bucó akad, de a menyusok… Nem tudom, hogy merre járnak. Novemberben az első igazi próbálkozás 10. percében beugrott egy. Azt hittem, itt a Kánaán, de sajnos nem. Az érdekesség kedvéért megosztom, hogy annak a halnak egy rák volt a gyomrában (nem szeretnék a rák fajtáját illetően vitát generálni).
Az érdekes az, hogy az utóbbi évek megfogyatkozott menyhalainak gyomrában egyre gyakrabban találok tízlábú, ollós rákokat, és semmi mást, míg 5-6 éve 20-30 bolharák duzzasztotta a hasukat. Valami megváltozott ezen a téren is. Érdekes lenne tudni, más vizeken mivel táplálkozhatnak? Az egyedszám-csökkenés lehetséges okai közt szerintem a rendelkezésükre álló táplálék változása is helyet kaphat.
Görbüljön mindenkinek!
Írta és fényképezte: Sütő Péter
Horgászat
Kitekintés: Észak-nyugati Területek – Kanada – folytatás
Horgászat Kanada Északnyugati Területein:
A terület, amit szeretnék röviden bemutatni a korábbi ízelítő után, az Északnyugati Területek (Northwest Territories, rövidítve NWT). Ez Kanada három területéből (Yukon, Északnyugati Területek és Nunavut) az egyik, a tíz provincián kívül. A „terület” elnevezés arra utal, hogy ezek a régiók kevésbé fejlettek, mint a provinciák, ami elsősorban sajátos elhelyezkedésükből, a hatalmas távolságokból és a rendkívül ritkán lakott területekből adódik.
Az Észak-nyugati Területeken főként az indiánok, azaz az “első nemzet” népei élnek, míg Nunavut az inuitok otthona. Fontos megjegyezni, hogy az “indián” kifejezést az őslakosok nem szívesen használják, helyette az „első nemzet” megnevezést részesítik előnyben, hasonlóan ahhoz, ahogy az „eszkimó” helyett az „inuit” elnevezést használják. A terület fővárosa Yellowknife, amelynek neve (Sárgakés) arra utal, hogy az érkező európaiak észrevették, hogy a helyi lakosok réz eszközöket használnak. A város a Nagy Rabszolga-tó partján fekszik, és 1967-ben lett a terület fővárosa, majd 1970-ben kapott városi státuszt.
Kanada hosszú ideig nem tudta hatékonyan közigazgatni ezt a hatalmas területet. Nunavut például csak 1999-ben vált önálló egységgé, előtte a NWT része volt. Az Észak-nyugati Területek jelenlegi területe több mint tízszerese Magyarországénak (93 000 km² helyett 1 144 000 km²), amelyből 163 000 km² vízfelület (12%). Lakossága 40 ezer fő, így ez a legnépesebb a három terület közül. A Nagy Rabszolga-tó (Great Slave Lake) neve a slavy első nemzet jelenlétére utal. Ez a tó Észak-Amerika legmélyebb tava (600+ méter) és a világon a 10. legnagyobb. A tóból indul ki a Mackenzie-folyó, Észak-Amerika második legnagyobb vízgyűjtő területű folyója a Mississippi után. A Mackenzie deltája, a második legnagyobb a világon, az északi-sarkvidékbe ömlő folyók közül, az oroszországi Lena után.
A régió népszerű a természet szerelmesei körében, évente több ezer horgász és vadász érkezik ide. Emellett az arany- és gyémántbányászat is jelentős, világviszonylatban is kiemelkedő. Yellowknife városa autóval a Mackenzie Highway-n keresztül érhető el, amely az egyetlen országút, amely összeköti a területet a külvilággal. Alternatívaként rendszeres repülőjáratok is elérhetők és az érkezőket egy kitömött jegesmedve fogadja, amely éppen egy fókát üldöz a jég hátán. Érdekesség, hogy a gépkocsik rendszámtáblája medve alakúra van formázva.
Horgásztúra az Aurora Nights Lodge-ban
Az Aurora Nights Lodge (Északi Fény Éjszakái Horgásztanya) a Nagy Rabszolga-tó déli oldalán, a Taltson-folyónál található. A tanya elérhetősége csak repülővel lehetséges Yellowknife-ból, majd motorcsónakkal közelíthető meg a torkolattól. A repüléshez jellemzően bush plane-eket (kis, speciális terepre alkalmas repülőgépeket) használnak. A tanya egy első nemzetbeli család tulajdonában áll és inkább tábori körülményeket kínál, de a csukázás minősége felülmúlhatatlan. A fogások között 100 cm feletti, 10+ kg-os példányok voltak a jellemzőek.
