Keressen minket
[wpml_language_selector_widget]

Horgászat

Amur a Kiskunsági Öntöző Főcsatornából

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Kajla Gábor, a Kiskunsági Öntöző Főcsatornán, amit hivatalosan V. Kiskunsági-főcsatornának hívnak, amurra horgászott.

A csatorna az Alföld középső részén, a Kiskunságban található. Teljes hossza körülbelül 55 kilométer. A csatornát a 20. század közepén kezdték építeni, azért, hogy biztosítsa a vizet  a környező települések növénytermesztéssel foglalkozó gazdái számára. A horgászok nagyon kedvelik, mivel rendkívül változatos a hal faunája.

Kajla Gábor az idei évben számos amurt fogott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Fotó: Kajla Gábor – Agro Jager News

Sziasztok! Egy élménybeszámolóval szeretnék szolgálni. Idén kezdtünk el, itt a Kiskunsági Öntöző Főcsatornán horgászni.Fő célhal az amúr volt, ugyanis a csatorna nagy példányokkal büszkélkedhet. Nem ismertem ezt a vizet semennyire, aztán elkezdtünk kijárni és találtam egy szimpatikus helyet, törtem be nádat, hogy megnézzem, van-e amur mozgás. Másnap mikor mentünk, le volt rágva a nád.

Figyeltem a vizet, aztán mikor kezdett lemenni a nap és lenyugodott a víz, el kezdtek mozgolódni az amurok csapatokban. Kifigyeltem, hogy hol járnak a legtöbbször. Felvettem a fürdőnadrágom és besétáltam a vízbe, ahol éppen horgásztunk. Akkor döbbentem rá, hogy nagyon változatos a mederviszony és ahol eddig nekem volt a szerelékem, ott 40 centis puha iszap volt. Gondoltam, ha már belementem, akkor körbesétálom és megnézem a medret, aztán találtam egy sóderos, kagylós, kemény részt. Dobással pontosan nem bírtam volna kivitelezni, így úgy voltam vele, hogy beviszem gyalog a szerelékeket és pontosan ráetetek. Így is történt, bevittem a kinézett helyre, letettem az egyik szerelékemet, amin három szem XXL tigrismogyoró volt.

Fotó: Kajla Gábor – Agro Jager News

Etetésnek szórtam rá a magam által készített erjesztett kukoricát és tigrismogyorót. Úgy próbáltam szórni, hogy a szerelékem fölé álltam és elkezdtem szórni, hogy érezzem a lábamon a magszemeket, ahogy oda esnek a szerelékhez. Nem sajnáltam a magot, ugyanis itt inkább bandában járnak és nincs az a mennyiség, amit nem esznek meg. Meg is jött a várva várt hal reggel 4 órakor, egy brutális húzós kapással. Amikor felemeltem a botot, meg is mutatta magát egy hatalmas ugrással.

Aztán kezdődött a küzdelem, tele volt előttem akadóval a pálya, így nehéz dolgom volt. Őkelme pedig nagyon jó erőben volt, 20 perces küzdelem után adta meg magát.

Korábban kifogott amurjaim:

Írta és fényképezte: Kajla Gábor

Horgászat

Egy dèlutáni kuttyogatás a szèp szőke Tiszán

Print Friendly, PDF & Email

Májer Péter közel kétméteres harcsát fogott a Tiszában

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Májer Péter június elején célzottan szürkeharcsára horgászott a Tiszán. A pár óra alatt sikerült megakasztani egy közel kétméteres halat is.

Élményeiről beszámolt lapunknak a szerencsés horgász: 

Fotó: Majer Péter – Agro Jager News

Kedden délután, az alacsony légnyomás miatt, szinte harapni lehetett a levegőt és késztetést éreztem arra, hogy lemenjek a szeretett Tiszához. Igaz, hogy sötétedésig csupán három órám maradt, de úgy gondoltam, megpróbálom.

Fotó: Majer Péter – Agro Jager News

Csónakomba szállva, célba vettem az általam ismert jó helyeket és kuttyogatni kezdtem. Három kis harcsa után sikerült megakasztanom egy termetesebb példányt, amelyet nyolc perc fárasztás után beemeltem a csónakba. A harcsa 195 cm hosszú volt, súlyát körülbelül 50 kg-ra becsültem.

Fotó: Majer Péter – Agro Jager News

Pár gyors fénykép után végül szabadon engedtem a szép szőke Tiszába, hogy másnak is hasonló élményt adhasson!

Írta és fényképezte: Májer Péter

Tovább olvasom

Horgászat

A Nagykunsági Öntöző Főcsatorna óriása

Print Friendly, PDF & Email

Pintér Milán kapitális amurt fogott a Nagykunsági Öntöző Főcsatornán

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Pintér Milán Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében horgászott a Nagykunsági Öntöző Főcsatornán, amit 1970-ben építettek meg a vízügyi szakemberek, s melyet hat szakaszra osztottak fel. A főcsatornát azért hozták létre, hogy a Tisza vizét a Kisköre-tározóból az Alföld közepére jutassák el, amely az ország egyik legszárazabb régiója. A megvalósult beruházás hatásterülete jelenleg megközelítőleg bruttó 122 ezer hektárt,  ami a Tisza bal partja, a Hármas-Körös és a Hortobágy-Berettyó által közrezárt terület szinte teljes egészét magában foglalja. 

