Mezőgazdaság
A 9 magyar őshonos kutyafajta és az új jelölt – Galériával
2017. március 21-én Egerben jelentette be a Hungarikum Bizottság, hogy a 9 magyar kutyafajtát a hungarikumok sorába emelték. A magyar ebfajták tenyésztésére vonatkozó szabályokat az állattenyésztésről szóló 188/2019. (VII. 30.) Kormányrendelet és az állattenyésztés részletes szabályairól szóló 45/2019 (IX.25) szóló AM rendelet tartalmazza. Magyar ebfajtának – az AM rendelet 18. számú melléklete alapján – a következő ebfajták minősülnek.
2017. március 21-én Egerben jelentette be a Hungarikum Bizottság, hogy a 9 magyar kutyafajtát a hungarikumok sorába emelték. A magyar ebfajták tenyésztésére vonatkozó szabályokat az állattenyésztésről szóló 188/2019. (VII. 30.) Kormányrendelet és az állattenyésztés részletes szabályairól szóló 45/2019 (IX.25) szóló AM rendelet tartalmazza. Magyar ebfajtának – az AM rendelet 18. számú melléklete alapján – a következő ebfajták minősülnek.

A magyar agár rendkívül gyors, de egyúttal család centrikus barátságos kutyafajta. A zsákmány üldözését követően szereti kipihenni a fáradalmait, amihez pár óra alvás szükségeltetik. (Kép: Pixabay)
Új magyar fajta a láthatáron?

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetségének (MEOESZ) /Ábra: Facebook/
2019-ben a magyar fajták fajtagondozó egyesületei, az Agrárminisztérium segítségével, génmegőrzési pályázatot nyertek. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetségének (MEOESZ) koordinálásával a pályázati forrás egy részét az el nem ismert fajták feltérképezésére fordították, és találták meg a sinkát. A bizottság azon dolgozik, hogy először nemzeti szinten ismerjék el új fajtaként. Ennek alapja a fajtastandard kidolgozása, amely részletesen leírja a sinka küllemét és jellemét, majd a MEOESZ-nek kell elismerni, végül fajtajelöltként az Agrárminisztérium megfelelő bizottságához felterjeszteni. Amennyiben mindhárom folyamat sikeres, tízedik magyar fajtaként megkezdődhet a sinka hosszadalmas tenyésztési programja.

Sinka (Kép: hobbiallat.hu)
Felelős állattartás
A 9 magyar kutyafajtának jelenleg 12 államilag elismert tenyésztő szervezete van. Az elismerésükhöz szükséges tenyésztési programjuk része a tartási körülmények meghatározása, figyelembe véve az adott fajta igényeit. A kutyatartás általános szabályairól és a felelős kutyatartásról a Nébih kiadványai között is olvashatóak hasznos információk.
Az adventi a felkészülés időszaka. Ennek szellemében készüljünk fel arra is, hogy állataink számára, akikért felelősséget vállaltunk, minden nap ünnep legyen. Mindig felelősen döntsünk, akkor is, ha tenyésztőtől vásárolunk vagy, ha menhelyről fogadunk örökbe kutyát.
Fajtaleírások
Rövidszőrű magyar vizsla

Rövidszőrű magyar vizsla (Kép: Pixabay)
Ősei a vándorló magyar törzsekkel együtt kerültek hazánkba. A magyar vizsla sokoldalúan használható vadászkutya, amely több fajta keresztezéséből alakult ki.
Elegáns megjelenésű, értelmes, barátságos, kiegyensúlyozott, sportos kutya. Mezőn, erdőben és vízben egyaránt használható. A következő tulajdonságok jellemzik: kiváló szaglás, határozott vadmegállás, kitűnő apportkészség, az úszónyom célratörő, a víz szeretetével párosuló követése. A nehéz terepet és a szélsőséges időjárási viszonyokat egyaránt jól tűri. Munkabíró vadász munkakutya minőségében a lövéstől és a vadtól való félelem, a vadmegállás, illetve az elhozási készség hiánya éppúgy nem kívánatos, mint a vízszeretet hiánya. Problémamentes természete és alkalmazkodóképessége miatt lakásban is könnyen tartható, népszerű családi kutya. Jelenleg államilag elismert fajtagondozó tenyésztőszervezetei: a Magyar Vizsla Klub Egyesület és az Országos Vizsla Klub.
Drótszőrű magyar vizsla

