Hubert
MESE: 12. rész – Kormoránvadászat a Bodor-kisháznál
Megfordult az idő. Eddig sem volt meleg, de a januári szelek most északról, észak-keletről fújtak. A kastélyban csendesen teltek az év első napjai. A vadkamrában biztosan van még takarmány s ha esne egy kis friss hó, akkor jó volna nyomolni is. Az este már hallott Arthur egy rókát ugatni, talán a koslatás is betoppan. Már nagyon vágytak vadászni, de valamire még vártak. Arthur a nagy konyhaablakon át nézte az udvart. Szokása volt, hogy nézi a tiszafára kitett etetőt, ahogyan a cinkék, a téli időben is kitartó énekesek, akik sose árulják el a kastélyt, válogatva hordták a csíkos kaszatú napraforgót. Mosolygott rajtuk, ahogy a jóllakottságtól kövéren, még válogatnak is, amikor levágódott egy csóka közébük! Szét is rebbent mind…
Gyenese Emese: Kormoránvadászat a Bodor-kisháznál
Arthurnak kikerekedett a szeme, de rögtön megismerte a kézen nevelt kis csókát, Csucsit. A lábán egy piros gyűrűt viselt, amit a gazdája húzott rá, amikor még fióka volt. Egyszer már próbálta levenni a lábáról, de olyan nehezen szabadult meg az embertől, hogy nehezen viselte, ha hozzáértek. A Csóka Arthurhoz képest is nagy volt s eléggé vágott is a csőre, hát úgy volt vele ő is, meg a csóka is, hogy akkor marad.
- Nem baj, akkor marad így. Könnyebben megismerlek majd – mondta Arthur.
Azonban ez már régen volt, nem is emlékszik már rá Arthur, de egy biztos, hogy úgy megszerette a szabad életet a kis csóka, hogy azóta nem tudja megfogni senki. Bár a geszti kocsmáros különös ember, mert darált marhahússal csak elkapatta, de még azt se akarta, hogy a kezére szálljon, így valamelyest rá hallgat. A kocsma hátsó bejárata felett, a tetőn egy régi rakodót építettek valaha, amelyen gyakorlatilag egy rendes ajtó van, afelett pedig egy csiga, azon húzták fel az értékesebb árukat vagy éppen adták le. Régen még jó üzlet volt a bőr- és szőrmekereskedelem és az értékes árukat vagy pincébe tették vagy a padlásra zárták. Mivel itt mindig közel volt a víz, a kutakban is sok helyütt, ha lehajolt az ember, el-elérte a vizet esősebb hónapokban, hát inkább a padlásra pakoltak. Na most, a tető bejárata felett, a geszti kocsmáros aztán kitett egy nagy odút, amibe a kis csóka, Csucsi beleköltözött. Ha kap enni, annak örül, de nagyon önálló és egyáltalán nem számít az ember segítségére. Az öreg kocsmáros maga van és minden bizonnyal a régi gazdájára hasonlíthat – így beszélik a faluban is…
Ez a madár üzenettel jött! Biztos vagyok benne – gondolta és már ugrott is a csizmájába, ami éppen a bejárat mellett volt, de idebent, hogy meleg legyen. Ha kint tartaná, akkor éppen olyan felesleges lenne felvennie, hogy mehetne akár papucsban is.
Csucsi egyik ágról ugrott a másikra és azon törte a fejét, hogyan kellene szólni, hogy itt van. Az állatok mindent tudtak, hogy mi zajlik a kastélyban és pontosan tudta, hogy a titkos ablak mögött bizonyosan ott vannak a manók, mikor már-már elkeseredésében egyszer csak megszólalt: Káááá!? Káá!
- Jövök már! Jövök már Csucsi!
A csóka igen megörült Arthurnak és örömében elébe szállt. Szerette Arthurt, régóta ismerte, így bizalmas volt vele, de rögtön arrébb rebbent, amikor Hubert is megjelent. Hubertnek vágott a szeme, mint a karvalynak. Éles volt a tekintete és Csucsi tudta, hogy vele azért óvatosnak kell lennie, mert fiatal is és úgy érezte, hogy kiszámíthatatlan, amolyan szabadelvű. Bár azt is látta, hogy nincs benne semmi megalkuvás és ez azért nyugtatta, mert az állatok a gonosz embereket jó előre megismerik és persze kerülik. De az, hogy Tikknek, a kis harkálynak, lent Peszere-pusztán ismerten jóbarátja, azért megnyugtatta Csucsit. Híre van annak is és Csucsi csodálkozott rajta, hogy egy harkály, aki ismerten széles tudással bír, barátságába fogadta Hubertet. Csak ritkán látta itt Arthuréknál, de ahogy kilépett az ajtón, a mindig kényes és a tollaira annyira büszke csóka, alaposan végig mérte Hubertet, aki vadász ruhában volt, de egyáltalán nem hivalkodóan öltözve. A kis csóka látott már egyet s mást itt a kastélyban, szoktak jönni urak és olyanok is, akik azok közé mérik, számítják magukat. Persze csak ők s rajtuk kívül mindenki tudja, hogy az nem úgy van… Van itt egy öreg ember, még a Tiszák disznajait őrizte, kondás volt. Ott szokott ülni a korcsmában, az ajtó megett. A’ szokta mondani, amikor kinéz az ablakon s látja a nagy felvonulást, meg a nyalka vadászokat, akik már azt se tudják, hogy öltözzenek fel, hogy minél koszosabb a disznó annál jobban vakaródzik! Aztán legyinteni szokott…
Hubert le se vette a szemét Csucsiról. A csóka kisebb volt egy dolmányos varjúnál. Acélfekete tolla, a nyaka és tarkója körül szürkére váltott és csak a feje tetején lévő toll volt újra fekete. A csóka szeme, ami lenyűgözte Hubertet, pedig szinte világoskék volt. Annyira kék, hogy megbabonázta. Csak a szembogara volt fekete. Annyira különleges madár volt közelről, hogy áhítattal nézte, ahogy Arthur előtt a földön állt.
- Üzenetet hoztam – mondta – a kocsmáros vár a faluban.
Arthur és Hubert értett az állatok nyelvén. S bár vadászok voltak, egyes állatok egyáltalán nem féltek tőlük. Bizalmasok voltak velük. Csucsi, pedig, hogy kézen nevelt madár volt, pedig talán még közelebb is engedte magához a manókat.
Arthur valamit mondott neki, de Hubert nem értett abból egy szót sem, mert az is lehet, hogy valamit mutatott is közben. Virágnyelven beszéltek, annyi szent. Ki tudja? Nehéz Arthurt is kiszámítani, sokszor olyan dolgai vannak, amit Malvinkának sem mondd el. Persze, tisztelik itt a faluban azok az emberek, akik ismerik és tisztelik az állatok is Arthurt.
A kis csóka egy villanás alatt szárnyra kapott. De olyan lendülettel és olyan könnyedén röppent fel, hogy egy-két szárnycsapással már a levegőben volt és a kastély huzatos udvarán, a szélre felülve, már dobta is át magát a tető nyergén…
Arthur nem tudta, hogy mit akarhat az öreg barátja és úgy döntött, amint lehet, lenéz a kocsmába. Ami azt jelentette, ha Malvinkának nem kell valamit segíteni, akkor veszi a kabátját és lelép a kocsmába. Hubert sose ment kocsmába, nem szerette a helyet, ő a tiszta levegőt, az erdőt szerette, de Arthur régi vágású erdész volt és ő, ha kellett, ha úgy hozta a sor, időnként azért ellátogatott. Beszélni egy kicsit, meg, hogy mi történt a faluban, milyen hírek vannak?
Malvinka mindent látott a konyhából és szépen gyúrta tovább a tésztát. Arthur bácsi igyekezett palástolni a nagy lendületét, de nemigen sikerült és mivel már a kabát is rajta volt, csak egy nagy cuppanós puszit adott. Dehogy kéredzkedett Arthur, dehogy kéredzkedett. Malvin majd szól, ha valamit akar – gondolta és Hubertnek csak annyit mondott, hogy ne igen fogjon semmibe sem, mert ki tudja, hogy mi történt?!
A kastély igen csendes volt, most, hogy az iskolát is levitték az új épületbe, a manóknak is könnyebb lett az élete, mert a gyerekszemnél élesebb, kíváncsibb dolog nem igen van a földön. Na, szólította meg magát egy pillanatra, mert eszébe jutott Malvinka. Pedert is egyet a bajuszán és közben elmosolyodott. Na azé’ Malvin sem piskóta! Tette fel az ujját és jót mosolygott, mikor a kis gyalogjárdán haladt lefelé a faluba.
A falu csendes volt. A bolt előtt voltak páran, de nem igen beszélgettek, mert hideg volt. Aztán a posta előtt ácsorogtak még. A postás már ilyenkor kint volt az utcán. Hordta az újságokat és a későn postára adott leveleket, lapokat. Köszöntők, jókívánságok. Még mindig jobb, ha később érkeznek meg, mint, hogy sose. Feladtam én időben, csak hát tudod, a posta…tudom. A posta mindent elbírt. Mert védekezni nem tudott, csak a bélyegzők, meg a különféle matricák árulkodtak arról, hogy kihozták volna időben, csak későn kapták meg. De ez igazából senkit sem érdekelt már. Az már viszont sokkal jobban, hogy lehet, hogy bezárják ezt is, meg van már olyan hely, ahol a boltba tették át. Egy kalapos öreg, parasztember olyan értetlenül hallgatja, mint a postáskisasszony, aki el se tudja képzelni, mit keres a csemegepult mellett a sok levél…nem baj aranyom, te ott is nagyon csinos leszel, majd többen mennek a boltba vásárolni…bár igaza lenne Marika néni…bár igaza lenne, de tavaly se kérték meg a kezem. Az öreg parasztembernek csak csillant egyet a szeme és nem is szólt semmit, csak mosolygott magában – az is.
Gyenese Emese: Kormoránvadászat a Bodor-kisháznál
Arthur bácsi csak félfüllel hallotta a diskurzust. Megfordult az idő. Valaki már megint valami filmet láthatott és abból vette elő, hogy majd milyen jó lesz ez is, mint az íreknél, mert a változás már ott hamarabb volt, mint most itt. Mindegy is… annyi minden látott Arthur, hogy ezzel nem volt mit törődni, elég volt neki a maga baja, nem törődött ő most csak ezzel az erdész-, meg a vadász szakmával. Elég lesz ezt pályán tartani, de hamarosan itt a nagy mátrai hajtás és mindent megbeszélünk az országos erdészeti manógyűlésen..
Még két lépés és bent volt a kocsmában. Senki nem volt bent, csak a kocsmáros, aki felderült Arthur láttán és a kispoharak mögül már elő is kapta a kisgyűszűt, amibe Arthurnak egy kis szíverősítőt töltött! Arthur, ha meg is örült neki, már jó előre mondta:
- Csak félig azt is, ha kérhetem!
Szó nem volt róla, hogy akkor többet töltenének egy milliméterrel is. A vendég kérése szent, még akkor is, ha Malvinka nagy bánatára Arthur inkább törzstagnak számított, mint vendégnek az egységben. Persze még senki nem látta lerészegedni Arthurt – na még az hiányzott volna! Arthur amolyan példaképe volt sokmindenkinek.
Egyszer csak nyílott az ajtó, az öreg Béla bácsi lépett be! Kint topogott, ott verte le a havat, meg szöszmötölt is, mert a seprűvel lecsapta azt, amit nem tudott leverni s azután még azt is elcsapta az ajtó elől, hogy ne hordják be, aki jönne ő utána. Na elég az hozzá, hogy nem volt egy kapkodós ember, mondjuk ippen hova sietett volna? Valamikor az első volt az elsők között.
- Az első kaszás volt…
- Az idő vasfoga Arthurkám, az idő vasfoga…
Béla bácsi nem volt cseléd, de a maga kis gazdasága mellett, mikor eljött az aratás ideje, beállt a kaszások közé – summásnak. Pénzt is keresett vele, ami aztán ősszel, télen jól jött. Értette is a kaszálást is, mindent. Kezére is állt a munka, szerette is. Nem is engedték, hogy otthon maradjon. Beszélték, hogy dupla bért kapott a gróftól…. Köszönt, ahogy belépett és a hóna alatt egy újságot szorongatott. Be volt csomagolva, vigyázott rá. Érték volt a szemében a papír. Valamikor nem volt más papír a paraszti portán, csak a biblia meg a kalendárium. Ebben nőtt fel és nagy tisztelettel hozta magával. A kocsmáros mondja is..
- Béla bácsi! A Falevelek?
- Bizony az. Kapott a fijjam hármat is és gondoltam, hozok bé egyet, legyen itt is…
A kocsmáros nem akarta megbántani, mert olyan jólelkűen hozta és őszintén. Az ilyen kiül az itteni ember arcára és ha szelíd, ne értsük félre, mert csalatkozni fogunk. Hozzá szokott az itteni ember ahhoz, hogy úgy kell viselkedni, hogy ne kelljen bocsánatot kérni. Amarra fent, a Körös mentén, Körösnagyharsányban ma is tartják ezt. Ott csak egyszer lehet megsérteni valakit s azután hiába kérnek bocsánatot. Nem megy. Meg számítson arra, aki pölyhösködik, hogy többel köti be, mert ezek a népek nem hagyják ám bordában a vásznat…annyi szent!
