További információk e témában a Az élelmiszer-gazdaság külkereskedelme 2024. I–III. negyedév című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 4. szám.
Forrás: AKI
Az előlegfizetési időszak csaknem másfél hónapja alatt a Magyar Államkincstár mintegy 262 milliárd forint közvetlen és vidékfejlesztési támogatást fizetett ki a termelőknek, ezen felül pedig az átmeneti nemzeti támogatások folyósítása is megkezdődött – közölte Nagy István agrárminiszter.
Az előlegfizetési időszak csaknem másfél hónapja alatt a Magyar Államkincstár mintegy 262 milliárd forint közvetlen és vidékfejlesztési támogatást fizetett ki a termelőknek, ezen felül pedig az átmeneti nemzeti támogatások folyósítása is megkezdődött – közölte Nagy István agrárminiszter.
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az idén a gazdálkodók 166 ezer egységes kérelmet nyújtottak be az ötmillió hektár mezőgazdasági területre. Az előleg mértéke a közvetlen támogatásoknál a jogcímek becsült fajlagos összegét érintően maximum 70 százalék, a területalapú vidékfejlesztési támogatásoknál – mint például az agrár-környezetgazdálkodási intézkedés vagy az ökológiai gazdálkodásra történő átállás támogatása – maximum 85 százalék lehetett. A miniszter kiemelte, a 2021. október 18-ától december 1-ig tartó előlegfizetési időszakban a közvetlen támogatások keretében a területalapú támogatásra 157 milliárd, a zöldítésre pedig 46 milliárd forintot fizettek ki. Ezen felül a termeléshez kötött tejhasznú tehéntartás támogatására 16 milliárd, az anyajuhtartásra 4,5 milliárd, míg a hízott bika igénylések után 0,8 milliárd forint utalása történt meg. A kisgazdaságok egyszerűsített támogatása kapcsán 2,2 milliárd forint, a fiatal gazdák területalapú plusztámogatására 0,6 milliárd forint, az intenzív és az extenzív gyümölcsültetvények után pedig 1,4, illetve 2,1 milliárd forint kifizetése valósult meg – tette hozzá. Kifejtette, a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett agrár-környezetgazdálkodási program keretében 26 milliárd, az ökológiai gazdálkodáshoz kapcsolódóan 6,3 milliárd forint kifizetésére került sor.
Nagy István kitért arra is, hogy a fentieken túl a 100%-ban nemzeti költségvetésből finanszírozott átmeneti nemzeti támogatások keretében is jelentős összegek folyósítása valósult meg. Október 18-ától a hízottbikák után 1,9 milliárd, a tejhasznú tehenek után 9,7 milliárd és az extenzív szarvasmarhák után 1,6 milliárd forint kifizetése történt meg. Az utalások ezzel nem fejeződtek be, várhatóan idén még további 40 milliárd forint folyósítására kerül sor és a legtöbb termelő már jövő év március végéig megkapja a számára megítélt támogatást – hangsúlyozta a tárcavezető.
Forrás: Agrárminisztérium
Adatokat közöltek a magyar agrár-külkereskedelmi forgalomról
Magyarország agrár-külkereskedelme a vizsgált időszakban is koncentrált és erősen Európa-centrikus volt: az exportforgalom 95 százalékát európai országokkal bonyolítottuk. Ázsia részesedése 3,1, Amerikáé 1,1 százalék volt, Afrika és Ausztrália részesedése pedig az 1 százalékot sem érte el. Természetesen az Európai Unió belső piaca abszolút meghatározó, az agrár-külkereskedelmi exportból 83,5 százalékkal, az importértékből 92,4 százalékkal részesedett 2024 első kilenc hónapjában. Az EU-tagországokba exportált termékek értéke 3,6 százalékkal, az import értéke 2,9 százalékkal emelkedett, az egyenleg 1960 millió eurós értéke 6,3 százalékkal több, mint a bázisidőszakban volt.
