Keressen minket

Mezőgazdaság

Két kaposvári beruházást is bejelentett Szijjártó Péter

0

Index: A cukortermékek előállításával és csomagolásával foglalkozó 1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft. 2400 négyzetméteres új raktár- és gyártócsarnokot épít idén, a 370 millió forintos beruházást a kormány 180 millió forinttal támogatja − jelentette be Szijjártó Péter Kaposváron.

0

Közzétéve:

0

Index: A cukortermékek előállításával és csomagolásával foglalkozó 1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft. 2400 négyzetméteres új raktár- és gyártócsarnokot épít idén, a 370 millió forintos beruházást a kormány 180 millió forinttal támogatja − jelentette be Szijjártó Péter Kaposváron.

1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft.beruházását a kormány 180 millió forinttal támogatja (Kép: Szijjártó Péter Facebook oldala)

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: Magyarország egészségügyi és gazdasági szempontból is a legsikeresebb választ adta a koronavírus-járványra Európában.

A beoltottak száma az ötmillió felé közelít, és 4,6 millióan dolgoznak, negyvenezerrel többen, mint 2020 hasonló időszakában − emelte ki a miniszter.

A külgazdasági és külügyminiszter egy másik beruházást is ismertetett Kaposváron: ma adták át a Kométa 1,4 milliárd forintból épült melléktermék-feldolgozó üzemét. A mintegy 664 millió forintos pályázati támogatást élvező fejlesztéssel ez a cég lett az első a magyarországi húsipari cégek közül, amelynek ilyen létesítménye van − közölte Szijjártó Péter.

Az évi 15 ezer tonna kapacitású üzemben dolgozzák fel a vállalatnál keletkező évi nyolcezer tonna feldolgozható vágóhídi mellékterméket. Ezzel a társaságnál 870 ember munkahelye válik biztossá, csökken a környezeti terhelés, fontos alapanyagokhoz jut az állateledel- és takarmánygyártás, a vegyipar és a gyógyszeripar is − mondta a miniszter.

Forrás: Index.hu
0

Mezőgazdaság

Rendkívüli intézkedések Szlovákiában a ragadós száj- és körömfájás miatt

+1

Rendkívüli vészhelyzeti intézkedéseket rendeltek el Szlovákiában

+1

Published

on

+1

2025. március 21-én a Zólyomi Állategészségügyi Intézet pozitív vizsgálati eredményeket közölt három szarvasmarha-tenyészetből vett minták alapján, melyeket a betegség klinikai tüneteinek megjelenése miatt vettek (magas láz, szájüregi és tőgyi elváltozások).

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A betegség kitörése okán Dr. Martin Chudý, a Szlovák Köztársaság főállatorvosa a vonatkozó törvényi rendelkezések alapján az alábbi rendkívüli vészhelyzeti intézkedéseket rendelte el 2025. március 21-től visszavonásig:

Szlovákia teljes területén megtiltotta:

  • Mindenféle szarvasmarha, juh, kecske, sertés és egyéb párosujjú patás állat – ideértve a tenyésztett vadakat is – mozgatását, kivéve az adott tenyészeten belüli elengedhetetlen szállítását. A tilalom vonatkozik a fogékony állatok más államokból Szlovákiába, illetve Szlovákiából más államokba történő szállítására is.
  • A nemzetközi szállítást, illetve tranzitot szarvasmarha, juh, kecske, sertés és más párosujjú patások esetén a Komáromi és Dunaszerdahelyi járások területén keresztül. Más járások esetén a nemzetközi szállítást rakodás és kirakodás nélkül, Szlovákia területén való megállás nélkül történhet, lehetőleg fő közlekedési útvonalakon.
  • Bármilyen állatmozgatást az alábbi határátkelőkön keresztül: Rusovce/Čunovo – Rajka (közúti átkelő), Medveďov – Vámosszabadi, Komárno – Komárom, és Štúrovo – Esztergom.
  • Mindenféle olyan rendezvény, piac, kiállítás és bemutató megtartását, amelyeken szarvasmarha, juh, kecske, sertés vagy más párosujjú patások vannak jelen.
  • Illetéktelen személyek belépését a fogékony állatokat tartó állattartó telepekre.