Béla bácsi talán a legöregebb a környéken. Az újságot talán azért is hozta, mert kapni szokott egy háromcentest ilyenkor és már igazán maga a kocsmáros se tudja, hogy ki kezdte elébb, de nem is számít az ilyen. Ő kínálta meg és akkor hozta az újságot vagy fordítva? Ez meg a másik, hogy sose maradnak adósok – semmiben. A jókedvű adakozót persze szereti az Isten és a szilva pálinkából, persze a jobbikból, meg is kínálja az öreg embert.
Az ablak alá szépen eltopog. Nehezen jár már. Az ablak alatt van egy napilap, azt böngészi most. Lehet azért jött. Nem lehet tudni, de nem is illik kérdezni. Jött. Ha mondd valamit, mondd, ha le akar ülni magába, akkor leül, de az ilyen okos ember azt is látja, hogy valami beszélgetés volt, aztán nem akarja zavarni Arthurt és a kocsmárost sem. Intézzék csak és jó messze telepedik le, hogy véletlenül se hallja. Nem rá tartozik, majd hívják, ha kíváncsiak lesznek rá, akkor meg majd eldönti, hogy lesz-e kedve beszélgetni, vagy megy inkább a dolgára…
A kocsmáros kezébe veszi a Faleveleket, a szaklapot, aztán odalöki a többire a pult mögött.
A kocsma nem rendel szaklapot. Minek is rendelne, hiszen itt csak a sport, a foci és ezek mennek, na meg a politika! De csak módjával, zörrent közbe múltkor is a kocsmáros…Ez a béke a szigete!
- Arthurkám, azért küldtem Csucsit, mert üzenet jött.
- Üzenet? Na és honnan?
- A halászoktól. Várnak benneteket a Bodor-kisháznál. Hajnalban hozta az egyik réti ember a levelet, tessék!
Kedves Arthur!
Kormoránvadászatot tartunk, mert annyi pokolfajzat veri a halat, hogy a tűzbélűek nem hagynak semmit tavaszra! Északon megmordult az idő és lenyomta ide a libával együtt a kormoránt is. Idén akkorákat látunk, mint egy-egy hattyú! Mind tengeriek! Tegnap egyet meglőttünk, a gyűrűje szerint az Északi-tengerről repült idáig. Az engedélyeket megadták a hivatalban, mehetünk vadászni. Csak a halászok, a halőrök jönnek. Tulipán főz, de kint lesz Hubert barátja, Poc is. Hubertet is kerestük! Gyertek hajnalra a Bodor kisházhoz!
Üdvözlettel: Lajcsi
Arthur úgy volt vele, ha már lejött, akkor kibeszélik magukat öreg barátjával. Csak a toronyórát hallgatta és mikor elütötte a 11-et akkor elköszönt. Béla bácsi felfigyelt a csizma kopogásra és mivel Arthur a hátsó ajtón távozott, ezért előtte a pult mellett kilépett és megemelte a kalapját! Béla bácsi hasonlóképpen. Nem kellett azoknak egy szót sem váltani. Csak a szemük beszélt. Ismerték egymást, de Arthur nem akart átmenni a kocsmán, félt, hogy valaki váratlanul betoppan. Béla bácsi sem akart ugrálni, hiszen nem gyerek ő már, de kölcsönös tiszteletet igen-igen megadták egymásnak. Na, hát ilyen az itteni ember…félszavakból is ért. Így megy ez errefelé. Még olyat is tudnak, hogy úgy csinálnak, mintha sose látták volna egymást vagy nem ismernék a másikat. Na azon menjen el az idegen…képtelenség.
Gyenese Emese: Kormoránvadászat a Bodor-kisháznál
Arthur igen-igen törte a fejét, hogy lemenjenek elébb Huberthez, aztán hajnalban Peszere-pusztáról vissza a Bodor kisházhoz, de abban maradt magában, hogy mire felfűtik Hubert házát, addigra csak-csak éjfél lesz. Az se biztos, hogy van vágva fa, bár azt kizártnak tartotta. Végül is úgy volt vele, hogy majd kelnek korábban, de nem akart egyedül dönteni – majd megbeszélik Huberttel, hogyan lesz a legjobb?
Olyan száraz levegőt hoztak az orosz sztyeppekről az északi, az északkeleti szelek, hogy a kolbász szinte pattanva tört. Ilyenkor a legjobb füstölni. A hideg, száraz levegőn jó a szalámit, kolbászt, meg kispál anyját vagy gömböcöt füstölni. Csak arra kell vigyázni, hogy fel ne lángoljon a tűz. Csak szépen takarosan, lassan. Járja a levegő és a füst is egyaránt. Mielőtt bement volna a kastélyba, így megnézte Arthur a füstölőt. Mivel nagyon hideg volt, nem szellőztette, csak nagyobb szelet adott neki és már szórta is rá a következő adag bükk fűrészport. Igaz majdnem leégett már, de majd a parázs felizzik és most majd visszafelé fog égni. Nagy kópé volt ebben Arthur, nagyon értette. Ebben bevált recept nincs, mert a jó füstölőt igazítani kell az időhöz, hogy mennyire van meleg, mennyire nedves a levegő vagy mekkora huzatot adjunk neki? Ezekkel játszott Arthur. Hubertet is tanítgatta, az meg rákapott most a melegfüstre, amivel halat lehet készíteni. Arthur már sokadjára határozta el, ha lemegy az öreg Szilihez Gemencbe, akkor a Veránka-szigettel szembeni csárdában kiüli, hogy készítik a füstölt halat, de nem tud úgy odamenni, hogy lássa mik is fortélyok. Majd csak rájövünk valahogy…
- Igaz Hubert – mert míg ott tett-vett, Hubert észrevette, hogy Arthur bácsi visszajött a kastélyba és igen érdekelte, hogy mi történhetett.
Már látta a fűrészpor mennyiségéből, hogy valahova menni készülnek, mert annyit öntött ki, hogy az legalább egy napig kojtol, ha nem tovább. Meg a szelelőn is állított, szóval biztos, hogy mennek valahova. De hova?!
- Még egy sort kap a kolbász, a szalámiknak is adunk és legutoljára a nagy 3 kilogrammos kispál anyja marad. Azzal nem játszunk! – mondta.
- Malvinka már nagyon vár! Kérdezi, hogy szűrheti-e a levest?
- Gyerünk Hubertkám, mert azt már nagyon várom!
Persze, hogy nagyon várta, mert a reggeli elmaradt és a szíverősítő meg marta Arthur bácsi gyomrát, szóval a fácánlevest már nagyon kívánta, tele zöldséggel miegymással. Samu bácsi! – jutott eszébe hirtelen Arthurnak. Vajon mi lehet vele, nem volt itt a rémzsinóros hajtáson.
- Hubert juttasd eszembe, hogy meg kell látogassuk Samu bácsit Mezőgyánban!
Malvinka nem kerített neki nagy feneket a terítésnek. A mindennapos tányérok kerültek elő, persze húsleveshez csak a fehér dukált. Főtt vagy négy órát az biztos. Malvinka a fácánlevest mindig hideg vízben teszi oda. Lassan, mikor gyöngyözni kezd, akkor belekerül a répa, a zöldség, a karalábé, a zellergumó és a petrezselyem és a zeller zöldje is. Arthur ki nem állhatja, de egy gerezd fokhagyma is kerül bele és egy vöröshagyma is. Aztán van abban még egy zöldpaprika, nagy ritkán szárított, csöves fűszerpaprika, aztán szemes bors, továbbá szerecsendióvirág, no, meg só. Hubert miatt egy szemmel több krumplit is pucol hozzá és takarosan a sparhelt szélén csendesen főzi. Persze a jó leveshez, szép kakas szükséges, de ha ezeket betartjuk, akkor bizonyosan jó levest lehet főzni. Arthur egyszer meg is jegyezte Malvinkának, hogy nem is olyan nagy tudomány a húslevest főzni, amire Malvinka azt mondta, hogy akkor lehet próbálkozni Arthurnak is. Na, ezt Arthur igen az eszébe véste, mert nem igen tudott még vizet se forralni. A szalonnasütés ment neki, de azon kívül nem igen tudott Arthur főzni. Ha nagy ritkán Malvinkának el kellett utazni, akkor volt, hogy napokon keresztül csak füstölt szalonnát evett s mikor Malvinka megjelent még egy kis restasszony levesnek is úgy örült, mintha valami fejedelemi lakomát tálalt volna Malvinka. Szóval Hubert leste a nagybátyját, de az fel sem nézett, mikor kanalazta a levest. A leves aranysárga volt és körösnagyharsányi csigatésztát főzött bele. Nem külön, az itt nem szokás, hanem a levesbe közvetlenül. Úgy mondják, miután leszűrik a hústól, a zöldségektől, hogy befőzik!
Délután aztán el kezdtek pakolni. A szúrós söréteseket választották. Arthur a szép Merkelek közül választott egyet, de Hubert csak hezitált, hogy melyiket vigye. Végül Arthur féltve őrzött Franchi 20-asát, a kis duplát, az Espritet szúrta ki. Nekem is ilyen van – kiáltott fel! Kapkodta is a levegőt Arthur, amikor meglátta, mit vett elő Hubert! Hogy pont azt, az egyik legszebben barnított új puskáját tudta kiválasztani! De úgy volt vele, hogy Hubert is odaadná az övét, de most, azért nem tudnak visszamenni Peszere-pusztára…
Arthur bácsi féltve őrzött 20-as, dupla, Franchi Espritje
- Legyen – egyezett bele – de ha nem úgy kapom vissza, mint a Salvinellit, akkor…
- Akkor mi lesz? – állt meg az ajtóban Malvinka – Arthur! Vagy adod, vagy inkább ne adjad! Milyen dolog az, hogy megkeseríted ennek a gyereknek a vadászatát. Mintha a gróf nem adta volna neked oda a legszebb puskáit…
Megszomorodott erre Arthur és igen el is szégyellte magát, mert az öreg Tisza tényleg odaadta neki, meg mindent, úgy, hogy kérnie se kellett. Micsoda úriember volt az a vadászatban is. Na az volt még valami, ahogy az az ember vadászott s eszébe jutott az is, mennyire hiányzik neki…úgy az egész család, meg az öreg Müller…a régi kutyák. A hajtók, a nádi, meg a réti emberek…
Persze Hubert fel sem vette az egészet és Malvinka sem akart ott zsémbeskedni, mert a kezében egy nagy tálca volt, amiben ott sorakoztak a puddingok. Vaníliás és csokoládés vegyesen, Arthurnak meg külön puncsos. Arthur elemében volt és már kezdte is:
- Csak puncs ízű vagy… – de Malvinka résen volt.
- Az uraság túl sokat kérdez mostanában, nem illett ez itt a kastélyban sohasem – Arthur kerek szemekkel nézett maga elé és sorolta tovább, hogy csodálkozik és nem siet. A hármas szabály!
De a puding pont jó volt. Nem volt túl hideg és nem volt kellemetlenül édes. Malvinka nagyon értette és igazán kellemesen telt a délután. A fegyverek után a lőszereket rakták össze, majd a ruhákat. A táskákat az ajtó elé pakolták és úgy felfordították a lakást, hogy Malvinka csak sóhajtozott és látva, hogy megint rendetlenséget hagynak maguk mögött, elvonult és a kandalló előtt a nagy hintaszékbe telepedett le: egy izgalmas regényt vett magához. A világért se háborgatta volna egyik se és ezt magában nagyon értékelte Malvinka, mert olvasni ő is és a családban egyébként mindenki nagyon szeretett.
Még sötét volt, de igen korán lehetett, amikor elvált a két árny a kastély sarkától és megindultak a Bodor-kisházhoz, ami a három Bodor tó és a Szilas sarkán áll ma is. Kőrisek vigyázzák a kis halásztanyát. Körülötte mindig szalad a víz, mert a betáp, ami hozza a vizet a Sebes-Körösből itt osztja szét a zsilipekkel a vizet a tavakba. Most is folyik, be is áll, ha nagy hideg lesz, de a jégre veszélyes lesz rámenni. Ilyen helyt nem is szabad, mert alul a víz szalad és vékony fölötte a jég: nyaldossa! Ha itt beszakad az ember, hamar elsodorja a víz a jég alatt és nincs menekvés. Mikor aztán a víz alatt van az ember, hiába vékony a jég, alulról nem lehet feltörni, no, meg összekapja a hideg víz a szerencsétlent. Aki pórul jár s majdcsak olvadás után találják meg. Mert megtalálják, hiszen kiveti a víz magából, mintha tudná, hogy nem odavaló…
Gesztről nem is olyan könnyű átjönni most, mert fagy is van, csúszkálnak rajta, meg hozzá kell tenni, hogy még sötét is van. Ha bár fehérlik a hótól a határ, de a nyomok még nem fagytak ki rendesen és ahol most simának tűnik, ott lehet tócsa, nyom s a jég itt-ott megtartja őket, de itt-ott meg beszakad. Persze zajjal is vannak. Szembe széllel mennek, az arcukba hordja a havat is és sálakkal takarják el az arcukat. Kemény fából faragták őket, hiszen fent a Pádison nőttek fel, de ez az északi hideg és itt az Alföld síkvidékén, ahol vízszintesen hordja a havat a szél, megkínozza most Arthurt és Hubertet is az idő. Nem gyerekjáték most a két manónak átjutni az egyik faluból a másikba. Gesztről jönnek végig az Új-tóig, neki a Bagolyvárnak, aztán onnan át Szíki-hídnak. Áll ott most is egy tanya. A Szíki tanya, még a Tarsoly Karcsiék szülei vagy a nagyszülei éltek ott. Az többet tudna mesélni, húzódtak meg Arthurral a szélárnyékba. Jó félúton jártak.