Drótszőrű magyar vizsla (Kép: kutyafajtak.hu
A „drótos” története körülbelül az 1930-as évek táján kezdődött. Ekkor merült fel a gondolat – leginkább a vadászok köreiben -, hogy a rövid szőrű magyar vizsla kiváló képességeit felhasználva és megőrizve, a téli nagy hideget még jobban elviselő fajtát hozzanak létre. Egy egyszínű barna drótszőrű német vizsla kannal fedeztettek két, nagyon jó származású és jól dolgozó rövidszőrű szukát, majd ezeket a kölyköket szelektálva – volt közöttük sárga, meg barna is – és egymás közt párosítva született meg az első bemutatott „sárga drótszőrű vizsla”. A fajtát végül is az FCI (Fédération Cynologique Internationale) 1966-ban elismerte önálló magyar kutyafajtának. A fajta népszerűsége csak lassan növekszik, elsősorban vadászok tartják.
Jelenleg államilag elismert fajtagondozó tenyésztőszervezete: a Magyarországi Drótszőrű Magyarvizsla Tenyésztők Egyesülete.
Komondor

Komondor (Kép: pet4you.hu)
Ázsiai eredetű, ősi magyar pásztorkutyafajta. Ősi változata minden valószínűség szerint a vándorló, pásztorkodó ősmagyarokkal került a Kárpát-medencébe.
Nagytestű és erős felépítésű fajta. Egyedülálló külleme, méltóságteljes viselkedése a szemlélőben tiszteletet és csodálatot, esetleg némi félelmet ébreszt. Természeténél fogva nem kedveskedő. Robusztus testét mindenütt nemezesedésre hajlamos, gubancos, dús, hosszú szőrzet fedi. Szőrzete csontfehér színű.
Gazdasági haszonállatok, vagyontárgyak, ház őrzése-védése közben rendíthetetlen bátorságot mutat, hang nélkül, vakmerően támad. Az általa védett területet a sajátjának tekinti, arra idegen élőlényt nem enged be. Bizalmatlan alaptermészetű. Nappal szívesen fekszik úgy, hogy területét ellenőrizni tudja. Éjjel éberen figyelve őrködik.
Bár megváltozott a komondor funkciója illetve nagy többségében tartási helye, ezzel együtt viselkedésében pozitívan alkalmazkodik a XXI. század igényeihez. Lakóházak védelmére, városi udvarok őrzésére kiválóan alkalmas.
Jelenleg államilag elismert fajtagondozó tenyésztőszervezete: a Hungária Komondor Klub Egyesület.
Kuvasz

Komondor (Kép: pet4you.hu)
Ősi magyar pásztorkutya. Elődei a honfoglaló magyarokkal kerültek a Kárpát-medencébe, akik nyájak őrzésére használták a ragadozó vadállatok és a rablók ellen. Fejlett vadászösztönét felismerve, előszeretettel alkalmazták vadászatra is. A pásztorkodás megszűntével eredeti alkalmazása is csökkent, bekerültek a falvakba és a városokba is.
Erős, hullámos szőrű, nagytestű fajta. A szőrzet színe fehér, elefántcsont fehér megengedett.
Megvesztegethetetlen, bátor, gazdájához hűséges, kitűnő ház- és területőrző, emellett sportkutyának, családi kutyának, kísérő kutyának is kiváló. Sokoldalú kutya, 2018. márciusban elindult „Kuvasz a Polgárőrségben program”-ban is képviselteti magát.
Jelenleg államilag elismert fajtagondozó tenyésztőszervezete: a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület.
Pumi