A szlovák főállatorvos Szlovákia teljes területén kötelezően elrendelte:

  • Megfelelő fertőtlenítőszerek alkalmazását az állattartó épületekbe történő belépésnél és kilépésnél.
  • Az állattartó telepekre belépő vagy onnan távozó személyeknek szigorúan be kell tartaniuk a higiéniai intézkedéseket; a járműveket alaposan fertőtleníteni kell.
  • A járművek és eszközök tisztítását és fertőtlenítését, szükség esetén rovarmentesítését, különösen, ha fertőzött vagy a fertőzés továbbvitelére alkalmas anyaggal érintkezhettek.
  • A száj- és körömfájás tüneteinek gyanúját haladéktalanul jelenteni kell a területileg illetékes hatóságnak.
  • Az elhullott állatokat kizárólag állati hulla feldolgozóban lehet megsemmisíteni.
  • Minden olyan intézmény bezárását, ahol a betegségre fogékony állatokat mutatnak be a nyilvánosságnak (állatkertek, cirkuszok).

A kötelezettségek és tiltások betartásáért minden fogékony állatfaj tartója és tulajdonosa, valamint az összes érintett felelős!

Kérjük minden érintett állatfaj tartóját, hogy Magyarországon is fokozottan ügyeljen a járványvédelemi előírások betartására és azt tartassa be másokkal is!

Forrás: Dúl Udó – NAK

+1
Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Egy nap alatt több mint egy havi eső hullott le a Dunántúlon

+1

Két felvonásban érkezett kiadós csapadék

+1

Published

on

+1

Két felvonásban érkezett kiadós csapadék. A Dunántúlon néhol a sokévi márciusi csapadékot meghaladó mennyiség jött össze. Az emúlt 24 óra újabb milliméterekkel bővítette a márciusi csapadékösszeget. A délnyugat felől szinte futószalagszerűen érkezett két nagyobb csapadékhullám a Nagyatád-Cegléd-Nyíregyháza vonal széles sávjában öntözte meg hazánkat, ahol nem egy helyen 20 milliméternél is több eső hullott le. A legtöbb csapadékot a Dunántúlon, Magyaratádon mértük, ahol 35,9 milliméter gyűjt össze 24 óra alatt.

Ábra: Időkép

Ez kicsivel meghaladja az 1991-2020 közötti 34,3 milliméteres átlagot. A második helyezet, Törökkoppánynál sem kellett volna sok ahhoz, hogy egy nap alatt hulljon egy havi csapadék. Itt 33,7 millimétert mért automatánk.

Az égi csapok még nyitva maradnak, esőre, záporokra, zivatarokra is számítani lehet a következő napokban.

Forrás: Időkép

+1
Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Tovább csökkent a mezőgazdasági gépforgalom

+1

A megváltozott feltételek miatt óvatosabbak lettek a gazdák

+1

Published

on

+1

A magyar gazdálkodók gépbeszerzési kedve éveken át, egészen 2023 első negyedévéig, töretlenül ívelt felfelé. Az elmúlt években a pályázati kiírásoknak és az akkori kedvező finanszírozási környezetnek köszönhetően az ágazat szereplői közül többen 3–5 évre előre betervezett beruházásokat valósítottak meg. 2023 második negyedévétől viszont bekövetkezett a recesszió, a gabonapiaci helyzet, a megnövekedett gépárak és a gyengülő finanszírozási lehetőségek, illetve a pályázatok kifutása óvatosabbá tették, kivárásra kényszerítették a gazdákat. Ugyancsak visszaesés történt az európai mezőgép-kereskedelemben is.

Fotó: AKI

2023-ban a gépeladás 25 százalékkal csökkent, ezt a visszaesést csak kismértékben kompenzálta az alkatrészvásárlás 6 százalékkal nagyobb forgalma. A legnagyobb mértékű csökkenés a traktorok és a gabonakombájnok piacát érintette.

A mezőgazdasági géppiac 2024-ben tovább zsugorodott, 32 százalékkal esett vissza a mezőgazdasági gépértékesítés az előző évhez képest.

A vizsgált időszakban a végfelhasználóknak történő import beszerzésű és hazai gyártású mezőgazdasági gép- és eszközértékesítések 67 százalékát tíz forgalmazó szervezet bonyolította le, közülük a három legnagyobb gépkereskedő kezében összpontosult az összes magyarországi mezőgépeladás 48 százaléka. 2024-ben az első tíz cég és a három legnagyobb vállalkozás részesedése 9, illetve 7 százalékponttal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Az első tíz forgalmazó az alkatrészek esetében még nagyobb arányban (81 százalék) vesz részt a piaci igények kielégítésében.

Ábra: AKI

A mezőgazdasági termelők az erőgépek beszerzésére 99,4 milliárd forintot fordítottak 2024-ben, ez a mezőgazdasági gépberuházások összértékének felét tette ki. Az erőgép-beruházásokon belül a traktorok 58, a kombájnok 17, míg a teljes értékesítésen belül a traktorok 29, a gabonakombájnok pedig 9 százalékos részarányt képviseltek.

További információk e témában az Mezőgazdasági gépek forgalma 2024. év című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 1. szám.

+1
Tovább olvasom