- Malvinkának egy szót sem!
- Az biztos Arthur bácsi, az biztos, de sose érünk át…
Még egy kicsit tanakodtak, de sokáig nem időztek, mert vagy raknak tüzet és nekiállnak megmelegedni vagy tovább indulnak, mert így bizonyosan meg fognak fázni. Az apró havat, mint a gombostűt, úgy dobálta az arcukba a szél. Arthur ment elől. Régi dolgok jutottak eszébe, amikor Etrével tábori postát vitték a frontra…de csak magában tartotta, mert úgyse lehetett volna beszélgetni ilyen időben, meg egyébként is, Arthur nem akart Hubertnek a háborúról beszélni. Elég volt azt túlélni, meg átélni. Attól csak szabadul minden normális ember. Tényleg rettentő idő jött rájuk, amolyan igazi kemény, szikrázó, fogcsikorgató, téli idő. Arthur közben azon gondolkozott, hogy mi lesz velük a Bodor kisháznál, mert annyira össze vannak fagyva, hogy így vadászni sem lehet. Abban maradt, ha rosszul alakulnak a dolgok, akkor legfeljebb tovább mennek Peszerére. Eközben Hubert is ezen gondolkozott, hogy bajosan fogják kihúzni egész nap és még, ha a nádban is lesznek, ott se fogják sokáig bírni, ha itt ennyire átfagynak most. Talán jobb lett volna mégis este átjönni, tépelődött magában. Már annyira szenvedtek, hogy csak egy céljuk volt, hogy mihamarabb a kisháznál legyenek.
Már maguk mögött volt az Erdős, a Kárászos-tó s mikor megpillantotta a Ludas-tó sarkán álló nagy vaskaput, szinte felkiáltott! Persze Arthur is látta, hogy lassan odaérnek. A kapu zárva volt, de Arthur nagyon ismerte a járást és oldalt már bújt is be, aztán fordult Huberthez, mert ő is bújt mögötte. A puskákat, mivel sörétesek voltak, teljesen szétszedték, könnyen át tudták nyújtani egymásnak.
Arthur nem igen bírta azt, hogy a golyós puskák tokjába tegyék a sörétes puskákat. Újabban sokfelé szokás volt, de rendkívül balesetveszélyesnek tartotta, hogy a nagy, összecsukott söréteseket egybe úgy rakják a tokokba. Különösen azért, mert vadászatokon szokássá vált, hogy a patronokat nem veszik ki, mikor megtörik a puskákat. Mondván, ha bármi ugrik, akkor gyorsan lehet lőni! Na, ettől aztán Arthur bácsi igen-igen mérges, mert a hajtás vagy vadászat végén nem lehet többet lőni. Ez is olyan szabálya volt Arthurnak, mint amit Rudi bácsi szokott volt mondani Magyarkanizsán: fácánvadászaton, hogy lőtted te meg a kutyát? Hát a madarat csak repülve lehet lőni, a kutya meg szalad…na ezen elmosolyodott Arthur, de tény, hogy egyes dolgokkal sokat szokott foglalkozni. Erre a vadászmesternek kell figyelni és szólnia kell, ha persze mer…de csak mernie kell, azért vadászmester, vagy ha nem mer, akkor ne is legyen az!
A tavak közötti úton, a gáton haladtak tovább. Jobbról a Ludas, a gát végén az Emlék és pont középen már látszik, hogy füstöl a Bodor-kisház kéménye! Na, felsóhajtott Arthur és Hubert is! Ez már valami, ez már igen jó hír, talán a legjobb ebben az évben, mert talán már három, három és félórája is jöttek…Odabent Lajcsi már keményen tüzelt. Állítólag már az este kijött, mert mégiscsak összejönnek a halászok és kutya hideg van odakint.
Rengeteg fát hasgattak fel itt is. Az mind ide van behalmozva és ahogy belépnek a hídon, a szelet megtörték a fák és határozottan jobb idő van. A hőmérő itt csak mínusz két fokot mutat – szinte hihetlen! Arthur meg is lepődik, mert többre gondolt. Ahogy betoppannak a házba, már néhányan ott vannak. Mindenki régi jó barát, ismerősök. Középen egy széken Hubert legjobb barátja Poc ül. Nagy, hatalmas ember, de igen barátságos, már persze a barátaival – elsősorban, aztán sorban. aki megérdemli. Lajcsi szája fülig ér. Ez az ő világa: a tavak. Nincs nála, aki jobban ismeri a vizeket, az erdőket. Éjjel is úgy jár, mint a macska és bárhova eltalál. Még a vadászokat is kisegíti, ha eltévednek. Volt is rá példa az őszön, amikor akkora köd volt, hogy az orra hegyéig se látott senki. Csak annyit mondott a telefonba: mondják meg milyen bokrot látnak! Na, azok megmondták, hogy a nádban valami csavaros ágú cserje van. Kecskefűz az. Tudom, hol vagytok, sehova ne menjetek és értük ment, ki is hozta mindet épségben. A náddal, a láppal ma is vigyázni kell. Hamar bajba kerül itt az ember. Beszakad alatta a jég, nem tud kimászni, rossz irányba indul el, átmegy a határon, történhet itt annyi baj, hogy felsorolni is nehéz. Ne is menjen ki, aki nem járatos vagy ippen fíl (éppen fél)…mert az még hamarabb utoléri a baj…
A házban főtt már a tea. Sok citrommal, meg mézzel. A sarokban meg darabolták a húst, mert babgulyást főznek ebédre. Poc, meg a jóbarátja Tulipán. Na, ha valaki érti a bográcsozást, akkor az a Tulipán. Van még itt egy-két ügyes ember, de azok most nincsenek itt. Mindenkinek megvan, hova szokott menni főzni. A körök. Ahogy lassan Arthurék megmelegednek, szépen lassan érkeznek a többiek is. Csöpi, Tari, meg még páran innen-onnan. Itt jobban Hubertet ismerik, de Arthurról is pontosan tudják, hogy ki. A Tiszák jóbarátja a kastélyból, a régi időkből. Mindenki tisztelettel köszön, de Arthur mégiscsak fontos ember, már nem mintha Hubert nem lenne tanult, de Arthur híre bőven előtte jár. Na, fontos ember, illetve manó…
Aztán Poc megszólal, hogy jobb lenne most már, ha mennének, mert nem tudják odatenni az ebédet. Lajcsi jót mosolyog ezen, mert úgy is kint főzik az udvaron, a szélárnyékban, de igaza lehet, hogy menjenek most már kívülre. Ennyi idő azonban elég volt ahhoz, hogy Arthur és Hubert összekapja magát. A puskákat összeszerelték, akik biciklivel jöttek, azok is elővették és összegyűltek az udvaron.
Arthur és Hubert egy kicsit szélen. Jobban Poc mellett álltak, azért mégse tartoztak se az emberekhez, se másokhoz, de a vadászat csak összeköti az embereket is. Arthur és Hubert együtt maradt, őket Lajcsi kísérte, de egyáltalán nem vitte túlzásba, sőt! Jaj, tudta az, hogy Hubert és Arthur mekkora vadászok, nem akarta ő megmutatni, hogy mit is kell, hogyan is kell lőni. Itteni, régi család leszármazottja, amolyan igazi élő legenda…
Ahogy megvirradt, egyre hangosabbak lettek a tavak. Ébredezett a vízi világ. A még itt maradt vadlibákhoz azért lehetett bízni, mert azok megmutatták, hogy akkora hideg várhatóan nem jön. Bár Arthur nem bízott bennük, mert azok egy nap alatt is képesek voltak akár 1000 kilométert lejönni s ha rosszabbra fordult az idő, egyik pillanatról a másikra kereket oldottak innen. A vadliba különleges és kényes jószág. Itt a Sárrétben, ilyenkorra, januárra, megjönnek az északi vendégek és réti sasoktól hangos a táj. Aztán gatyásölyvek is feltűnnek és a vándorsólymok borzolják még a tavak madarainak a hangulatát, amikor szédítő tempóban bevágnak a tavakról éppen ki vagy befelé húzó récék, vagy ludak közé. Amikor a sasok is bekapcsolódnak, óriási riadalom szokott lenni, de a sas rászáll a dögre is, ami ilyenkor elő-előfordul. Persze, amikor a ludak közé vágnak, azok azt se tudják, hogy fent maradjanak a levegőben vagy a vízre vágódjanak vissza. Na, van abból baj elég és így szokott lenni, hogy szárnyát töri madár. Onnan pedig a sorsa eldőlt. Mert vagy a róka vagy a sakál vagy a sas szedi ki a többi közül…
Ritkaság, de a nagy hideg miatt előfordult, hogy vörös kánya és még szirti sas is telelt is. Állítólag Begécsen láttak idén is! Igazi kuriózum! Lesték is az eget, távcsöveztek, mikor elhelyezkedtek, de a legjobban mégiscsak a kormoránt várták, amelyek a Baltikumból, a Balti meg az Északi-tengerről érkeznek ide. A kormoránt azonban nem mindig lehet lőni, mert a kiskárókatona ráadásul még fokozottan védett is. Az eszmei értéke 100 000 forint és mintha tudná is, mert olyan szemtelenül berepül, hogy majd leveri a kalapjait Hubertnek és Arthurnak is. A nagy kárókatona persze már más tészta, de az meg olyan óvatos, hogy ha kiszúrja a vadászokat, már emelkedik is.
Sajnos a telelőkön, ahol egész télen őrzik a halakat, borzalmas pusztításokat okozhatnak. Persze enni kell azoknak is, de csőrével a halat meghasgatja és nincs esélye arra, hogy begyógyuljon.
A kormorán amott már „V” alakban húz. A tűzbélű madár, ahogy a halászok hívják, csapatokban érkezik. Arthur nem is tudja, honnan sejtették meg, hogy ennyi jön, de amoda szemből már szól is a puska.
Úgy repül, mint a vadliba, de a röptét nézve, a kormoránnak hosszabb a faroktolla és teljesen fekete, ahogy húz az égen. Ezen felül ezek az északi kormoránok jelentősen nagyobbak is, mikor Arthur mellett Hubert felkapja a puskáját s a mozdulatra már emelkedne is a kormorán. A röpte lomhának tűnik, de tempósan halad és reptében a nyakát képes forgatni. Lesi, figyeli a halat, ami mágnesként vonzza. Jól repül és kifejezetten jól is úszik. Mikor lemerül a víz alá, már fordul is hal után. Kampós csőre nem csak tűhegyes, de a csőrkávái olyan élesek, mint egy-egy jó bicska.
Hubert aztán elékapta a kis Franchi Espritet és első lövésre le is esett a kormorán.
- Gratulálok! – szólt arrébb Lajcsi hangja és már lökte is el a nádból a csónakot, gyűjtötte be a madarat!
Ezen meglepődtek, hogy milyen közel volt Lajcsi, de az meg a világért nem távolodott volna tőlük jobban, nem akarta, hogy bajok legyen.
Egy vaspálcát szúrt le a vízbe és a csőrét arra tűzte fel a madárnak – nem hozta ki. Na, majd, ha lesz még másik! Akkor majd jobban jön! – mondta és újra elbújt!
Körben a tavak mellett hatalmas nyárfákat ültettek. Nagyon nagyokat. Akkorákat, hogy igen, igen törik a fejüket, hogyan lehetne kivágni őket, mert, ha maguk fognak kidőlni, akkor ezt is azt is elpusztíthatnak. Egy-egy kis hidat, zsilipet, vagy átereszt. Valamit majd azért kitalálunk – tette hozzá múltkor is Lajcsi.
Gyenese Emese: Kormoránvadászat a Bodor-kisháznál
Aztán egy nagyobb csapat jött feléjük, de csak kopogott a sörét a tollán a madárnak. Kicsit magasan voltak, meg persze a kormoránnak nagyon kemény a tolla. A röptük meggyorsult, emelkedtek és kifordultak a Sebes-Körös felé. Jól van az, de lent a Körösön, majd pusztítják ott is a halat – de legalább ide már nem jönnek vissza. Riasztani is kell – tette hozzá Lajcsi.
Aztán jöttek vadlibák is, de azokat nem bántották, mert idebent azt nem lehet lőni és tudta azt a vad is. Különös élmény volt ezt látni. A nádban aztán jól körbetopogták a helyüket. Ugyan meg-megcsillant a víz a talpuk alatt, de a csizmák nem áztak be és a kis vadászszékeken kényelmesen elvoltak. Úgy tíz óra tájban áthívták Lajcsit, hogy reggelizenek. Abált szalonna, csípős ecetes paprika és egy darab füstölt kolbász került elő! Lajcsi szeme felcsillant!