Pumi (Kép: pet4you.hu)
A XVII-XVIII. században Magyarországon alakult ki a helyben található terelőkutyák, valamint az országba bekerült német és francia felálló fülű, terrier jellegű terelő és kísérő ebek kereszteződése folytán. A XX. század eleje óta önálló kutyafajtaként jegyzik.
A pumi közepesnél kisebb testű, nagyon élénk vérmérsékletű, bohókás megjelenésű, terrier jellegű pásztorkutya.
Több színváltozata előfordul:
- fekete,
- szürke (általában feketén született és kiszürkült, de előfordul szürkén született is),
- fehér,
- fakó különböző árnyalatai ( vörös, sárga, krém alapszínű általában fekete vagy szürke árnyékoltsággal).
A pumi alapvető feladata a terelés volt, akár több száz állatból álló nyájat, csordát is képes önállóan kezelni. Vakmerően bátor, ezért kiválóan alkalmas a nagyobb állatok terelésére is. Nyughatatlan vérmérsékletű, nagy munkakedvvel megáldott, rendkívül élénk terelő eb. Jó szimatú. Dúvad és rágcsáló irtására igen bevált. Házőrzésre – jelző kutyaként – kiválóan alkalmas. A luxustartást is jól bírja. Nagy mozgásigényű, kitűnő kísérő és sport kutya.
Jelenleg államilag elismert fajtagondozó tenyésztőszervezetei: a Magyar Pumi Klub és a Nemzetközi Pumi Egyesület.
Puli

Puli (Kép: pet4you.hu)
Ázsiai eredetű, közepes testű magyar terelő pásztorkutya. Ősi változata minden valószínűség szerint a vándorló nomád pásztorkodással foglalkozó ősmagyarokkal került a Kárpát-medencébe.
Élénk vérmérsékletű, rendkívül tanulékony. A fajta különlegessége a szőrzet. A szőrköntös a kölyökkori hullámos, csigás lefutásból a felnőttkori nemezek, zsinórok és szalagok kialakulásáig több változáson megy át.
Többféle színváltozata van:
- fekete;
- fekete (kissé rozsdavörös vagy szürke árnyalattal);
- fakó (határozott fekete maszkkal a pofa körül – maszkos fakó);
- szürke;
- gyöngyfehér (zsemleszínű árnyalattól mentes).
Jelenleg államilag elismert fajtagondozó tenyésztőszervezetei: a Hungária Puli Klub és a Magyar Puli Klub.
Mudi

Mudi (Kép: pet4you.hu)
A fajta a XVIII-XIX. században alakult ki, valószínűleg magyar és különböző német állófülű juhászkutyák spontán keveredéséből.
A mudi terelőkutya. Bátor viselkedése miatt a pásztorok körében a nagyobb testű vagy nehezen kezelhető állatok terelésére is igen kedvelt. Még vaddisznó-vadászatra is használják. Kiváló házőrző és kísérőkutya. Kábítószer keresésére is alkalmas, őrző és jelzőkutya. Kiválóan alkalmas sportolásra, agilityre is. Többféle színváltozat elfogadott.
A viszonylag rövid szőre és alkalmazkodó képessége miatt lakásban is probléma nélkül tartható.
Jelenleg államilag elismert fajtagondozó tenyésztőszervezetei: a Fényes Mudi Klub és a Magyar Mudi Egyesület.
Magyar agár

