Mezőgazdaság
Robbanás előtt az ipari kender – galéria + videó
A kender világszerte a termelés és az ipar fókuszába került. Magyarországon a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kiemelten foglalkozik ezzel az ipari növénnyel.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet átfogó, komplex ipari kendergazdaság-fejlesztési programot dolgozott ki, amely különféle termékpályákat foglal magában a termeléstől a feldolgozáson át az értékesítésig. Az ipari kender számára a Kárpát-medence kifejezetten jó adottságokkal bír, a növény minden része, így a mag, a rost, a pozdorja, a virágzat és a levélzet szempontjából is sokoldalú lehetőségekkel számolhatnak a termelők és a feldolgozók. Míg a Kárpát-medencére kiterjedő magyarországi kezdeményezés éppen csak elindult, addig Kína, a világ ipari kenderfelhasználásának 70%-át képes biztosítani. Pásztor Zsolttal, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet agrárgazdasági referensével beszélgettünk.
Erdélyben és Partiumban ma is termesztik, a vajdasági gazdák is vetik az ipari kendert. Határainkon belül azonban még nem jöttek létre azok a kenderipari integrációk, amelyek meghoznák a gazdák kedvét a termesztéshez.
Most a Nemzetstratégiai Kutatóintézet három magyarországi faluban egy INTERREG pályázat révén, több felvidéki partnerrel kiegészülve, új programot indított, melynek átfogó célja térségi kenderfeldolgozó kapacitások kiépítése, az integráció feltételeinek megteremtése az ipari kender teljes értéklánca mentén.
A kutatóintézet vezetésével a hazai kenderágazat szereplői rendszeresen egyeztetnek. Az egyre bővülő szakmai közösség egyik tagja, a Csongrád-Csanád megyei Hódgép új, erőgépre kapcsolható adapterek fejlesztését is megkezdte.
Minden 2016-ban kezdődött
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet az Országgyűlés elnökének felkérésére 2016-ban szervezte meg az első ipari kender konferenciát az Országházban, amelyben Kárpát-medencei kitekintéssel az ipari kendertermesztés minden szereplője, – a kutatástól, a termelésen át a vetőmag előállításig – részt vett. Hazánkban az ipari kender termesztése 2008-ra lényegében megszűnt. Ugyanakkor ebben az időszakban a nemzetközi trendeket és új piaci lehetőségeket kihasználva Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Németország, majd pedig Lengyelország, a Baltikum és további európai országok ipari kendergazdasága dinamikus fejlődésnek indult. Pásztor Zsolt, aki az ipari kendergazdaság újjáélesztéséért dolgozik az intézetben, kiemelte, hogy az európai ipari kenderfajták 25%-ban ma is magyar eredetűek. A hazai nemesítésű fajták Európa-szerte ismertek és elismertek, azok kiemelkedő beltartalmi értékei, így a rost-, az olaj- és a CBD-hozamuk miatt.
Biokötözés és csomagolás: akkor ipari kender
A világ a vegyszermentes és az „öko” élelmiszerek, csomagoló anyagok felé fordult, amelyben óriási jövője lehet az ipari kendernek. A termesztéstechnológiáját ugyan ismerjük, de a köztermesztésben nem játszik szerepet – lassan másfél évtized távolságból szemléljük az ipari kender távolodását és oldalpályáról a felfutását, úgy, hogy országunk és tágabb hazánk, a Kárpát-medence nagyon jelentős ipari kendertermesztési kultúrával bírt.
A mezőgazdaság építőanyagot is termelhet: a kenderbeton
Az ipari kender hagyományos felhasználása mellett egy új építkezési technológia, technika is megjelent. A kenderházak építésekor az ipari kender szárának belső fás részét, a pozdorját használják fel, amellyel természetes eredetű, hőszigetelt építőanyaghoz juthatunk. Az ilyen alapanyagokból épített házakat gyakorlatilag külön szigetelni sem kell – mutatja be Pásztor Zsolt. A növény akár négy méteres magassága, a több méterre lehatoló gyökérzete, a gyomflóra visszaszorítása szempontjából rendkívül kedvező lehet, de érdemes lenne a talajra gyakorolt hatását is új módszerekkel górcső alá venni, ugyanis a hatalmas és mélyre hatoló gyökérrendszere, a talajra is jótékony hatással bír. Persze ilyen számottevő tömeget adó növény esetében jelentős tápanyagfelvétellel kell számolni. Amennyiben a melegedő klíma, a hektáronkénti árbevétel és a biztos felvásárlás kedvező gazdasági együttállása megszületik, akkor a magyar gazdák minden bizonnyal elindulnak a kender termesztésével az egész Kárpát-medencében.
