Takács Szabolcs számára egy álom vált valóra, amikor sikerült kiemelnie élete eddigi legnagyobb csukáját – egy olyan halat, amelyről már a ’90-es évek vége óta álmodott.

Takács Szabolcs élménybeszámolója:

Tehát az egész úgy kezdődött, hogy 1972 őszén megszülettem. Kb. 7–8 éves korom környékén vettem először a kezembe egy horgászbotra emlékeztető szerkezetet, ami bambusznádból készült, és egy kicsi, úgynevezett „tároló” orsóval volt felszerelve. Kicsi horog, ólom, valamint kacsa- vagy libatollból készült úszó tartozott hozzá. Így ment ez sokáig. Ahogy teltek az évek, és fejlődött a horgászmódszerek világa, én is próbáltam lépést tartani a technikai újításokkal.

Fotó: Takács Szabolcs – Agro Jager News

Gyakorlatilag életem minden szakaszában horgásztam. Aztán a ’90-es évek végén teljesen elvarázsolt a pergetés. Ez a szenvedély azóta is töretlenül része az életemnek – sőt, az élettársamnak is, mivel ő is rákapott erre a fantasztikus időtöltésre. Körülbelül tíz éven át intenzíven, versenyszerűen pergettem, de néhány éve már felhagytam a versenyzéssel.

Ennek ellenére a mai napig járjuk kis országunk minden zegét-zugát, és horgászunk, amikor csak szabadidőnk engedi. A versenyévek alatt rengeteg új ismeretség és barátság született, számos ismeretlen víz és kihívás várt ránk. A pergetéssel töltött évek–évtizedek alatt sikerült találkoznom több 10–35 kilós harcsával is, valamint fogtam már 6 kiló feletti süllőt is. De a csukával kapcsolatban mindig is nagy álmom volt, hogy egyszer sikerüljön egy méter fölöttit fognom.

Így kerültem egy ismerősöm révén Heves vármegyébe, egy csodálatos, 20 hektáros tóra, amelyről annyit tudtam, hogy sok, nagy testű csuka lakja. Felbuzdulva, párommal, Szilvivel együtt meglátogattuk a tavat. Már az első alkalommal három darab, 85–96 cm-es csukát fogtunk. Csodálatos, egészséges, szép rajzolatú, vehemens halak voltak!

Égtem a vágytól, hogy újra ott lehessek, mert valami azt súgta: itt valóra válhat az álmom – a nagy csuka! Egy újabb alkalommal ismét útnak indultunk Szilvivel, és vízre szálltunk csónakkal. Bár az időjárás nem kedvezett, mi a tapasztalatainkra hagyatkoztunk, és ez a halak viselkedésén is látszott – egy kapásunk sem volt.

Ahogy a számunkra kedvezőtlen déli szél egyre jobban felerősödött, egy csendes, szélvédett, nyugodt öböl felé irányítottuk csónakunkat, ott lekötöttünk. Dobáltuk a jónak vélt gumicsalikat, amelyek igencsak méretesek voltak… és egyszer csak elnehezedett a bot a kezemben!

Először azt hittem, valami víz alatti faág vagy egyéb akadó lehet. Szilvi is kérdezte: – Apa, hal vagy csak akadó? Mire válaszolhattam volna, az „akadó” elindult!

Még ekkor sem gondoltam, hogy 53 évesen most fogom életem legnagyobb csukáját. Fárasztottam a halat a csodaszép, tiszta vízben. Egyszer csak megjelent a sziluettje – hosszú, erős testével ezüstösen verte vissza a nap sugarait. De még mindig nem sejtettem, hogy mekkora jószággal van dolgom!

Fotó: Takács Szabolcs – Agro Jager News

Egyre nagyobb óvatossággal fárasztottam, hagytam, hadd dolgozza le magát. Majd amikor a csónak oldalához ért, akkor tudatosult bennem: talán – sőt, biztosan – ez az eddigi legnagyobb csukám, amire már nagyon régóta vágytam.

A hal aztán a csónak alá szaladt, én pedig majdnem eláztam, ahogy korrigáltam a mozgását. De Szilviám rutinosan alányúlt a merítőhálóval, és gyakorlatilag beleúszott életem csukája! A csónakban a halmatracra fektettük, hogy megnyugodjon. Próbáltuk megmérni, pontos méretet nem tudtunk venni, de 111 cm-t mértünk! Ez idáig ő a GIGA csukám!

Remélem, minden sporttársamnak lesz egyszer egy ilyen csukája, mert ez leírhatatlan élmény!

Sok sikert és kitartást kívánok mindenkinek!
Tisztelettel:
Takács Szabolcs

Talán könnyen ki lehet találni az elnevezésből – Feketelábúak –, hogy ez a terület egy rezervátum, és az egyik, első nemzetbeli (indián) törzshöz tartozik. A nevüket a rájuk jellemző fekete mokaszinról kapták. Aki horgászni szeretne, annak meg kell vennie egy külön horgászengedélyt a törzs vad- és halgazdálkodási irodájától. A terület maga közel 8000 km², és az USA Montana államának északi-középső részén helyezkedik el, a Gleccser Nemzeti Park (Glacier National Park) mellett, Kanadával határosan. A törzsnek 16 000 bejegyzett tagja van, igazgatási központja Browning nevű város.

Fotó: Tóth Zoltán – Agro Jager News

Ami a horgászatot illeti, azt alapvetően a pisztráng jellemzi. Az egyik kiváló horgásztó a Duck Lake (Kacsa-tó). Figyelembe véve a szezonalitást, a terület kiváló műlegyezést nyújt szivárványos pisztrángra. Ez a hal tavasszal ívik, ami itt májust jelent, mire a jég megolvad.

Én személy szerint szeretek “beöltözni” mellig érő, speciális, hőszigetelt gumiból készült ruhámba, és a vízben gázolva műlegyezni. Ez a horgászmódszer nem éppen hagyományos a magyar vizeken, ahol a ponty dominál. Én határozottan visszaemlékszem az első halamra egy Székesfehérvár melletti vízen – egy vörösszárnyú keszegre –, amit egy elcsípett léggyel fogtam.

Fotó: Tóth Zoltán – Agro Jager News

A folytatás már a Sziklás-hegységben történt, ahol megtanultam a legyezőmódszert. A part közelében nagy számban ívó pisztrángok kiváló lehetőséget nyújtanak legyezésre, durván május-június során. A megtartható halak száma napi négy darab. A méreteket a fotók elárulják.

Jellemző a korai szezonra, hogy nagy számban lehet halat fogni, ami sokszor szinte minden egyes dobásnál halat jelent. A szezon haladtával természetesen csökken ez az arány, és csökken az esély is. A halfogás mellett a Sziklás-hegység természeti szépsége külön ajándéka a természetnek az ide ellátogatók számára.

Számomra igen kedvező ez a terület, mivel autóval könnyen, egy röpke óra alatt el tudom érni, így gyakran “túladagolom” magamat pisztrángozással tavasszal. Ha valakit érdekel ez a terület, szívesen állok rendelkezésre információval a szerkesztőségen keresztül.

Honfitársi horgász üdvözlettel Montanából,

Tóth Zoltán

Horgászni szeretne Kanadában?

Keresse bizalommal Pálfai Gábort!