Magyar agár (Kép: Pixabay)
Eredete a honfoglalás korához vezethető vissza, az ásatásoknál talált koponyacsontok is ezt igazolják.
Vadász- és falkaeb, amely szemre vadászik, mindazonáltal szaglása figyelemreméltó. Pályaversenyzésre és coursingra (műnyulas versenyzés) kiválóan alkalmas, különösen hosszabb távon vált be. A fajta eredeti tevékenységi körét, amely évezredeken át biztosította számára az ember támogató együttműködését, elvesztette. Azt a vadászati stílust (nyulak, apróvadak, őzek elejtése), amelyre szelektálták az európai törvényhozás tiltja.
Megjelenése erőt sugárzó, erős csontozatú, jól izmolt, elegáns. Kissé tartózkodó természetű, értelmes, intelligens. Nagyon jó kísérő- és hűséges jelzőkutya. Minden ismert agárszín és színkombináció elfogadott.
Jelenleg államilag elismert fajtagondozó tenyésztőszervezete: a Magyar Agár Fajtagondozó Egyesület.
Erdélyi kopó

Erdélyi kopó (Kép: pet4you.hu)
Ősi magyar kutyafajta, melyet a speciális éghajlati, terep- és vadászati viszonyok nemesítettek ki. Virágkorát a középkorban élte, amikor a főúri udvarok kedvelt vadászkutyája volt. A változatos terepviszonyok hatására alakult ki az erdélyi kopó két típusa: a hosszúlábú és a rövidlábú erdélyi kopó. A hosszúlábú erdélyi kopót erdei vadászatokhoz nagyvad – régebben bölény, majd medve, vaddisznó, hiúz -, a rövidlábú erdélyi kopót fedett területeken apróvad – róka, nyúl -, valamint sziklás terepen zerge vadászatára használták eredetileg. A XX. század elején az erdélyi kopót csaknem kipusztították, újratenyésztése 1968-ban kezdődött. Napjainkban Magyarországon kívül jelentős állománya van Romániában.
Közepes termetű kopófajta. A kopó szőrének alapszíne fekete. Cserszínű jegyek (pont formájában mindig található a szemboltíven) és fehér jegyek vannak rajta. Jóindulatú, bátor, kitartó. Alaptermészete nyugodt, kiegyensúlyozott, ugyanakkor határozott, temperamentumos. Igénytelen, a szélsőséges időjárást is bírja. Vadászatokon kitűnően hajt és állít, utánkeresésre, vércsapázásra is kiválóan használható.
Jelenleg államilag elismert fajtagondozó tenyésztőszervezete: a Magyarországi Erdélyi Kopó Klub.
A fent ismertetett kilenc magyar ebfajtára vonatkozóan a 2020. december 12-én megjelent rendelet (a tenyésztésszervezési feladatok támogatása igénybevételének részletes feltételeiről szóló 43/2014. (XII. 29.) FM rendelet módosításáról szóló 62/2020. (XII. 12.)) alapján az ebtenyésztők a kedvezményes szolgáltatás igénybevételére irányuló kérelmet – 2021. január elsejétől – nyújthatnak be annál a tenyésztőszervezetnél, amelynél a tagsági jogviszonyuk fennáll.
A kiállított származási igazolások után igénybe vehető támogatás vélhetően elősegíti a nemzeti kinccsé nyilvánított ebfajták, mint állatgenetikai erőforrások megőrzését, fenntartását és tenyésztését.
Forrás: NÉBIH
Mezőgazdaság
Felavatták a Nébih új állatházát és magas biztonsági fokozatú kutatólaboratóriumát
Kutatólaboratóriumot adtak át Gödöllőn
Dr. Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár és Dr. Nemes Imre, a Nébih elnöke felavatta Magyarország egyik legnagyobb állatházát és magas biztonsági fokozatú (BSL-3-as szintű) kutatólaboratóriumát Gödöllőn. A fejlesztés a hazai kutatások támogatása érdekében jött létre. A létesítményben az állatbetegségek kórokozóit vizsgálják, valamint vakcina kipróbálási vizsgálatok zajlanak majd.