- Na, már idei, akkor megkóstoljuk!
Kenyér is került, só, meg pár szem szaloncukor, a termoszból tea. Csipegettek. Szépen telt a délelőtt. A fejük felett áthúzott egy csapat, de úgy voltak véle, hogy hadd menjenek, de Tari, meg Csöpi lejjebb résen volt. Egyet, egyet leszólítottak. Az abált szalonnát jól átjárta a só, a kolbásznak meg szikkadni kell még, de az nem volt most baj, mert üde, friss falat volt mindegyik. Megvan ennek is az ideje. Ha jól van perzselve a bőre is finom, meg ilyenkor megmutatja magát a kolbász is, hogy jó lesz-e? Hogy jó volt-e paprika?
Aztán elcsomagoltak mindent és teli gyomorral, a forró teával másképpen teltek az órák. Szemben és a nagy tó körül semmi nem mozdult. A kormoránok elkoptak, másfelé vették az irányt. Aztán szemből egy ember elvált a nádtól, aztán innen is, onnan is mozgást láttak.
Lajcsi egy kormoránt, Hubert kettőt és Arthur bácsi is egyet ejtett el. Megenni sajnos nem lehetett, ezért sajnálták is egy kicsit, de a halat éppen úgy védeni kellett, mint a rókától és a sakáltól szinte mindent. Itt, ahol ennyi nád van, erdő pedig nincs, számolni kell a görénnyel, a nyesttel és a borzzal is. Ezek közül sem lehet megenni egyet sem, hacsak a borzot nem. De eszébe jutott Hubertnek az Apát nyári borzklán feje…a nagy kan borz. Aztán elmosolyodott magában, ha Malvinka meglátta volna!
A Bodor-kisháznál mire odaértek. többen is álltak már. A bogrács alatt már csak annyi tűz volt, hogy éppen ne hűljön el az étel. Sűrű, jószínű babgulyást főzött Tulipán, az biztos. Mikor mindenki összegyűlt, kirakta mindenki a zsákmányát. 11 darab, számolták össze. Kettőn volt gyűrű is, amit szépen takarosan Arthur felírt és mivel a halászoknak nem kellett, begyűjtötte. Az egyik lett, a másik litván gyűrűt viselt. Rajta számokkal. Mivel megkapta, ezért okafogyottá vált a kisjegyzet, de nem baj, mert a vadásznaplóba úgy is bekerül. Majd megküldik az ottani madarászoknak. Megkerülés, ilyen jelentéseket mi is kapunk. Ezzel a módszerrel meg lehet állapítani, hogy merre vándorolnak a vonuló madarak. Lajcsi érdeklődve hallgatta, de Arthur nem igen folytatta tovább, mert a merőkanál is előkerült. Mindenki kezet mosott, aztán a kecskelábas asztalok mellé telepedtek le….
Jó hangulat volt, többen sokáig maradtak. A bográcsot levéve az udvaron megrakták a tüzet és odabent is jó meleg volt. Beszélgettek. Hubert és Arthur bácsi még maradt egy kicsit, de aztán elköszöntek és elindultak hazafelé. Még a kishídon utánuk nézett Lajcsi, amikor elfordultak a Ludas nagy vaskapuja felé, de annyi idő elég volt Arthurnak és Hubertnek, hogy szem elől veszítse őket jóbarátjuk. Az emberektől külön utakon jártak és csak nagyon keveseknek adatott meg, hogy szóba álljanak velük a manók. Mi sem tudjuk pontosan merre is tűntek el a januári késő délutánon, kint a Bodor-kisház alatt, a nádi világban….
Január 11-én folytatjuk…
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter
Illusztrálta: Gyenese Emese – Kormoránvadászat a Bodor-kisháznál
Hubert
Hubert nap Kiskundorozsmán
Hubert napot szervezett Dr. Szilágyi Bay Péter, a Hubert ifjúsági regények írója, Kiskundorozsmán, amelyen a szegedi Béke Utcai Általános Iskola két osztálya vehetett részt. Összesen 57 gyermek látogatott ki a programra, amelynek központi helyszínét a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház és a Somogyi Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára biztosította.
Hubert napot szervezett Dr. Szilágyi Bay Péter, a Hubert ifjúsági regények írója, Kiskundorozsmán, amelyen a szegedi Béke Utcai Általános Iskola két osztálya vehetett részt. Összesen 57 gyermek látogatott ki a programra, amelynek központi helyszínét a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház és a Somogyi Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára biztosította. Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy a szervezésbe és a lebonyolításba bekapcsolódott Kalcsevics Csaba vadászékszerész, Miklós Zsolt, a kiskundorozsmai Szélmalom Vendéglő tulajdonosa, a Daru Csaba, a sándorfalvi Déli Farkasok Íjász Egyesület alelnöke, Ruzsa Roland önkormányzati képviselő, valamint az író családja.
Szeged belvárosából 57 kisiskolást köszöntött Dr. Szilágyi Bay Péter és Kalcsevics Csaba Kiskundorozsmán, a Hubert napon. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy a szegedi Béke Utcai Általános Iskola két negyedikes – Varga Valéria és Scherer Mária tanítónők – osztályában olyan érdeklődés mutatkozott az egész éves rendhagyó irodalom órák során, hogy arra senki nem számított. A gyerekek rajzokkal, olvasó naplókkal készültek óráról órára és a lelkesedés egész évben kitartott.
Kalcsevics Csaba, országosan ismert vadászékszerész szabadidejét áldozta fel, hogy a Hubert napon akadálypályát építsen a kicsiknek. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Az ötlet, hogy a gyerekekkel a természetben is megfigyelik az állatokat, már korán megfogalmazódott Varga Valéria és Scherer Mária tanárnőkben és ehhez keresték a megfelelő helyszínt.
Diákjai gyűrűjében: balról Scherer Mária, a Béke Utcai Általános Iskola tanítónője, aki Lévainé Jakus Edinával, a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatójával beszélget. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
A vadászati szereplők, a vadgazdálkodás, országosan igyekszik bemutatni, hogy mit is jelent vadásznak lenni, de megértetni a mai, technológiával teli világunkban, lássuk be, igazán nem könnyű feladat – mondta az író. Azonban Huberttel azonosulva a gyerekek megérthetik, hogy vadásznak lenni kötelesség, hiszen látva magunk körül zajló világot, segítenünk kell a bajba jutott állatoknak, még az olyan veszedelmes ellenségnek is, mint az Apát-nyara-klán fejének, a félelmetes borznak.
A Hubert napon a Petőfi Sándor Művelődési Ház udvarán a Béke Utcai Általános Iskola tanítónői. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
A helyszín tehát kérdéses volt, amikor jött az ötlet, hogy a Hubert, a vadászmanó folytatásaként megjelent kötet helyszínén, Kiskundorozsmán találkozzanak az íróval és a második kötet főszereplőjével Ottokárral, a német vizslával.
A Hubert napon balról, Lévainé Jakus Edina, a Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatója mutatja be a tevékenységüket Kiskundorozsmán Varga Valériának, a Béke Utcai Általános Iskola tanárnőjének. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Az ifjúsági regény második könyve is valós helyszíneken, valós eseményeken alapul és minden, a kötetben szereplő épületet, utcát, iskolát, a könyvtárat meg lehet benne találni. Innen visszatekintve egyenesnek tűnt az út, mert a dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház támogatta a rendezvényt és térítésmentesen biztosította a helyszínt. A Dorozsmai Fiókkönyvtár is tárt karokkal várta a gyerekeket, akiknek rendhagyó könyvtárhasználati órát tartottak, amelyen kiderült, hogy egész nyáron, minden szerdán, kézműves foglalkozásokat tartanak a könyvtárosok. Erre sok kicsi szeme felcsillant, arról nem is beszélve, hogy az is kiderült, hogy a Művelődési Ház folyamatosan tart foglalkozásokat, amelyre olyan sok jelentkező volt, hogy Lévainé Jakus Edina igazgató az Agro Jagert arról tájékoztatta, hogy létszámlimitet kellett húzni, mert fizikailag sem tudták volna végigvinni a nyári programot.
Hubert napon Kiskundorozsmán: Ottokárral jó játszani, míg Molly a magyar vizsla éppen most érkezik. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
A Hubert nap két szakaszból állt. Míg az egyik osztály bejárta a kiskundorozsmai Hősök ligetet, ahol a második kötetben Hubert megismerkedik Ottokárral, addig a másik osztály a Déli Farkasok alelnökével, Daru Csabával és tagtársával kipróbálhatták, mit is jelent íjászkodni.
Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!
Eközben Kalcsevics Csaba vadászékszerész, aki korábban élsportolóként, Európa- és világbajnokságokon mérte össze erejét a tatamin, irányításával ügyességi pályát építettek az Agro Jager News csapatával, hogy a gyerekek sorversenyen mérhessék össze erejüket és ügyességüket. Az évtizedekig élsportoló ikerpár idősebbek tagja kijelentette, hogy a sport, a csapattagok szurkolása óriási adrenalint ad a gyerekeknek és hihetetlen energiákat szabadít fel bennük, amikor is megtanulhatják, hogy nemcsak magunkért kell küzdeni, hanem a csapatért, a másik emberért is.
A Hubert második része, a Hubert, Kiskundorozsmán című kötet azonban nemcsak a helyi általános iskoláról, a híres templomról és a könyvtárról szól, hanem a Szélmalom vendéglőről is, így Miklós Zsolt, a Szélmalom Vendéglő tulajdonosa úgy döntött, hogy vendégül látja a két osztályt és támogatva a rendezvényt, kedvezményesen biztosítja a kicsiknek a déli ebédet. A Szélmalom vendéglő történelmi falai bizonyosan sokat tudnának mesélni, hogy miként érezte magát Kossuth Lajos itt, de az biztos, hogy a kicsik fergeteges hangulatot kerekítettek s míg feltálalták az ebédet, ők különféle énekekkel szórakoztatták egymást, tanáraikat és természetesen a Szélmalom Vendéglő minden munkatársát, valamint az ebédelő közönséget.
A Déli Farkasok alelnöke tartja az íjász oktatást. A képen Daru Csaba alelnök a Béke Utcai Általános Iskola diákjaival. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy véleménye szerint várakozásaikon felül sikerült a nap, amelyben rengetegen vettek részt és rengetegen tettek azért, hogy eredményes lehessen ez a rendezvény. Hozzátette, hogy egész évben, az irodalom órák hatalmas élményt jelentettek számára, mert ahogyan a gyerekek komolyan vették Hubertet, neki is éppen olyan komolyan kellett venni a kicsiket, akik ezt óriási érdeklődéssel hálálták meg.
A Szélmalom Vendéglő tulajdonosai a Miklós család, akik 1960. óta foglalkoznak vedéglátással. A képen Miklós Zsolt édesapja, aki óriás rakott palacsintával várta a Béke Utcai Általános Iskola diákjait. Hajnal négykor keltek, hogy elkészüljön a csemege, amelyet többek között fügelekvárral készítettek. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Az egész éves foglalkozáson a gyerekek megismerhették milyen egy német vizsla, Ottokár és milyen különbségek vannak egy magyar vizsla, Molly között, amely vadászbarátja, Kalcsevics Csaba kutyájaként szintén több alkalommal elkísérte őket. A gyerekek azonban láthatták, hogy egy tacskó, mint Ottokár legjobb barátja Gusztáv, már más alkat és hagyni kell időt arra, hogy elfogadja az érdeklődő gyerekek közeledését. Megtanulták, hogyan kell megfigyelni az állatokat és egyáltalán hogyan kell viselkedni a természetben.
Kiskundorozsma szívében található, a könyvtárral és a művelődési házzal szemközt a méltán híres Szélmalom Vendéglő, ahol már Miklós Zsolt tulajdonos várta a kicsiket. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Azonban a tanári kar, a Béke Utca Általános Iskola munkatársai, a pedagógusok nyitottsága is kellett ahhoz, hogy nemcsak ez a két osztály, hanem a szünetekben mondhatni az egész iskola érdeklődjön például Ottokár iránt. Nem cél, hogy mindenki vadász legyen. A cél az, hogy nyitott, az információkat mérlegelni képes, tájékozott ifjúsággal gazdagodjon a társadalom, akik majd eldöntik, hogy mit szeretnének választani. A vadászat nem jó vagy rossz. A vadászat végigkísért bennünket történelmünk során és el kell tudni helyezni a mai világunkban is. Nekünk most ez a feladatunk és ebben Hubert, Arthur bácsi, Malvinka manó és az újabb kötetben Ottokár, fontos szerepet kapott.
A Hubert napon így köszönték meg a Béke Utcai Általános Iskola diákjai a Szélmalom Vendéglőnek az óriás rakott palacsintát.