A jelenleg is tartó kutatásokról, kihívásokról, a nemzetközi helyzetről, a most induló és hamarosan átadásra kerülő üzemekről Pásztor Zsoltot, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet agrárgazdaság-fejlesztési referensét kérdeztük.
Hogyan került a középpontba az ipari kender és miért éppen ezzel a témával kezdett foglalkozni a kutatóintézet?
A Nemzetstratégai Kutatóintézet Kárpát-medencei Hálózatfejlesztési Igazgatósága olyan, az összmagyarság közös érdekét szolgáló programok indítását tűzte ki célul, amelyek határokon átnyúló együttműködéseket eredményeznek. Ezeknek a partnerségi együttműködéseknek a kialakítása a fő célkitűzésünk. A Kárpát-medencében egy nagyon erős, stratégiai agrárágazat kiépítése a cél, amelyben az élelmiszer-előállítás mellett, a mezőgazdaságból kiinduló alapanyagokra épített termékpályák felépítésére is támaszkodhat az ipar. Az ipari kender ebből a szempontból ígéretes erőforrásnak látszik: egyre nő a kereslet a kender-alapú élelmiszerek, étrendkiegészítők, gyógyhatású készítmények, csomagolóanyagok, textilek, biopolimerek, építőanyagok iránt. Kína a területeit már növeli és a precíziós gazdálkodást felhasználva, világszínvonalú termesztést célzott meg. Ausztrália és az Egyesült Államok Kína mellet a világ vezető kendertermesztő és -feldolgozó országai. Európa szerepe is jelentős, a Kontinens kendergazdaságát a folyamatos innováció jellemzi. Magyarország ebben a viszonylatban hátrányban van: nálunk eleddig elmaradtak a versenyképes kendergazdaság feltételeit megteremtő technológiai innovációk és termékpálya-integrációk. A Kárpát-medence környezeti- és talajadottságai, a feldolgozóipar fejlődési potenciálja, a már ma is versenyképesen működő néhány hazai cég jelenléte ugyanakkor indokolttá teszik az ágazat fejlesztésére tett törekvéseket.
Miért ezt a növényt célozták meg és nem más termeszthető fajt választottak?
Az ipari kender termesztéséhez és feldolgozásához hazánk és a Kárpát-medence kiemelkedően jó adottságokkal bír: a sokszínű klimatikus környezet, a kitűnő talajadottságok, a vetésforgóba illeszthetősége, a kendernemesítés világszínvonalú eredményei, a térség egykor virágzó kendergazdasága, a haszonnövény rendkívül sokoldalú felhasználási lehetőségei, termesztésének és feldolgozásának világszintű reneszánsza mind-mind arra a következtetésre juttattak minket, hogy ezzel a kultúrával foglalkoznunk kell: érdemes törekednünk arra, hogy visszavezessük a széleskörű köztermesztésbe, fejlesszük a ráépülő feldolgozóipart, ösztönözzük térségi kenderipari integrációk létrejöttét.
Nemzetközi viszonylatban mire lehet számítani?
Az elmúlt években dinamikusan növekedett a kendertermesztésre használt szántók aránya Európában, aminek elsődleges oka a növény CBD, azaz kannabidiol tartalma. Ez a nem pszichotróp, biológiailag aktív vegyület jó eredménnyel használható különféle gyulladásos állapotok kezelésére, az ideg- és immunrendszer erősítésére. Népszerűségét mi sem mutatja jobban, minthogy hazánkban is robbanásszerűen terjednek a CBD-készítmények: olajok, kozmetikumok. A magas fehérjetartalmú magból készült fehérjepor és a többszörösen telítetlen zsírsavakban gazdag kendermagolaj az élelmiszeripar egyre népszerűbb alapanyaga. A termesztés felívelését a kender-alapú építő- és szigetelőanyagok és a kendertextil iránti kereslet növekedése is indukálja.
A mezőgazdászoknak idegen dolog, hogy a termelt áruból építőanyag lesz. Mekkora jövője lehet a kenderbetonnak?