Fotó: NÉBIH
Az avató ünnepségen dr. Nobilis Márton államtitkár elmondta, a Nébih legújabb fejlesztése a hazai állategészségügy és élelmiszerelőállítás területén meghatározó lesz, hiszen az állatházban és a kutatólaboratóriumban a jelentős állatbetegségek kórokozóit veszik górcső alá. A vakcina kipróbálási vizsgálatoknak köszönhetően hatékonyabban küzdhetnek meg majd például a madárinfluenzával vagy az afrikai sertéspestissel. Ezenfelül európai uniós pályázatok keretében alap- és alkalmazott kutatások elvégzését is tervezik a BSL-3-as szintű létesítményben.

Fotó: NÉBIH
Az államtitkár kiemelte: „A ma bemutatott állatház Európában kivételesnek számít, hozzánk legközelebb Németországban, Olaszországban és Lengyelországban található hasonló. Az ingatlanfejlesztési koncepció részeként indított fejlesztések pedig tovább folytatódnak. A közeljövőben a Nébih budapesti telephelyén egy korszerű ügyfélközpontot is kialakítanak majd annak érdekében, hogy az ügyfelek állategészségügyi diagnosztikához kapcsolódó igényeit egy helyszínen, ezáltal hatékonyabban tudják kiszolgálni.” – mondta el dr. Nobilis Márton.
Dr. Nemes Imre, a Nébih elnöke kifejtette, a hivatal három állategészségügyi diagnosztikai laboratóriumot működtet: Budapesten, Debrecenben és Kaposváron. A jelenleg legnagyobb veszélyt jelentő betegségek közül kiemelte a madárinfluenzát és az afrikai sertéspestist. Előbbi kapcsán a Nébih laboratóriumaiban naponta 8-10 ezer tamponmintát, míg az afrikai sertéspestis esetében 3-4 ezer vér- és szervmintát tudnak feldolgozni. Éves szinten ez mintegy 2 millió vizsgálatot jelent. Dr. Nemes Imre elmondta: „E számok alapján jól látható, hogy az állategészségügy jelentős erőforrást igényel, éppen ezért az elmúlt évek laboratóriumi fejlesztései során a Nébih kiemelt figyelmet fordított a kapacitásbővítésekre.”
A Nébih elnöke beszédében kiemelte azt a jelentős szakmai sikert, hogy a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően házi sertésekben egyelőre nem igazolódott az ASP jelenléte.
A vadállományban azonban évek óta jelen van. A betegség leküzdésében nagy segítséget jelenthet majd a most átadott állatház és BSL-3-as kutatólaboratórium. Az ASP-vel szemben ugyanis jelenleg nincs vakcina az Európai Unióban. Erre reagálva az EU kutatási programot hirdetett a Horizon2020 programban, melynek részeként 13 vakcinajelölt hatékonyságát és ártalmatlanságát vizsgálják, Spanyol- és Olaszország mellett hazánkban, a Nébih a gödöllői telephelyén.
Forrás: NÉBIH
Mezőgazdaság
Nem változott a nemzetközi élelmiszerkosár ára novemberben
Róma, 2023. december 8. – Stabil maradt a globális terményárakat összesítő mutató novemberben, mivel a gabonafélék alacsonyabb árát a növényi olajok drágulása ellensúlyozta – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) közleményében.