Dr. Szilágyi Bay Péter hozzátette, hogy a napokban átadott geszti Tisza-kastélyban játszódó regény második kötete már Kiskundorozsmát mutatja be, de Hubert a harmadik kötetben újra visszatér a Kis-Sárrétbe, Nagyszalonta alá, Gesztre, ahol a kastély felújítása alatt Hubert, a vadászmanó, Malvinka manó és Arthur, majd a Sófalváról megérkező erdélyi rokonság újabb kalandokba keveredik, mikor is meg kell menteni a kastély kincsét. A kaland mellett azért jut idő a vadászatokra is, amelyekben újabb településen bukkan fel Hubert, mint a Sebes-Körös menti Komádiban, ahol Hubert további barátait lehet majd megismerni. A kötet előkészítése már zajlik, de Dr. Szilágyi Bay Péter annyit még elárult, hogy a borítót Csavajda Dóra már elkészítette.
Hubert napon Kiskundorozsmán a Béke Utcai Általános Iskola kisdiákjai, Ottokárral, a Hubert Kiskundorzsmán című kötet főhősével. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik munkájukkal és szabadidejükkel támogatták a Hubert nap sikeres lebonyolítását:
a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Háznak,
a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárának,
a kiskundorozsmai Szélmalom Vendéglőnek és a Miklós családnak,
a sándorfalvi Déli Farkasok Íjász Egyesületnek,
Kalcsevics Csaba vadászékszerésznek,
Ruzsa Roland önkormányzati képviselőnek,
és végül, de nem utolsó sorban Varga Valéria és Scherer Mária tanárnőknek és a Béke Utcai Általános Iskola munkatársainak.
Írta: Dr. Szilágyi Gergely PhD, főszerkesztő
Fotó: Agro Jager News
Hubert
Ajánlott olvasmány lett Hubert, a vadászmanó
A végéhez közeledik a tanév és lassan befejeződik a Hubert, a vadászmanó című kötethez kapcsolódó rendhagyó irodalmi órák sorozata, amelyet a Béke Utcai Általános Iskolában szerveztek meg a 2023/2024-es tanévben Szegeden – erről Dr. Szilágyi Bay Péter író, a Hubert ifjúsági regények megálmodója számolt be.
A végéhez közeledik a tanév és lassan befejeződik a Hubert, a vadászmanó című kötethez kapcsolódó rendhagyó irodalmi órák sorozata, amelyet a Béke Utcai Általános Iskolában szerveztek meg a 2023/2024-es tanévben Szegeden – erről Dr. Szilágyi Bay Péter író, a Hubert ifjúsági regények megálmodója számolt be.
A Béke Utcai Általános Iskola 2/B osztálya. Az első sorban jobbról, Dr. Szilágyi Bay Péter író német vizslájával, Ottokárral és a család kedvencével Gusztávval, a tacskóval. Mellette jobbról, vadászbarátja, Kalcsevics Csaba világ-és európa bajnok birkózó, aki Molly hívónevű magyar vizslájával egész évben, ingyenesen segítette a programot.
A 2023/2024-es tanévben a szegedi Béke Utcai Általános Iskolában két negyedik osztályban, választható olvasmánynak javasolták a „Hubert, a vadászmanó” című ifjúsági regényt, ami óriási megtiszteltetés, hiszen a kiválasztása előtt alig két évvel jelent meg. Ezek után további alsótagozatos osztályok is érdeklődtek a könyv iránt, így került arra sor, hogy a szerző és vadásztársai, Ottokár, a német vizsla és Gusztáv, a törpe fekete tacskó rendhagyó irodalom órát tartottak az iskolában.
„Természetesen igent mondtunk, – tájékoztatott a szerző -, hiszen a Béke Utcai Általános Iskola két negyedikes osztálya egész évi rendhagyó órái után hatalmas kihívásnak számít, hogy második osztályos gyerekekkel is beszélgessünk. Ilyen kicsi gyerekekkel már találkoztunk a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Francia utcai Fiókkönyvtárában, ahol a Rókus II. Általános Iskola másodikosaival találkoztunk és olvastunk közösen részleteket a könyvből. Míg a negyedikesek már komoly szakmai kérdéseket tesznek fel és ez a korosztály már meglehetősen kritikus szemmel tekint a világra, azért a legkisebbeket sem szabad figyelmen kívül hagyni és a miértekre nekik is válaszokat kell adni.
Az ember természetétől fogva vadászik és az ember társa, – még ha az egy kedvtelésből tartott városi kutya is, az ösztöneit nem tudja letagadni. Séták alkalmával láthatjuk, hogy a kis társállat is megkergeti a galambokat, megugatja a macskákat.
Bemutató a Honvéd téren. Vadat áll Ottokár, a német vizsla.
A városban, ha nyitott szemmel járunk, észrevesszük, hogy madarak fészkelnek a fákon, hogy megannyi cserjét, fákat gondoznak a városi emberek is és még egy olyan forgalmas parkban is, mint a szegedi Honvéd tér, megfigyelhetjük a vadonélő állatokat. Sőt sokkal közelebbről is tanulmányozhatjuk őket, mivel a városban élő állatok hozzászoktak az ember jelenlétéhez. Láthatjuk, hogy a köztéri kutak víztócsái mennyire fontosak a városainkat elfoglaló, urbanizálódott állatoknak és a vízhez érkező madarak példáján keresztül könnyen megértik a kicsik, mit jelent, mennyire fontos a víz.
Az ifjúsági sorozatban Hubert alakja ezt a korosztályt varázsolja el, akik szeretik a környezetüket megfigyelni. A gyerekek a vadászmanóval azonosulhatnak és még azok a gyerekek is felfigyelnek a kalandjaira, akiknek nincs lehetősége a városi környezet miatt annyit a szabadban lenni, mint egy vidéken élő gyereknek. A kicsik olvasás közben megtalálják a vadászmanóban azt, amiben szimpatizálnak vele, hiszen valaki a madarak iránt rajong, van, aki evezni szeret, vagy éppen érdeklődik a főzés iránt. Komoly kérdéseket vetnek fel Hubert választásai. A jó és a rossz, az élet, a természet megbecsülése, a gyengék megsegítése, mind karakteres válaszokat vár a gyerekektől.
Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy mindazokat a fogásokat, ami a csúzli készítéshez kell, vagy ahhoz, miként kell főzni, gyógynövényeket gyűjteni, összeszedte. Jól ismer és kipróbált mindent, ami a könyvekben szerepel. Általános iskolás éveit ugyan Szeged belvárosában, az akkori Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 1.sz. Gyakorló Általános Iskolájában töltötte, miközben nagyszülei, különösen anyai nagyanyja, a körösnagyharsányi származású, szigorú, de gyerekszerető nagymamája mellett megismerhette, mit is jelent a vidéki lét egy városi gyerek életében.
Megjelent a Hubert, a vadászmanó c. folytatása, a Hubert Kiskundorozsmán c. ifjúsági regény. A képre kattintva lehet megrendelni.
Játszani minden gyerek szeret, de egy vidéki gyerek sokkal közelebb kerül a természethez és azt sokkal könnyebben értheti meg. Tanulás nélkül azonban nem lehet beilleszkedni, nem lehet segítséget nyújtani és mai szóhasználattal élve, fenntartani a környezetünket. Ahhoz, hogy megértsük a körülöttünk lévő természetet, jó segítséget nyújt Hubert, a vadászmanó alakja, aki nemcsak a falu ügyes-bajos dolgait simítja el, hanem mindig segít a bajba jutott állatoknak is.
A kötetekben minden egyes esetben élesen elkülönül a jó és a rossz és Hubert alakjával azt is megérthetjük, hogy nincs alku: a rosszal nem lehet alkudozni, a rossz mellé nem lehet beállni. Akkor sem, ha az pillanatnyilag nyerő pozícióban van, mert az egyetemes emberi értékek, a becsület, a tisztesség, a kitartó munka, a példamutató élet, a végén mindig győzedelmeskedik. A kötetben fejezetről fejezetre együtt járják Huberttel a legkisebbek Peszere-puszta vadregényes tájait, a szíki pusztát, a tavakat, a Fekete Hántás komor erdőrengetegét, megismerik Hubert faluvégi öreg házát is, valamint az ott élő állatokat.
A sorozat folytatásaként már megjelent a Hubert Kiskundorozsmán c. könyv, amelyben már feltűnik Ottokár, a német vizsla is, akinek a segítségével kalandos úton mentik meg a bajba került gyerekeket a település körüli tűzvészből.
„Az irodalmi órák alatt minden alkalommal elkísér bennünket Ottokár, a német vizsla is – folytatta az író. A kutya maximális pontszámmal teljesítette a Vadászati Alkalmassági Vizsgát, fegyelmezett és pontosan teljesíti az utasításokat. Kiképzése során – a vadászati feladatain túl – felkészítettem arra is, hogy bemutassa a gyerekeknek, milyen szerepe van a munkakutyáknak és a vadászkutyáknak a mai felgyorsult világban. Például a vadászkutyákat bevetik drogkeresésre, de az eltűnt személyek felkutatása, katasztrófák után a túlélők megtalálásához is szükség van a különleges képességű, kifinomult a szaglású munkakutyákra. Ottokár lelkesen keresi elő az iskolaudvaron, vagy a parkban a gyerekek által eldugott plüssjátékokat, lobogó fülekkel vesz részt az élőnyúl-befogásban és töretlenül tűri a sok kis kéz simogatását. Gusztáv, a tacsi már egy más jellem. Nem marad el a barátjától, kis kurta lábával folyamatosan követi, de simogatni nem hagyja magát.
A városi ivókutakon keresztül is megértették a kicsik, hogy minden állat számára milyen fontos a víz. A képen Dr. Szilágyi Bay Péter író és kutyái Ottokár, a német vizsla és Gusztáv a fekete színű tacskó.
Dr. Szilágyi Bay Péter hangsúlyozta, hogy nem az a cél, hogy még több vadász legyen, hanem az, hogy a társadalom egyensúlyban maradjon, hogy a természetvédelem és a vadgazdálkodás egymás lehetőségeit kihasználva szélesedjen, de ne váljon sem egyik, sem a másik irány szélsőségessé. Ehhez azonban olyan felkészült pedagógusokra van szükség, akik felvállalják a gyerekek érdeklődésével együtt járó többletfeladatokat, hogy másokkal szemben elfogadó, magával szemben kritikus, visszafogott felnőtteket neveljenek. Mint ahogy teszik ezt a Béke utcai Általános Iskolában. A tanári kar mellé felzárkózott egy együttműködő, támogató szülői közösség is, akik hozzájárulnak a közös célok megvalósításához.
Dr. Szilágyi Bay Péter bejelentette azt is, hogy az utolsó simításokat végzik a Kastélylakók című újabb köteten, amely a sorozat harmadik részeként érkezik meg. A kötetben újabb kalandokban vehetnek részt a gyerekek. Természetesen lesz benne vadászat, a kislányok kedvéért sütés-főzés. Hubert Kiskundorozsma után visszatér a Tiszántúlra, a Kis-Sárrétben kalandozik. A Sebes-Körös völgye vízi világában újabb természeti értékeket ismerhetünk meg, miközben a manónemzetség összefogásával megmentik a geszti kastély kincsét a rablók és tolvajok elől…
Az író kiemelte, hogy Kiskundorozsmán, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárában több ingyenes nyári program, tábor várja a gyerekeket – a könyvtár oldalát itt lehet elérni. Ezek között június 18-án és június 26-án vele és Ottokárral is lehet találkozni. Akiknek nincs lehetősége beszerezni a könyvet, azok kikölcsönözhetik a Dóm téren, illetve a Dorozsmai Fiókkönyvtárban is, ahol emelt kötetszámmal állnak az érdeklődők rendelkezésére. Az Agro Jager News jóvoltából pedig a HUBERT rovatban további, mintegy 24 mese érhető el, amelyeket ide kattintva lehet elérni.
További programokról, hírekről pedig itt, a Hubert, a vadászmanó oldalon lehet tájékozódni – tájékoztatta az Agro Jager Newst, Dr. Szilágyi Bay Péter író.
Agro Jager News
Hubert
MESE: Karácsony a Pádison
Hubert a karácsonyt a szüleinél, a Pádison tölti, ahova elkíséri Arthur bácsi is. Persze, ahogy lenni szokott újabb kalandokba keverednek és a fennsíkre menet farkasokkal találkoznak.
Karácsony előtt járt az idő és Hubert egyik délután bejelentette a kastélyban: úgy döntött, a karácsonyt fent tölti a szüleinél, a Pádison. Egyébként nagy havak jöttek, régen volt fent és elkél otthon a segítség. Malvinkának, így karácsony előtt, rettentő sok dolga akadt, mert amilyen hosszú volt az ősz, olyan hirtelen változott meg az idő. Hol fújt a szél, hol havazott, hol esőre váltott, hol meg fagyott és sok lett a beteg gyerek a faluban, meg ahogy számolgatta, úgy karácsonyra, szentestére is vártak egy babát.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Tudta, hogy ez a karácsony más lesz, mint a többi, hiszen valószínű, sok más emberhez hasonlóan, munkával telnak az ünnepek. Mert mindig vannak, akik a többiek érdekében, még az ünnapnapok alatt is, dolgoznak: az orvosok, a mentősök, a rendőrök, de indulnak a hóeltakarítók is, ha szükség lesz a munkájukra. Az adventi időszakban Hubert jött-ment Peszere-puszta és a kastély között. Vendégek is meg-megfordultak a faluban, a környező erdőkben és voltak, akik libára is lestek. Van, akinek sikerült egyet, egyet elejtenie, de Hubert sajnálta a libákat és mindig leadta a drótot, hogy merre húzzanak ki, hol nem ülnek vadászok. Valahogy ezen az őszön nem érzett rá nagy hajlamot, hogy vadásszon és ez, ha nem is mondott egy szót sem, Arthur bácsinak nagyon tetszett. Nagy pipája alatt elmorzsolta: erdész lesz belőle, erdész!
