Keressen minket

Mezőgazdaság

Hubert, a vadászmanó a 92. Ünnepi Könyvhéten, Szegeden

Közzétéve:

2021. szeptember 2-5. között rendezik meg, a magyarországi és határon túli magyar könyvkiadók részére a 92. Ünnepi Könyvhetet és a 20. Gyermekkönyvnapokat. A budapesti központi rendezvények mellett Debrecenben és Szegeden is színes programokkal várják a látogatókat. Lapunk mezőgazdasági szakértője, a Nimród Vadászújság munkatársa, Dr. Szilágyi Péter a 20. alkalommal megrendezésre kerülő Gyermekkönyvnapok keretében mutathatja be Szegeden, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár szervezésében idén megjelent könyvét: Hubert, a vadászmanót.

Az ünnepi könyvhetet a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének kezdeményezésére, a két világháború közötti időszakban hívták életre, míg a Gyermekkönyvnapok 2001-től színesítik ezt a kulturális programsorozatot.

Dr. Szilágyi Péter a Hubert, a vadászmanó című könyvével Kiskundorozsmán Fotó: Agro Jager News

A könyvtárak ma is fontos helyeknek számítanak: míg a nagyvárosokban könnyedén, addig a vidéken sokkal nehezebben lehet könyveket vásárolni, így különösen fontos, egy jól felépített, széles könyvállománnyal működő könyvtár. Az oktatásban, az információáramlásban ma szerepük egyre inkább felértékelődik. Egy jó könyvtáros könnyedén felismeri a gyermekek igényeit, érdeklődését, mind a tanulmányai, mind a hobbyja vonatkozásában. Különösen nagy segítség lehet a tanárok munkájában. Az iskolai tananyaggal összehangolt munka hosszú távon az egyik legjobb befektetés.

Ma már olyan könyvritkaságok is elérhetők egy-egy vidéki kis faluban, amelyre eddig nem nyílt lehetőség, hiszen a könyvtárközi kölcsönzéssel gyakorlatilag elérhető hazánk teljes könyvállománya.

Andóczi Balogh Éva a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár kommunikációs vezetője Fotó: Szeged.hu

Az első ünnepi könyvhetet 1929. május 12. és május 20. között rendezték meg. Eddig 1957-ben, az Írószövetség feloszlatása miatt és tavaly, 2020-ban a pandémia miatt kellett elhalasztani. 2021-ben, a megszokott nyár eleji időponttól eltérően végül szeptember 2. és 5. között rendezik meg. A Könyvhét szeptember 2-án, csütörtökön 15 órakor kezdődik és szeptember 5-én, vasárnap este 19 órakor zárul.

Szegeden, a Dugonics téri programok után szeptember 17-ig intézményi könyvhetet is tartanak – tájékoztatta lapunkat Andóczi Balog Éva, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár kommunikációs vezetője. A Hubert, a Vadászmanó című könyv 12 éves korosztálytól ajánlott. Az író a manó alakján keresztül mutatja be, hogy mit is jelent igazán vadásznak lenni. Ez a szerep nem kiváltság, hanem komoly felkészültséget és elkötelezettséget jelent, hiszen lakóhelyén, a ház körül, a faluban még az állatoknak is segíteni kell, ha bajba kerülnek. A könyvben élesen elkülönül a jó és a rossz karaktere. Közelebb viszi az olvasót a természethez és megismerhetjük a manó körüli madárvilágot: például Tikket, a balkáni fakopáncsot, vagy Vincset, a széncinegét, miközben igazi vadászkalandokba keveredünk az íróval. A szerző saját élményei alapján 12 fejezeten keresztül mutatja be egy vadász, egy vadászmanó életét.

Hubert, a vadászmanó című könyv borítóját, Kuklis Kata készítette, a nyomdai munkát, a szegedi Correct Csoport tulajdonosa, Duba Tamás irányította.

A könyv vadászati és természetvédelmi szempontból is egyaránt értékelhető. Szakmaiságára garancia Gyenge László lektor, aki vadászként és ornitológusként 30 éven keresztül, felelős szerkesztőként irányította a Nimród Vadászújságot.

Az ünnepi könyvhéten Szegeden, szeptember 3-án, 11 órakor Márok Tamás, a Szegedi Televízió szerkesztője, ismert vadászíró, beszélget a könyv szerzőjével, miközben a Kiss Ferenc Vadászkürt Egyesület szignálokat mutat be a téren. A Kiss Ferenc Erdészeti Technikum egyik hallgatója pedig, részleteket olvas fel a vendégeknek.