A kender kórójának belső fás része a pozdorja. Az aprított kenderpozdorját elegyítve mésszel és egy speciális kötőanyaggal, olyan építőanyagot kapunk, ami rendkívül jó fizikai mutatókkal bír: a kenderbeton jó légáteresztő, ugyanakkor kiváló hőszigetelő tulajdonságú építőanyag, amely beépítését követően mineralízációs folyamaton megy keresztül. Ennek során a levegőből szén-dioxidot köt meg. Az ipari kender növekedésekor rendkívül sok CO2-t abszorbeál, miközben az elsődleges feldolgozás sem igényel bonyolult technológiát. A vásárlókat, akik ilyen házakat szeretnének építeni, elsősorban a környezettudatosság és az energiatakarékosság motiválja.
Jelenleg, hogy termelik Európában?
Az ipari kender igen jelentős mennyiségű biomasszát termel. Gyökérzete 2,5 méterre is lehatol. A rost-, pozdorja-, CBD biomassza és magcélú termelés Európa-szerte elterjedt technológiája a gabona-, vagy dupla gabonasortáv. Ezzel a technológiával termelt növény gépesítése a legjobb. Nyugat-európai nagy termelők jellemzően egymenetes betakarításra alkalmas speciális kenderkombájnokat használnak, amelyek ugyanakkor igen drágák. A kender tartalmazza a legerősebb természetes rostot. Ez a tulajdonsága aratáskor rendkívüli körültekintést igényel. Állománykezelése, kártevők elleni védekezése ökológiai gazdálkodásban használható szerekkel is megoldható.
Példaértékű kendertermesztési gyakorlatot találunk Délvidéken, a Vajdaságban: az ottani gazdák főleg magtermesztésre rendezkedtek be. Adán most is gyártanak egy kisebb speciális kombájnt. Class gépek is kisebb átalakításokkal képesek betakarítani a termnőzónát, mint ahogyan azt Törökkanizsán láthattuk. Egy horvát cég pedig, kifejezetten kender-termőzóna betakarítására alkalmas adaptereket fejleszt, ezekből már idehaza is találhatunk. A Partiumban, a Hempflax cég pedig egymenetes betakarítással oldja meg a legnehezebb műveletet. Újabban rostot sokan keresnek, főleg a németek érdeklődnek a legjobban. Azonban Magyarországon jelenleg mintegy 500 hektáron termelnek csak kendert, ezzel közel sem tudjuk lefedni az exportigényeket, nem beszélve az elsődleges feldolgozó-technológia hiányáról.
Hol tartunk most?
2016-ban, az Országházban tartottuk az első ipari kender konferenciát. Akkor már érezni lehetett, hogy a kender egy új alternatíva, régi-új növénye lehet a magyar mezőgazdaságnak. Mára egyértelmű, hogy olyan széles felhasználása van a kendernek, amire egyetlen egy másik gazdasági növény sem alkalmas. 2019 augusztusában egy határon átívelő INTERREG program indult Alsó-, és Felső-Bodrogközben, Szatmárban és Beregben. A Nagygéresi Önkormányzat egy kiállítóteret alakít ki, ahol Expokat lehet megtartani. A településen működik egy varroda, amely a termelt rostanyagnak a barabási üzemből kikerülő fonallal tervez, hasonlóan a Kassán működő, lakástextileket gyártó üzemhez, ahol kender-alapú prémium termékekre fókuszálnak.
Karoson az önkormányzat inkubációs szolgáltatásával kenderfeldolgozásra alkalmas üzem épül. A PRC Invest Kft. a létesülő üzemben foglalkozik majd az ipari kender, mint gyógynövény feldolgozásával. A kendermag és a levél lesz elsősorban a fő hasznosítási iránya a vállalkozásnak, a magtisztítás során melléktermékként keletkező pelyvából pedig ún. CBD biomassza készül majd.
Említette korábban a fehérjeport. Itthon ezzel nem foglalkozunk?
Karoson a tealevél és a kendermagolaj mellett fehérjeport is készítenek a tervek szerint. Géberjénen most építenek egy üzemet, ahol a mag feldolgozása lesz az elsődleges feladat és itt a fehérjepor már a helyi tésztaüzembe kerül, de kozmetikai alapanyagokat is szeretnének előállítani. Ennek az előkészületei már zajlanak. Megkezdődött a Kárpát-medencei ipari kendergazdaság újjáépítése | Felvidék.ma (felvidek.ma).