- Tudod is te, Arthur! Tudod is, te! – mondta neki Malvinka, de azért neki is tetszett, hogy többet volt a vállán a mordálya Hubertnek, mint a kezében.
Malvinkának volt egy sarka a kamrában ott gyűjtögetett mindenfélét karácsonyra. Na, nem mindenkinek ám, csak akit szeretett: Etrééknek, Arthur öccsének, Hubert apjáéknak ott gyűjtögette az ajándékokat, amit felküld a hegyekbe. Tüsténkedett. Az átlagosnál is többet, mert nem mindig tudott úgy mozogni a kastélyban, mint régebben. Ha Pelyhecskétől kellett valami, azért jobban Arthur tudott kimenni, mert a kastély felújítása miatt egyre jobban lezárták a környéket és a tavaszi átadó miatt is sok idegen jött ide. Hirtelen nagyon fontos lett a régi miniszterelnök, a Tiszák fészke, de legalább már nem hagyják tovább pusztulni a kastélyt. Aztán meg ki tudja, mi lesz vele. Sokan fontoskodnak, de a történelmet nem lehet átírni, a történelmet nem lehet kisajátítani. Nagy idők tanúja volt ez a kastély, kormányülések zajlottak a nagy teraszon, országos nagy döntések születtek itt.
- Ne morogj már Arthur! Inkább hallottad, hogy szegény Pelyhecskét a minap kidobták – panaszolta Malvinka.
- Mondtam már neki, kerülje el a helyet, mert még valaki meg is veri.
- Eszedbe ne jusson, semmit csinálni!
- Azt hiszed, már félek?
- Tudom, hogy nem félsz, de semmi értelme. Fejezzék már be a munkát, aztán menjenek innen. Nem emlékszel mit mondott a gróf?
- Na, mit?
- Akkor leszek a legboldogabb, mikor az utolsó vendég is kihajtat a kapun!
- Ez igaz Malvinkám. Ez igaz!
Nehéz kibogozni, hogy mit is gondolhatott Arthur bácsi és Malvinka néni erről az egész felújításról. Annyi szent, hogy a lakást nem fedezték fel és úgy döntöttek, hogy nem csinálnak semmit, kivárnak. Addig is Malvinka, mint orvosmanó járja a falut, gyógyítja a kicsiket és majd meglátják hogyan alakulnak a dolgok. Nem ugráltak, de a régi világra, a régi okos világra nem igen hasonlít a mai, mert ha valaki össze tudta vetni, akkor ők igen. Rettentően hiányolták az okos embereket. A ragyogó, csillogó szemű, élénk tekintetű embereket és de sajnálták az öreg tiszafát is, amit valamelyik nagyokos kivágatott innen az ajtóból. Arthur eldugta a fűrészt s mikor a markolóval indultak, akkor elvágta az üzemanyagcsövet, de csak elpusztították. Pedig majdcsak egyidős volt a kastéllyal, évente jó, ha egy centit nőtt. Sokszor 500-1000 évig él, de ismernek 2000 évet megélt példányt is. Micsoda veszteség! Hatvan évig volt iskola a kastélyban és az iskolások is megértették, hogy a fa minden porcikája mérgező, nem szabad hozzányúlni. Sosem volt belőle baj. Most meg odavan. Pedig a kastély szimbóluma volt.
Malvinkáék Huberttel megbeszélték, hogy innen indul a Pádisra. Arthur egyik székről, a másikra ült, nem találta a helyét. Kiment, bement, megnézte az ablakot, az ajtókat s abból már Malvinka tudta, hogy készül valamire: jó két hétre felhalmozott annyi fát, ha reggeltől estig tüzelne, akkor sem tudná elégetni, de nem szólt semmit. Az előszobában a majdcsak térdig érő, hegyi, fűzős bakancsot is meglátta. Más egyéb véletlenül se volt kikészítve. Azért csak rákérdezett:
- Jó sok fát hoztál be!
- Sokat, mert esőt is mondtak és nem akartam dagasztani a sarat, meg valamiféle karácsonyi vadászat is lesz – úgy hallottam, mikor fent voltam a színházterem feletti alagútban.
- Érdekes.
- Azt mondta az egyik őr, hogy “nagy kutyák” jönnek!
Malvinka nem bírt magával és elnevette. Kicsit mosolygott Arthur is, mert hát a falubeliek csak aggódtak, mert nekik, a kis életükben ez jelentett mindent és ami egy nagyhatalmú embernek egy legyintés csak, az valakinek az élete. Ha jönnek, akkor tisztességgel fogadják őket, nem maradhat senki szégyenben, persze az más kérdés, hogy nagyon várja az itteni ember, hogy elmenjenek, de az már a legvége, akkor már mindenki örül. Csak addig ki kell bírni és meg kell élni….magyarul életben kell maradni – ahogy régen is.
Hubert és Arthur az elmúlt nyáron felújított egy öreg alagutat. Nem volt mit tenni, hiszen a restaurátorok, az építészek és mindenféle munkás, naphosszat jött, ment. Voltak éjjeli őrök és kutyák is, teljesen egy fogolytáborrá változott a park és mozdulni nem lehetett. Arthur aztán leakasztott egy nagy kulcscsomót és egy szép nyári napon megmutatta Hubertnek azokat az alagutakat, amelyeket évtizedekkel ezelőtt lezártak, olyan régen, hogy még Hubert, amikor itt nyaralt gyerekként, sem ismert egyet se. Titkos alagutak, arra az esetre, ha… és láss csodát, elérkezett újra ez az idő.
Megfigyelnéd az állatokat, a madarakat? Kattints a képre!
A konyhában aztán felvillant egy kis lámpa és jelezte, hogy az északi alagúton valaki mozog. Ki más lehetne, mint Hubert?! Arthur ment is az alagsorba, hogy várja a vendéget vagy aki jön, de ki más lehetett volna, mint Hubert? A folyosó nyílegyenes volt és a végén lámpafény imbolygott. Egy füttyjellel tudtára adta Hubertnak, hogy ott van, aki felismerve, visszaválaszolta pontosan ugyanazt a dallamot. Arthur ebből tudta, hogy Hubert az és Hubert is tudta, hogy Arthur várja. Ha erdőn lettek volna, akkor rigófüttyöt fújnak, ha éjjel akkor megint más madárét. Ha ugyanazt fújják vissza, akkor nincs veszély, ha mást, akkor el kell bújni. Mindig olyan madár hangját utánozták, aki abban az erdőben, nádasban él és akkor meg lehet figyelni. Ezért, aki érti is, ismeri is a madarakat, sem tudja, hogy manók járhatnak ott. Régi, betyárfogások ezek, de nem kell ezt mindenkinek tudni. Elképzelhetjük milyen, amikor sötét, ködbevesző, nádi éjszakán megszólal a madár, amikor némán várja a hajnalt minden állat. Még az ellenség hátán is feláll a szőr, annak is, aki ránk vadászik. A Sárrét és a régi titkai, benne az emberrel, a réti, a nádi emberrel, amelyiket sem a tatár, sem a török nem tudott megszorítani s ha nem is annyi, mint régen, de abból a fajtából most is ott él belőlünk s ha találkozunk vele a faluban se ismerjük fel…
Hubert hátizsákjába pakolja Malvinka a holmit. Fűszerpaprika a halászlébe, méz, ez mézeskalács, olvasnivaló, de csak a fa alatt kibontani, meg fűszerek, csokoládé és akasztós karácsonyfadíszek, amit csak a legvégén adott oda a naranccsal.
- Mondd meg édesanyádéknak, hogy nem tudok menni, mert sok gyerek beteg és várunk egy pici babát is, ahol az anyuka már most is nagyon gyenge. Remélem megérti.
- Biztosan Malvinka néni, biztosan!
- Ezt a pálinkát meg én küldöm apádnak, de az lesz a legjobb, ha én viszem, mert már nincs is a zsákodban hely!
- Arthur, te vén lókötő!
- Gondoltam, ne menjen ez a gyerek egyedül arra a nagy útra!
- Ezért hoztál be ennyi fát, de láttam én a bakancsot az előszobában!
Hubert csak nevette, hogy Arthur bácsi meg akar szökni a karácsony elől, de Malvinka meg igazából nem bánta, mert szentestére várták a picit és igazán nem akarta, hogy Arthur egyedül üljön a karácsonyfa alatt. Ilyenkor egy orvosnak sokkal több a dolga és Arthur is tudta, mindig is tudta valójában, hogy ez a gyerekorvos szakma egy teljes embert kíván és egy teljes férjet! Szerette Malvinkát és tudta, hogy a kötelessége olyan erős, hogy nem várhatja el, hogy itthon üljön, amikor annyi gyerek beteg. Segíteni nem tud, hát akkor felmenne a hegyekbe. Hubert ahogy elindult, még hallotta maga mögött Malvinka nagy cuppanós pusziját és ugyanazon az alagúton megindultak a kastélyból kifelé. Nem szóltak semmit, csak hallotta Hubert, ahogy Arthur mögötte meghúzza a lépteit és lassan be is érte. Arthur gondolatai is cikáztak, mert szerette Malvinkáját, de húzta haza a Pádis, ahol felnőtt, ahol született.
Két teljesen külön világ volt a két ember, bocsánat manó. Malvinka a nagyvilági, a városi orvosmanó és Arthur, aki, ha igen iskolázott is volt és ha tudott is viselkedni úri körökben is, de valójában egy igazi vérbeli erdész, vadász volt. Hubert nem is tudja, hogy találkozhattak, de az életben vannak véletlenek, amolyan egyszeri, megismételhetetlen véletlenek és Malvinka, ha egy picit tétovázott is, de eldöntötte és Arthurját választotta. Voltak, akik megvetették, voltak, akik lenézték, de amikor vendégséget, fogadást tartottak, ámult a rokonság, hogy mit is kapott Malvinka Arthurjától…olyan életük lett, ami messze híres lett. Hogy még két ilyen távoli szakma közel kerülhet egymáshoz, mi sem bizonyítja jobban, mint Malvinka orvostudománya, ami Arthur mérhetetlen nagy növényismeretével párosult. Arthur tudta, hol, mikor, mi terem, érik, fakad, rügyezik, Malvinka meg tudta, mi, mire jó. Csak azon vitatkoztak, hogy mi a neve. Még szerencse, hogy latinul tudtak, mert meg kell hagyni, mind a kettő beszélte és akkor aztán azon kiegyeztek, de Pelyhecskét Malvinkának külön- külön tanította, ami lássuk be, veszett fejsze nyele volt, mert Pelyhecske nem engedett a népi nevekből…
Hubert az elmúlt évben sokat változott. Igaz, egy év a manók életében nem jelent nagy időt, de szótlanabb lett és amit a fejébe vett, azt végrehajtotta. A faluban is sok minden változott, sok hangoskodó lett, erre is, arra is és rá kellett jönni, hogy teljesen felesleges vitatkozni, bosszankodni, majd az élet beigazolja, megoldja a problémákat és a sok hangoskodónak az orrára koppint. A nagy folyó előbb-utóbb partra sodorja a szemetet. De van úgy, hogy a Jóisten sokáig engedi. Csak mondják, csak hadd mondják, maradtak ebben az állatokkal, Tikkel, Húval is. Csak hát vizet akarnak ereszteni visszafelé, meg olyan fát akarnak ültetni, ami nem odavaló, de már a régieket kivágták. Aztán a falu egyik végén valaki kitalálta, hogy nem kell szántani, most meg ez terjed. Olyan dolgokat találnak ki, ami külön-külön is káros, de, ha mindenki egyszerre nekifog, akkor aztán abból kiverni már csak a Jóisten tudja őket. De ha az fog neki …márpedig ebből már csak az lehet, hogy felbőszítik. Szóval elég az hozzá, hogy ahogy mentek, sem Hubert, sem Arthur bácsi meg nem szólalt volna.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Mind a ketten nagyöbű fegyvereket vittek. Arthur mi mást, mint a 9,3X62-es duplagolyósát. Hubert meg egy jó kis .30-06-ost, egy olyan éjjellátó távcsővel, ami párját ritkítja. Arthur nem szerette, de be kellett látnia, hogy annyi a sakál, hogy arra nyugodtan lehet használni. Már rókát se lőttünk, na, még védeni kell azt is! – puffogott magában, mert hát Arthur elég mérges fajtából való volt és állítólag, Malvinka szerint, rá is szokott.