A szegedi programról bővebben az alábbi linken lehet tájékozódni:

http://konyvhetszeged.sk-szeged.hu/2021/08/15/hubert-a-vadaszmano-konyvbemutato/?fbclid=IwAR0Hi-7AnL1i9MJtVcwUgBc6a9tjaYmyV7CMgDU23Rc_25Yot0kICR5IAU4

A szeged programsorozatról, pedig itt található bővebb információ:
http://konyvhetszeged.sk-szeged.hu/

Agro Jager News

 

Mezőgazdaság

A dráguló gabonák ellenére nagyjából stabil maradt a FAO élelmiszerár-indexe májusban

Közleményt adott ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a világ élelmiszer-alapanyagárainak májusi alakulásáról.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Róma, 2026. június 5. – Nagyjából változatlan maradt a világ élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója májusban, mivel a növényi olajok árának csökkenése ellensúlyozta a gabonafélék és a cukor drágulását – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

FAO élelmiszerár-index – ami a nemzetközi „élelmiszerkosár” havi árváltozását követi – 130,8 ponton zárt 2026 májusában, ami 0,2%-kal alacsonyabb a felülvizsgált áprilisi szintnél, ugyanakkor 2,9%-kal magasabb az egy évvel ezelőtti értéknél.

Kukorica-feldolgozó Ukrajnában. ©FAO/ Anastasiia Borodaienko

„Bár a globális élelmiszer-nyersanyagpiacok javarészt ellenállóképesnek bizonyultak, a gabonafélék drágulása rávilágít az időjárásból adódó kockázatokra, valamint az energiapiacok és az inputok elérhetőségével szembeni sérülékenységre. A főbb kereskedelmi útvonalakat – köztük a Hormuzi-szorost – érintő tartós bizonytalanság csökkentheti a műtrágya-felhasználást és további nyomást helyezhet az élelmiszerárakra, amely felhívja a figyelmet az összehangolt nemzetközi fellépés szükségességére” – mondta Boubaker Ben-Belhassen, a FAO Piacok és Kereskedelem Főosztályának igazgatója.

A gabonafélék árindexe 2,6%-kal nőtt áprilishoz képest, és közel 5,0%-kal haladja meg az egy évvel korábbi szintet – ez tükrözi az áremelkedést amely az összes főbb gabonafajta esetében megfigyelhető a globális üzemanyag- és műtrágyaárak emelkedése, valamint az időjárási tényezők miatti nyomás hatására. A búza világpiaci ára 3,4%-kal drágult egy hónap alatt – és 7,8%-kal az egy évvel ezelőtti szinthez képest –, amit a fontosabb exportőröknél, köztük az Egyesült Államokban várható terméscsökkenés támasztottak alá, ahol az őszi búza terméskilátása évtizedek óta az egyik legkedvezőtlenebb. Az amerikai kemény vörös őszi búza ára 2026 májusában 28%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A kukorica ára 1,9%-kal – éves szinten 3,9%-kal – nőtt, ami a főbb piacokon megnövekedett importkeresletnek, a brazíliai és az egyesült államokbeli kínálat szűkülésének, valamint az etanol-keresletet fellendítő magasabb energiaáraknak köszönhető. A FAO összes rizsfélékre vonatkozó árindexe 2,7%-kal drágult a múlt hónaphoz képest, amit az időjárási aggodalmak és a magasabb nyersolaj- és származéktermék-árak támasztottak alá egyes vezető ázsiai exportőr országokban.

A FAO növényiolaj-árindexe ezzel szemben 4,6%-kal csökkent áprilishoz képest – ennek a mutatónak ez az első visszaesése 2026-ban. A pálmaolaj nemzetközi ára a gyengébb globális importkereslet és a nyersolajpiacok bizonytalansága miatt esett vissza, míg a szójaolajtrendek vegyesek voltak: Dél-Amerikában az exportálható készletek szezonális bővülése lefelé húzta, míg Észak-Amerikában a szilárd bioüzemanyag-kereslet felfelé nyomta az árakat. A repce- és napraforgóolaj jegyzései a szűkös kínálati viszonyok miatt emelkedtek.

A húsfélék árindexe 0,1%-kal erősödött. A marhahús ára – különösen Kína és az Egyesült Államok részéről jövő – erős importkereslet hatására nőtt, míg a sertéshúsárak csökkentek, főként az Európai Unióban tapasztalható bőséges kínálat és alacsonyabb importkereslet miatt.

A tejtermékek ára 0,5%-kal esett az előző hónaphoz képest, amelyet elsősorban a nemzetközi vajárak visszaesése eredményezett. A sajt ára nagyjából stabil maradt, míg a sovány tejpor ára emelkedett. A teljes tejpor árak vegyes fejleményeket mutattak.

A FAO cukorár-indexe 7,5%-kal ugrott májusban. Ennek oka részben, hogy a Brazíliában előállított cukornádnak várhatóan kisebb hányada kerül cukortermelésre, ami növeli az etanolra való nagyobb mértékű átállásra vonatkozó várakozásokat. Emellett indokolja az az aggodalom, hogy az El Niño jelenség kedvezőtlenül érintheti az indiai és thaiföldi termelést a következő évben.