A termelőket az ár után a termesztéstechnológia érdekli a legjobban. Senki nem szeret üzemi szinten kísérletezni. Ezzel, hogy állunk most?
Termesztéstechnológiai tapasztalataink már idehaza is vannak. Létezik pár magyarországi cég, amely jó gyakorlattal élen jár. A termesztéstechnológiánál fontosabb kérdés a megfelelő betakarító és elsődleges feldolgozó technolóia elérhetősége. Jelenleg a betakarítás és feldolgozás gépi eszközrendszere csak korlátozott számban elérhető, ezen a téren a térségi kenderintegrációk létrejötte hozhat eredményt, ösztönözve a gazdákat a termelésre.
A kutatóintézet hogyan látja, lehet jövője az ipari kendernek?
Az ipari kender termesztésének világszintű felfutása elindult. Az Európai Unió „zöld megállapodásának” (Green deal) alapvetései, a fenntartható gazdasági modellek célkitűzései mind igazolják a kendergazdaság fejlesztésének hosszútávú létjogosultságát.
A nemzetközi értékláncoknak a világjárvány által előidézett megszakadása is ösztönöz minket arra, hogy magas hozzáadott értékű hazai termékek értékesítésére törekedjünk. Nincs ez másképp az ipari kender esetében sem.
A termesztéshez és feldolgozáshoz szükséges tudással, képességgel már rendelkezünk. Legfontosabb feladatunk térségi kenderintegrációk létrejöttének előmozdítása technológia- és tudástranszferrel, szemléletformálással és támogató jogszabályi környezet megteremtésével.
Dr. Szilágyi Bay Péter
Mezőgazdaság
Elérhetőek a Gazdálkodási Napló frissített kitöltési útmutatói
A gazdálkodási napló útmutatóit frissítették
A Nébih felhívja a Gazdálkodási Napló vezetésére kötelezett gazdálkodók figyelmét, hogy a hivatal honlapján a papíralapú, valamint az elektronikus Gazdálkodási Naplóhoz kapcsolódó útmutatók frissítésére is sor került. Az útmutatók az Elektronikus gazdálkodási napló (eGN) aloldal jobb oldalán lévő menüsorból érhetőek el.
Az elmúlt időszakban az eGN-ben történt fejlesztések során számos új funkció beépítése valósult meg a rendszerben, melyekhez mostantól részletes leírás található a hivatal honlapján.
Az eGN-hez tartozó útmutatók között megtalálhatóak az EK szinkronizáláshoz, valamint a táblabontásokhoz és az összevonásokhoz készült rövid segédletek is. A Nébih ezúton is kéri az érintetteket, hogy mielőbb végezzék el az adatok feltöltését és az EK szinkronizálást.
Mindezek mellett az alábbi linken elérhető Gyakran Ismételt Kérdések is frissültek: https://portal.nebih.gov.hu/-/gyik-api-egn
További segítség kérhető az egn@nebih.gov.hu email címen.
Forrás: NÉBIH
Kiemelt cikk
Megerősítették: szabad az út Románia és Magyarország között
A Tanács határozatot fogadott el, amelynek értelmében 2025. január 1-jével megszűnik a személyellenőrzés a Bulgáriával és Romániával közös, valamint a két ország közötti belső szárazföldi határokon.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
A Tanács határozatot fogadott el, amelynek értelmében 2025. január 1-jével megszűnik a személyellenőrzés a Bulgáriával és Romániával közös, valamint a két ország közötti belső szárazföldi határokon.
Schengeni térség
Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere: A mai határozatunkkal megszüntettük a személyellenőrzést a Bulgáriával és Romániával közös belső szárazföldi határokon, ami mérföldkövet jelent a schengeni térség szempontjából. Köszöntjük Bulgáriát és Romániát a schengeni családban!
Bulgária és Románia az EU-hoz való csatlakozása óta alkalmazza a schengeni jogi keret (a schengeni vívmányok) egyes részeit, köztük a külső határok ellenőrzésével, a rendőrségi együttműködéssel és a Schengeni Információs Rendszer használatával kapcsolatosakat.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
A Tanács 2023. december 30-án határozatot fogadott a schengeni vívmányok fennmaradó részeinek 2024. március 31-től történő alkalmazásáról, valamint a belső légi és tengeri határokon történő személyellenőrzés megszüntetéséről.