A vonat ablakából csak nézték a tájat és Nagyváradon a pályaudvar restije alatt, néhány ismerőssel találkoztak. Meglehetősen nagy volt a forgalom s ha nem is ment volna el Kolozsvárra Arthur, de hazudna ő is, ha azt mondaná, hogy nem fordult meg a fejében. Hubert is ott tanult és egy-két szót váltottak, hozták, vitték a híreket és sokan a háborúról is beszéltek. Voltak, akik északról, Kárpátaljáról jöttek, mentek tovább, vagy éppen a rokonokhoz igyekeztek. Legtöbbet a kantinos tudott s egy biztos, hogy Arthurral régi jó ismerősök voltak, ha nem kellett volna sietni, hogy elérjék a csatlakozást, fix, hogy még Arthurral üzletelnek is. De most tényleg nem volt idő.
- Arthur bácsi! Betolták a kocsit! – mondta Hubert.
- Kellemes ünnepeket, majd valamikor két ünnep között jövök le. – búcsúzott Arthur.
- Hozol le kesztyűket?
- Persze, mind a két fajtából!
Azzal eltűntek a forgatagban. Egy ideig látszódtak a puskatokok a vállukon, de nem törődött velük senki. Ha meg is nézték őket, talán csak elgondolkoztak rajta páran, hogy bizonyára vadászni mennek, de nem voltak sem piperkőcök, sem szakadtak és látszott rajtuk, hogy nem azért lettek vadászok, mert divat.
Már szürkült, amikor egy hegyi úton baktatattak fel. Lóval és egy hóekével Etre megtörette nekik az utat, de nem csinált nagy takarítást, nehogy a túrázók nekiveselkedjenek a hegynek és azután majd lehetett volna azokat is menteni. Szóval csak éppen annyi utat takaríttatott meg, húzatott meg az erdésszel, hogy fel tudjanak jönni. Jó órára lehettek már csak a fennsíktól, amikor Arthurnak már nagyon nem tetszett körülöttük az erdő. Kísérteties csend volt és szinte a bőrén érezte, hogy figyeli minden rezdülésüket a táj.
Hubert még fiatal volt, ezt még nem vette észre, ez még nem alakult ki úgy benne, de Arthur már megérezte a bajt. Nagyon tudta már. Pont olyan volt ez, mint régen, amikor Etrével mentették az embereket. Aludni se volt jó, mert felébredt miatta az ember, a manó s ha megnyugtatta magát, akkor csak utolérte a baj. Nem, nem szabad megnyugtatni magunkat, elaltatni azt a hangot, ami odabent megüti a vészharangot és alighogy elhatározta magában Hubert, megtorpant. A válla fellett látja ám, hogy előbb egy fiatal, majd még egy süldőfarkas ugrik ki az útra. Nem siettek, csak úgy nyurgán. Aztán jött egy csapzottabb öreg szuka, amelyik már őket nézti és mikor a két kölyök arrébb lépett, azok is visszanézték. Utoljára egy akkora, hatalmas kan bújt elő, hogy még Arthur ereiben is meghűlt a vér. Pontosan tudta, hogy kiket kell, miket kell keresnie az úton, de nem kereste az, hanem egyenest a szemükbe nézett. Esélyük nem volt arra, hogy elővegyék a puskákat, hogy betöltsenek s mintha a farkasok tudták volna ezt. Ha sokáig nem is, de az alfa még akkor is nézte őket, mikor a két kölyök és a szuka leugrált jobbra a szakadékba. Egyáltalán nem félt, ismerte már a fegyvert, az embert, a manót is.
Hubert és Arthur összenéztek és lehet, mondani is mondtak volna egymásnak valamit, de ahogy Hubert feje mellett megint elnézett Arthur, valami mozgásra lett szemközt figyelmes s megpillantotta Etrét, aki szemközt intett nekik.
- Apád elébünk jött!
Hubert igen megörült és szinte elhagyta Arthurt, mert sietett az apja felé, aki ereszkedett le, hogy hamarabb az úton legyen. Volt ott fent egy padka, onnan figyelték időtlen idők óta a manók ezt az utat. Nem véletlen, hogy Arthur odapillantott az előbb, mert arra számított, hogy Etre ott várja már őket.
Szeretsz a természetben lenni, akkor az EWIDENT ruháid válaszd! Kattints a képre és nézz körül a webáruházban!
Alig várták Huberték, hogy felérjenek a szülei házába. Mondhatni fogvicsorgató hideg volt már, de odabent az erdészházban is és lent a manólakban is rettentő jó meleg volt. Az erdész is és a manók is keményen tüzeltek. Fát hordtak be még az őszön és volt annyi, hogy tavaszig kitartott nekik. Etre nagyon örült a fiának és Arthurnak is. Minden, amit Malvinka küldött, kincset ért a hegyen, mert ott sem a paprika, sem más nem terem meg s ilyenhelyt a csokoládé igazán nagy ritkaság, mert bolt nincs és ha rendelne is az ember, ide senki fel nem tudna jönni. Hubert anyukája szerette volna hallani mi történt lent a Rétközben, mik a hírek, de a farkasok valóban aggasztóak voltak, tehát ki kellett várni, mert azt a legfontosabb megbeszélni. Sajnálta, hogy Malvinka nem jött, de a babák az elsők és ezt, ha valaki, az anyák biztosan megértették.
- Láttam én! Ott jöttek felettetek az ösvényen.
- Végig magamon éreztem a szemüket – mondta Arthur.
- Az meglehet, de még idegenek. – mondta Etre. – Pár napja fedeztem fel a nyomukat fent a Bihar-nyergen.
- Akkor tudsz róla!?
- Persze. Beszélik, hogy Kárpátalján lőnek és a vad is megmozdult, átjöttek erre, meg nagy a tél és tudod mozog a farkas is. Lenyomja őket a hideg, mint 1942-ben!
- Azt is láttam, hogy hirtelen lefordultak. Biztos lecsapta a szél a szagomat, mert egyik pillanatról a másikra letértek.
- Lőttél volna?
- Lőttem volna. A célon, a marján ült a szálkereszt a kannak. Még az úton is jó lett volna, de ti már irányban voltatok…
Arthur rettenetesen sajnálta. Szerette volna, ha testvérének sikerül elejtenie, de négy farkas már nem játék és valamit tenni kell. Elsőnek Hubertet kell elcsendesíteniük, mert ez már nem nádifarkas és ha jól saccolták 80-90 kilogramm is lehet, ami a toportyánféreg ötszöröse!
- Érted Hubert? Ötször nagyobb!
- Értem, de azt is éppen ugyanúgy fogja a sörét vagy a golyó, mint a sakált.
- Fogni, fogja, az biztos, de Arthur bátyád a megmondhatója, hogy egy vadászaton kétszer is rálőtt egy 8×68-as kaliberű fegyverrel és a farkas elvitte.
Mindenki elfáradt és a kandallóban is roskadozott már a tűz, amikor végre mindenki ágyba került. Odakint pedig havazni kezdett és minden nyomott eltüntetett, amin meg tudtak volna indulni a vadászok.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Reggelire friss hurka-kolbászt ettek, sült szalonnát, dinsztelt savanyú káposztával. A szalonnának úgy pattant a bőre, hogy Arthur nem hagyhatta ki, hogy Etre tudományát dicsérje.
- Ez igen! Ezt alaposan megperzselted!
Közben tervet eszeltek ki és eldöntötték, hogy ahhoz a forráshoz veszik be magukat, amelyik nem fagy be. Oda lejár a szarvas is és van ott egy etető is.
- Úgy gondolom, hogy megjelennek, mert ott sok állat megfordul és a farkas is, higgyétek, fel fog tűnni!
Arthur ott nőtt fel, nem igen tudott sok mást mondani, de Hubertnek volt egy nyaktekerése, ami igen furcsa is volt tőle, de csak észrevették.
- Én nem mennék messze a háztól.
- Hogy, hogy?
- Szerintem feljönnek a nyomunkon, ha már fel nem jöttek az éjjel.
- Mit beszélsz?
- Lehet, hogy igaza van – mondja Hubert édesapja.
Na, ezen aztán mind a három felbuzdult és kitört a házból. Éppen nem hajadonfőtt, de a kabátokat nem gombolták be. Édesanyja mondani akarta, hogy tegyék be az ajtót maguk mögött, de már késő volt, nem hallották meg.
A fennsíkon kutya hideg volt. Már nem esett a hó, de hordta, vitte a havat és nem volt ott egy nyom se sehol, amit meg lehetett volna nézni. Hubert azonban tudta, mit keres. Az egyik helyen lefújta a friss porhót, amit odahordott a szél és alatta kirajzolódott a félelmetes mancs az öreg hóban. Nem kellett azt mutatnia sem az apjának, sem Arthur bácsinak, mert mind a hárman itt nőttek fel. Hubertet ők tanították vadászni, de már lassan úgy látszik, ők tanulnak Huberttől. Hubert nem mondott semmit, csak nézte a nagy nyomot és nézte őket, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt eddig gondolták, mert az ukrán farkas egyáltalán nem félt sem az embertől, sem a háztól és még a nyomukon is fel mert jönni. Mind a hárman tudták, hogy ez a farkas pontosan jól tudja, hogy mit akar és azzal, hogy megnézte, merre mentek, hogy feljött a nyomukon, tudatja velük, hogy nem fél tőlük…
Alapjaiban változott meg az élet a Pádison. Mindenki tervet eszelt ki, mindenkinek volt valami ötlete. Azt tudták, hogy a falka veszélyes lehet együtt, de azt nem tudták, hogy merre induljanak el. Felmenjenek a forráshoz. Kiüljenek az esztenához? Lejjebb a völgybe vagy komolyabb váltókra. Csak úgy találomra üljenek ki?
Egyszer csak Hubert megszólalt, hogy:
- Nem vágott-e valaki disznót, lent a faluban?
- Ha vágott is, nem adja oda senki, mert itt mindent felhasználnak, kimosnak és abba töltik a kolbászt.
- Tegyünk egy próbát!
Etrének és Arthurnak nemigen fűlt hozzá foga, hogy kérdezősködjenek, de tudták, hogy Hubertnek igaza lehet, hát fogta a telefont Etre és felcsörgetett az erdészhez, eggyel feljebb. Kis diskurzus, persze kiderült, hogy az is hallott a farkasokról, mert a nyergen láttak a nyomukat, csak még azt nem tudták, merre vannak. No, szó, szót követett, amikor az erdésznek eszébe jutott, hogy egyhelyt elpusztult egy juh, a bárányok ugyan megvannak, de az anyjukat, ha kell odaadja a juhász, csak át kell érte menni a völgybe, nem a faluba!
Még jobb! A juhászt nagyon jól ismerik. Egyedül él az állataival a fennsík egyik völgyében. Az erdész pedig felajánlotta a lovát: vigyék. De ha baja lesz a Gábornak! Ha baja lesz…
Gábor csendesen szénázott, amikor az erdész felkantározta és kivezette. Ismerte már ezeket a manókat Etrét, Arthurt és Hubertet. Nem a nagy szánkót, hanem a kicsit kapták meg, az is elég lesz. A nagy fekete ló, a Gábor, csak nézte a szánkót, meg a manókat, majd megindultak. Rettenetesen hordta a havat a szél és az erdész rögtön megbánta, hogy egyedül engedte el kis barátait. Hamar meggondolta magát, ugrott a csizmájába és csak éppen a nyakába kanyarította a puskáját. Majd elébük vágok a völgynél – döntötte el magában
Csavajda Dóra illusztrátor weboldalát, a képre kattintva érheted el!
Gábort, a hatalmas magyar hidegvérűt nem kellett se nógatni, se biztatni, mert hát örült a lelkem, hogy kiszabadult az istállóból. Nem volt fázós fajta és már éppen meg is kellett volna járatni. Talán kapóra is jött ez az út. De miért nem mentem velük? Miért nem? -korholta magát az erdész. Ügyes erdész volt, ismert minden vágást és hiába a nagy hó, úgy tudta, hogy hova lehet lépni és hova nem, hogy azt nála jobban talán csak Etre ismerte. Lefelé, a gerinc után, már lécen ereszkedik – tervezte el.
Hubert anyja nem örült ennek a vadászatnak, egyáltalán nem szerette a farkast, mert okos, rafinált és kegyetlen ellenfele a manóknak. Ha meg sebzett, vagy a kölykeit védi, még az embernek is nekifordul, nemhogy a manóknak. Féltette őket, de az se lehet, hogy ez az idegen falka itt portyázzon, rettegésbe tartsa a fennsíkot. Tudta mindenki, hogy pocsék munkát végeznek. Egyáltalán nem szerencsés, hogy pont most, karácsonykor, amikor csendesedne az az erdő is, amikor ünnepre készülünk, garázdálkodjanak a farkasok.
Ahogy elhagyták az erdészházat, volt, hogy a szél teljesen elhordta a havat s volt, hogy vastagabb volt az úton, de még nagyobb torlaszokat nem épített és viszonylag könnyedén át lehetett jutni rajtuk. A nagy erős ló, persze akkor is elhúzta volna a szánkót, ha a hasáig, vagy még feljebb ér neki, de még attól messze voltak. Az ilyenfajta ló csontozata, az igáslovaké, sokkal erősebb, szörnyű nagy izomzata miatt lassabb, de rettentő erős és látszott rajta, hogy az erdésszel sokat dolgoznak kint. Az ilyen munkalovak, igáslovak kint az erdőn megedződnek s különösen, itt a hegyen, rettentő ügyesen tudnak manőverezni. Nagy segítségére vannak az embernek. Ez a magyar hidegvérű ráadásul hosszabb távon is képes kocsit húzni, ilyenkor meg, a pillekönnyű szánnal, rajta a három manóval, csak játszik.