További részletek itt olvashatók.

A globális gabonatermelés és -kereskedelem a következő évben csökkenhet

Az új Gabonakészletek és -igények gyorsjelentés szerint, amelyet szintén pénteken tett közzé a FAO, a 2026/27-es szezonban a globális gabonatermés várhatóan 2%-kal csökken az előző évhez képest, 2 982 millió tonnára, elsősorban a búzatermés visszaesése miatt.

A FAO által támogatott Agrárpiaci Információs Rendszer (AMIS) szintén most tette közzé havi piaci figyelőjét. A rendszeres piaci frissítések mellett az anyag betekintést nyújt abba, hogyan formálja át a Hormuzi-szoros körüli feszültség a globális ömlesztettrakomány-szállítási piacot, és értékeli, hogy egyes országok hogyan reagálnak az emelkedő energia- és műtrágyaköltségekre.

Forrás: FAO

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Idén meghosszabbodik a tavaszi fagykárbejelentés határideje

Módosították a tavaszi fagykárok bejelentésének határidejét:

Published

on

Június 9-ére módosul a tavaszi fagykárok bejelentésének határideje. A káreseményeket továbbra is a Magyar Államkincstár (MÁK) elektronikus kárbejelentő felületén lehet rögzíteni – hívja fel az érintett gazdálkodók figyelmét az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium.

Fotó: Pixabay

A HungaroMet az elmúlt időszak minimumhőmérsékleti adatait teljeskörűen felülvizsgálta, az új adatok már elérhetők az agro.met.hu oldalon. Az adatok finomítása során a meteorológiai szolgálat kiemelt figyelmet fordított a mikroléptékű topográfiai adottságok hatásaira, így a gazdálkodók számára még pontosabb hőmérsékleti adatok állnak rendelkezésre.

A lezajlott adatfrissítésekre való tekintettel fontos, hogy azok a gazdálkodók, akik növénykultúráikban a tavaszi fagy következtében károsodást tapasztaltak, tegyék meg kárbejelentésüket a MÁK elektronikus kárbejelentő felületén. Amennyiben a kárbejelentés eddig még nem történt meg, azt legkésőbb 2026. június 9-éig lehet megtenni.

(AÉM)

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Most érdemes lépni: új szakasz nyílik a „Generációs megújulás gazdaságátvevő támogatásával” pályázat benyújtásában

2026. június 11-én nyílik meg a mezőgazdasági generációváltást támogató pályázat újabb benyújtási szakasza

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A KAP-RD06-1-25 kódszámú pályázat következő benyújtási szakasza 2026. június 11-én nyílik meg, amely újabb lehetőséget biztosít a mezőgazdasági generációváltás támogatására. A konstrukció célja, hogy elősegítse a működő mezőgazdasági üzemek sikeres átadását a fiatalabb generáció számára, miközben hozzájárul a vidéki gazdaságok stabilitásához és fejlődéséhez. A pályázatra összesen 22 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, a támogatás pedig vissza nem térítendő formában érhető el egyszerűsített kiválasztási eljárás keretében.

Az ábra illusztráció.

A támogatási kérelmek következő benyújtási időszaka 2026. június 11. és június 24. között lesz elérhető, ezt követően pedig további szakaszok nyílnak augusztus 6–19., illetve október 15–28. között. A pályázat kiemelt jelentőségű, hiszen a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívása az ágazat elöregedése és az utánpótlás biztosítása. A KAP Stratégiai Tervben ezért hangsúlyos szerepet kapott az agrár-nemzedékváltás ösztönzése, amely nemcsak a gazdálkodók korszerkezetének javítását célozza, hanem azt is, hogy a működő és versenyképes gazdaságok ne szűnjenek meg az átadási folyamat során.

A támogatásra azok a mezőgazdasági termelők pályázhatnak, akik rendelkeznek a 2021. évi CXLIII. törvény szerinti jóváhagyott gazdaságátadási szerződéssel, – de a gazdaság még a támogatási kérelem benyújtásáig nem szállt át – mezőgazdasági tevékenységet folytatnak, valamint szerepelnek a Kedvezményezetti Nyilvántartási Rendszerben. A támogatás egyösszegű átalány formájában igényelhetőaz elérhető összeg pedig az üzemméret függvényében kerül meghatározásra.

A program hosszú távon hozzájárulhat a magyar agrárium versenyképességének javításához, a helyi gazdaságok megerősítéséhez és a vidéki munkahelyek megőrzéséhez is. A pályázati felhívásra vonatkozó további információk IDE KATTINTVA elérhetők.

A sikeres pályázat előkészítésében és benyújtásában a NAK falugazdászai ingyenes segítséget nyújtanak, beleértve a projektmenedzsment támogatását is, ezért érdemes időben felkeresni őket.

Forrás: NAK / Tilinger Eleonóra

 

Tovább olvasom