Kukoricatábla Észak-Macedóniában. ©UN/Aleksandar Dimishkovski
Ezzel a FAO élelmiszerár-index – ami a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi – megmaradt az októberi szintjén, ám éves viszonylatban 10,7%-ot csökkent.
A gabonafélék árindexe 3,0%-kal nőtt október óta miután a szemestermények ára – élen a kukoricával – 5,6%-kal esett és a búzáé 2,4%-kal. A rizsfélék árindexe stabil maradt a különböző piacok egymással ellentétes ármozgásainak hatására.
Eközben a növényi olajok árindexe 3,4%-kal emelkedett októberhez képest. A pálmaolaj nemzetközi piaci ára 6%-kal erősödött novemberben a főbb importőr országok élénkülő kereslete és a főbb termelők szezonálisan kisebb kibocsátása nyomán. A napraforgóolaj ára is nőtt valamelyest, míg a szójáé és a repcéé csökkent.
A tejtermékek összességében 2,2%-kal drágultak, a vaj és a sovány tejpor iránti megnövekedett ázsiai és az ünnnepek okán a nyugat-európai kereslet miatt.
A cukor árindexe 1,4%-kal emelkedett, így már 41,1%-kal szárnyalja túl az egy évvel korábbi szintjét. A mozgás fő oka a globális készletek körüli aggodalmakban keresendő, mivel a termelési kilátások romlottak a fő termelő Thaiföldön és Indiában az El Niño okozta száraz időjárási körülmények miatt.
A húsfélék árindexe 0,4%-kal bár, de csökkent októberhez képest, tükrözve a baromfi-, sertés- és szarvasmarhahús bőséges készletei miatti árcsökkenését.
Globális gabonatermelés
A FAO szakértői tovább emelték a gabonakibocsátás várható mennyiségét a ma megjelent Gabonakészletek és -igények gyorsjelentésben. A globális gabonatermelés 2023-ban elérheti a 2 823 millió tonnát, ami az előző évhez képest 0,9%-os növekedést jelentene és a 2021-es rekordot is 10,3 millió tonnával haladná meg.
Felfelé korrigálták az orosz búzatermésre és a török és amerikai kukoricatermésre vonatkozó becsült adatokat, míg az argentin és brazil kukoricakibocsátást valamelyest kisebbre várják. Közben szintén mérsékelték az Európai Unió és Mexikó kukoricatermelésére vonatkozó előzetes becsléseket. A globális rizstermelés a 2023–24-es szezonban 0,8%-kal bővülhet.
További részletek itt.
Forrás: FAO
Mezőgazdaság
Hosszú távú jövőkép az EU vidéki területei számára
EU Tanácsa következtetéseket hagyott jóvá a hosszú távú jövőképről.
A EU Tanácsa következtetéseket hagyott jóvá az EU vidéki területeire vonatkozó hosszú távú jövőképről.
E következtetésekben politikai iránymutatást nyújt a Bizottságnak és a tagállamoknak a vidéki térségek és a vidéki közösségek jólétének, rezilienciájának és társadalmi szövetének fokozottabb megszilárdításához.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
A vidéki térségek kulcsfontosságú szerepet töltenek be az uniós gazdaságokban és társadalmakban
Az uniós mezőgazdasági miniszterek az általuk egyhangúlag jóváhagyott következtetésekben elismerik, hogy a vidéki térségek nélkülözhetetlen hozzájárulást nyújtanak az EU gazdasági erejéhez, a zöld és digitális átálláshoz, valamint az éghajlat-politikához. Emellett a következtetésekben kiemelik a vidéki térségeknek a fenntarthatóság és az élelmezésbiztonság biztosításában, továbbá a helyi közösségek kulturális örökségének megőrzésében betöltött szerepét.
Különös hangsúlyt helyeznek a mezőgazdaság jelentőségére, többek között az uniós élelmiszerrendszerek nyitott stratégiai autonómiájának biztosítása és a külső függőségek csökkentése tekintetében. Mindez különösen fontos a jelenlegi geopolitikai helyzetben.
A sokrétű kihívások átfogó megközelítést igényelnek
A miniszterek a következtetésekben kiemelik a vidéki térségek összetettségét és sokféleségét, hangsúlyozva azokat a sajátos kihívásokat – így például a népesség csökkenését és elöregedését, a nemek közötti szakadékokat, a korlátozott konnektivitást, a fejletlen infrastruktúrát vagy a megfelelő foglalkoztatási lehetőségek hiányát –, amelyekkel e térségek közül számos szembesül.