A főcsatornát elsődlegesen azért építették meg, hogy a  növénytermesztés vízigényét biztosítsa. A mai napig számos más vízügyi funkciót is ellát, illetve a helyi horgászok egyik kedvelt vízterülete is. 

Pintér Milán élménybeszámolója:

Fotó: Pintér Milán – Agro Jager News

Nagykunsági Öntöző Főcsatornán Bárdos komám két helyet alakított ki. A helyek kicsit sem komfortosak, mellcsizma szükséges, hiszen a sűrű nádasban rejtettük el a helyet, hogy ne legyen szem előtt. Kb 3-4 hete etetünk és horgászunk, hol felváltva, hol együtt,  kisebb-nagyobb sikerrel. Etetésnek házilag készített magmixet használok, amiben tigrismogyoró, kukorica és micro magkeverék található. 01:20 perckor jött egy nagyon erős, húzós kapás.

Kiugrottam a kocsiból és egyből a gázolóruhámba bújtam, majd futottam le a botokhoz. Bevágás után, a hal folyásnak lefelé indult meg, tipikus amurra utaló jeleket adott. Könnyen tudtam húzni a parthoz, engedte vontatni magát. Ekkor még nem sejtettem, mekkora hallal is van dolgom. A parthoz érve kezdődött a hajrá. Ekkor már éreztem, nem az aprajából való és szóltam Laci barátomnak: jöjjön le. By Döme Team Feeder Master feeder botokat használok, 3,95m 50-170g dobósúlyú, ami iszonyatosan szépen dolgozott. Öröm ezekkel a botokkal pecázni. 20-25 percet küzdöttünk 4-5 neccesebb kirohanása volt, mikor azt hittem elmegy, de végül nagy küzdelemmel sikerült szákba terelni.

Egy szem Haldorádó csípős barack tigrismogyoróra érkezett, egy Haldorádó mega spéci corn szilikon kukoricával kikönnyítve, amit hajszál előkén kínáltam fel csípős barack ízesítésben. A hal fárasztása iszonyat élmény volt. Érezni, hogy a víz alatt egy ekkora hal küzd és végig az ember fejében van, ha valamit nem jól csinál, élete hala mehet el. Ez az a mámor, mikor az ember kikapcsol és mindent kizár maga körül. Abban a pillanatban csak ott van vízben, a semmi közepén, a horog végén egy hatalmas hallal és ez élmény, adrenalin az, ami függőséget okoz a horgászat felé.

Amur horgászata, tapasztalatok: Sekélyebb részeket szereti a nádfal előtt, hiszen onnan töri és csipegeti a zöldet. Nagyon csontos, kemény szája van, ezért 130 grammos ólmot használok, hogy minél jobban beforduljon a horog . Érdemes kikönnyíteni a csalit, hiszen nem minden esetben vehemens kapással érkeznek. Néha, csak meg-megcsippenti a csalit, ezért ha kikönnyített, könnyebben a szájába kerül a horoggal együtt. Az amúr horgászatához nagyobb öblű horgot használok és fluorocarbon előkét, sörétólommal lefixálva a mederhez, ezzel is minél észrevétlenebbé téve a felkínált csalit.

Írta és fényképezte: Pintér Milán

Tovább olvasom

Horgászat

A fekete-bronzos süllő

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Bodoki Zoltán Hollandiában több hétig nem tudott horgászni, mivel egymás után jöttek a kisebb-nagyobb áradások.  A zavaros vízben esélye sem volt kedvenc halfajára, a süllőre pergetni. Élményeiről beszámolt lapunknak: 

Idén nagyon sok eső esett, mind Németországban, mind Hollandiában. Ez áradásokat okozott. A folyók bezavarosodtak, az átláthatóság szinte nulla. A süllő, a sügér ilyenkor nem eszik, vagy csak minimálisan. Aztán 7-8 hét után elkezdett letisztulni a víz. Tegnap volt az első nap, hogy már 30-40 centi volt a víz átláthatósága. Kimentem, süllő reményében kedvenc ruganyomra. Ami történt, az hihetetlen.

Zabált a süllő szó szerint. Jiggel kezdtem, de pontatlanok voltak a rávágások és végül a drop shot hozta meg az áttörést. Szinte minden dobásra hal. 7 vagy 8 süllőt sikerült becsapni a rugany melletti elvágóvizen. A legérdekesebb ez a fekete-bronzos színű volt, ami valószínüleg egy mély, feketevízü mellékágból úszott fel ide és a kései ívásnak köszönhetően, valószínüleg a fészkét védte. Hihetetlen, mennyire képes adaptálni a színét, a körülményekhez. Miután megcsodáltam, természetesen sértetlenül került vissza éltető elemébe.

Fogadjátok sok szeretettel a helyszínen készült videómat:

Írta és fényképezte: Bodoki Zoltán

Tovább olvasom