A miniszterek megvitatták a schengeni térség helyzetét, és véleményt cseréltek a Schengen Tanács éves ciklusához kapcsolódó prioritások végrehajtásáról. Ennek során elsősorban az általános biztonságnak a digitalizáció révén történő fokozására összpontosítottak.
Határregisztrációs rendszer (EES) és átjárhatóság az uniós bűnüldöző hatóságok által használt informatikai rendszerek között
A Bizottság és az eu-LISA (a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség IT-rendszereit felügyelő uniós ügynökség) ismertette a miniszterekkel az EES működésének megkezdésével kapcsolatban megteendő lépéseket. A Bizottság tájékoztatást nyújtott a 2024. december 4-én kiadott, a határregisztrációs rendszer fokozatos elindításáról szóló javaslatáról.
A tagállamok támogatták az elnökség javaslatát, amely szerint új ütemtervre van szükség annak érdekében, hogy minimálisra lehessen csökkenteni a várható következményeket.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Az EES a rövid távú tartózkodás céljából az EU-ba utazó harmadik országbeli állampolgárok regisztrálására szolgáló automatizált informatikai rendszer. Az új rendszerben a határőrök az első határátlépésnél leveszik a belépők ujjnyomatát, vagy fényképet készítenek róluk, és ezeket az adatokat egy digitális fájlban tárolják.
Az EES az egyike azon számos informatikai rendszernek, amelyet az EU a következő néhány évben be fog vezetni a bűnözés elleni küzdelem, illetve a határbiztonság megerősítése céljából. Idetartozik az ETIAS utasinformációs és engedélyezési rendszer is, amely a schengeni térségbe vízummentesen beutazó harmadik országbeli állampolgárok által jelentett biztonsági, migrációs és egészségügyi kockázatokat fogja ellenőrizni.
Magyar Elnökség
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Mezőgazdaság
2025-től nem lehet többé cégvezető a termelők pénzét eltüntető felvásárló
2025. január 1-től lép életbe a termelővédelmi törvénycsomag
Az Országgyűlés által elfogadott termelővédelmi törvénycsomagnak köszönhetően 2025. január 1-től nem csak a 30 napon túli késedelmes fizetés lesz büntethető. Új szabály, hogy akik a mezőgazdasági termelőktől megkapott áru ellenértékét nemcsak, hogy nem fizették meg, hanem cégeik felszámolása vagy végelszámolása közben elvonták annak fedezetét, azok a jövőben nem lehetnek mezőgazdasági termékek felvásárlásával, feldolgozásával foglalkozó vállalkozásban tulajdonosok, ügyvezetők.
A mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló 2025. évi XCVII. törvénybe új szabály került. Ez alapján a cégbíróságnak mezőgazdasági termékek nagykereskedelmét vagy feldolgozását végző jogi személy bejegyzése esetén figyelembe kell venni, ha a mezőgazdasági termékek nagykereskedelmi tevékenység keretében vásárolt termékek tekintetében fennálló szállítói kötelezettségekhez kapcsolódóan a tulajdonost vagy vezető tisztségviselőjét a büntető bíróság csődbűncselekményben vagy fedezet elvonásának bűncselekményében jogerősen elmarasztalta. Ezek a magánszemélyek nem lehetnek tulajdonosai vagy vezető tisztségviselői jövő év januárjától induló cégbírósági eljárások alapján mezőgazdasági termékek nagykereskedelmét vagy feldolgozását végző vállalkozásoknak.
Az új szabályozási elemmel az Agrárminisztérium olyan lehetőséget talált, amely annyi kedvezőtlen gazdálkodói tapasztalat alapján egyfajta eszköz a tisztességtelen piaci szereplők üzleti viszonyokból történő tartós kiszorítására. A gazdálkodók piaci pozíciójának védelmét szolgálja az is, hogy míg korábban a 30 napon túli késedelmes fizetés esetén a termelők csak a bíróság előtt érvényesíthették igényüket, a jövő évtől a termékeik ellenértékének 30 napot meghaladóan történő megfizetésekor közvetlenül a hatóság által válnak büntethetővé az érintett felvásárlók vagy forgalmazók.
Az agrártárca határozott szándéka, hogy az új szabályok minél gyorsabban és sikeresebben beépüljenek a magyar mezőgazdasági gyakorlatba és ezzel átláthatóbb, tervezhetőbb viszonyokat teremtsenek.
Forrás: AM