A legfontosabb export- és importpartnerek köre szinte azonos, így a legnagyobb agrár-külkereskedelmi forgalom 2024 első három negyedévében is Németországgal bonyolódott. Az agrárexport értékének csökkenő sorrendjében további fontos partnerek voltak még Olaszország, Románia, Ausztria, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Horvátország, az Egyesült Királyság és Hollandia. A felsorolt országok részesedése megközelítette a teljes agrárkivitel 72,7 százalékát. Az agrártermékek főbb beszállítói szinte megegyeznek az exportpiacokkal, amelyek a behozatal 81,5 százalékát biztosították.
Az MVH közleményt adott ki: A bejelentés elmulasztása 100%-os szankciót eredményez
Az Agro-ökológiai Program keretében benyújtott kérelmek elbírálása során támogatási feltétel a növényvédelmi kezelések bejelentése.
Ez azt jelenti, hogy azoknak a gazdálkodóknak, akik a támogatásban részt kívánnak venni, a választott gyakorlattól függetlenül az esetleges növényvédőszeres kezelésekről adatszolgáltatási kötelezettségük van. Ilyen bejelentésnek minősül a permetezés hiányában tett nemleges nyilatkozat is. A szankció 100%-os.
A fentiek tekintetében tehát a növényvédelmi kezelés ellenőrzése két részre bontható a 2024. évi kérelmekre vonatkozóan:
A növényvédelmi kezelések bejelentése az alábbiak szerint lehetséges:
A permetezési adatok bejelentésének határideje 2025. január 31.
Forrás: MVH
Szudánban közel 25 millió ember éhezik tartósan
Róma/New York, 2025. január 7. – Sürgős lépésekre – és főként azonnali és akadálytalan humanitárius hozzáférésre van szükség az egyre terjedő szudáni éhínség kezeléséhez. Az országban közel 25 millió ember éhezik tartósan – jelentette az ENSZ Biztonsági Tanácsának New Yorkban Beth Bechdol, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) főigazgató-helyettese.
A FAO-t arra kérték föl, hogy tájékoztassa a Biztonsági Tanács tagjait a súlyosan aggasztó szudáni helyzetről, mivel az elhúzódó fegyveres konfliktus és a kényszerű áttelepítések egy példanélküli élelmezési válságot idéztek elő Afrika harmadik legnagyobb országában.
A legfrissebb integrált élelmezésbiztonsági helyzet besorolás alapján a lakosság fele (mintegy 24,6 millió ember) súlyosan és tartósan éhezik. Ez 3,5 millióval több 2024 júniusához képest.
Az élelmezésbiztonsági skála alapján, mely egy széleskörű összefogás eredménye az élelmezésbiztonsági és táplálkozási elemzések és döntéshozatal támogatására, ez a legrosszabb helyzet az ország történelmében. Az éhínség és a tartós alultápláltság már eddig is több tízezer ember életébe került.
Az ország lakosságának közel kétharmada függ a mezőgazdaságtól. A legfőbb termények, mint a cirok, köles vagy a búza, termelése 46%-kal csökkent a 2023–2024-es szezonban – a konfliktus első évében. Ez az elveszett termésmennyiség alkalmas lett volna 18 millió ember élelmezésére, ehelyett mintegy 1,5 milliárd dollár veszteséget jelentett.
A humanitárius segítségnyújtás akadályoztatása tovább rontja a helyzetet, míg az erőszak és a gazdasági zavarok a piaci működést nehezíti, elérhetetlen magasságokba emelve az alapvető élelmiszerek árát.
Ez már a negyedik alkalom az elmúlt 15 évben, hogy éhínség sújtja Szudánt – figyelmeztetett Beth Bechdol, kiemelve az ENSZ Biztonsági Tanács fontos szerepét a 2417-es határozattal összhangban, ami a konfliktus és az éhezés közti kapcsolatra mutat rá.
„Sürgős lépésekre van szükség, hogy megállítsuk az éhínséget Szudánban” – mondta a FAO főigazgató-helyettese.
Forrás: FAO