A nagy fekete ló élvezte, hogy mehet és Etre hagyta is, hiszen a ló mindig be tudta osztani az erejét és egyébként is, nem mennek ma sokat, mert lemennek a birkáért, aztán azzal vissza, helyesebb utána kötik a szánnak és úgy húzzák majd fel a nagy magaslesig. Ott meg egy oszlopra felhúzatják. Ez volt a terv és felváltva kiülik a farkast. A nyomon, amit a szán után kötve hagynak, felcsalják, mert megannyi váltót keresztezni fognak.
Hubert a szán hátuljában úgy döntött, hogy előveszi a puskáját és betölt. Átszámolta a töltényeket és elzárta a puskáját. Arthur hátranézett és meglátta Hubertet, amire csak elővette ő is a 9,3X62-est. A billenőcsövű duplagolyósba a két rettentő nagy töltényt behelyezte és a lábára tette, de megtörve. Etre nem szólt semmit, csak hajtott.
Ereszkedtek lefelé a szerpentinen és mit sem tudtak arról, hogy az erdész már valahol felettük jár, kigombolkozva, hátán keresztbe vetve a puskájával, már síléceire állva vág neki a lejtőnek. Mérges volt magára az erdész, de nagyon élvezte az utat, bár a felesége korholta, hogy ilyen időben kimenni. Mindenki tudta, hogy a farkas nem játék, ahogyan nem játék a téli idő, a hóvihar, különösen nem a Pádison. Ha úgy ismerte is, mint a tenyerét, csak eszébe jutott, hogy, ha most valami baj éri, pár óra eltelik, mire a manók meglelik. A szerpentinen aztán egyszer csak Gábor prüszkölt egyet, mert hát megérezte a farkasok szagát.
Biztos, hogy még a tegnapi – mondta Etre, de Hubert már nem hitt a meséknek és úgy leste fent a hegyoldalt, mint sas. Nem különben Arthur is, aki arra várt, hogy összecsapja a puskát. Valahogy Hubert azt érezte, hogy fentről lesz valami, nem tudta miért, de érezte és meg se merte gondolni, hogy az ereszkedő erdész szagára ugrottak fel a farkasok, akik, ha nem is ügyetlenül, de igen óvatlanul megugrottak és jöttek lefelé. Hubert már hátul állt a szán jobb hátsó talpán, hogy ha meglátná a farkasokat, akkor le tudjon lépni. Arthur gondolta, hogy hátramászik, de nem volt már rá idő, mert, ha tényleg ugranak, akkor késő lesz onnan előkecmeregni. Ideges volt, úgy érezte, hogy hamarabb felkészülhetett volna, talán úgy, mint Hubert.
Kavargott a hó. A ló, a nagy fekete ló, ismerte már a farkasok szagát és rettegett már attól is, nemhogy a látványuktól. A farkas átharapja az áldozata torkát, kihasítja a lágyékát és szörnyű munkát végez. A hatalmas nagy lucok sötétzölden magasodtak felettük és, hogy fújt a szél, hogy porhó esett, nem rakódott rájuk semmi. Zúgott, búgott az erdő s csak a ló orrában és a szemükben bízhattak, amikor Hubert csak mondja:
- Apja, apja! Húzd balra a szánt!
Etre már húzta is a szárat és megállította a szánkót, de még meg sem állt, amikor megszólalt a fegyver és az első farkas már tűzben is rogyott. Arthur, nem volt irigy, de már ugrott is előre és ahogy a ló keresztben megállt, annak a lábai közé ugrott és féltérddel, ahogy kint a fronton tanulta, már lőtte is a második farkast. A harmadikat csak sebezte Hubert, amit ő még az út szélén helyben marasztalt. Etre csak nézte, hogy miért késik, de a duplagolyósnak vissza kellett állnia, mert tudvalevő, hogy az egyik lövés elhúzza a másik csövet. Miután felborult a harmadik is, ízibe megtörte, hogy ürítsen, de Hubert ekkor már újra célon volt és a hatalmas, kapitális kant blatton lőtte. Az ösvényről, ahogy ugrott le, már nem volt ideje irányt változtatni vagy nagyobbat ugrani. Etre csak nézte, ahogy egyik farkas a másik után tűzben marad és csak tartotta a szárat. Még szerencse, hogy Gábort bevadásztunk már csikó korában, de hogy a hasa alatt is lőttek, azért már egy kicsit Etrének is sok volt. A nagy, hatalmas ló azonban tűrte és állta. Rettentően félt, hogy megtapossa Arthurt, miközben a félelmetes ellenség a farkas, alig volt előttünk 50 méterre.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Olyan szél volt, olyan vihar kavargott, hogy az erdész, aki alig volt már 100 méterre felettük valami morgást ugyan hallott, de ahogy jött lefelé, csak azt látta, hogy a szép fekete lova ott áll keresztbefordulva, neki a szakadéknak. Meghűlt benne a vér, azt hitte valami baja lett a manóknak. Még két kanyar – gondolta magában és lent vagyok az úton, amikor azt látja, hogy a három kis ember ballag felé s a lovon már pokróc, hogy meg ne fázzon. Előtte pedig, itt, ni, meg négy farkas…
Még meglepődni sem tudott és éppen úgy járt, mint a farkasok, mert ő se tudott megállni, mikor az út fölé ért és le kellett ugrania az útra. Arthur csak nevette és mondja is:
- Még szerencse, hogy jól célzunk, mert most kicakkozták volna lábad ikráját!
Ott álltak az út szélén szótlanul. Gábor aztán megunta, hogy hátrahagyták és kutya módjára közelebb húzta a szánkót, mindenestül, hátán a pokróccal.
Karácsony előtt egy nappal a Pádisra vezető hegyi úton, négy farkassal ott állt három manó, akik mellett sílécen ott csodálkozott a helyi erdész. Tombolt a vihar. A ló nagyokat prüszkölt a farkasokra. Mindannyian készültek a lesre, mert mégiscsak az a valami, de erre nem számolt senki, hogy meglövik a farkasokat. Aztán csak megszólalt az erdész:
- Tegyük fel mind a szánkóra és menjünk le azért a birkáéért, mert azzal is lesz majd valami. Ismerem Károlyt, vár bennünket s aztán ha nem megyünk, megindul elénk, mert azt hiszi bajunk van.
Sokat nem is teketóriáztak és felpakolták a farkasokat, aztán az erdész felült a bakra. Elővette a pipáját, amit Arthur igencsak megnézett, mert, hát akkora volt az, mint Arthurék üstje a kastélyban. Igen rácsodálkozott, pedig nem szokása és egy csipet dohányt adott neki az erdész, ami olyan sok volt, hogy jutott még a bőrszütyőjébe is. Aztán takarosan mind a kettő rágyújtott. A ló néha, néha hátra nézett, mert mikor úgy fordultak, érezte a farkasok szagát, de most, hogy itt volt az erdész, meg a két manó, meg hogy a pipafüstöt is ismerte, csak megnyugodott. Hubertet nem ismerte annyira, de nem félt tőle. Egyik se beszélt, csak Hubert nézte a farkasokat és néha, néha Arthur hátrapillantott. Tetszett neki az unokaöccse, mert a fiatalos tűz most jól jött. Nézte Hubertet és örült annak, hogy nemcsak a zsíros falatok, a hasa után megy, hanem a dúvad, a dúvad a mindene. Látszik, hogy él-hal érte. Az ilyet nem lehet tanítani.
Még igencsak fent voltak a fennsíkon, amikor a kutyák, lent a hodály mellett, jeleztek és Károly már kint állt. Várta a vendégeit. Egyszerű ember volt, de szerette az erdészt, a lovat ismerte és mikor leértek, akkor látta meg a manókat. Etrét jól ismerte. Persze Arthurt is, hiszen az is idevaló volt, de Hubert úrfinak örült meg igazán, tessékelte is őket be, de amikor hirtelen meglátta a négy farkast, megállt benne az ütő!
- Erdész úr! Mik vannak itt fent?
- Látja Károly, hogy farkasok, nem?
- Látom én, hogy azok, de, hogy egyszerre négy is?
- Miért lepődik meg, hiszen mindenki lőtt egyet, úgy illik nem?
Károly kerek szemekkel leste a farkasokat, meg a vadászokat, sehogy se tudta elképzelni, hogy lehet, de pokróc került a lóra és egy perce beléptek. Szépen meszelt fal, meleg, a kályha mellett felstócolva a hasított fa.
- Na, fogjad Károly! A nejem küldi! Bor, kalács, miegymás. Én nem néztem mi van benne, ne is pakold ki, majd lejövök a kosárért! Újévig csak találkozunk még, nem?
- Nagyon kedvesek vagytok! Hálásan köszönöm!
A kosárba, hogy pontosan mi lehetett még, nem tudni, mert a dugós boron mellett minden kendővel szépen le volt takarva. Károlynak nem volt senkije és ha el is volt látva mindennel, ilyen házi dolgokat, karácsonyi ízeket, nem küldött fel neki senki. Ha még küldött is volna, ilyen időben nincs, aki fel tudott volna jönni. Talán majd napokkal később, ha elül a vihar. Persze az erdésznek mindig is gondja volt rá, hogy figyeljen Károlyra, mert olyan bátor, ügyes ember ez a pásztor, bármikor lehet rá számítani.
Kicsit még beszélgettek, de ha folytatták volna, akkor igen neki kellett volna vetkőzni és a lovat se akarták, hogy megfázzon, ezért feldobták a birkát és visszaindultak a fennsíkra.
- Ne vigyétek! Nem megy arra már semmi!
Már majdnem hajlottak rá, amikor Hubert megszólalt.
- Csak vigyük el, mert hát ki tudja, régen volt már ilyen szóró fent a Pádison.
- Igaza van a gyereknek – mondta Arthur, aki kapva kapott az alkalmon, hogy éppen jó lehetőség lesz ez az ünnep arra, hogy kivadásszák magukat. Ha már Malvinka elengedte, nehogy a tűz mellett ücsörögjenek.
- Nem bánom, vigyük – mondta Etre – de karácsony első és másodnapján nincs vadászat!
Hubert, Arthur szinte egyszerre válaszolt, hogy:
- Nem, az kizárt! Biztos, hogy nem.
Az erdész is és Etre is lemondóan legyintett, nem Hubert miatt, hanem, hogy a vén lókötő, Arthur is úgy viselkedik, mint a gyerek, ha vadászatról van szó. Nem ismer tréfát. Az erdész is azon törte a fejét és Etre is, hogy de jó volna kiülni rá, de hát az már most Hubert és Arthur lese, hiszen ők már a Pádison mégiscsak vendégek.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Mindannyian felszálltak a szánkóra. A szánkóról hátul szinte lelógtak a farkasok, a birka és azok ott négyen, az erdész és a három manó kaptattak fel a nagy fekete hidegvérű lóval a hegyre. Károly még sokáig ott állt a kis ház előtt. Aztán belépett és ahogy betette az ajtót maga mögött és nézte a kis fenyőgallyat, megmelegedett a szíve is. Volt már pár szem szaloncukra, volt ott a fa alatt narancs, dió és csokoládé is, egy jóféle üveg bor és bejgli, töltött káposzta és még halászlé is. Biztos Hubert úrfi hozta a Rétközből a halat. Nézte, hogy miféle karácsonya lett neki, idefent a hegyen, ahová ilyen viharba senki, de senki nem tudott volna feljönni. Jöttek, jöttek őhozzá a fennsíkról a híres vadász és erdészmanók s nézte, nézte a rengeteg ajándékot, ételt, italt. Hát mégiscsak vannak csodák! Mégiscsak vannak…És megpárásodott a szeme, mert, ha egyedül is volt idefent és semmi, de semmi jel nem utalt arra, hogy történne bármi is a kis életében, hittel hitte, hogy eljön a kis Jézus és láss csodát, itt van, neki is lett karácsonya…
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Illusztrálta: Csavajda Dóra
Tel: +3630/394-4706
E-mail cím: dora.csavajda@gmail.com
Befejeződött a nyári aratás
A fehércukor világpiaci átlagára 9 százalékkal csökkent
Partimadarak különös képessége: a csőr meghajlítása
Iohannis kihirdette a medvekilövési törvényt
A busa horgászata: kihívások és a siker kulcsa
Szántóföldi körkép a nyári hőhullám hatásairól
A súlyosbodó válságok három éve magasan tartják az éhezők számát
A kunszentmiklósi kapitális compók
Életem busája
Lőkészségfejlesztő nap hivatásos vadászok részére
Nagy értékű gímszarvasok pusztultak el villanypásztorba gabalyodva
Farkas Csaba (1973-2024)
Berta Bálint: A László-napi vadkan
A Nagykunsági Öntöző Főcsatorna óriása
Vadásznapot szerveztek Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében
A letkési kan
Visszatért a kapitális harcsa
Idei első süldőm
Amur a Kiskunsági Öntöző Főcsatornából