Első alkalommal egyedül érkeztem a táborba, de a horgászcsapat, akikkel később megismerkedtem, szívesen fogadott, és a következő években együtt tértünk vissza a túrákra. Egy emlékezetes eset alkalmával egy leszakított gumikalapácsot (csalit) egy másik horgász fogta ki, majd visszaadta nekem – ugyanaz a hal kapta el a csalit, amit korábban elvesztettem. Ez a csali azóta is a falamon lóg, mint emlék.
Horgászüdvözlettel: Horváth Zoltán
Horgászni szeretne Kanadában?
Keresse bizalommal Pálfai Gábort!
Horgászat
Anekdota a távoli Észak-Kanadából, avagy… Kést hoztál a pisztolypárbajra?
Tóth Zoltán élménybeszámolója Kanadából:
Tóth Zoltán osztotta meg kanadai élményeit:
Mielőtt valaki megijedne, rögtön tisztázom, hogy ez csak egy kifejezés, amit akkor használnak, ha valaki felkészületlenül vág bele egy nagyobb feladatba. Mégis belevág, minden kockázat ellenére.
Én is így jártam, amikor egy horgásztúrán vettem részt egy hat fős profi csukázó csapattal a távoli Észak-nyugati Területeken, Kanadában (Northwest Territories). Az előző évben „fogadtak örökbe”, amikor egyedül horgásztam mellettük. A terület a Nagy Rabszolga-tó (Great Slave Lake) déli oldalán volt, a Taltson folyónál, ami a tóba torkollik. A deltától egy órás motorcsónakos útra volt a horgásztábor. A „horgásztábor” kifejezés talán túlzás, inkább sátortábornak illett nevezni, de csukázás szempontjából az első öt között van Észak-Amerikában. Yellowknife-ból repültünk be, egy másfél órás légi út során.
Nem akarok számokkal senkit megzavarni, de a terület (Kanadában 10 tartomány és 3 terület van) elmaradottabb, mint egy tartomány. Ez a terület Magyarországnál több mint tízszer nagyobb, lakossága azonban mindössze 41 ezer fő. Yellowknife a főváros, ahol a lakosság többsége él. A Nagy Rabszolga-tó 27 000 km²-es, és a világon a 10. legnagyobb tó. Érdekesség, hogy Yellowknife először lett főváros, és csak azt követően érte el a „város” elnevezést fejlődése során.
Szeretek könnyű szerelékkel horgászni; Székesfehérvár környéki vizeken, a Velencei-tavon és a Gaja-patakon, üldöztem a pontyokat, kárászokat, dévérkeszegeket. Ott hallottam először a vadon szavát, ami nagyon fiatalon magával ragadott. Aztán változott a terep. Ebben a csapatban a profi csukázók felszerelése nekem túl durvának tűnt: rugalmatlan, rövid botok, erős fonott zsinórok és hatalmas kanalak jellemezték a repertoárt. Én rugalmas bottal és 0.20-as monofil damillal horgásztam. Ez váltotta ki a barátságos zsémbelődést: „Mi van, öreg? Kést hoztál a pisztolypárbajra? Csak nem pisztrángozni jöttél?”
Ez érthető volt, hiszen a csukák bőven egy méter felettiek voltak. A barátságos versenyre természetesen én is beneveztem, és… csodák csodájára, az én csukám lett a legnagyobb a hét során.
A könnyű szerelék azt igényli, hogy nem lehet erőltetni a halat, ezt minden horgász tudja. Hátránya, hogy a hal jobban elfárad a kifogás során, amit az óvatos kímélet és a gondos, gyors visszahelyezés kárpótolhat.
Szeretem, és szerencsére van lehetőségem követni a vadon szavát, amit először Jack London novelláiból ismertem meg, és amelyre a mai napig hallgatok. Természetesen a régi vizeken, Székesfehérvár körül magyarul hallgatom a vadon szavát. Továbbra is pontyozok és kárászozok, a compóról nem is beszélve. Egy-egy túra után pedig legurítok néhány korsó jó magyar sört.
Honfitársi horgász üdvözlettel Montanából.
Írta és fényképezte: Horváth Zoltán