Mindig, mikor papírra kellene vetnem egy vadász élményem, nagyon nehezen tudom el kezdeni, de hivatalos voltam július utolsó hetében a Mecsekbe. Négy éve ígérem, hogy meglátogatom a barátaimat. Lévén, hogy Szlovákiában lakunk és nagyon sokat dolgozik a párom is, nehezen tudunk elszabadulni. Az internet miatt persze tartjuk a barátságot, a kapcsolatot és látszik, hogy ők is olyan komolyan gondolták ezt, mint mi. Sem ők, sem mi nem tettünk le róla. Így végre összejött a közös vadászat. László Béla gyerekori barátom és Plachý Márk várt Magyarországra. A meghívás a Mecseki Aranybika Vadásztársasághoz szólt, amely tőlünk nincs is olyan messze, hiszen 320 kilométerre fekszik a vadászterület Jókától.
Terítéken Patócsné-Khern Mónika mecseki őzbakja
Jóka Felvidéken, ma Szlovákiában található – innen származom, itt él a családom és az egész rokonságom. Kerültünk egyet, az ilyen első estés vadászat erről is szól. Megnézzük a területet, beszélgetünk. Persze, ha olyat lát az ember, ami különleges, ami a vadgazda számára is fontos lehet – lévén, hogy tényleg jóbarátok vagyunk, azt bizonyosan elejtjük. Vadászok vagyunk. Nagyon hoszú ideig dolgoztam Szlovákiában járási, majd országos szinten a vadászati érdekképviseletben, szóval pontosan tudom, hogy a dúvad apasztása és a beteg, sérült állat megváltása sohasem kerülhet a második helyre. Tudjuk miről szól a vadászat.
Aznap este szép számban láttunk tarvadat. Béla és Márk tudta, jól ismerte a területet, az őzbakokat is, de a szerencse úgy hozta, hogy ami lőhető lett volna, vagy nem találtuk, vagy láttuk és elugrott. Máskülönben fiatal, ígéretes, jó adottságú vagy éppen erős őzbakot is láttunk. Próbálkoztunk cserkeléssel, aztán felültünk lesre, mert a síp sem hozta meg a várt eredményt. Néha úgy van véle az ember, hogy elgondolkozik rajta, hogy szerencsétlen vagyok én? – de bizony, nem csak a vadászatokon tesszük fel a kérdést. Nagyon jó volt már régi barátokkal, messze mindentől, az öreg Mecsek oldalában cserkelni. Úgy hiszem, hogy ez azonban nem a szerencsén múlik hanem, ha Diana úgy akarja akkor megadatik s ha nem vagyunk még ott, akkor rónunk kell az utunkat még egy kicsit… Persze, Béla barátom bizakodó volt és kitartott. Béla hitt benne, hogy meglesz és megmutatkozik nekünk a mecseki őzbakom.
Őzbakjával Patócsné-Khern Mónika
Így történt, hogy Bélával már a harmadik este indultunk el, ugrattuk is szegényt eleget. Szerda délután volt, már százszor mindent leforgattam a fejemben. Igen, jó volt már a Mecsekben lenni, az ellátás, a barátok, a nyugalom kezdte visszahozni a régi formánkat. Láttam a barátokon, hogy ők is élvezik és nem kell megfelelni egy-egy vendégnek, hanem minden természetesen megy a maga útján. Ennyi idő már elég volt ahhoz, hogy kipihenten induljunk neki az esti vadászatnak. Én minden vadászatom előtt kérem Dianát, Szent Hubertszut és Istent, hogy legyenek mellettem. Mi vallásosak vagyunk és Jóka főként római katolikusok lakta vidék. Csendben felültünk egy lesre, amit Béla gondolt, hogy beválhat. Mindent átnéztünk, leellenőriztünk. Béla mindent megtett és annyira aggódott, hogy mikor felültünk a lesre megszólat: „Ma meglesz, én tudom, hisz a szerencse trikóm is rajtam van!“. Mondom is neki: csak úgy legyen!
László Béla gratulációját fogadja Patócsné-Khern Mónika
Szürkült, mikor egyszer csak megjelent egy suta a gidájával. Alig telt el egy gondolatnyi idő, mikor kilépett a sűrűből egy őzbak is. Mindig, mikor már lőni készülődök, előjön bennem egy kis izgalom, de most? Most nem volt bennem izgalom, még egy rezgés se. Béla elbírálta: lőhető! Nyugodtan megtámasztottam a fegyverem és megkerestem a távcsőben az őzbakot. Vettem egy mély levegőt és vártam az ideális pillanatot: aztán eldördült a fegyverem. Egyáltalán nem siettem és Béla már azt hitte valami baj van és a távcsövet levéve rám nézett. Én pedig pont akkor adtam le a lövést. Meglepődött. Szokásom szerint a távcsőben tovább figyeltem az eseményeket és láttam, hogy tűzben maradt az őzbak. Móni! – mondta Béla. Én meg feleltem neki, hogy ott maradt helyben, nincs gond, nem kell keresni. Hitte is meg nem is. De ahogy lementünk a lesről és közelítettünk a rálövés helyére, kezdett kirajzolódni, hogy ott fekszik. A suta elugrott, de a gida még mindig ott állt a fekvő őzbak mellett. Régóta vadászom, de ilyet sohasem láttam még. Mikor elugrott tőlünk, akkor tudtam csak közelebbről is megnézni – hiszen addig csak a gidát néztem.
A Mecsekből szép emlékekkel térek haza Jókára, Felvidékre, Szlovákiába. Egy szeletet magunkkal vittünk Magyarországból, a Mecsekből, ahonnan magunkkal visszük majd a trófeát is. Hálát adok ma is a Jóistennek, hogy ilyen vadászbarátokat kaptam, hogy ilyen barátaim lehetnek.
Kívánom, hogy tartsa meg őket egészségben, szeretetben a Jóisten!
Jókáról, Patócsné-Khern Monika