Ha karácsonyi ajándékot keresel, akkor itt az Agro Jager Shopja! Kattints a képre!
Gondoskodunk a vidék hangjának meghallásáról
E sokféle kihívásra válaszul a Tanács olyan átfogó megközelítést szorgalmaz, amely a vidéki polgárokkal együttműködésben, valamint a helyi és regionális hatóságok és közösségek szerepvállalásával kerül kidolgozásra. A miniszterek emellett hangsúlyozzák, hogy a helyi akciócsoportok fontos szerepet játszanak a LEADER kezdeményezésben, valamint a kozosseg vezérelt helyi fejlesztési stratégiák végrehajtása tekintetében az alulról felfelé építkező megközelítésben.
Jobb konnektivitás és digitális készségek
A miniszterek a következtetésekben hangsúlyozzák továbbá a digitális átállás, az innováció és a konnektivitás – többek között a széles sávú lefedettség – fontosságát. E tekintetben kiemelik a képzési lehetőségeknek és a digitális készségek fejlesztésének az alapvető jelentőségét.
Beruházás a vidéki térségekbe
A miniszterek elismerik, hogy e hosszú távú jövőkép megvalósítása szempontjából mennyire fontosak az uniós, a nemzeti, a regionális és a helyi forrásokból finanszírozott beruházások. A finanszírozás észszerűsítése hozzájárulna a közszolgáltatások alacsony szintű elérhetőségének az orvosolásához, valamint az infrastruktúra és a konnektivitás javításához. Ebben az összefüggésben minden releváns uniós szakpolitikát és eszközt ki kell használni, és megfelelő forrásokkal kell hozzájárulni a vidéki térségek támogatásához – e tekintetben fokozni kell a szakpolitikák és eszközök koherenciáját és szinergiáit.
A finanszírozás optimális igénybevételének biztosítása érdekében a miniszterek felszólítják a Bizottságot, hogy hozzon létre egy nyomonkövetési eszközt a vidéki térségeket támogató uniós finanszírozás értékelésére, valamint alakítson ki eljárást azzal a céllal, hogy biztosítsa a vonatkozó uniós szakpolitikák és eszközök koherenciáját és szinergiáját.
Generációváltás
A miniszterek a következtetésekben elismerik továbbá, hogy a demográfiai változások kedvezőtlen hatást gyakorolnak a vidéki térségekre, így többek között elnéptelenedéshez vezetnek. A miniszterek ezért olyan megoldásokat szorgalmaznak, amelyek célja, hogy a vidéki térségek vonzzák a fiatalokat, így többek között a fiatal mezőgazdasági termelőket is.
A javasolt megoldások közé tartoznak a következők: a fiatalok számára a forráshoz és földhöz jutás megkönnyítése, változatos munka- és képzési lehetőségek biztosítása számukra, valamint a helyi döntéshozatalba való bevonásuk.
Nők a vidéki területeken
A miniszterek által a következtetésekben figyelembe vett másik társadalmi szempont a nők szerepe. A Tanács úgy véli, hogy támogató intézkedésekre van szükség új munkalehetőségek teremtéséhez és a nőknek a döntéshozatalba való fokozottabb bevonásához. A miniszterek e tekintetben kiemelték, hogy szintén fontos célt jelent a nőknek a gazdálkodásban való egyenlő részvétele.
Következő lépések
Az uniós vidéki térségek rezilienciájának és jólétének előmozdítása érdekében a Tanács felszólítja a Bizottságot, hogy – átfogó és rugalmas megközelítést követve, valamint releváns mutatókat alkalmazva – mérlegelje a jövőképnek egy teljes körű uniós vidékfejlesztési stratégiává történő kidolgozását.
A Tanács emellett ösztönzi a tagállamokat a Vidékfejlesztési Paktum keretében történő további szerepvállalásra, valamint arra, hogy nemzeti, regionális és helyi szinten folytassák a vidéki térségek javát szolgáló stratégiák és cselekvési tervek kidolgozását.
További információk az Európai Tanács honlapján elérhetők.
Forrás: NAK